Észak-Magyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-22 / 195. szám

4

CSZAKM AGYAR ORSZÁG

Ctülö/lUk, íü'l,

augusztus

Rónai Sándor

Megyünk előre a szocializmus építésének útján:

A „tarkas Márton“ ínuukásőrszázaii névadóim u épségé Mezőkövesden*

ÜNNEP OZDON

Augusztus 20-án, a mezőkövesdi dolgozók nemcsak az alkotmány születésének 8. évfordulóját, nemcsak az új búzából sült omlós fehér kenyeret ünnepelték, hanem ezen a napon emlékeztek meg méltóan Far- . kas Mártonról, a mártírhalált halt kommunistáról. Farkas Márton szegény parasztcsalád gyermeke, 1874-ben született matyóország fővárosában. 1919-ben a mezőkövesdi járás munkás és paraszt tanácsának tagja, majd az országos szovjetben képviseli proletártársait. 1930-ban a Népszava így ír róla: „Aki mintaképe volt a tanult, higgadt, meggyö- Eődéses és önzetlen szocialistának”. És Farkas Mártont így ismerték utol- 6ó óráiban is.: Egyetlen kívánsága az volt: földi maradványát elvtársak kisérjék ki a temetőbe. A proletártemetést a volt főjegyző, a klérus huligán elemei akkor -megzavarták. Farkas Mártonról most az alkotmány születésének 8. évfordulóján kegyelettel emlékeztek meg a régi harcostársak és a helyükbe lépő új harcosok, a mezőkövesdi járás kommunistái, munkásőrei, dolgozói.

A Hazafias Népfront és a járási pártbizottság által rendezett „Farkas Márton” munkásőrszázad névadó és Kászlóavató ünnepségére eljöttek a környező falvak dolgozói is. A község főterén ott voltak a szentistváni asszonyok matyóruhába öltözött küldöttei, a borsodivánkai termelőszövetkezet tagjai, a vattai és mezőnyá- *ádi traktorosok.

Az ünnepségen résztvett Rónai Sándor, az MSZMP Központi Bizottsága politikai bizottságának- tagja, az országgyűlés elnöke. Rónai elvtárs a község vezetőivel a főutcán vonult fel* a diszemelvényhez. 10 órakor diszkürt jelezte, hogy a „Farkas Márton” munkásszázad a névadó és zászlóavató ünnepségre felsorakozott. Ladányi József, a járási tanács vb. elnökének üdvözlő szavai után Benyus Mihály, az MSZMP járási pártbizottságának titkára adta át a vörös selyemből készült csapatzászlót a munkásszázadnak. A ezalagfelkötést követően Rónai Sándor, a Központi Bizottság politikai bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke emelkedett szólásra:

— A Magyar Népköztársaság Alkotmánya kimondja: minden hatalom e dolgozó népé. Ezt a hatalmat akar- , %ák megdönteni az elmúlt év őszén a külföldi imperialisták által szervezett belső ellenforradalmárok hazánkban. Az ellenség a nép alkotmányát szerette volna megváltoztatni. Azt akarták, hogy a paraszt visszaadja a földet és újra a főszolgabírók, földésurak, csendőrök, Horthy-tisztek „intézzék” a nép sorsát. Ehhez az alkotmány megváltoztatása kellett — xr.ondotta.

— Ezt úgy akarták elérni, hogy a

világ legdemokratikusabban választott országgyűlése helyett a grófok, a bárókat es a tőkéseket, va'gyis az'-ő embereiket, a dolgozó nép ellenségeit hívták volna be a parlamentbe. Céljuk az volt, hogy hazánk újra a 3 millió koldus országa legyen és a nép nyomorúságán ők gazdagodjanak.

Rónai Sándor a továbbiakban ismertette, hogy az áruló Nagy Imre és csoportja a legnagyobb erőtől akarta megfosztani hazánkat: a varsói szerződéstől. Akadtak azonban olyan kommunisták, forradalmárok, becsületes magyar emberek, akik látták ezt és fegyverrel a kézben védték a nép hatalmát. Beszélt a munkás-paraszt forradalmi kormány megalakulásáról, eddigi tevékenységéről. a szovjet és a szocialista országok nagyai'ányú segítségéről, amelynek igénybevételével hazánk elkerülte az inflációt. Elmondotta: a múltban elkövetett hibák jelentős részét már orvosoltuk és a továbbiakat is kijavítjuk. Népünk az elmúlt év őszén nem gondolta, hogy ilyen rendezett gazdasági körülmények között ünnepeljük az új kenyeret, -az ! alkotmány ünnepét. Ez azzal magya-! rázható: Megyünk előre a szocializ- * mus építésének útján. Ezután az országgyűlés elnöke az ellenség elleni! harcról beszélt. Ismertette: A belső! reakció és a külső ellenség abban re-! ménykedik, hogy az ENSZ ötösbizottsága jelentése talán valamiféle változást hoz. Igen, fog hozni — mon-j dotta. — A magyar nép megismeri* Kéthly Annák, Király Bélák otromba, ♦ hamis hazugságait, megismeri, hogy ‘ a jelentés minden szava rágalom a nép ellen. Befejezésül a munkásőrséghez szólva elmondotta:

— Ne bízzátok el magatokat, a fegyvert azért vettétek kézbe, hogy védjétek a munkás-paraszt hatalmat, legyetek példamutatók a termelésben, a harcban és ezzel meghódítjátok a dolgozó nép szívét.

A nagy tetszéssel fogadott beszéd» után az úttörők virágot adtak át az! országgyűlés elnökének, majd Ladá- ! nyi József, a járási tanács vb. elnöke ! ismertette azt a tiltakozó táviratot,! amelyet a járás dolgozói az ENSZ * főtitkárához küldtek. ♦

Nagygyűlés Sárospatakon

A díszbeöltözött városka utcáin az emberek is ünneplőben feszítenek — és az eget fürkészik, mert esőre áll az idő. Tizenegy felé meg is ered az eső. csöndesen szemerkél, de csakhamar, mintha meggondolta volna magát, el is áll.

Már dél felé jár az idő, amikor kéngyelfutó hírnökök«, kipirult arcú kisfiúk ujjongják végig az utcát: Jönnek!

Kíváncsi arcok fordulnak a sportpálya felé. S valóban, jönnek. Százak és százak hömpölyögnek négyes sorokban az iskolakertben, hogy meghallgassák *a nagygyűlés szóno- át, Mihályi; Ernő miniszterhelyettes elvtársat.

A díszemelvény előtt félsorakozott ünneplők eléneklik a Himnuszt, majd Mihály fi elvtárs emelkedik szólásra. Többek között ezeket mondotta:

— Emlékszem azokra a történelmi nevezetességű napokra, ott a parlamentben, amikor az országgyűlés elé terjesztették a Magyar Népköztársaság alkotmányát. Felejthetetlen napok voltak azok. Egyhangú lelkesedéssel iktatta törvénybe az országgyűlés a magyar nép elért eredményéit, azt a jogát, hogy kizárólagos birtoklója legyen országunk kincseinek, törvénybe iktatta, hogy hazánkban minden hatalom a dolgozó népé.

— Az ellenforradalom vezérei nekivadulva sajátkezüleg törölték ki az ügyiratokból a nép szót, s azután jött Mindszenty, aki már a köztársaságot is meg akarta semmisíteni, hogy visszaállítsa a maga boldog világát, az urak hatalmát. Ez bizony

nem sikerült nekik. A Szovjetuniói segítségével másodszor is visszanyer-* tűk szabadságunkat. _ \

—■ Most az imperialisták újabb tá- * madást terveznek népköztársaságunk, | alkotmányunk ellen. Az ENSZ úgy- | nevezett ötösbizottsága a külföldre • szökött bűnözők, osztály árulók és $ megrögzött reakciósok vallomása J alapján jelentést állított össze. Szép- % l emberben különgy ülésen akarják! tárgyalni. ezt a jelentést, szovjetelle- • nes, magyarellenes propaganda-had-! járatra szeretnék felhasználni a je-! lentés anyagát, hogy leplezzék sa- X ját bűneiket, az algériai francia | gyarmatosítók, az angolok egyiptomi* és ománi rémtetteit. ♦

— A magyar munkásosztály, pa- ♦ rasztság, az ellenforradalom óta el- ♦ telt alig tíz hónap alatt bebizonyította, hogy egyetért a forradalmi munkás-paraszt kormány intézkedéseivel. Meglepően rövid idő alatt helyrehozta az ellenforradalom okozta károkat, helyreállt országunk törvényes rendje. Ma megint elmondhatjuk, hogy hazánkban minden hatalom a dolgozó népé.

— Most már, itt hazánk leghíresebb és legszebb szőlőhegyeinek tövében különösen áll az a mondás,« hogy örökké »lesz itt szőlő, lesz itt lágy kenyér« — mert az egész dolgozó nép őrködik hazánk törvényes rendje, békéje felett. Alkotmányunk nyolcadik születésnapján szeretettel köszöntöm Sárospatak dolgozó népét —■ fejezte be beszédét Milhályfi elvtárs.

G. M.

H rapériák, vörös • és nemzetiszínű zászlók, föliratok. A város külseje is ünnepel. A gyárkémények nem ontják a gázt, a füstöt, itt-ott pöfékel egy-egy kémény. A kohónál, a martinnál folyik a munka, másült all a gyár.

A városi pártbizottságra és a kultúrotthon kerthelyrségébe sietnek az emberek. Kilenc óra. A pártbizottság — a volt tiszti kaszinó — egyik helyiségében ünnepélyesen megnyitják az »Ellenforradalom Özdon« kiállítást. Szomorú folt az egyébként derűs ünnepen.

Az egyik sarokban a grafika, — nemrég valóság volt. Néhány méterre történt innen. Három ártatlan ember életét oltották ki. Hogyan?! Lábbal fölfelé felhúzták őket a fára. Köpködték, verték, szurkálták őket. Horning Ferencet. Horváth Józsefet és Cs. Nagy Zsigmondot.

Arrébb egy katona fiatalsága nevet a fényképről: Mint AVH-s sorkatonát gyilkolták meg, miközben a budapesti pártházat védte. Barátai, munkatársai emlékezni fognak Kucsera Zoltánra. Emlékeznek és ökölbe szorul a kezük.

Emlékek, emlékeztetők. A darabokra tört ■ n épközt ársas ági

címer, a gellérthegyi szabadságszobor kicsinyített másának hiányzó karjai. Nézik a munkások. Egy arc izmuk sem mozdul. A

vendégkönyvbe egymásután írják véleményüket, »Soha többé október 23-át!« — »Tiltakozunk az ENSZ ötös bizottsága jelentése ellen!« A többiek a nevűivel adják, egy munkásanya felszakadt sóhaja, vagy egy martinász elszántságban fogant gondolata alá.

A kiállítás képei, az októberi sötét napok elevenedtek fel az ünnepi gyűlésen is. Zso- fi.nyecz Mihály miniszterhelyettes arról beszélt, hogy az idei alkotmányünnep legalább olyan jelentős, mint az 1949-es. amikor a parlament elfogadta népünk alkotmányát. Az elnöki emelvény fölött a béke kék színén népköztársaságunk új címere ragyog. Eszembe jut a kiállításon látott darabokra tört címer. Zsofinyecz elvtárs az elleni orr -adatom 22 milliárd forintos káráról beszélt. Ez csak a pénz. De mennyi, pótolhatatlan élet: Kucsera Zoltán, meg a többiek.

Kell, hogy kísértsenek még az emlékek, nem felejthetjük el a kihullt vért, a népha- talom elleni támadást. De mindez már messze mögöttünk van. Mintha nem is tíz hónap, de évek leltek volna el azóta. Barátaink segítségével hamar behegged tek a sebek. A miniszterhelyettes arról beszélt, hogy bányászaink október előtthöz viszonyítva 100 százalékon felül teljesítik

tervüket, hogy az ózdi ke h ászok becs ület 1 cl

helytállnak.

Ebbe a kialakuló és újra lüktető életbe akarnak újból beavatkozni Andersen úrék, az ENSZ úgynevezett ötösbizottsága. Az ózdiak nemet mondanaki Mind, akik ott voltak az ünnepi gyűlésen. Tiltakoztak táviratban, amit aláírásukkal eljuttattak Hammark.s- jöldhöz, az ENSZ főtitkárához. Tiltakoznak nap mint nap a nagyolvasztók mellett, a mar linkem er c óik előtt azzal, hogy fokozzák a teiTnelőst, hogy erősödjön a Magyar Népköztársaság.

A kiállításon a bánat könnye szomorkodott a jelenlévők szemében, a kerthelyiségben Sárközi Ferenc KISZ-1 i t- kár élménybeszámolój a alatt, amit Zsofinyecz Mihály miniszterhelyettes ünneoi beszéde után tartott meg, az öröm csillogását láttam a szemekben. Sárközi Ferenc a maga temperamentumos - modorával a hallgatóság elé elevenítette a moszkvai VIT felejthetetlen. élményeit, az es emény tel i napok a i,

és a szovjet nép lép- ten-nyomon megnyilatkozó baráti, testvéri szeretetét.

Az ünnep délutánja már inkább a fiataloké volt. Gazdag, kulturális és sportprogram bi ztosított a szórakozó - sukat, maid este jól rendezett bál. (nz)

Szenet termel

a sajólászlófalvai külszíni fejtés

Ez év februárjában geológusok jelentek meg Sajólászlófalva hatá-» rában. Szén után kutattak. Munkájuk eredménnyel járt. A kutatott területen mintegy 16 ezer tonna 3000 kalória értékű szenet találtak. Röviddel ezután megkezdték a gazdag szénvagyon feltárását. •

A szénmező elérése után hozzákezdtek az új szállítószalag elhelyezésére szolgáló mintegy 200 méteres nyitóárok, valamint a fronthomiok kiképzéséhez. A munkálatokat végző dolgozók kezdetben ügy tervezték, hogy a sajólászlófalvai külszíni fejtés októberben kezdi meg munkáját, A dolgozók azonban vállalták, hogy lehetővé teszik: szeptember 1-én, a bányásznapon kezdje meg munkáját az új bánya. „ Odaadó munkájuk azonban még ezt a dátumot is előrehozta. Augusztus 21-cn délután büszkén jelentették: a külszíni fejtés megkezdte a termelést. Augusztus hátralévő napjaiban naponta 8 vagon szenet termelnek az új bányából* szeptember 1-től pedig 10 vagonra emelik a külszíni fejtés teljesítményét.

U LÜLT A SZÉL. A fellegck moz- dulatlanul függtek a sártkra- gadt falucska fölött. Alkonyodon. Kihaltnak látszott a falu. csak néha csikordult egy-egy ajtó, nyílásában megjelent egy riadt szempár és a dombok felé figyelt — onnan várták az »ellenséget«.

Gyorsan tovatűntek az alkonyi fények és a falura rászakadt a késő őszi éj.

1944. december 17-et írtak akkor.

Egy kis földpadlós, zsindelytetős falusi házban két családot zsúfolt össze a félelem, a holnap bizonytalansága. A férfiakat isten tudja merre sodorta a háború. Ök, a család, ittmaradt, hogy őrizzék a házat, a nyomorult családi tűzhelyet, hogy belekapaszkodjanak a lét háborús irtózatába. Mind a két család szegény volt, nagyon szegény, de bőségesen megrakták az asztalt minden jóval, hogyha betoppannak az idegenarcú és ruhájú katonák, lássák: ők nem viseltetnek ellenséges indulattal, ők barátként fogadják a betévedt harcost.

Teltek-múltak a percek. A gyerekek elálmosodtak, lefeküdtek, csak az asszonyok maradtak ébren, (őrködtek, mint kotlós a csibéi felett, és egy tizenhat év körüli legényke, akit a szomszédból hívtak át, hogy legyen mellettük egy »férfi«. Minden bizalmuk ő volt, aggódó lelkűk úgy kapaszkodott férfinak mondott tizenhat évébe, mint fuldokló a szalmaszálba. Miklós érezte ezt és leikéből lassan elpárolgott a félelem, komolyan vette a »családfői« tisztséget. Vigasztalta, bátorította az asszonyokat, ne féljenek, azok is emberek, nem bántják a védtelen lakosságot.

— Hallottad? — ragadta meg a karját az egyik asszony.

— Mit?

— Lőttek. Jaj, istenem, kezdődik :..

&Ä valóban kezdődött. A temető- PL-rton beásott védelem tüzet nyi- In"- a^zembenlévő dombra.

[MIKLÓS FELUGROTT és az

ablakhoz rohant. A temető- partról foszforos lövedékek röpködtek odaátra. Tágrameresztett szemmel bámulta a sohanemlátott tűzijátékot.

— Kimegyek* megnézem, jönnek-e már az oroszok — fordult az asszonyok felé.

— Isten őrizz! Ki ne menj, meg találnak lőni! — rimánkodtak, da Miklóssal nem lehetett bírni. Nem akarta elmulasztani a nagy alkalmat, hogy szemtanúja legyen egy történelmi pillanatnak, amikor ... De Miklós csak érezte a helyzet nagyszerűségét, azt, hogy ami volt, befejeződik, a dombok felől rohamozó katonák valami újat hoznak.

Kisurrant az ajtón. A konyhában megállt egy pillanatra. Szíve a torkában dobogott. Fülelt, majd lassan kinyitotta a konyha udvar- ranéző ajtaját. Kilépett. Nagyot szippantott a hűvös, párás decemberi levegőből. Az ajtó sötét keretében maradva hallgatta a háborús zenebonát. A világító lövedékek magasan a falu fölött repültek át, mert a falu völgyben feküdt. Nem a temetőpartiakra volt kíváncsi, azok már nem voltak »érdekesek«, elvesztették a ját§zmát, azok már csak azért pufogtatnak, hogy késleltessék a végső összeomlást.

Nem mert elmozdulni az ajtó sötét keretéből, ha kilép a fal fehérségébe, jó célpont lehet. Már pedig neki a ház mögé kell kerülnie, ha törik, ha szakad. Négykézlábra ereszkedett és a fal alján húzódó egyméternyi sötét csík védelmében megindult a látnivalóval kecsegtető ház mögé. És megérkezett. Fölegyenesedve, látványosságra tágított szemmel bámult a domb sötétjébe. Itt is, ott is tüzek villantak

~ a fegyverek torkolattüzei. A golyók fülsiketítő fütyüléssel röppentek a temető felé. A dombtető sötét éle belerajzolódott az ég világosabb hátterébe — és Miklósba beledobbant az öröm. Emberek mozogtak odafönt, felpattantak, futottak, majd hirtelen megint belehulltak a föld koromfekete sötétségébe. Hirtelen földbegyökerezett a lába. Nerrj messze tőle, mintha lábak cupogtak volna a felázott szántásban. Szíve vadul feldobogott, megkövültén meresztette szemét a hang irányába, de nem látott semmit, csak hallotta a lábak kísérteties cupogását.-r- Jönnek, jönnek! — sikongta benne a félelem.

A MIKOR NAGYNEHEZEN

visszatért a szobába, az asz- szonyok kíváncsiskodó kérdéseire csak annyit tudott kinyögni, hogy »itt vannak« — alighogy ezt kimondta, megzörgették a konyhaajtót.

— Menj, Miklós, nyiss ajtót nekik! — kérlelték a megrémült asz- szonyok, de most meg sem mert moccanni a félelemtől, inába szállt a bátorság.

Odakint egyre vadabbul dörömböltek, végül egy erős ütésre a konyhaajtó fakilincse megadta magát. Lábak csoszogtak a konyhában, a szoba felé tartottak. Miklós nem bírta tovább idegekkel, az ajtóhoz lépett és lenyomta a kilincset. Az ajtó lassan kinyílt és egy géppisztoly csöve bujt be rajta, majd utána megjelent a fegyver tulajdonosa is. És püff neki! Miklós fejéről lerepült g leventesapka. Mire felpillantott, két állig felfegv- verzett katona állt előtte. Az egyik tiszt lehetett, ezüstösszegélyű vál- lapján két ezüst csillag ragyogott

~ Gyeronk mágyár szoldát! — parancsolta ellentmondást nem tűrő hangon és Miklós kétségbeesett tekintetet vetett az asszonyokra. Azok sírva fakadtak, rimánkodni, magyarázkodni kezdtek, hogy Miklós nem katona, gyerek még, az a sapka nem katonasapka, a magyar leventék viselnek ilyet.

A tiszt habozni látszott. Lehajolt, felemelte a levert sapkát, nézegette és bocsánatkérő mosoly jelent meg arcán.

Az asszonyok, látván, hogy felderül a tiszt katonás képe, kézzel- lábbal invitálták őket az asztalhoz. A tiszt elhárította a meghívást, és tört magyarsággal tudomásukra hozta, majd visszajönnek. És alig egy félóra múlva már a kis asztalnál ültek, szalonnát ettek, édes tejet ittak utána.

Amikor végeztek a vacsorával, a tűzhely mellé telepedtek. A tiszt magához hívta Miklóst és csöndes hangon beszélni kezdett. Kiderült, hogy nem oroszok, hanem románok. (Majd az egész Hernádvölgyét ők szabadították fel). Erdélyben tanult meg magyarul, ott tanítósko- dott, de jött a háború — és most itt van.

Kihúzta pisztolyát. — Durr, durr, kutya nimet, kellett neki viláág, kapni világ — és a tiszt meglengette a fegyvert.

— Te kapni pof. nem haragudni — sapku, félreirtis, ne haragudni, nyem szabad, bocsánat — és fegyverforgatáshoz szokott keze gyengédén simogatta meg a fiú kipirult képét.

*— Meglátni fiú, hónap más lesz itt világ. Burzsuj félni, szeginy nevetni. Meglátni fiú, így lenni. Szabadságot hozni nektek mi. Meglátni fiú, szabadság lenni neked már hónap í+i

A két katona elbúcsúzott. Megbékéltető szelídséggel cupogott utánuk a decemberi sár.

Miklós alig várta a reggelt. Kiváncsi természetű volt, mint minden hasonlókorú legényke. Amikor megreggelizett, nekiindult a fajúnak. Az országidon végeláthatatlan sorokban vonultak a katonák, Kassa felé. Ágyuk, autók, trénszekerelc marták az országút kövét, mentek újabb ütközetek felé.

Miklós mohón itta magába a háborús látványosságot. A templomtéren hirtelen szembetalálta magát a főjegyzővel, a falu teljhatalmú urával, aki nem egyszer megfenyegette, hogy dutyiba csapatja, ha nem jár pontosan leventébe. Elfogta a belénevelt szolgaösztön, s mint azelőtt mindig, ha a tekintetes úr szeme elé került, most is tisztelgésre kapta a kezét és katonás hangon köszöntötte:

— Szebb jövőt! — ez volt a jegyző úr kedvenc köszöntője.

A FŐJEGYZŐT mintha kígyó csípte volna meg, rémülten nézett a katonás legénykérej Szétnézett, majd egy ugrással mellette termett, megragadta a gallérját és a fiú arcába sziszegte:

— Te, az anyád istenit, kitapo-» som a beledet! Börtönbe akarat juttatni, te koldusfajzat! Többel ilyesmit ne köszönj nekem! — éi, gyűlölettel lökte meg a gyereket.

Miklós megtántorodott, hajszálon múlott, hogy el nem esett. Már- már a száján volt, hogy »Igenis főjegyző úr!«, amikor eszébe jutottak a román tiszt szavai:

— Meglátni fiú, hónap más lesz itt világ. Burzsuj félni, szeginy nevetni . ; :

És Miklósból kitört a nevetés, vidáman, felszabadultan.

A főjegyző megfordult, rábámult a hahotázó legénykére. Összevágta a fogát, majd sarkonfordult, behúzta a nyakát és gyors léptekkel eltűnt a templom sarkán m

GULYAS MIHÁL ?

POFON éj íliiiőqnlás