Észak-Magyarország, 1957. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1957-06-20 / 142. szám

Világ proletárjai egyesüljetek;! Xlil. évfolyam 142. szám 1957 június 20 csütörtök Ara 50 fillér fsummmus A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT MEGYEI INTÉZŐBIZOTTSÁGA LAPJA a gyakorlóiskolában Miskolc, az ország második városa az utóbbi tizenkét év alatt roham­léptekben fejlődött. Mint mondani szokták, kinőtte régi ruháját. A fej­lődés méréséihez nem szükséges a statisztika adatait ismerni, a város külső képéből puszta szemmel meg­ítélheti ezt régi, vagy új lakos, de akár az alkalmi látogató is. Az új városrészek, egészségügyi és szociális intézmények, ipari és kulturális be­ruházások lépten-hyomon a növeke­dés arányaira figyelmeztetnek. És ami mindennél meggyőzőbb, az ut­cák, közlekedési eszközök, szórakozó­helyek forgalmassága az eleven bi­zonyíték: az 1945 előtti Miskolc ti­zenkét év alatt 80 ezerről 150 ezer lakosra szaporodott. Joggal vetődik fel a kérdés: a vá­ros lakosságának rohamos növeke­désével arányos-e a dolgozók igé­nyeinek minden, így az egészségügy terén is korszerű követelmények­nek megfelelő kielégítése. Ezekről a problémákról, az eddigi eredmények­ről, a közeli és távoli szükségletek­ről dr. Illés Béla, Miskolc város tisz­tiorvosa a következőiket mondotta: . Közegészségügyi vonalon sok a tennivaló 1945 óta sokat javult a város köz­egészségügyi helyzete. Csak néhányat a sok közül: a vágóhidat bővítették, a tejüzemet korszerűsítették. Az ivó- vízellátást új nyomócső építésével' és új források bekapcsolásával javítot­ták. A víznyerőhelyeken önműködő klórozó berendezéseiket létesítettek a víz fertőtlenítésére. Nagy lépéssel viszi előre a közegészségügyi hely­zet javulását a múlt évben felállított közegészségügyi és járványügyi állo­más, amelynek a feladatok felméré­sében, azok elvégzésében és irány írá­sában döntő szerepe van. A mérleg másik oldalán azonban meglehetősen bőven jelentkeznek a szükségletek, hiányosságok, amiket egy felnőtt korba került város' rang­jához méltóan, de a lakosság első­rendű érdekeinek megfelelően is mi­előbb pótolnunk keik Egyik legsúlyosabb problémája a városnak a korszerűtlen szennyvíz­csatornázás, a tűrhetetlen WC.-hely­zet, a baktériumtenyészet melegágya a város csaknem kellős közepén hú­zódó Pece-paták medre elhanyagolt állapotával. Korántsem kielégítő a köztisztasági, a szervestrágyagyűjtő Vállalat hálózata, berendezése. Mindinkább szűkösnek, túlzsúfolt­nak bizonyulnak a piacterek. A je­lenlegi vásárcsarnok — a forgalom­hoz képest — szűk. A II. kerületben nemrégen megépített csarnok vala­mit javított a helyzeten, de ez. nem elegendő. Rendkívül egészségtelen az is, hogy a Béke-tér burkolatlan. Hiányzik a . városból a tejpalackozó­üzem, kevés az élelmiszerszállító­eszköz. Az élelmiszer- és vendéglátó- üzletek egy jó része nem rendelke­zik megfelelő raktárral, hűtőberen­dezéseikkel. Szóval a közegészségügy terén van bőven tennivaló; 53-al több orvos —* bölcsőde, szülőotthon Perecesen Jobb a helyzet a gyógyítás terén; Az orvosok száma az utóbbi, három év alatt ötvenhárommal szaporodott s a körzeti orvosi állások — egy kivéte­lével, betöltötték. A város egyik kül­területén, Szirmán az idén orvosi kör­zetet létesítettünk, Perecesen pedig a bányászok támogatásával korszerű orvosi rendelő, böl-sőde, szülőotthon gazdagítja az egészségügyi ellátást. Ezek egyrészét már átadták, egyrészük pedig a közeli napokban kezdik meg működésüket. A III. kerületben a múlt év szeptemberében új szakren­delőt állítottak fel, amivel jelentősen tehermentesül a kórház. Kívánatos és szükséges volna — s ez lenne a korszerű megoldás —, ha a II. és III. kerületben — ezekben a jellegzetes munkáskerületekiben — rendelőinté­zet kezdhetné meg mielőbb munká­ját. Ezekben a kerületekben egyéb­ként az utóbbi három év alatt mint­egy negyven százalékkal, naponta 57 órával növekedett a szakrendelési órák száma. Addig is, amíg a rende­lőintézet megkezdhetné működését, sokat javítana a szakorvosi rendelé­sek zavartalan ellátásában, ha meg­felelő helyiség állna rendelkezésre. . Az üzemegé&aségüggyéL kapcsolat­ban említést érdemel, hogy a város minden olyan üzeme, amely a ren­delkezések szerint igényt tarthat üzemorvosra — ma már üzemorvos­sal rendelkezik; A dolgozók nagy megelégedését váltotta ki a DIMÁVAG-bam, hogy az idén fogászati, orr-fül-gégészeti és belgyógyászati szakrendelést vezet­tek be. Űj bölcsőde, gyermekpoliklinika A gyermekgyógyítás és megelőzés vonalán komoly és biztató eredmé­nyek jelzik az egészségügyi dolgo­zók jó munkáját. 1954 óta a védőnők száma héttel emelkedett. Jelenleg 25 orvos foglalkozik gyermekgyó­gyászattal Országos viszonylatban is kiemelkedő, amit a csecsemőhalálo­zás csökkentése terén felmutatha­tunk. A csecsemőhalálozás két évvel ezelőtt 4.7 százalék volt s ez az arány azóta is javulást mutat; 1938-ban csaknem háromszorosan több volt a csecsemőhalálozás arányszáma, A gyermekgyógyászat és megelő­zés sikerének további záloga, hogy a város az idén újabb intézményekkel gazdagodik. így a múlt évben meg­épült 80 férőhelyes felsővárosi kor­szerű bölcsőde után ez évben a Ma- linovszkij úton hasonló méretű és berendezésű bölcsődét adunk át ren­deltetésének. Néhány hónapon belül — a gyermekkórház irányításával — megnyitja kapuit a gyermeikpolikOini- kai egység, ahol csecsemők és gyer­mekek szakrendeléseit látják el. A kórháza ellátás terén döntően előnyös változást hoz a Szentpéteri úton lévő honvédségi épületek egész­ségügyi célokra való átengedése. Ezekben az épületekben a megye ré­szére korszerű egészségügyi kombi­hat létesül s ugyanakkor a város az eddig a megye kezelésében lévő in­tézményeket (kórház, rendelőintézet) kapja meg; A gondozóintézetek munkája év­ről évre javul, noha a II; és III. kerületben meglehetősen mostoha viszonyok között tudják csak felada­tukat ellátná; A gyógyítás eredmé­nyességét a szűrések számának kö­vetkezetes emelésével kívánjuk ja­vítani. A nemibeteggondozó-intézet si­keres munkájának bizonyítéka, hogy három éve újabb lueszes-megbetege- dés a városban nem fordult elő; Befejezésül Illés Béla, aki másfél­évé őrködik az ország második váro­sa, Miskolc dolgozóinak egészség­ügye fölött, a következőket mondja: A városi tanács vezetősége minden tőle telhető támogatást megad az egészségügyi osztály munkájához s ezzel és felettes szerveink, kormány­zatunk segítségével reméljük, sike­rül a gyakorlatban is megvalósítani hamarosan azt az elvet: Miskolc minden dolgozójának biztosíthassuk mind a megelőzés és a diagnózis fel­állítása, mind, pedig a gyógyítás te­rén, amit a korszerű orvosi tudomány Felújították a versenyt öt kohászati vállalat újítói A Kohó- és Gépipari Minisztérium felügyelete alá tartozó vállalatok újítói az októberi események előtt versenyben állottak egy­mással. A megszakadt verseny fel­elevenítésére a diósgyőri Lenin Ko­hászati Művek és az Ózdi Kohásza­ti Üzemek együttesen versenyre hívták a Salgótarjáni Acélárugyár, a Dunai Vasmű, valamint a Borsod­nádasdi Lemezgyár újítóit; Ä ver­senypontokat az öt kohászati válla­lat újítási megbízottai a napokban megtárgyalták és a szerződést alá­írták. A második félévtől kezdődő versenyt negyedévenként más-más vállalatnál értékelik ki. A felújított verseny első kiértékelését október­ben Ózdon tartják meg; Négymillió tonna szenet rejtő új szénmezőt tárnak fel Borsodnádasdon Az Ózdkörnyéki Szénbányászati Tröszt borsodnádasdi üzemében a kutatófúrások mintegy 4 millió tonna szenet rejtő szénmezőt álla­pítottak meg. Hogy az új szénmezőt fel tudják tárni, előbb egy 400 mé­teres alagutat vágtak a hegy 'alatt; Ez az alagút elkészült — s most hozzákezdtek a lejtősakna mélyíté­séhez. A feltárások meggyorsítására a borsodnádasdi bányában helyezik üzembe az Ózdkörnyéki Szénbányá­szati Tröszt területén az első lassú­ié jforgású F. 4-es fejtőkombájnt. A dupla szelvényben működő géppel — a kísérleti üzemelés alatt — ha­vonta 80—100 folyóméteres előre­haladást akarnak elérni, mivel a gép nemcsak szénben, hanem med­dőrétegben is dolgozik majd. Az új széntelep feltárásával a je­lenlegi borsodnádasdi bányaüzem termelését megháromszorozva, napi 70 vagonra emelik. A bányában korszerű, gépesített szállítást vezet­nek be, míg a külszínen villamos- mozdonyszállítással továbbítják majd a szenet. A tervek szerint az új szépmezőből jövő év közepén kezdik meg a rendszeres termelést; négykezes A minőségi Léten selejtmentes acélt csapolnak a borsodnádasdi elektro-olvasztárok Az országos pártértekezlet tiszte­letére indított minőségi héten már is szép eredményeket értek el a Borsodnádasdi Lemezgyár dolgozói; A hengerészbrigádok versenyében Huzsik Ferenc brigádja a hét első felében minden mázsa lemeznél 4 kilogrammal csökkentette az alap­anyag felhasználást. így műszakon­ként csaknem 500 forint értékű alapanyagot takarítottak meg. Az üzemek közötti versenyben az elek­tród vasztár ok járnak az élen: két nap alatt mintegy 10 százalékos tervtúlteljesítést értek el. Gyárt­mányaik minőségei elsőosztályú selejtmentes acél* .d-w*.: ___ — —- m Várják a turistákat a zempléni hegyekbe Borsod megye természeti szépsé­gekben és történelmi nevezetessé­gekben gazdag tájai között eddig szinte teljesen ismeretlen volt a zempléni hegyvidék. Túristák nem járták, mert nem voltak túrista- útjai, szálláslehetőségei; A Borsod megyei Idegenforgalmi Hivatal most lehetővé tette, hogy az eddig ismeretlen vidéket felke­ressék a túristák. Az országon át­haladó úgynevezett »országos kék« túristaúthoz kapcsolták a csehszlo­vák határtól a Bodrog völgyéig ter­jedő vidéket, — a Boldogkő várai jó­tól Füzérig terjedő mintegy 70 ki­lométeres túristaúttal. Emellett tú- ristaúttal kötötték össze az egykori Rákóczi várakat, Füzért, Regécet, Boldogkővárt és Sárospatakot. Ki­építették a többek által felkeresett Kéked-fürdő környékének turista- útjait is, hogy az ott üdülők kirán­dulásokat tehessenek. A túrástautak mellett a Borsod megyei Idegenf orgalmi Hivatal szál­láslehetőséget is biztosít a túristák- nak. Telkibányán már működik egy túrisitaház, s még ez évben Mogyo­róskán 30—40 férőhelyes átvonulási szállást akarnak létesíteni.­A túristák tájékozódásának meg­könnyítésére kiadja az. Idegenfor­galmi Hivatal a zempléni hegyek útikalauzát, s a Kartográfiai Inté­zetben pedig most készül a hegy­ség turistatérképe. balett ■ »■••••Mil > Tíz nap alatt 50 tanácstagi beszámolót tartottak Miskolcon Miskolcon, az ellenforradalom után megerősödött a tanácsok és a dolgozók közötti kapcsolat. A nagy iparváros fejlesztésére, szépítésére a kerületek lakói nemcsak értékes javaslatokat tesznek — de társadal­mi munkával is segítik azok meg­valósítását. Az I. kerületi Pallos ut­cában például a gyalogjáró tönkre­ment — kijavítását a környékbeliek közösen vállalták. A munkák során eddig 21 köbméter követ szállítot­tak a kijelölt részekre és megkezd­ték a járdaszegély építését. A Cso­konai utcában, a Sibrik Miklós ut­cában ebben az évben tovább bőví­tik a vízhálózatot. Az érdekelt dol­gozók megfogadták, hogy a cső el­helyezéséhez szükséges árkokat társadalmi munkában ássák ki; A városi tanács tagjai ezekben a napokban számolnak be választóik­nak az ellenforradalom óta eltelt hónapokban végzett munkájukról; Ezeken a baráti beszélgetéseken is­mertetik a város ezévi fejlesztés? tervét és megbeszélik: hogyan tud1* ná azt a körzet lakossága társadat* mi munkával segíteni. A kerületek« ben 10 nap alatt 50 tanácstagi b^H számolót tartottak, s azokon többi mint ezerötszáz dolgozó vett részt* A beszámolók során számos közér­dekű javaslat hangzott' el és • sökanf társadalmi munkára tettek felajá$H lást. A II. kerületben a diósgyőri vásárcsarnok mellett az elárusító helyiségek fából készültek; A kör-4 nyéken elszaporodtak a patkányok* s ez veszélyeztette a csarnok dol­gozóinak egészségét. Ezéi$ a tanács javaslatára a fabódékat J lebontják? és az elárusítóhelyeket téglából épí- tik meg. Az építőanyagok szállítá-í sát, valamint a szükséges segéd* munkák elvégzését a lakosság tár-i sadalmilag vállalta; így erősödik ä tanácsok és a dolgozók közötti kap­csolat, amelynek eredménye, hogy szépül, csinosodik az ország máso­dik legnagyobb városa* AZ MÉG SOKA LESZ, hiszen mindössze nyolchetes. Anyakönyvi kivonatán ez áll: ifj. Hajós István, született 1957. április 23-án. Apró barna szemével pislog a világba, még keveset tud arról, ami körülöt­te történik. Ránevet az anyjára, a csörgő kerek figuráira, ha éhes, sír, ha elfárad a nézelődésben, lecsukód­nak a barna szemek, Pisti elalszik. Nem tud semmiről, pedig jó lenne, ha a csöppnyi eszében nyiladozó értelem már most befogadná a külvi­lágot. Majd ha megnő... az édesanyja elmeséli neki azt a szomorú és fájdalmas történetet, amely égő könnyet csal a szemekbe, s a szívek mé­lyén felszaggat egy alig behegedt sebet. A József Attila utcai kis szobában a könyvállványon Lenin összes művei és az Operák könyve mellett egy fényképtartóban fiatal férfiarc néz a gyerekkocsi felé. Hullámos, barna haj, komoly arc, meleg, simo­gató tekintet, mintha élne... A hűséges barna szemek lezárultak örök­re. Id. Hajós István soha nem ismerheti meg kisfiát, akit annyira várt. Hajós István a viharsarki emberek tiszta. szívével állt a munká­sok ügye mellé, még a felszabadulás utáni időszakban. Legutóbb a sá- toráljaújhelyi járási pártbizottság munkatársaként dolgozott. Tavaly ok­tóber 4-én utazott el a balatonfüredi szívkórházba, hogy meggyógyítsák. A felesége kikisérte az állomásra, nehéz szívvel váltak el. Nemcsak azért, mert féléves házasság után nehéz a válás, hanem, mert az asszony szíve alatt ott éli a gyermekük. Vigasztalta a síró asszonykát: legkésőbb no­vember végén hazajön, addig meggyógyul. Nem gondoltak arra, hogy a búcsút intó. lengő zsebkendő mögül utoljára pillantanak egymásra. HAJÖS ISTVÁN MEGÉRKEZETT a balatonfüredi szívkórházba. A gyógykezelés ellenére állapota nem javult, hanem súlyosbodott. Ok­tóber 22-én mentővel vitték fel Budapestre, az Üllői úti klinikák egyi­kére, A továbbiakban semmi hír nem jött felőle, A klinikán sem élvet UŐa Pistike felnő sem halva nem tudták Hajós Istvánt előadni, annyi bizonyos, hogy a dü­höngő ellenforradalom áldozata lettt csak elhurcolásának és meggyiU ________kolásának körülményei homályosak m ég. Az orvosok egyriSze nem akar tudni eltűnéséről, mások meg azt állítják: négy fegyveres vitte el no* vember 3-án este. A gyötrő várakozás, a bizonytalanság napjai szörnyű kínt jelentettek az asszonynak. Nem tudta elhinni a szörnyű valót. Szíve mé-* lyén a reménynek egy ici-pici lángját táplálta: hátha hazajön. A hosszú és kegyetlen tél elmúlt. A tavaszi napsugárral megjött a kisgyerek isi Pistike, örömet, boldogságot hozott a lakás falai közé, amelyben eddig csak fi bánat és szomorúság honolt. , Vass Istvánná, az Országos Nőtanács elnöke jött el arra a kis név­adó ünnepségre, amelyet a sátoraljaújhelyi nőtanács és a Hajósnévál együttérző asszonyok, édesanyák rendeztek. A helyi vasipari ktsz. doh gozói ajándékként elkészítették Pistike hófehér gyermekkocsiját. Szá&* felől kinyúltak az apai, anyai kezek, megnyíltak a szívek, hogy az árvpL kisfiúnak örömet szerezzenek. Csak az édesapát nem pótolhatja sohdt semmiféle ajándék. PISTI EZT MÉG NEM TUDJA. Nem látja anyja forró könnyettj az őt néző égő szemeket. Nem érzi a forró csókokat, amellyel elborífjaJk parányi kezét és arcát. Még nem törődik a világgal. Aprókat szusszantva alszik. Kezecskéit ökölbe szorítja, arcára rózsákat fest a besurranó naqn sugár, s álmában lerúgja a puha takarót. Most még pici, pályás, de ha nagy lesz, felnő egyszer és Istvánnak szólítják, akkor bizonyos, hogy dz apja nyomdokaiba lép. Az apját megölhették, de életének lesz folytatóid, Ifj. Hajós István odaáll a sorba, az apja helyéve, _______ ... . . ________ . KECSKÉS' RÖZ8& J U j bölcsődék, CJjiS szülőotthon, gyermekpoliklinika, egészségügyi kombinát Miskolcon

Next

/
Oldalképek
Tartalom