Észak-Magyarország, 1957. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1957-03-22 / 68. szám

L/ w ^ Világ proletárjai egyesüljetek f XIII. évfolyam 68. szám 1957 mátcius 22 péntek Ara 50 fillér .... 2 /A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT MEGYEI INTÉZŐBIZOTTSÁGA LAPJA MAi „Nincs számunkra drágább a proletárhatalomnál* Egészséges, termékeny vitákat pártszervezeteinkben A párt ifjúsága | Megkezdődlek a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság mw ki> »smh .»,<«.«.1. kormányküldöttségének tárgyalásai “** Megalakult a KISZ a Dl MÁVÁ G-ban Két héttel ezelőtt három iíjúmun- (kás, Cirhus János, Fájtok László és Laikatos József hozzáfogtak a gyár­ban a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség megszervezéséhez. Napról-napra járták az üzemeket, sorra látogatták a fiatalokat* beszélgettek velük. Mindenekelőtt azokhoz mentek el* akik a DISZ-ben is lelkesen fára­doztak a fiatalok neveléséért, szóra­kozási vágyaik kielégítéséért. Március 19-én, kedden gyűlést tar­tottak a fiatalok. 38 ifjúmunkás hall­gatta meg Cirbus János tájékoztató beszédét. Cirbus elvtárs többek kö­zött szóvátette az ellenforradalom alatt lezajlott eseményeket, beszélt az ellenforradalmárok céljairól, ar­ról, hogy az ifjúság csak eszköz volt arra, hogy a letűnt kapitalista úri rendet visszaállíthassák!. Hangsú­lyozta a KISZ megalakulásának szükségességét., valamint azt a tényt* hogy a KISZ-nek hagyománya van a magyar ifjúsági mozgalomban. — Annakidején St 19-es Tanácsköz­társaság idején a felvilágosultabb fiatalok a KIMSZ-be tömörültek. Olyanok, mint Ságvári Endre. Fürts Sándor, Sallai és a többi elvtársak, akik életüket is áldozták a szabad­ságért, A tájékoztató után a fiatalok kö­tőül többen felszólalták- Tóth László például elmondotta: — Helyeslem és már vártam is, hogy itt a mi gyárunkban megala­kíthassák a Kommunista Ifjúsági Szövetséget. Az új szervezet létreho­zásában azonban nem szabad elfe­ledkezni azokról a hibákról, amelyek jellemezték a DISZ munkáját. Min­denekelőtt alaposan meg kell vizsgál­nunk, kik legyenek a KISZ tagjai Az a véleményem, legyünk keveseb­ben, de egységesebbek. Ebben látom a biztosítékát, hogy megfeleljünk an­nak a követelménynek, amit a párt elvár tőlünk. A fiatalok gyűlésén résztvett Lón- gauer Gyula elvtárs öreg harcos is. Felszólalásában beszélt arról, ho­gyan dolgoztak ők a Tanácsköztársa­ság és a Horthy-rendszer idejében. — Szívesen vállalkoztunk minden feladatra, amikor a párt felszólított bennünket — mondotta. — Pedig nem volt könnyű. Emlékszem rá, kínozták, verték társainkat, de nem rettentünk meg. Én mrram is nem egyszer szórtam a röpcédulákat s ragasztottam plakátokat a Horthy- fasizmus ellen... Arra kérlek ben­neteket, segítsetek a pártnak kijaví­tani a múlt hibáit, legyetek olyan lelkesek, fáradhatatlan ok, mint a KIMSZ tagjai voltak. A felszólalások után választásra került sor- A fiatalok a KIMSZ inté­zőbizottságába Cirbus Jánost, Ma- télszki Jolánt, Mittelpach Tibort, La­katos Józsefet és Pajtok Lászlót vá­lasztották. A fiatalok valamennyien örültek amiérf a párt és a vállalatvezetés he­lyiséget biztosított részükre. Örül­tek annak,, hogy a vállalat igazgatója a lehetőséghez mérten megígérte : anyagilag is támogatni fogja szerve­zetüket. A fiatalok táviratban értesítették a Központi Bizottságot megalakulá­sukról, melyben azt is közölték, hogy támogatni akarják azt a harcot, amelyet a párt folytat a szocializmus felépítéséért. fl\ A.) Moszkva (MTI) A Magyar Távirati Iroda tudósí­tója jelenti: Csütörtököm délelőtt Mc vában a Szovjetunió Minisz­tertanácsának tanácskozó termében megkezdődtek a Magyar Népköz- társaság és a Szovjetunió kormány­küldöttségének tárgyalásai. Magyar részről az első tárgyalá­son részt vett Kádár János, a forra­dalmi munkás-paraszt kormány el­nöke- a küldöttség vezetője, Dobi István, a- Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Apró Antal ipar ügyi miniszter- Horváth Imre külügyminiszter, Kállai Gyula mű­velődésügyi miniszter, Kiss Ká­roly, a Magyar Szocialista Munkás­párt ideiglenes Központi Bizottsá­gánál-: titkára, Révész Géza altá­bornagy, honvédelmi miniszter és Boldocz-ky János, a Magyar Nép- köztársaság moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Szovjet részről a tárgyaláson részt vett N. A- Bulganyin, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnö­ke, N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának első titkára, K. J. Vo­rosilov, G. M. Malenkov, A; I. Mi- kojan, G. K. Zsukov, A. A. Gromi- ko, A. G- Zverjev, és P. V. Nyiki- tyim. A Magyar Népköztársaság Moszkvában tartózkodó kormányküldöttsége látogatást tett Hrusesovnál Moszkva (MTI) A Magyar Távirati Iroda tudósí­tója jelenti: A Magyar Népköztár­saság Moszkvában tartózkodó kor­mányküldöttsége Kádár Jánosnak, a forradalmi munkás-paraszt kor­mány elnökének vezetésével csütör­tökön délelőtt látogatást tett a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titká­ránál, N. Sz. Hruscsovnál. A látogatáson szovjet részről je­len volt A. A. Gromiko, a Szovjet* unió külügyminisztere, B. N. Po- nomarjov, a Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bizottságá­nak tagja, N. Sz. Patolicsev. a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese, J; I. Gromov, a Szovjetunió magyarországi rendkí­vüli és meghatalmazott. nagyköve­te és I. K- Zamcsevszkij, a Szov­jet külügyminisztérium kollégiumá­nak tagja: A látogatás baráti légkörben zaj­lott le. .............................., C ifra nyomorúság S_____________________J 1 2058.5 tonna s»én A borsodi szénmedence derék bá­nyászai március 20-án 12.058.5 tonna szenet adtaik a népgazdaságnak. Eb­ből a Borsodi Szénbányászati Tröszt bányászai 9383.6 tonna szenet küld­tek a felszínre, napi tervelőirányza­tukat . 106.6 százalékra teljesítve* Az ózdi bányászok 2.674.9 tonna szenet termeltek, s így napi tervüket 102.9 százalékra teljesítétték. KÖZLEMÉNY A megyei rendőrfőkapitányság a városi szovjet parancsnok­sággal egyetértve a kijárási tilalmat 1957 március 21-től, éjjel 01 órától 04 óráig rendeli el. R magyar I kormányküldöttség látogatása I a moszkvai repülőgépgyárban A Magyar Távirati Iroda tudósítói I jelentik: A Magyar Népköztársaság Moszk- | vában tartózkodó kormányküldött- jsége csütörtökön délután látogatást I tett a Lenin-renddel kitüntetett | moszkvai repülőgépgyárban. A ma- ígyar vendégek kíséretében volt M. |M. Luikiin, a Szovjetunió repülőgép- : ipari miniszterének hélyétteöe, "to* jvábbá Gromov budapesti szovjet | nagykövet és I. K. Tamcsev Tkia, a I szovjet kü lügyminisztérium kollégiu- j mának tagja. A gyár vezetői és munkásai a ma- i gyár és szovjet zászlókkal feldí&zí- I tett bejáratnál köszöntötték Kádár j Tánost, a forradalmi munkás-paraszt i kormány elnökét és a küldöttség ; tagjait: A gyár dolgozói a miagyar küldött­ség tiszteletére nagygyűlést rendez­itek az üzem egyik szerelőcsartnoká- i ban, amelyet ebből az alkalomból i magyar és szovjet zászlókkal és üd- | vözlő feliratokkal díszítettek fel. i (MTI) TÁVIRAT Örömmel közöljük, hogy Pa- rasanya dolgozói és dolgozó pa­rasztsága vállalta, hogy 1957 már­cius 25-ig 100 százalékban teljesíti 1957. első negyedévi adótervét. ígé­retünknek 1957 március 21-re 114 százalékra eleget tettünk. OROSZ FERENC vb. elnök Parasznya Hogyan akarnak naponta két A DIMÁVAG villamosenergia­szükségletének egy részét az úgy­nevezett Nyugati Erőmű biztosítja, de az itt lévő kazá- nokban fejlesztett y ,,.,/y//// gőzzel fűtik télen az üzeméket, munkahelyeket is. Az erőmű kazánjai több mint negyven évesek, elavultak, rpssz a hatás­fokaik, aránytalanul sok szenet’ igé­nyelnek. Az erőmű üzeimibantartása rendkívül költséges. Az itt termelt áram háromszor annyiba kerül, mint az ország más erőműveiben. Nemrégiben már azt is tervezték, hogy az üzemet csak gáztermelésre használják s csak végszükség ese­tén fejlesztenek benne áramot. Az országi» és üzemi érdek azon­ban azt követelte, hogy mégsem lenne célszerű az erőművet az energiahálózatból kikapcsolni, ha­nem a gazdaságosabb üzemeltetés, módját keli megkeresni. Ebben az* irányban az első lépés volt, hogy a kohó- és gépipari minisztérium, illetve az ottani műszaki emberek segítségével január közepén üzem­behelyeztek egy ellennyomásos tur­binát, amely a kazánokban fejlesz­tett többletgőzt is hasznosítja. Az erőmű kazánjaiban ugyanis 28. at­moszféra gőzt fejlesztettek, jóllehet a gépgyár szükséglete mindössze 12 atmoszféra. Az ellennyomásos turbina munkábaállításával jelen­tősen javult a helyzet: azelőtt egy kilowattóra áramhoz 6500 kalória szénre volt szükség, most pedig ugyanezt az árammennyiséget mindössze 1300 kalória széniből ál­lítják elő. így most már a gépgyár erőműve — attól függően, hogy fű­tésre mennyi gőzt kell termelni — naponta 24 ezer kilowattóra áramot is termel a »melléktermékként« jelentkező többletgőzből. a DIMÁVAG Gépgyár erőművében vagon szenet megtakarítani ? Az ellennyomásos turbina üze­meltetésével csaknem 40 tonna sze­net takarítanak meg naponta. A gazdaságosság irányában tett jelentős lépéssel a gépgyár erő­művének vezetői, továbbá a válla­lat igazgatósága nem akar meg­állni: az erőmű nagyarányú fej­lesztését vették fel a műszáki fej­lesztési programba. Ezek szerint a régi kazánok helyett két darab 40 atmoszférái« és óránként 40 tonna gőzt fejlesztő mechanikusan mű­ködő porszéntüzelésű kazánt ‘ állí­tanak be. Ezeknek a beszerzésére rövid lejáratú hitelt vesznek igény­be. Ugyanis a mintegy tíz millió forintot igénylő beruházás néhány év alatt megtérül. A számítások szerint az új, Ikonszerű berendezés­sel termelt áram önköltsége azonos lesz az ország más erőműveiben előállított áraméval. Mindezeken felül körülbelül ötödével kisebb létszámmal oldják meg az erőmű üzemeltetését s naponként mintegy két vagon szenet takarítanak meg; Az erőmű korszerűsítésével a je­lenlegi áramtermelésen felül 24 megawattóra áramtöbblethez is jut­nak. Ez az árammennyiség nem­csak a gyár, hanem a közeliben lévő többi üzemeik fűtését és energia- ellátásét is biztosítaná. Az új kazá­nok beállítását végül azért is fon­tosnak tartják, mert azokkal a nemrégen üzembehelyezett ellen- nyomásos turbina hatásfokát is nö­velnék s az azzal jelenleg előállí­tott ' árammennyiséget kétszeresére emelhetnék. A mind népgazdasági, mind pe­dig üzemi szempontból jelentős fej­lesztési terv végrehajtásához az illetékes szervek segítségén felül az is szükséges, hogy a kazánépítő vállalat hozzásegítse a diósgyőrie­ket. a munka mielőbbi megkezdésé­hez. Emlékünnepély a Magyar Tanácsköxtársaság 38. évfordulója alkalmából A Magyar Tanácsköztársaság 38. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt: budapesti Ideiglenes Intézőbizottsága, a Tán­csics Mihály Kör és a Párttörténeti Intézet csütörtökön este emlékünne­pélyt rendezett a Magyar Néphad­sereg Központi Tiszti Házában. Az emlékünnepély elnökségében helyet foglaltak: dr. Münnich Ferenc, Marosán György, Rónai Sándor, So­mogyi Miklós, a Magyar Szocialista Munkáspárt Intézőbizottságának tag­jai, Révai József, valamint az MSZ­MP budapesti Ideiglenes Intézőbi­zottságának több tagja, a Táncsics Kör vezetőségi tagjai, a néphadsereg, a Magyar Nők Országos Tanácsa, a magyar ifjúság képviselői, üzemi dolgozók: Az emlékünnepélyt Borka Attila,- az MSZMP budapesti Int^őbizotl- ságának titkára nyitotta meg, majd Hevesi Gyula akadémikus, a Tán­csics Kör elnöke mondott ünnepi be­szédet. A beszédet követő ünnepi műsor­ban felléptek a Budapesten tartóz­kodó szovjet művészek is: Az évforduló alkalmából a Magyar Tanácsköztársaság emlékedből kiállí­tást rendeztek a Tiszti Házban. (MTI) A Deák-tér 12. számú ház fca- púján a következő felirat olvasható: „A miskolci tanács vb. munkaközve­títő irodája”. Kerüljünk csak beljebb! A kapu alatt egy eléggé piciny előszobában 30—40 ember várakozik. Az előszobából az érkezés sorrendjé­ben egy nagyobb szobába lépnek az emberek, ahol három íróasztal mögött három elvtárs fogadja a belépőket. A legszélső íróasztal előtt idősebb asszony áll. — Hét gyermekem van, férjem keveset keres, dolgozni szeretnék. A tisztviselőnő felveszi az adatokat, megkérdezi, milyen munkát szeretne a legjobban. Megkéri, nézzen be holnap, nem feledkeznek el róla. A következő íróasztalnál egy kétgyermekes anyát közvetítenek ki a Béke moziba, jegyszedőnek. Az asszonyka felvidult arccal hagyja el a szobát, örül, hogy dolgozhat. Az utolsó asztalnál — amely mögött Horváth József, a közvetítő iroda vezetője ül —, vagy Öt fiatalember tanakodik. Horváth elvtárs hiába ajánlja a munkahelyeket, a fiatalemberek csak a fejüket rázzák. r— Valami jobb helyet szeretnénk. — De semmihez sem értenek — veti közbe Horváth elvtárs. ~ Ha nem közvetítettem már ki magukat vagy Öt helyre, akkor egyre sem! Maguknak azonban egy sem tetszett. így ment ez egész délelőtt. Az egyik ember jött, á másig ment. Volt, aki boldogan távozott, mert új helye jónak ígérkezett, volt, aki ve­szekedett, hogy már több mint egy hónapja jár ide, s mégsem dolgozik. Egyik-másik munkanélküli már ism erős a közvetítők előtt. Az egyik fiatal Félnap a munkaközvetítő irodában 612 munkanélkülit tartanak nyilván Miskolcon asszonynak kereken meg is mond­ták: — legszívesebben nem is köz­vetítenék ki sehova, mert holnap újra itt lesz. Délfelé, ahogy ritkult a mun­kanélküliek száma, megkértem Hor­váth elvtársat, tájékoztasson mun­kájukról. — Ez év február 1-én alakult meg a munkaközvetítő iroda. Feb­ruárban 582 embert juttattunk munkához, 158 nőt és 424 férfit. Március 15-ig 382 munkanélkülit közvetítettünk ki. Ebből 126 nő és 255 férfi. Horváth elvtárs elmondotta, hogy naponta 120—130 ember fordul meg a munkaközvetitő irodában. A szakmunkásokat és segédmunkáso­kat szinte egyik napról a másikra el tudják helyezni, természetesen csak azokat, akik nem nagyon válogatnak — jegyzi meg Horváth elvtárs. — Mert olyanokkal is találkozunk, akik csak hangoskodnak, szemtelenked-> nek, s hiába közvetítjük ki őket bárhová, holnap már újra itt lesznek. — Hány munkanélkülit tartanak nyilván? — kérdezem Horváth elvtárstól. — Jelenleg nyilvántartunk 612 munkanélkülit. A legtöbbje nő. A munkanélküliek száma azonban napról-napra csökken. Március 8-án pél­dául 24 nőt és 22 férfit juttattunk munkához. Március 11-én 11 nőt és 47 férfit közvetítettünk ki. Ha továbbra is ilyen kedvezően alakul a munkanélküliek elhelyezése, hamarosan be is zárhatjuk irodánkat — mondja befejezésül Horváth éZvxá'rS. Bár úgy lenne, mert akkor már nem volna munkanélküli Miskolcon. Fodor há$m

Next

/
Oldalképek
Tartalom