Észak-Magyarország, 1957. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1957-06-28 / 149. szám

Világ proletárjai egyesüljetek ! mmamaae A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT MEGYEI INTÉZŐBIZOTTSÁGA LAPJA XIII. évfolyam 149. szám Ára 50 fillér 1957 június 28, péntek V. Határszemle Taktaharkányban Események9 hírek a megyéből Vigyázzunk minden szem gabonára Miskolci jegyzetek Gazdaságpolitikánk alapvető elve a termelőerők állandó fejlesztése Megkezdődött a Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezlete ■ ■■■■■«••■■■•••••■■■••■■•■■a ............................................ ___ _ ........... M a reggel az Országház kongresszusi termében megkezdődött a Magyar Szocialista Munkáspárt or­szágos konferenciája. Pontosan kilenc órakor elfoglal­ták helyüket az emelvényen a Központi Intézőbizott­ság tagjai: Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Kádár János, Kállai Gyula, Kiss Károly, Marosán György, Münnich Ferenc, Rónai Sándor és Somogyi Miklós elvtársak és Fock Jenő elvtárs, a Központi Bi­zottság titkára. Münnich Ferenc elvtárs az intézőbi­zottság nevében felkérte Gáspár Sándor elvtársat, a SZOT főtitkárát, Haász Árpád elvtársat, a Közgazdasá­gi Tudományegyetem tanárát, Kelemen Lajos elvtár­sat, a X. kerületi ib. elnökét, Kiss Károly elvtársat, a szegedi városi ib. elnökét, Komócsin Zoltán elvtársat, a KISZ titkárát, Losonczi Pál elvtárs tsz.-elnököt, Major Tamás elvtársat, a Központi Bizottság tagját, Manhercz Antal elvtársat, Komárom megyei bányászt, Mező Imréné elvtársnőt, a lágymányosi dohánygyár igazgatóját, Prieszol József elvtársat, a Borsod me­gyei ib. elnökét, Révai József elvtársat, az Elnöki Ta­nács elnökhelyettesét és Révész Géza elvtársat, a Köz­ponti Bizottság tagját, Rimóczi Pálné elvtársnő ter­melőszövetkezeti tagot, Sándor József elvtársat, a Központi Bizottság tagját és Tatár Kiss Lajos elvtár­sát, a Hajdú megyei tanács vb. elnökét, hogy fog­laljanak helyet az elnökségben. Ezután az elnöklő Münnich Ferenc elvtárs meg­nyitotta a pártértekezletet. Beszédében röviden vá~ zolta a konferencia célját, majd visszapillantást ve­tett a pártnak az ellenforradalmi zendülés fegyveres leverése óta megtett nehéz útjára. Befejezésül kije­lentette: Minden alapunk meg van, hogy bizalommal nézhessünk a jövőbe, s hogy az előttünk álló nehéz­ségek lebecsülése nélkül, még határozottabban épít­hessük a pártot, szélesítsük annak tömegkapcsolatait, s a dolgozók élén, harcban és munkában építsük a szocializmust a marxizmus-lenihizmus győzelmes lo­bogója alatt. Münnich elvtárs megnyitó szavai után Nyers Re­zső elvtársat, a SZÖVOSZ elnökét a mandátumvizs­gáló bizottság elnökévé, Lendvai Vilmos elvtársat, a Heves megyei tanács vb. elnökét,Ver es József elvtársat, a XX. kerületi ib. elnökét és Zárai Károly elvtársat, a Sopron városi ib. elnökét a bizottság tagjaivá vá­lasztották. Ezután Jakab Sándor elvtársat, a Nógrád megyei ib. elnökét, Kállai Gyula elvtársat, a Központi Intézőbizottság tagját, Komócsin Zoltán elvtársat, a KISZ titkárát, Marosán György elvtársat, a Központi Intézőbizottság tagját, Nemes Dezső elvtársat, a Nép- szabadság szerkesztőbizottságának vezetőjét, Révai József elvtársat, az Elnöki Tanács elnökhelyettesét, Sándor József elvtársat, a Központi Bizottság tagját és Szirmai István elvtársat, a Tájékoztatási Hivatal vezetőjét a szerkesztőbizottság tagjává választották. Münnich elvtárs ezután szavazásra bocsátotta a pártkonferencia napirendjét, majd átadta a szót az első napirendi pont, a Központi Bizottság beszámo­lója előadójának, Kádár János elvtársnak. Az aláb­biakban rövidítve ismertetjük a három és fél órás be­számolót. Kádár János elvtárs beszámolója Kádár elviárs beszéde elején rövi­den áttekintette a párt hősi múltját, majd részletesebben értékelte az 1949—53. év közötti évek politikai vo­nalvezetését. Kiemelte az ebben az időszakban végzett munka nagy po­zitívumait és megállapította, hogy már ekkor negatív jelenségek is mu­tatkoztak. Mind a vezető, mind az alsóbb szervek funkcionáriusainál fe­lülkerekedett az a hamis illúzió, hogy mivel a hatalom minden eszkö­ze a kezünkben van, a tömegek min­dennapi megnyerése már nem olyan fontos. Ha ebben az időszakban épp úgy figyelemmel kísérték volna a dolgozók, különösen a munkások vé­leményét, mint 1945—48 között, ak­kor a hatalom meghódítása nem lett volna egyúttal a komoly hibák je­lentkezésének kezdete. 1953 júniusában maga a Központi Vezetőség és nem Nagy Imre és cso­portja tárta fel a párt gyakorlatában előforduló hibákat. Az akkori elem­zés helyes volt és helyes volt a vég­rehajtás terve is. A végrehajtásba azonban hiba csúszott be. Az egyik hiba az volt, hogy Nagy Imre, noha arra teljesen alkalmatlan volt, rend­kívül fontos szerepet kapott. Nagy Imre célja nem a párt és a népi ha­talom tekintélyének helyreállítása és növelése, hanem annak gyengítése volt. A másik hiba az volt, hogy egyes elvtársak, élükön Rákosi elv­társsal, egyáltalán nem voltak képe­sek és nem tudtak a kellő időben és a szükséges mértékben szakítani régi hibáikkal és ez akadályozta a helyes elemzés alkalmazását; Az említett hibák következtében az 1953 júniusa és 1956 júliusa között a párt politikájában jelentkezett szélsőséges kilengések bizonyos meg­rázkódtatásokat okoztak a közvéle­ményben és bár a párt tekintélyét és bizalmát megőrizve lehetett volna dolgozni, mert a párt feltárta a hibá­kat és kidolgozta a kijavítás módját, az újabb és újabb irányváltozások ezt megakadályozták. így 1956 tava­szán a párttagságban és az ország dolgozó népének nagy részében mély és jogos elkeseredés ólt, amelyet az ellenség — az itthoni osztályellensóg és a nemzetközi imperializmus — sa­ját érdekében hasznosított és mesteri módon kihasznált ellenünk. A Központi Vezetőség 1956 júliusá­ban fontos és helyes határozatokat hozott, amelyek megteremtették a hibák kijavításának lehetőségét. A párttagok és a pártonkívüliek pozití­van fogadták a júliusi határozatot és támogatták annak végrehajtását. A Nagy Imre-féle revizionisták azon­ban, akik azt állították, hogy a hi­bák kijavítására törekszenek, nem támogatták a júliusi határozatot, hanem átmentek az ellenség táborá­ba és segítették a fegyveres ellenfor­radalom kirobbantását. Az 1956 októ­ber 23 és november 4 közötti idő­szakot elemezne Kádár elvtórs rá­mutatott, hogy bár az imperialisták a Horthy-fasiszták, a jobboldali pol­gári pártok és a jobboldali szociál­demokraták együtt támadtak a párt­ra és velük együtt a népi hatalom ellen fordultak megzavart fejű fiata­lok is, bizonyos számú megtévesztett dolgozóval együtt, ez az erő nem tudott volna felülkerekedni, ha nem lett volna árulás a vezetésiben. Rá­mutatott Kádár elvtárs, hogy Nagy Imréék árulását csak az események menetében, lépásről-lépésre lehetett felismerni; Az ellenforradalmi ese­mények kezdetekor a párt Központi Vezetőségének volt harci programja, s ha a párt tartotta volna magát eh­hez, az ellenforradalom nem okoz­hatott volna ilyen károkat. Ezzel a programmal Nagy Imre egyetértett, beleértve a szovjet csapatok segítsé­gének igénybevételét is. Fokról-fokra kiderült azonban, hogy Nagy Imréék már előbb átmentek az ellenség tá­borába és amikor bekerültek a párt vezetésébe, ottani fellépésüket külső nyomás megszervezésével és igénybe­vételévéJ kierőszakolták saját áruló platformjuk érvényesülé­sét. Kádár elvtárs példákkal illuszt­rálta a Nagy Imre—Losonczy-csoport áruló módszereit, de hangsúlyozta, hogy Magyarországon október 23 és november 4 között is nagyobbak vol­tak a szocialista forradalom . erői a burzsoá ellenforradalom erőinél. Az ellenforradalom erői azonban szer­vezettek és aktívak voltak és be tud­tak férkőzni a vezetésbe, a szocialista forradalom erőit viszont dezorgani- zálták a vezetésbe befurakodott áru­lók. A november 4-én megalakult for­radalmi munkás-paraszt kormány és az újjászerveződött MSZMP vezető­sége — mely kirekesztette magából a Nagy Imre-féle árulókat — azt a célt tűzte ki, hogy fegyverrel leveri az ellenforradalmat, helyreállítja a népköztársaság alkotmányos rendjét, elhárítja a belügyeinfcbe való impe­rialista beavatkozást. Űjjá kellett szervezni a pártot is. A pártvezetés és a kormány a magyar nép szocia­lizmushoz hű erőihez fordult és se­gítséget kért a Szovjetuniótól, a szo­cialista tábortól és a testvéri kom­munista- és munkáspártoktól. A jelenlegi helyzet a partban, a párt vezetésében egészséges Kádár elvtárs leszögezte, hogy a párt és a kormány álláspontja az volt, hogy az ellenséggel nem alkuszunk, az árulókkal nem tárgyalunk és a tömegek minket fognak támogatni. Rámutatott arra is, mii''- nagy feladat volt november 4-e után összefogni az erőket, s mily nagy harcot kellett vívni a helyes irányvonalért, a kü­lönböző helytelen, sokszor jó elvtár­saknál is jelentkező nézetek ellen. Rámutatott Kádár elvtárs arra is, hogy a párt régi vezetésének egyes tagjai, akik úgy voltak ismeretesek, mint a dogmatikus és szektás hibák elkövetésének részesei, ma azért hiá­nyoznak a vezetésből, mert a párt vezetésének az volt az álláspontja, hogy ne legyenek a mostani vezetés­ben olyan elvtársak, vagy csoportok, akiket, vagy amelyeket a régi hibák -terhelnek és ezért vezető posztra ál­lításuk esetleg a szektarianizmus irá­nyában húznák a pártot. Meggyőző­désünk — hangsúlyozta Kádár elv­társ —, hogy a jelenlegi helyzet a pártban, a párt vezetésében egészsé­ges; A Központi Bizottság politikai irányvonala — amelynek jóváhagyá­sát a Központi Bizottság kéri — na­gyon nehéz körülmények között a gyakorlatban született és annak he­lyességét, illetve gyengeségeit az eredményeken lehet lemérni; Az el­tosítani kell, mert az ellenség erői jelentékeny részben még megvan­nak, az imperializmus még provokál, támad. A párt egységes és aktív — mon­dotta Kádár elvtárs. De a megráz­kódtatás a párt életében sem múlt el nyomtalanul, és a pártélet bizonyos elemi rendje, fegyelme még sok kí­vánnivalót hagy maga után. Elbiza­kodottság jelentkezik a pártban, s a szocialista forradalom ügyéhez hű tömegekben is. Jelenleg ez a legna­gyobb veszély, mert az elbizakodott­ság magával hozza, hogy tompul az éberség az ellenséggel szemben, csökken a törekvés a tömegek támo­gatásának megnyerésére. Sokan el­feledkeznek a múlt hibáiról. Megemlítette Kádár elvtárs, hogy olykor civakodás és vita is felbuk­kan az elvtársak soraiban. Figyel­meztetett mindarra, amit a párt és a nép az ellenforradalom napjaiban átélt és felhívta a figyelmet azokra a tanulságokra, amelyek a revizio- nizmusból, a megalkuvásból, az osz­tályárulásból adódnak, és azokra is, amelyek a szektás politikából, a tö­megektől való elszakadásból ered­nek. A proletárdiktatúra erősítésének feladatával kapcsolatban Kádár elv­társ kijelentette, hogy a munkás-pa­raszt állam erősítése első feladatunk, amely annak a fő elvnek érvényesí­tését kívánja meg, hogy hazánkban jog, szabadság és demokrácia le­gyen a dolgozó nép számára, de ne legyen szabadsága a nép ellenségei­nek. Különösen fontos számunkra, hogy erősítsük a proletárdiktatúra legfőbb politikai^alapját, a munkás­paraszt szövetséget. Kádár elvtárs visszapillantást ve­tett a munkás-paraszt szövetség múltjára, s megállapította, hogy most kedvezőek a feltételek a mun­kás-paraszt szövetség erősítéséhez. A parasztság érzi és becsüli azokat a lépéseket, amelyeket a párt tett rész­ben a hibák kijavítására, de még in­kább az alapvető vívmányok védel­mében. Kádár elvtárs ezután arról szólt, hogy a népi hatalom megköyeteli az ellenforradalom erőivel szembeni következetes harcot, amelynek igen fontos követelménye a munkásosz­tály, az egész nép ébersége. De, hogy, az ellenséget üthessük, le kell küz- denünk a párton belül e harc akadá­lyait. Mert van ilyen akadály, meg vannak még a revizionista nézetek maradványai, s ebből fakadnak az ellenséggel való megalkuvás politi­kájának csökevényei. Az osztályharcról szólva, Kádár elvtárs hangsúlyozta, hogy az osz­tályellenséget el kell nyomni és kor­látozni kell, s a párt s a nép joggal teszi ezt, mert a kihívás a burzsoá reakció részéről és nem az ő részük­ről történt. Kádár elvtárs figyelmeztetett ar­ra, hogy az ítélkezésnek szigorúnak* de igazságosnak kell lennie. Be kell tartani a törvényesség mindkét olda­lát: büntetni kell azt, aki a törvény ellen támad, de aki a törvényt be­tartja, azt a törvény védi. Semmifé­le törvénytelen eszközt nem enge­dünk meg sem most, sem a jövőben. Ezután arról szólt, mennyire fontos* hogy a megtévesztetteket ne kezel-: jük ellenségként. Ezeket nem bün­tetni, hanem segíteni kell, ho£y visz-: szataláljanak a helyes útra. A proletárdiktatúra erősítése meg-- követeli a tömegek megnyerését ■-* mondotta a továbbiakban Kádár elvd társ. Nagy ünnepeken, vagy a párt-« rendezvényeken ezren és ezren élte­tik a pártot, a munkáshatalmat, ar szovjet—magyar barátságot. Ezek­nek a tömegeknek ez a meggyőződé-* sük. De ha annakidején az ellenség elfelejtette, hogy vannak százezrek Magyarországon, akik ha passzíváid is, és nem láthatók, a szocialista for^ radalom mellett vannak — mi né kövessük el ugyanezt a hibát, s ami-' kor sok-sok ezer ember tüntet mel-: lettünk, ne gondoljuk mindjárt azt* hogy már nincsenek olyan tömegek az országban, amelyek még az ellen­ség ideológiai és politikai befolyása alatt vannak. Különösen hangsúlyozta Kádár elvtárs, mekkora veszélyt jelentett volna, ha a munkásosztályt sikerült volna kettészakítani a szociáldemo-: krata párt létrehozásával. Ha ez siá került volna, akkor ma nincs néphaJ talom Magyarországon. Aki nem teljes tudásával dolgozik a tömegek meggyőzéséért és megnyeréséért, a legnagyobb kárt okozza a pártnak lenforradalomnak nincs hatalma az országban, újjászerveztük állami szer­veinket és fegyveres erőinket, meg­szerveztük a munkásőrséget. Alap­jában véve helyreállítottuk nép­gazdaságunkat. Helyreálltak kultú- rális, közoktatási, tudományos és egyéb intézményeink is. Él a Magyar Népköztársaság, a mun­kások és a parasztok állama, a pro­letárdiktatúra állama, megedződött az ellenforradalom viharában, bizo­nyos vonatkozásokban most erősebb is és ha jól dolgozunk, még erősebb lesz. Újjászerveztük a pártot, a mun­kásosztály, a nép fő harci fegyverét. Van Kommunista Ifjúsági Szövetsé­günk, a magyar munkásosztály forra­dalmi pártja vezeti az osztályt, a né­pet, védi a népköztársaságot, irányít­ja a szocialista társadalom építésé­nek munkáját. Kádár elvtárs megállapította, hogy az elért eredményeket a párt követ­kezetes marxista-leninista irányvo­nalának, a munkásosztály és a dol­gozó tömegek támogatásának, vala­mint a Szovjetunió, a szocialista tá­bor, a nemzetközi munkásmozgalom internacionalista támogatásának kö­szönhetjük. Kádár elvtárs ezután a párt fel­adataival foglalkozott, rámutatott, hogy a szocialista forradalom ügye győzött, de ezt a győzelmet még biz­A tömegek megnyeréséért folyta­tott harc első feltételét a pártban kell megteremteni azzal, hogy le- küzdjük és megsemmisítsük a töme­gek megnyeréséért folytatott harc akadályát. Ez a párton belül ma is meglévő dogmatikus gondolkodás és szektás politika maradványa. Aki a tömegek iránt bizalmatlan, aki a tö­megektől elszigeteli magát, aki nem teljes tudásával dolgozik a tömegek meggyőzéséért és megnyeréséért, a legnagyobb kárt okozza a pártnak és következésképpen a proletáriátus diktatúrá j ának. Proletárdiktatúra nem állhat fenn a tömegek támoga­tása nélkül. Kiemelte Kádár elvtárs a tömeg- szervezeti munka megbecsülésének fontosságát, mivel e szervezetek meg­nyerése és csatlakoztatása nélkül a párt nem tudna harcolni. A pártnak van három és félszázezer tagja,, a szakszervezetnek egymillió kilemc- százezer tagja; a munkásosztály nagy többsége tehát tagja a szak­szervezetnek, de nem tagja a párt­nak. Hasonló a helyzet az ifjúság és a nők körében is. Ezért a kommunis­ták fontos feladata a tömegszerveze- tekben való munka. A Hazafias Népfront fejlődésének nagyon kedvező feltételei vannak. Az ellenforradalmi támadás hatása alatt nemcsak kommunisták eszméltek fel, hanem pártonkívüli, sőt más pártban nevelkedett emberek is. No­vember 4-e után megállapítottuk, hogy szükséges egy erős, széles Hazafias Népfront, a kormányzat egypárt rendszerének szerves kiegé­szítője-, igyekeznünk keH köz­pontilag és helyileg aktivizálni, állandó feladatokba bevonná a Haza­fias Népfrontot, s bevonni munkálják ba olyan embereket is, akik becsület tesen álltak a Magyar Népköztársa^ ság mellett. Ezután Kádár elvtárs rátért arra* hogy a tömegek megnyerésének fel-* adata magában foglalja a gazdaságii és a kulturális kérdések helyes megi* oldását is. A dolgozók jelentékeny; részét elsősorban nem a politika kér-* dései érdeklik, s a pártról, a rencN szerről szóló véleményét nem a polH tikai kérdések alapján alakítja ki* hanem a gazdasági, vagy a kulturá-* iis eredményeken keresztül. A mi gazdaságpolitikánknak alapvető elve» a termelő erők állandó fejlesztése. Ez feltétlenül szükséges nemcsald szocialista társadalmunk felépítésé-* hez, hanem ami ezzel szorosan összes függ, a dolgozók anyagi és kultúrá-* lis szükségleteinek a lehetőséghez kéá pest legjobb kielégítéséhez is. Az ipari termelés kérdésével kapcsolat-* ban Kádár elvtárs megállapította* hogy ezeket az országgyűlés tüzete-* sen megvitatta; Az ipari termelés jelenleg 94—951 százaléka a tavalyinak, a termeié-* kenység még mindig öt százalékkal alacsonyabb, mint 1956-ban volt; A' munkabér reál értéke november 4-e után a múlthoz képest mintegy 15 százalékkal emelkedett; Az ezekből a számokból adódó feladatok világo­sak. Bonyolultabb kérdés a mezőgaz-« daság. A földet megművelték, azidőJ járás kedvező, a termés jónak ígér-4 kezik; Csökkent azonban a kenyér- gabona területe, növekedett a kuko-* rica és más takarmányvetésterületj Noha ez magábavéve nem nagy be*, nem lehet berendezkedni arra, hogy. Folytatás az- 5. máaxonfc

Next

/
Oldalképek
Tartalom