Észak-Magyarország, 1956. december (12. évfolyam, 283-306. szám)
1956-12-16 / 296. szám
▼asarttap, december le* ESZAKMAGTAKORSZAG Több mint 3000 földművé sszSvetkezeti dolgozó rendet, békét és nyugalmat akar Felkerestük Szorger Sándort, a földművesszövetkezetek megyei köz- jsontjának igazgatóját. Aziránt érdeklődtünk. hogy a földművesszövetkezet több mint 3.000 dolgozója mit kíván tenni a béke, a rend és (nyugalom érdekében. Eddig is mindent megtettünk és példamutatóan dolgoztak az apparátus és üzemágak dolgozói a központban, járásokon & vidéken egyaránt Helytálltak a legveszélyesebb időkben is. Biztosították az áruellátást' azokból az árukból, amelyből készlet volt. Sajnos, egyre jobban érezzük, hogy a készletek fogytán vannak; mezőgazdasági kisgépekből, kerékpárból, varrógépből, kályhából, káiy- hacsőből máris hiány mutatkozik. Hogy a falut a fenti igények alapján zavartalanul el tudjuk látni iparcikkekkel, a faluról minél több élelmet tudjunk beszállítani a városba, ahhoz elsősorban az ipar termelésére van szükség. Árut vár a falu az ipartól. Hogy áru legyen, ahhoz munka kell. Befejezésül a következő szavakat intézi lapunkon keresztül a földművesszövetkezet megyei 'központjának igazgatója a földművesszövetkezet dolgozóihoz; — Azt kérem a MÉSZÖV igazgatóságának nevében a iöldműves.szö- vetkezet minden dolgozójától, hogy eddigi .példamutatásukkal biztosítsák. hogy az áruellátásban fennakadás ne legyen, ezért álljanak helyt a munkában. Békére, rendre, nyugalomra van szükség, ma ez a legfontosabb, ezt eddig megtartottuk és ez szükséges ahhoz, hogy a földmű vessző vetkezé- tek békében fejlődhessenek tovább. A kormány határozata a szén- és olajbányászat feladatairól A magyar forradalmi munkás- paraszít kormány határozatot hozott a szénbányászat termelésének folyamatos biztosítása érdekében. A határozat értelmében a bánya- területeken haladéktalanul meg kell javítani a közlekedést, hegy a bányászok zavartalanul eljuthassanak munkahelyükre.. Ennek érdekében a bányászjáratokat meg kell erősíteni kettőszáz személy- és teherszállításra alkalmas gépjárművel. Gondoskodni kell a bányászjáratok üzemeltetéséhez szükséges gumiabroncsról. A munkástanácsok, ha. ez célszerű — kérhetik a. bányászjáratok saját kezelésbe vételét. A határozat kimondja, hogy soron- kívül biztosítani kell a bányászok anyag, villamosmotor, kábel, sodronykötél, hengerelt áru, bányafa és cső-szükségletét. Az azonnali teendők közé sorolja a külfejtések késedelem nélküli megkezdését, s a termelés maximális biztosítását. Rövid időn belül meg kell vizsgálni a külfejtésre alkalmas új területeket, s ahol ez lehetséges, ott a munkálatokat azonnal meg kell kezdeni. A szükséges gépeket a népgazdaság valamennyi területéről a külfejtésekhez kell csoportosítani. A határozat intézkedik a munkaerő biztosításáról is. A bányaüzemek léd számának növelése érdekében például azokról a bányászati területekről, amelyek jelenleg nem elsősorban döntő jelentőségűek, a szakmunkásokat át kell irányítani a; legközelebbi, szénbányákba. A kormány meghatározta az olajbányászat legsürgősebb teendőit is. Az olajtermelés biztosítása érdekében a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium vezetőjének gondoskodnia kell az olajbányászat részére 6.5 m\v villamosenergiáról. Ezzel az energiamennyiséggel napi kettőezer tonna nyersolajat kell termelni. A Közlekedés- és Posta ügyi Minisztérium vezetőjének feladata a nyersolaj- és az olajtermékek soron- kívüli torlódásmentes szállításának me gszer v ezcse. A magyar forradalmi munkásparaszt kormány határozata az azonnali intézkedéseken kívül megjelöli a szénbányászat 1957- ben végrehajtandó legfontosabb feladatait is. A határozat értelmében 1957-ben a szénbányászok létszámát 20—25.000 fővel növelni kell Az ipar struktúrájának tervbevett átalakítása következtében a nehéziparból felszabaduló munkaerő egy részét fokozatosan a bányászat területére kell irányítani. A bányászok lakásszükségletének biztosítása, érdekében tízezer lakást kell építeni. A jelenleginél leedvezőbb feltételek mellett kell lakásépítési kölcsönt adni. A kormány utasította a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium és az Országos Tervhivatal vezetőjét, hogy állapítsák meg a szénbányászat, célszerű legmagasabb termelési szintjét, s azt figyelem levéve tegyenek javaslatot a feltétlenül szükséges beruházásokra, valamint a Külkereskedelmi Minisztérium vezetőjét, hogy kezdjen tárgyalásokat jelentős roenv- nyiségű külföldi szén behozatala érdekében, (MTI) Az igazi Mostanában sokat hallunk és magunk is beszélünk arról, hogy magyarok vagyunk és büszkék vagyunk magyarságunkra. Ez helyes is. Az is helyes, ha Kossuth-címert tűzünk a mellünkre, ezzel is kifejezve nemzeti érzéseinket. Igen, szükség van erre, hiszen hosszú , éveken át a Rákosi—Gerő-féle rossz politika sokszor nem engedte meg, hogy éljünk magyarságunkkal, hagyományainkkal. Sokszor csak. a gondolataink maradtak magyarok. Az utcán most valamennyi ember Kossuth-címert visel kabátja hajtókáján. Az üzletekben, a vonaton és még sók felé olyan fiatalembereket is látunk, akik 4—5 Kossuth-címert tűztek kabátjukra. Olyan ember is van, aki a sapkáját tűzdelte tele jelhazafi... vénnyel. Ez már túlzás. Mi szükség van erre? Miért: kell lejáratni a szép Kossuth-címert? Alá igazán magyar hazafi, az nem csak a kabátja hajtókáján, de a szívében is magyar. Nincs értelme, hogy teletűzdeljük magunkat jelvényekkel, elég abból egy is. Az igazi magyar embert nem a feljelvényezett kabátról lehet felismerni. Az igaz hazafi nem feltűnős- ködik, nem kérkedik magyarságával, nem tesz 4—5 jelvényt magára. Az igazi hazafi becsületté ’ él és dolgozik hazájáért, a békéért, a rendért és a nyugalomért. A józan ész azt súgja: tűzd ki melledre a Kossuth-címert, mert az is igazolja ion.ó hazafiságodat. De nincs szükség arra. hogy lejárasd a Kossuth-címert. Vagy talán van ember, akinek ez a célja? Szervezik a három műszakos termelést a drótgyárban A December 4 Drótmű vekben a dolgozók 85 százaléka dolgozik. Jelenleg a közlekedési nehézségek és kijárási tilalom miatt egyelőre csak egv műszakban tudnak dolgozni. Nagy hiány van villamosenergiában és a pácoláshoz szükséges sósavban. Elsősorban bányaköteleket, villamos- átvételi kábeleket gyártanak. A munkástanács szervezi a három műszakos termelést.--------o-------— A megyei tanács vb. osztályt szervezett, a munkástanácsok munkájának koordinálására. Erre különösen addig van nagy szükség, míg meg nem erősödik a központi, minisztériumi irányítás. AZ ISMERETLEN..... I GAZMONDÓ" • ff9V jólöltözött, harminc év kö- rüli férfival volt találkozásom tegnap délután. Én nem kívántam ismeretséget kötni vele. Erőnek erejével hozzám szegődöfi, s kitálalt nekem istenigazából. — Ami a szívemen, az a számon — mondotta borízű hangon, majd kisvártatva mellbe bökött és megkérdezte: ■— Maga kivel tart? —■ Mí köze hozzá!? — válaszoltam mérgesen, hogy lerázzam a nyakamról, de ő nem tágított. így is jó — jelentette ki határozatlan hangon, ezután alaposan végigmért, mint. aki birkózni akart majd belekezdett mondókájába. — Látja ezt az újságot? Nohát., ez hazudik, de én megmondom magának az igazságot . * -P Köhin- tett, cigarettám gyújtott és belekezdett az „igazság“ elmondásába. — Gyűlölöm a kormányt, ha. megfeszül, se dolgozok neki. — Nem gondolja, hogy önmagának dolgozik? —? vetettem közbe. — Ne vágjon a szavamba, várja be a végét, hogy hová akarok kilyukadni. Szóval nem dolgozok neki. Majd. mi megmutatjuk, hogy ki az úr a. háznál. Velünk nem lehet kukoricázni, az a világ már elmúlt. Már azt hittük, hogy velünk van, fölemelte a fizetést, de amit jobb- kézzel adott, ugyanazzal vissza is vette. Kerekperec kijelenti, hogy nem ad. semmit, még az ígéreteit is visszavonja. JVem igaz! — vágtam megint a szavába — a kormány nem vonta vissza ígéreteit, sőt a, fizetésemelésről szóló rendelet már életbe is lépett. — Mese — válaszolt ő és folytatta, ahol abbahagyta. — Mi nem engedjük, hogy packázzanak velünk. Elhúzzuk a kommunisták nótáját. Látja azt a házat? — s az Idegenforgalmi Iroda. épületére mutatott: homlokzatán gránálüt ötté sebével, kilőtt ablakaival nagyon szomorúan hatott. De az „igazmondó“ minden felindultság nélkül jelentette ki: — Ez még semmi, lesz itt még haddelhadd, ha m.i megindulunk, Jcő kövön nem marad ebből a nyomorult porfészekből. C zívemhez nőtt ez a város, sze^ retem, mintha itt születtem volna. Elfutott a méreg, haragos hangon kérdeztem: — Van magának családja? — Mi a fenének lenne? Nő akad bőven, a gyerek meg csak nyűg az ember nyakán. — S mondja csak. melyik üzemben dolgozik? — szegeztem neki újból a kérdést. Kapásból válaszolt: — Hengerész vagyok a Borsocl- vidéki Gépgyárban. A bolondot játszatja velem ez az ember — morfondíroztam magamban. Már többször megfordultam az említett gyár környékén, de hengérdének a nyomát se láttam. Elfogott a kíváncsiság az ismeretlen „igazmondó“ kiléte iránt. — Mutassa már meg az igazolványát — fordultam hozzá, bár jól tudtam, hogy ehhez jogom nincsen, az igazoltatás a karhatalmi szervek privilégiuma, deliét manapság el lehat tekinteni az ilyen kis hibától. Meghökkénve nézeti rám, szemében a gyanakvás félelme lobbant. Éreztem, elvetettem, a sulykot, s hogy kiköszörüljem a csorbát, szolgálatkészen nyúltam igazolványom után, hogy .én is megmutassam, de az én emberem nem várta be. sarkon fordult és pillanatok alatt eltűnt a villanyrendőrnél tolongó sokaságban. Ez aztán alapos önkritika volt „igaz- mondása“ felett, gondoltam magamban. azafelé vettem utamat. A lassan leszálló este békebeli jóérzést csalt elő lelkem mélyéről. A Széchenyi utcán lámpák gyúlUzk, a.z égen meg csüla.gok. A sárid állóóra fél ötöt mutatott. Meggyorsítottam lépteim, hogy még idejében A nyugalom, a béke őrei A fclbolydult ország idegőrlő nyugtalansága lassan-lapsan feloldódik a békére, nyugalomra vágyó emberek akaratából. Á bc- kétlenkedők, a zavartkeltok, s a pusztítás egyéb halállovagjai hiába bu,fogatják már az indulatokat, az ország sorsáért aggódó milliók egyre inkább józan eszükre hallgatnak. Az ország és a nép érdeke most azt kívánja, hogy álljon helyre a rend, nyugalom, teljes erővel meginduljon a munka, begyógyítsuk hazánk ezernyi sebét, s megint felemelje fejét a jólétet teremtő béke. A rend és nyugalom megteremtésében nagy szerepet játszanak újonnan alakult karhatalmi osztagaink; bátorságuk, a néphoz és a szocializmus ügyéhez való rendíthetetlen hűségük bizonyíték arra, hogy a rendzavarok aknamunkája nem fog újabb megpróbáltatásokat zúdítani e sokat szenvedett népre. Felfogják a nép ellen irányuló csapásokat, visszaverik az ellenforradalmi erők támadásait. Nines kö- nyörület azok számára, akik, nem értik meg az idők szavát, lázitó szavaikban gyilkos tőröket rejtegetnek, hogy egy nép felébredt lelkiismeretébe döfjék, s megint felüsse fejét a társadalmi anarchia, Szent hivatását tagadja meg az az orvos, aki a nagybeteg ágyánál a halálról prédikál, miként emberi mivoltából vetkőzik ki az, aki ilyen nehéz körülmények között az országmentő munka megindítása ellen szónokol. Sajnos, még mindig akadnak ilyenek. A nép egyre erőteljesebben követeli a törvényes rend helyreállítását, a létbizony t ala n ság megszün tetésé t, hogy ne kelljen többé rettegnünk életünkért, dolgozhassunk és gyarapodhassunk. Aki szembeszáll ezzel, az nem kerülheti el a büntetést, az ellensége ennek a népnek. Az ellenséggel szemben nincsen irgalom. A rendbontók, látván a nép hangulatának javulását és a karhatalom erősödését, rendőreink és tiszti alakulataink ellen indítottak támadást, azzal a gálád céllal, hogy lejárassák és népszerűtlenné tegyék őket. Szavaikban a bajcsi- nálás legbrutálisabb eszközeivel élnek, az elmúlt 11 év joggal elítélt ávósait, a Rákosi-hatalom levitéz- A lett terrorlegényeit keresik a tisz- \\ tek között. A nép ezekkel szem- A \ beni ellenszenvét most új karha- ^ \ talmunk ellen szeretnék kijátszani, tv hogy újabb incidenseket, provokációkat robbantsanak ki Egyszer s yy. mindenkorra kijelentik, hogy soraikban nem kaphatnak helyet a \ múltban kompromittált személyek, ‘ "n! becsületes, a népet igazán szerető magyar emberek ők, hivatásos és tartalékos honvédtisztek, munkások, akik nem kérnek a múltból, de azt sem engedik, hogy a szocializmus ügye csorbát szenvedjen. Rendet, nyugalmat akarnak, ezért harcolnak legjobb tudásuk és akaratuk szerint. Munkájuk sikeréhez nagyban hozzájárul megyénk cs városunk becsületes polgárainak rokonszenve, támogatása. Mindent megtesznek azért, hogy leszereljék a provokátorokat, népünk életére, nyugalmára törő ellenforradalmi erőket, megszilárdítsák a törvényes rendet, egyengessék a kibontakozás nehéz és fáradságos útját. Aki igazán szereti hazáját, a békét és nyugalmat, csak tisztelettel nézhet lel a karhatalom egyszerű katonáira, akik fáradságot nem. kímélve, életüket kockáztatva őrködnek álmaink felett. Kezükbo vart letéve városunk és megyénk népének nyugalma, — s jó kezekben van. Ezek valóban a mi katonáink, a népért, a nyugodt emberi életért álltak csatasorba, hogy végleg elűzzék felőlünk a félelmet, megvédjék forradalmi vívmányainkat, a szocializmus ügyét. IjT ísérje őket fáradságos, nehéz munkájukban népünk megbecsülése és szeretete. OlvuwinL írják Mit várunk az újságtól? Mind több levél érkezik szerkesztőségünkbe. Ezekből közlünk most részleteket, A teljes felelősség hatja át R. L. levelét, aki Mucsonyból írt. Kritikát mond az elmúlt évek hibái felett, de, ugyanakkor a pozitív eredményekről sem feledkezik meg: »Fűzzenek világos és helyes kommentárokat. elsősorban azokhoz a nemzetközi eseményekhez — írja levelében —, melyek a magyar nemzet sorsának alakításában szerepet játszanak, újságíróink ne féljenek a reális tényeket napfényre hozni. Bátran tárják fel államunk és társadalmi rendszerünk erényéit, fogyatékosságait. állítsák azokat helyes megvilágítással a közvélemény érdeklődésének középpontjába.« Majd így folytatja: Tévedés ne essék, mi nem azt akarjuk, hogy lapjaink cikkeit az érjek otthonomba, nehogy utcán érjen a kijárási tilalom, A Kossuth térről felpillantottam a köd- beborult Avasra. A leégett kilátó csigalépcsője, mint szomorú csont-' váz fekeléllett ki a horizont távoli kékségéből. Megdöbbenve álltam néhány pillanatig. Eszembe öt lőttek az ismeretlen szavai: Ha mi megindulunk, kő kövön nem marad ebből a nyomorult porfészekből ... Kezem ökölbe szorult. (ÍJ ilyen hatalmak állhatnak mö- x 1 gölte, hogy ilyen vakmerőén fenyegetőzik? Megtévesztett, avagy megtévesztő? Egyremegy. Gyújtogató, ránk szeretné gyújtani azt a házat, melynek talapzatát mártírok vére festette pirosra. Hány ilyen közveszélyes élem keveredik cl manapság a becsületes emberek sűrűjében. Szítják az indulatok tüzet, hogy vérbenforgó szemekkel bújjon elő az emberi vadság és házainkra tüzcsóvát vessen a borzalom. De egyre fogy az ilyen „igazmondók“ hitele, a kedélyek lehig- gadnak s az indulatok zavarából kitisztul a sorsunkkal való józan törődés. Oly igen kívánjuk már a békét, a nyugalmat! A becsületes emberek béke, munka utáni vágya végül elsöpri a háborúskodás megszállottáit. Békét, békét e sokat szenvedett népnek! — halljuk « minden oldalról feltörő óhajt, de vannak még, akik szítják a ki hú- nyóban lévő szenvedélyeket. Né- mitsuk el őket, ne hagyjuk, hagy garázdálkodásokkal újabb megxmo- báltatásokat zúdítsanak ránk. Emberek, ne engedjük! •ser á «t á ^ egyes ellenforradalmi elemek kaján, megelégedett vigyorral olvassák, A népről írjanak a népnek, A magyar népről és a világ minden népéről a nép javára. Folytassák újságíróink azt a népfelvilágosító, a nép ügyéért kiálló munkát, amelyet a XX. kongresszus után tettek —1 már amennyire az önkény megengedte — amikor a szocialista demokratizmus eszméinek sugarai által megtisztult tollal írtak, végezzék tovább munkájukat egy független, népi Magyarország megteremtése érdekében. Segítséget kér Barsi József Berentéről a szénosztályozótól segítséget, kér, hogy járjunk el Velők József asztalosnál, mert az általa készített konyhabútor minősége ellen kifogása van és a javítást az ígéret ellenére nem hajtotta végre. Sérelem Több dolgozó paraszt kereste fel szerkesztőségünket Tok aj hegyalj a környékéről, A levélírók arra kérnek felvilágosítást, hogy a Sátoraljaújhelyi BorJorgalmi Vállalat miért nem egyformán fizeti ki a szerződéses must árát, amit október 23 után, illetve előbb adtak be a dolgozó parasztok. Ezúton kérjük a borforgalmi vállalat sátoraljaújhelyi kirendeltségét, hogy az Észak- magyarország h asá b jai n kereszt ül tájékoztassa a bortermelő dolgozó parasztságot a helyes árkiíizetésről. Panaszok-Farkas Gábor, Tá31ya, Bocskay u. 18. szám alatt lakó termelő és több mint 30 dolgozó paraszt írta alá e/A a levelet, amelyben sürgős intézkedést kémek; ÖzVi Hubai Andrásné, Mád, Rákóczi utca- 216. szám alól ugyancsak a borforgalmi vállalatról ír* és bírálja annak eljárását, mert szerinte nem igazságosan fizetik ki a külön- bözetet. Reméljük, a boríorgalmi vállalat elíigyel a panaszok jogosságára és megfelelően intézkedni fog. Arra kérjük olvasóinkat, hogy továbbra is forduljanak hozzánk ugyanolyan bizalommal, ahogy aző eddig tették, igyekszünk mindenben segítségükre lenni. Azt kérjük minden olvasónktól, levélírónktól, l}ogy a névaláírás mellett pontos lakcímüket is tüntessék fel. mért e«$ak hiányában nem tudunk megfelelően intézkedni, a pontos cím hiányában válaszlevelet nem tudunk írni* v>— ít ~hl