Észak-Magyarország, 1957. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1957-03-08 / 56. szám

PSnfefk* 1957. március 8, ESZAKMAGYARORSZÄC Ky i/ cL&Lg,&zó cuszőmj /évidé az ec^eieMiUtákkaz M eg!botrán;kozva olvastuk az ,VI Északmagyiarország hasáb­jain, hogy az egyetemvárosiban fegy­vereket, lőszert, ellenséges röpfrató­ikat találtak. Most mái* igazán nem értjük meg ezeket a fiatalokat. Mit akarnak? Hát nem akarnak mérnö­kök lenni, nem akarnak a népi de­mokráciánk hasznos embereivé vál­ni? Akkor jöjjenek el onnan, ne költsék a mi pénzünket. Ha hallot­ták: volna az idős, öreg, tapasztalt emberek véleményét, hogy szidták őket. De sokan mondották: érdemes volt őket tanítani, dolgozni rájuk? Kellett az ösztöndíj, a kényeztetés? Tessék itt van, megfizettek érte! Egy kalandért eladják hazájukat édesapjukat, édesanyjukat. Milyen szépen énekelték: Ifjúság miénk az élet... Mégis saját életük ellen is fegyvert fogtak. Nem lesz ágyútölte­lék ez a bátor nemzedék... Mégis fegyvertelenül mentek a halálba az ellenforradalmárok biztatására. Hát hősiesség ez? Hát méltó ez egy ma­gyar egyetemistához? Gondolkoztak-e azon munkás- és paraszts'zülő'k gyermekei, egyetemis­ták, mi lenne ma a sorsuk, ha győz az ellenforradalom? Talán szüksége lenne a gyárak volt tulajdonosainak munkás-paraszt származású mérnö­kökre? Ha mégis egy-kettőre igen, tudna-e ez a munkás-, vagy paraszt- Bz.kxx.azású mérnök az úri parancs Végrehajtója lenni? Nem értek egyet az egyetemisták­ról írott vasárnapi cikikel sem. Na­gyon elfogultnak találom az újság­író elvtársat. ■Gondolom nehéz do'ga volt. Megmondom, én sem csak az egyetemistákat hibáztatom. O zép, nagyon szép dolog a bá­^ torság kedves fiatalok, de csak ha józan ésszel párosul. Hecc­ből, vak bátorságból a kútba is vagy a Dunába is be lehet ugrani! Az is hősiesség lenne?! Talán azt akarjátok, hogy a proletár átok sújtson benneteket, Debreceni Nagy Dóra pedig hősnek nevezzen, mert azért haltatok meg, hogy neki újbó’ legyen Tapolcája? Nem, nem is hisszük mi ezt el ró­latok. De azt scan, hogy annyira bu­ták vagytok, hogy még most sem tudnátok mi a valóság. Ne tudnátok, hogy miibe keveredtetek bele, mire akarták benneteket felhasználni. Még most, sem arról beszéltek, hogy helytelen volt, amit tettetek, hanem azon, micsoda izgalmas dolog volt újat huzni a kormánnyal, s hogy milyen gorombák voltak a karhatal- misták. Kedves Fiatalok! Tudjátok milyen az igazi kommunista? Nem. Mert ha tudnátok és Holdi elv társ is tudná nem írná azt, hogy a karhatalmisták gorombák voltak. Mert a karhata­lomban igazi, meggyőződésből lett kommunisták vannak. Azoknak pe­dig nagyon fáj, hogy csak úgy „hecc­ből” megcsufolják a munkásvértől pirosra festett vörös zászlót. Fáj ne­kik, hogy amíg ők nyolcszáz fo­rintért emelték a nagykaüapácsot, verték a vasat, járták a falvakat, maguk addig ugyanannyi ösztön­díjért. vagy ha nem is volt annyi, kosztért, lakásért, élelemért nyugod­tan tanulhattak, diplomát szerezhet­tek. Maguknak, kedves fiatalembe­rek, maguknak kellett volna megvé­deni ezt a rendszert és a karhatal­misták nagyrészének kellett Vclra követelőzni. Mi lenne, ha ők ezt ten­nék? Ki az igazi magyar hazafi? Nevetnek rajta? Ne tegyék, gondol­kozzanak ! [W5 i bízunk abban, hogy egyete- mistáink zöme nem ezt akar­ja. Csak nehezen tudnak megszaba­dulni a hangoskodóktól, az uszitók- tól. Nem az a hős, aki rosszat akar magának is, másnak is. Mit tett vol­na az ellenforradalmi kormány an­nakidején, amikor Mindszenty be­szélt, ha mi kommunistáik a keresz­teket teleaggattuk volna alsónadrá­gokkal és egyebekkel. Csak úgy szó­rakozásból. Csak úgy heccből. Mi nem tudnánk ezt megtenni. Mi tisz­teletben tartjuk mindenki érzelmeit, de követeljük, hogy a miénket, ha nem tudják tisztelni, legalább ne gúnyolják ki. Engedjék meg, hogy a levelem be­fejezéséhez elmondjak egy példát, hogy nemcsak ilyen heccelő fiataljai vannak ennek a hazának. November közepén találkoztam egy szőke, kékszemű, mindössze 17 éves fiatalemberrel. A karhatalom­hoz ment jelentkezni. Nem szavalta a Talpra magyart, nem énekelte a Szózatot, csak ennyit mondott: rám is szükség van most. Ebben az idő­ben a nagy magyarok már nyuga'ra szöktek, de ő, ősz 68 éves édesapjá­val együtt fegyvert fogott, hogy se­gítsen a rend helyreállításában. De­cember 10-én, amikor a laktanyát megtámadták, a hátsó kapunál állt szolgálatban. Kövekkel dobálták, rá­lőttek, de nem tágított. Mikor látta, hogy veszélyes a dolog, egy gépkocsi alá hasalt és bátor helytáUása előtt meg kellett a tömegnek hátrálnia. Állj! Kezeket fel! Ne mozogj! — kiabálta és kénytelenek voltaik enge­delmeskedni. Nagyon nehéz helyzet volt. Nem egyszer néztek szembe a halállal. De helytálltak. A z a fiatalember már elhagyta ** a karhatalmat. Visszament az iskolába. De társai, öreg és fiatal harcosok szeretettel gondolnak rá. Ö is fiatal volt. ö is szeret élni és vic­celni. ö is bátor volt, de bátorsága, a munkáshatalom iránti őszinte szere­tettel párosult. Tudta miért harcol és tudta, hogyha még most egyesek rossz szemmel is néznek rá, de az eszme, amelyért ő fegyvert fogott, győzni fog. Keressétek az élet értelmét. Meg­mutatjuk: ha nem használ a szép szó, még keményebbek leszünk. KISS GY-NÉ 12244.9 tonna #sén Március 6-án a borsodi szénmc- dence mindkét bányatrösztje 109 százalék felett termelt. Ezen a napon a két tröszt derék bányászai 12.214.9 tonna szenet küldték a felszínre. Eb­ből a borsodi tröszt bányaüzemei 9626.2 tómra szenet termeltek, napi tervük 109,3 százalékos teljesítésé­vel. Az ózdi bányászok 2918,7 tonna szenet adtak népgazdg s'gunknak előirt napi tervüket 100,7 százalékra teljesítették. EMLEKEJ SOHA NEM EÉLEDJÜK Eljöttek a temetésre a szeretett hozzátartozókon kívül á helyi tanács vezetői, ott álltak a koporsó mellett baj társai, a miskolci kar­hatalmi alakulat bátor katonái, az ismerősök és a gyászoló közönség. Megrendültén, szemükben a fájdalom keserű könnyeim át tekintettek a hős Rigó Zoltán koporsójára, amelyet piros székiűs koszorú borított, s a virágok alól olvasható volt: »Élt 21 évet.« Fiatal sorkatona volt. Édesapját, aki hattagú családot tartott el, — a második világháború alatt elvesztette. Mint a legidősebb fiú a családban, vállalta a családfenntartó nehéz feladatát, özvegy édesanyja egy kis helyiségben lakik, a 48-as utca 24. szám alatt, nehéz anyagi körülmények között. Az volt a terve, hogy az egy szoba mellé egy kis konyhát is épít. Ez a terve azonban nem válhatott valóra, mert az ellenforradalom az őrhelyén kioltotta fiatal életét. Budapesten az Almás! téren temették el. E sírból két öccse zokogva ásta ki. A Belügyminisztérium és az IV. kerületi tanács Rigó Zoltánt saját halottjának nyilvánította. A hős hazatért pihenni. Visszavágyott, mert szerette családját, tudta, hogy szülőföldjén, Miskolcon a Hejő-völgyében dolgozó munká­sok, földművelők, katonák, tisztviselők nagyon szeretjük őt. Rigó Zoltán hősi halála vádol. Ez a vád bírói szék elé kényszeríti a pusztítás megszállottjainak gyilkos eWrt A hős é’°te lé »wí árnak V* olt ói felett ítélkezzen az, akit az ő erős keze oltalmazott, melyért az életét adta: maga a dolgozó nép. Rigó Zoltánt nem lehetett legyőzni, mert hős volt. Rendületlenül bízott a sokat szenvedett magyar dolgozó nép győ­zelmében. Rigó Zoltán emlékét soha nem feledjük! K. P. Mezőkövesdi lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllt lllllllllllllllllllllllt e S C ■ lilliliiliilliilliilllliiiliiilililliilillliliillliiliiilliiiiiiiiilliiiiillllillillilliiiiilliiilillliiiliilillliiiiiiilllllilliliilililllllilllilillilillliliiiiiiiiiiiiiiiiiiiniliii v innnnnAnnnnmi/wuvvwvvvuuv Elhanyagolt nagy falu ez a Mezőkövesd. Ha az ember lelép a járdáról — már ahol van járda — nyakig érő sárban találja magát. Mellékut­cái nagyrészt kövezetlenek. Tavasz- szal és ősszel sártenger borítja őket, nyárom meg porrá lesz ez a sok sár, ha szél kerekedik, felhőként lepi el az utcákat és házakat. Csak any- nyi rajta az európai, amennyit a 12 év rakott rá. Se több, se keve­sebb. Amivel büszkélkedhetett — a világhírű matyó népviselet — is lassan a felejtés homályába merül, lakói jóvoltából. A közelmúltban találkoztam egy kövesdivel és ma­tyó . népviseletük után. érdeklődtem tőle. Tapintatlan lehettem, mert kikérte magának, hogy ő nem ma­tyó. Elpirultam, de csakhamar fel- kerekedett bennem a «csakazértis« nyak áss ága és még egy kérdéssel hozakodtam elő: Ismerte-e Kis­janikó Bori nénit! Nem, ő nem is­merte faluja hírneves néprajzi raj­zolóját, a népmű­vészet kiváló mesterét, s arról sem tudott, hogy milyen mostohán kezelte halála után hagyatékát a falu őszintén megvallom, erről nekem sem volt tudomásom. Dala József gimnáziumi tanár, a Matyó­ház vezetője mondta el nekem. A A VENDÉG PÉNZÉ APAD JT azdnk bővelkedik természeti szépségekben, melyek pihe­nést, felüdülést nyújtanak a heti munkában elfáradt dolgozóknak. Ha járjuk az országot: szemet-lel- ket gyönyörködtetve, hegyek-völ- gyek váltogatják egymást: itt-ott menedékházakkal, turista-szállók­kal, — a fürdőhelyeken bárokkal, szórakozóhelyekkel tarkítva. Hazánk egyik legszebb tája Mis­kolc—Tapolca. Ha végigsétálsz T apó Icán, kár­pótlást kapsz a természet szépsé­gétől a heti munkáért. De mert az embereknek általában szokásuk, hogy a természet szépségei mellett az élet más, szórakoztató oldalát is szívesen megkeresik, és ha Tapol­cán járnak, feltétlenül meglátogat­ják az „Anna”-bárt is. A halandó embernek problémát okoz annak eldöntése? hogy a „legjobb aszta­lok'’ közül melyiket, foglalja el és melyik pincérnél adja le rendelé­sét. Példának okáért itt van mindjárt az én kalandom az Anna-bárban. A kicsi teremben, amely in- kább megfelelne sakk-szobá­nak, alig kap helyet az ember. Az egyetlen pincér, bár jobb ügyhöz méltó buzgalommal, kellő udva­riassággal — de egyedül lévén csak r—r hiányosan látja el felada­tát, mert bizony nagyon sokat kell várni a rendelésre. Dicséretére vál­jon viszont az „Anna"-bárnak, hogy még a zord idő ellenére sem fázik meg ott az ember — tudni­illik: annyira zsúfolt. A zene kitűnő. Az andálító mu­zsika. képzeletben elvezeti a naiv hallgatót olyan tájakra, ahová a. valóságban csak kevesen jutnak el. A zenekar dicséretére legyen mondva, olyan szolid és szelíd dalokat is játszanak, melyet él­vezni lehet. Van viszont a zene­karnak egy másik oldala is, amely „minden igényt kielégít”. Hallhat itt az ember többek között erdélyi irredenta dalt is — feltehetően a prímás zsebének nagyobb épülésé­re. De tanulni is lehet az „Anna”- bárban. Felcsendül például a vér­pezsdítő foxtrott és a „gyengébbek” megtudják, hogy a. sötét utca és ki­halt város miatt csak reggelre de­rül ki, hogy „k* lesz a káros”. Nemes törekvés, hogy dolgozóin­kat bevezetni igyekszenek a zene­kultúra birodalmába. Ebben senki sem akarja vitatni a zenekar jóhi­szeműségét, hiszen a. következő percekben olyan 120-as tempójú, szamba következik, hogy Afriká­ban a bennszülöttek elszédülnének a gyönyörűségtől. A szakszofonos tülköl, mint egy vadelefánt, a do­bos pedig extázisba esvén, veri hozzá a ritmust. Ilyenkor nem ta­nácsos a táncparkettre lépni. S miután mindenki kimerült, vigasz- tatásként (vagy ki tudja miért?) halkan, melodikusán következik a ho^^ógy-dal. TAT át ilyen helyzetek uralkod- nak az Anna-bárban. Most csak. az a kérdés, üzletet akarnak-e csinálni, vagy a vendégeket szóra­koztatni? (-re) Kérték, hogy a falu vegye kezelésé­be a 75 éves korában elhunyt nép- r. úvész házát, s rendezzék be mú­zeumnak. De úgy látszik, a köves- dieknek nincsen érzékük a saját népm ű vészét i hagy om á n y ai lcna k megőrzésiéhez, s nincsenek nagyra azzal, ami világhírűvé tette őket, mert nem voltak képesek az áldo­zatra. Végül az OKISZ vásárolta meg a házat 30.000 forintért és csi­nált belőle múzeumot. De nem akarom sértegetni a kö- vesdieket — az igazság olykor fájni is szokott, már így vagyunk teremt­ve. No meg talán nem is érdemlik meg. Kormányzatunk sóikat áldo­zott ugyan rájuk, de mégsem ele­get, kulturális szempontból elha­nyagolt terület mind a mai napig. Dicsekedni dicsekedtünk vele, nép­művészetét a magyar népművészet legszebb gyöngyszemeként emle­gettük, a külföld felé is megcsillog­tattuk, de bármilyen furcsán is hangzik: ennek a 23.C00 lelket számláló nagyközségnek nincsen kultúrháza, mozija is csal egy van: ah 1 egy-egy jobb film esetén öli egymást a nép a pénztál előtt. De ez az egyetlen sem felel meg az igényeknek. A kövesdi mozilátoga­tók jobb szeretik a nem szinkroni­zált külföldi filmeket, mert alá van írva. A MOKÉP Megyei Kirendelt­sége nem képes egy új hangszórót beszerelni — a jelenlegi rossz, re­cseg, eldobni való régi holmi, alig érteni valamit a beszédből. A kultúi'ház körül rengeteg huza-vona tá­mad'!. Az illeté­kesek »■komoly, reprezentatív« kultúrházat ígér­tek Mezőkövesd­nek. A tervek egyre-másra készültek és állítólag felemésztettek mintegy 150.000 fo­rintot. Ebből az összegből és a régi tanácsház anyagából társadalmi munkával fel lehetett volna épí­ti i egy komoly, sőt. talán repre­zentatív kultúrházat, s a Pestről vasy Miskolcról lerándult színé­szeknek nem kellene most'a tűzoltó székházban szóróngani. l/VWWXnnAAMl/WUVWVUWVUUVUWWl Mezőkövesd népe kívánja a kul­turált szórakozást, igénytelenséggel nem vádolható. Megértik és érté­kelni tudják a komoly színdarabo­kat. Köztudomású azonban, hogy a pesti színészek bizonyos előítélettel kezelik a vidéki közönséget. A kö­lmúitban a Tabányi együttes ogatott el Kövesdre. A közön­ség nem volt elragadtatva tőlük, »giccsel szúrták ki a kövesdiek szemét«. A helyi intelligencia köré­ben közkedvelt szólás-mondás: a pestiek aprópénzzel fizetnek ki bennünket, s nagy pénzzel mennek el innen ... Természetes tehát, hogy szívesebben veszik a köves­diek a vidéki színtársulatok, külö­nösen a miskolciak szereplését. — Még most is emlegetik a Warrenné mestersége című Shaw-darab nagy­sikerű előadását. Az elmúlt 12 év Mezőkövesd életébe is ko­moly változáso­kat hozott. Az egykori sommáso­kat kibillentette szokott életmód­jukból, nagyré­szük ipari munkássá lett — léplek egyet a kulturáltság, a modernség Lépcsőzetén. A kövesd i leányok és legények megváltozott életkörülmé­nyeiknek megfelelően öltözködnek, s még ünnepélyes alkalmakkor sem szívesen öltik magúikra »Matyóország« díszes népviseletét. Észre kell vennünk ezt a tenden­ciát, anélkül, hogy lehangolódnánk. A korszerű öltözködési mód olcsóbb és egészségesebb, tehát nincs mit siránkoznunk azon, ha a matyó leányok divatos ruhákban járnak és lépést tartanak a praktikusságra hajló modern divattal. De ez a ten­dencia arra kell ösztönözzön ben­nünket, hogy a százszorszép matyó népviselet és építészet még meg­lévő értékeit szorgos, hozzáértő mun­kával megmentsük, ha nem is más­nak — a múzeumnak. Szükségünk van rá, nemzeti múltúnk legszíne­sebb darabjával szegényednénk, ha veszni hagynánk. GULYÁS MIHÁLY A borsodnádasdi lemezgyárbao megalakult a munkástanács mellett működő állandó műszaki csoport Csütörtök reggel a Borsodnádasdi Lemezgyárban megalakult a mun­kástanács mellett működő állandó műszaki csoport. A tíz tagból — így mérnökökből, technikusokból és a legjobb szakemberekből — álló cso­port célul tűzte ki, hogy a legmesz- szebbmenőkig támogatja a munkás- tanács gazdasági szervező munkáját. Ez annál is hasznosabb, mivel a munkástanács zömében egyszerű dolgozókból áll, akik nem rendel­keznek megfelelő szakismeretekkel ás nehezen igazodnak el a gazdasá­gi élet különböző területein. A mű­szaki csoport feladatának tekinti a hengerlés technológiájának felül­vizsgálatát és az új technológiai nor­mák kidolgozását. Ezt a munkát csütörtökön a déli órákban meg­kezdték. Sok miskolci színházlátogató nevében A miskolci színházlátogatók öröm­mel értesültek, hogy kedves színhá­zuk, mely annyira szívükhöz nőtt, korszerűsítés alatt áll. Minden be­mutató előadáson ott vagyunk és sok szó esik arról, hogy milyen is lesz a színház az átalakítás után Mi reméljük, hogy az ország leg­szebb és legmodernebb színházává tokiak varázsolni. Kérjük az illetékeseket, tegyék ki valamelyik kirakatba a színház tervrajzát, mely szem] élt előleg is is­mertetné, hogy milyen lesz a szín­ház az átalakítás után. Legalkalma­sabbnak találnánk az Északmagyar- ország szerkesztőségének volt kira­katát, mely jelenleg a Miskolci Ru­házati Bolt központjáé. A kirakat üres, így legalább volna benne va­lami. Énnek minden miskolci meg­örülne. Reméljük, hogy az illetéke­sek kérésünknek eleget tesznek. Elő­re is hálás köszönetünket fejezzük ki fáradozásaikért. Sok miskolci színházszerető nevé­ben­L. K,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom