Észak-Magyarország, 1957. április (13. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-28 / 98. szám

2 ßSZAKMAGYARORSZÄG Vasárnap, 1057 a prilvs 28. A uéphatalom győzelme j a* ellenforradalom erői felett Tiszakarádon} &mi(ídi öi'öksh/. h Lakazánkban (hosszú hónapokig vi­™ tatott kérdés volt —egyesek­nél még ma is az —s hogy forradalom vagy elleníorradalom volt-e nálunk októberben. A tiszakarádi dolgozó parasztok többsége előtt nem volt szükséges különösképpen bizony­gatni, hogy október végén a népi demokrácia rendszere ellen indul­tak rohamra a letűnt úri rendszer minden rendű és rangú hívei. Szá­mukra a helyi események, az abban résztvevő személyek cselekedetei és megnyilatkozásai félreérthetet­lenül megmutatták, hogy a táma­dási a munkás-paraszt hatalom el­len indult. A helyi ellenforradalmi megmoz­dulás egyik főszervezője Szabó Fe­renc pedagógus, az általános iskola igazgatója volt, aki a Horthy-had- seregben mint zászlós teljesített szolgálatot. Szabó Ferenc és társai mindenekelőtt a népi hatalom he­lyi szerve, a tanács és vezetői ellen indítottak támadást. Szabó röpcé­dulákat íratott az 'iskolásgyerekek­kel, a pártot, a kormányt és a Szovjetuniót gyalázó szöveggel. Ugyanilyen jelszavakat kiabáltat- tak a gyerekekkel, az általuk szer­vezett felvonuláson. Szabó Ferenc uszító beszédeinek hatására a felső osztályos iskolásgyerekek botokkal a kézben készültek, hogy megver­jék a helyi párt- és tanácsvezető­ket. A gyerekek egyrésze Kriston Géza elvtárs pedagógus erélyes felszólítására sem volt hajlandó a botokat eldobni. Szabó a felvonuló tömeg előtt uszító beszédet mon­dott, amelyben a község kommu­nista vezetői ellen igyekezett han­gulatot kelteni. Kovács Gyula köz­ségi tanácselnökre rákiáltott: „Tűn­jön el, mert agyonveretem, magát, ráadásul még a családját is kiirt­ják.5’ Szabóék alaptalan vádakkal és rágalmakkal igyekeztek lejárat­ni, befeketíteni a községi tanács vezetőit. Ebben a tevékenységük­ben segítette őket Németh Balázs és Borsos Béláné volt tanácstag is. Németh Balázs egyébként még márciusban is büszkélkedve beszélt arról, hogy egyik fő szervezője és hangadója volt a tiszakarádi ellen- forradalmi eseményeknek. Borsos Béláné volt tanácstitkár az össze­gyűlt tömeg előtt kijelentette, hogy csak kényszerből volt párttag. Sza­bóék a néphez, a szocializmus ügyé­hez hű vezetőket eltávolították a tanács éléről és az úgynevezett „nemzeti bizottságot” állították a helyére. A „nemzeti bizottságban" első- sorban a volt csendőrök, bün­tetett előéletűek és hangoskodó elemek foglaltak helyet. Szabó úr úgylátszik őket tartotta a legmeg- bízhatóbbaknak. Koleszár Dezső volt csendőrt kinevezték a „nem­zetőrség” parancsnokának. Kole­szár pedig maga mellé vette csend­őr barátait, Oláh Sándort, Kovács Bénit, továbbá P. Fábián Gyula többszörösen büntetett előéletű egyént és Molnár Józsefet, aki Csajka uraság talpnyalója volt és másokat. Ezekkel együtt alakítot­ták meg az úgynevezett nemzet­őrséget. Oláh Sándort jól ismerik a karádiák még csendőr tiszthe­lyettes korából. Sokan emlékeznek még arra, amikor brutális módon pofozta, ütötte, verte a szegény- parasztokat. De ismerték társait is. A becsületes, józangondolkodású dolgozó parasztok nem értettek egyet azzal, hogy csendőrök, bűnö­zők és nagyhangú dologkerülők álltak a község élére. K. Kazup Mi­hály dolgozó paraszt már akkor ki­jelentette: „Nem adok két fillért azért a munkástanácsért, amelyet most megválasztottak. Mi keresni­valójuk van ott a kulákoknak és a csendőröknek? Én azt mondom, úgysem marad ez így. Meglátjátok emberek, hogy azokat, akik ezt szervezték, még felelősségre fog­ják vonni.” A gyűlésen jelenlévő dolgozó parasztok többsége is ugyanezen a véleményen volt. Szabó úrék is észrevették ezt. Ezért egy olyan középparasztot ke­restek, akinek tekintélye van a községben. így esett a választás Tompa Zoltánra, akit anegtettek a „nemzeti bizottság’1 elnökévé. De Tompa Zoltán személye sem takar­hatta el a csendőr és kulákbérenc társaság népellenes cselekedeteit, sőt anaga Tompa Zoltán is az el­lenforradalmi elemek eszközévé vált.- Ö ás kijelentette, hogy a kom­munisták nem megbízhatók és ezért mindenhonnan ki kell zárni őket; A nagyrészt csendőrökből és ” huligán elemekből álló nem­zetőrség napokon át megfélemlítés alatt tartotta a falu becsületes, a szocializmushoz hű dolgozóit. Oláh például fegyveresen jelent meg a tapácsjagok lakásán és közölte ve­lük, hogy nem viselhetnek funk­ciót. Koleszár Dezső volt csendőr pedig még saját testvérét is levál­tatta a tanácstagságról, mondván, hogy kommunistának nincs ott helye. Kovács Gyula tanácselnök lakásán törvénytelenül házkutatást tartott, állítólagos fegyvereket ke­resett. Koleszár kijelentette Kovács Gyula előtt: „Nektek lejárt az idő­tök, piszkos kommunisták, vegyé­tek tudomásül, hogy pár napon belül leszámolunk veletek.” A megalakult „nemzeti bizott­ság” a törvénytelen intézkedések egész sorát hajtotta végre működé­sének rövid ideje alatt. Többek között kidoboltatták, hogy a hatal­mat átvették, továbbá, hogy ha­tálytalanítják a legelők államosítá­sát és érvénytelenítették a község­ben végrehajtott tagosítást. E be­jelentés nyomán általános támadás indult meg a helyi Táncsics Tsz el­len, melynek során megkezdték a tagosított táblák kikarózását és hozzáfogtak a tsz vagyonának szét­hurcolásához. Általános támadást indítottak szocialista rendünk vív­mányai és intézkedései ellen. A ku- lákok nem titkolt örömmel kezüket dörzsölve lesték a percet, hogy visszaszerezhessék földjeiket, há­zaikat, gazdasági felszereléseket, s régi hatalmuk fényében újra szív­hassák a szegényparasztok vérét. Kántor Pál például úgy érezte, el­érkezett az idő, hogy visszaszerezzed régi kocsmáját. Ö volt az egyik ^ leghangosabb uszító. A gyűlésen, j) az emberek előtt magyarságával kérkedett. Egészen tűzbejött, ami­kor szavalta: „Itt élned, halnod kell!" Három nap múlva pedig úgy eltűnt a községből, hogy azóta sem látták. Azt mondják, hogy Ameri­kába disszidált afeletti bánatában, hogy nem úgy sikerültek a dolgok, mint ahogy ő és a többi hasonszőrű társa elképzelte. r Node ez már november 4 után ^ történt. (Folytatjuk) A KISZ május elsejei miskolci programja > Nagy lendülettel készülnek a mis­kolci KISZ-isták a május 1-i ünnep­ségre, méltóképpen akarják megün­nepelni. Az ünnepség keretében a KISZ-fiatalok április 30-án este fák­lyás felvonulást rendeznek. A gyüle­kezés este 7 órakor a lillafüredi kis­vasút végállomásánál (Szent Anna) történik. Az üzemek és hivatalok fiataljai fáklyával és lampionokkal vonulnak fel. A kiadott daloskönyv­ből gyakorolják a már ismert forra­dalmi dalokat és tanulnak jelszava­kat, hogy ezekkel is kifejezzék hűsé­güket a régi hagyományokhoz. A fáklyás felvonulás a Széchenyi utcán keresztül történik az MSZMP megyei bizottságához, ahol üdvözlik a megyei és városi vezetőket. Innen a felvonulók a népkerti sportpályára mennek, ahol rövid műsorral egybe­kötött tábortűzzel fejezik be a fel­vonulást. Május 1-én a KISZ-fiatalok kék, vagy fehér ingben, sötét nadrágban, vörös nyakkendővel, valamint a KISZ-jelvénnyel vonulnak fel. Mis­kolc város KISZ-istái reggel 8 óra­kor a Városház-térről a Diósgyőr felé vezető úton gyülekeznek — a „Miskolci KISZ-fiatalok” c. tábla mögött. Hozzanak a fiatalok maguk­kal zászlókat, jelszavas táblákat, vi­rágokat. A testvéri összefogást fogják ábrázolni a menetet megnyitó nem­zetiségi ruhákba öltözött fiúk és lá­nyok. Az ünnepség után — melyet a Béke-téren tartanak meg — a nép- kertben nagyszabású ifjúsági talál­kozó lesz. Délután 3 órakor a nép­kerti szabadtéri színpadon kultúr­műsor lesz, melynek keretén belül fellépnek a Déryné színház művé­szei, a Bartók Béla népiegyüttes tag­jai és más kultúrgárdák. Ezzel pár­huzamosan a sporttelepen sportmű- f sor szórakoztatja a vendégeket. f Május 1-én este 7 órai kezdettel az ^ Avas szálló fehértermében (Jereván,^ Lőcsei, sörkert) és az Aranycsillag- f ban nagyszabású ifjúsági bált ren-, dezünk. Az ifjúsági bál keretén be-, lül lejátszásra kerül a külföldön oly, rövid idő alatt népszerűvé vált, „Dupla vagy semmi” c. társasjáték, amelynek lényege az, hogy 10 külön­böző kérdés van (zenei, művészeti, irodalmi, stb.), amire meg kell vála­szolni. Ha valaki az első kérdésre, megválaszol, kap 10 Ft-ot, ha nem, akar1 tovább válaszolni, akkor fölve-, heti a 10 Ft-ct, ha tovább játszik és, megfelel a második kérdésre is, a.k-, kor már 20 Ft-ot kap, de ha a máso-, dik kérdésre nem felel meg, akkor, elveszti az első kérdéssel nyert 10 Ft-ot is.‘ Ha valaki mind a 10 kér-^ désre megfelel, az 5120 Ft-ot kap.í „A dupla vagy semmi" társasjátékot^ Papp István, a Déryné színház mű­vésze vezeti. A játék keretében fel­lépnek Simor Ottó, Fehér Tibor, Komlós Teri, Károlyi Stefi. Remél­jük, hogy fiataljaink a május 1-i műsorokon jól fogják magukat érezni. Jó szórakozást! KISZ Városi Bizottság ZÖTYÖGÖTT a vonat végig a Boldva völgyén. A kuránkele s még ál­mos utasokat álomba ringatta. A tejeskannák halk koccanását és a kerekek csattogását apró horkolások egészí­tették ki. A sarokban öreg néni ült s talán egyedül volt ébren az utazók közül. Nem volt batyuja, nagy csomagja, csupán egy kis kosárkát szorongatott az ölében. Néha megemelte a pi­roskockás takarót s be­lepillantott, de csak lopva, mintha attól fél­ne, hogy valaki meglát­ja. Aztán újra az abla­kon nézett ki, mintha ett keresne magyaráza­tot valamire. S míg a vonat szalad, békésen ringatja az utasokat, a ráncos arcú néni köny- nyeket törölget. Ezer­szer sírt, drága gyön­gyöket. A szembenlévő utas a szipogásra. felriad s meglepődve nézi az öregasszonyt. — Ne sírjon nénikém, — próbálja vigasztalni kedvesen. — Hagyja csak lei­kecském, nem azért sí­rok én, csak... eszem­be jutott... és akkor csak sírni tudok, mert hogy olyan boldogtalan vagyok... És mesélt. Fiatalok voltunk és nagyon szegények. Az uram kubikmunkara járt, meg napszámba. Mert a Hegyháton ne­künk egy talpalatnyi föld nem jutott Nekem is akadt munl har­mados kapálás a gaz­dáknál, de nem sokáig, mert jöttek a gyerekek, öt év alatt négy. Sok száj kért enni, munka meg kevés tolt, az én emberem egyre jobban megkeseredett, különö­sen háború után. Talán 20-ban volt, hogy így tavasz tájon azzal jön haza: — Megyek Ame­rikába. Ott munka is van, az ember hamar meggazdagodik. Ládd-é, ilyen házakban laknak az emberek. Aztán, ha hazajövök a sok pénz­zel, ilyet veszünk és két hízót vágunk egy évben, és a gyerekek, meg te még nyáron sem járnak mezítláb ... ÉS ELMENT... Sorra csókolta a gyerekeket és én álltam a kiskapu­ban, míg el nem tűnt, a túlsó lejtőn. Három hónap múlva irt, de pénzt nem küldött, csak biztatott. Egy< év múl­tán kaptam csomagot, ruha volt benne a gye­rekeknek meg szent­jánoskenyér. És aztán minden évben húsvét- kor és karácsony táján jött a csomag. Csak ő nem jött. Én meg jár­tam kapálni, hogy a gyerekeket tartsam, mert amit küldött az keveset segített nyomo­rúságos életünkön. A gyerekek sorra legyen­gültek. Egyiket a vér­has vitte el, másikat a tüdőgyulladás, harma­dikat egy ló rúgta agyon. Csak a. legna­gyobb maradt meg, an­nak meséltem esténkint az apjáról, meg arról, hogy milyen jó lesz, ha egyszer hazatér sok pénzzel, nem fogy el az asztalról a kalács, így nőtt meg az én fiam. Meg is házasodott és később egyre csak mondogatta: — Megyek megkeresem az apámat> hátha ott a tengerentúl több szerencsével járok mint ő. Marasztaltuk, felesége és én, de nem maradt. Még a kisfia sem tartotta itt, aki ak­kor tanult beszélni és váltig hívogatta: apa, apa. Egy szép napon útrakelt, messzi idegen világok felé. Ez még 39-ben volt. Irt is, az­tán jött a háború és végleg elmaradtak a levelei. Nem tudtunk róla semmit. A kis Jós­ka., az unokám maradt minden vigaszom, ő már nem is emlékezett az apjára, csak a fény­képét nézte. Okos egy gyerek volt a lelkem, iskoláztattuk, mert 45- ben földet is kaptunk, s az anyja mérnökfélé* nek szánta. De most azt is elment a kedves .. # Novemberben az iskolá­ból csalták el, csak annyit írt: — Ne sírjon édesanyám, megkere­sem apámat. És az öreg anyóka elővesz a kosár mélyé­ről egy fényképet, ame­lyen húsz év körüli fiú mosolyog a szemlélőre. — Berámáztatom a képet, úgy mint az ap­jáét és a nagyapjáét, s odafüggesztem az ágy fölé, hadd lássam őket legalább így, ha már elcsábította őket a nagyvilág... S A KÖNNYEI ismét peregnek, sűrűn egy­más után. Melyiket si­ratja jobban, a fér jeti a fiút, vagy az unokát? Talán egyformán ked­vesek neki s egyszerre akarja őket látni az ágya felett. KECSKÉS RÓZSA ÉRTESÍTÉS Értesítjük a miskolci és ózdi KISZ szervezeteket és KlSZ-tago- kat, hogy a KISZ jelvényei meg­érkeztek. A jelvényeket a miskolci KISZ szervezetek a városi KISZ bi­zottságon (Kossuth utca 11. szám alatt), az ózdi járás KISZ fiataljai az ózdi járási KISZ bizottságon kap­hatják meg. A jelvény ára 2.50 Ft. Megyei KISZ Bizottság A május elsejei nagygyűlések megyei előadóinak névsora Aszaló: Kerekes József. Kázsmárk: Bányai Béla, Szászfa: Hamar Emil, Krasznokvajda: Visoczki István. Gönc: Ducsai Jolán. Vilmány: Vaik András. Tárcái: Bodnár Ferenc. Erdöbcnye: Tóth István. Olaszliszka: Szemes István. Bodrogolaszi: Pál Lajos. Bodroghalom: Kovács Kálmán. Sárospatak: Kilián Béla. Mezőcsát: Iván István. Rudabánya: Simon Sándor. Sajókaza: Benyák Béla. Dédes: Szabó Lajos. Királd: Kovács Sándor. Mezőkeresztes: Fekete László. Szentistván: Busznyák András. Bocs: Bátori László. Ilerbolya: Csernyisov Károly, Ónod: Jászka András. A nagygyűlések mindenütt délelőtt 1(1 órakor kezdődnek. MSZMP megyei intézőbizottság ágit. prop. osztálya. KÖZLEMÉNY A Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem hallgatói részére 1957. április 30-án, ked­den este fél 6 órai kezdettel a megyei pártbizottság székhazában foglalkozást tartunk. Megyei Intézőbizottság ágit. prop. oszt. 01 agyapa mesterge­rendáján nagy becsben tartott naptár azt jósolta, hogy nagy bőség lesz. Bőség nekünk, falusi szegény­ül ELSŐ POFON parasztoknak, nem igen volt sohse. Valami fon­dorlattal az isten mindig a gazdagoknak adta át. A falu környes-köriil volt földbirtokkal. Amer­re csak a szem ellátott, mindenfelé tanyát, meg tanyát látott az ember, körülte cselédemberek, summások, napszámosok túrták a földet, hajlott háttal, örökké éhségre panaszkodó szemekkel jártak, koravénen vad, dühös pillantást vetettek a hintóbán robogó földesuraságokra, meg a min­den jóban dúskáló fehér népeikre. Hogy ne em­lítsek mást, itt volt a közelben a 99 tanyával büszkélkedhető báró Harkányi egyik birtoka. Nála még az állatok is jobban éltek, mint a fa- lumbéli szegény emberek. Amikor az úgyneve­zett „bilétás” világ volt, a kistermelőktől az ál­lam összevásárolta a gabonát, nagy szónoklato­kat csaptak, hogy lám mennyire védi a Horthy- rendszer a kisembereket, utána meg az összevá­sárolt gabonát befestették és igen olcsón átadták a földesuraknak. A szegényember szeme tavasz felé már kopogott az éhségtől, szája repedezett volt a sok „görbétől”, úgy gondolom, a szegény gyárimunkás nép sem élt jobban, de a földesúri istállóban gömbölyűre híztak a magyar búzán a sőrék. Még jóformán ki sem másztam az iskola padjából, már ott álltam sovány tarisznyácská- val a nyakamban, a többi suttyó gyerekkel együtt az ispán irodája előtt, reménykedve, hátha al­kalmaznak napszámba, A fizetés nem volt sok, a kényért kilónként 26 fillérért adták, én hat­napi acatolás után 1 pengő 80 fillérrel állítot­tam haza. Anyám megölelt, megcsókolt, szemébe könny lopakodott. — Vége a szép életednek fiam. Ez az első kereseted, hamar megismered mi az élet... Én akkor nem értettem, hogy miért beszél így. Jólesett, hogy megdicsért. A pénzt a. zseb­kendő sarkába kötöttem, s elrejtette a komód egyik fiókjába. — Kéne neked valami nadrágfélét venni gye­rek — sóhajtotta —, dehát a banknak... A bank úgy szívta, a, vérünket, mint a pióca. Volt egy tehenünk, sovány volt, öreg, girhes, mint a szegény embereknél lenni szokott. Ta­vasszal a csordán a sárgapart szakadékéba lökte egyik jógazda tehene. Apám a bíróhoz fordult igazságtételért. Annak meg valami közeli roko­na, vagy ismerőse lehetett, így aztán kisütötték, hogy a csordás felelős az egészért. — El kell vemjü az ő tehenét Lajos a tied he­lyébe — mondta bölcsen. Apám nagyot nyelt, s nem ment bele. Arra gondolt: a csordásnak van egy tucatnyi gyereke. Mit ennének, ha egyetlen tehenét is elvennék tőlük. így nem maradt más hátra, mint a bank. Persze ehhez is összekötte­tés kellett. Nem adtak akárkinek. Apám úgy ka­pott, hogy felkereste a malomtulajdonos kocs- márost, aki két cséplőgéppel is dolgoztatott, ri- mánkodott, tegyen vele szívességet. Az firkan- tott is egy levelet, így apám kapott 160 pengőt, ebből is a malomtulajdonos leemelt 20-at fárad­ságdíjaként, — Ezt is csak veled teszem meg Lajos, mert jó munkásember vagy és nekem, szükségem van néha-néha egy kis emberséges segítségre — mondta nagy jóindulattal. /íz akkori napszámos-sorsot nem kívánom (/I én senkinek sem. Aki volt summás és napszámos, csak az tudja mit jelent kora hajnaltól vakestig megállás nélkül dolgozni. Az ember teste olyan, mintha ólomból lenne, izmok fájnak a lábban, a karban még jobban, sajog a derék, fáj a hát. Egész nap úgy kellett dolgozni a napszámosnak, mint egy motornak. Az ispán urak, akik között jó embert csak ritkán lehetett találni, egész nap somfabotokkal jártak a hátunk mögött, s éles szemmel nézték, hogy dolgozik a napszámos, s hajszolták aki lemaradt a sorból. — Hé tel — hangzott a megszólítás, s egy idő­ben hangzott el a bot puffanásával. — Nincs szemed, az anyád... — s egy kacs- karingós káromkodást röpített az ég felé. Dehát ez még a jobbik eset volt, előfordult, hogy az ispán botjával a falu felé intett. — Mars haza! — s talán egy család egy hé­tig emiatt kenyér nélkül maradt. A napszámoséletnek voltak szép pillanatai is. Ilyen volt a szombat- végi hazamenetel, ami- kor az ember már előre érezte, jót alszik va* sárnap. A Munk-féle ta­nya jó nyolc kilométerre volt a falutól. Ide azért szerettein járni, mert a birtok szélén futott a vasúti sin. örültünk, ha jött a vonat, mert fel lehetett egyenesedni, bá­mulni a robogó kocsisort, pajkosan integetni. Ilyenkor nagyon erős vágy fogott el, szerettem volna én is olyan ember lenni, mint amilyenek a vonatban utaztak. Nem kell nekik itt kínlódni, éhgyomorral, fillérekért, városon lakhatnak. Jár­hatnak moziba, színházba, A faluban volt egy asszony, ő már volt. színházban. A fonóházban mindig elmesélte, hogy milyen szép volt. Hogy mit játszottak, nem tudta elmondani, de egész este tudott arról beszélni, hogy nagyon szép volt. Mi jóformán tátott szájjal hallgattuk. nzóval vágytam a városi élet után. Nem akartam én se gróf, se kegyelmes, se fél- kegyelmes lenni, mert az ilyet gyűlöli a nép. Én olyan városbéli munkásember szerettem volna lenni, minden vágyam az volt, oíajos kéz­zel szerelni a motorokat, kék ruhában. — Addig nem nyugszom, míg városba nem megyek — mondtam barátaimnak. Azok irigy­kedve pillantottak rám, már az is nagy dolog volt, ha valaki ilyet fejébe mert venni. — Na ennek sem ízlik már a paraszti munka — mondták. Sokszor bizony hiába ízlett is volna, nem volt. Előfordult, csak 20 ember kellett va­lamelyik tanyára, egy szekeret küldtek. Mire hajnalban indulásra került volna a sor, már há­rom szekérnyi ember állta körül és indulásig marakodás folyt, ki maradjon a szekéren, ki nem. A dolog egyszerűen ment, az erősebb min­dig lelökte a gyengébbet. Ebben a csete-patéban én is kaptam egy olyat a fejemre, hogy ma sem felejtem el. Sokan maradtunk le. Volt köztünk egy öregember is. Csak állt meggörnyedve és szomorúan nézett a tovarobogó szekér után. — Lejárt már az én időm, fiam. Nem bírok már harcolni a kenyérért. Én rajtam már csak a halál segít. De az is lehet — mondta sóhajtvé —, a menyem koldustarisznyát akaszt a nya­kamba ... (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom