Észak-Magyarország, 1957. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-02 / 152. szám

Äedd, 19ST7. július t CSZAKMAGYARORSZAG 5 A MISKOLCI ÜNNEPI HETEK ELSŐ NAPJA: Leleplezték Herman Ottó szobrát — Megnyílt az országos grafikai kiállítás — Antigoné a szabadtéri színpadon ZALKODI Jegyzetek ** VWWuWwUVWWWWVUVXAAAWWWWWWW VASÁRNAP. Forró napsütés. Minth'a a nyár is a Miskolci Ünne­pi Hetekre tartogatta volna mele­gének erejét. Délelőtt 10 óra. A Herman Ottó múzeum előtt rögtön­zött kis téren ünneplő közönség a múzeum nagy névadójának még lepellel burkolt szobra előtt. A Miskolci Nemzeti Színház zeneka­rának hangszerein felcsendül a Himnusz. Szavalat hangzik el — Borsodi Gyula ezalkalomra írt vér­ié. Azután Urbancsok Mihály, a Hazafias Népfront városi bizott­sága nevében és mint a miskolci szoborbizottság elnöke ismerteti azt a lelkes mozgalmat, amelynek első eredménye ez a szobor: Med- gyessy Ferenc Kossuth-dijas szob­rász alkotása. Felkéri Mihályfi Ernő művelődésügyi miniszterhe­lyettest, tartsa meg ünnepi beszé­dét. — Helyes volt, hogy a Miskolci Ünnepi Hetek egyik kiemelkedő eseményévé tették a szoborleleple­zést és ezzel a város és az ország dolgozói elé példaként állították a nagy tudós alakját — mondotta többek között Mihályfi elvtárs. El­mondotta, hogyan vívta meg Her­man Ottó első nagy tudományos csatáját a kora természettudósai­val, az ősember bükki településé­nek. általa felfedezett nyomai alapján. Az évtizedekig vívott Meleg idővel köszöntött ránk Péter- pál. A hőhullám helyenként szinte perzseli a földet, felhevíti a homokos talajt, izzasztja, acélosítja a hegyol­dalon kiálló sziklákat, érleli a földe­ken ringó, aranyló, szőke és sárga búzakalászokat. Tagadhatatlanul itt van a meleg nyár, megkezdődött a nagy munka: az aratás. Megyénk minden vidékén megpendülnek reg­gelente a kaszák: itt ősziárpát, más­hol rozsot, ismét máshol búzát arat­nak. Még pár nap — mondják a szak­emberek és általában a megye min­den részén megkezdődhet a teljes ütemű aratás, s ha így marad az idő, a hét végére, de különösen a jövő hét Itözepére foghíjasok lesznek a hatal­mas táblák. Megkezdődött a nagy munka a sá­toraljaújhelyi járás termelőszövetke­zeteiben is. Dolgos csoportok, arató­brigádok indulnak ki a határba, s aratják a korábban beért ősziárpát. Általában a járás minden részén bő termés ígérkezik a termelőszövetke­zetek, egyéni parasztok, állami gaz­daságok földjein. — A legnagyobb probléma az — mondják a járási tanács mezőgazda- sági osztályán —, hogy az utóbbi sze­szélyes időjárás következtében erő­sen megdőltek a vetések, s ezeket gépi erővel most nagyon nehéz le­aratni. Csak egy mód lehetséges, hogy a kézierővel arató brigádok vég- . zik el ezt a munkát, ami viszont lé­nyegesen sok időt vesz igénybe és növeli a szemveszteséget is. A járás termelőszövetkezetei az idei bő terméstől komoly eredményt . várnak, a jó termés egyben a ter­melőszövetkezetek megerősödését is jelenti. Az ellenforradalom óta — ' különösen azok a termelőszövetkeze­tek, amelyek korábban is jól működ­nagy nemzetközi vita a miskolci lelet körül végül is Herman Ottó javára dőlt el. HERMAN OTTÓ élete és mun­kája egyik legnagyszerűbb bizo­nyítéka annak, hogy a tudomá­nyos meggyőződés és a politikai állásfoglalás egymástól elválaszt­hatatlan. A tudós nem zárkózha- tik be laboratóriumába, könyvei közé, hanem harcolnia kell az élet­ben, a politikában is. Nem lehet és nem szabad megalkudni. Ilyen tudósnak, ilyen politikus­nak állított most szobrot Miskolc dolgozó népe. Köszöntsük innen a szobor alkotóját, Medgyessy Fe­rencet is, aki ismerte Herman Ottót, itt a bükki hegyekben talál­kozott vele. A városi tanács nevében Faze­kas László megbízott vb. elnök vette át a szobrot, amelyet sorra koszoruztak meg a különféle szer­vek, intézmények. AZ ÜNNEPLŐ KÖZÖNSÉG innen a Kamaraszínházba vonult az országos grafikai kiállítás meg­nyitására, ahol már népes látogató­tábor szemlélte az ország 52 mű­vészének több mint 120 kiállított grafikai munkáját. Mihályfi elv­társ nyitotta meg a kiállítást. Meg­emlékezett arról, hogy a megyei művészek úttörő szerepet játszot­tak — ismét sokat erősödtek, de egy­re több helyen vetik fel a gondolatot a felbomlott tsz-ek tagjai is, hogy is­mét termelőszövetkezetbe tömörül­nek. Az ellenforradalom óta alakultak újjá Olaszliszkán és Tiszakarádon a felbomlott tsz-ek, Nagyrozvágyon pe­dig új, hármas típusú termelőszövet­kezet alakult. A cigándi Kossuth, va­lamint a sárospataki Dózsa termelő- szövetkezet pedig kétfelé vált. Most az idei aratásnál különösen a cigándi Petőfi, a kenézlői Dózsa, a karosai Dózsa, valamint a Nagyrozvágyon alakult új termelőszövetkezetben várnak jó termést. A felszabadulás utáni országépíté- úmk egyik legnagyobb alkotásában: Kazincbarcikán a borsodi hőerőmű­nél, a központi szénosztályozónál, a borsodi vegyikombinátban, valamint az újváros építkezésén már 26 párt- szervezet dolgozik. Tagjai száma csaknem eléri az ezret. Ezek között csaknem 200 olyan, aki korábban nem volt tagja az MDP-nek, hanem a pártszervezetek jó munkája nyomán kérte felvételét. Az MSZMP kazincbarcikai városi intézőbizottsága a legmesszebbmenő segítséget nyújtja az alapszervezetek­nek. Mindenekelőtt önállóságra, a tö­megek között végzett közvetlen poli­tikai munka fontosságára neveli a párttagságot. Ennek során a borsodi hőerőműnél csaknem minden párt­iak a kulturális decentralizáció megvalósításában, amikor először rendeztek országos képzőművészeti kiállítást Miskolcon. Azóta sok város követi a példát, de Miskolcé az elsőség. Folytassák ezt a mun­kát, amellyel Miskolc nevét beír­ják művészetünk történetébe. A Herman-szobor leleplezése kel­lette forró hangulatot követően a szoborbizottság tagjai rögtönzött baráti összejövetelen elhatározták, hogy az ellenforradalmi idők miatt ellankadt szobormozgalmat új életre keltik és percek alatt 1900 forintot adtak össze a legközelebb felállítandó szobrokra. Kammel Lajosné 200, Gácsi Miklós, Mészöly Tibor, Lúkovszky László, Koval Pál, Urbancsok Mihály, Csabai Kálmán, Komáromy József, Ko- rompay Győző, Maiiák István, Mráz Ferenc, dr. Lengyel László- né, Papp László, Faragó Erzsébet, Tóth László, Kostyu Andorné és Bőd Andor 100—100 forintot aján­lottak fel az újabb szobrokra. VASÁRNAP ESTE a szabadtéri színpadon Szofoklész Antigonéját adták elő magas színvonalú elő­adásban, Kohut Magdával a cím­szerepben. A Népkertben is meg­nyíltak az ünnepi hetek alkalmá­val felállított pavillonok, ame­lyeknek sok-sok látogatója van. (h) Újabb honfoglaláskori lelet Sárospatakon A Sárospataktól 2 kilométerre lévő Baksahomokon már a múlt év őszén jelentős honfoglaláskori lelet került elő. A homokbánya további művelése során kiderült, hogy ezen a helyen még további sírok várnak feltárásra. A Kossuth Tsz, melynek területén van a honfoglaláskori te­mető, a bánya e részének művelését leállította, hogy a sírok esetleges megsérülését elkerüljék. A közeli napokban a Magyar Nemzeti Mú­zeum és a sárospataki Rákóczi Mú­zeum megkezdi a sírok feltárását^ tagnak egyéni megbízatása van egy- egy munkaterületen. Az alapszervezetek sokoldalúan foglalkoznak az üzemek mindennapi életében felmerülő kérdésekkel is. Az újvárosi építkezéseknél például a ter­melési érték és a kifizetett bérek kö­zötti különbség megszüntetését tartja legfőbb feladatának az alapszervezet. Ennek érdekében állást foglaltak a teljesítménybér bevezetése mellett. A borsodi hőerőmű pártszervezete az ország energiaelátásának biztosításá­ra a turbinák jobb kihasználását va­lósította meg. A pártszervezetekben bevezették a naponkinti tanácsadást. Ezt átlagosan 15—20 dolgozó veszi igénybe minden­nap. Bő termés ígérkezik a sátoraljaújhelyi járás termelőszövetkezeteibeu Bíznak a dolgozók — erősödnek a pártszervezetek Kazincbarcikán A község isméi első akar lenni ZALKOD NÉHÁNY EV ÓTA országos hírnévre tett szert. A Bodrog-zúgban lévő kisközség szorgalmas dolgozó parasztsága megelőzve az ország többezer községét, éveken át elsőnek fejezte be az aratást, cséplést és gabonabetakarítást. A tanácsházán lévő szekrény tetején egymás mellett sorakoznak az elsőségért kapott dicsőségzászlók. Büszkék is rá a zalkodiak. A zászlókon kívül tekintélyes pénzjutalomban is ré­szesültek. Ebből építettek a határban egy kutat, utakat és hidakat ja­vítottak belőle. A multévben nagy öröm érte őket. Komoly összeget kap­tak. kultúrház építésére és megígérték, hogy a villanyt is bevezetik a községbe. Nem is csalódtak, azaz hogy... Megkezdték a kulturház épí­tését, de félbemaradt. Ugyanez a helyzet a villany bevezetésével. Nem hisszük, hogy valahol nagyobb gyűlölettel beszélnének az el-* lenforradalom pusztításairól, mint Zalkodon. Az itteniek tudják miért. Az ellenforradalom okozta súlyos károk nagy megterhelést jelentenek az államháztartásnak. Csökkenteni kellett a különböző beruházásokat. Ezért is állt meg Zalkodon a kulturház építése és távolodott el az eredeti idő­ponttól a villanyhálózat megépítése. És mindennek ellenére a zalkodiak nem kedvetlenedtek el. Sőt, ugyanolyan következetességgel készülnek a gyors aratásra és cséplésre, mint ezelőtt minden évben. Hircsu János kö­zépparaszt arról beszél, hogy községük meg akarja őrizni régi hírnevét. Aratási és cséplési versenyre hívják a megye minden községét. A be­szélgetésnél jelen van Kecskeméti Gyula elvtárs, a szomszéd községnek, Kenézlőnek a tanácselnöke is. Viharos szópárbaj alakul ki közte és a zalkodiak között. — Ti legfeljebb csak a mi tsz-ünkkel versenyezhettek, hisz az egész Zalkodnak nincs annyi aratnivalója, mint a kenézlői tsz-nek — mondja Kecskeméti elvtárs. — Nem ez a beszéd, hanem az igyekezet, a becsület és az állam iránti kötelesség — szól közbe Fejedelem György, a zalkodi tanács alkal­mazottja. — Nekünk mások az adottságaink mint nektek — vág vissza ismét Kecskeméti elvtárs. — Nálatok homokos a talaj, hamarabb érik a szem. Nálunk sok a tavaszbúza is, ami nálatok nincs. Ez később érik, ezért csak később lehet aratni. A vitát Szemán András elvtárs, a zalkodi Kossuth Tsz elnökének nyugodt, megfontolt hangja szakítja félbe: — Elvtársak, én biztos vagyok benne, hogy a kenézlőiek is van-* nak olyan szorgalmasak, mint a zalkodiak. Ha Zalkodnak jobbak a kö­rülményei, annak csak örülni lehet. De azért a versenykihívást Kenczlö is elfogadhatja. Ebben meg is egyeztek. M i újság a t % % • b e n A ZALKODI KOSSUTH TSZ évek óta a járás egyik leggyengébb szövetkezetei közé tartozott. A multévi őszi vihart mégis kevnényen állta. Szemán elvtárs, az elnök, szilárdan kiállt a tsz mellett. Meggyőzte az in­gadozókat is. — Mit akartok, kilépni? Hisz mindannyian cselédek voltatok, nincs mihez kezdenetek. A tagok együtt maradtak, s most örülnek ennek. Ezévben már adósságuk jórészét kifizették, sőt a tagoknak is tudtak munkaegységelő­leget fizetni. A tsz gabonatáblái gyönyörűek. Sose volt még ilyen termé­sűk, mint amilyen most ígérkezik. Az elnök szigorú, pontos ember, meg­követeli a munkafegyelmet. Ment is a növényápolás a tavasszal, mint a karikacsapás. Egy bátor ember••• ID. BATTA FERENC ELVTARS cselédember volt egészen 1945-ig. Akkor kapott 2.5 hold földet, miután a szovjet hadsereg elkergette a földesurakat. Neki nem az ajkán, de a szivében él a tisztelet és a szeretet a felszabadító Szovjetunió iránt. Októberben hallotta a gyalázkodó, mocskolódó szovjetellenes, párt­ellenes szavakat. Furcsa érzése támadt. Mintha 1945 előtt lett volna, a fasiszta földesúri Magyarországon. % — Biztos voltam benne, a Szovjetunió nem fogja'megengedni, hogy visszajöjjön a régi fasiszta rendszer Magyarországra — mondta Batta elvtárs. — Nem lehet, hogy hasztalan hullatták volna vérüket a szovjet katonák. Nem lehet, hogy visszajöjjenek a földesurak, a csendőrök, nem lehet, hogy én megint földnélküli cseléd legyek, — így gondolkoztam ak­kor. Már a mi tanácselnökünket is leváltották, azt, akit mi törvényesen megválasztottunk. Beültették helyére a munkástanács elnökét, Dubinyi Bélát. Ereztem, hogy itt valami baj van. Cselekedni, tenni kellene vala­mit. De nem szólt, nem hívott senki. Ekkor elmentem Kossuth elvtárs-- hoz, a mi tanácselnökünkhöz. Gyere velem — mondtam neki. — Hová akarsz menni? — kérdezte ő. — Ne törődj vele, csak gyere! Elmentünk a tanácsházára. Mondom ennek a Dubinyinak: mit keresel te itt, ki választott meg téged? Van ne- künk törvényesen megválasztott elnökünk, rád semmi szükség, hord el az irhád! Erre Dubinyi elkotródott, vissza se ment többet a tanácsházára. Akkor azt mondtam Kossuthnak: na most foglald el a helyedet és dol­gozz úgy, mint eddig. En nem voltam párttag azelőtt, de a párttal érez- tem addig is. November után, amikor újjáalakult a pártszervezet, az elsők között jelentkeztem. Most valahogy jobban érzem magam, amióta párttag vagyok. KELL-E EHHEZ megjegyzést fűzni? Úgy gondoljuk, nem szüksé­ges, a tények beszélnek. Idős Batta Ferenc elvtársat, az MSZMP zalkodi pártszervezetének új tagját szívből köszöntjük bátor, igaz kommunistái hoz méltó magatartásáért. Szemes István DÉNES ekkor abbahagy­ta az ebédet, egy falat sem ment le tovább a torkán. Ka­vargóit a gyomra, mint a ré­szeg emberé. — Együtt nőttetek fel... — Igen, Feri bátyám. Ő haragszik, de én megkérem, ha visszajön. — Gyere el ma este. Már otthon van. — Jó, elmegyek. örült Dénes, hogy lesz valaki náluk, amikor találkoznak. Könnyebb lesz átesni a nehezén. Megtalálni az utat egy­máshoz . . . — Olyan rossz színben vagy. Jaj, tán nem vagy beteg? rr- rezzent az asszony hangjára. — Nem, nem, siessünk. Ott jártak már nem messze lakásuktól. Dénesné röstel- kedve vette észre, hogy kislányosan szerkapolkázik az ura karján és amikor az erre már csak elmosolyodott, nagyot sóhajtva lélekzett föl: — Na végre! Már úgy féltem tőled. Dénesnek már a nyelvén volt a szó, hogy elmond min­dent a feleségének, de aztán mégis csak amellett maradt, hogy nem szól semmit, csak megnézi, hiányzik-e az ő, vagy a fia barna cipője. Feri még nem volt odahaza. Az asszony gyorsan mun­kához látott a konyhában. Mosolygott, dolgozott. Az ura sietősen borotválkozott a fürdőszobában, megmosdott. Tiszta ruhát vett magára. — Ünnepelek — mondotta félhangosan magában és szo­morkás mosoly futott végig az arcán. Álldogált még egy kis ideig, lehajtott fejjel, kezében a levetett zakóval, aztán ki­rántotta az alsófiókot, ahol cipői állottak. Szeme kerekre tágult, előre dűlve nézte a barna cipő hült helyét. Csen­gettek. Becsukta a fiókot. Helyére akasztotta a zakót. — Egy szóval sem említem meg neki — gondolta.. Ki­nyitotta az ajtót. Megkönnyebbült. Csak Jóska jött, szélesen vigyorgó arccal, degesz aktatáskával, melyből egy üveg nyaka kandikált ki. — Gyere csak — mosolygott rá Dénes. — Csókolom, Feri bátyám. A kis koma? — Nem jött még, de mindjárt itt lesz. — Ezzel megfogta a gyerek karját, hogy beljebb tessékelje, de az a konyha felé húzott: — Hoztam egy kis apróságot, odaadom nénémnek. Tudja, nekem is ünnep ez a nap. — Dénesné megráncigálta a fülét Jóskának: — De ezután te is jobban vigyázol Ferire, ugy-e? — HA RÁM hallgat, végez a „barátaival” — elszántan tette hozzá: — Gondom lesz rá, hogy rám hallgasson. Egy jó darabig odakint beszélgettek a konyhában, majd amikor Dénesné végzett a főzéssel, beljebb kerültek a szo­bába, ott folytatták tovább. Erről-arról, ismerősökről, a napi eseményekről, meg az üzem dolgairól. Ahogy telt az idő, úgy fogyott a szó szájukból, a jókedv a szívükben, öreg este, tíz órakor, abbamaradt a beszélgetés. Jóska elköszönt, szemmelláthatóan elszomorodva: — Holnap este majd eljövök. Magára maradt a házaspár. Nem egymást nézték, az ágyat, az asztalt, a padlót, a függönyt, egyiket a másik után. — Nem jön — dünnyögte Dénes, tán már nem is magá­nak, hanem egyenest a földnek. — Fél tőled. — Ha neki volnék, én is félnék az apámtó! — Ne bántsd, csak most az egyszer ne bántsd. — Nem bántom... Nem is őt kellett volna, hanem téged. Nem most, hanem még akkor, amikor annyi mindent eltit­koltál előlem. Csőnadrágot vettél neki. Meg se kérdeztél. Félévig tartott a műszaki tan-1 folyam. Én havonta egyszer jöt­tem haza, csak azért, hogy ez- zel is több pénz legyen ruhára, meg a háztartásra. Nem láthat- tam, hogy mit csinál az a kö­lyök. A végén persze kirúgták. Azt is csak akkor tudtam meg, amikor hazajöttem.... Igaz, én is hibás vagyok... Mindegy, ami történt megtörtént. Azon változtatni nem lei hét. De Ferin lehet. És kell is. Fogok is. Az asszony megölelte, úgy kérdezte: — Várjuk még? — En lefekszem, fáradt vagyok. — FEKÜDJ CSAK LE, kedves, én még elintézek egyeU mást a konyhában. Dénesné el-elbóbiskolt a széken. Várt. Időnkint hangta- lanul mozgott a szájaszéle. Végül felállt és kezdte elrámalnl a tányérokat, az ennivalót. Férje és Jóska alig ivott meg egy féllitert a borból. Mikor végzett, hogy-hogynem benyúlt a konyhaszekrény fiókjába, hogy kivegye a pénzt. Az ötszáz forintot. Nem találta! Riadtan, egész testében megrengve húzta ki a kis fiókot. Egyebet sem talált benne, csak egy csomag pirospaprikát. Fiókkal a kezében a szivéhez kapott és hangtalanul zuhant az ajtónak. Erre ébredt fel az ura. Első gondolata az volt: — Jól kezdi ez a... Biztos be van rúgva. — Elöntötte a méreg. Kiugrott a paplan alól, papucsba bujt és pizsamá­ban kirontott a konyhába. Megdermedt, felesége feküdt az ajtóban halotthalvány arccal. Jó ideig tartott, amíg az asszonyt magához tudta téríteni. Karjába vette és ágyba fektette. Mozdulatlanul feküdt az asszony, üveges szemmel meredt a mennyezetre. — ORVOST — eszmélt fel Dénes és futott, ahogy csak bírt, az orvosért. Pár perc múlva értek vissza, ekkorra az asszony már megint a földön volt. Az orvos megvizsgálta is azt mondta: — Idegösszeroppanás. Azonnal a kórházba. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom