Észak-Magyarország, 1957. május (13. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-12 / 109. szám
£ CS2AKMAGTAROMZÄG Vasárnap, 1957. május 12. Kádár János elvtárs válasza a felszólalásokra (Folytatás az 1. oldalról.) retnőnk, hogy kellő időben vitatkozzunk, kellő időben határozzunk és kellő időben lássunk neki együttes erővel a határozat végrehajtásának, a feladat megoldásának. (Helyeslés, taps.) Vagy mondjuk ezt más vonatkozásban. Az országgyűlés ülése a legnagyobb nyilvánosság mellett főijük, a rádió és a sajtó útján a nyilvánosság ismeri tanácskozásainkat, mégis van egy ilyen kérdés: mi a jó, ha itt bent vitatkozunk egy kicsit, valamilyen kérdésekben, — amelyekben nincs egyetértés, vapv még nincs kialakulva az álláspontunk — de a parlamenten kívül együttesen lépünk fel amellett a határozat mellett, amelyet az országgyűlés hozott, vagy ha miközben itt ülünk, úgylátszik, hogy mindenki egyetért mindennel, és mihelyt kitettük a lábunkat az országgyűlésből, mindenki kezdi azt máskép magyarázni és kezd más álláspontot képviselni. (Tetszés.) Azt hiszem a nép ügyét az viszi előre, ha itt a döntés kialakítása során megmondjuk véleményünket, de ha egy döntés megszületett, a képviselő erkölcsi kötelességének tartja, hogy becsülettel képviselje kint az életben, mindennapi munkájában, saját hivatása területén. Amit nem lehet csinálni Mivel a gondolatot nekem Beresztóczy képviselőtársunk adta, ne vegye sértőnek, ha egy hasonlatot fogok mondani. Én a XIII. kerületi kommunista párttitkár voltam nemrégiben és beszélgettünk ott az elmúlt évek tapasztalatairól. Azt mondtam, hogy a parlamentnek bizonyos időben az volt a rákfenéje, hogy a pártrendezvényeken úgy viselkedtünk, mint valami rossz katolikus egyház. Ne haragudjék a talán bántó hasonlatért (derültség), hogyan volt ugyanis ez a valóságban? Valahogy összegyűltünk, felállt egy főpap-szerű jelenség (derültség) és elmondta, amit mondani kellett, a többiek ájtatos figyelemmel hallgatták, s utána hazamentek. Ezekben az előadásokban — hogy a hasonlatnál maradjak — volt olyasmi, hogy ne lopj, ne légy gazember, ne légy karrierista, de dolgozzál tisztességgel, tiszteld a népet, szüléidét és így tovább. Erre mindenki rámondta, hogy ámen. (Derültség.) És utána mikor széjjelmentek, bizony a résztvevők jelentős része mindenféle huncutságot és gazemberséget kezdett csinálni, éppen a fordítottját annak, amit ott beszéltek. (Derültség és taps.) Azután, hogy lelkiismereti konfliktus se legyen, hát nekünk, kommunistáidnak is megvolt a magunk gyónása, azt önkritikának hívják. (Derültség és taps.) Voltak olyasfajta emberek, akik kommunistáknak nevezték magukat és azt gondolták, hogy hasonlóan viselkedhetnek ahhoz, hogy ahogyan egy rossz katolikus egész évben gazemberkedik és húsvét táján elmegy a templomba, meggyén és újjászületve, megnyu- godya kimegy az utcára és húsvét után újra kezdi elölről az egészet. (Derültség és taps.) Vannak ilyesfajta emberek, akik ott ülnek a kommunisták között, kommunistáknak nevezik magukat és azt hiszik, hogy az ilyen viselkedés elképzelhető és összeegyeztethető az igazi kommunista magatartásával. Az ilyenfajta emberek meghallgatják a helyes instrukciókat, rámondják, hogy rendben van, utána nem helyesen dolgozgatnak egy-két évig és amikor előveszik őket a felelősök, akkor mondanak egy 6zép önkritikát, átszellemülnek és két nappal később folytatják a hibákat ott, ahol abbahagyták. Ezt nem lehet csinálni. (Taps.) (Kristóf István: szőról-szóra így van.) Ezt nem lehet csinálni és ezen kell változtatni. (Helyeslés.) Visszatérve Beresztóczy képviselő hozzászólására, Kádár János megállapította: Beresztóczy képviselőtársunk azzal kezdte, hogy leszögezte, miben nem ért velünk egyet. Ezt a szókimondást helyeselni lehet, mert így legalább lehet tudni, hogy például Beresztóczy képviselőtársunkra milyen mértékig számíthat az országgyűlés. Most én például mint pártfunkcionárius — mert az is vagyok álláshalmozásom következtében — (derültség), tudom, hogy Beresztóczy képviselőtársamra a tekintetben nem számíthatok, hogy a hívő katolikusokat kommunista meggyőződésre térítse át. (Derültség és taps.) A dolgot egy kicsit tréfás oldalán nézzük, de ez csak a lényeg megértése miatt van. A lénypg az: meg kell mondani véleményünket és így kell kialakulnia a döntésnek, de a döntést azután becsülettel álljuk és hajtsuk végre. Ez a dolog lényege és azt hiszem, ebben is egyetértés van. A magyar nép a szocializmus ügyét megvédelmezte Most szeretnék néhány kérdéssel foglalkozni, ami a vita során felmerült, vagy azzal összefüggésben van, amelyre úgy gondolom, hogy külön kell válaszolnom. Egyúttal elnézést kérek azért, hogy nem minden felvetődött kérdésre válaszolok. Ha egyes kérdésekre nem térek ki, az nem azt jelenti, hogy nem fontosak, de nem lehet minden fontos kérdésre kitérni. Itt van a következő kérdés: Péter János képviselőtársunk elmondotta, hogy a nehéz időben ott voltak vidéken és várták a szót, mit kell tenni és ez a szó nem jött. Hasonló kérdésről beszélt Ilku elvtárs, Csikesz elvtársnő és még mások is. Mi itt a dolog lényege? Én azt hiszem, hogy mi tartozunk a magyar munkásosztálynak, a magyar dolgozó népnek, a magyar kommunisták, honvédek, rendőrök becsületének annyival, hogy megmondjuk: az októberi események során a tömegek részéről és a hadsereg egyes szervei részéről, a kommunisták, rendőrök részéről megmutatkozott bizonytalanság és tehetetlenség okait nem a tömegekben kell keresnünk. Ezzel tartozunk a saját becsületünk-- nek, mert amikor azt mondjuk, hogy a magyar nép a szocializmus ügyét megvédelmezte, ez szentírás, elvtársak! Mert itt szóbakerült sok mindenféle történelmi érdem azé a magyar munkásosztályé — s ezért talán még dolgozó paraszttestvéreink sem fognak megharagudni —, amely 3918 ősze óta a néphatalomért harcolt, sok vért áldozott ebben a harcában, de ettől a céljától soha nem tágított. (Nagy taps.) És nem esetlegesség, nem véletlen volt, hogy a kapitalizmus egy különösen komisz formájában, a középkor nagyon erős maradványaival agyongyötört magyar nép volt az - első a világon, amely a hasonló elnyomás alatt élt oroszországi népek után, kivívta a dolgozó nép hatalmát. Véleményem szerint ez a magyar nemzet igazi büszkeségének legfontosabb történelmi ténye! (Taps.) Én sajnos nem tudtam részletezni az októberi napok személyes élményeit, valamit azonban szeretnék erről is mondani. Ha a vezetést tekintem — s itt a párt- és az országvezetést egy vezetésnek kell vennem — akkor meg Íveli mondanom a következőket: az akkori vezetés alapjában két részre osztható. Az egyik rész az, amely júliusban eltökélte, hogy a hibákat ki fogjuk javítani, s meg vagyok róla győződve, hogy — ha ném is belső viták, nézeteltérések, nehézségek, egyenetlenségek nélkül —, de ha a júliusi vonalat vihettük volna, akkor egy esztendőn belül nagy kár, nagy áldozatok nélkül kiküszöbölhettük volna a hibákat. (Általános helyeslés, taps.) Ez fontos kérdés. A vezetés egyik felét ez a törekvés és eltökéltség vezette. Meg kell őszintén mondanom hogy a vezetésnek ez a része azokban a nehéz napokban súlyos zavar ban volt. Legalább is én a magam nevében megmondhatom, hogy az események sodrában nem volt egyszerű dolog megérteni, hogy mi történt. És a következő lépés, hogy mit ken tenni, még nehezebb volt. Tehát «nehéz volt megismerni, hogy mi történőik és nehéz volt meglátni, fcoey mii, kell tenni; Ezért bizonytalanság volt a vezetés jobbik és ti&z- ességes részéről. Ugyanakikor bent volt a vezetésben a másik rész is, s itt a Nagy Imre- csoportról kell beszélnem, amelyet mi akkor nem ismertünk teljes mértékben. Ezt is meg kell mondani, mert nem tagadhatom le, megszavaztam, hogy Nagy Imre legyen a miniszterelnök. Ezt soha nem is fogom letagadni, mert ezt abban a meggyőződésben, abban a hitben tettem, hogy minden hibája ellenére Nagy Imre mégis becsületes ember, mégis a munkásosztály oldalán áll. Később aztán kiderült, hogy nem így van! Mi is volt ezzel a vezetéssel? A vezetésnek ez a része nem volt olyan helyzetben, mint a másik fele, amely nem tudta pontosan, mi történik. Nagy Imréék tudták, mert részben ők csinálták. (Úgy van.) Tehát nem volt nehéz tudniok, hogy mi történik. Következésképpen azt is tudták, hogy mit akarnak (úgy van!) és meg volt rá a módjuk, hogy mindenféle nyomással kényszerítsék a vezetés másik felét, hogy a bizonytalan helyzetben egy darabig velük együtt menjen. így értük meg azt a helyzetet, amely a vezetés szégyene és nem a nép szégyene, hogy tudniillik az ezernyi ezer embernek, akik az ország minden pontján utasítást, útmutatást, irányítást vártak az ország központjából, akik fegyvert követeltek, akik jobban látták, hogy mit kell tenni, mint mi, akik a vezetésben voltunk —, nem tudtunk becsületesen irányítást adni, amit ilyen helyzetben egy vezetésnek meg kell tennie. És így értük meg azután a fejleményeknek olyan menetét, amikor beláttuk, hogy többé ezen az úton menni nem lehet. És abban is biztos voltam, — pedig akkor nem így festett a helyzet —, hogy a magyar nép óriási tömegei meg fogják érteni, hogy szakítanunk kellett és az egyenes harc útjára kellett lép*, nünk (közbeszólások: így van. Nagy taps), én azt hiszem, a vezetés tekintélye nem abból áll, hogy ezeket elhallgatja, hanem abból, hogy ezeket becsületesen megmondja. Az imperializmus háborús tűzfészket akart Európa szivében Nem tudtam beszámolómban hosszasan foglalkozni az októberi események olyan oldalával, amely a béliét, az emberiség békéjét fenyegette. A felszólalók közül többen utaltak rá. Ez a veszély óriási volt, kétféle változatban is. Az egyik változat a következő: Az ellenforradalom, amelynek arculata ebben a vitában is kellőképpen kidomborodott — mindenki tudja —, imperialista, soviniszta, revansvágytól átfűtött ellenforradalom volt. Mindenki ismeri Magyarország sajátos történelmi helyzetét. Magyarországnak öt állam a szomszédja. Nincs az öt között egyetlen egy sem, amelyhez ne tartozna olyan terület, amely a történelem során valamikor, rövidebb, vagy hosszabb ideig, régesrégen, vagy nem nagyon , régen, Magyar- országhoz tartozott. Ez történelmi adottság volt. Mi helyes úton járunk, amikor a nacionalista revansizmust elutasítjuk és ebben a kérdésben visszatérünk a kossuthi eszméhez, hogy minden törekvésünkkel — még pedig a szocialista gondolat jegyében — a békés testvéri egymásmel- lettélés és a közös harc formáját valósítjuk meg a Duna-medence népeivel. Helyesen járunk el, mert ez a magyar nép érdeke. De ezek az urak nem sokat törődtek a magyar nép érdekeivel ési én kijelentem, ha a hatalmat kezükbe kapták volna, nem kell sokat mondani, talán annyit, elemeiben megszilárdítsák a hatalmukat —- mondjuk két-három hét leforgása alatt — az onszág három határán lángban állt volna Európa. (Helyeslés) Ezt a vak ostoba is tudja. Van egy másik variáns is. Vannak elv társaim, ismerem a nézetüket, akiknek nagyon komoly lelki probléma Szigeti Attila személyiségének megítélése, ök ismerik, nem tudom milyen évekből, amikor pozitív irányban dolgozott. Hát ha Szigeti Attila személyesen nem is adott ki olyan utasítást, hogy azt a 34 demokratát lőjjék agyon a győri főtéren, vagy égessék el, de volt egy nagyon súlyos dolog, a dunántúli ellenkormány. Ez nem valami bábszínházi előadás mozzanatának készült, hanem véres történelmi valóságnak. A du nántuli ellenkormány alapgondolata az volt, hogy második Koreát csináljanak Magyarországból. (Úgy van, úgy van.) Nem úgy, hogy Észak- és Dél-Magyarország, hanem úgy. hogy Nyugat- és Kelet-Magyarország, s itt akart az imperializmus egy új háborús tűzfészket teremteni Európa szívében. Pedig Európa szívében helyi háborút a történelem során soha senki sem tudott csinálni. Abból mindig világháború lett, — úgy, hogy nagyon jogos Péter János képviselőtársunk figyelmeztetése arra, hogy az eseményeknek ezt vonását szintén alá kell húzni. A Hazafias Népfrontról Felmeinilt itt a Hazafias Népfront kérdése. Nem tudok programot adni, vagy szervezeti formát ma megjelölni a Hazafias Népfront számára. De utalni tudok egy történelmi előzményre. A Hazafias Népfront csirája valamikor a második világháború időszakában született meg a Történelmi Emlékbizottság, Magyar Front és hasonló elnevezésű szervezetek formájában. Ez később Magyar Függetlenségi Front lett és ezeknek történelmileg egyenes folytatása h Hazafias Népfront. Amikor ez született, eleven tartalma volt, nem kellett keresni a tartalmát, mert a nemzeti összefogás gondolatának jegyében született, akkor is a kommunisták kezdeményezésére. Ezt nem pártgőg bői, hanem a történelmi igazság kedvéért mondom. Sokan vannak — Darvas és mások —, akik ebben resztvettek. Azt hiszem, miközben mi itt arról sóhajtozunk, hogy a tömegek várják. Jegyen valami a Hazafias Népfrontból, addig a tömegek kicsit már megelőztek bennünket. Mert valójában ami itt november 4 óta a szemünk előtt végbemegy, a közélet, a politikai élet aktivizálódása, ez már tulajdonképpen azt jelenti, hogy a tömegek előttünk járnak és a Hazafias Népfront körvonalai, magva, — aminek az élet a tartalma — szerintem már meg is született az elmúlt hat hónapban. Tessék, itt van május elseje, vagy az a négy gyűlés, amelyet a kommunista párt és a forradalmi munkásparaszt kormány égisze alatt hívtak össze! Tudott dolog, hogy népünk körében még mindig meglehetősen éles problémák vannak. Hát azért ne csapjuk be magunkat! Ha Magyarországon hétmillió felnőtt ember van, abból nem hétmillió mondja, hogy «-éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt és éljen a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány«. Ezzel a kormánnyal szemben van ellenvélemény is ebben az országban. Nem kell becsapnunk magunkat! A párt és a forradalmi munkás-paraszt kormány hívására a négy budapesti gyűlésen hozzávetőleg 80-100-140.000 ember jött össze. Nem számolta meg senki, hogy a budapesti május elsejei nagygyűlésen hány ember volt, de azt hiszem, nem mondunk sokat, ha azt mondjuk, hogy 200.000 bizto* san volt. Nem kétséges, hogy az egész országban mindenesetre 6—800 ezer ember összegyűlt. Tessék összevetni a számokat! A Magyar Szocialista Munkáspártnak — mondjuk 300.000 tagja van az országban. Budapesten pedig ennek megfelelően kevesebb. A gyűléseken a párt szavára három-négy, ötször annyi ember jelent meg, mint a párttagság száma. Miféle emberek ezek? Vannak nem kommunista, becsületes munkások, parasztok, értelmiségiek, akik a fő dologban — és szerintem ma ez a népfront tartalma — az ellenforradalom elítélésében, a nép- köztársaság védelmében, a szocializmus építésében egyetértenek. A mi feladatunk — és lehet, hogy Apró elvtársnak még külön feladata, mert ezidő szerint ő a Hazafias Népfront passzív elnöke (derültség), hogy ezt az egészséges áramlatot, amely szerintem már meg is született, a Hazafias Népfront felélesztése érdekében megfelelő, értelmes formába fogjuk és ezáltal is növeljük erejét. Ez a feladatunk; A szocializmus felépítése nemcsak a kommunisták kérdése Itt meg akarom említeni, hogy nagyon igaza van Z. Nagynak, aki azt mondja, hogy a szocializmus felépítése nem pártkérdés, nemcsak a kommunisták kérdése. Ez magától értetődik. Nem akarok nagyon belebonyolódni pártkérdésekbe, de azt szeretném mondani: félreértés ne essék, mi kommunisták mindig tudtuk, hogy maga a párt sem öncél. A párt nem önmagáért van, a pártnak az a rendeltetése, hogy a munkásosztály tudományos világnézetének vezérfonalával a dolgozó tömegek érdekeiért harcoljon, vezesse, tömörítse és szervezze a nép erőit. Ez a párt létének az értelme. Nem értünk egyet a párt öncéluságával. Felmerültek más kérdések is. Gáspár elvtárs arról beszélt, hogy a munkásokban milyen okokból volt bizonyos elégedetlenség. Például nem tudtak úgy beleszólni az üzemek dolgaiba. Ahogyan az az ügy javára is vált volna. Más kérdésekkel, az életszínvonallal és hasonlókkal kapcsolatban is volt elégedetlenség. Szeretnék itt egy gondolattal foglalkozni: A vezetők és a tömegek viszonyával. Azt hiszem, a vezetés csak abban az esetben töltheti be hivatását, ha sohasem hagyja figyelmen kívül a tömegek gondolkozását és akaratát. Mi szükséges ehhez? Először is ott kell lenni a tömegek között, meg kell kérdezni, mi foglalkoztatja az embereket és válaszolni kell nekik. Enél- kül azt sem tudjuk, mit kívánnak a tömegek. Beszéltem egy német szak- szervezeti képviselővel, aki azt mondotta, hogy a mi szakszervezeti embereink többet legyenek a tömegek között, mint ahogy jelenleg teszik. Nem lehet elbújni a tömegek kérdései elől. Mindig vannak kérdések, amelyek foglalkoztatják a tömegeket, amelyekre választ vár és valakitől választ kell kapnia. Ha m! nem válaszolunk, akkor az ellenség válaszol, az ő érdekeinek megfelelően; Ezért ott kell lenni a tömegek között. Nem kell megijedni a tömegektől, a kérdéseiktől sem! Ha álláspontunk igazságos, azt mindig nyugodtan megmondhatjuk a tömegeknek* A Tezetés feladata a tömegek érdekeinek képviselete Ehhez hozzáfűzöm azt is, hogy véleményem szerint a vezetésnek nem az a feladata, hogy a tömegek óhaját és akaratát valósítsa meg. Akármilyen furcsán hangzik, ezt kimondom. Véleményem szerint a vezetés feladata, hogy a tömegek érdekeit valósítsa meg. Miért teszem ezt a különbséget? A közelmúltban találkoztunk olyan jelenségekkel, hogy elég fontos kérdésben bizonyos dolgozó kategóriák saját érdekeik ellen léptek fel. Mi a vezetés feladata ilyen helyzetben? Mechanikusan megvalósítani a nem helyes elképzeléseket? Nem ez a vezetés feladata! A vezetés feladata, hogy a tömegek érdekeit képviselje. Meg kell ismerni és mindig figyelembe kell venni a tömegek véleményét és óhaját is. Ez rendszerint egybeesik a haladással, de ha nem, a tömegeket ebben az irányban kell nevelni. Ez is a vezetés feladata. Ehhez hozzátartozik többek között, hogy aki igényt tart arra, hogy vezetőnek becsüljék, és nincs minőségi különbség falusi és országos vezető között, mert faluban is megtiszteltetés és rang vezetőnek lenni, annak mindig legyen bátorsága megmondani azt, ami a tömegek érdekében álL Akkor is, ha ezt tapsok kísérik és akkor is, ha ez először nemtetszéssel találkozik! (Helyeslés, taos). Véleményem szerint a tömegek tízszer jobban fogják becsülni azokat a vezetőket, s általábah azt a vezetést, amelynek még azt is van bátorsága megmondani, ha a tömegeknek nincs igazuk, egy bizonyos kérdésben, mint azt, aki a tömegek udvarlásával és demagógiával akar megbecsülést szerezni magának. A tömegek ugyanis később megértik, hogy a bátor vezető álláspontja helyes volt, s ezért becsülik majd, míg a demagóg vezetőket az emberek később nem fogják vezetőnek tekinteni. Lehet pillanatnyi sikert elérni, de a vezetésnek akkor lesz tekintélye, ha mindig válaszol a tömegek kérdésére, mindig a tömegek érdekeinek megfelelően és nem a pillanatnyi hangulat szerint. Ez a vezetés lesz akkor a legjobb, mert összeforr a tömegekkel A* ifjúság kérdéséről Az ifjúság kérdéséről: az, ami a magyar ifjúságban végbement az októberi események menetében, lecke az ifjúság számára is, de még nagyobb lecke a felnőttek számára, — még nagyobb, sokkal nagyobb lecke. Szerintem, mit kell levonni tapasztalatként a felnőtteknek? A következőket: a fiatalok mindig hajlamosak idealizálásra, ideálokat keresnek maguknak, néha személyeket is, akiket példaképnek tekintenek. Ez olyan törvénye az életnek, amit megváltoztatni mi nem tudunk. De hogy ezzel visszaélés ne történjék, nagyon fontos dolog, hogy soha se istenítsünk senkit a fiatalok szemében és ne rajzoljunk ideális képet az élet reális lényeiről. Mert el ne felejtsük, hogy azok a fiatalok, akik inkább érzelmi, mint értelmi alapon voltak hívei a népi demokráciának és a szocializmus gondolatának, ellentmondást látnak- Hogy a szocializmus úgy leírva nagyon szép dolog, de nem beszéltünk soha arról, hogy ez a társadalom még nincs itt, csak most születik meg, kínok, küzdelmek, bajok, nehézségek közepette, mint ahogy minden új világ születni szokott. Ha mi azt mondottuk a fiataloknak, ez már a szocializmus, nem is az igazat mondtuk. Ha személyekről beszélünk. akkor is vigyázni kell. mert a fiataloknak rettenetes csapás, amikor ilyen érzelmi csalódás éri őket és bizony, a fiatalok ilyen helyzetbe kerültek. Ilyen kiábrándulásfélén kellett keresztülmenniök, mivel nem értelmi, hanem inkább érzelmi alapon álltak. Ezért megrázkódtatáson mentek keresztül. Ez tanulság a jövőre. A nagy szavakkal és a felsőfokú jelzőkkel mindig takarékoskodni kell. Az az én véleményem, hogy nagyon mértéktartóan kell ezeket alkalmazni. Nézzük meg, mikor mondjuk a legesleget, mert azt számonké- rik tőlünk, ha kiderül, hogy még i középfokú, vagy alsófokú melléknévnek sem felel meg. Ez nagyon fontos tanulság. De szerintem kétségbeesésre nincs okunk. Mert emlékszem, a Horthy- világ idején és ne haragudjanak, ha felvetek egy gondolatot, fontosnak tartom —- 1932-ben én mar kommunista ifjúmunkás voltam —■ volt ,az a bizonyos Eötvös kollégiumi kommunista per. Akkor az újságírók óriási tálalásban írtak erről -*• ezt megint nem célzásként mondom a katolikus egyház felé -**, de a Nemzeti Újság és az Uj Nemzedék olyan, vezércikket írt erről, hogy majdnem sírva lehetett fakadni. Azt írták, hogy az az Eötvös kollégiumi per bebizonyította, hogy az uralkodó osztály ifjúsága a munkásosztály mellett van. Mi volt az és^ekessége annak a pernek? (Folytatás a 3. oldaloa^
