Észak-Magyarország, 1957. július (13. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-03 / 153. szám
•zerda, 1957. július 3. SSZAKMAGYARORSZAc f> Iményekben gr^dag ^ színházi estében volt részünk június 30-án. A Miskolci Nemzeti Színház Szofoklész Antigoné című tragédiáját adta elő. A színészek hozzáértése, művészi produktuma minden elismerést megérdemel. A Miskolci Ünnepi Hetek színházi rendezvényein keresztül öregbíti városunk kulturális jóhirét. A legújabbkori színpadi világirodalomból majdnem hiányzik a tragédia, drámáké és vígjátékoké a túlsúly, nem mintha manapság nem történnének tragédiák. Az egyén és a társadalom bizonyos fokig elvált egymástól, a polgár életére ugyan kihatással vannak a társadalmi megrázkódtatások, de a polgár tragédiái nem hatnak ki a társadalomra, vagy hatásuk oly kicsi, hogy említésre sem érdemesek. A kapitalizmus eredménye ez, mely a pénz mindenhatósága alá rendelte az egyént, s az eltaszított ember nem „veszi szívére” a társadalom sorskérdéseit, mert abból neki semmi „haszna” nincs. A szocialista társadalomnak ezt a szakadékot is meg kell szüntetnie, vissza kell adnia az egyént a társadalomnak, hogy mindenki felelősséget erezzen a közösség iránt. Az ókori, klasszikus tragédia a „kiemelt” egyént, mondjuk a királyt helyezi előtérbe, az ő sorsán keresztül veti fel a társadalom sorskérdéseit. A monda csak keret, mint festőnek a vászon, a való élet színeivel, problémáival terheli meg a messzi múlt legendás történetét. szofoklészi tragédia a thébai mondakör, egy királyi családra nehezedő, nemzedékről-nem- zedékre öröklődő végzett irtózatos, pusztító erejét használja fel keretként arra, hogy az athéni város-állam minden polgárát foglalkoztató kérdéseit feszegesse. Athén történetének egy olyan időpontjában íródott a mű (mintegy 2500 évvel ezelőtt), amikor a hatalmas társadalmi átalakulások vitássá tették, sőt többé fenn nem tarthatónak mutatták meg Athén fennálló törvényeit — ezért az írott és íratlan törvény szembeállítása. A zsarnoki törvénnyel szembeANTIGONÉ (A Miskolci Ünnepi Hetek vasárnapi szabadtéri előadása) cÁ szálló Antigoné ilyenformán kifejezésre juttatja az athéni társadalom megújhodásának gondolatát. Az írásemlékek alapján bizonyítható, hogy éppen Szofoklész idejében következik be az athéni demokrácia teljessége. A haladó erők nyomására még azt is törvénybe tudják iktatni, hogy aki rabszolgát megöl, ugyanúgy lakói jón, mintha szabad athéni polgárt ölt volna meg. A zsarnok, aki élet és halál ura, feneketlen gőgjében nem ismer el más törvényt, csak amit maga hozott, lábbal tiporja a józan, kollektív okosságot az-' zal, hogy csalhatatlannak tartja önmagát. Ebből adódik Kreon és Antigoné tragédiája. Egyedül az ember' az, akinek cselekedete erkölcsileg beszámítható, aki ■ öntudatosan cselekszik. S ez az öntudatos cselekvés '■ akkor is erkölcsi értékkel bírhat, ha a fennálló törvé- • nyekkel netalán szembe is kerül. S ebben találjuk meg az „Antigoné” legfőbb mondanivalóját. f> nnyit a tragédia eszmei és történelmi sajátsá- \ ^ gairól. A két és félezer éves tragédia ma is ■ élő, hatással bíró, ha szinésztehetségek állnak hozzá, ] hogy fölfedjék szépségeit, egy darab életté játsszák a] letűnt kor hús-vér hőseit. S ilyen színészek álltak a\ nagy munkához. Győrffy György (Kreon) elénk vará-\ zsolta a több mint kétezer éves embert, a gőgös ki-] rályt és a megtört apát, akire lesújt a végzet döre-\ ségéért. Antigoné szerepében Kohut Magdát, a buda-\ pesti Nemzeti Színház tagját volt szerencsénk meg- ] csodálni. Az örök nő szeretetre és nem gyűlöletre szü-; letett kedvessége és bája hatja át minden szavát és; mozdulatát, Antigoné csodás hasonmásává ittasult a: szívén-lelkén átömlő klasszikus nőiségtől. öze Lajos; Haimon szerepében alakított nagyot. Külön elismerés ] illeti Szirtes Ádámot, aki kiválóan megjátszotta a csuszó-mászó katona szerepét; a halálfélelem megrendítő gerinctelenségre készteti a szolgalelkű őrt. Dicséretet érdemel az idős thébai polgárok kara. De nem- ] csak az említettek érdemelnek elismerést — mindenkinek szerepe volt a kiváló előadásban. Gulyás Mihály KÉRÉSZIÜL-KASUL A z ég szem nyugtató kékségén egy tenyérnyi felhő sem látszik. Kasza alá sápadt a nemrég még zöld vetés. Itt is, ott is emberek hajlonganak az aranysárga búza- és árpatáblákban. Beérett az élet a sátoraljaújhelyi műút mentén. Mi mindent lát az ember Miskolctól a csehszlovák határig! Balról a sziklákig húzódó szőlőrengetegben nagy munka folyik — permeteznek. A rézgálic pora zöldeskékre festi a szőlőlevelet. A tőkék fölé emelkedő vízsugarak szivárványos pávatollként remegnek a nap arany- zuhatagában. A pataki hegyoldalban megkezdték a szőlők felújítását. Vasbeton-karókkal helyettesítik a fát. A tíz évre szóló felújítási terv megfiatalítja a Hegyalja kiöregedett tőkéit. pobogunk tovább. A sátoraljaújhelyi kőbánya előtt, „lőtávolon” * kívül, összetorlódott kocsisor várakozik. Vöröszászlós férfi állja el az utat: „Nem lehet tovább menni — robbantanak”... Lehorgony- zunk mi is. Látványosságra tágítjuk a szemünket. Percek telnek el. A bánya fölötti sziklán egy ember kuporog. Föláll. Szájához emeli a kezét. Füttyszó. Megfordul, s mint aki jól végezte dolgát, lassú, cammogó járással elindul fölfelé a hegyen. Lent, az egymásra tornyozott sziklák alatt emberek futnak, pillanatok alatt eltűnnek a veszélyeztetett zónából. Feljajdul a hegy. Eget-földet rázó robbanássorozat viharzik végig a tájon. Mind riadt varjúcsapat, kőtörmelék röppen a magasba. Por, füst kavarog a bánya fölött. Szél kerekedik, s pillanatok alatt elhessegeti a porfelhőt. A büszke sziklatornyok összetörve hevernek az ember akarata előtt. K' cÁ bányászlámpa fénye mellett MA KIVÉTELESEN korán fejeztem be a napot. Az est ott pirult már az Avas felett, de még nem húnyta le tüzes, nagy szemét az örök vándor i.. a na* Nehezen búcsúzott Miskolctól. Sokáig nézegette álmos szemeivel a minden porcikájában lüktető nagyvárost. Nézte az életet, mely akkor sem szűnik meg, akkor sem pihen, ha ő majd lebukik a hegy mögé. • EBBEN A HALÓDÓ fényben indultam hazafelé. Siettem, mert várt az otthon, a kényelmes, meleg o+t- Jkófíj..ahpL .ajnapi munka után vár a .megérdemelt pihenés. Előre élveztem a kényelmes heve- rőt, melyen elnyúlva hallgatom majd a rádiót és egy jó könyvvel a kezemben megajándékozom magam a csendes örömök legszebbikével, a betűvel. • OTTHON ÚGY VÄRT minden, ahogyan azt előre elképzeltem. A heverőn elsimítottam a takarót, megveregettem a szőttes párnát s egy kis asztalra odatettem a ma vásárolt könyvet. »■Virágom, virágom. Magyar szerelmes versek« — olvastam el a címet ki tudja hányadszor, mióta megvásároltam és már előre élveztem Balassa Bálint Zrínyi Miklós, Gárdonyi Géza, Babits Mihály, Ady Endre, Tóth Árpád, Juhász Gyula, József Attila és a sok lánglelkű magyar költő írásait. Azonban, mint oly sokszor az életben, az örömök küszöbén akadály tornyosult elém. Egy surranó láng körül a szobán, füstszag és a következő pillanatban a villanydrót, mint elhalt folyondár haldokolt a hófehér falon. — Rövidzárlat — mondta a háziasszonyom és én elkeseredve az örömfosztó sötétség miatt, gyufával indultam fényforrás után. Lámpa... lámpa kellene hajtogattam és makacsul nyomoztam a házban, s hála kitartásomnak, eredményesen. A kamra egyik sarkában, pókhálós oszlopon, egy ki tudja hon- nét jött s ki tudja utoljára mikor használt bányászlámpára akadtam. Rozsdatakarta kicsi lámpa volt. A lakók nevettek rajtam, mikor a drága zsákmányt birtokomba vettem. — ócska lom — mondták. — Fény — makacskodtam én, de titokban azért féltem egy keveset, hogy hátiha cserbehagy. Kár volt aggódnom. A fényben nem lehet csalatkozni. Szobámba érve asztalomra tettem a csúnya kincset és gyufát lobbantva vártam, hogy fölcsillanjon. Egy perc töredéke telt 'el és az imbolygó gyula- láng megbízható fénnyé nőtt. A lámpa valóra váltotta beléhelyezett bizalmamat. Meleg fénye elömlött a falakon, bútorokon, heverőn, a képeken és magán a rozsdaverte lámpaburkon is... és a rút kis lámpa rozsdás ruhája arannyá változott. De nem csak a lámpa változott meg..., hanem én is---- Lepke tu-t l ajdonságot ruházott rám a lámpa- • fény. Elfelejtette velem a kényelmes* heverőt, az előkészített könyvet és ♦ odacsalt közel magához, a kicsi ke- ♦ rek asztal mellé. 1 barátságos | MOST ITT ÜLÖK a barátságos; fénykörben és arra gondolok, aki itt- j hagyta valamikor ezt a lámpát. ♦ Ugyan kié lehetett? Talán azé azt alberttelepi bányászé, aki hosszú ♦ évek óta minden ősszel megjelenik ♦ a házban, hogy elhozza nekem a | szenet, mely az ő járandóság szene ♦ ugyan, de mert sok neki, hát meg- # osztja velem. Csak az övé lehet... ♦ így hát hozzáröppemnek a gondola- ♦ taim. Vajon hol lehet most? Biztosan ♦ ott áll valamelyik akna mélyén és * vágja a szenet. Csákánya szaporán ♦ koppan a szénfalon. Fejt. A szén dü- ♦ hörögve hull a lába elé és ő izzadt, ♦ szénpcros arcán boldog mosollyal dolgozik. Homlokán — a bányászsisak alatti ráncokon — gondolat ül. KI TUDJA..; talán ő is rámgondol. Rám, akiről nem is sejti, hogy a téli meleg mellett most a világosságot is ő adta nekem. VÉKONY SÁNDOR — Átvette az első idei gabonát a Bács megyei Terményforgalmi Vállalat: elsőnek a Dusnoki Munkás- Paraszt Termelőszövetkezet szállította be az árpát a vállalat átvevőhelyére. övetkező állomásunk Karos község. A bodrogközi falvak nehézjárású, komoly parasztjai „igen jól megvoltak” a kultúra nélkül. Évszázadokon át egyetlen ösztön sarkallta őket: az éhség. Kevés volt a kenyér, s ha éhes az ember, nem sokat törődik a leikével. Rajtuk nem segíthetett az ima, az sem, hogy vakulástól vakulásig húzták az igát, mert mások földjébe szórták az életadó magot. Ma már más a helyzet, valóban más. Megmozdult valami az örök- éhségű falvakban, valami új, valami nagyszerű, amit joggal sorolhatunk tizenkétéves eredményeink közé. Ez az alig ezerlakosú falucska kultúrotthont épített magának. Saját erejéből. 88 000 forintos költséggel. Amikor tető alá hozták, hétfalura szóló dínom-dánomot csaptak, 250 embert vendégeltek meg. Fűnek-fának eldicsekedtek vele, olyan büszkén mutogatták, mint újdonsült apa az első gyermekét. Igaz, a meghívott vendégek még földpadlón ropták a táncot, pénzükből nem futotta a padló, de még a tél beállta előtt az is meg lesz. A községfejlesztési adóból rendbehozzák és teljessé lesz az öröm. A határőrökből és falusi fiatalokból alakult színjátszócsoport megkezdte a munkát, hogy életet vigyen a nagy fáradsággal létrehozott kultúrotthonba. Egyelőre egyfelvonásos darabokkal kísérleteznek, na- gyobblélegzetű színdarabhoz nincs szövegkönyvük. A „Pettyest” szeretnék betanulni, de nem jutnak hozzá. Az illetékesek jobban is gondoskodhatnának a falusi kultúrházakról; jó volna, ha elegendő szövegkönyvvel rendelkeznének, lenne miből válogatni. Mozigép is elkelne már itt. A megyei tanács művelődési osztálya elhamarkodott ígéretet tett nekik: ha saját költségből felépítik a kultúr- házat, kapnak egy mozigépet. Nos, a kultúrház áll, de a vetítőgép elakadt valahol az ígérgetés országútján. Most a pácini vándormozi látogat el hozzájuk hetenként egyszer. A kultúrház egyszerű, de nagyon takaros. Van szép színpada, vetítőfülkéje, hatalmas ablakain beomlik a fény — és falán bekeretezett, „népszerűségnek” örvendő giccsképek, értékük körülbelül annyi, mint ponyvaregényeknek a klasszikus művek között. Az egyik kékvizű tavon hófehér hattyúk idilljét ábrázolja. De Varga László tanácstitkár megnyugtatott)! bennünket: ezeket a képeket már könnyebb felcserélni jobbakkal, mint kultúrházat építeni. S ez így igaz. A karosi kultúrház születését szívből üdvözöljük. Nagy feladat vár rá — szórakoztatva nevelni, szeretetre tanítani, hogy kevesebb legyen a rossz, növekedjék a kultúrált emberek népes tábora. Nagy feladat vár Vojnárovics Ágnes fiatal tanítónőre is, aki magára vállalta a kultúrotthon vezetését. lylegindult a magyar falvakban is a kulturális jégzajlás. Minden ' ' jólsikerült film, vagy színi előadás egy-egy melegítő fénysugár a maradiság, a tegnaphozhúzás jegére. A mi sokat bántott tizenkét évünk eredménye ez. S mi büszkék vagyunk rá. BÚCSÚ A BARÁTOKTÓL — 9 — ALACSONY, FEKETE prímás, szivbemarkoló csodálatos muzsikájával nagyon régen szórakoztatja az újgyőri Kispipa vendéglő látogatóit. Édesbiís melódiákat csal ki a húrokból s a zene mellett jobban ízlik a pohár sör vagy a hideg fröccs. lfj. Váradi József a környékbeliek kedvence volt. Azért volt, mert már elment. Itt nőtt fel a diósgyőri gyárak tövében, itt ismerkedett meg a muzsikával és itt aratta estéről estére sikereit. Hétfőn este talán utoljára hallgatták kedvelői, mert ezekben a napokban már Budapesten a Badacsony étteremben szórakoztatja az embereket. Bizonyos, hogy a Vitt. kerületben az Üllői úti kedves Badacsony étteremben éppúgy megszeretik, mint itt Diós- győrben. IX. ÓRÁK ÓTA LAPUL FERI a búzatengerben, amely szelíden hullámzik a délutáni meleg nyári szélben. Minden zizzenésre megdobban a szive. Száz méter a határ. Nincs ereje, hogy tovább menjen. Mennie kell. Vissza már nem lehet... És már nem gondol haza, a szüleire. Csak arra, hogy mi vár rá odaát. Nem tudja, nem érzi, hogy mi van anyjával. Nem hallja, hogy a rendőrségi rádiók szerte kürtölik az országban a nevét, személyleírását. — Feltalálása esetén ... őrizetbe venni. Nem lát, nem hall semmit, csak a kalászok neszét, zizzenését, de arra is meg-megriad. ösztöne súgja, hogy elég ha kidugja a zsendülő búzatábla fölé a fejét. Elfognák. Vagy lelőnék. Volt még a zsebében egy darab száraz kenyér, elővette és rágcsálta. Olyan kezerűen ette, mintha fekete napjainak, megpenészedett ifjúságának egy darabját kellett volna újra lenyelnie. Megakadt a falat a torkán... Emberi hangok ütötték meg fülét. Egyre közelebbről... Ijedten harapta össze a szájaszélét. — Nyomomba vannak. — Fel akart ugrani, hogy futva tegye meg a hátralévő száz métert. De nem mert, nem tudott fölegyenesedni. A hangok már egészen közel hallatszottak: — Ma vigyázni kell. Határsértés várható. — Akkor este nincs szabadidő. — De igen. *— Hogyan? — Addig elfogjuk azt a bitangot. Ez a hang már alig pár méterre hangzott. Kiverte a veríték a fiút. Újra beszéd: — NÉZD CSAK, hogy ugrál ez a rohadt dög. S az emberi hangot, mintegy kísérőzene, a dühödt véreb csaholása festette alá. — Ne engedd el. Tegnap is egy kígyó után futkároztunk egy félóráig. Feri nem látta, hogy alig egy pár méterre a fejétől két határőr magas alakja húz el. Az egyikkel erős szíjon egy idomított farkaskutya. Nem is kellett látnia, érezte a veszélyt anélkül is. Idegei haláltáncot jártak. Ha a határőrök megállnak, akkor vége. Nem bírta volna tovább. Úgy érezte, üvöl- ienie kell félelmében. Egyre távolabbról jöttek már a szófoszlányok, csak akkor kezdett megnyugodni. Akkor vette észre, hogy csurom víz az izzadtságtól mindene. LASSAN kúszni kezdett a búzában. Kezeiből mintha kiszívták volna az erőt. Felkuporodott, de félig bénán zuhant vissza. De aztán csak tovább. Szeme kidülledt az erőlködéstől. Kúszott, gebeszkedett. Most egy szál búzavirág mellett kúszott el. Mintha erőre kapott volna tőle. Gyorsabban haladt előre. Lihegett. Torka olyan száraz volt, úgy kapart, mintha parazsat nyelt volna. Pihent egy kicsit. Eszébe jutott a búzavirág. Elindult visszafelé. Amikor kezével elérte, leszakította. Megszagolta. — Mezei virág — súgta halkan, aztán tovább kúszott a határ felé, egész a búza széléig. Fülét a földhöz tapasztotta, figyelt, hallgatózott. Felnézett. Sehol senki, csak a viruló, tenyésző tavaszi mező. Minden zöld. Mégis száz, meg száz színárnyalat benne. Egy pillanatra valósággal megbűvölte a szent összhang, mely a tájból csendült, hangtalan és mégis hallható. Négykézláb mászott tovább és úgy prüszkölt a zsendülő, zsongó szüzességben, mintha egy ősmajom lopakodnék tova prédaszerzőbe. így ért el a drótig. Ott elővette a széles drótvágót, amit Pesten vett előző nap és pillanatok alatt elvágta, minden erejét megfeszítve, az alsó drótszálat. Túl jutott... Futott az első rozstábla felé, erősen lehajolva. Elérte és ott ledőlt, akaratlan összeesett. De csakhamar összeszedte magát és nagyot sóhajtva lihegett: — Megszabadultam a pokolból... Egy kissé megnyugodott, bár ha a jövőjére gondolt, bizonytalan érzés gyötörte. Leporolta új ruháját. Azt bizony jócskán megviselte a négynap élete. A legközelebbi dülőutat és falutornyot kereste szemével. Elindult. Távolabb egy fe- héringes paraszt kaszált. Meggyorsította lépteit. Ahogy közeledett a kaszáló emberhez, egyre jobban kivehette annak vörös borostás arcát és szálka haját. Amolyan középtermetű ember volt. Mezítláb, fején időverte ócska kalap. Herét kaszált. Most döbbent rá Feri, hogy mi lesz, hisz ez az ember nem tudhat magyarul, ő viszont hallani se hallott német szót egész életében * » Mindegy... — JÓNAPOT kívánok vette le sportsapkáját Feri. Az osztrák oda se bökött a tökfedőhöz. Egykedvűen sziszegte ki fogai közül: — Atiy Isten neket. Napok óta ez volt az első öröme Ferinek. De hirtelen el- komorodott az arca. Hátha ez a barátságtalan ember egyebet se tud ezen kívül. Kérdezte is már: — Tud magyarul? — Igen, — volt a válasz. — Politikai menekült vagyok... — mondta bizonytalan nul Feri. Nem talált szavakat. Lehajtotta fejét. Hallgatott. — Te mi fagy az a Magyarorszák? — Üzemi munkás. — Miért ültösznek? Mit csinálta? Nem tudott Feri választ adni. Mondja meg, hogy lopott? Az lealázó lenne, ö csak az újabb örömök megszerzéséért lopott. Pénz kellett. Újra az osztrák sziszegése: — Te fagy asz a fiatal. Mety asz a sok kontolat fejet, S kezével hadonászott a fejé körül. — Mit csináljak? — görbült majdnem sírásra Feri szá- jaszéle. — Maratty asza otthony. Jopp asza Maty ar or szák. Fissza! Jo! Nehezen értette meg Feri, magában arra gondolt: ez sem jóindulatú ember. Küldi haza. — Nem lehet haza, vissza menni. — Ha nem fót jo asz a szapat, lesz jo asza láker neket. AZZAL EGYKEDVŰEN elkezdte a kaszát fenni. Ügyet se vetpe Ferire, újra kaszálni kezdett. Harsogott a kasza alatt a zöld lucerna. Feri minden suhintásnál a nagy kaszásra gondolt. Dühösen, köszönés nélkül hagyta ott a parasztot. Ügy száz méterről visszanézett és úgy tetszett, mintha az osztrák vigyorgott volna. Mikor egész közel ért egy községhez, már kezdett alko* nyodni. Egy táblát talált. A község neve: HALBTURN. (Folytatjuk.)
