Észak-Magyarország, 1957. május (13. évfolyam, 100-125. szám)

1957-05-18 / 114. szám

4 ESZAKMAGTARORSZÄO Szombat, 1957. május IC A DIMAVAG-b an dolgozó édesanyák készülnék a Nemzetközi Gyermeknapra A napokban ülést tartott a DI.- MÁVAG Gépgyár nőtanácsa. A rö­vid megbeszélésen arról tanácskoz­tak, hogy hogyan készülnek fel a május 26-án megtartandó Nemzet­közi Gyermeknapra. Eddig minden évben megünnepelték a gyár nődol­gozói, közösen a gyerekekkel, az édesanyák, édesapák jelenlétében. A nőtanács tagjai úgy döntöttek, hogy az ünnepélyt a Szinvavöigyi- együttes kultúrtermében tartják. El­tervezték azt is, hogy milyen műsor lógja szórakoztatni a gyerekeket, hiszen, sok szép emlék fűződik már ehhez a naphoz, sok örömet és bol­dogságot szereztek már eddig is a gyerekeknek ezen a napon. Úgy határoztak, hogy családonként fogják az ajándékcsomagokat elké­szíteni, hogy tartalmasabb, értéke­sebb jutalmat tudjanak adni. Igaz, szerényebb lesz ez évbein az ajándék- csomag, mint máskor. Az üzemi bi­zottság segítségére sietett a nő­tanácsnak és 5000 forintot adott erre a nemes célra. Az idén nyolcszázzSl több ózdi kohászgyermek és ielnőtt üdül, mint tavaly Áz ózdi kohászat, szilvásváradi és hajdúszoboszlói, valamint a szakszer-^ vezetek üdülőiben az idén kétezer ózdi' dolgozó részesül kedvezményes üdültetésben, vagyis négyszázzal több, mint tavaly. Az. idén háromszázezer forintos költséggel bővítették a gyár festői környezetben lévő szilvásváradi’ gyermeküdülőjét. így itt a tavalyi ezerrel szemben az idén 1400 kohász gyermek üdülésé válik lehetővé. Az óvodások első 110 gyermekből álló csoportja a napokban indul kéthetes nyaralásra. A Zeneművészeti Szakiskola ú] igazgatja A Művelődésügyi Minisztérium a miskolci Zeneművészeti Szakiskola igazgatójává nemrégen Horváth Kiss László kórus-vezető karnagy-zene­szerzőt nevezte ki. A Budapestről Miskolcra került kitűnő muzsikus a miskolci művészeti tanács pénteki értekezletén lelkesen ajánlotta fel segítségét, munkáját a Miskolci Ün­nepi Hetek előkészítésében és meg­rendezésében. Bekapcsolódása két­ségtelenül nyeresége lesz Miskolc kulturális életének. Medgyesay Ferenc kiállítása Miskolcon A budapesti Műcsarnok Miskolcon a Herman Ottó Múzeumban kiállí­tást rendez Medgyessy Ferenc Kos- suth-díjas szobrászművész kisplasz­tikái műveiből és rajzaiból. A ki­állítás május 19-én, vasárnap dél­előtt 11 órakor nyílik meg, a meg­nyitó beszedet Varga Béla, a városi tanács vb.' művelődésügyi osztályú­nak h. vezetqje tartja. A kiállításon a művész 24 kis szobrát és 45 rajzát mutatják be. TANÁCSADÁS - GAZDÁKNAK Szántóföldi öntözéses gazdálkodás, zöldség, gyümölcs, szőlőtermelés Megyénk vízrajzi adottsága or­szágosan is egyike a légjobbaknak. A Bodrog, a Tisza, a Hernád, a Sa­jó, a Boldva, a Takta, a Bársonyos, a Csincse és még sok helyi víz, az öntözéses gazdálkodás nagymérté­kű kiterjesztését teszi lehetővé. Azonban ahelyett, hogy ezeken az öntözhető területeken öntözéses zöldség: takarmány, vagy kapás kultúrák diszlepének, külterjes ga­bonatermesztéssel foglalkoznak a dolgozó parasztok. Miért idegen az öntözéses ter­mesztés a magyar paraszttól? Nem volt talán szemtanúja 'an­nak, hogy a kapitalista világban bolgár kertészek jöttek országunk­ba, s 2—3 katasztrális hold földön pár év alatt valamennyi meggazda­godott? De ne menjünk a múltba. Az elmúlt években több termelő- szövetkezetünk jól kihasználta az adottságokat, s évente 1 hold öntö­zéses kertészetről 25—30.000 forint értéket termelt. Az öntözéses gazdálkodáshoz a gépállomások már el vannak látva megfelelő gépekkel, de sajnos azok kihasználatlanul rozsdásodnak. Ha az arab, kínai, hindu parasztnak a hegyoldalakba épített terraszokra érdemes felvinni a vizet, hogy ott rizst termeljen, akkor a magyar parasztnak is kötelessége megta­nulni az öntözéses gazdálkodást, hogy nagyobb darab kenyeret tud­jon tenni sajátmaga és az ipari dol­gozók asztalára. Különösen ahol kevés a föld. de sok a munkáskéz, vetődik fel mind­untalan a megélhetési nehézség. Ezek az emberek szegénységüket rajtuk kívül álló okokra hárítják, holott nagy'résziík van-benne. Meg-, felelő gazdálkodási mód mellett már fél hold föld is megélhetést tud biztosítani 4—5 tagú család­nak. A szegénység oka tehát elsősor­ban a rossz gazdálkodási módszerr ben van. Ha csak az egyszerű szán­tóföldi kultúrában termesztett nör vényeket összehasonlítjuk jövedel­mezőségük tekintetében, látjuk, hogy érdemes ezen elgondolkozni. Lássuk a példát: 2 kh. őszibúza évi munkaigénye 16 nap jövedelme: ■ 2.400.— Ft 2 99 kukorica 99 29 99 99 2.600.— „ 2 99 vörosheremag 99 17 99 ® M 3.000.— „ 2 ff burgonya 99 40 99 99 4.800.— „ 2 99 lucernamag 90 20 99 99 5.250.— „ 2 99 káposzta (kései), 9% 45 99 ri 6.400.— „ 2 99 görögdinnye 99 32 99 8.000.— „ 2 99 paradicsom 99 90 99 99 9.000.— „ 2 99 cukorrépa 99 42 99 99 9.100.— „ 2 99 dohány ,, 98 99 10.000.— * 2 99 téli alma l» 113 99 9Í 21.000.— „ 2 99 szőlő 99 180 99 99 17.000.— „ 2 99 paprika 99 186 *9 99 30.000.— „ Á jövedelmezőségre a termésho­zamok igen nagy befolyással van­nak. Példánkban megyei átlaghoza­mok vannak alapulvéve, amit egyes helyeken meg lehet duplázni. A fel­sorolásnak itt az a célja, hogy az összehasonlítás érzékeltesse a mun­kaigényesség és a jövedelem közti összefüggést. Még nagyobb jövedel­mezőség mutatható ki, ha a külön­féle speciális magtermesztést, gyógynövénytermesztést vesszük alapul. E pár példával szándékosan úgy* világítottam meg a belterjesség fo­kozásához vezető utat, hogy a me­zőgazdaságban ma még zömmel egyénileg dolgozó parasztok döb­benjenek rá arra, hogy mi mindent meg kell változtatni eddigi gazdál­kodási módjukon, mennyire fogya­tékosak, elavultak a termelési mód­szereik. Ezen túl meggyőződésem, hogy a szövetkezeti nagyüzemi gaz­dálkodás keretében még eredmé­nyesebben lehet a belterjesebb gaz­dálkodás lehetőségeit kibontakoz­tatni, a termelés olcsóbbá tételének pedig szinte egyedül lehetséges útja. Ehhez természetesen az szüksé­ges, hogy a meglévő termelőszövet­kezeteink ne az egyéni gazda szín­vonalán gazdálkodjanak, hanem váljanak a már sokat hangoztatott példamutató nagyüzemekké. Ráski László A KÓRUSHANGVERSENYRŐL A »Bartók Béla« Zeneművészeti Szakiskola négy tanárának a Filhar­mónia által Kórus-hangverseny cím­mel megrendezett hangversenye évadzáró tanári hangverseny volt. Egy év művészi és zenepedagógiai munkájának elmélyült, a művész alá­zatával és a pedagógus gondosságá­val megformált ajándéka azok szá­mára, akik hallani akarták és gyö­nyörködni kívántak benne. Egy hangverseny legbiztosabb ér­tékmérője a muzsika szépségéből semmit veszíteni nem akaró csend és a kapott szépségért hálás taps. Az első szomjas mélysége és a második impozáns megnyilatkozása megmu­tatta, hogy az előadók: szólisták, kar­nagy, ének- és zenekar nem repro­dukáltak, hanem alkottak és az al­kotó előadáson keresztül az élő mű­vészet hordozóivá lettek. (Kár, hogy a rendezés fogyatékosságai néhány­szor megzavarták az est töretlen egységét. Máskor erre nagyobb gon­dot kell fordítani.) Mit említsünk először? Debussy: Víztükör-jét, melynek tolmácsolásá­nál Herszényi Bálint művész-tanár eggyéforrva a minden rezdülésre ér­zékeny impresszionista mesterrel, előttünk fodrozta, csillámló gyűrűk­be sodorta, majd békés, belsőfényű mosollyá simította a tó tükrét? Vagy Dohnányi: Capriccio-ját — ezt a ré-. gén és ritkán hallott művet, mely­nek szeszélyes neki-nekifutását és virtuóz gáttalanságát a művész mér­téktartó gondossága fogta egybe? Különböző súlyú kövek voltak, de drágakövek. Örülünk, hogy Herszé­nyi Bálint ismét utat talált a zongo­rához és reméljük: gyakrabban fog­juk hallani. A szakiskola kamarakórusa és nöikara ismét bizonyította, hogy Kardos Pál karnagy-tanár avatott kezű és szívű vezetője ennek az együttesnek. Palestrina, Monteverdi és Morley stílusosan szóló, puha hangvételű, de élő szólamokból egésszé formált remekei mellett Schubert frissen csendülő Májusi bordala, Bach a lélek mélységébe markoló Den Tod-ja és Händel pom­pásan pergő »Vedd át a dalt« című műve aratta a legnagyobb sikert. Utóbbi különösen az újrázásnál volt pregnánsan felszabadult és újjongó. Itt végre a kórus igazi hangját is hallottuk. A Bartók-művek most kevésbé szóltak meggyőzően és kár, hogy a zenekar a közös művekben nem tudott egyenrangú társa Lenni a kórusnak. Volkmann: Szerenád-ja Gombás Ferenc művész-tanár mély érzéstől átfűtött előadásában úgy szólalt meg, mint a kedves után sóvárgó és a kedvesre rátaláló ember éneke. A gazdag, de nem öncélú dinamikai árnyalás, a gordonka hangjának a sóhajtól a zokogásig és az elcsituló meleg örömig szinte emberivé emel­kedett kifejező ereje megláttatta a hétköznapok koptató munkájában is a muzsika örök szépségeiért élő is küzdő művészt. A zenekar Kardos Pál vezényletével jól, de a szólistá­val eszmeileg nem teljesen össze­forrva látta el feladatát. Vivaldi — Magyarországon most először bemutatott G-dur Fuvola­versenye külön értéke a hangver­senynek. Pálvölgyi József művész­tanár előadásában Vivaldi csillogása a gyors tételekben és a lassú tétel kicsit elmélkedően érzelmes hangja hűen és minden sallangtól mentesen szólalt meg. A fuvola virtuozitását és hűvösen-érzéki mély hangjait termé­szetes egyszerűséggel használta. Igen jó stílusban tartott bemutató. Talán a harmadik tétel lehetett volna még több ösztönös emberi örömöt tükröző hús-vér formálás. A nagy hanáeli életmohóság jelent meg ebben a té­telben és kívánt volna dúsabb meg­nyilatkozást. A szólista és zenekar Gombás Ferenc vezényletével egé­szet és jót alkotott. Rőczey Ferenc tanár a contimiot és zongor akis ér etet finoman, jó ér­zékkel, de talán kissé túlságosan is háttérben maradva oldotta meg. Itt- ott nem ártott volna több támaszt adni a kórusnak és a zenekarnak. Mindent összevetve: igen jól sike­rült, átlagon felüli művészi élményt nyújtó este volt. Megmutatta, hogy a Zeneművészeti Szakiskola nem tévesztette szem elől elsődleges cél­kitűzését: a zenében jót és jól! A jót megtaláljuk a mesterek műveiben; a jól már nehezebb, de ez a hang­verseny megmutatta, hogyan érhető el: egymás megbecsülésével és egy­másra támaszkodva. HORVÁTH KISS LÁSZLÓ Balesetek — a bor miatt . Tóth Kálmán gépkocsivezető május 16-án Sajószentpéter és Sajókápolna kö­zött a 36. AKÖV GN—842 Fakarusz autó­busszal közlekedett. A gépkocsin 18 sze­mélyt szállított. Tóth Kálmán a gépko­csit ittas állapotban vezette. A fülkébe maga mellé vett egy 14 éves leányt, aki­nek menet közben „udvarolgatott” és így elvesztve a biztonsági Vezetést, majdnem elgázolta Dienes József varbói lakost, aki motorkerékpárján rendes menetirányban haladt. A gépkocsivezető kocsija balan­szírozott, majd végül is az árokba fu­tott, aminek következtében betörtek az ablakok. S a benn ülő emberek összebo­rultak. 8 személy megsérült, 2 ßülyosan, 6 könnyebben. • Az utasok kiszálltak, a sebesülteket ki­segítették. A gépkocsivezető azonban anélkül, hogy elsősegélyt nyújtott vólna, cserben hagyta a sérülteket, elment a „kedvesével”. Tóth Kálmán már két eset­ben lett megbüntetve. Ebből sem Tóth, sem a kazincbarcikai kirendeltség nem okult, mert továbbra is engedte Tóthot gépkocsit vezetni. A legutóbbi eset után azonban jogosít­ványát bevonták, előzetes letartóztatásba helyezték és az ügyészség megindította ellene az eljárást. * Osváth Antal miskolci lakos május 16-án a délelőtti órákban Kovács Kálmán főellenőr miskolci lakos tulajdonát képe­ző motorkerékpárral Sajószentpéter köz­ségben szabálytalanul akarta megelőzni az előtte haladó Luttye Gyula által veze­tett gépkocsit. Luttye ugyancsak szabály­talanul fordult be és így az Ósváth által vezetett motorkerékpár utasa Hont! Ottö- né vendéglátóipari dolgozó, sajószentpé- teri lakos, balesetet szenvedett, mely 8 napon túl gyógyul. A vizsgálatnál kitűnt, hogy Osváth Antal jogosítvánnyal sem rendelkezett. Mindkét gépjárművezető el­len megindult az eljárás. • Cserhát László gépkocsivezető május 16-án az esti órákban Sajókeresztúr köz­ségben vezető út vasúti keresztezésénél nem állt meg járművével, pedig az átjáró sorompónélküli. Ugyanakkor Miskplc— Bánréve között közlekedett 434.230 számú mozdonyával Oláh János mozdonyvezető, s a szabálytalanul közlekedő gépjármű­vet, melyet az ittas gépkocsivezető ve­zetett. a betonkorlátnak nyomta. Az anya­gi kár 20.000 forint. A baleset Cserhai László gépkocsivezető ittas állapota miatt következett be. ^4* ÁizakmaQWHETI RÁDIÓMŰSORA Kossuth és Petőfi rádió Május 20-tál május 26-ig HÉTFŐ, MÁJUS 20. Kossüth-rádió: 8.10: Zenekari hangver­seny. 9.00: Ifjúsági műsor. 9.20: Filmzene. 9.40: Dalok. 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Szívesen hallgattuk. 12.10: Vidéki cigány- zenekarok műsorából. 13.0p: Lányok, asz- szonyok .. . 14.20: Mit hallunk az Ifjúsági Rádióban? 14.30: Iskolások mikrofonja. 14.50: A Gyermekrádió zenés műsora. 15.30: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.40: Részletek Offenbach: Banditák c. ope­rettjéből. 16.10: Neogrády Magda zongo­rázik. 16.40: Simon István új verseskötete. 16.50: Magyar népdalok. 17.15: Ifjúsági őr­járat 17.30: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. 18.10: Á Gyermek rádió műsora. 18.20: Uj amerikai lemezek. 18.45: Riport­műsor. 19.00: Részletek Verdi: Othello e. operájából. 20.30: Megjött a verklis . . . 21.05: A tanító. Trla Csehov. Rádióra át­dolgozta Székely Júlia. 21.25: Operett­hangverseny. 22.20: Cseh zenei hét. Zene­kari hangverseny. 23.45: Verbunkosok, magyar nóták. PptőfGrádió: 14.20: Kórusok. 14.40: Zene­kari hangverseny. 15.40: Bojtor bácsi. El­beszélés. 15.55: Fúvóshangverseny. 16.30: Külpolitikai kalauz. 36.40: Részletek M!d- zart: Don Juan c. operájából. 17.50: Föld­ből van az ember. Elbeszélés. 18.00: Bo­szorkányok. Zenés irodalmi összeállítás. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Béréi Mária és Keveházi Lajos nép­dalokat énekel. 19.45: Tánczene. 21.05: Mű­vészlemezek. 21.40: Láttuk, hallottuk... 22.00: Népdalok, verbunkosok. KEDD, MÁJUS 21. Kossuth-rádió: 8.10: Tornai és széki la­kodalmas dalok. 8.40: Kórusok. 9.00: Isko­lások mikrofonja. 9.20: A Gyermekrádió műsora. 10.10: Lányok, asszonyok .. . — 10.20: Balettzene. 11.00: Ifjúsági műsor. 11.20: Ajándékműsor. 12.10: Könnyű zene. 13.00: író a mikrofon előtt: Somlyó György. 13.10: Operarészletek. 14.00: Szó­rakoztató zenekari muzsika. 14.40: Fény­szóró. 15.00: Fiatalok sakkiskolája. 15.10: Magvar nóták. 16.10: Irodalmi műsor Krú­dy Gyuláról. 16.50: Indián dalok, nép­dalok. 17.15: Tanácsaink életéből. 17.30: Szív küldi szívnek szívesen... 18.10: Vé­leményt kérünk... 18.30: A szovjet rádió esztrádzenekara játszik. 18.45: A főkönyv tanúsága szerint. Riport. 19.00: Részletek Buday—Babay: Csodatükör c. operettjé­ből. 19.25: A világirodalom humora. El­beszélés. 20.27: A műsort összeállította: Apáthi Imre Kossuth-díjas érdemes mű­vész. 21.27: Gyermeknevelés. 21.40: Garai Attila zongorázik. 22.15: Petőfi Sándor verseiből. 22.35: Előadóművészeink hang­versenye. 23.35: Csillagos éj . . . . Petőfi-rádió: 14.20: Glinka: Keringőfan­tázia. 14.29: Kemény Egon: Vidám Bala­ton. 14.55: Kamarazene. 15.35: Mondák a magyar múltból. 15.50: Nemzetközi kérdé­sek. 16.00: Részletek Csajkovszkij: Pique Dame c. operájából. 16.50: Emlékezés Beöthy Lászlóra. 17.00: A Kisegyüttes ját­szik. 17.30: Rádióegyetem. 18.00: Fúvós­zene. 18.30: Chopin: Zongoratrió. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.45: Üj gyár Vácott. Riport. 20.00: Könnyű zene Varsóból. 20.20: Képek az 1919-es Vörös Hadsereg harcaiból. 20.40: Kórusok. 21.05: Magyar nóták. 21.30: Május. Részletek Ka­réi Maeha elbeszélő költeményéből. 22.06: Tánczene. SZERDA, MÁJUS 22. Kossuth-rádió: 8.10: Népszerű opera­részletek. 9.00: Rádiöegyetem. 9.30: Cseh és szlovák népdalok. 10.10: A Gyermek­rádió műsora. 10.30: Weiner: Esz-dur vo­nósnégyes. 11.00: Fél óra háromnegyed ütemben. 11.30: Magyar szerzők kórusai. 12.10: Tánczene. 13.00: Lányok, asszonyok. 13.10: Operettrészletek. 13.40: Emlékműsor Színi Gyula, halálának 25. évfordulójára. 14.00: Rácz Béla szerzeményeiből. 14.45: Orosz nyelvlecke az általános iskolások­nak. 15.05: Ifjúsági világhíradó. 15.30: Vá­laszolunk hallgatóinknak. 15.45: Karami- sev: Szvit. 16.10: Szív küldi szívnek szíve­sen. 17.00: A modern tudomány problé­mái. 17.20: Látogatás Lipcsében. 18.10: A Gyermekrádió műsóra. 18.20: Tánczene. 18.45: Rioortereink a Budapesti Ipari Vá­sár előkészületeiről. 19.00: A mikrofon előtt: Szabó Miklós. 20.30: Könpyű meló­diák. 21.06: A Kurt Eichler együttes mű­sorából. 21.15: Tudományos híradó. 21.30: A Budapesti Kórus és a Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversénye. — 23.00: Kuruc-dalok és régi magyar táncok. 23.40: Tánczene. 24.00: Éji zene. Petőfi-rádió: 14.20: Elbeszélés. 14.40: Ze­nekari hangverseny. 15.15: Vidéki stú­diónk jelentkezik. 16.00: A román rádió esztrádzenekara játszik. 16.30: ' Tiszay Magda és Simándy József operaáriákat énekel. 16.50: A másvilágon. Elin Pelin elbeszélése. 17.02: Ajándékhangverseny. — 18.20: Az anyajegy. Solohov novellája. — 18.50: Eolgár népdalok. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Fúvószene­karok műsorából. 20.00: Kamarazene. — 21.05: Magyar nóták, csárdások. 21.30: A Sik—Fábry-kettős énekel. 21.50: Szamuely Tibor: Riadó c. könyvének ismertetése. 22.00: Szórakoztató zenekari muzsika. CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 23. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyű dalok és hangszerszólók. 8.40: Kórusok. 9.00: Édes anyanyelvűnk. 9.05: A Gyermekrádió mür sora. 10.10: Ki csak úgy játszott a legény- byel. .. 10.4Ó: Antal Livia és Déri Pál énékel. 11.Ö0: Ifjúsági műsor. 11.20: Laka­tos Vince és zenekara játszik. 12.10: Ope­rarészletek. 13.00: * Gjtrcia torca versei. 13.15: Szórakoztató hangverseny. 14.00: Nádass József 60 éves. Berputatja Fodor. József. 14.40: Kórusok. 15.20: A Gyermek­rádió rejtvényműsora. 16.10 Színes népi muzsika. 16.55: Záhonyból jelentjük... Riport. 17.10: Heti hángversenykaláüz. — 18.10: Melódiák. 18.45: Gondolatok a sza­badságról. Élőadás. 19.00: Tánczene. 20.27: A Rádió Világszínháza: Az élő holttest. Tolsztoj dráinája. 22.15: Cseh tánczene. Közben: Emberek között. .. Boldizsár Iván tollrajzai. 22.40: A tánczene folytatá­sa. 23.40: Zenekari hangverseny. Petőfi-rádió: 14.20: Magyar indulók. 14.49: Tánczene. 15.20: A külföldi sajtó hasáb­jairól. 15.30: Operarészletek. 16.00: A Gyer­mekrádió műsora. 16.50: Szimfonikus zene. 17.15: A magyar föld szerelmesei. Előadás. 17.30: Operett- és filipzene. 18.20: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 18.30: Magyar nóták. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 20.00: Könnyű zene. 21.05j Lis?t-Korusok. 21.30: Verbunkosok, magyar nóták. 22.00: Cseh operákból. 22.40: Alberto Moravia elbeszélése. PÉNTEK, MÁJUS 24. Kossuth-rádió: 8.10: Csehszlovák szer­zők operéttjeiből. .8.58: Magyarországi cl* gánydalok. 9.10: Zenekari hangverseny. 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Fúvószene. 11.00: Zúg az erdő. Korolenko elbeszélése. 11.30: Kiinda István orgonái. 12.10: Szirp- fonikus könnyű zene. 13.00: A belterjes gazdálkodás útján. 13.15: Népi zene. 14.00: Iskolások mikrofonja. 14.20: Operettket­tősök. 15.00: Dallal—tánccal Galliában. — 15.40: Könnyű zene. 16.10: Szív küldi szív­nek szívesen. 16.50: Tíz perc a bíróságon. 17.00: Wagner Richard. Előadás. 18.10: A Gyermekrádió műsora. 18.20: Párizs és sztárjai. A francia rádió ajándéka. 18.40: Az ifjúság fóruma. 19.00: A Magyar Rádió énekkara énekel. 19.32: Filmzene. 20.30: Tánczene. 20.45: Közvetítés az Irodalmi Színpad 1957. április 23-1 Héltai Jenp-est- jéföl. 21.30: Arab éjszakák. 22.20: Cigány­báró. Operett. 23.40: Csárdások. 24.00: Ka­marazene. Petőfi-rádió: 14.20: A Kisegyüttes ját­szik. 15.00: Zenekari hangverseny. 15.40: Részletek Ernst Claudius regényéből. — 16.00: Kis fúvós-együttesek játszanak. — 16.20: Ifjúsági műsor. 17.00: Orosz, finn és spanyol népdalok. 17.30: A magyar irodalom története. 18.00: örökszép meló­diák. 19.05: Tánczene. 20.00: Az opera mindenkié. Erkel: Bánk bán. 21.05: Ber­lioz leveleiből. 21.20: Külpolitikai kérdé­sekre válaszolunk. 21.30: Népdalok, csár­dások. 22.00: Zenekari hangverseny. SZOMBAT, MÁJUS 25. Kossuth-rádió: 8.10: Zenekari hangver­seny. 9.00: Iskolások mikrofonja. 9.20: Énekóra. 9.40: Tréfás dalok. 10.10: Részle­tek Kacsőh: János vitéz c. daljátékából. 11.00: Ifjúsági műsor. 11.20: A Zeneművé­szeti Főiskola hallgatóinak hangversenye. 12.10: Népi zene. 13.00: Mi van a könyves­boltokban? 13.10: Müvészlemezek. 14.?0: A Gyermekrádió műsora. 14.40: Jókedvű dallamok. 15.00: Régi magyar dalok és áriák. 15.25: Kórusaink életéből. 15.45: A nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdései. 16.15: Zenés hétvége, Közben: 17.00: Derűs történetek. 17.1Í: A ZenéB hétvége folytatása is.tjl: Szív küldi szív­nek szívásén. 18.45: Rir*ortműsor. 19.0©: Bing Crosby. Maurieé Chevalier. Honthy Hanna. Zsolnai Hédi énekel. 29.27: Nézz s tükörbe. Vidám műsor. 22.15: Táncoljunk. Petőfi-rádió: 14.20: Népek zenéje. 15.00: Időszerű tanácsok a szobanövények bará­tainak. 15.05: Zongora-ötös. 15,25: Puccini: Tosca. Opera 3 íelv. 17.25: Beszélgetés dr. Orbán György egyetemi tanárral. 17.45: Liszt zongoramüvek. 18.00: Könnyű zené. 18.20: Lányok, asszonyok... 18.40: Szent- lőrinczi Marianne hegedül. 19.05: Népi ze­ne. 19.50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 20.00: Prágai tavasz. Közvetítés a Sme- tana-teremből. 22.00: Magyar nóták. 22.20: Éji zene. VASÁRNAP, MÁJUS 26. Kossuth-rádió: 8.10: Múzeum-kalauz. 8.15: Magyar népdalok és táncok. ;®8.53: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Uj zenei újság. 10.00: Vasárnapi versek. 10.10: Tánczene. 10.30: A Gyermekrádió műsora. 11.10: Alexander Cfazman szerzői estje Moszk­vából. 12.15: A Belügyminisztérium^ népi zenekara játszik. 12.50: Hétvégi jegyzetek. 13.00: Szív küldi szívnek szívesen. "13.40: Beszélgetés Kardos Lajos egyetemi tanár­ral.' 14.00: Szimfonikus zene. 15.30: Hét nap a külpolitikában. 15.45: Muzsikáló vá­rosok: Varsó és Bukarest. 16.45: Qyurko- vics Mária énekel. 18.00: Tánczene. 19.00: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzé­sekről. 20.10: Köznapi dolgokról. 20.25: Közvetítés a Magyar Néphadsereg Színhá­zából: Esperanza. Dráma 3 felv. 22.16: A vasárnap sportja. Totó. 23.30: Kgjngrg- zene. Petőfi-rádió: 8.00: Orgonamuzsika. 9.00: Mags^ar daljátékok zenéjéből. 9.30: AJán- dékmíjsor a gyermekek kívánságára. — 10.10: Térzene. 10.30: Szív küldi szívnek szívesen. 11.2p: Zenekari hangverseny. 12.30: Az elbeszélés mesterei. 13.00: Mű­vészlemezek. 14.15: A Gyermekrádió mű­sora. 14.55: Népszerű opera-operetthäng- verseny. 16.05: Robert Burns versei és da- b*i. 16.45: A Confrey Phillips-trió műso­rából. 17.00: Múzsák a zenetörténetben. Eiősdás. 18.00: Tavaszi történet. Elbeszé­lés. 18.20: Á Magyar Néphadsereg Művész­együttese énekkarának hangversénye. —» 19.20: Magyar népdalok. 20.03: Beethoven zongoraszonáták. 20.50: Lámpa fény nél... 21.15: Tánezene. 22.00: Zenekari hangvae» sény. (A műsorválteztatás jogát a rádió igazgatósága fenntartja.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom