Észak-Magyarország, 1956. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-05 / 209. szám

2 CSZAKMAGTAROBSZAG Szerda* 1956. szeptember 5, Az árugabona értékesítése növeli a termelőszövetkezeti tagság pénzbeli jövedelmét A TERMELŐSZÖVETKEZETEK kenyér- és takarmánygabona termé­be a kedvezőtlen időjárás ellenére felülmúlja az egyéni gazdák termés- eredményeit. A cséplési jelentések szerint kenyérgabonából a termelő­szövetkezetek 1.7 mázsával termel­tek többet, mint az egyéni dolgozó panasztok. A termelőszövetkezetek a nagyüzemi gazdálkodás előnyeinek kihasználásával jóval több árugabo­nát takarítottak be, mint az egyé­niek.­Az árugabona értékesítése növeli a termelőszövetkezeti tagok pénzbe­li jövedelmét. Példák bizonyítják ezt. A kesznyéteni Szabadság Terme­lőszövetkezet az eladott szabad ke­nyérgabona után 147 ezer forintot kapott. A mezőcsáti Szabadság Ter­melőszövetkezet tagjai közül Németh István 10 mázsa, Vigh Sándor 5 má­zsa kenyérgabonát adott el szabadon az államnak. Németh István 2800 forintot, Vigh Sándor pedig 1400 fo­rintot kapott. Annak ellenére, hogy a tsz-ekben több termett és az árugabona érté­kesítése növeli a termelőszövetkezeti tagság pénzbeni jövedelmét, vannak termelőszövetkezetek, állami és párt- funkcionáriusok, akik nem látják ennek jelentőségét. Pedig a tsz-ek árugabonájára népgazdaságunknak nagy szüksége van, ugyanakkor a termelőszövetkezeti tagság pénz jöve­delme növelésének egyik alapvető módja az árugabonafelesleg állami szabad áron való értékesítése. Van­nak mégis termelőszövetkezetek, ame­lyek jelentős mennyiségű árugaboná­jukból többet eladhatnának, mint amennyit eddig eladtak. Ilyen tsz a borsodivánkai József Attila és Petőfi Termelőszövetkezet is. Beadási köte­lezettségük teljesítése után mindösz- sze 9 vagon kenyérgabonát értékesí­tettek szabadon, pedig jóval többet tudnának eladni az államnak anél­kül, hogy tartalékuk jelentősen csökkenne. Egyébként, ahol a tsz ta­gok egész éven át becsületesen dol­goztak, ott még kenyérgabona feles­leggel is rendelkeznek. MI AZ OKA annak, hogy több tsz a borsodivámkaiakhoz hasonlóan ke­vesebb árugabonát értékesít szaba­don, mint amennyire ereje telne? Egyik oka az, hogy vannak állami és párfcfunkoionáriusok, akik a gabo­na eladását a termelőszövetkezetek részéről károsnak tartják.­Pedig nincs igazuk azoknak, akik így vélekednek! A termelőszövetke­zeti „tagság zárszámadásánál azon méri le évi munkájának eredményét, hogy mennyi természetbeni és pénz- juttatást kapott. A termelőszövetke­zeti tagság akkor tartja jónak a zár­számadást, ha a természetbeni jutta­tással párhuzamosan több pénzt kap munkaegységenkint. A termelőszö­vetkezet vezetőségének tehát arra kell törekednie, hogy a tagoknak munkaegységenkint minél több pénzt tudjon osztani. Egészen bizonyos, hogy a termelőszövetkezeti tagok nem fognak megharagudni, ha töb­bet kapnak, mint amire számítottak. Jellemző, hogy a borsodivánkai termelőszövetkezet egyik tagja szin­tén megkérdezte: ha olyan sok pénzt kaphatnának (a Petőfi Terme­lőszövetkezet több mint 140 ezer fo­rintot) az árugabona állami szabad áron való eladásából, miért nem ad­nak el többet az államnak? Ez azt mutatja, hogy a termelőszövetkezetek tagsága előtt is érthetetlen ez a ma* ga tartás. A borsodivánkai Petőfi Termelő­szövetkezet vezetői és tagjai éppen ezért helyesen határoztak úgy, hogy több árugabonát adnak el az állam­nak, mint amennyit előbb terveztek. AKADNAK, akik úgy vélekednek, hogy a szabadpiacon az állami sza­bad árnál néhány^ forinttal maga­sabb áron is el tudják adni felesle­ges gabonájukat. Valóban, a terme­lők és a fogyasztók között kialakuló ár valamivel magasabb az állami szabad" árnál. Ez attól is függ, hogy milyen a kínálat és a kereslet. De felmerül a kérdés: van-e olyan fo­gyasztó, aki a termelőszövetkezettől annyi kenyérgabonát tudna felvásá­rolni, s azért 140 ezer, vagy 280 ezer forintot egyszerre ki tudna fizetni? Van-e olyan fogyasztó, aki Bodolai Imrének, a kesznyéteni Szabadság Termelőszövetkezet tagjának — aki 21 mázsa kenyérgabonát adott el az államnak — egyszerre 5880 forintot ki tudna fizetni? Ilyen felvásárló nincs — csak az állam. Az államnak nem egy és két mázsa kenyérgabo­nára van szüksége, hanem többszáz, több ezer vagonnyi kenyérgabonára. Ezért szükséges, hogy mind az egyé­ni termelők, mind a mezőgazdasági termelőszövetkezetek árugabonájuk többségét az államnak adják el. Az állam központilag biztosítja a ke­nyér-, liszt- és süteményellátást. (Itt jegyezzük meg, hogy magánkereske­dők viszonteladásra kenyérgabonát nem vásárolhatnak!) Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a fogyasztó, aki egy-két mázsa kenyérgabonát akar megvásárolni, nem megy el sem Cigándra, se Kesznyétenbe, se Bonsodivánkára megkeresni a termelőszövetkezeti ta­gokat. A miskolciak és az ózdiak a piacon, lakóhelyükön akarják meg­vásárolni szükségletüket. így tehát a gabonát a termelőnek el kell szállí­tani a piacra. Persze a fuvarköltség akkor is költség, ha saját fogattal végzik, tehát csak növeli a költsé­geket. Látni kell végül azt is, hogy az állam, a munkásosztály, a dolgozó nép sokat áldoz a tsz-ekre, így joggal elvárja az árugabona felesleggel ren­delkező tsz-től, tsz és tszcs tagoktól, hogy feleslegeiket elsősorban az ál­lamnak adják el. Ezzel nem is jár­nak rosszul, hiszen becsületes, jó árat kapnak érte. A SZABADGABONA felvásárlása fontos gazdasági és politikai érdek, s jó politikai munkát követel meg a párt, állami és begyűjtő szervektől. A pártszervezetek, az állami szervek és begyűjtő szervek feladata, hogy a szabadgabona eladását megbeszéljék azokkal a termelőszövetkezetekkel, amelyeknek árugabona feleslegük van. VASZIL ISTVÁN JÖJJENEK EL MÁSKOR IS! Scribe-darab Miskolcon A miskolci színházlátogató közön­ségnek ritka élményben volt része hétfőn este. Seribe vígjátékának, az Egy pohár víz-nek fényesre csi­szolt előadásában gyönyörködhetett olyan művészek előadásában, mint Lázár Mária, Bozóky István, Barta Mária, Ilosvai Katalin, Zenthe Fe-> renc, Deák Lőrinc és az együttes többi tagja. Seribe klasszikus szinten mozgó íróművészete, kifinomult szatírája, ellenállhatatlan hatásúvá érlelt csattanói Bozóky rendezésében és az együttes ragyogó összjátékában magukkal ragadták a közönséget. A kiváló művészek a szerény és inkább jelképes értékű díszletek közt is meg tudták teremteni a 18. századelő Angliájának, politikai légkörének, a királyi udvarnak tör­ténelmi levegőjét. És különösen a dölyfös, kikent eszű, férje had- vezéri dicsőségét mindenáron a maga javára kamatoztató Marl­borough hercegnő (Lázár Mária) és még raffináltabb politikai vetély- társa, Bolinbroke lord (Bozóky) bo­rotvaélen vívott párharca nyűgözte le a nézőket és váltott ki szüntelen derűt a nézőtéren. Nem kevesebb sikere volt az összjátékban fontos szerepet betöltő, az Anna királynő gyenge akaratú, romantikus női egyéniségét leheletfínoman érzé­keltető Barta Máriának, az udvari ármánykodások harcai közben egy­re okosodó kis Abigail kedves alakját megelevenítő Ilosvai Kata­linnak, meg a Masham hadnagy szerepében darabos, rokonszenves katonafigurát formáló Zenthe Fe­rencnek. A szellemes darab és a legké­nyesebb műélvezo-igényekhez sza­bott kamara-játékstílus hálás vissz­hangra talált a közönség sorai közt, egy-egy frappáns mozzanat­nál minduntalan nyíltszíni taps je­lezte az elismerést s a felvonás végeken forrón ünnepelték a buda­pesti együttest, köztük a Déryné Színház volt kiváló művészeit, Bo­zóky Istvánt és Barta Máriát. Az előadás végén szűnni nem akaró tapsvihar azt az óhajt fejezte ki: jöjjenek el máskor is! Miskolc vár­ja, szívesen látja és szeretettel fogadja mindig azokat a művésze­ket, akik igaz művészetet hoznak, akik gazdagítják színházi kultúrán­kat. (hb) A megyei pártbizottság ágit. prop* osztályának körleméoye Értesítjük a meghívott elvtársakat, hogy a megyei pártbizottság agitáeiós és propaganda osztálya által 1956. szeptember 5-re tervezett vitát — amely az Északmagyarország c. lap eddigi munkáját kívánja ér-» tékelni — elhalasztjuk és helyette szeptember 12-én, szerdán délután 15 órakor a megyei tanács tanácstermében tartjuk meg. Az elhalasztást a szeptember eleji zsúfolt Programm tette szükségessé. MB. AGIT. PROP. OSZTÁLY* Életet mentett 10 ember testének bőre Vas Sándort, a nagykovácsi Béke Tsz gépkocsivezetőjét nemrég rend­kívül súlyos égési sebekkel a Kun utcai kórházba szállították.'Vas Sán­dor kocsijának motorját javította, miközben a benzin meggyulladt, a láng belekapott ruhájába, ingébe és a lángoktól bőrfelületének nyolcvan százaléka elégett. A mély és kiterjedt égési sebek a gépkocsivezető életét veszélyeztették. A kórház orvosai és az ápolószemélyzet mindent megtett, hogy a súlyos beteget megmentse. A sorozatos vérátömlesztés és a gondos kezelés nyomán javult a beteg álla­pota, az életnek azonban csak úgy lehetett végképpen megmenteni, ha pótolják az elégett bőrt. A Béke Termelőszövetkezet 27 dol­gozója ajánlotta fel testének bőrét Vas Sándornak. A huszonhét tsz* tag közül kiválasztották azt a tizet* aki a műtétnek legjobban megfe­lelt. Valamennyiük felső lábszárából 200—300 négyzetcentiméter bőrt vá­lasztottak le és azt sikerrel ültették át a beteg testére. Állapota azóta gyorsan javul, s néhány hét múlva elhagyhatja a kórházat; Vas Sándor hálásan gondol a kór­ház áldozatkész orvosaira, ápolóira ás a Béke Termelőszövetkezet tag­jaira, akik a műtéttel járó többhetes ágyhozkötöttséget is vállalták azért, hogy az ő életét megmentsék. (MTI) Küzdelem a percekért Kedden reggel 6 óra 55 perckor megállt a munka a diósgyőri durvahengerműben. A hengerészek birodal­mát ideiglenesen a karbantartók szállták meg. Megkezdték az üzem hengersorainak, gépi berendezéseinek, darupályáinak nagy­javítását. Nagyszerű hagyományai vannak ennek a csatának. Az elmúlt évben is jóval határidő előtt végeztek a nagyjavítással, így a karbantartók sokszáz tonna hengereltaeéllal gazdagították a nép­gazdaságot. Vértesi Tibor elvtárs a hengerüzem gépé­szeti részlegének veze­tője most a javítási hadszíntér főparancs­noka. Előtte fekszenek a grafikonok, a tervek, minden órában ellen­őrzi, hol mutatkozik lemaradás. Csakhogy ezt hiába vizsgálja, mert lemaradásról szó sincs! Az eredeti terv­hez képest minden munkánál 3—4 órás előrehaladás mutatko­zik. Ennek az időelőny­van. Már egy héttel ez­előtt, a nagyjavításra váló készülődés napjai­ban megbeszélésre hív­ták össze a karbantar­tókat és a hengerésze- két. A nagyjavítás tak­tikáját beszélték meg. Ott volt a gyár veze­tője Valkó Márton elv­társ is, aki meleg sza­vakkal köszöntötte a javításban résztvevő dolgozókat. Beszéde után néhány másod­perces csend követke­zett s valaki ezt mond­ta: »Nem 8, hanem 6 nap alatt végzünk a nagyjavítással.« A szavak után dü­börgő taps fejezte ki a helyeslést. Kezdetét vette a harc a percek­ért, a kétnapos előny­ért. Temérdek pénzt jelent a két nap, hiszen egy óra alatt mintegy 60.000 forint értékű árut tud termelni az üzem. Nem is beszél most senki a 8 napról, csak arról, hogy vasár­nap reggel 6 órakor is­mét felzúgjanak a hen­gersorok motorjai, meginduljon a henger­lés. Biztosak vagyunk benne, hogy a fogadal­mat Diósgyőr nagysze­rű karbantartói, s a se-* gédkező hengerészek minden körülmények között valóra fogják váltani. A legnagyobb küz* delmet a vasszerkezeti szerelők vívják. Fel* adatuk a durvahenger* mű darupályáin a si* nek kicserélése. Náluk a legnehezebb a foga* dalom valóraváltásai Ha ők késnek, késik az egész nagyjavítás, mert daru nélkül nem in* dúlhat meg a termelési Zemlényi István és Hajdú Ferenc elvtár* sak váltóműszakban dolgoznak, ők irányít* ják a síncserét. Mind* ketten régi szákmun* kasok s ha valahol ne* hézség mutatkozik, ma* guk is segítenek. A diósgyőri durva* hengermű nagyjavító* sán igen jól érvényesül a kollektív szellem. A fizikai dolgozók, mér* nökök vállvetve küz* denek, hogy határidőn belül készek legyenek* S készen lesznek, mert tudják, hogy a határ* idő csökkentésével ii hozzájárulhatnak az élt üzem cím megtartását hoz. cÁ megértés legközvetlenebb nyelve a zene Az alábbiakban közöljük Galánffy La­jos, a zeneművészeti szakiskola igaz­gatójának az MDP városi bizottsága augusztus 29-1 értelmiségi ülésén el­mondott felszólalását. (Megjegyezzük, hogy az egyébként értékes felszólalás nem minden egyes részével értünk egyet. Szerk.) Sok sző esik mostanában or­szágszerte zenei életünk megjavítá­sáról. A vitába beleszólt zenei éle­tünk vezetője Kodály Zoltán is. Hangoztatta, hogy a zenei kultúra alapja az éneklés, kulcsa pedig az általános iskolákban van. Az általá­nos iskolákban az énektanítás nem kielégítő, mellékvágányon halad. Egy példával szeretnék erre rá­világítani. A most kezdődő tanítási évadra a debreceni egyetem egy ki­váló eredménnyel végzett történe­lemszakos tanárt irányított Miskolc­ra. Az oktatási osztály, mivel törté­nelemszakos pedagógusra úgylátszik nem volt szüksége, az illetőt az egyik általános iskolához helyezte ének- szakos tanárnak. Még szerencse, hogy a fiatal kartárs felesége vélet­lenül zenetanár, aki most lelkesen oktatja férjét, hogyan kell énekkart vezetni, hogyan kell szo-mi-t taní­tani, — de a példa fényesen igazolja Kodály Zoltánt. A Népművelési Minisztérium zene­oktatási osztálya állandóan fékezi vidéki zeneművészeti szakiskoláink káderképzését azzal, hogy kijelenti: nincs hová elhelyezni őket, pedig Miskolc 31 általános iskolája közül jó ha hét-nyoloban van szakszerű énektanítás. (Az ország 6 zeneművé­szeti szakiskolája évente 30—40 jól- képzett karvezetőt és énektanárt tud «*%ii az országnak.) Ezek után a vi­dékről jobb, ha nem beszélünk. Ter­mészetesen vannak lelkes általános iskolai zenepedagógusok a legeldu-1 gottabb falvakban is. De ez csak I véletlen. Áldozatos munkájuk gyű-1 mölcseiről többé-kevésbé csak mi I zenepedagógusok és tanítványaik tudnak. Miskolcon elindult a mozgalom: alakítsuk meg a zenebarátok körét! örömmel értesültem, hogy a kezde­ményezést Földvári Rudolf elvtárs cikke nyomán a Hazafias Népfront vette kezébe. Földvári elvtárs cikke jó utat mutat, valóban előre viszi az ügyet. A program egyetlen pont­jával nem értek csak egyet, mikor azt írja: »Sok, nagyon sok még a tennivalónk, hogy megyénk és váro­sunk lakosaival megszerettessük, megkedveltessük a zene minden for­télyát, különösen a komoly zenét, a zenekari hangversenyeket is bele­értve.« Zenén nekünk csak jó zenét sza­bad értenünk és nem mindenfajta kávéházi jazz és színházi operett­zenét. hs ha már a színházról van szó; amikor végre a Népművelési Minisz­térium zenei főosztályát sikerült meggyőzni, hogy a» színházi zenekar éppen amiatt nem lehet Miskolc zenei életének központi képviselője, mert egyrészt egyformán nyújt jó és selejtzenét, másrészt a színházban a zene csak az árokból hangzik, tehát csak kiegészítő része a színházi élet­nek. Ugyanakkor — mint értesül­tünk — 13 milliót akarnak fordítani a város színházának korszerűsítésére. Nem tudom, hogy ez a horribilis ösz- szeg befektetése ésszerű-e egyetlen intézménybe. (Csorba Barna elvtárs cikkéből tudjuk, hogy ez az ösz- szeg talán nem is lesz elegendő és aggodalmaink vannak, hogy a szín­ház épülete egyáltalán kdbírja-e az átalakítást?) Félreértés ne essék: nem vitatom a színház hatalmas kulturális szere­pét a tömegnevelésben. Magam is lelkes színházlátogató vagyok. Mégis nem tudom, nem volna-e ésszerűbb 3—4 milliós költséggel biztonságossá tenni az épületet és aztán megter­vezni egy új, második színház épü­letét, melyre a 200 ezres Miskolcnak szüksége van. Sokkal sürgősebbnek látom egy kulturális, népművelési épület emelését a város közepén om­ladozó volt zsidótemplom helyére és anyagából. Azt hiszem — kiváló szakértő mérnök megjegyzéséből tu­dom —, hogy 4—5 millió forintból kitelne egy olyan népművelési pa­lota, 7—800 főnyi befogadóképességű hangversenyteremmel, kiváló minő­ségű hangversenyzongorával (mert ez sincs Miskolcnak), amely egyben a miskolci zenebarátok székhelye lenne. Itt lehetne a filharmonikus zenekar próbaterme is. Talán ide helyezhetnénk el azt a bizonyos nagy hangversenyorgonát, melyet már egyszer a Népművelési Minisztérium felajánlott Miskolcnak és amelyre már olyan régóta áhítozunk. Nálunk járt nemrégen egy cseh orgonamű­vész, ismertette velünk Gottwaldov új ipari város épülését. A gyárak, a nehézipari épületek mellett emelnek épületeket a kultúrának is. Nagy, ezer személyt befogadó hangverseny- termet építettek, 4 manuáló® hatal­mas orgonával. Szerintem ez ész­szerű és korszerű építkezés; Földvári elvtárs programot kíván adni a zenebarátok körének. Javas­latát csak azzal egészítem ki: legyen a zenebarátok körének első program­ja; harc Miskolc 'hangversenytermé­ért! Meggyőződésem, hogy hangver­senyéletünk kifejlődésének egyik fő akadálya a korszerű hangverseny- terem hiánya. A zeneművészeti szak­iskola, az úgynevezett zenepalota hangversenyterme kicsi; A színház akusztikája rossz, megszerzése hang­verseny céljaira igen drága. A szín­háznak hangversenyzongorája nincs, a zongoraszállítás igen nehézkes. A régi hangversenyteremben jelenleg a Kossuth-mozi működik; Olyan hangversenyteremre van szükség, amely valóban a jó zene fellegvára lesz, ahová a közönség a jó zenéért megy. Földvári elvtárs a zenekul­túra ABC-jének megismertetését és megszerettetését javasolja. Csak ki­egészítem ezt a nevelőerejű progra­mot, amikor azt mondom: miért ne legyen Miskolc és Borsod megye jó példa? Kodály végső célja: a zenei kulturális felemelkedés lehetőségé­nek egyetlen útja a mindennapi éneklés minden magyar ember szá­mára. Ahogy mindennap olvasunk újságot, vagy regényt, úgy énekel­jünk mindennap néhány népdalt egyedül, vagy kórusban. Ennek gya­korlása, oktatása az általános isko­lákban kell, hogy történjék. De azért, hogy idáig eljussunk, hogy az álta­lános iskolákban mindennapos ének­lés, mindennapi énekóra legyen, har­cot kell folytatnunk. Legyen ez a harc is a Hazafias Népfront által vezetett zenebarátok körének orszá­gos jelentőségű kulturális feladata. Van már olyan általános iskolánk, ahol mindennapos éneklés folyik. Büszkék lehetünk rá, hogy itt Mis­kolcon is van ilyen úgynevezett éneklő, vagy zenei általános iskola, melynek három osztálya e tanévben nyílik meg. Pillanatnyilag mind a három osztály a tanítóképző gya­korló iskolájáéhoz van kapcsolva, mint zenei tagozatú iskola heti 6 énekórával. Az éneklést legkiválóbb énekpedagógusaimk vezetik. Világos, hogy a napi éneklés gyakorlásai gyermekkorban hozza az igényli magával, hogy azt később felnőtl korban is megtartsa. Ebből a gondo­latból fejlődhetnek ki a jó öntevó* kény kórusok; Addig is, míg minden iskola eljul a 6 órás éneklésig, tegyük a követ-* kezőket: Létesítsünk Miskolc min­den általános iskolájában és a vidé­ken ott, ahol lehetőség van rá, egy éneklő tagozatú osztályt, továbbá a meglévő zenei általános iskolát ön­állósítsuk státusában, adjunk neki önálló épületet* Csak a napokban hallottam, hogy a városi pártbizottság és a városi tanács harcot indított a volt zsidó iskola épületének visszaszerzéséért* Engedje át az épületet a belügy­minisztérium és adjunk benne helyet a zenei általános iskolának. Az épü­let többi részét adjuk át az I. kerü­leti Egressy Béni zeneiskolának* amely 450 növendékkel működik már 4 éve épület nélkül, illetve a mi nyakunkon, a Zeneművészeti Szakiskola épületében, akadályozván mindkét nevelő intézmény zavarta­lan munkáját. Ügy tudom, hogy a belügyminisztérium hajlandó is át­adni az épületet. Egyezzék meg tehát a két testvér minisztérium — az ok­tatási és a népművelési —, hogy ki mennyi helyet foglalhat el benne; Ha az itt javasolt kulturális programot Miskolc városa végrehaj­taná, lenne színiházunk, hangverseny­termünk és önálló zeneiskolánk. Or­szágszerte példát mutatnánk nem« csak kulturális fejlődésünk, hanem a nép vagyonának gazdaságos ki­használásában is. Ezeket a javasla­tokat vegye kezébe a Hazafias Nép­front és az általa vezetett zenebará­tok köre, ilymódon mi, akik a zenei nevelés erkölcsi erejét és eredmé­nyét hirdetjük, meg lennénk nyu­godva afelől, hogy Miskolc valóban fejleszteni akarja zenei kultúráját*

Next

/
Oldalképek
Tartalom