Észak-Magyarország, 1956. október (12. évfolyam, 232-257. szám)

1956-10-14 / 243. szám

4 ÉSZAK M AGY ARO RSZAO Vasárnap, 1956 október 14 Látjuk a tennivalókat «• az Ózdi ptDAGúGusiHKETRái Október 11-én. az ózdi városi ta­nács nagytermében tartották meg az ózdi pedagógusok ankétjét. Napi« renden szerepeltek az értelmiségi határozat problémái, továbbá a pe­dagógusélet sajátos kérdései. Nehezen indult a vita. A levegő­ben még érezni lehetett a gyanak­vás nyomasztó terhét. A demoklészi kard hajszálon függő rémülete még mindig kísért, de a vitaindító elv­társak bátorító szavai végülis meg­törték a jeget. Gyakran hivatkozunk a XX. kon­gresszusra, a júliusi párthatározatra, mely új szellemet kíván teremteni hazánkban. Ez a hivatkozás nem lehet elég gya­kori. Uj lapot nyitottunk a szocia­lista fejlődés történetében, olyan la­pot, melyet igazsággal, örömeinkkel, bajainkkal és jövőnkbe vetett ren­díthetetlen hitünkkel kívánunk te­leírni. A hozzászólók majd mind­egyike kitért a múlt sérelmeire. Ak­kor nem mondhatták el, mi fáj, most itt az alkalom, beszéljünk róla. Az egyik felszólaló a régi és új ér­telmiséggel kapcsolatban a követ­kezőket mondotta: — A régi pedagógusok származás tekintetében nem nagyon különböz­nek az újaktóL A kizsákmányolok elvétve küldték csak gyermekeiket a pedagógus pályára. Vannak ugyan kivételek, de ebből nem lehet álta­lánosítani. Ne lé tegezzük az értel­miséget. Ha nincsen válaszfal kö­zöttük, ha sokat beszélünk róla — lesz, s ebből csak hátránya származ­hat az országnak. Majd így foly­tatta: Hogy országunk most nagyobb gondokkal-bajokkal küzd, nem kis szerepe van ebben annak, hogy le­becsülték az értelmiség szerepét, nem akarták figyelmbevenni tudá­sát, hozzáértését. Ne a beosztás te­gye értelmiségivé az embert, hanem a tudás, a hozzáértés. A diploma még nem minden. — Az értelmiség — folytatta — barlangbabujt, mert bekergették. Hogy ki ne jöjjenek, őrizték a bar­lang bejáratát. Bárki az orrunkra koppinthatott és sarokbaparancsolt a legkisebb félrelépésért. A párt ér­telmiségi határozata véget vetett ennek a lehetetlen állapotnak. Megteremtette annak lehetőségét, hogy az értelmiség kifejtse társa­dalmi funkcióját, igazán segítse az ország fejlődését. Vannak ugyan még visszahúzó erők, de ezeket el­fogja seperni az új kor, az a nagy szellemi megújhodás, amelyet a XX. kongresszus éltet. Sokan a közoktatásban meglévő hiányosságokról beszéltek. Szilárd alapra kell helyezni az oktatásügyet. Jó tankönyvek kellenek, melyek az objektív igazság tanítását szorgal­mazzák. Csökkenteni kell a tanulók túlterhelését, hogy gyermekeinknek gyermekkoruk is legyen! A pedagó­gusok túlnyomó többsége szolgálta a személyi kultuszt. Hozzájárult egy hibás politika végrehajtásához. De tehettek-e mást? Csoda-e, hogy bi­zalmatlanság lett úrrá rajtuk? Nem! Többen mondották: nekünk teljes biztosíték kell most arra, hogy a XX. kongresszus és a párthatároza­tok szelleme — amelyet megértet­tünk és magunkévá tettünk — aka­dálytalanul hatalomra jusson. Nem akarunk tovább kétkedéssel, bizal­matlansággal szívünkben élni. Nagy a mi felelősségünk, az új generáció van gondjainkra bízva. Rajtunk is múlik, hogy milyen emberekké vál­nak. Mi tanítani akarunk, de elsősor­ban önmagunknak kell meggyőződ­nünk arról, hogy amit tanítunk, megfelel az igazságnak, és egy-két év múlva nem 6zorul tragikus kor­rekcióra. Sokan felvetették a pedagógusok anyagi megbecsülésének kérdését. Ezen a téren komoly hiányosságok vannak. Történt ugyan fizetésrende. zés, de nem lehetünk megelégedve vele. — Az új és régi értelmiség között — mondotta egy felszólaló — nem a különbség a lényeg, hanem az azonosság. De ezt a különbséget gyakran a régiek hátrányára értékelik. A különbségek hangoztatása bi­zonytalanná teszi a régi pedagógu­sok munkáját. A gyermekek előtt is lejáratják vele. Nem egyszer meg­történt, hogy a tanuló megtagadta az engedelmességet tanítójának, mondván — hogy ►»■mit beszél maga az új világról, amikor maga régi?« Egy le nem szűrt, tisztázatlan el­méletet tanítottunk. Nem volt meg hozzá a szükséges történelmi távlat, s most kiderül, hogy hibás nézetek­kel tömtük meg a gyerekek fejét. Zavaros helyzet jött így létre. Az ellentmondások annyira megviselték a tanulókat és tanítókat, hogy nem csodálkozhattunk, ha valaki cinikus nemtörődömséggel könnyített a lel­kén. Az erkölcsök megromlása is következett ebből. A politikai, bak­lövések. hibák megingatják az em­ber erkölcsi hitét. Komoly bajok vannak az ifjúság erkölcsi életében is. Látjuk a tennivalókat, a bajokat és most az orvosságon, a helyes gyógymód megtalálásán kell fára­doznunk. Munkánk sikeres lesz, ha az új szellem nagy ígéretei való­sággá lesznek. Bízunk a Központi Vezetőség határozatában; ha felve­tette az új szükségességét, munkál­kodik is rajta. De nekünk nem sza­bad csak nézni ezt az utat. Rá kell lépnünk és menni rajta. Többen megemlítették, hogy ózdi vonatkozásban még nem nagyon látni a párthatározat végrehajtásá­nak eredményeit. A szellem újul, frissül, de még nem öntődött for­mába. Még csak sejtés, érzés, ami nem kristályosodott gondolattá. Most egyik legfontosabb feladat a bizalom megteremtése, mely nem megy máról holnapra. Segíteni kell. Mindenki tegye ma­gáévá az egyszerű emberekre köte­lező önkritikát. A nagy tévedések abból is adódtak, hogy a személyi kultusz megtestesítői nem törőd­tek a nép véleményével, csalhatat­lanoknak tartották magukat, és most itt az eredmény. Nem szabad még- egyszer ilyen hibába esni. A szocia­lista demokrácia meg fogja hozni az egészséges társadalmi életet, melyben az egész nép ellenőrzése, véleménye fog érvényesülni. Le­gyünk rajta, hogy a magunk terü­letén harcoljunk érte! Az ózdi pedagógusok hitet tettek az újatakarás, a Központi Vezetőség határozata mellett. Hitüket, akara­tukat, fáradozásaikat gyümölcsöztes- se az idő, — ne kelljen mégegyszer megbánni, hogy hittek s munkál­kodtak. G. M. Mégegyszer a tanácsülésről Néhány hete beszámoltunk a miskolci városi tanács szeptember 21-i üléséről. Beszámolónkban bí­ráltuk a tanácsülést, mert a város kulturális problémáinak megvitatá­sát, amelyet a tanácsok életében először tűzött tárgyalásra, levette a napirendről A napokban került kezünkbe a »Miskolci Tanácsok Híradója« című kiadvány, amely ugyancsak foglal­kozik az említett tanácsüléssel, illetve arról rövid — de nagyon hiányos — beszámolót ad. Hiányos pedig azért, mert magát a vita alap­ját képező népművelési állandó­bizottsági beszámolóról egyetlen szót sem ír, pusztán az elhangzott hozzászólásokat regisztrálja. Ennél is téved, mert nem tizenhatan, ha­nem tizennyolcán jelentkeztek hozzászólásra és közülük tizen nem jutottak szóhoz. A vita berekesztéséről így ír a Miskolci Tanácsok Híradója: »Vi­tatható kérdés az, hogy helyes volt- e a hozzászólások befejezése mielőtt minden jelentkező el nem mondta véleményét. A Népköztársaság El­nöki Tanácsának 1954. évi 16. szá­mú határozata szerint a vita lezárá­sára a tanács bármely tagja javas­latot tehet, az indítvány felett a tanács vita nélkül, szavazással dönt.« Senki nem vonta kétségbe ennek a döntésnek jogszerű voltát. Az Északmagyar ország szeptember 27-2 cikkében sem ezt kifogásoltuk, ha­nem annak helyes, illetve helytelen voltát vitattuk. Azt, hogy vajon helyes volt-e Miskolcon 1956. szép-* tember 21-én levenni napirendről a kulturális kérdések tárgyalását ak­kor, amikor Miskolc kulturális problémái hónapok óta az országos érdeklődés homloktérében állottak és amikor a júliusi párthatározat végrehajtása során a kulturális funkciók is erősebb reflektorfénybe kerültek. Vitattuk annak helyessé­gét is, hogy a tanácsülés résztvevői a még hátralévő tíz fölszólaló meg­hallgatására vonatkozóan egy órán belül két, egymással homlokegye­nesen ellenkező indítványt fogad­tak el. Ezt vitattuk, nem a jogszerűségei és a Miskolci Tanácsok Híradójá­nak is a rideg jogi kereteken túl kellett volna értékelnie a tárgy napirendről való levételét és az ér­tékelésnél magáévá kellett volna tennie azt a gondolatot, amelyet ugyanazon szám második oldalán így fogalmaztak meg: »Érezze ma­gáénak necsak a végrehajtóhízoit- ság, de az egész tanácstagság a művészet, a kultúra emelésének gondját, mert a város és megye la­kosságának életszínvonal emelkedé­séről, a kulturális igények kielégí­tése nélkül beszélni nem lehet.« A cikk így fejeződik be: »A vá­rosi tanács legutóbbi ülése komoly lépést jelent előre a tanácsi demo­krácia kiszélesítése, a város kultu­rális és gazdasági feladatainak jobb megoldása terén.« Hát, ami a kulturális feladatokat illeti — ebben a megfogalmazásban — legalább is vitatható. B M. Az országos tűzoltóverseoy győztesei Az ország legjobb falusi és üzemi társadalmi tűzoltói mérték össze tu­dásukat, ügyességüket Budapesten, a Margitszigeten megrendezett tűzoltó versenyen. Az országos tűzoltózene­kar műsora után a belügyminiszter köszöntötte a dísz-zászlóalj at. Ezután került soo* a versenyre. A kocsifecskendők, mozdonyfecs­kendők férfi és női versenye, vala­mint a tűzoltó tiszti iskola látványos torna- és sportbemutatói után a 400-as és 800-as kismotorfecskendő versenyre gyülekeztek az ország leg­jobb társadalmi tűzoltói. A borsodiak kis tábora élénk figye­lemmel kísérte a számokat. Végül ki­hirdették az eredményt: a 400 p/l-es kismotorfecskendő szerelésénél első a szerencsi cukorgyár csapata, a 800 p/l-es kismotorfecskendő szerelésnél második a szerencsi csokoládégyár csapata. Mindkét csapat megérdemelte a sikert, mert igen lelkiismeretesen készültek a versenyre, s győzelmük­kel újabb dicsőséget szereztek a me­gyének. A szerencsi társadalmi tűz­oltóság már 67 éves múltra tekint vissza s eddig is dicsőséges hagyo­mányai voltak. Ezzel a győzelemmel is öregbítették hírnevüket. A kommunista erkölcs egyes elméleti kérdései Irta: A. F. Siskin (I. rész). A győztes szocializmus orszá ga- ** nak egyik legnagyobb vív­mánya az, hogy szellemileg és er­kölcsileg gyökeresen megváltoztak az embereik. A szov'jebrend a kom­munizmust tevékenyen, öntudato­san építő új embereket nevelt. A történelem beigazolta azt a marxis­ta tételt, hogy az új társadalom épí­tése közben megváltoznak az embe­rek, egyre jobban megtisztulnak a régi társadalom szennyétől, elhagy­ják a kizsákmányoló rendszerből fa­kadó régi erkölcsöket és szokáso­kat. Életünkben mind mélyebb gyöke­reket eresztenek a kommunista er­kölcsi elvek és szabályok, amelyek mögött a közvélemény ereje áll. Nagy hiba volna azonban, ha nap­jainkban, amikor a nép nagyszabá­sú feladatok megoldásán munkálko­dik. nem vennénk tudomásul a dol­gozók kommunista nevelésének óri­ási jelentőségét. Nem feledkezhe­tünk meg az emberek egyrészének tudatában és magatartásában még tovább élő torz csőké vényekről. Az SZKP XX. kongresszusa a párt fon­tos feladatává tette, hogy fokozotan munkálkodjon a dolgozók kommu­nista nevelésén, s az emberek tuda­tában tovább élő kapitalista csöke- vények kigyomlálásán. Ezt a felada­tot csak úgy oldhatjuk meg sikere­sen, ha kidolgozzuk a kommunista erkölcs egész sor fontos elméleti kérdését — a marxista-leninista klasszikusok művei, pártunk hatá­rozatai és a kommunista erkölcsfor­málás gyakorlati tapasztalatainak összegezése alapján. Jelen cikkünket egyes kommu­nista erkölcstant kérdésék kidolgo­zásának szenteljük. I. Az erkölcs, mint társadalmi tudatforma Az etika tárgya I. Az erkölcs, mint bármely más társadalmi tudatforma, az emberek társadalmi létét tükrözi. A társa­dalmi tudatformákat (művészet, tu- doipány, filozófia, erkölcs stb.) asze­rint különböztetjük meg egymástól, hogy a társadalmi lét mely terüle­teit, vagy oldalát tükrözik, milyen módon tükrözik a társadalmi lét ilyen, vagy amolyan területét, vagy oldalát és ennek megfelelően, mi­lyen módon hatnak a többi társadal­mi tudatformára és az emberek tár­sadalmi létére. A filozófia tárgyát például az objektív világ és az em­beri megismerés Igáltalánosabb fej- ló'déstörvényei alkotják. A társada­lomtudomány —- a politikai gazda­ságtan, az állam- és a jogelmélet stb. — a társadalmi élet különböző oldalait tanulmányozza. A művészet tárgya elsősorban a történelmileg konkrét erpber és annak sokrétű kapcsolata a valósággá 1. Az erkölcs az emberek morális kapcsolatainak területét fogja át. Ä „morál“ kifejezés a latin mos moris, (erkölcs) szóból ered. A morál tartalma azonban nem korlátozódik ez erkölcsökre és szokásokra. Széle­sebb értélemben véve morálon egy adott társadalom egészére jellemző, (ha e társadalomban nincsenek el­lenséges osztályok) vagy egy törté­nelmileg meghatározott társadalom Kdött osztályára jellemző erkölcsi nézeteik, magatartási szabályok ösz­szessége értendő. Az erkölcsi szabá­lyok egyaránt kiterjednék az egyén és társadalom viszonyára, (úgyszin­tén az egyéninek a hazához, az ál­lamhoz, saját osztályához és az el­lenséges osztályhoz való viszonyára stb.) és az emberek egymásiközti vi­szonyára. A különböző társadalmi tudat- ^ formák más-más formában tükrözik a valóságot. A filozófia és a tudomány: tudományos törvények és fogalmak, a művészet: művészi alakok, az erkölcs erkölcsi és maga­tartási szabályok formájában. Nyilvánvaló a különbség a tudo­mányos törvény és az erkölcsi sza­bály között. Hasonlítsuk össze pél­dául a mennyiségi változások minő­ségi változásba való átcsapását kifér jezö tudományos törvényt (filozófia), vagy a tömeg és energia kölcsönvi- szonyát kifejező fizikai törvényt ez­zel az erkölcsi szabállyal: „Köteles­ségednek becsülettel tégy eleget“. A filozófiai és fizikai törvény tartalma és formája független az emberek akaratéitól. Ezzel szemben az erköl­csi! szabály már formailag is a tár­sadalom, vagy meghatározott osztály követelését fejezi kii, s emellett en­nék a követelésnek történelmileg konkrét tartalma a társadalmi fej­lődés különböző lépcsőfokain szer­felett különböző. Az első esetben ar­ról van szó, hogyan és miért men­nek végbe jelenségek és események, a második esetben pedig arról, ho­gyan kell cselekednie az embernek. Ebből mégsem következik az. hogy a társadalom (meghatározott osztály) által tagjaival szemben emelt erköl­csi követeléseket önkény, szubjektív akarat diktálná. Az erkölcsit köve­telmények, amelyeket az adott osz­tály követelményénék ereje, a szo­kás és a nevelés támogat — ugyan­úgy, mint a törvények, amelyéknek kötelező végrehajtását az állam ere­je biztosítja — valamely meghatá­rozott osztály akaratát fejezik ki, s amellett ez az osztály létének gaz­dasági feltételeitől függ. Ellenséges osztályokra tagolt társadalomban az uralkodó osztály mellett, amely az állam és a „közvélemény“ formálá­sának különböző eszközei segítségé­vel tartja magát hatalmon, elnyo­mott osztály is van, amely harcol felszabadulásáért. Mindegyik osztály a maga erkölcsét védelmezi. Ha a polgári társadalom erkölcsi szabá­lyait abból a szemszögből nézzük, hogy mennyiben felelnek meg a tör­vényszerűen zajló társadalmi fejlő­dés megérett szükségleteinek, meg­ái lapíthatjuk, hogy a mai burzso­ázia morálja nyilvánvalóan deka­dens, többé már neim felel meg a társadalmi fejlődés szükségleteinek. Vele szemben a munkásosztály mo­rálja — a proletár, a kommunista erkölcs — a haladó emberiség igazi morálja, amelynek szabályai azt a törekvést fejezik k*i, hogy a társada­lom megszabaduljon a kizsákmányo­lás és elnyomás minden formájától, s amely a dolgozó tömegek, a népek legnemesebb demokratikus remény­ségeit, béke- és boldogságvágyát tes­tesíti meg. Ugyanúgy, ahogy a tudománynak az objektív igazsággal van dolga, az erkölcsi szabályok csak akkor le­hetnek igazak, ha helyesen tükrözik az objektív történelmi folyamat meg­érett szükségleteit. Ennek folytán az erkölcs és a tudomány között ko- rántsincs abszolút eltérés. Nem szabad azt hinni továbbá, hogy az erkölcs kizárólagos ismer­tetőjele az értékelés, hogy a tudo­mánynak csak tényekkel, az erkölcs­nek pedig csak „értékekkel“ van dolga. Valójában az erkölcs nem mellőzi a valóság tényeit, hanem azokból vezeti le a maga eszmé­nyeit, az erkölcsi elveket és szabá­lyokat, 6 éppúgy a tudomány sem nélkülözi kutatási eredményeinek értékelését, hanem az élet. a gya­korlat szükségleteiből kiindulva, egyes elméleteiket félredob, más el­méleteket módosít, vagy -tovább­fejleszt stb. f Az erkölcs, mint társadalmi tu­datforma, külön tudomány — az etiika tárgya. Az etikai elméleteket általában meghatározott filozófiai rendszerek része gyanánt dolgozták ki és dolgozzák ki. Az erkölcstani elméletek fejlődésé­re az objektív világ megismerésének egész történelmét jellemző törvény- szerűség hat. Az emberi megismerés a kevésbé teljes ismereteikből a -tel­jesebb ismeretek felé, viszonylagos igazságokon keresztül az abszolút igazság felé halad. Az emberi gondolkozásnak egy adott történelmi kor feltételei köze­pette elért haladó vívmányait a kö­vetkező történelmi korok társadal­ma nem semmisíti meg, hanem kri­tikusan átdolgozza, továbbfejleszti, kiegészíti. Az erkölcstan tudomá­nyos elméleti fejlődésének legmaga­sabb foka a marxista etika. A marxista etika a morálnak ** mint külön társadalmi tudat­formának a társadalmi lényegével, sajátosságaival és fejlődési törvény- szerűségével, a kommunista morál­hoz elvezető erkölcsű haladás törvé­nyeivel, a kommunista morál fejlő­dési törvényszerűségeivel, s a kom­munizmusért folyó harcban betöl­tött szerepével foglalkozó tudomány. A marxista etika az emberiség morális haladásának egész tapaszta­2. A szabadság cs szül A kommunista mo Elszigetelt társadalmi kapcsolato­kon kívül álló embernek nem le­hetnek magatartási szabályai. Az ember, mint a társadalom tagja ne­velkedők a társadalmi követelmé­nyeknek, meghatározott erkölcs szel­lemében. Állandóan értékeli cseleke­deteit. s ha az elfogadott erkölcsöt megsérti, gyakran lelki furdalásai vannak. Az, hogy az ember maga­tartása hol alkalmazkodik az elfo­gadott erkölcshöz, hol beleütközik abba, cselekedeteink értékelésének, magatartásunk megválasztásának vi­szonylagos önállóságát tételezi fel. ami azonban korántsem zárja ki an­nak elismerését, hogy az ember cse- ekedetei meghatározott társadalmi, történelmi és osztályféltételektől stb. függnek. Ha nem létezne ez a vi- szonjdagos választási szabadság az emberi magatartás terén (viszonyla- • gos akaratsaabadsáig4, szó sem iehet­lattömegére, a múlt filozófiai és etikai gondolkodóinak leghaladóbb vívmányaira, s különösen a népek­nek a kommunizmusért folytatott harcában születő új erkölcsi jelen­ségek, nézetek, magatartási szabá­lyok összegezéséire támaszkodik. A marxista etika „nem írja elő** az erkölcsi szabályokat, hanem az emberek társadalmi létéből vezeti le, nem szakítja el az „értékeket“ a lényektől, a kötelességteljesítést a léttől, mint azt az idealista erkölcs­tant elméletek teszik. Semmi köze sincs az etikai dogmatizmushoz, sem az etikai relativizmushoz. A társa­dalmi fejlődéstörvények fényével világítja meg, hogy az adott törté­nelmi korban miiért ilyen, vagy amo­lyan erkölcsi elvek és magatartási szabályok uralkodnak, s azután mi­lyen okoknál fogva engedik át he­lyüket más elveknek és szabályok­nak. A marxista et-ikia feltárja a morális haladás belső törvényszerű­ségeit s a kommunista erkölcsi el­vek és szabályok győzelmének szük­ségszerűségét. Nemcsak, hogy meg­magyarázza, s a tömegek életének az új társadalmi rendért vívott har­cának feltételeiből vezeti le az új erkölcs eredetét, nemcsak, hogy meg­mutatja az új erkölcs jelentőségét, az új gazdasági alap létrehozásáért és megszilárdításáért folyó harcban, hanem ennek az új. valóban humá­nus erkölcsnek a megszilárdulását is előmozdítja. Mint az egész marxista tudomány, a megismerések, s egy­ben a világ átalakításának az esz­köze. ségszerüség problémája ál kritériumai ne morálról. Ha az ember cseleke­deteit végzetszerűen meghatároz­nak a külső körülmények, vagy a született ösztönök, ki volna zárva annak lehetősége, hogy az emberi magatartást a társadalom és maga az ember ellenőrizze, szó sem lehet­ne jóról és rosszról, a cselekedetek erkölcsi megítéléséről. A fatalista determinizmus hívei általában haj­lamosak mindenfajta emberi maga­tartást igazolni, s kegyelmet, általá­nos megbocsátást stb. prédikálnak, azzal az indokkal, hogy az ember nem szabad cselekedeteiben. Ugyanis ki volna zárva az erkölcsi értékelés, ha létezne abszolút csele­kedet-szabadság, mert megint csak hiányoznának a cselekedetek erköl­csi megítélésének objektív kritériu­mai. Az első esetben, az ember a (Folytatás az 5, oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom