Észak-Magyarország, 1957. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-28 / 49. szám

ßTfflorfok.“ isífl. fefcriiár 8Í. EsíakmaotarorszAö 5 5 00 forinttal akarták megvesztegetni a rendőrt, hogy 54 darab sertést eladhassanak Furcsa rakományú teherautó érke­zett február 23-án reggel Sajókaza községbe. Három ismeretlen személy rögtönzött disznóvásárt akar*- csapni, i a telierautón ott lapult 54 darab hízóval. A szokatlan vásárra fel­figyeltek a falu lakói, s elszaladtak a rendőrőrsre, ahol jelentettek, hogy a faluban ismeretlen személyek ser­téssel kupeckednek. Az igazoltatás­nál Füge Endre Ti'oorné egri, Stefán Mihály hajdúböszörményi lakos ku­pééi hidegvérrel válaszolt a kérdé­sekre. Zsebeikben már ott lapultak a piroshasú százasok, mert 11 darab sertésnek új gazdája akadt a község­ben. Honnan vásárolták a sertése­ket, van-e rá passzus. A két előállí­tott személy erre már nem tud vála-' szólni. Hetet-havat összehord,ták, végül a két kupecot leleplezték. Különösen Steíán Mihály volt megijedve a ki­hallgatás során, hiszen többszörösen büntetett előéletű. Csokvaományban jól ismerik, mert ott volt a felvásárló telephelye. A vásárolt sertéseket rö­vid utazgattatás után az ózdi járás különböző helységeiben értékesítette. A rendőrök, amikor közölték Fügé- nével és Stefánnal, hogy őrizetbe veszik őket, egy figyelmező pillan­tást vetettek bűntársukra, Préda Ist­ván gépkocsivezetőre. Az kevés gon­dolkodás után a rendőrőrs parancs­nokát kihívta az őrsirodából és »agi­----- —i ii ■ t álni« kezdte, hogy ne indítsanak el­járást ellenük. Az örsparancsnok ezt visszautasította. Visszafelé menet az irodába Préda 500 forintot próbált az örsparancsnok kezébe nyomni. Ám, annak helyén volt az esze, a pénzzel együtt Prédát is előállította a rendőrőrsre. A kihallgatás során kisült, hogy előre megbeszélték az 500 forint »prómiumjuttatást«, hogy ügyük elsimuljon. Nadehát, rajtavesztettek! Most mindhárman a rendőrség fogdájában gondolkodnak azon, érdemes volt-e miaszek-sertésiforgailmi vállalatot nyitni. Az elkobzott sertéseket a rendőrség átadta az állami vállalat­nak. Dolgoznak a szerencsi szakcsoportok A napokban Venczel Kálmán elv­társsal, a szerencsi földművesszövet­kezetek járási kirendeltségének el­nökével beszélgettünk arról, hogy mi most a legfontosabb feladat, mi az, ami a legjobban érdekli a szö­vetkezet tagságát. Az évi mérleget készítjük, vála­szolta Venczel elvtárs. Jónak ígérke­zik, 550 ezer forintot osztunk szét a tagság között visszatérítésként. Örömmel újságolta azt is. hogy az elmúlt esztendőben a megyében ná- Uunk kötötték a legtöbb szerződést a gépállomásokkal. A szakcsoportok igen aktivan dolgoztak. Sok üzem­anyagot megtakarítottak. Most még tavasz előtt nem tartottak megbeszé­lést a szakcsoport elnökei, pedig lesz mit megbeszélniök. Errefelé félnek a Koffertól és a Zetor alkalmas arra, hogy a tavaszi munkában kultiváto- rozást, fogatolást, hengerezést végez­zen. Most különösen fontos, hogy minél több egyéni dolgozó paraszt igénybe vegye a gépállomás gépeit, s jó lesz ha a szakcsoport ebben se­gítséget ad. Sérelmezte Venczel elv társ, hogy már két éve meg akarjál-; alakítani a cukorrépa termelők szakcsoportját, de a SZÖVOSZ még a mai napig sem válaszolt nekik. Pedig Szerencs és környéke, kitűnő cukorrépa termelő vidék. A szőlőtermelők szakcsoportja olt­ványokat készít és szőlőkarót kér­nek. A méhész szakcsoport tagjai szorgalmasan dolgoznak, egy kérésük van, több mézre kapjanak szerző­dést, mint eddig. Segítse őket a MÉSZÖV, hogy a járásban műlép- készítő központot létesítsenek. A kultúlmunkáról is szó esett a beszélgetés során. Megtudtuk, hogy az erdőbényei énekkaruk járásszerte hires, Szerencsen, Prügyön és Tár­cáién is kitűnő tánccsoportok mű­ködtek, most is megvannak, az igaz, hogy a lányok közül néhányan már férj hezmentek. FELHÍVÁS A belügyminisztérium felhívja mindazokat, akiknek hozzátartozói a BM valamely szervénél teljesítettek szolgálatot és az októberi események során meghaltak, megsebesültek, vagy eltűntek, s eddig még nem je­lentették be, jelentkezzenek Buda­pest, V., Zrínyi-utca 4. szám alatt. a lakásokban be neon jelentett sze­mélyek tartózkodnak. A rendőrkapi­tányság ezúttal is figyelmezteti a házfelügyelőket, de minden miskolci lakost, hogy bejelentés nélkül senki- s©m tartózkodhat a lakásban. ban szereplő sanzonokról, megtalál­nánk benne mindazt, ami az ember­től oly elválaszthatatlan, min- a naptól a fénysugár. Hazafiasság, sze­relem, bánat, öröm, az öregedő asz- szony múltat sirató nosztalgiája. Lucienne Boyer nemcsak mint énekes érdemel dicséretet, a sanzon természete az, hogy meg is kell ját­szani, színészi munkát igényel s eb­ben sem volt hiba, sőt, színészi játé­kával érthetővé varázsolta a szá­munkra :Jegen sanzonszöveget. Az est utolsó, talán legkedvesebb száma a »Nincs több olyan szere­ié. mint a kettőnké« című sanzon, a komolyság és az önmagaál tatás szelíd gúnyából szőtt kedves cs fe­lejthetetlen emlék Lucienne Boy er­ről. Szép volt az az est. (G. M.) Megkezdte a rendőrség az igazoltatást a bérházakban is Mint nftr arról többször beszá- moltunk, a rendőrség tervbeveüe, a bérházak lakóinak igazoltatását. Szerdán reggel már több miskolci bérházban tartott igazoltató ellenőr­zést a rendőrség. Az ellenőrzés szük­ségessé vált, azért mert több helyen Lucienne Boyer miskolci estje mutatót« állítanánk össze a műsor­Rácz György konferálta be a nagy sanzonénekesnőt. — Lucienne Boyer másodízben jár hazánkban — mondotta. — Másod­szor, amikor hozzánk indult, az or­szághatárról visszafordulásra kény- szerítette október. Ügy érezte, hogy sanzonjainak gyönge hangját túl- ordít'ja az ágyúdörej. Ahol fegyverek ropognak, elhal a költészet szívhez szóló zenéje. Lecsillapult végre a há­borgó tenger és ő eljött, hogy san­zonjainak vidám dallamával segít­sen gyógyítani. S színrelépett a nagy színésznő, hogy egy egész estét betöltő sanzon- műsorral szórakoztassa, nevelje és gyógyítsa a megjelenteket. A sanzon a francia népdalok stí­lusjegyeit viseli magán, műdal, az emberi életérzés majd minden terü­letére kitérő tematikával. Ha»tárgy­A szocializmus országainak államsegélyei és a Nemzetközi Vöröskereszt adományai hazánknak Ismeretes, hogy az októberi ellen- forradalom következtében hazánk sok és súlyos gazdasági nehézséggel küzd. A szocialista országok kormá­nyai, illetve városai és társadalmi szervei azonban — nem ígéretekkel, mint a nyugati kapitalista kormá­nyok — népünk, kormányunk segít­ségére siettek és körülbelül 500 mil­lió devízaforint értékű segélyt aján­lottak fel Magyarországinak. A fel­ajánlott segélyek százalékos megosz­lása az egyes országok szerint a kö­vetkező: Szovjetunió 29.3% Csehszlovákia 21.3% Kína 18 0% Német Dem. Köztársaság 16.3% Lengyelország 5.3% és a többi népi demokratikus orszá­gok is jelentős segítséget nyújtottak és nyújtanak. A hazánknak felajánlott állam­segélyek áruösszetétele szerint csu­pán élelmiszerből 1000 tonnát ka­punk. Az élelmiszereken, az energián és az építőanyagon kívül a szocialista országok kormányai különböző ru­házati cikkeket, többek között 1.5 millió pár cipőt, közel 300.000 darab . felsőruházati cikket, a Szovjetunió 20 dömpert, 10 darab építőipari gé­pet, több autódarut és több személy- szállító gépkocsit szállít hazánknak* Er mkívül a Nemzetközi Vöröske­reszt Bizottság többezer mázsa ado­mányt küldött, amelyet már szétosz­tottak. A magyar nép hálás ezért a szép és önzetlen segítségért. őtpj sziiiá írja... Kedves Szülők! Az elmúlt ese­mények borzalmai még mindi g nyom­ják lelkünket. Saj­nos mindez gyer­mekeinken is ta­pasztalható. Nem megy a tanulás, fegyelmezetlenek, s úgy látszik a hosszú szünidő is ártott nekik. Hogy gyermekeinket becsületes hazáját szerető dolgozókká nevel­jük, szükséges, hogy a szülő szoros kapcsolatban legyen a pedagógu­sokkal, a nevelőkkel. Ezzel enyhí­teni tudjuk gyermekeink indula­tait, s egyben saját magunkét is. Ezt a célt szolgálja a szü’ői érte­kezlet. ahol kölcsönösen kicserél­jük gondolatainkat, elmondjuk sé­relmeinket, bajainkat a gyermekek jobb tanulása érdekében. A Szeles utcai általános iskolá­ban február 13-án értekezletre jöt­tek össze a szülők, sajnos kevesen. Az értekezleten a tanácskozás fő pontja a félévi bizonyítvány ered ménye volt. Azt hiszem, ez minden szülőt érdekel. Mégis, különösen a mostani félévi bizonyítvány sok családnál meglepetést okozott, a vártnál gyengébb eredménnyel vég­zett gyermeke, még a magatartá­sáról sem az volt a bizonyítvány­ban, mint azelőtt. Sokan ezért a pedagógusokat, a nevelőket hibáz­tatják. Persze, nekik is van ebben részük, de magunkban is keressük a hibát. Tisztelet a kivé‘elnek, sok szülő nem ismeri fel saját hibáját, hanem csak másokban látja azt. Hogy a gyermek hol szórakozik* mikor megy haza, milyen mozi elő­adásokat látogat — ezek pedig fon­tos tényezők — sokan nem ellen­őrzik. Legyünk gyermekeinkhez szigo­rúbbak, követeljük meg tőlük a rájuk bízott munka elvégzését. Le­gyen a szülő szigorú, de legyen jó­barátja is gyermekének. Kedves Szülők! Édesanyák és Édesapák! Úgy a saját, mint gyer­mekeitek érdekében járjatok a szü­lői értekezletre, s meggyőződhe­tünk arról, hogy hogyan élnek gyermekeink az iskola padjaiban, második otthonukban. Buskó Ferenc Szeles utcai általános iskola sz. m. elnöke. A „Mágus Viking“ visszaindult Tokióból a sarkkörön át Koppenhágába A »Magus Viking«, a skandináv légiforgalmi társaság négy motor oa repülőgépe, amely elsőként repült át Koppenhágából Tokióba menet hä északi sarkkörön, szerdán délelőtt ugyanezen az útvonalon visszaindult a dán fővárosba. A fedélzeten tartózkodó 47 utef között vannak a japán asztalitenisz játékosok, akik Stockhóimban a vi­lágbajnokságot akarják meghódítani, továbbá a japán sízők, akik a hol- menkollcn-i versenyen vesznek részt. A fedélzeten tartózkodik még az amerikai újságírók egy csoportja, amely világkörüli úton van. (MTI) \ szűk kis pincében, a ** földreterített szalmán három család szorongott. Az utcán német járőr cir­kált, benézett minden udvar­ba. Amerre végigkopogtak a német csizmák, elkomolyodtak az arcok, behúzódtak az em­berek. A német és magyar tábori csendőrök a leventéket keresték. Akit megtaláltak, a »Felhívás« értelmében a hely­színen kivégezték. Szovákné ott ült a szalmaágy szélén, s amikor a pince­ablakon át megpillantotta a német csendőröket, felsóhajtott: — Csak pusztulnátok már innen, gazemberek! A Szovák-fiú pedig ott bújt a nagy teknő mögött a pin­cében. Sikerült visszaszöknie, s elrejtőzött. A csendőrök elhaladtak, de pár perc múlva újabbak jöt­tek. Egész nap folyt az ellenőrzés. A rádiókat már mind összeszedték. Lassan olvadni kezdett a hó, de a tavasz még csak nehezen mozdult. A távolból tompa dörrenéssel ugattak az ágyúk. »A szovjet Katyusák« — mondogatták az emberek a pincében, s mindenki türelmetlenül várt. Várta a németek visszavonulását. Az ágyúk, harckocsik már Debrecen határában dörög­tek. A főutcán magyar katonaszökevényeket kísértek a né­met SS-ek. A községházára három civilt kísértek be. Egyi­kük sem tudott magyarul. Szovjet partizánok voltak. De a következő éjjel mindhárman megszöktek. Valaki megszök­tette őket. A temető alatt, a hegy déli oldalán német »tigrisek« sétáltak. Leadtak egy-egy lövést, aztán gyorsan helyetváltoz- tattak. A környék ablakai mind betörtek. A front egyre közeledett. Debrecen már felszabadult. A Mohos-tanyán túl is megjelentek a Katyusák. Miskojc irá­nyába összpontosították a tüzet. Jk német rádióállomás gyorsan szedelőzködött. A nácik mindenkit szerettek volna legyilkolni ezek­ben a napokban. A Kassa felé vezető országút megtelt visz- szavonuló német alakulatokkal. A hegy északi oldalán a németek összevonták az erőket, itt akartak megütközni a szovjet páncélosokkal. Már nemcsak az ágyúk, de a géppisztolyok kelepelése is behallatszott a pincébe. Szovák bácsi, aki már 80 felé járt, valóságos beszédet tartott az embereknek. Ö járt Orosz­országban, ismerte az orosz embereket, ismerte az orosz katonákat, ő is harcolt az orosz forradalomban, ott tanulta meg az orosz beszédet. — Az orosz tüzérség félelmetes, — mondta az öreg. — Én ismerem, köztük szolgáltam. Az oroszok bátor emberek, — és jó emberek. Majd meglátjátok ... Szovákné gyereket várt, az ötödik gyereket. Már a szü­lésznőt is megkeresték, jelezve, hogy nemsokára megérke­zik az újszülött. Hacsak teheti, nézzen át gyakran a pipcébe, hiszen itt van a szomszédban. Az udvaron a hatalmas eperfa lassan már bontogatta rügyeit. De egyszerre csak hatalmas süvítés, és az öreg fa koronáján német akna robbant. Szétforgácsolta az eper­fát, melyet még az öreg Szovák bácsi legénykorában ültetett. Amikor az öreg észrevette, könnyek csillanlak meg a sze­mében. A német aknavetők lőtték a községet. Egy teher­autón civil- és katona-sebesülteket szállítottak Kassa felé. TAVASZI EMLEKEK Szüntelenül hullt .a német akna a házak közé. A pincé­ből azonban már előmerészkedtek az emberek.«* A szomszé­dos hegy tetején már a szovjet katonák ásták állásaikat. A napfényben fel-felcsillant a szovjet távcsövek lencséjének fénye. Készülődtek a németekkel való nagy összecsapásra. De erre már nem került sor. A németek éjjel visszavonul­tak. De nem haladtak messze, a szovjet csapatok bekerítet­ték őket. T^apsütéses februári reggelre ébredt a község. Korán beköszöntött a tavasz. A pincékből előjöttek a sápadt, elcsigázott emberek. Mindenki a kapuba állt, látni akarta az első szovjet katbnát. És reggel 6 óra tájban megjelentek. Nem egy és száz, de ezer és ezer. Jöttek szüntelenül és feltartóztathatatlanul. Kezükben géppisztoly. Amikor odaértek az első ház kapuja elé, ez volt az első szavuk: — Magyar karasó, német van? — A németek elmentek, — lépett elő az öreg Szovák bácsi, aki oroszul válaszolt. Egy tiszt, egy őrmester és egy vöröskeresztes szovjet nő belépett az udvarra és vizet kért. Szovák bácsi lesietett a pincébe és egy üveg bort hozott, azzal kínálta meg az első szovjet katonákat. A tiszt elmosolyodott, s ezt mondta: — Nem, nem inni kell a víz, kezet mosni... — Ez vodka, — magyarázta lelkesen az öreg, s már töl­tötte is a poharakat. A tiszt magasra emelte a borral töltött poharat és felkiáltott tört magyarsággal: — Éljen matyar! Berlin kaput! Az asszonyok melegvizet hoztak, egyszerre négy lavór­ban párolgott a, víz. A pincéből feljöttek az emberek, percek alatt népes lett az udvar, az egész község. A tiszt ölébe kapta és magához ölelte a legkisebb Szovák gyereket. — Nekem is van ilyen kicsi fiam, — mondta és hozzár tette: — A háborúnak nemsokára vége. Vojna kaput! — Az öreg Szovák bácsi pedig lefordította a szavakat. Ekkor je­lent meg a kapuban a szülésznő, jött, hogy életresegítse Szovákné ötödik gyermeket. — Kicsi gyerek? — kérdezte a vöröskeresztes szovjet nő. — Igen, a pincében van a fiatalasszony, — válaszolt neki Szovák bácsi. — Á, — kiáltott fel a szovjet nő, — én is szülésznő va­gyok, — mondta és máris sietett le a pincelépcsőn. Félóra sem telt el, gyermeksírás hallatszott a pincéből. A szovjet vöröskeresztes katonanő és a magyar szülésznő együtt segítették életre az új Szovák-gyereket. — Fiú! — Örvendezett az öreg Szovák bácsi. — Fiú! — ismételte a szovjet tiszt. — Fiú! — karasó! \ kenyérzsákból, a csomagokból előkerültek az ajándékok. A tiszt csokoládét és egy szép selyem- kendőt ajándékozott Szováknénak. A vöröskeresztes szovjet nő pedig egy aranygyűrűt vett elő belsőzsebéből, azt nyúj­totta az asszonynak. Aztán Szovák bácsi hosz- szú beszédbe kezdett a tiszt­tel. Elmondotta, hogy harcolt a vörös hadseregben és több, mint 300 fehérgárdistát lelőtt. Elmondotta, hogy a magyar parasztok várták a hős szovjet nép, a munkások és a katonákat. összekoccantak a poharak. Az öreg Szovák úgy érezte, életében ez volt a legszebb pillanat, mert ismét összetalál­kozott a szovjet emberekkel, akik most meghozták a magyar nép szabadságát. A szovjet katonák elbúcsúztak. — Menni kell, egészen Berlinig, — magyarázta a tiszt. — Megverjük a németeket. — Visszafelé majd bejövök, meglátogatom, — mondta a vöröskeresztes katonanő és kezetnyújtott Szováknénak. Az utcákon hosszú sorban meneteltek a szovjet katonák. Kassa felé igyekeztek, keresztül a hegyeken. A távolból még hallatszott egy-egy ágyúdörgés, aztán az is megszűnt. HTavasz lett, a szovjet katonai parancsnokságon har- monika szólt, hangja kiszűrődött az utcára. A község, a járási székhely új arcot öltött. Üj élet született. A szovjet és magyar emberek megkezdték a vasút helyre- állítását. Az őrmester, aki a tiszttel és a vöröskeresztes katona­nővel elsőnek érkezett Szovákékhoz, ottmaradt a parancs­nokságon. Lassan, lassan begyógyult súlyos lövése, melyei a náci golyó ejtett rajta. És minden délután megjelent Szovákék- nál, ölébe vette az újszülött Szovák-gyereket, Jancsikát. A front messze húzódott, a harcok már a főváros kör­nyékén folytak. Itt azonban már megkezdődött az új, szabad élet. És Szovákné mindennap beszélt a szovjet vöröskeresztes katonanőről és a gyűrűt, melyet tőle kapott, százszor is meg­mutatta a szomszédoknak. G yorsan rohantak az évek. A háború végétért. Szp- vákék nyolc hold földet kaptak az ősi jussból. És Szovákné várta a vöröskeresztes szovjet nő visszaérkezését. Hiszen megígérte, hogy visszajön, meglátogatja. De hiába várta, helyette a tiszt jött el, aki akkor a selyemkendőt ajándékozta neki. Amikor a tiszt belépett Szovákné frissen meszelt kis konyhájába, semmit sem szólt, levéltárcájából fényképet vett elő és átnyújtotta Szováknénak. A fényképről kedves, fiatal szovjet nő mosolygott Szovákné szemeibe. — Meghalt, — suttogta a tiszt. — Ezt a fényképet magá­nak küldte ... emlékül... Berlinben a németek agyon­lőtték ... Aztán elköszönt és indult vissza, talán Moszkvába. Szovákné szótlanul, hosszan nézett utána, aztán a fény képre pillantott és sírni kezdett. Az udvarokban már színekben pompázott ? májusi orgona. A szovjet katonák ajkáról pedig szállt a dí A béke, a győzelem felemelő éneke. SZEGEDI LÁSZLÓ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom