Észak-Magyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-19 / 194. szám

f A Magyar Népköztársaság biztosítja polgárai számira a miakához való jogot..^ Kimagasló győzelem alkotmányunk tiszteletére 130 százalékra teljesítették napi tervükét a Borsodi Szénbányászati Tröszt dolgozói \ A Borsodi Szénbányászati Tröszt derék, dolgozói számos esetben bebi­zonyították hűségüket pártunk és kormányunk iránt. Augusztus 17-én újabb fényes tanúbizonyságát adták ennek. Alkotmányunk méltó meg­ünneplésére »nagytermelési napot-« tartottak és olyan kiváló eredményt értek el, amely szinte egyedülálló. A tröszt napi tervét. 130 százalékra teljesítette, terven felül 2976 tonna szenet küldött a felszínre. így eddig esedékes havi tervét 104.6 százalék­ra teljesítették, terven felül 6840 tonna szenet adtak ebben a hónap­ban. A nagytermelési napon különö­sen az ormosi külfejtés dolgozói tet­tek ki magukért. 263.3 százalékra teljesítették napi tervüket, s így az üzemek közül ők kerültek az első helyre. Az ormosi V-ös és VI-os akna dolgozói 173 százalékos napi terv teljesítéssel büszkélkedhetnek. Kiváló eredményt értek el a sajó- kazinci bányászok ;s, 168.7 százalé­kos eredménnyel zárták a napot. A sajószentpéteri Il-es akna dolgozói 156.3, a berentei bányászok 150, az edelényi Il-es akna dolgozói 146.1, az annabányaiak 140.3, a kurityáni külfejtés dolgozói pedig 136.6 száza­lékra teljesítették augusztus 17-én, a nagytermelési napon tervüket. Különösen szép eredményt ért .el Valler János csapata az annabányai frontfejtésen, 197 százalékos ered­; bányászati Tröszt területén az enapi legszebb eredményt. G. Tóth Lajos csapata, amely a herbolyai bánya­üzemben dolgozik, 156 százalékos napi eredménnyel büszkélkedhet. A sajószentpéteri Il-es aknában Szlo- boda Károly frontfejtési csapata 142.4, Koleszár Lajos berentei front­csapata pedig 140.1 százalékos ered­ménnyel zárta a napot. A kamarafejtésen dolgozók közül a mártabányai Sós József csapata emelkedett ki 180.2 százalékos ered­ményével. A Kossuth-táróban dol­gozó Sulyok László csapata 184.5, Koncon dolgozó Jakab József csapata 156.3 ^százalékos napi eredményt ért el. Az elő váj ásón dolgozók közül a Kossuth-aknai Gyulai Ferenc csa­pata érte el a legszebb eredményt. Napi tervét 224.7 százalékra teljesí­tette. A pálinkási Il-es aknában dol­gozó Újvári Gábor csapata 200 szá­zalékos eredménnyel dicsekedhet. Jakab Károly csapata, amely a ba- rossaknai bányaüzemben dolgozik, 223 százalékos eredményt ért el. A Borsodi Szénbányászati Tröszt valamennyi dolgozójának, legyen az vájár, mérnök, csillés, szívből gratu­lálunk, s kívánjuk nekik, hogy az augusztus 20-i verseny továbbvitelé­vel köszöntsék az idei bányásznapot. Munkájukhoz kívánunk sok sikert, ménnyel biztosította a Borsodi Szén- | jó szerencsét! Elkészült a Lenin Kohászati Müvek finamliengerdéjének rekonsrukciós terve A Lenin Kohászati Művekben ko­moly fellendülést hozott az automa­tizált középhengermű. A most elké­szült tervek szerint a hároméves tervben elvégzik a finomhengermű korszerűsítését is. A rekonstrukciós terv szerint a jnult században épített, elavult, a 'kézi erővel dolgozó hengerészektől nagy erőfeszítést igénylő finomsort és középsort leszerelik, s ezek he­lyére egy korszerű új hosszűsort ál­lítanak fel az új hengersoron, ame­lyen elsősorban ötvözött acélokat hengerelnék majd. Ugyancsak a hároméves terv idő­szakára'' tervezik a durvahengerde kisebbarányú átépítését is. Ennek során a másodmelegítések és az ön­tecsek több darabra vágásának elke­rülésére. a blokksor mögé egy duó' bugasort építenek. EMBERI JOGOK NÁLUNK - és NÁLUK nMIMIIMIIMMU Alkotmány! Egyszerű, rövid szó, és mégis milyen sokat mond. Benne van megváltozott életünk, elért eredményünk, ragyogó jövőnk, minden amiért érdemes élni és kell élni, harcolni! A Magyar Népköztársaság al­kotmánya a dolgozó nép életének nagyszerű törvénykönyve, olyan tör­vénykönyv, amilyen még nem volt népünknek. Ha összehasonlítjuk az alkotmányadta jogainkat, kötelességeinket a kapitalista országok alkotmányával, a dolgozók életével, helyzetével, jog- fosztottságával — még jobban megértjük, mit jelent nekünk alkotmá­nyunk. Fénye ragyogóbb lesz, hálánk és szeretetünk pedig tovább erő­södik azok iránt, akiknek emberhez méltó életünket köszönhetjük. 45. §. Feldolgozzák a bükki mészégelés néprajzi vonatkozásait Csaknem másfél évszázada nyújt megélhetést a kis bükki községeknek, Bükkszentkeresztnek, Répáshutának, Ómassának a mészégetés. A kis szlo­vák falvak lakóit az 1800-as években telepítették a bükki koronauradalmi erdőségre fakitermelésre, faizzításra és mészégetésre. Az egykori bükki vashámorokhoz ők szállították a ko- hósításhoz szükséges faszenet és ége­tett meszet. A miskolci Herman Ottó Múzeum most feldolgozza ennek a lassan már kiyesző foglalkozásnak néprajzi vonatkozásait. A bükki mészégetők életét, szokásait, dalait, babonáit, az égetéshez használt szerszámokat, azok elnevezését. Ezzel a munkával a lassan feledésbe merülő »ős foglal­kozások« egeikének leírását. mentik meg a tudomány számára. (1) „A Magyar Népköztársaság bizto­sítja polgárai számára a munkához való jogot és a végzett munka mennyiségé­nek és minőségének megfelelő díjazást.” A Borsodi Szénbányászati Tröszt bányaüzemeiben mintegy 17 000 em­ber keresi meg a mindennapi ke­nyerét. A dolgozóknak havonta 37 millió forintot fizetnek ki munkabér címén. Az egy munkásra eső átlag- kereset 2100 forint, de a vájárok 4—5000 forintot is megkeresnek ha­vonta. A munkabéren felül különböző juttatásokban is részesülnek a bá­nyászok. Csak egyet említsünk: min­den évben a bányásznapon hűség­pénzt osztanak szét a legjobbak közt. A borsodi széntrösztnél szeptember 1-én, az idei bányásznapon 31 millió forint hűségjutalmat fizetnek ki. Ez több mint 5 millió forinttal múlja felül a tavalyi összeget. * A News Cronicle írja: Fekete év vár menthetetlenül legalább 30 000 munkásra az angol gépkocsiiparban, a benzinadagolás és a hitelmegszoi’í- tás következtében. Coventryben 20 000, Birminghamben 10 000 autó­gyári munkás dolgozik rövidített munkaidővel. Több mint ezret fe­nyeget az elbocsátás. A munkabérek az elmúlt hat hónbpban új mély­pontra zuhantak, sok esetben heti 16 fontról 8 fontra. 46. §. (1) „A Magyar Népköztársaság biztosít­ja a dolgozóknak a pihenéshez és üdü­léshez való jogát.” A dolgozók százai és ezrei pihenik ki munkájuk fáradalmait az üdülők­ben. Ez évben a Lenin Kohászati Művek dolgozói közül 1700 munkás üdült eddig az ország legszebb he­lyein: Siófokon, Hajdúszoboszlón, Miskolc-Tapolcán. Ebből 230 dolgozót teljesein ingyen üdült etett a vállalat. Ugyancsak ingyenes beutalót kapott 30 nyugdíjas. De nemcsak Magyar- országon üdülhetnek a Lenin Kohá­szati Művek dolgozói. Ezévben 18 munkás töltötte szabadságát Bulgá­riában, Csehszlovákiában, Jugoszlá­viában. * Belgiumban egy gyár vasmunkása szakszervezeti üdülőben akart nya­ralni, 125 frankot kértek tőle — na­ponta. Ezt még nehezen meg tudta volna fizetni, két nap múlva azonban kénytelen volt hazaindulni, olyan kevés volt a koszt az üdülőben. Mi­kor a számlát benyújtották, alaposan meglepődött. A napidíj nem 125, ha­nem 137.50 frank volt. Éppen annyit fizetett, mint amennyit a nem szak- szervezeti nyaralóhelyeken kérnek. 47. §. (1) „A Magyar Népköztársaság védi a dolgozók egészségét és segíti a dolgozó­kat munkaképtelenségük esetén.” Népi demokráciánkban a munka- képtelenek is megbecsült tagjai tár­sadalmunknak. Bizonyítja ezt, hogy megyénkben 7 szociális otthon műkö­dik, ahol mintegy 650 munkaképte­len részesül teljes ellátásban. Sá­rospatakon egy 120 férőhelyes beteg­otthon működik. De nemcsak a munkaképtelenekről gondoskodik társadalmunk, hanem védi a dolgozni bírók egészségét is. Miskolc—Tapolcán a Lenin Kohá­szati Művek egy éjjeli szanatóriumot tart fenn, ahol havonta 56 embert gyógyítanak, akik egyébként nap­közben dolgoznak. Az éjjeli szana­tórium fenntartási költsége havonta 80 000 forintjába kerül a vállalatnak. * A »Daily Express« írja: A wool- verhamptoni kórházban az idős be­tegek egy» részét összezárják a veszé­lyes elmebajosokkal, mert elhelyezé­sükre a kórházban nincs más kórte­rem. Előfordul az is, hogy az elme­betegekkel teli kórteremben megürül eoy-egy ágy és ide is öregeket fek­tetnek. Ha az idős emberekhez láto­gatók érkeznek, úgy ezekre is rá­zárják az ajtót. Az öregek panaszt tettek orvosaiknál és elmondották, hogy szörnyen félnek és éjszakán- kint az őrültek kiáltozásai miatt nem tudnak aludni. A probléma már olyan súlyossá vált, hogy az orvosok a parlamentben interpellációt akar­nak intézni az egészségügyi minisz­terhez. 48. §. (1) „A Magyar Népköztársaság bizto­sítja a dolgozóknak a művelődéshez való jogát.” A Horthy-rendszerben a munkást kínai fal választotta el a kultúrától. Ma már minden olyan intézmény, amely azelőtt a gazdagok kiváltsága volt, a magyar nép kulturális ne­velésének szolgálatában áll. Me­gyénkben mintegy 80 000 általános iskolás, 3000 középiskolás tanul. Az országban lévő egyetemeken, főisko­lákon is sok Borsod megyei fiatal tanul. Megyénkben épült fel a Mű­szaki Egyetem. A dolgozók művelődéshez való jo­gát biztosítja a megyében működő 222 mozi, a 285 könyvtár és a 135 kultúrház. * (Újsághír) Angelo Contudi Fran­cesco 13 éves olasz fiúcska elkesere­désében felakasztotta magát, mert szülei nem tudták tovább iskoláztatni rossz anyagi helyzetük miatt. (3) „A Magyar Népköztársaság a te­rületén éló minden nemzetiség számára biztosítja az anyanyclvén való oktatás­nak és nemzeti kultúrája ápolásának le­hetőségét.” Sátoraijaiuj helyen egy szlovák nem­zetiségű iskolát tart fenn népi álla­munk. Nemzetiségi nyelven oktató iskoláink száma 17. Eredményesen működnék a nemzetiségi kultúrgár- dák is megyénkben, elhintve saját nemzeti kultúráikat. * A »Look« című amerikai hetilapé ban egy képesriport jelent meg az Egyesült Államok déli részén élő né­gerek helyzetéről. A riport megálla­pította, hogy »a négerek helyzete a rabszolgaság óta nem sokat változott Amerikában. Szűk sikátorokban, om­ladozó viskókban cinek. Az üzletek ajtaján külön bejárat van a fehérek és a négerek részére. A mosodák aj­taján tábla függ: »Csak fehéreknek mosunk!« A városokban a kórházak ajtaján is ott a tábla: »Bejárat csak fehéreknek!« — közölte a »Look«. 50. §. (1) „A Magyar Népköztársaságban a1 nők a férfiakkal egyenlő jogokat élvez­nek.” A mi társadalmunkban a nők egyenjogúak a férfiakkal. Ugyanúgy kiveszik részüket az országópílő munkából, mint a férfiak. Ma már asszonyainkat, lányainkat a legkü­lönbözőbb helyen, Legnehezebb, legfelelősségteliesiebb poszton is meg­találjuk. Nem egyszer létfontosságú kérdések felett döntenek. Az az el­mélet, hogy »a nők csak a fakanál mellett állják meg helyüket« — ná­lunk már a múlté! Népi demokrá­ciánkban a nők és a férfiak egyenlő bért kapnak. Mindenki annyi fize­tést kap, amennyiért megdolgozdk. * Nyugat-berlini hivatalos adatok szerint a nők heti átlagos keresete a férfiakéval egyenlő munka ellenére 39.2 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké. Az élelmiszeriparban a nők 45.1 százalékai, a nyomdaiparban pe­dig 45.7 százalékkal kevesebb bért kapnak, mint a férfiak. Nyugat-Ber- Un munkabérmegállapító bizottsága kijelentette, hogy a nőknek nincs joguk a férfiakéval egyenlő bérre. FODOR LÁSZLÓ BEVALLOM őszintén, hogy — bár­mennyire is szegényes volt, — gon­dolatban szívesen időzök gyermek­korom emlékei közt. Mostanában is, napközben, ha dolgozom, egy pil­lanatra megáll kezemben a toll, szám­ba veszem, rágni kezdem a végét és gondolkodom az életemen. Ilyenkor mindig a gyermekkorom gut eszembe. Tizenöt évvel ezelőtt éppen tíz esz­tendős voltam, Muhin laktunk, és a szüleim ma is ott laknak. A falu ki­csi, de a története nagy. Muhi az én legkedvesebb falum —, ahol annyi sok színes ábrándot szőttem hanyait- fekve a Zsófia-rét selymes, zöld fü­vén, a magasban úszó bárányfelhő­ket nézve — azóta sem nőtt nagyra. Csak a fiatalok repültek ki belőle: kit ide- kit odasodort, kit felemelt, kit tönkretett az élet. Olykor, ha megpihenni hazamegyek, hiába állok ki a kiskapuba és tekintgetek az al­vég felé. a régi gyermekkori cimbo­rák közül nem látok senkit. Valahol, ki tudja hol járnak: kóborolnak az országban. Arra azonban büszke va­gyok: közülük senki nem disszidált. Ha el is hagyták a kis falut, a Hazá­hoz hűek maradtak. Olykor, nagyobb ünnepekre legtöbben hazajönnek — egyik-másik családosán és összejö­vünk az iskolaudvaron. Kezelünk, parolázunk, nagyképűen cigarettá­zunk és érdeklődünk egymás sorsa felől: »ni csak, te mérnök lettél?.... te meg tanár?... te meteorológus vagy?... te meg újságíró?... Nahát, ki hitte volna?! Hiszen az egész osz­tályban neked volt a legrondább írá­sod? ...« így diskurálunk. A faluban apámon kívül egyvalaki volt még, akit mindenkinél jobban tiszteltem: Szántai tanító úr, aki egészen ötödik osztályos koromig verte az én buta parasztfejembe, hogy: »az úr ír, a paraszt szánt, a gyerek olvas.« Meg is tanultam ol­vasni! Már második osztályos ko­romban úgy olvastam, mint a vízfo- líiási Szántai tanító úr egyébként € ÓNODV ÁRI MIKLÓS _ Q IgilfSIiP _ , ^ lÁKuy/íf, ujhf\ Üj}.f\ \fJhf\ \Tj/.í\ Üyhf\ I ljhí\ Ifi. szem oarcic b k nem volt rossz ember; kissé úrhat­nám polgár, ami főleg a parasztokkal való érintkezésében nyilvánult meg. Sosem láttam másként, minthogy ál­landóan zsebkendőt tartott a szája elé, ha emberekkel beszélt. Mindig attól félt szegény, hogy elkapja va­lakitől a hektikát. Ml KÖZVETLENÜL az iskola szomszédságában laktunk és így mó­dom volt bepillantani a tanítóék, a tanult réteg falusi képviselőjének életébe. Egyszer zongorát hoztak valahonnét az uraság stráfkocsiján és én ettől kezdve délutánonkint ál- mélkodva ábrándoztam kiskertünk­ben. Elbűvölten gyönyörködtem a szomszédból átszűrődő zongora dal­lamaiban. A tanítóné játszott és én a lefüggönyzött ablak előtt loptam a zenét. A * lélegzetemet is visszafoj­tottam és ijedten lapultam meg az orgonabokor tövében, amikor valaki elhaladt az utcán. Nagyon lelkiisme­retes gyerek voltam és nekem úgy tűnt, hogy én nem hallgathatok űri zenét, azért van a bíborfüggöny is az ablakon. Ha pedig én titokban mégis odatartom a fülem, az már halálos bűnneM számít, amit meg kell gyónni a tisztelendő úrnak. No, eb­ben nem volt hiba. Meggyóntam be­csületesen! De azért, máskor is — most már megtisztult lélekkel oda- álltam az ablak alá. — Hej, ha egyszer én is végigta­pogathatnám azokat a hófehér bil­lentyűket! — sóhajtottam —, de bol­dog lennék!... Egyszer megpróbáltam. Meg én! Beszöktem a tanítóék szobájába a nyitott ablakon. Csend uralkodott mindenütt, a tanítóék- sétálni-men­ték és az ablakot nyitva hagyták* Szellőztettek. Végigfutott rajtam az izgalom, a kíváncsiság a rejtelmes szoba iránt, bizsergette az agyamat, hiszen ott állt előttem elérhetetlen vágyam, a hófehér billentyűs fekete zongora, egy karnyújtásnyira. Hí­vott, csalogatott, kacérkodott ve­lem. Az ablak alatt fagyalbokor állt, eltakarta, senki sem látta, amikor beléptem. Olt voltam hát végre, szemtől-szembe a zongorával. Re­megtem az izgalomtól és gyengéden, félve ráütöttem egy billentyűre. So­káig zengett dallamosan, édes-mélu- búsan, szinte nem akart végeszakad- ni ennek a dallamos, lágy zengésnek. Aztán ráütöttem a másodikra, a har­madikra a tizedikre. Játszottam a zongorán valami csodálatosan szép fantáziát, ami énbennem született. A zongora engedelmeskedett nekem és én átengedtem magamat a tiltott gyönyörnek. Tíz percig lehettem ott titokban a tanítóéknál, aztán meg­ijedtem, hogy észrevesznek. Búcsú­zóul még, most már teljes erőmmel, valami vad ritmust vertem le a bil­lentyűkön, fájdalmában majd meg­repedt a fekete zongora. Egyébként ez a zongora-ügy ké­sőbb szerencsésen .elsimult, a feledés homályába merült. Egy szem barack, egyetlen szem zöld barack volt az, amely megpe­csételte kettőnk viszonyát a tanító úrral. EGY NAPON a földrajzórán Kecs­kemétről beszélt nekünk. Ezen a hé­ten délutánosak voltunk, későre járt, disznóetetés ideje közeledett. Vala­hogy elnyúlt az óra, Szántai tanító úr igen belelendült a magyarázatba: — Kecskeméten terem a híres kaj­szi bavaclám é* erről a városról fog* lalta versbe Petőfi is egykoron, hogy: »Hírős város az Alföldön Köcskemét, Ott születtem, annak őszöm könyerét.« Mi tátott szájjal figyeltük Szántai tanító úr szavait. Sokat, nagyon so­kat beszélt a híres, húsos, magva- váló kecskeméti barackról, összefu­tott a számban a nyál és akkorákat nyeltem, hogy majd leszaladt, az ádámcsutkám. — Én miért nem tudtam Kecske­méten születni! —- sóhajtottam mély irigyléssel. Mellettem valaki megrúgta a bo­kám: — Odanézz! — súgta és az ablak felé mutatott. Kint ezer színben pompázott a ta­vasz, az ablak előtt pettyes szárnyú lepkék keringtek a délutáni napfény­ben. Az iskola udvarán, szemben az ablakkal, félig elszáradt barackfa állt és kinyúló ágán három kis cinke süttette magát. Kidülledt szemekkel figyeltem és a madarak mellett hirte­len egy diónyi nagyságú, jól jejlett zöld barackot pillantottam meg. Több nem is volt a fán. Olyan barack volt pontosan, mint amilyenről Szántai tanító ur beszélt Húsos és magva­váló. — Mit bámulsz? — kérdezte ekkor hirtelen. Zavartan álltam fel, nem tudtam szólni, keresztbefordult a számban a nyelvem. — Mondd, mit láttál azon a fán? — kérdezte és ő is odapillantott, de ekkorra már elszálltak a cinkék. — ... Kajszibarackot — feleltem. Szántai tanító urat majd szétve­tette a méreg. Nagyon ideges ter­mészetű voUi _____ = Hülye! ä mondta és leültetett. Az incidens elvette a kedvét a to­vábbi magyarázgatástól, és haza­küldte az osztályt. Csomagoltunk és indultunk, ám engem leintett; — Te bentmaradsz! EZZEL HÓNA ALÁ fogta a naplót és halk, nesztelen léptekkel elhagyta a termet. Mielőtt rámzárta volna az ajtót, még visszanézett és szigorú, szemrehányó tekintettel fürkészett végig. Ügy éreztem magam, mintha szíjjat hasogatott volna a hátamról. Elfordítottam a fejem és konok el­szántsággal kibámultam az ablakon. — Sose lesz belőled semmi! —« mondta — és mérgesen becsapta ma­ga után az ajtót. Bentmaradtam, egyedül maradtam, megtörtén, bánatosan és szememből meleg könnyek hulltak az ölembe. Egyedül ültem a vastag deszkapadló- jú, repedezett falú iskolában. A fali­óra felet ütött, aztán lassan, egyen­letesen tovább ketyegett. Mellettem pattogtak a szótszáradt padok, nyu­godtan, meggondoltan őrölte őket a szú.. i Tizenöt évvel később három napot töltöttem Kecskeméten. Megtekintet­tem hírős nevezetösségeit, a piacon pedig valódi kajszi barackkal töm­tem meg a táskámat. Húsossal és magvaválóval.t, • Tulajdonképpen a konzervgyári munkásokról akartam most írni, de megállt a toll a kezemben. Számba- vettem, rágni kezdtem a végén és gondolkodtam az életemen. Milyen nagy idő ez a tizenöt esztendő! Mekkorát fordult azóta a világ! * ; / Minduntalan Szántai tarnál úr ötlik eszembe. ALKONYOD1K, lassan lemegy # nap, nagy vörös karinával borítja be a várost. Én csak ülök az ebiek mel­lett és kifelé bámulok a sötétbe, Korrigálom a tanított__

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom