Észak-Magyarország, 1957. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-17 / 40. szám

ftSZAKHAOTAIIOBSZAO Varórnap* 1957 febmár 17­VÁZLATKÖNYVBŐL CSABAI KÁLMÁN: Anya. VMONY SÁNDOR: paraszlok VOhak . . . Parasztok voltak az őseim. *— Göröngyből gyúrtak engem. — Velem együtt serkent a sáros rögből 'Az arany búza és a kender. Parasztok voltak az őseim. Míg éltek sáros földet túrtak. Aranyat bányásztak filléres bérért. Aranyat-szóró földesúrnak. Parasztok voltak az őseim. Bütykös kezükkel rendet vágtak. Ajkuk csöndes volt, de a kaszájuk Átokkal aratott búzaszárat. Parasztok voltak az őseim. Szolgahazában másnak vágtak De én az ő késő unokájuk [rendel. Egy szebb hazában írok róluk verset. > »ODA LOM « RÉSZLETEK [M-cialml koLq^ipömmupcLÍvikiói Többször elmondták már, hogy Miskolcnak nincsenek irodalmi érté­kei. Nos hát elő az emlékezés nagy­bibliáját. Kezdjük csak az elején. Adjunk bizonyítékot is? Kinek? Ki kételkedik benne? Hány író gyűjtö­gette már a borsodi népdalokat, nép­balladákat! Ezeknek a népballadák­nak írott formája, feldolgozásaként említhetjük meg a Szilágyi és Haj- mási című művet is, amely 1451-ben született Szendrő várában, valószínű­leg a Bebek jó borát dicsérő szend- rői Névtelen tollából. De ilyen az Euriális és Lukrécia című széphistó­ria is, melyet Patak várában 1577- ben írt egy másik, a Pataki Névte­len. Stílusa, verselése olyan jó, hogy egyes tudósok tévesen Balassinak tu­lajdonították az írást. Mindkettő be­került egyetemes irodalmunk kin-; csestárába. Térjünk át azokra, akiknek nevük is van. Ugorjunk egyet, — innen visszafelé, >— s mindjárt látni fog­juk, nem is akármilyen hagyomá­nyunk van, hanem aranyatérő, előre­mutató, forradalmi hagyományunk; íme itt a név! Szkhárosi Horvát András. A többiek közül egyik-másik bemutatását, — ha nem leszek rá illetéktelen —, máskor folytatom, Ki is volt tehát Szkhárosi? A magyar reformáció legjelentő­sebb költője. Igaz, hogy egyetlen adatunk sincs róla, nevét is csak versfőiből ismerjük, de a műben benne van az ember. Ö pedig az volt a javából. Helyette hát a verseiből mutatok be egyetmást. 1542-től tállyai prédikátor. Azelőtt, mint nagyváradi ferences, azok kö­zött élt, akik a reformáció legna­gyobb ellenségei voltak. Kolduló ba­rát. Node fennmaradt tíz verse azt mutatja, leszámolt minden hamisság­gal, mert barát. Hosszú, ráncos ruhát és cafrangot viselt. És mind télbe-nyárba szőr koszorút visel, Alázatosan jár, de rakva miregvel. Barlangban lakozik, bömböl éjjel nappal, Gyakran fejét hajtja, azval sokat megcsal, Csodára kik futnak, megjönnek nagy kárral. Barlangból ha kijő, alánézve kullog. Álnokságot gondol, de kétfelé hallgat. Ahová beférhet, ott bizony nagy kart hagy. Édes, szépbeszédű, hogy angyalnak vélnéd. De végre ment megcsal! ha eszedbe venned, Bizton te vigyáznál, magad megőriznéd. Távol; ha tekénted. olyan; mint egy méhkas, Ha hozzá közel mégy; olyan, mint egy agg sas. Vaj! puhán örvendzett ragadó farkas. (Emberi szerzésről) Aki látta Machiavelli Mandragórá- ját, azonnal felismeri a szerzetesi hamisság nemzetközi arcvonásait. Mely csodálatos felismerés! Nem két­séges, Szkhárosinak volt nehezebb akkor, az életben, mint nekünk ma, a Kamaraszínházban; De leszámolt volna Szkhárosi az urakkal is, akiknek fösvénysége pusztulásba hajszolta a szegény pa­rasztokat : Néked fáradoznak az szegény szántók; nagy éhen szomjan tereád kiáltok, Neked verejteznek az szegény kapások, teneked fázódnak a szomjú halászok. Neked sütköződnek a futó vadászok. Sok bort, fösvénységet hamisság begyüjtesz; nagy sok föld búzát az földbe rekkentesz. Kivel nagy szükséget mindeneknek teszesz, vajon hová leszen mennyi kincset gy üt tesz? Az szegény népnek erejét elveszed; átkozott vagy, hogy a búzát igy vesztegeted. (A fösvénységről) Ennék előrebocsátása után elmond­hatom, joggal tartom Szkhárosit első igazán jelentős, tudatos forradalmár költőnknek, s joggal vagyok büszke rá, mert amellett, hogy nagyon har­cos volt, nagy művész is volt. Klá­nul. a kerítés másik oldalán, az öreg Dudás csendben kalapál. Kezében formáz már a kapanyél, öreg szomszédom tán sose henyél. Megkapálta már százszor a hegyet; míg ötven nyarat végigszenvedett. Aratott, ácsolt, szobát is meszelt, s életében csak egyszer ünnepelt. mikor asszonya fiút szült neki, emlékszik rá: míg gondját ülteti. Rég volt. Huszonhat kemény éve már, azóta még csak dolgosabb a nyár, mert,jött a-másik pendeles legény; küzdött, nyomorgott, s még ma is szegény. Foghíjas ajka nótát kerekít, vagy szidja az ég minden szentjeit. niczai Tibor többek között így ír róla: „A világi feudalizmust bíráló verseiben a gúny hangja háttérbe szorul és helyet ad a szenvedélyes gyűlöletnek. Gúnyos fordulatot hasz­nál, amikor mégszemélyesíti és nagy­hasú úrnak nevezi a „fösvénységet”, de ez a gúnyos fogás itt alárendelt szerepű és arra szolgál, hogy az így megszemélyesített bűnnel szémtől- szembe nézhessen a költő, ne har­madik személyben, bizonyos tény­megállapító hangon, hanem második személyben, megszólítva, közvetlenül támadhasson.” Bámulom a bátorságát! Mert aki akkor földesurát „prédáló farkasnak, vérontónak” mondja, nem lehet gyáva.­De vajon nemcsak személyes sé­relme bántja :. -. ? Talán összeveszett az úrral, s holmi kisebbfajta anar­chiával állunk itt szemben? Nem, egy ország, egy nép aggodalma csen­dül fel a versekben. Töredékek, kicsi töredékek, de mostanra ennyi is elég. Ilyen földre, iljren hatalmas és erős gyökerek közé nyúlnak a mi bontakozó, zsenge gyö­kereink. Nincs miért szégyenkez­nünk. Aki azt állítja, nincsenek iro­dalmi hagyományaink, fiem elég mé­lyek a gyökerek, az megfeledkezik többek között Szkhárosi Horváth Andrásról is.: Borsodi Gyula Haragja szalma, és ha mérge fogy; asszonynéppel is megvan valahogy. Am ha nevetve koccantott pohárt, minden bánata menten tova szállt. ^ A hunyó parázs élte tűzhelyén lobogni kezd, mint húszéves legény korában, mikor széles e határ két partja közt az ő nótája szállt. És boros kedvvel, leszegve fejét mérte az utca megkopott kövét. Most elfarigcsál minden kis boton; s néhány szavammal meg nem is rovom; • mert a forgáccsal szerte-szét repülj s kopik az élet-is; kegyetlenül. ,; Az az ötven ősz, amit elhagyott sötét hajára dús deret rakott. És bölcsességgel látta el a tél. Tudja, hogy már a fiaiban él. FÜZES ÜÄSZLÖ* ÖREG SZOMSZÉD 0 »A századeleji írók közül ki volt a nagyon bátor, vagy ki volt, aki kö­zösséget vállalt volna a népszabad­sággal a nemzeti és szociális felsza­badításért?” — olvasom Bölöni György kérdését szép, új kis könyve elején. A feleletet nem is igénylő költői, szónoki kérdésre Móricz Zsig- mond gyászbeszédének szavaival vá­laszolok mégis: „Emlékezzetek: az emberiség nemrégen még néma nyo­morban hevert: Ady Endre már ak­kor a szabadságot zengte. A szívek gyáván és mindenbe beletörődve, korbács előtt meghunyászkodva gub­basztottak: Ady Endre, mint egy fia­tal isten szállott ki a magasba s az egekig dobta az új igazságok lángoló igéit. A lelkekben siket és vak kö­dök gomolyogtak: az Ady Endre lel­kében már tisztán égett a felszaba­dulás örök fénye ...” Ady a XX. század két első évtize­dének vitathatatlanul legnagyobb magyar költője. Ámde csakúgy, mini Petőfi, egyben a legkimagaslóbb szellemi vezetője, publicistája, nem­zeti politikusa is a maga korának. Újságírói tolla fényes és éles. harcos, kultúrált és szellemes. Mindig a lé­nyegest ragadja meg és sűríti. Ady nemcsak költészetünk nagy óriása; mindmáig utói nem ért csúcsa a művészi magyar újságírásnak, a po­litikai és irodalmi publicisztikának is. Nemcsak költészete, publicisztiká­ja is „új idők új dala” volt. Cikkei és tanulmányai is szenvedélyesen ta­gadták és leleplezték a kor „hivata­los irodalmának” nacionalista frázis- hazafiságát. hamis — mert problé­mában - társadalomábrázolását, ál­szent „erkölcsi” idealizmusát, vidc- kiességét, színvonalatlanságát, tehet- ségtelenségét, — kártevését. Mint Bölöni írja: „Ady prózai írásai a ver­seinél is tisztábban, dokumentum- szerüen bizonyítják, milyen lanka­datlan, évről-évre fokozódó harc volt Ady küzdelme az úri Magyaror­szág felszámolásáért.” Ady. az újságíró elsősorban ..ellen­zéki” lapok, folyóiratok (Debrecen.. Nagyváradi Napló, Budapesti Napló, Világ...) munkatársa volt. Té­mái — látszólag — gyakran „je­lentéktelenek”. Egy-egy rövid újság­hír, egy-egy egyszerű — politikai, íársadalmi^-szinházi, irodalmi ese­A D Y* AZ ujságTró == = — JEGYZETEK BÖLÖNI GYÖRGY ÉJ KÖNYVÉRŐL © Ennek az újságíró Adynak az is­mény, egy-egy mások fölött nyom­talanul elsuhanó személyes élmény ingerli föl nála az „acélhegyű ördö­göt”, az írótollat. Az „apróságokban” azonban mindig lát valami tartalma­sat és messzebbmutatót; rejtett, mély lényegüket bontja ki, meglepő érett­séggel már igen fiatalon is. Versei­ben még nem találta meg egyéni mondanivalóját és saját hangját, amikor mint újságíró, úgyszólván inasévek nélkül, teljes fegyverzet­ben, saját mesterfogásaival lép már a porondra, átrepülve „azokat a ha­tárokat, melyeket a haladó és terem­tő zseni elé állítanak környezete és a kor gátlásai”. (Bölöni). A mondanivaló, amelyet az újság­író Ady a legkülönfélébb „kis témák­ból” kibont, az igazi Adyt rajzolja elénk. Mert ez a mondanivaló: a nép. a szegényparasztság kisemmizettsé- ge, úri rászedése, nyomora; a klérus gazdasági és politikai hatalma, az egyházi és világi „vezetők” ravasz összekacsintása, bűnös, népszipolyozó szövetsége; a párizsi polgári demo­krácia csillogó felszíne alól kiütköző visszásságok és rothadás; a reakciós­sá vált burzsoáziát támogató ál-szo­cialisták („Az oroszlánok abroncso- kon ugrálnak, a vörös lobogókra már rászőtték a német sas és a gall kakas képét.”!), és így tovább... Cikkeinek egy része: az első, az 1905-ös oroszországi polgári demo­kratikus forradalom visszhangja. Ezek azt mutatják, hogy nem csupán felismerte, de úgyszólván tudomá­nyos pontossággal és élességgel meg is határozta ennek a már proletárve­zetésű demokratikus forradalomnak új jellegét, világtörténelmi jelentő­ségét. Mindig el tud jutni a könnyű ira­mú kis cikkekben, glosszákban is el­vi-eszmei szintig. Pedig harcban, küzdelemben születnek írásai. Két­felé vívott: „a reakciós írók elmerül­tek az álhazafiság pátoszába, a hala­dók beleestek az irodalmi öncélúsáq kátyújábaOstromolta a trónU az önző, úri kastélyt, a sanyargató gyá­rat, az elbutító papi lakot, s a szív­telen kaszárnyát, de a káros bele­nyugvást, a kerékkötő, erőtlen és el- erőtlenítő tespedést is. Bátran tette szóvá, hogy: „Ez az ország ma nem Magyarország, s csak akkor lesz az, ha szóhoz, hatalomhoz jut a paraszt. Nemcsak a származásbeli paraszt, de ■mind ... Ezt az országot ma még ta­lán meg lehet váltani. Ha püspökbe és grófba belegázol Árpád és Tuhu- tum méltó utóda: a büszke magyar polgár és még büszkébb magyar munkás. Árpád és Tuhutum nem azért vezettek ide bennünket, hogy békák legyünk s gólyakirályo­kat emeljüifk magunk fölé a mocsárrá csinált Magyarországon”. Messze előrelátott, megsejtette, he­lyesen következtette ki a jövő fejlő­dés irányát: „Hunnia úri trágya­dombjának” minden bizonnyal eljö­vendő összehamvadását. Jóslásait nem hullatta ki — s minket, a népet, a nemzetet sem — „az Idő rostája”: a történelem őt igazolta. Gyakran görbülnek le tolláról ter­mészetes könnyedséggel — mintegy odavetve, „mellékesen” — kristály- tiszta meghatározások, idézetekké, szállóigékké váltható mondatok. Pél­dául: „A nacionalizmus a dühödt ha- zafiság. De még az sem ... A nacio­nalizmus nem hazafiság .. . Aki ellen­sége a haladásnak, a jobbra törés­nek, az emberi szellem feltétlen sza­badságának, hazaáruló, ha örökösen nem tesz is egyebet, mint a nemzeti himnuszt énekli... A nacionalizmus voltaképpen internacionális ször-et- kezete a sötétségnek, butaságnak s a gonosz tekintélyek önzésének.” Ady véleményei, nézetei alapjuk­ban helyesek. Időtállóknak bizonyul­tak. Ö plebejus demokrata volt. íté­leteit egy-egy részletben talán mó­dosítaná, de fővonásaikban, lénye­gükben ma sem fogalmazná meg másképp napjaink ázocialista írója 1 sem. meretére oktat és szeretetére nevel Bölöni Györgynek a napokban meg­jelent új. szép könyvecskéje. A könyv írója a kevesek közül va­ló, kik Ady kortársai, barátai köré­ből még életben vannak. Ezért meg­bízható és avatott tanúja Ady korá­nak és életművének. Mint emlékeze­tes nagy könyve, az Igazi Ady, ez is a vallomástétel megejtő erejével, a közvetlen emlékek izgalmas légkö­rével hat ránk. A kis tanulmány időrendi — fejlő­dési fonallal kalauzol végig bennün­ket Ady újságírói pályáján. Nem a tudományos teljesség volt a célja, hanem a népszerű és szép magyará­zat. Nem is vész el a részletekben. Mindvégig élvezetes, olvasmányos e munkája. Látjuk benne az erdőt, mert a legjellegzetesebb fákat pil- lantatja meg velünk. A maga szöve­gébe símulékony szervességgel il­leszt be egy-egy szép és tanulságos Ady-idézetet. Bátran merem nevezni e kis kötetet az egyik legszebb mai magyar könyvnek. Belső értékeit méltó külső forma hordozza. Papírja finom, szedése szép. s azonkívül értékes képanyag és kézirathasonmások is díszítik mel­lékletként. (S külön öröm: olcsó is). Ilyen vonzó külső kedves ..házibú­torrá” teszi a könyvet, maradandób­bá szellemét, hatását, egyes megálla­pításait. Jómagam aligha is fogom feledni, amit Bölöni az újságíró Adv szenvedélyességéről és éleslátásáról ír. Vagy ahogyan korai publiciszti­káját jellemezve, a fiatalság vakme­rőségének és a meggyőződés erejé­nek, a ,.megírás bátorságának” voná­sait mutatja föl. Mint Adynak. úgv hűséges kalauzának. Bölöninek is vannak belénk-rögződő. idézhető so rai. Például ezek: „Egyetlen cikke is elárulja a mai nemzedéknek: ez volt. ilyen volt atyáid és nagyo.váid Ma­gyarországa.” íC<mk vajon érdekli-e ez I 1 még — vagy már? — a mai nemze­dékét?!) Vagy; „Ady nem „ellenzéki” volt, mint körülötte sokan a szája- sok, Ady forradalmi volt. Amint cs költő Adyval szemben állott egy író-i sokadalom, publicisztikájával is szemben állottak a toll mocskos űzé.-> rei, akik csaknem naponta bérbead-* ták lelkiismeretűket, tollúkat és váU toztatlák véleményüket.” Bölöni könyvében együtt találom az író komolyságát, az újságíró érdé-- kességét s a jóbarát, az ember .szívét. © Nem mondok semmi meglepőt, ha arra utalok: a mai magyar vidéki újságírás színvonalával általában. baj van. A hasábok unalmasak, lapo­sak, szólamosak, jellegtelenül szür­kék, s a helyes és szép magyarság dolgában is vétkesek nem egyszer. A vidéki szerkesztőségek íróasztalainál egykor egy Ady, egy Mikszáth, egy Móra Ferenc ült, — tehetséges em­berek, akik fölényes biztonsággal tudták forgatni a tollat! Az olvasó nem a szándékot nézi elsősorban, ha­nem azt, tud-e az a publicista, vagy sem, tud-e a szívhez is szólni, tud-e nála okosabb is lenni!... Ady Endre publicisztikai prózájá­nak minden darabja: remeke a sző­kébb értelemben vett formának, :i nyelvnek, a stílusnak is. Akik ma tollat vesznek kezükbe, megtanul­hatják belőle, hogyan kell szolgál- niok nyelvünk művelését, fejleszté­sét, tisztaságát, miként kell nem- sematikusan írni!... Bölöni könyvének utolsó monda­tait idézem: „Igazi haladó hagyomá­nyok Ady cikkei! Mint ahogy a köl­tő, ugyanúgy az újságíró példája is int, hogy a nép igazságait csak az igazi szenvedély mélyéből felhozott forró szavakat lehet és kell elmon­dani, csak olyan elragadó erejével a hitnek, mint Ady Endre lette” Mai magyar újságírók. Barátaim! Olvassátok — forgassátok Ady cik­keit, tanulmányait! Tanuljatok belő­le szenvedélyességet, változatossá­got, képszerű stílust, szép magyac nyelvet is! Amit ravatala fölött Mó­ricz Zsigmond befejező szavaiban mondott, nektek is szól és ebben a vonatkozásban is: .,Emlékezzetek Ady Endrére, emeljétek fel az ö igéit cs hajtsátok végre az ö életének töff vényét!” ' , GYÁRFÁS IMRE

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom