Észak-Magyarország, 1956. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1956-10-25 / 252. szám
fmmmmsm II UDP BQRSOD-IBIUJ-ZEMPLE» MEGYE) BIZOTTSÁGI fS I MEGYEI UMftCS LAPJA XII. évfolyam, 252 szám ÁRA 30 FILLÉR *•> 25. csütörtök Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy lapunk legközelebbi száma ma délután jelenik meg. A lappéldányok csak az újságárusoknál vásárolhatók meg V.--------------------------------------------------------------J H ogyan Jett a lelkes tüntetésből provokáció A »fekete« nap legsúlyosabb eseménye a rádióban a Sandor-utcában zajlott le. Hogyan is történt? A kora esti órákban, amikor a lelkes, fegyelmezett diák-csoportok tüntettefo. egy csoport megjelent a rádió épülete előtt. Küldöttség kereste fel a rádió vezetőjét, elmondotta kéréseiket, több pontban meg is egyeztek, de ezalatt kint a hangulat egyre pará- zsabbá vált. A Sándor-utca felől most már fasiszta jelszavak is hangzottak el, felrepültek az első téglák. A tüntetők a kapu előtt csoportosultak. Közben a kívánságnak megfelelően bent a hangfelvételre készültek. Az ifjúság egy része ekkor már csoportokban elvonult, de a tömeg mégsem csökkent, mert a körút felől újabb és újabb csoportok érkeztek, most már fegyveresen. Feltörtek egy laktanyát, onnan szereztek fegyvert. A házi tűzoltók fecskendőkkel próbálták távoltartani a tüntetőket, de amikor ez sem használt, kénytelenek voltak könnyfakasztó bombáJcat alkalmazni. A helyzet percről percre élesebbé vált. Betörték a rádió ablakait, átmentek a vaskorlátokon. A jelszó most már az volt: megszállni, elfoglalni a rádiót. Az őrök vaktölényekkel a levegőbe lőttek, így próbálták elriasztani a támadókat. Mindent elkövettek, hogy fegyverhasználat nélkül tisztítsák meg a rádiót. Egyetlen embert sem sebesítettelc meg a támadók közül, pedig ekkor már egyre több lövés dördült el. Előbb egy államvédelmi őrnagyot, később összesen hat védőt ért ellenséges találat. Még ekkor sem tüzeltek. A rádióban ostromállapot uralkodott, de az adás zavartalanul folyt. Amikor már tíz teherautó fegyveres suhanc érkezett, s megszállták a rádióval szomszédos házakat, tüzeltek a túlsó oldalról és amikor már sok őr halt meg, kaptak parancsot, hogy a támadókra vlsszalőjjenek. A rádió dolgozói az utolsó pillanatig biztosították az adást, a Kossuth rádiót nem tudták elnémítani. A Kossuth rádió él. A rádió dolgozói lőfegyvertűz közepette is helytálltak és nem eredménytelenül, mert most is jelentkezik a Kossuth rádió Budapest* JVS-í volt a helyzet Pesten tegnap este 8 órakor A párt és a kormány kezében van © helyzet... Ez azonban még nem jelenti azt, hogy mindenütt rend és nyugalom van. Az volt a helyzet tegnap este 8 órakor y fővárosiban, hogy még mindig több 'helyen olyan góc van, — a sokhelyütt megtörtént fegyverletétel ellenére is — ahol fegyveres harcot folytatnak, népi demokratikus rendünk ellen. A párt és a kormány szervei mindenütt jelen vannak, éppen ezért tudják azt, hogy sokhelyütt az egyes csoportok a helyzetet teljesen félreismerve és nemismerve folytatják ez órában is az ellenállást. Ezeket ismételten felszólították, hogy a további vérontás elkerülése végett időben tegyék le a fegyvert, mert helyzetük reménytelen. A helyzet fokozatosan javul. A rendet helyre fogjuk állítani minden erővel. A támadó csoportok közül egyre többen megadják magukat, vagy eldobják a fegyvert. A Magyar Távirati Iroda jelenti Budapestről Szerdán a kora reggeli órákban, (amikor Budapest utcáin többféle igen. heves küzdelem folyt az ellenforradalmi csoportok s népi államunkat védő karhatalmi szervek között, a fővárosa üzemekben is hozzáláttak a rend biztosításához. Legtöbb gyárban. munkásőrségeiket. szerveztek, akik a honvédséggel együtt szembeszáll tak az ellenforradalmi csoportok támadásaival. Súlyos harcoik folytaik Budapest belvárosában. Az ellenforradalmi provokátorok megtámadták a rádió épületét, a Szabad Nép székházát, megtámadtak több laktanyát, párthelyiséget. Amikor híre érkezett annak, hogy Nagy Imre elvtárs a Minisztertanács szerda délelőtt megválasztott elnöke beszédet mond, a gyárakban hangos-híradókat állítottak fel, hogy a munkában levők és az őrségen tartózkodók is tájékozódhassanak a kormányban s a pártvezetésben beállott változásról. A déli órákban már sok budapesti üzem jelentette, hogy ha nem is teljes erővel, de részlegesen megindult a munka. A délutáni órákban tisztulni kezdett a helyzet Budapest belvárosában is. A kormány felhívására egyre több csoport szüntette be a harcot. tette le a fegyvert. Este 6 óráig a' főváros lágyrészében helyreállt a rend. A késő esti órákban már csak szórványos lövöldözés hallatszott a városban és csak néhány helyről jelentettek fegyveres küzdelmet. A DIMÁVAG Gépgyárban szerda este teljes a nyugalom, a gépek szokott zúgása hallatszik. A délelőtti m unkásgy ülés befejeztével valameny- nyien munkába álltak. A munkás- gyűlésen forró hangulatban tárgyalták meg az országos, s a gyáron belüli problémákat. A gyűlésen elhatározták, hogy küldöttséget küldene.-? Nagy Imre elvtársihoz, hogy elmondhassák a DIMÁVAG Gépgyár dolgozóinak sérelmeit és követeléseit. A délutáni órákban a miskolci műegyetem küldöttsége is csatlakozott a miniszterelnökhöz Induló munkás- küldöttséglhez. Üzemről üzemre járva megkértünk néhány dolgozót, mondja el véleményét a fővárosban történt eseményekről, a párt, valamint a kormány vezetéséiben beállott, változásokról. Boros Frigyes, a vasúti kerékpár- üzem prodülesztergályosa mondotta: — Megdöbbentettek a pesti eseményekről szóló hírek. Az egyetemi fiatalok helyes célokért induló békés tüntetését, jóhiszeműségüket az ellenséges erők gyalázatos módon (kihasználták. — Véleményem szerint talán elejét lehetett volna venni a történteknek, ha Gerő elvtárs kimerítőbb, megnyugtatóbb beszédet mond a rádióban. — Örülök annak, hogy Nagy Imre elvtárs újra miniszterelnök. Megnyugtatott rádiónyilatkozatának az a gondolata, hogy az új kormány az 1953 júniusi kormányprogram elveinek szellemében fog dolgozni. Schmiedt János, a keréikpárüzem esztergályosa így nyilatkozott: — Elítélem a fővárosi véres eseményeket. — Nagy Imre elvtárs miniszterelnökké választásával kapcsolatban nemcsak a magam, de az egész gyár munkásainak örömét tolmácsolhatom. Nagy Imre elvtárs személye előttünk garancia arra. hogy a jövőben :nem ismétlődnek meg a műit szégyen teljes törvén ysórtései. — Bízunk pártunkban, kormányunkban. de meg kell mondanom, hogy azoknak a személyeiknek, akik a múltban hibát hibára halmoztak, át kell adniuk a helyüket olyan elv- társaknak, akilk bírják a nép bizalmát. — Várva várjuk, a részletes kormányprogramot, amit Nagy elvfcárs nyilatkozatában megígért. Úgy vélem, hogy csak ez hozhat általános megnyugvást az egész országban. Mi addig is helytálltunk munkahelyünkön. Nagy Imre elviársnak, a Minisztertanács elnökének szózata Budapest népéhez! Budapest népe! Közlöm, hogy mindazok, akik a további vérontás megszüntetése érdekében ma 14 óráig beszüntetik a harcot és leteszik fegyverüket, mentesülnek a statáriális eljárás alól. Egyúttal kijelentem, hogy minden erőnkkel megvalósítjuk az 1953. júniusi kormányprogram elvi alapján — úgy ahogy azt annak idején u parlamentben kifejtettem — országunk következetes demokratizálását, a párt, állami, politikai és gazdasági élet minden területén. Kövessék felhívásunkat, szüntessék be a harcot, biztosítsák a rend és a nyugalom helyre- állítását népünk, országunk jövője érdekében. Térjenek vissza a békés alkotó munkához. Magyarok, Dolgozók, Elvtársak, Barátaim! Felelősségteljes percekben szólok hozzátok. Mint tudjátok a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és az Elnöki Tanács bizalmából, mint a Minisztertanács elnöke átvettem a kormány vezetését. Minden lehetősége megvan annak, hogy politikai programomat, a magyar népre támaszkodva a kommunisták vezetésével a kormány megvalósítsa. E program lényege — mint tudják — a magyar közélet széleskörű demokratizálódása , a szocializmus építésében a mi nemzeti sajátosságainknak megfelelő magyar út megvalósítása, nagy nemzeti céljainknak. a dolgozó tömegek életkörülményeinek gyökeres megjavítása. Ahhoz azonban, hogy a munkához közös erővel veletek egvütt. hozzáláthassunk, a legelső dolog a rend, a fegyelem, a nyugalom megteremtése. A békésen tüntető magvar ifjúsághoz csatlakozva. ellenséges elemek, félrevezetve sok jóhiszemű dolgozót, a népi demokrácia, a nénhaía- lom ellen fordultak. Legelső és mindenekelőtt álló feladat most. hogy a helyzetet sürgősen konszolidáljuk. Utána minden kérdésben szét értünk, hiszen eervet akar a kormány és a magyar nép többsége. Nemzeti létünk iránti közös nagy felelős^ segre hivatkozva szólítalak fel benneteket, — minden magyar férfit, nőt, ifjút, munkásokat* parasztokat, értelmiségieket, — hogy szilárdan álljatok helyt, őrizzétek meg nyugalmatokat, álljatok ellen a provokátoroknak, segítsetek helyreállítani a rendet, támogassátok rendfenntartó erőinket. Még kell akadályoznunk közös erővel a vérontást, nem szabad engednünk, hogy vér szennyezze he szent nemzeti programunkat. A magyar kormány békés építőmunkára készül. A kormány el van szánva arra. hogy nem engedj letéríteni magát a demokratizálás, a ma-» gyár nép érdekeinek megfelelő, a nép széles rétegeivel megtárgyalt nrogram megvalósításának útjáról. Nem a bosszúállás, hanem a me^b^ké- lés politikáját akarjuk folytatni. Ezért a kormány elhatározta, hogy mindazokat, akik önként és azonnal leteszik a fegyvert, ahhalmgviák a harcot, nem vonta statáriális eljárás alá, mint ahogy ígv járt el a magukat eddig megadott csoportokkal szemben is. Munkások, vécUétek meg a gyárakat, a gépeket. a magunk kincse ez! Az egész néunek okoz kárt az, aki rabol, va"v fosztogat. Rend, nyugalom, fegyelem, ez most a jelszó, ez áll mindenekelőtt! Barátaim, Magvarok! A kormány programját hamarosan részleteiben is ki fogom feitení és azt a rövidesen összeülő országgvíí^é« fog!a megvitatni. Jövőnkrő! van sz<v ..yumizaiL- fel emelkedésének nae'v úti a áH előftímk! AlHa- fetíf’p kormány m^g^THRizfo^Tf^átök a hélréc »"•»íj/í alkotó munka felkutatását, tegyétek lehafővé. hogv V»CT7'Sr»k minden dolgozóin Sodorni! munkálkodhasson c^aládtj* ^ a maga -inaién. ÄIIiátok a e«rt m^gé. álljatok n i.-r*v»r*ór?v mHgé? Bízzatok ahban. bogy a múlt kőTrtio tanulva* megtalálok a helyes utat hazánk felvirágoztat fására! ÁTVITT! ^Megkezdődik a múlt minden bikáját bátran felszámoló békés építés új korszaka Kádár János elvtárs beszéde Munkások. Elvtársak! Az egyetemi ifjúság — kezdetben jórészt elfogadható 'követelésekkel in- duló — felvonulás© rohamosan elfajult népi demokratikus rendünk elleni tüntetéssé s ennék a leple alatt fegyveres támadás robbant ki. Csak izzó haraggal lehet szólni erről a támadásról, amellyel az ellenforradalmi reakciós elemek felkeltek hazánk fővárosa ellen, népi demokratikus rendünk, a munkásosztály hatalma ellen. A népköztársaságunk törvényes rendje ellen fegyverrel támadókkal szemben pártunk Központi Vezetősége és kormányunk az egyedüli helyes álláspontot foglalta el. A megadás, vagy a teljes legyőzetés lehet a sorsa azoknak, akik makacsul folytatják gyilkos, ugyanakkor teljesen kilátástalanná váló harcukat dolgozó népünk rendje ellen. Ugyanakkor tudjuk, hogy rejtve harcbainduló provokátoroknak fedezésül szolgált sok. a zűrzavar óráiban utat tévesztett ember s különösen sok fiatal, akiket nem tekinthetünk rendszerünk tudatos ellenségeinek, ennek megfelelően most amikor az ellenséges támadás felszámolásának szakaszában vagyunk, a további vérontás elkerülése végett azt tettük, hogy a magukat felszólításra önkén' megadó megtéved leknek lehetőséget adtunk és adunk arra. hogy életüket és jövőjüket megmentve, visszatér hessenek a tisztességes emberek közé. A harcot elsősorban néphadseregünk leghübb egységei, belső karhatalmunk, rendőrségünk hősi bátorsá got tanúsító fiai. volt partizánok vívják a testvéri és szövetséges szovjet katonák támogatásával, de ez a harc egyben politikai harc is, amelyben pártunk, munkásosztályunk képezi a főerőt. Kommunista és munkás elvtársak! Budapestiek és vidékiek! Segítsetek minden lehetséges módon, nem utolsósorban a politikai tömegfelvilágosítás eszközeivel megvédeni és végső győzelemre vinni a munkásosztály politikai hatalmának védelmében folytatott harcot éppúgy, mint a békés. normális életnek a lehető legrövidebb idő alatti visszaállítását. Ebben a harcban fontos feladata van minden pártszervezetnek, minden egyes párííünkcionáriusnak. minden munkásnak és munkásnőnek. A dolgozó nép hatalmának megvédésében tanúsítsatok olyan szilárdságot és állhatatosságot. hogy a kapitalizmust feltámasztani kívánó támadók — még ha más, tetszetős jelszavakkal támadnak is — ne legyen mégegy- szer kedvük hasonló merénylet megkísérlésére. Védjetek meg a párt- helv isége ke t. közin tézmén yei nike t éppúgy, mint otthonaitokat és üze-1 meifékét minden ellenséges támadással és zavartkeltéssel szemben Segítsetek a megtévedt jóhiszeműek helyes útra térítésével éppúgy, mint fegyveres erőink és hatóságaink intézkedéseinek támogatásával. A kommunista és pártomkívüli munkások legyenek tudatában annak. hogy a népi demokratikus rend védelmének, a szocialista társadalom felépítésének alapját képezik. Legyetek tudatában, hogy pártunk és népünk elsősorban rátok számít! Elvtársak, legyetek biztos tudatában annak is. hogy a munkásmozgalom régi érdemes katonáival a harc nehéz óráiban megerősödött vezető párt- és állama szerveink el vannak tökéivé arra. hogy az élet minden megoldást váró kérdését lankadatlan lendülettel a pártélet. az állami élet* a társadalmi élet demokratizálásának további kifejlesztése útján megoldják. A döntő reformok útja nyitva áll előttünk. Rajtatok áll. hogy ezt az utat megtisztítsuk, szabaddá tegyük minden ellenforradalmi erővel szemben is. Ma még a dolgozó nép állam- hatalmáért folytatott harc óráit éljük. de holnap meg fog kezdődni a műit minden hibáját, bátran felszámoló békés építés új korszaka. Angyalföld. Csepel. Kőbánya. Óbuda és a munkásmozgalom többi régi fellegvára. a régi forradalmi város. Buda- oest kommunistái, munkásai, munkásnői legyetek a nehéz órákban, a nehéz napokat leküzdo boldogabb jövő. a szilárd m inuk áshat állom. a szocialista társadalmi rend élenjáró harcosai. Legyetek éberek! (MTI) 120 főnyi csoport adta meg magát a Lánchíd hídfőiénél és a felesleges vérontás. Azok a fegyveres rendbontók, akik a felszólítás után meghatározott időn belül leteszik a fegyvert, megszabadulnak: a rögtönítélő bíráskodás elől; (ÍMTj$ 11 óra 45 perckor közölte a rádió: A Lánc-híd előtt 120 főnyi ellen- forradalmi és közéjük sodródott félrevezetett fiatal kitűzte a fehér zászlót és megadta magát. Belátta, hogy értelmetlen dolog az ellenállás Sxerclán este a DIMÁVAG-ban