Észak-Magyarország, 1957. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1957-06-15 / 138. szám

Swmbat, 1957. Június 15. GSZAKMAGYARORSZÁG 5 t KONZILIUM a qijtmuk körül w^=====--_. - ■ --------- ■ ------------­Ü lést tartott a Közművelődési Tanács E * getően sürgős kérdések forog-’ nak napirenden. Bajok voltak, bajok vannak az ifjúság nevelésében. Valami nincs rendjén, egy régen, evekkel ezelőtt elkövetett hibasoro­zat belenyúl a nevelés és oktatás gépezetébe, a munka elakad. A szak­értők nekiállnak, hogy felfedjék a baj okát, darabokra szedik a gépe­zetet, szortírozzák az alkatrészeket, tárgyilagosan, elfogulatlanul, hogy mi volt jó, mi az, amit el kell vet­nünk. Nem didaktikai alapelvek meg­beszélésére ült össze e hó 13-án a Közművelődési Tanács; a család, a társadalom, a mai ellentmondásokkal telített élet került szőnyegre. Nem első eset a világtörténelem­ben, hogy az ifjúságot vagy annak egy részét megtévesztették a jelsza­vak — és reakciós társadalmi törek­vések szekértolója lett. A mai ifjú­ság, beleértve az egyetemi ifjúságot is, nem ismeri a múltat, élettapasz­talat hiányában »-bedőlt-« az ellenfor­radalmi célokat leplező »szocialista« jelszavaknak, segédkezet nyújtott a múlt szálláscsinálóinak. Voltak jogos panaszaik, elégedetlenkedtek, de tö­rekvéseik sikeréhez csak békés úton- módon juthattak volna el. Az ellen­forradalmi erők löktek rajtuk egyet, s az az ifjúság, mely ennek a rend­nek köszönheti a tanulást, a lehető­ségek szabad érvényesülését — min­dent, önön érdeke ellen támadt. 3 ■most még mindig akadnak olyanok, akik tovább hódolnak a »jelszavak­nak«, s ahogy egyesek mondják, — meggyőzhetetlenek, vagy, pedig »szé- gyelik elismerni, hogy éretlenek vol­tak és hagyták magukat ostobán fél­revezetni«. Bizalmatlanul nézik an­nak a kormánynak a ténykedését, amely útját állta az ellenforradalom­nak, s megkímélte ifjúságunkat attól, hogy a saját bőrén győződjék meg a változások ellenforradalmi jellegé­ről. Tehát mi kellett volna ahhoz, hogy egy »hőzöngő« munkás- vagy parasztszármazású diák belássa téve­dését? Ha győz az ellenforradalom s megkezdődik az iskolák ellenforra­dalmi átszervezése — ő az iskolán kívül találja magát. Nem, a mi kor­mányunk ezt nem engedhette meg, mintahogy az anya sem engedné meg, hogy alvó gyermekeire gyújtsák a házat. A megtévesztettek körében a nyu­galom sok helyen dacos hallgatássá vált, s a rend csak külső máz. »A diákok és a tanárok között valami furcsa cinkosság fejlődött ki: a tanu­lók azt mondják: mi nem kérdezünk, s a tanárok örülnek, hogy nem ke-' rülnek abba a kellemetlen helyzetbe, hogy telelniök kelljen« — olvassuk a tanács sokszorosított téziseiben. S ez sajnos igaz. Hogyan . lehetne változtatni ezen az áldatlan helyzeten? Be kell és be is tudjuk bizonyítani az októberi ese­mények ellenforradalmi mivoltát. Ehhez elsősorban az kell, hogy a tanár fejében szűnjék meg a. zűr­zavar, ő lásson világosan, hogy vilá­gosságot árasszon maga körül. A felszólalók legtöbbje a családi nevelést, az utcát, a társadalmat hi­báztatta, — tehát az iskolántúli ne­velést, mely lerontja az iskolai neve­lés hatását. A családi nevelés hiá­nyosságainak túlzott hangoztatása a pedagógusok tehetetlenségét igyek­szik leplezni. Klem vitás, hogy bajok vannak a családi neveléssel. Az isko­lai nevelés hivatalos ellenőrzése, irányítása aránylag könnyen megy, a felsőbb intézkedések végrehajtása biztosítva van. Nem így a családban. A társadalomban, így a családban is a tudati fejlődés lépést tart, sőt el­marad a társadalom gazdasági fejlő­dése mögött. Amit a gyermek az iskolából hazavisz, tudatilag maga- sabbrendű a család világnézeti, er­kölcsi állapotánál — a kettő össze­ütközéséből, harcából nem minden esetben a magasabbrendű kerül ki győztesen, mert — legyünk őszinték — ennek a győzelemnek nem min­denütt van meg az anyagi alapja. A gyermekre érzelmileg könnyebb hat­ni. mint értelmileg, s az iskola az értelmi nevelés alapján áll, míg a család az érzelmi ráhatáson keresz­tül ostromolja a gyermek iskolában nyert világnézeti felfogását. A ma társadalmának erkölcsi arculata még korántsem szocialista, nos mi egye­nesen kommunista erkölcsű embere­ket akarunk nevelni iskoláinkban. Az élet és az iskola között szakadék tátong, ezt a szakadékot csak úgy hidalhatjuk át, ha tanulóinkkal meg­ismertetjük az iskolántúli világ ellentmondásait, gazdasági és egyéb nehéí^ogeit, azt, hogy a mi életünk még »nem fenékig tejfel«. A gyermeket elsősorban ne a jövő­kre, hanem a mára készítsük elő oly­módon, hogy ismerje a mát, lássa az eredményeket, a hibákat és nehézsé­geket, hogyha szemtől-szembe kerül az élettel, átlépvén az iskola kapuját, ne c'süggedjen a nehézségek láttán. Mivel a legtöbb kivetnivaló a csa­ládi nevelésben tapasztalható, a Köz- művelődési Tanács elhatározta, hogy a következő tanévben megindítja a Szülők Akadémiáját. Az előadások felölelik majd mindazon kérdéseket, amelyek a családi nevelést érintik. A legfontosabb feladat, hogy a ^ pedagógusok helyesen használ­ják fel a nyári szünidőt' tisztázzák problémáikat, s szeptemberben már kész nevelési programmal álljanak tanulóik elé. Mi nem mondunk és nem is mond­hatunk le arról, hogy iskoláinkban szocialista nevelés folyjon. Az iskolá­nak továbbra is az a feladata, hogy a szocialista erkölcsre, kommunista világnézetre nevelje jövőnk arany- tartalékát, az ifjúságot, de mindezt olymódon tegye, hogy a mai életről necsak illúziói, hanem tárgyi isme­retei is legyenek. Bármennyire is hangoztatjuk, hogy »az ember tudatát anyagi léte hatá­rozza meg«, a neveléssel csodákat lehet művelni. Az öntudatos, művelt, erkölcsös ember könnyebben át tud­ja lépni létének anyagi korlátáit, hasznosabb, értékesebb polgára ha­zájának, mint a műveletlen és min­dent a »hasán keresztül mérő« ember. Nagy feladatok várnak nevelőink­re, de nem emberfölötti feladatok: szorgalommal, szerető hozzáértéssel meg lehet és meg is kell birkózni velük. Sok a gondunk, baj is akad itt bőven, de azért ember az ember, hogy leküzdje nehézségeit, a pedagó-* gusok azért pedagógusok, hogy for­málják az új világ emberét. GULYAS MIHÁLY Bércsalás Ozdon Az Ózdi Kohászati Üzemek bér- elszámolási osztályán dolgozó Ba- rasits Gyula bánrévei lakos a gépé­szeti karbantartó gyárrészleg bér­elszámolója munkakörével vissza­élt. Bara&its Gyula megnövelte bizo­nyos vállalati dolgozók munkabéré­nek összegét és a többletet fondor­latos módon magának tartotta meg. A hamisítást elkövette mind a 27-i, mind pedig a 12-i végfizetésnél. geknél pedig ötven, vagy száz fo­rintot visszaadott béréből Barasits- nak. A fondorlatos módon végre­hajtott sikkasztást és bércsalást az ózdi bérelszámolási ellenőrzés íelr ismerte és ügyét az ügyészségnek átadta. Béri Pál Iz I. kerületi tanácstagok fogadó órái Wohlstetter Miklós június 18-án (kedden) délután 4 órától László J.-u. 27 szám alatt. Budavári András június 21-én (pén­teken) délután 6 órától Martintelep, Forgács-u. iskolában. A II. kerületi Hazafias Népfront kulturdélutánja Barasits Gyula ezenkívül még másfajta módon is: követett el visz- szaélést. Összejátszott Czene Béla kőműves, üzemi dolgozóval, aki el­ismerte, hogy az ő tudtával jog­talan bért számolt el. Kisebb bér­többletek ellenében Czene Béla ott­hon, Barasits Gyulának lakásán meszelést végzett, nagyobb össze­A II. kerületi Hazafias Népfront elnöksége bemutatkozása alkalmával kultúrdélutánt rendezett az újdiós­győri mozi helyiségében. Közel 200 újdiósgyőri és vasgyári dolgozó gyűlt egybe. A kultúrműsort a II. kerületi óvodások, a vasgyári leány- és fiú­iskola, valamint a Kilián-gimnázium növendékei adták. »Az irodalom fej­lődése a . szocializmusig« címmel Bella Sándor tartott előadást. A megjelent közönség az Országos Béketanácshoz táviratot küldött, melyben tiltakozott az atomháború ellen és követelte az atomkísérletek, atom- és hidrogénbombák kísérleti robbantásának azonnali beszünteté­sét. #■ Akikről még eddig keveset beszéltünk jfri passziózók, ráérők... így nevezték őket, áruikor megalakul- tak. Olyannyira, hogy még ma is helyiség nélkül vannak, öt évi eredményes munka után sem érdemelték ki, hogy mint komoly té- nyezővel számoljon velük a város. Igaz, most mintha kedvesebben haj­lana felé Fortuna asszony jutalmat osztó keze. Illetékes körök rájöttek, hogy az úri passzió művelői között magukfajta, becsületes dolgozó em­berek vanncCk, akik az évek folyamán bebizonyították, hogy nem érdem­lik a mostohagyermek szerepét. A miskolci KPVDSZSZ művészi fotóköréről van szó, egy körülbelül 40 tagú lelkes csoportról, akik nem törődve a nehézségekkel, alkottak, segítettek a város kulturális életének kibontakozásában. Szorgalmasan, mint a kis mezei hörcsögök, rakják pofhzacskójuk- ba a gabonát, töltik ök is meg filmjeiket a borsodi táj szépségeivel, a népművészet sokrétű elemeivel, az új, megváltozott élet rengeteg apró mozzanatával.­Az 1955-ben bemutatásra kerülő első kiállításukat körülbelül hét­ezer látogató tekintette meg. Hivatalosan ezt „Felszabadulási kiállítás­nak” nevezték. Újszerű, a maga nemében az első volt ez a vidéken meg­rendezett, országos jellegű bemutatkozás. A beérkezett körülbelül 500 kép közül nehéz dolog volt kiválogatni a megfelelő 250-et, hisz színek­ben gazdag, tartalomban szép, és jól megválasztott kompozíciók som­koztak egymás mellett. Második bemutatkozásuk Miskolcon a mintegy kilencezer látoga­tóval megnyíló kiállítás, ahol ugyancsak elsőnek a vidéki városok kö­zül, színes papírképek is kerültek a nézők elé. Míg a bemutatott képek száma maradt kettőszázötven, a beküldőiteké már ezer felé tornászta fel magát. Ez az egy dolog is megmutatja, hogy az eltelt esztendő alatt nem pihentek babérojkon, hanem alaposan felrázták a vidéki amatőrök, me­gyei tehetségek figyelmét. A fotókör tagjai egyénileg és csoportosan más országos versenyeken is résztvettek már, ahol neveik a fotó dicsőség­táblájára kerültek. így megemlítem Ibos Ivánt, aki nem olyan régen kapott aranyérmet kiállított művészi fényképéért Békéscsabán, Lollok Lászlót, aki ezüstérmet, oklevelet nyert városunkban, meg Piros Áront, Szentkereszti Bélát, Jászó Zoltánt, Kletz Károlyt, akik ugyancsak sok dicséretet kaptak az ország különböző részeiben. Mindezt a KPVDSZSZ fotókörének titkárától, Tárcái Bélá­tól tudom meg, aki a megalakulás óta viseli szívén kis kollektívájának minden gondját, baját, ö md^dja el, hogy a fotókörnek a lehetőség sze­rint utánpótlást is igyekeznek szerezni, tanítják az érdeklődő, fotózni vágyó fiatalokat. Kemény tanulás ám ez. Sokszor nagyobb türelmet és kitartást igényel, mint a halászat munkája. Csak azok a képek sikere­sek, amelyeket találomra kapnak el. De nem mindig biztos, hogy a tar­talomhoz megfelelő a fényhatás, nem lehet tudni, hogy az őz, vagy a halacska, vagy éppen a játékos bárányfelhő mikor ugrik egyet, vagy mikor tűnik el. Mert akkor vége a képnek. Beállított, mesterkélt foto* gráfiákban gyönyörködjenek az azt tisztelők a kirakatokban. Itt művé* szetről van szó, olyan művészetről, amelyik szinte vetélkedik egy jó fes­tőművész ecsetjével. A közös fotókirándulásokat, klubesteket a város többi, eddig még az ismeretlenség homályába elzárt 16 apró fotókörével szokták tartanU ami erősíti a szakmabeliek jó kapcsolatát. — Hogy mi a tervünk? — szól Tárcái szaktárs — mindenekelőtt az, hogy létesítsünk egy jól összedolgozó megyei fotókört, amelyikkel felvehetjük majd a versenyt az ország bármelyik nagyobb fotókollektí* vajával. Éhhez persze több segítséget és támogatási kérünk a művelő* dési osztálytól, ahol eddig nem vették komolyan a munkánkat. Ennek elérése érdekében foglalkozunk most azzal a gondolattal * hogy a legképzettebb festőművészek segítségével megindítunk egy ma­gas nívójú előadássorozatot. Elvben ezt már ki is dolgoztuk. Ennek ke* rétében az első előadásra július 7-én kerül majd sor, egy megyei an\té- ton. gzt Batta Ferenc, a Magyar Fotó főszerkesztője „A magyar foto* gráfiá művészete” címmel tartja meg. Különben július 7-e ismét nevezetes dátum lesz a fotókör életében. A Miskolci Ünnepi Hetekre ők is bejelentették részvételüket és progra­múk bevételét felajánlják ők is Nemzeti Színházunk építésének meg­gyorsítására. Néhány apróságot a programból. Országos színes diapozitív verseny borsodi tárgyú anyagokkal Mis­kolcon, majd Diósgyőrött. Házi kiállítás a fotókör fennállásának ötödik évfordulóján, egybekötve a fotóamatőrök találkozójával. Itt már bemu­tatásra kerülnek az ország minden tájáról fekete-fehér, színes papír és színes diapozitív képek. Résztvesznek itt a baráti Csehszlovákiából ér­kező kassai Nemzeti Bank és Beruházási Bank fotóköreinek képviselői is, akik bemutatásképpen ugyancsak hoznak anyagot magukkal. Ezzel egyidőben Ofotért-vásárt rendeznek a Széchenyi utca 26. szám alatti KPVDSZSZ helyiségben. 'Terveik megvalósíthatók, a céljuk, — megismerkedni a magyar ^ művészettel, a magyar élet jellegzetességeivel, az elmúlt évek nagyszerű eredményeivel, — nemes és szép cél. \ Szeretnénk sokat hallani róluk, de már mint olyanokról, akik megbecsült munkásai városunk és megyénk kulturális életének. (U — n — R) O któber 25. volt. Sóvári Béla és felesége órák óta úgy ülnek a rádió mel­lett, mint egykor fiatal koruk­ban, egymást átölelve. Mind­kettőnek kipirult volt az arca. Gyengédek voltak egymáshoz. Sóvári Horthy-hadsereg vezérkari őrnagya volt. Egy híradás szünetében felemelte kopaszodó fejét és sas orrával beleszimatolt a levegőbe — mint aki vérgőzt érez és úgy mondta: — Na, várj csak! Majd holnap én is akcióba lépek! — Édes vagy... simogatta meg ritkán szőke haját az asszony. — Csak aztán okosan csináld, úgy féltelek. Pedig örülnék neki, ha méfi egyszer szolgálhatnál. — Fogok szolgálni, ne félj! De ezekből a proli tisztek­ből még kutyamosót sem tartunk meg magunk között. Az asszony, mint a macska, úgy dörgölődzött férjéhez és biztató szavakat sugdosott a férje fülébe: — Vigyázz! Óvatos légy. Telefonálj Pestre a Lacinak, kérj tőle tájékoztatóit, hogy ott mi van... — Ugyan — legyintett Sóvári — mi lehetne? Pest már a miénk. Lázas izgalommal feküdtek le és még az ágyban is so­káig tervezték, hogy az új rendszerben milyen leéz a jövő­jük. Sóvárit egyetlen dolog bántotta: mi lesz, ha a gazdaság igazgatója elvitetné őt, mielőtt cselekedne. A múlt héten is nagyon sokáig faggatta azért a vacak borjúért — a kény­szervágásért. Igaz, hogy annak csak annyi baja volt, hogy a felesége kirántott borjúhúst akart enni és ő ráfogta, hogy felfúvódott. Akkor egynéhányszor végigszaladt a hideg a hátán, ha rendőrt látott. Látszott, hogy Kérinek nem tet­szik az egész dolog, dehát azért nem jelentette fel. Igaz, őt mindenki komoly embernek tartotta N. gazdaságban. Egy­szer a párttitkár egész találóan meg is jegyezte beszélgetés közben: — Ez a Sóvári a pincébe jár nevetni! Valóban olyan is volt ő. Ha házon kívül volt, senkire sem nevetett. Néha — amikor prémiumot kapott, vagy ki­tüntetést nyiijtottak át neki a jó munkájáért — mosolygott. Nem is tudóit őszintén nevetni. Vad gyűlölettel szemlélt mindent, ami a dolgozó nép felemelkedését elősegített?. Csak tervezett., csak számolt és várt, hogy még egyszer el­jöjjön az ő ideje, eggel, mikor felkelt, nem volt álmos. Tervek futottak át agyán. Sietve borotválkozott és legkopottabb ru­háját vette magára. Hívta a postát, hogy Pesttel be­széljen. Azt a felvilágosítást kapta, olyan sok már az előjegy­zés, hogy még a tegnapi és az éjféli előjegyzéseket sem tud­ták kielégíteni. Egy kicsit bosszankodott, mert Laci sok min­denben tudott volna segítségére lenni. Laci a H. M.-ben volt. Sikerült álcáznia eddig magát. Utána bement az igazgatóhoz. Régi szokását most is megtartotta. Halkan kopogtatott és elnézést kért a zavarásért ilyen korán reggel. Az igazgató éppen olyan nyugodtan fo­gadta, mint máskor. Sóvári meg éles tekintetével kereste az igazgató magatartásán azt a pontot, mely számára azt mond­ja, hogy: — Nincs rendben a kommunisták szénájaí De ezt az áruló pontot sehogyan sem tudta felfedezni Kérin. Az izgatottságnak, vagy idegeskedésnek semmilyen jele sem látszott rajta. Talán annyi azért mégis, mintha egy kicsit elgondolkozóbb volna. Ez viszont nem tűnhetett fel Sóvárinak, hiszen q maga is el-elgondolkozott, vagy a ter­veivel volt elfoglalva. Egy ideig hallgattak mind a ketten. Aztán Sóvári megszólalt: — Igazgató elvtárs! Nagyon zabaros időket élünk. Arra gondoltam, mivel már kész vagyunk a bérelszámolással, menjen be a bankba, vegye fel a dolgozók fizetését. Sóvári eldobta a lasszót, várta, mikor szorul az igazgató nyakára. — Igaza van, Sóvári kartárs! Posta nem jött, benézek oda is. Magát pedig megkérem, tartózkodjon a gazdaság köz­pontjában. Ha valami adódik, szóljon a párttitkár elvtársnak. Sóvári mosolygott. Talált a lasszó. Az igazgatótól sike­rült megszabadulnia. Kéri elment, Sóvári meg hozzáfogott tervei megúalósitá- sához. A biztonság kedvéért azért még betelefonált miskolci ismerőseinek, azoktól tájékozódott. A helyzet számába kielé­gítő volt. Mindenütt embercsoportok és üldözik a kommunis­tákat — tájékoztatták. Úgy értékelte, hogy Miskolcon a ha­talom már nem a kommunistáké, hanem az övéké. Első dol­ga volt, hogy felkereste a párt- titkárt, aki éppen az emberek­hez készült egy jegyzettel a kezében, hogy az ellenforrada­lom veszélyéről tájékoztassa & gazdaság dolgozóit. Sóvári megállt előtte, hosszú lábait szétvetette és fogai között szi­szegve azt mondta: jplég volt belőled, te féreg! Vége a kommunista terror­ja nak! Ha nem pusztulsz azonnal, felköttetlek az első fára! Az igazgatód már meglógott! A kiabálásra felfigyeltek a közelben dolgozó emberek és Sóvári abban a pillanatban az öklével az arcába vágott a párttitkárnak. Az meg csak állt. Nézte az embert, akivel évek óta semmi baj sem volt a gazdaságban. Aki rendesen dolgozott és rendet tartott. Köréjük sereglett vagy 20—30 ember, akiknek Sóvári emelt hangon beszélni kezdett: — Polgártársak A kommunista rendszer összedőlt! Vége a kommunista terrornak. Elég volt az üldözésből. Budapes­tet. már ENSZ-csapatok szállták meg. A kommunisták csüngnek a villanypóznákról. Elég volt a nyomorból, a szov­jet megszállásból. Magyarok vagyunk, l nyen itt minden a miénk. Vissza Erdélyt, vissza a Felvidéket..-. — Éljen! Éljen! — kiáltotta közbe az állattenyésztési brigádvezető, aki maga is szolgált vagy 15 évet a csendőr­ségnél. Egy másik idősebb. szemüveges — volt adóügyi jegy­ző — meg elkezdte énekelni a himnuszt, majd lassan mind­nyájan fújták. A párttitkár látta, hogy az emberek hangu­lata már napok óta elég ideges, tudta mi következhet, ha itt marad, ezért azt választotta, hogy elmegy felsőbb szer­veihez. Maga sem volt tájékozott. Napok óta semmilyen irá­nyítást nem kapott. Ha pedig a központból felhívott valakit< a válasz — mint egy régi sláger — mindig egy volt: — Jó, rendben, Kácsor elvtárs! Majd visszahívjuk. Távolodóban még hallotta, amikor Sóvári kiabált: így szeretik a népet! Ahelyett, hogy segítenének a bajon, szök­nek, mentik a bőrüket. Az igazgató is elvitte a számfejtést, felveszi a pénzt és megszökik vele, honfitársak! ■.. óvári erején felül agitált, szervezett és közben az ak­tív kommunistákat elzavarta a gazdaságból. Már dél­felé annyira kés? volt a »tisztogatással«. hogy össze­hívta a gazdaság dolgozóit munkástanács választásra. (Folytatjuk,) MAKAI KAROLY: 9 VIHAR UTÁN :-----------------------------—'-------------------' --------------------------------------------- w*** ***** *9*^. vMt MK >

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom