Észak-Magyarország, 1957. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-10 / 34. szám

1957 február 10.

ÉSZAKMAGYARORSZAf

7-• Gyér MEKEKNEK —

Báthori László:

ti cl luLizAii^íqjjfjbíí LÚikúuup

SEHOLSINCS — MÉGISVAN városkát ©gy tizemkétfejű sárkány tar- tottia a hatalma alatt, semmi áron nem akarta kiengedni karmai közül. Szövetséget kötött a gazdagokkal, a szegény néptől pedig szörnyű adót követelt. Legszebb fiaikat és leányaikat 'kellett a sárkánynak átadni 16 éves korukban. Sok derék vitéz hullott már el a vele vívott küzdelemben, de nem sikerült őt legyőzni. így a nép könnyeit elfojtva tűrte zsar- nokoskodását. De annál türelmetlenebb volt Bartold dalnok, ki forró dalaival csatára hívta a népeit a.sárkány ellen.

Egy szép tavaszi nap a virágzó álmafák tövén újra felcsendült Bartold dala. Visszhangja zúgva verődött vissza bérceikről, falakról. A dalnak meg lett az eredménye. A város lakói fegyvereiket élesítve dalolták Bar-told dalát és csatára készültek a zsarnok sárkány ellen. Csak a gazdagok húzódtak be palotájuk csillogó odvába. Hiszen ők szövetségben álltak a sárkánnyal, az ő fiaikat, leányaikat nem kellett adóba adni a sárkányhoz, de nem úgy a szegény nép. Nem is teketóriáztak, hanem hatalmas sereget szervezve megtámadták a sárkányt,

A városka közelében elterülő hatalmas völgyben élt Kelethajnal anyó három óriás fiával. A legkisebbik fiú Mindentlétó onnan kapta a nevét, hogy olyan nem történt a világon, amit ő meg nem látott volna. Középső fia, akit Nagyonhalló- nak hívtak pedig mindent meghallott, még a kisegér motozását is, habár a világ másik sarkában motozott. De azért a legidősebb volt a legderekafob, aki hatalmas erővel rendelkezett és édesanyja Nagyot- hirómak nevezte el. A fiúk azon igyekeztek, hogy a világ szegényein segíthessenek;

Seholsincs-mégisvan városkáiban, ahogy a sárkány és a szegények serege összecsapott, Mindentlátó figyelmeztette bátyját, hogy milyen bajban vannak és kellene nekik segíteni. Harmadik nap Nagyonhaüó is megszólalt.

— Már sóhajtoznak az emberek, nem sokáig bírják, induljunk.

Hét nap, hét éjjel folyt a csata a Sárkány ellen, s már az emberek el Ss csüggedtek, mikor megjelentek1

Kelethajnal fiai. Menny dörögve zúgott át hangjuk a légen.

— Itt vagyunk testvérek, segíteni jöttünk!

FERGETEGESEN törtek előre a szegények és a fiúk segítségével eltaposták a sárkánynak mind a tizenkét fejét, kiverték a kardot mind a huszonnégy kezéből, s bőrét lenyúzva nagy diadallal vonultak be a városba, hogy szabadon, boldogan éljenek.

A nagy tömegben ott settenkedett az árva Palkó, aki nagyon szemfüles kisfiú volt. Észre is vette, hogy a tizenikétfejű sárkány huszonnégyfejű fia a kövek között bújkálva a patak vizén keresztül az egyik gazdag ember házába bújt meg. Kiabált is ő mindenkinek, de az emberek győzelmi mámorukban nem figyeltek rá, nem törődtek vele. Palkó azért nem felejtette el. Mindig azon törte a fejét, hogy tehetné ő azt meg, hogy olyan erős legyen, hogy a huszonnégyfejű sárkánnyal megbirkózhasson. Egy alkalommal, ahogy a réten sétálgatott és magában beszélgetett, meghallotta Nagyonhalló az óhaját. Meg is jelentek Kelethajnal fiai Palkó előtt. S a legkisebbek Mindentlátó megszólította Palkót.

— Ha te olyan erős akarsz lenni, mint a sárkány, gyere velünk birkózni. Majd mi megtanítunk és erőssé teszünk. Ha már engem legyőzöl, akkor középső bátyámmal birkózol, s mikor legidősebb bátyámat megbirod, akkor nyugodtan csaphatsz össze a sárkánnyal.

Úgy is volt. Nap, mint nap találkozott Palkó Kelethajnal fiaival, birkóztak, karddal vívtak, csak úgy csattogott, pengett a szablyája. Palkó eleinte búslakodott, mert bizony a legkisebbik fiút is nehezen tudta legyőzni, de érezte, hogy napról napra erősödik.

Elkövetkezett az a nap, mikor a legidősebb fiúval csapott össze Palkó. Míg birkóztak dörgött az ég, mozgott a föld, s egyik sem tudta a másikat legyőzni. Akkor megszólalt Nagyotbiró: "•

— Látom Palkó bíróikban már elég erős vagy, most gyerünk kardra.

Kirántották a kardot és összecsaptak. A két penge olyan szikrát vetett, hogy a körülöttük lévő hegyek is izzásba jöttek. Csattogott az ég, lángolt a föld, de nem bírták egymást legyőzni.

A VIADAL UTÁN elbúcsúztak Kelethajnal fiai, s megígérték Palkónak, ha szükség lesz rájuk legyen nyugodtan, ők mindent látnak és hallanak, s nyomban ott telemnek. Nem is kellett sokáig Palkónak várni. A sárkány sem pihent ezalatt az idő alatt, ő is erősítette magát a harcra. A városka lakói nem is gondolták, milyen iszonyú veszedelem fenyegeti őket. Egy napon aienny- dörögve, s lángot fújva megjelent a huszonnégyfejű sárkány. Farkának csapásai nyomán mint kártyavárak dőltek össze a szegények házai. Az emberek megijedtek, s egyré&zük elmenekült, mások fejet hajtva fogadták el a sárkány uralmát. Akkor robogott elő Palkó s nekdhuzakodott a sárkánynak. Ég, föld megrendült a hatalmas küzdelemben. De jajj, mit lát Palkó. Katika, a városka legszebb, legkedvesebb leánya, akivel olyan nagyon szerették egymást, ott sanyarog a sárkány markában. Bizony megremegett. Félt, hogy birkózás közben Katikát is megsérti. Mit is tehetett volna mást, előkapta kardját, s azzal csaptak össze. Csattogott, ropogott a két kard, gyújtó szikrákat dobálva, hatalmas villámokat szórva.

A beste sárkány észrevette, hogy Palkó félti Katikát, s őt használta pajzsnak. Legsebezhetőbb pontjánál, a szívénél tartotta, így Palkó hiába szabdalta, vagdalta, nem bírta legyőzni.

Már hét nap, hét éjjel tartott a küzdelem, mikor megjelentek Kelethajnal fiai. Mindentlátó kiragadta Katikát a sárkány kezéből, Palkónak sem kellett több, markolatig döfte kardját a sárkány szívébe. A sárkány kinyújtóztatta mind a huszonnégy fejét, kezéből elhullottak a kardok, Palkó pedig boldogan paro- lázott le Kelethajnal fiaival, hogy megköszönje a segítséget. Mdindent- látó pedig odaadta neki Katikát, kivel boldogan ölelték meg egymást.

Palkó megköszönte a segítséget, s meghívta Kelethajnal fiait az esküvőre. Nagy lagzi volt, még a sánta kutyák is táncraperdültek. De lagzi után sem feledkezett meg Palkó hogy támadhatnak még a sárkányok- . nak utódai Ezért hozzákezdett Katika öccsét oktatni, tanítani, hogy legyen segítsége az elkövetkezendő harebanu

A VASÁRNAP SPORTJA

A vasárnapi sportesemények közül a legnagyobb érdeklődésre az MVSC—Újpesti Dózsa találkozó tart számot, mert a vasutascsapat nagy becsvággyal készül az NB i-es ellenfél elleni küzdelemre. A mérkőzés 14 órakor kezdődik a népkerti sporttelepen.

A Diósgyőri Vasas Salgótarjánba utazik, ahol régi vetélytársával, a Salg. BTC- vel méx'kőzik. Reméljük a diósgyőri fiuk jól szerepelnek majd Tarjánban is,

MVSC—Műegyetem (I. o. f.). Di. Kohászat Kossuth—Testnevelők (I. o. D, Műegyetem—Di. Kohászat (I. o. f.), Di. Kohászat Kossuth—MVSC (I. o. f.).

Özdon ma bonyolítják le a teremkézi« labdabajnokság utolsó fordulóját, mely eddig is sikereket hozott. A bajnokság befejezésével nem záródnak be a mérkőzés sorozatok, mert az Ózdi Vasas meghívásos villámtornát tervez. A mérkőzésekre a József Attila gimnáziumban kerül sor.

A teremkézilabdabaj nokság vasárnap

folytatódik a pereces! vájáriskola tornatermében 8 óra 30 perckor, a Felsőnyá- rád—Alberttelep II. osztályú férfimérkőzéssel kezdődnek a küzdelmek, majd az alábbi sorsolás szerint folytatódnak:

100 MTSK II.—Meteor II. (II. o. férfi.), Alberttelep—100. MTSK I. (II. o. f.) Fel- sőnyárád—100. MTSK II. (II. o. f.), Meteor II.—DVTK atléták (II. o. f.), 100. MT SK I.—Felsőnyárád (II. o. f.), DVTK. Atléták—100. MTSK II. (II. o. f.), Meteor- Építők (női), Di. Kohászat Petőfi—Petőfi (I. o. f.), MVSC—Meteor (női), MESE—Di. Kohászat Petőfi (I. o. f.), Építők—Pereces (női), Petőfi—Barcika (I. o. f.), Pereces—MVSC (női), Di. Kohászat—MESE (I. o. f.) Testnevelők—Barcika (I. o. f.),

A Petőfi Sportkör felhívja a sakkszakosztály tagjait, hogy hétfőn, február 11-én este 18 óra 30 perckor fontos megbeszélésre a Széchenyi u. 16. szám alatti TTIT helyiségében jelenjenek meg.

•

A kézilabdaedzők bizottsága értesíti a megyében lévő kézilabdaedzőket (azokat is, akik jelenleg nincsenek szerződésben)^ hogy február 11-én, hétfőn délután 16 óra 30 perckor a volt MTSB Fazekas u. 2* szám alatti helyiségében az első továbbképző előadáson jelenjenek meg.

*

A borsodi spórtlexikont anyagtorlódás miatt a jövő vasárnapi számban közöljük.

A MOZIK

|| II

Ilin

y SORA

BÉKE. Február 7-től: Berlini románc* Német film.

Kezdés: 4. 6, 8 óra.

Hétfő délután csak egy előadás: 2 órakor: Halló, itt Gabriella.

Vasárnap délelőtt fél 11 órakor matiné: Gábor diák. Magyar film.

KOSSUTH. Február 7—13: Szegény szerelmesek krónikája. Uj olasz film. Kezdés: egynegyed 4, fél 6, és háromnegyed 8 óra.

Vasárnap délelőtt 10 és fél 12 órakor matiné: Mühlenbergi ördög. Német film. TÁNCSICS. Február 9—10: Berlini románc.

Február 11—12: Szegény szerelmesek krónikája.

Kezdés: 5. 7, vasárnap: 3, 5, 7 óra. Vasárnap délelőtt 10 órakor matiné: Volt egyszer egy király.

DIÓSGYŐRI SAGVARI. Február 9—10:

Az éjszaka lányai. Francia film. '■’»•"iw: s. " '"’sárnap 3-kor is. Vasárnap délelőtt 11 órakor matiné: Zűrzavar a cirkuszban.

FÁKLYA. Február 10 Gábor diák. Magyar film.

Február 11: Aki a feleségét szereti. Német film.

Uj kezdés: negyed 6 és negyed 8. szombaton és vasárnap fél 4, fél 6, fél 8 óra. Vasárnap délelőtt 10 és fél 12 órakor matiné: Egy pikoló világos. Magyar film.

MŰVELŐDÉS HAZA. Február 10—13: Éjszaka lányai. Francia film.

Kezdés: vasárban délelőtt 10 órakor, hétköznap: 4, 6. 8 óra.

ADY (Széchenyi u. 26.). Február 9—10:

Fel a fejjel. Magyar film.

Kezdés: fél 4. 6 óra.

UJmöSGYöm BÉKE. Február 10—12-ig: Zalameai bíró.

Kezdés: 5, 7, vasárnap: 3, 5, 7 óra.

DIÓSGYŐRI DIADAL. Február 18—U: Traviata. Olasz film.

Vasárnap délelőtt matiné: Kati és a vadmacska.

Kezdés. 5. vasárnap: 4. 6 óra.

MÁV Erkel. Február 10—H: Rómeó és Julia Balettfilm.

Kezdés: fél 5, 7 óra.

József Attila kultúrotthon. (Petőfi u. 39.): Február 10-én 4, 6 órakor: Nincs irgalom (olasz film).

HÍRADÓ MOZI MŰSORA:

Február 11, hétfő 11—12-ig, 12-én, kedden 11—2-ig, 13-án, szerdán 12—3-ig: UJ magyar hiradó, Bánk bán, Böske, Tavasz a Tátrában, Elkésett vőlegény, Tihany.

Folytatólagos előadások. Egységes helyár: 1.30 forint.

Február 13, szerda 10—12-ig: Berlini románc. Színes német film.

Helyárak: 1.30—5.30-ig.

A Városi Központi Népi együttes vasár« nap, február 10-én Szikszón vendégszerepei.

Színház

Déryné színház (Déryné u. 5.)

Ma: Liliom (6), H.: Föl a szívvel. Sza- való-est (6), K.: Szöktetés a szerájból (6), Sz., Cs.. P.: Liliom (6), Sz.: Szöktetés a szerájból. (6), V.: Vitéz Tapsi kalandjai (fél 3), Liliom (6).

DIÓSGYŐRI MŰVELŐDÉS HAZA Ma: Leányvásár (5), H., K., Sz.: Nine» előadás. Cs., P.: Leányvásár (5), Sz. Bánk bán (5), V.: Leány vásár (5).

yndsaca

Pataky Dezső:

APA M —

Eletepizód

E

Amikor elment, tíz éves voU lÉctm. De tisztán emlékszem reá. Em- lékszem, mert olyan különös és fájó volt, ahogy elment. Az, ahogy rám* nézett. Az, ahogy a kezemet fogta és az a csók, amelyet homlokomra csókolt, olyan forró volt, hogy még ma is érzem a helyét.

Amikor másodszor találkoztam vele, akkor én már érett fiatalember voltam. Véletlenül találkoztunk. Én nem ismertem volna meg, mert egészen másnak képzeltem. Anyám látta meg őt, amint mellettünk elment. De ő is észrevett bennünket, mert hirtelen megállóit. Egy lépést előbbre is jött, de azután — mintha nagyhirtelen eszébe jutott volna valami, —■ megállóit és bágyadtan, sóvárgón nézett rám. Rám, a fiára, akit már tizennégy éve nem látott... Én tanácstalanul az anyámra néztem, aki összecsukott, vértelen ajakkal, sápad- tan, hideg tekintettel állt mellettem, mintha kőből lett volna a szíve. Csodálkozó arccal fordultam feléje:

Anyu, ki ez az ember?

—• Az apád, — mondta keserűen, szemrebbenés nélkül. —* Menj hozzá, beszélj vele, én majd megvárlak.

Szinte repültem feléje. Hosszan megölelt. Megcsókolta remegő számat, a homlokomat és a kezemet meghatóan szorongatta. Mind a kettőt. Először csak a szeme beszélt. Repdesve, mint tépett fecskeszárny, amikor régi fészekre talál... Azután kérdezgetett... Hosszan, aprólékosan, mintha minden elmulasztottat pótolni akarna.

En felelgettem neki, nem kérdeztem tőle semmit. Pedig akartam, sokat akartam tőle kérdezni, de nem tudtam, mert nem győztem benne eleget gyönyörködni. Nem tudtam betelni látásával. Mert szép ember volt az én apám. Magas, barna, nevető kékszemű, de szomorú ember... Most is, akkor is, amikor bennem gyönyörködött, megérzett a szavaiban a szomorúság. Azután észrevettem ezt nevetős szemében is, amely most pajkosan csillogott, de örömkönnyekben fürdőit. De megláttam a szomorúság bélyegét a mosolyában is, szájának szögletében is. Kínlódtam, gyötrődtem, a gondolaton. Vajon miért szomorú az én apám?... Miért?!... Miért?!.. És mi, vagy ki volt az, aki őt az anyámtól örökre elválasztotta?... Ki?... És miért?! Miért?! Kérdésemre választ szeret- tem volna kapni, de anyánk felénk tartott és parancsolólag rámnézett. Mennem kellett.

Ok most sem szóltak egy árva szót sem egymáshoz. Csak az apám köszönt az anyámnak, néma kalaplevevéssel és hálás szemekkel; azért, hogy velem találkozhatott...

És könnyes szemekkel nézegettem hátra. Búcsúztam apámtól, aki még mindig ott állt levett kalappal, mozdulatlanul, könnyes szemmel kisérve lépteinket. A szél felborzolta őszbe játszó haját s ő csak nézett, nézett utánunk...

II.

Kerestem, kutattam mindenütt. Beszélnem kellett vele.

Hajszolt, égetett a szörnyű kíváncsiság és annak a kapcsolatnak az érzése, melyet igazán csak azóta éreztem igazában, mióta újra láttam.

Egyszerűen lakott, szinte szegényesen, bérelt szobában, bérelt bútorok között, rideg magányosságban s a fakó hétköznapok szürkeségében.

Nagyon megörült a jöttömnek. Vgy fogadott, mintha mér nagyon régen várna. Úgy beszélt velem, mint férfi a férfivel. mint barát a barátjával. Nem is komorodott el. mikor megkérdeztem tőle, hogy miért hagyta el anyámat. Éreztemhogy szivének legérzőbb, legfájóbb húrját pendítettem meg ezzel a kérdésemmel.

Egyideig gondolkozott s ezt kérdezte tőlem:

— Anyád nem beszélt erről neked? ... Nem beszélt rólam soha az anyád?

— De... beszélt — feleltem. — De olyan valószínűt!énül, hogy nem tudtam elhinni. Azt mondta, hogy azért hagytad el, mert meguntad őt... Mert mást szerettél... Azt is mondta, hogy kalandvágyó voltál...

A tekintete most fáradtan leesett és halkan mondta:

— Igaz!...

Csak ezt az egy szót mondta, többet nem mondott. Nekem fájt ez. Ez, ez az egy szó, apám szájából. Fájt az igazság. De olyan hihetetlen volt, hogy nem tudtam belenyugodni. Szinte sírva kérdeztem tőle:

— De miért, apám?

■— Miért? ismételte fáradtan és tekintete a semmiségbe veszett.

— Mert eltévedtem, fiam — toldotta meg a válaszát. — Eltévedtem ... Egy másik asszony megtévesztett...

— Miért?... Talán az a másik asszony szebb volt, mint az én anyám? — kérdeztem.

— Szebb volt-e?... Ah, fiam... a szemének fénye volt. Érted? Ennek az asszonynak a szeme új utakat tárt elém. Tiszta, mosolygós utakat, melyek hívogatták és simogatták fáradt idegeimet... A lelkében pedig anyai gondosság, baráti együttérzés és a jó pajtás derűje... Ebben az asszonyban minden megvolt, ami az anyádból hiányzott.

Most éles csönd telepedett közénk. Szinte hasított, s aztán még riasztóbban hatott. Nekem kellett megtörni a jeget.

— De megvoltak ebben az asszonyban az édesanyám értékei is?

Apám most felegyenesedett és hosszan, mélyen kutatta arcomat, majd halkan ezt válaszolta:

— Nem, nem!.... Ó sem volt tökéletes... De erre már későn döbbentem rá. Akkor, akkor már leléptem a legalsó létrafokról is... Amikor már messze jártunk, akkor tudtam meg a gyötrő igazságot, s akkor már megfogyott utainkon az éltető napfény!... Bizony fiam, aki a korpa közé keverem dik, azt megeszik... — a disznók!

Mély, gyerekes áhítattal kutatott szeme. S így folytatta:

— Nézz végig rajtam! Hulla vagyok! Hulla, aki szenvedi felbomlása szörnyű szagát. Egy megnyúzott ember lett az apád, fiam!... Roncs ... Fájnak nekem a züllött emberek, a csúf szavak, a rosszaság! S ki hiszi el ezt nekem? Senki, senki!! — őrült dühvei rázta meg a fejét, haja a szemébe lógott, — most már valamivel nyugodtabban folytatta: — Látod, én meghaltam, véresre vonszoltak ebben az ocsmátiy sárban, mert hagytam magam és most utolsó kétségbeeséssel akarom, akarom, hogy elhigyjék, hogy élek, hogy elkendőzzem piszkos romlottságomat. De nem tudom, nem tudom! Akaratom belémrothadt, megették a nők testemet, lelkemet. Csak csont Vagyok már, hitvány semmi! Nekem az élet már fájdalmasabb a halálnál! Minek is élek? Mi volt az én életem? Csak addig volt valami, míg anyád mellettem volt. Csak addig voltam ember. S azután... örökös dongás a nők ágyéka körül... Ezért éltem én?! Ezért?! De most már elég volt, elég. Undorodom ettől a szörnyű bűztől!

Gyors, beteges kergetéssel hajszolta ki magából a szavakat.

— Ilyen ember vagyok én... — lehelte törten. — Vess meg engem, fiam, taposd meg azt a hitvány szívemet! %des fiam ... Egyet kötök a lelkedre: szeresd, nagyon szeresd anyádat. Szeresd, mert olyan jóságos, szerető anyát nem találsz sehol! Szeresd, édes fiam... becsülje meg a munkáját, jóságát a fiam, ha én, én olyan bolond voltam, hogy... nem ezt cselekedtem.

S szeme csukott pillái alól kiperdültek a könnyek és kövér cseppekben futottak le arcán. S hullott, hullott egyre szaporábban.

Néztem s lassan szivemre tódult minden, minden, ami egy csüggedt órán fájhat.

Hozzám jött, megfogta a kezemet' forró, remegő kezével s még csak ennyit mondott:

— Igaza van anyádnak... nyugtalan vérű, lángoló, meggondolatlan voltam s kalandvágyó, rossz ember is... és —> rettenetes zokogásban tört ki, szívem a fájásig dobogott — és... nem apának való!... — Zokogott, ömlött a könnye. Sirt, mint egy gyerek. Szilaj fájdalom szorult szívemre és csak sirt apám, sirt, sírt...

III.

Anyám is eljött a temetésére, pedig senki sem hívta. Szomorú, vérző szívvel búcsúztam apámtól.

Amint a temetőből kiértünk, anyám, anélkül, hogy kér* deztem volna, beszélni kezdett:

— Nagyon sajnálom!... Most, hogy már nincsen, hogy örökre elment, óh, mért, mért kell ennyit szenvedni a szegénynek? s hangos zokogásban tört ki, sírva folytatta: — Nem illettünk össze ... Elrontottuk egymás életét... Nagynak tartotta magát, meg én sem engedtem a magam igazából.

Itt egészen elhalkult az anyám hangja, a megbocsátás szelíd hullámai törtek fel szívéből. Szepegve folytatta:

— Jaj, mit is csináltam? Mit! Gőgös voltam, fiam, s ezt csak most merem neked megmondani. Másképp kellett volna

mindent. Az egész életet.

Ekkor láttam, könnycsepp szaladt végig anyám arcán. Es volt a legfájdalmasabb, a legfájóbb könnycsepp, amit az é szeméből láttam... Nagy, csillogó könnycsépp volt ez, a keserűség gyökeréből való ... Én ekkor nem szóltam semmit, csak apámra gondosam, akit igazán csak akkor kezdtem megismerni ..