Észak-Magyarország, 1957. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1957-06-27 / 148. szám

2

MAO CE-TUNG:

„A népen belüli ellentmondások helyes megoldásáról“

,, IIÍ.

A ipiarxista filozófia azt tartja, frogy az ellentétek egységének törvénye a mindenség alapvető törvénye. Ez a törvény mindenütt érvényesül, a természeti világban, az emberi társadalomban és az emberi gondolkodásban, Az ellentmondások egymással ellentétes oldalai egységben is vannak és harcolnak is egymással; ez ösztönzi mozgásra és változásra a dolgokat és jelenségeket. Ellentmondások mindenütt vannak és ahogyan ti dolgok és jelenségek természetükre frézve különböznek, ugyanúgy az ellentmondások is. Minden adott jelenségben vagy dologban az ellentétek tEgysége feltételes, ideiglenes és át- frienéti, ennek következtében pedig relatív^ Az ellentétek harca viszont abszolút. Lenin igen világos magyarázatot adott erről a törvényről, v*Hazánkban egyre növekszik azoknak .az embereknek a száma, akik ínár megértették ezt. Sokak számára azonban más ennek a töryénynek az elfogadása és más. a'problémák vizsgálatában és megoldásában való alkalmazása;

Sokan nem merik nyíltan elismerni, hogy még mindig vannak ellentmondások a népen belül, és hogy éppen ezek az ellentmondások a társadalmunkat előre inoz- gató erők.

Sokan nem hajlandók- beismerni, hogy a szocialista társadalomban is vannak még ellentmondások. Ennek az a következménye, hogy tanácstalanná, félénkké és passzívvá válnak, ha szembekerülnek a társadalmi ellentmondásokkal. Nem értik meg, hogy a szocialista társadalom éppen az ellentmondások helyes kezelésének, az ellentmondások megoldásának, szakadatlan folyamatában válik egységesebbé és szilárdabbá. ÍSppen ezért meg kell magyaráznunk ezeket a dolgokat népünknek, elsősorban kádereinknek, hogy hozzásegítsük őket a szocialista • társadalom .ellentmondásainak megértéséhez, hogy megtanulhassák, miképpen kell helyes .módszerekkel megoldani ezeket az ellentmondásokat.

' A szocialista társadalomban mutatkozó ellentmondások alapjukban különböznek a régi társadalmak, például a kapitalista társadalom ellentmondásaitól;

A kapitalista társadalom ellentmondásai kiélezett antagonizmu• sokban és összeütközésekben, éles osztályharcban mutatkoznak meg;

A kapitalista rendszer kereteiben

. már nem l^het ezeket megoldani. Megoldásukra csak a szocialista forradalom ké]des;:

A szocialista társadalom ellentmondásai éppen ellenkezőleg, nem antágonisztikus cllcntmon• dások és a szocialista társadalom maga is sorra megoldhatja őket.

A szocialista társadalom legfontosabb ellentmondásai még mindig a termelési viszonyok és a termelőerők, á felépítmény és a gazdasági alap ellentmondásai. Ezek az ellentmondások azonban jellegüket nézve, teljesen -különböznek • azoktól az ellentmondásoktól, amelyek a régi társadalmakban jelentkeztek a termelési Asszonyok és a termelőerők, a felépítmény és a .gazdasági alap között. Hazánk társadalmi rendszere mérhetetlen fölényben van a régi idők rendszere fölött Ha ez nem volna így, a régi rendszert nem lehetett volna megdönteni és az új rendszert nem lehetett volna létrehozni;

Ha azt mondjuk, hogy a szocialista termelési viszonyok a régi viszonyoknál jobban összhangban állnak a termelőerők fejlődésének jellegével, ezen azt értjük, hogy az előbbiak a termelőerők olyan gyorsütemű fejlődését teszik lehetővé, amire a régi társadalomban nem volt példa. Ennek eredményeként a termelés állandóan bővülhet és a nép egyre növekvő igényei lépésről-lépésre kielégíthetők. Az imperializmus, a feudalizmus és a bürokrata kapitalizmus uralma alatt a régi Kínában nagyon lassan fejlődtek a termelőerők. A felszabadulás előtt több mint 50 évig Kína —az északkeleti tartományokat figyelmen kívül hagyva — évenként alig néhány tízezer tonna acél termelt. Ha az északkeleti tartományokat is számítjuk, akkor hazánk legmagasabb évi'acéltermelése alig valamivel haladta meg a 900 000 tonnát. 1949- ben az ország acéltermelése csak valamivel volt százezer tonna fölött. Ma, mindössze hét évvel hazánk felszabadulása után, évi acéltermelésünk jóval felülmúlja a négymillió tonnát. A régi Kínában alig volt említésre méltó gépipar. Gépkocsi- és tepülőgépgyáríás nem létezett; Most fnindez megvan.- Amikor a nép megdöntötte az imperializmus, a feudalizmus és a bürokrata kapitalizmus uralmát, sokan tiem látták tisztán, merre kell haladnia Kínának: a kapitalizmus felé, Vagy a szocializmus felé? A tények fcdták meg a választ; _

csak a szocializmus mentheti meg Kínát. A szocialista rendszer tette lehetővé termelőerőink gyorsütemű fejlesztését.

Ez olyan tény, amelyet külföldi ellenségeinknek is el kellett ismerniök.

Szocialista rendszerünk azonban csak nemrég született meg; még nem épült ki egészen, nem szilárdult meg teljesen. Az állami-magán ipari és kereskedelmi vegyesvállalatok útján a kapitalisták még mindig megszabott kamatot kapnak tőkéjük után, ami azt jelenti, hogy a kizsákmányolás még fennáll. A tulajdon e formáját tekintve, ezek a vállalatok tehát^ még nem teljesen szocialista jellegűek. Egyes mezőgazdasági és kisipari termelőszövetkezeteink még mindig csak félig szocialista jellegűek, sőt még a teljesen szocialista szövetkezetekben is megoldásra várnak bizonyos, a tulajdonnal kapcsolatos problémák. A termelést és az árucserét illetően gazdaságunk különféle szektoraiban még mindig fokozatosan igyekszünk megvalósítani a szocialista jellegű viszonyokat és egyre alkalmasabb formákat találni.

Bonyolult feladat megállapítani a helyes arányt a felhalmozás és a fogyasztás között a szocialista gazdaságnak abban a szektorában, amelyben a termelési eszközök az egész nép tulajdonában, vannak és. abban a szektorban, amelyben a termelési eszközök a dolgozók egy csoportjának kollektív tulajdonában vannak, valamint a két szektor közötti viszonylatban. Nem könnyű ennek a problémának teljes ésszerű megoldását egyszeriben eltalálni.

Összefoglalva: a szocialista termelési viszonyokat létrehoztuk; ezek megfelelnek a termelőerők fejlődésének, de még távol vannak a tökéletességtől és e tökéletlenségük ellentmondásban áll a termelőerők I fejlődésével. Általában a szocialista I termelési viszonyok már létrejöttek [

Az ellenforradalmárok elnyomásának kérdése a köztünk és ellenségeink között fennálló ellentmondások területére tartozó harc kérdése. A nép köreiben vannak egyesek, akik bizonyos mértékben eltérő nézetet vallanak erről a kérdésről. Kétfajta ember van, akinek nézetei eltérnek a mieinktől.

A jobboldali gondolkodásmódú emberek nem tesznek különbséget önmagunk és az ellenség között és az ellenséget összetévesztik saját embereinkkel.

Ezek barátnak tekintik azokat, akiket a széles tömegek ellenségnek tartanak.

A »baloldali« elhajló nézeteket valló emberek oly mértékben kitolják a köztünk és az ellenség között meglévő ellentmondások kereteit, bogy a nép körében jelentkező bizonyos ellentmondásokat tévesen köztünk és az ellenség közötti ellentmondásoknak tekintenek

és ellenforradalmároknak tartanak olyan személyeket, akik valójában nem azok. Mind a két nézet helytelen. Egyik sem teszi lehetővé számunkra, hogy helyesen kezeljük az ellenforradalmárok elnyomásának kérdését, vagy hogy helyesen értékeljük ilyen irányú munkánk eredményeit.

Ha helyesen akarjuk értékelni az ellenforradalmárok elnyomására kifejtett erőfeszítéseink eredményeit, úgy meg kell vizsgálnunk, milyen hatása volt hazánkban a magyarországi eseményeknek. Ezek az események azt eredményezték, hogy értelmiségünk körében egyesek kissé kilendültek egyensúlyukból, de hazánkban nem voltak rendzavarások. Miért? Meg kell mondanunk, ennek egyik oka. az, hogy sikerült teljesen elnyomnunk az ellenforradalmárokat.

Államunk szilárdsága természetesen elsősorban nem. az ellenforradalmárok elnyomásának köszönhető, hanem annak a ténynek, hogy van több évtizedes forradalmi harcokban megacélosodott kommunista pártunk és felszabadító hadseregünk, van dolgozó népünk, amely hasonlóképpen megacélosodott, hogy pártunk és fegyveres erőnk a tömegekben gyökerezik, hogy hosszú időn át tartó forradalmi harc füzében edződött. erős és tud harcolni. A mi nép- köztársaságunk nem egyik napról a másikra éoült. Lépésről lépésre fejlődött a forradalmi bázisokból kiindulva. Egyes vezető demokratáink ilyen vagy olvan fokon hasonlóképpen megedződtek, velünk együtt élték át a megpróbáltatásokat. Egyes értelmiségiek meeedzndtek az imne- rializmus és a reakció elleni küzdel- 'mekben; sokan a felszabadulás óta

és megfelelnek a termelőerők fejlődésének. Emellett azonban még meglehetősen tökéletlenek és ez a tökéletlenség ellentétben áll a termelőerők fejlesztésével. A termelési viszonyok és a termelőerők fejlődése között nemcsak ellentmondás, hanem összhang is van; hasonlóképpen, nemcsak ellentmondás, hanem összhang is van a felépítmény és a gazdasági alap között.

A felépítmény — a nép demokratikus diktatúrájának állami rendszere és törvényei, a marxizmus- leninizmus irányította szocialista ideológiánk — pozitív szerepet játszott országunkban a szocialista átalakulás győzelemrevitelében, a munka szocialista megszervezésében. Ez a felépítmény megfelel a szocialista gazdasági alapnak, azaz, a szocialista termelési viszonyoknak. De a burzsoá ideológia, az állami szervekben mutatkozó bürokratikus eljárási módok maradványai és az állami intézményeink bizonyos részében tapasztalható fogyatékosságok ellentmondásban vannak a szocialista gazdasági alappal.

Továbbra is az adott körülményekkel összhangban kell megoldani ezeket az eljéntrpondásokat. Természetesen, amint ezek az ellentmondások megoldódnak, új problémák és új ellentmondások jelentkezhetnek és követelnek megoldást, Például a társadalmi termelés és a társadalom szükségletei közötti ellentmondás, amely magától értetődően, még sokáig meg fog maradni, állandó kiigazítást követel az állami tervezés útján.

Országunk évente gazdasági tervet dolgoz ki, megfelelő arányt állapít meg a felhalmozás és a fogyasztás között, hogy egyensúlyba hozza a termelést és a társadalom szükségleteinek kielégítését. „Egyensúlyon" az ellentétek ideiglenes, relatív egykeresztülmentek az ideológiai átne- velés folyamatán, aminek az volt a célja, hogy világosan különbséget tudjanak tenni köztünk és az ellenség között.

Államunk szilárdsága ezenkívül annak a ténynek tudható be, hagy gazdasági intézkedéseink alapjában véve helyesek, hogy a nép megélhetése biztosítva van, életkörülményei állandóan javulnak, hogy a nemzeti burzsoázia és más osztályok irányában folytatott. politikánk szintén helyes és így tovább. Az ellenforradal- márok elnyomásában kivívott sikereink azonban kétségtelenül jelentősen hozzájárultak államunk megszilárdításához. Mindennek következtében, bár sók főiskolai hallgatónk néni a dolgozó nép köréből, származik, de kevés kivétéllel valamennyi hazafias érzésű és támogatja a szocializmust. Főiskolai ,hallgatóink körében nem volt zavargás á magyarországi események ideje alatt.

Ugyanez áll a nemzeti burzsoáziára is, nem is szólva az alapot alkotó tömegekről, a munkásokról és parasztokról.

A felszabadulás után kiirtottunk bizonyos számú el lent orradalm árt. Egyeseket halálra, ítéltek, mert különböző súlyos bűncselekményeket követtek el. Erre feltétlenül szükség volt, a nép követelte ezt. Azért történt, hogy felszabadítsuk a tömegeket, amelyek hosszú éveken keresztül az ellenforradalmárok és mindenféle helyi zsarnokok elnyomása alatt sínylődtek. Más szóval azért történt, hogy szabaddá tegyük a termelőerőket. Ha nem így jártunk volna el, a tömegek nem lettek volna képesek felemelni fejüket.

De 1956 óta a helyzet gyökeresen megváltozott.

Az országban egészében véve kiirtottuk az ellenforradalom fő erőit.

Alapvető feladatunk többé már nem a termelőerők szabaddá tétele, hanem azok megvédelmezése és fejlesztése az új termelési viszonyok között. Egyes emberek nem értik meg, hogy mai politikánk megfelel a jelenlegi helyzetnek és múltbeli politikánk megfelelt az akkori helyzetnek; azt akarják, hogy mai politikánkat felhasználva módosítsunk múltbeli ügyekben hozott döntéseket és tagadják azokat a nagy sikereket, amelyeket az ellenforradalmárok elnyomása terén a múltban elértünk.

Ez teljesen helytelen és a nép ezt nem fogja megengedni.

Ami az ellenforradalmárok elnyomását illeti, a lényeg az. hogy eredményeket értünk el, de hibák is történtek. Bizonyos esetekben túlkapásokra került sor, másutt viszont az ellenforradalmárok nem nyerték el méltó büntetésüket. Politikánk a következőkből áll: »As ellenforradalségét értjük. Elmúlik egy év, és ezt az egyensúlyt — egészében tekintve — felborítja az ellentétek harca, az egység átalakul, az egyensúly kiegyensúlyozatlansággá válik, az egység megszűnik egység lenni, és ismét új egyensúlyt, új egységet kell teremteni a következő évben. Ebben van tervgazdaságunk fölénye. Ez az egyensúly és ez az egység tulajdonképpen minden hónapban, és minden negyedévben részben felborul, és részleges kiigazításra szorul. Néha a szubjektív szabályozás nem felel meg az objektív valóságnak, ellentmondások mutatkoznak, és az egyensúly megbomlik. Ezt úgy mondjuk, hogy hibát követtünk el. Ellentmondások állandóan jelentkeznek, és állandóan megoldódnak: ez a. dolgok és jelenségek fejlődésének dialektikus törvénye.

Ez tehát a dolgok mostani állása: a forradalmi korszak tömeges, viharos, széleskörű osztályharca nagyjában és egészében befejeződött, de az osztályharc, mint olyan, nem szűnt meg teljesen. A nép széles tömegei üdvözlik az új rendszert, de még nem szoktak hozzá egészen. A kormányzat dolgozói meg nem eléggé tapasztaltak és továbbra is tanulmányozniuk, kutatniuk kell a politikai berendezkedés néhány konkrét kérdését. Más szavakkal,

szocialista rendszerünknek időre van szüksége ahhoz, hogy növekedjék és megszilárduljon,

hogy a tömegek hozzászokjanak az új rendszerhez, hogy a kormányzat dolgozói tanulhassanak és tapasztalatokat szerezhessenek. Parancso- lóan szükséges, hogy a mostani szakaszban felvessük ezt a kérdést, a népen belüli ellentmondások megkülönböztetését a köztünk és az ellenség közt levő ellentmondásoktól, valamint a népen belüli ellentmondások helyes megoldásának kérdését, hogy

hazánk mi den nemzetiségét tőin öríthessük az új csatára, a természet elleni harcra, hogy fejlesszük hazánk gazdaságát és kultúráját,

lehetővé tegyük népünknek, hogy aránylag simán haladjon át ezen az átmeneti korszakon, hogy megszilárdítsuk új rendszerünket és kiépítsük új államunkat.

már.ckat el kell nyomni, mindenütt,

A rehabilitációra vonatkozó döntések nek ugyanolyan nyilvánosságot kell kapniuk, mint amilyet az eredeti, hibás döntések kaptak. Javaslom„ hogy az idén vagy jövőre átfogóan vizsgáljuk felül az eileeorradalmá- rok elnyomásában végzett munkát, hogy általánosítsuk e tapasztalatokat, fejlesszük az igazságot és leküzdjiik a torzításokat. Országosezt a feladatot az országos népi gyűlés, valamint a népi politikai tanácskozó testület elnökségének kell elvégeznie, helyi szinten a tartományi és városi népi tanácsoknak, valamint a népi politikai tanácskozó testület bizottságainak. E felülvizsgálás során segítenünk kell nagyszámú funkcionáriusainkat és aktivistáinkat, nem szabad, hogy ezek a dolgok hideg zuhanyként érjék őket, mert ez helytelen lenne. De ha hibák kerülnek napvilágra, feltétlenül ki kell javítani azokat. Kivétel nélkül így kell eljárnick az összes k ^biztonsági, ügyészségi, igazságszolgáltatási szerveknek, a börtönhatóságoknak, valamint a Javító munkára ítéltek átnevelésével foglalkozó szerveknek. Reméltük, hogy az országos népi gyűlés elnökségének, a népi oolitikai tanácskozó testület-' nek tagjai és a népi képviselő1' ahol csak lehetséges, teljes számban részt vesznek ebben a felülvizsgáló munkában. Ez elősegíti majd törvényességünk mer Javítását C segítségünkre lesz abban is, hogy helyesen bánjunk az ellenforradalmár okkal és más bűnözőkkel.

Az ellenforradalmi elemek jelenlegi helyzetét ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni:

még mindig vannak ellcnforra* dalmárok, de nem sokan. Elsősorban tehát arra kell rámutatni, hogy még mindig vannak ellen- forradalmárok. Egyes emberek azt mondják, hogy már nincsenek, és hogy mindenütt béke és összhang honol: azt mondják, hogy vehetjük a vánkosunkat, és nyugodtan álomra hajthatjuk fejünket. De a dolgok nem így állnak. A valóság az, hogy még- mindig vannak ellenforradalmárok, és hogy folytatnunk kell a harcot ellenük (természetesen et nem azt jelenti, hogy minden helységben, minden szervezetben vannak ellenforradalmárok). Tisztában kell lennünk azzal, hogy a még szabadlábon levő titkos ellenforradalmárok nem mondának le szándékaikról, hanem minden bizonnyal minden alkalmat megragadnak a zavarkeltésahol rajuk bukkanunk, a hibákat ki kell javítani mindenütt, ahol felfedezzük őket.« Az irányvonal, amelyet e tekintetben követtünk, a tömegek irányvonala volt. Természetesen még ennek a vonalnak alkalmazása mellett is lesznek hibák munkánkban, de aránylag kisebb mértékben, és aránylag könnyebben lesznek kijavíthatok. A tömegek tapasztalatokat szereznek ebben a harcban. Ha helyesen cselekszünk, tapasztalatokat szerzünk a helyes cselekedetekben, ha hibákat követünk él, levonjuk a tanulságokat az elkövetett hibákból.

Lépések történtek és történnek azoknak a hibáknak a kijavítására, amelyeket az ellenforradalmárok elnyomásában felfedeztünk. A még fel nem fedezett hibákat rövidesen, kijavítjuk, mihelyt felszínre kerülnek.

T€ *

tisztában kell Ténniiftk' azzal, hogy az amerikai imperialisták és a Csang Kaj-sck-kllkk szüntelenül titkos ügynököket küld hazánkba, hogy itt romboló tevékenységet folytassanak.

Még ha kiirtottunk is valamennyi ellenforradalmárt, újak támadhatnak, Ha félretesszük éberségünket, pórul járhatunk, és súlyos árat fizethetünk érte.

Mindenütt, ahol ellenforradalmárok garázdálkodnak, szilárd kézzel kell őket megsemmisíteni.

Természetesen az országot, mint egészet tekintve, nincs már sok ellenforradalmár.

Helytelen lenne azt állítani, hogy országos méretekben még mindig sok az ellenforradalmi elem. Ennek a nézetnek elfogadása szintén zűrzavart keltene. (Folytatjuk.)

Szőlészeti szaktanács Tokai-Hegyalián

A tokajhegyaljaí kormánybiztosság megszűnésével február elseje óta a megyei tanács végrehajtóbizottságának mezőgazdasági osztálya vette át a nagymultú borvidék rekonstrukciójának ügyét, és ebben a munkájában egy új gazdasági szerv: a tokajhegyaljaí szőlészeti szaktanács támogatja, éspedig az eddigiek szerint igen eredményesen.

Kiváló tudósokon és kutatókon kívül a vidék legismertebb szőlősgazdái alkotják a tanácsot, akik évtizedes, gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek, és valósággal szerelmesei Tokaj-Hegyalja nemes venyigéjének: a furmintnak és a hárslevelűnek. A tudományos kutatók közül meg kell említenünk Lengyel Béla igazgatót, a tarcali szőlészeti kutató intézet igazgatóját, Szilágyi Dezsőt, a sátoraljaújhelyi szőlészeti technikum tanárát, Leskó István, G u 1 n e r. Vilmos, Bakonyi István főagronómusokat, a szőlősgazdák közül Diósi Jánost, Mátyás Pétert és több hegyaljai termelőszövetkezet, állami gazdaság képviselőjét.

. A szaktanács, havonként felváltva, más-más helyen tartja üléseit* az első négyet Tarcalon, Tolcsván. Sátoraljaújhelyen, Olasziiszkán. Az ötödiket június végén ismét Tarcalon. Az értekezleteken elsősorban a gyakorlati tennivalókkal foglalkoznak. A szaktanács, munkájának köszönhető, hogy az újjátelepítéshez oltvány és jelentős gépi erő állt a gazdák rendelkezésére. Az ország közeli és távolabbi vidékeiről többmillió karót kaptak, s a Zemplénhegységi Erdőgazdaság is szállított a pálházi, sátoraljaújhelyi és olaszliszkai fűrészüzemekből félmillió karót a tavaszi pótlásokra. Biztosította a szükséges permetezőszereket és a legutóbbi értekezleten a rekonstrukcióval kapcsolatos tennivalók megbeszélésén kívül megtette a lépéseket abban az irányban, hogy szüretre ne legyen hiány hordóban. Erre a célra az erdőgazdaság már át is adott a kádároknak 1600 köbméter hordódongának való elsőosztályú tölgyfarönköt.

Egyik igen fontos- feladatának tekinti a szaktanács, hogy megakadályozza azt a pusztítást, amelyet az utóbbi években szinte gombamódra elszaporodó hivatalos és nem hivatalos kőbányák okoztak és okoznak hétről hétre Tokaj-Hegyalja szőlőtermelésre alkalmas, vulkáni eredetű talajában. Mert ha körutat teszünk ezen a költőktől, íróktól annyi lel- kendezéssel megénekelt, történelmi múltú vidéken, szomorúan kell tapasztalnunk, hogy a tokaji Nagykopasztól kezdve, Sátoraljaújhelyig* Tarcalon, Tálíyán, Abaújszántón, Bodrogkeresztúron, Erdőbényén, Sárospatakon és még több helyen is. hatalmas sebek tátonganak a hegyek oldalain. Mindenütt vágják, robbantják, csillézik a »ektárt csepegtető sátorhegyeket.

Jó... jó... Kétségtelenül sok gyárat meg házat kell építenünk falun, városon mostanában, s mindehhez kő kell, nem is kevés. De a szőlészeti szaktanácsnak az a véleménye — és ebben az egész magyar közvélemény egyetért vele —, hogy követ tálcán más vidéken is tudunk még bányászni. Tokajit azonban — míg a világ világ — sehol másutt nem lehet szüretelni, csakis — Tokajban. HEG1ÍI J0ZSEF,

II. Az ellenforradalmárok elnyomásának kérdése