Észak-Magyarország, 1956. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-09 / 213. szám

6

esz AKT* AGY ARORSZAO

Vasárnap, 1956. szeptember 9.

A II. MISKOLCI

ORSZÁGOS KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS

A 2 első és a második miskolci országos képzőművészeti kiállítás között eltelt időben történelmi jelentőségű változások mentek végbe politikai, gazdasági és kulturális életünkben. Szükségszerűen el kellett következnie annak az időszaknak, amikor a marxi-lenini eszmék győzelmes előretörésének útjából elhárítjuk a sztálini korszak alatt tapasztalt torzításokat, amelyek akadályává váltak a fejlődésnek. Akadályává váltak a szocialista kultúra, közelebbről a képzőművészeti kultúra fejlődésének is.

A szocialista művészet gyakran helytelen, egyoldalú és szegényes értelmezése odavezetett, hogy sokszor éppen leghaladóbb szellemű, forradalmi utakon járó művészeink szabad fejlődését, alkotó energiáinak kibontakozását vetette vissza és általában művészeink tekintélyes részénél huzamos ideig tartó megtorpanást, részben visszahanyatlást okozott. A közérthetőség követelményeinek jegyében multszázadbeli vagy még korábbi normákat szabtak képzőművészetünknek. A modern kifejezési formákat, új törekvéseket és a művészi egyéniséget visszaszorították és lényegében a szakmai maradiságot ültették nyeregbe. A lenini művészeti elveket meghazudtoló, egy-egy személy gusztusához, művészeti igényeihez igazodó szabványok — amilyen a »természethű ábrázolás«, a »befejezettség«, a naturalista »színtörvények« és a vulgáris tematikai iránymutatások évekig az új művészet korlátáiként meredtek művészeink elé.

Nem lehet azt mondani, hogy ez idő alatt művészeink, főként érett, kiforrott művészeink ecsetje, vésője alól nem kerültek ki reprezentatív, időtálló, korunkat, életünket meg- kapóan jellemző alkotások, de a régebbi kiállítások anyagában sokáig uralkodó elemek voltak a sematikus, unalomig ismételt témák, a naturális ábrázolások ódivatú egyenruhája, az ihlet és meggyőződés nélkül »csinált« képek, szobrok, a szakmai rutin lélektelen erőmutatványai.

Emlékeztetnünk kell arra is, hogy a klasszikus művészet antidialek- tikus, áligényes értékelése, mai művészetünk számára példaképpé állítása sok tápot adott az epigonizmus felburjánzásának. Az áhítatból, a klasszikus nagyok csodálatából fakadó utánzási hajlam olyan tiszteletnek örvendett, hogy mellette elhalványult minden bátor kezdeményezés. s többek közt ez is gátolta a felitörő új, modem művészet fejlődését. (Tudjuk, hogy ez a kényes kérdés sok ünnepelt művészünket is érinti, de valakinek egyszer ezt is fel kell vetnie.)

Kritikánk is nyögött, dadogott, mert érezte, hogy a dogmatikus művészeti irányelvek árnyékában nem születhetnek korszerű alkotások s éopen a forradalmi lendület, a forradalmi Uj és Szép senyved szárnya- ezegetten.

Sugalmazásra, utasításra, dogmatikus iránymutatásra nem teremnek géniuszok, nem születik új, korunkat meggyőzően jellemző művészet — erről feledkeztünk meg hosszú időkig a személyi kultusz bénító körülményei közt. Ezért volt szükség az SZKP XX. kongresszusának az alkotó szellemet felszabadító, tettekre lendítő határozataira, a szocialista művészet fejlődésében is új korszakot nyitó változásokra.

A kritika fejlődésére is nyűgként nehezedő rövidlátás a legutóbbi években megelevenülő viták hatására foszladozni kezdett, de végleg csak a XX. kongresszus után foszlott szét és tette szabaddá a bírálat tény_ leges fejlődést szolgáló szavát. Félrevethetjük a sokszor melléktekintetektől korlátozott, formalista bírálatok hangját és félreérthetetlenül beszélhetünk arról, mi az az új, ami művészetünkben az egészséges fejlődés felé mutat.

A mint belépünk az egyik kiállí- tási terembe, Marcel Cachin szoborportréja tűnik elsőnek szemünkbe: Makrisz Agamemnon műve. A nemzetközi munkásmozgalom agg francia harcosának tekintete mintha azt mondaná: »Nálunk a képzőművészet is elevenen élte át és éli a társadalom forradalmait. A mi művészetünk fejlődésének nem voltak megtorpanásai.« Nálunk viszont volt egy pár esztendős szakasz, amikor egyenruhát akartunk adni legnagyobb élő művészeinkre is.

Még szerencse, hogy ez nem sikerült, mert az erősek, magabiztosan . haladók nem öltötték egyenruhát és nem öltenek ma sem. Itt sorakoznak műveikkel ők is ebben a nagy galériában. És ha iff szereplő egy-két alkotásuk csak ízelítőt adhat is életük művéből, ezekből is kisugárzik

a maguk útján haladó, meggyőződéstől fűtött, a ikor szavát megértő hivatott művészek csodálatos vonzóereje. Ezek a művészek hangtalanul hirdetik, hogy az igaz művészet termőtalaja a tántoríthatatlan őszinteség és meggyőződés, ami minden igaz nagyság legfőbb alapja. Semmi kétség, hogy Csók, Medgyessy, Vedres, Szőnyi, Bernáth, Czóbel, Bar- csay, Dómján, Imreh Zsigmond, Feledi Gyula vagy Kunt Ernő és még jónéhány művészünk szellemi rokonok őszinteség dolgában egymással és mindazokkal, akik a magabiztos művészi meggyőződés utján haladnak előre. Csak a művészi őszinteség tud olyan megragadó műveket létrehozni, mint Szőnyi István muzsikáló szinharmóniájú Reggel-e vagy'az életet igazán tükröző Három parasztasz- szonya; Dómján József költői szenvedéllyel megfogalmazott történelmi tárgyú fametszetei, Dienes Lajos szinte fényképhűséggel ábrázolt, mégis mélyen művészi »öregek« című kompozíciója; Márffy Ödön álmodozó, önmagát álomszínekben megörökítő képe. Csak az ihlet és a művészi intelligencia talajában foganhatnak olyan művek, mint Raszter Károly Jack London-illusztrációi, Reich Károly meseillusztrációi, Feledi Gyula gyöngyszem-grafikái, Szabó Vladimir beszédes Tersánszky portréja, Vati József portré-lélek- rajza, Szentiványi Lajos különös ecset-vallomásai, Bőd László Gondolkozója, Szentesy Hiesz Gyula, Borsos Miklós plakettjei, Kiss István szobrász rohamra induló kuruc lovasa, Kucs Béla kecses mozgású »Leányka virággal« című kisplasztikája és így tovább.

HE

em véletlen,- hogy olyan kiváló művészeink, mint Domanov- szky Endre, Bencze László, Konecsni Gyula friss, felszábadulíabb hangon szólalnak meg ezen a kiállításon. Domanovszky kötöttebb fogalmazásé Festőiskola című kompozíciójával mintegy vitába száll Halász című, könnyedén odavetett, széles, lendületes ecsetvonásokkal megfestett, arra a bizonyos »befejezettség!« követelményre rácáfoló bátor alkotása. A belőle kicsendülő lírai szenvedély arra utal,, hogy ez a mester igazabb hangja. Egyben a magyar művészet eddig elért fejlődési fokának is egyik nyomjelzője. Friss han& Bencze Lászlónak a szokványos tükörönarcképektől elütő, a festőt mint az életbe kilépő embert megelevenítő, markánsan jellemzett önarcképe. Konecsni a szocialista-realista művészetben elég gyakori témát, a partizánságot emeli magasabb eszmei színvonalra részletezést mellőző, de annál érzékletesebb, nagyvonalúbb festői eszközökkel, kifejező erővel. Konecsni megfogalmazásában a téma izzóbbá válik: az egyik eivíárs megsebesülése az elszántság még nagyobb füzét lobbant ja fel a többiben.

Nem véletlen az sem, hogy.gyakran ismétlődő tárgya a kiállított műveknek az anyaság, a gyermek. Történelmünk során még sohasem ve r millióknak olyan ígéretes öröme o boldogsága a gyermek, mint napjainkban. Ezért beszél többet róla képzőművészetünk, mint bármikor. Bencze László (Anya gyermekével), Feledi Gyula (Anya), Szamosvári Lajos (Anya), Dabóczi Lajos (Anya gyermekével), Klaudinyi László (Bölcsödében), Somogyi János (Várakozás) a gyermekes anya boldogságát, a várandós asszony édes ábrándozását, gyermekeink gondtalan örömét megelevenítő, nagyrészt lírai talajból fakadó művei találkoznak itt össze, hogy beszéljenek korunkról és emlékeztessenek arra a korra, amikor hazánkban három millió koldus számára lebírhatatlan gondot, bajt jelentett a gyerek.

'fr

C zervánszky Jenő »Az illegális Szabad Nép« című ismert reprezentatív alkotásával szemben függ a kiállítás legnagyobb méretű és igényű műve, Csabai Kálmán »Déryné Miskolcra érkezik« című kompozíciója. A művész a magyar színművészet hőskorának egyik históriai

mozzanatát rögzíti vászonra. Csabai eddigi legnagyobb vállalkozásával számára új területen bontakoztatja ki festői tudását, — olyan területen, ahol a festői látás mellett elengedhetetlen követelmény a költői fantázia. Csabai dicséretesen oldotta meg a képen szereplő alakok egymáshoz való kapcsolatát. Déryné, a legjobban megvilágított főalak és a színészek fogadására összegyűlt miskolciak kölcsönös kíváncsisággal, várakozással figyelik, méregetik egymást az egyik háttal álló színész által tartott gyertya vagy lámpa fényénél, mialatt az ekhós szekér mellett a trupp*egyik flegmatikus tagja Déryné gitárját kotorja elő a málhából. Tartalmilag ezt a halk drámái pillanatot ragadta meg Csabai, részleteiben sok finom megoldást rejtő művében. De hogy kemény birkózása volt témájával, az megérződik a nem újszerű festői megelevenííés kisebb-nagyobb egyenetlenségeiből, a tulsötét háttér semmitmondó tömegéből. Ez a mű kisebb-nagyobb fogyatékosságával is nagy előretörés Csabai művészi pályáján.

Ficzere László ismét nagyméretű, de előző témáival rokon alkotással lep meg. Fáradt »Takarító asszonya« Ficzere színkultúrájában új törekvéseket, kereséseket árul el, egyben ez a mű is magán viseli Ficzere művészetének rég’ erényeit, a folyton buzogó alkotóvágy szenvedélyességét, azt a szándékot, hogy a hétköznapi mimika kevéssé mutatós hősdségót monumentálisán érzékeltesse. Lu- kovszky László itt bemutatott festményei, grafikai művei — úgy érezzük — előkészületek valamiféle kirobbanásra, de a vívódó művészben még nem érlelődtek meg ennek a lelki feltételei. Ahogy sok idősebb, fiatalabb művészünk munkáiból még nem ütközik ki a szélesebb áradású művészi törekvés, az egyéni stilus és forma kialakításának, az emberi dolgok mélyebb meglátásának vágya, az egyénibb, igényesebb művészi látásmód felszabadultsága. De már első jelentkezésével is sokat ígér a fiatal Tóth Imre. akinek öntés című olajvázlata így ahogy van, kész művészi alkotásként is megállja a helyét.

*

A kiállítás gazdag anyagából csak szemléltető példákat sorakoztattunk fel — nem is ejthetünk szót minden művészről, az egész anyagról — annak megvilágítására, hogy képzőművészetünkben hogyan csírázik ki a szocialista kultúra új, változatosabb, színesebb növényzete, hogyan hat rá az a felszabadult alkotói légkör, amelynek gyümölcsei még ezután fognak igazán kiérlelődni ízesen, pompásan. Ha a borsodi művészek ezen a nagy és szűk helyre szorított tárlaton éppúgy, mint a fővárosiak, nem mutathatják meg sokrétűen művészi arculatukat, mégis megmutatják erejüket, képességüket arra, — gondolunk a még nem említett Palcsóra, Tenkácsra, Papp Lászlóra, Seresre is —, hogy a jövő rohamos fejlődésit ígérő képzőművé- zeti kultúrájában tekintélyes helyet biztosítanak maguknak. Ennek fontos biztosítéka az a fokozódó érdeklődés, erkölcsi és anyagi támogatás is, amelyben párt- és tanácsszerveink, üzemeink, Miskolc és megyénk dolgozói részesítik képzőművészeinket.

HAJDÚ BÉLA

Kér e a postahivatalban

a

KÖNYVET - POSTÁN

árjegyzéket

Válassza ki a megfelelő könyveket és rendeljen

KÖNYVET - POSTÁN

Bolti áron szállítja az Állami Könyvterjesztő Vállalat

DÉRYNÉ SZÍNHÁZ

Szeptember 9. vasárnap este 8 órakor

a vasgyári szabadtéri színpadon,

szeptember 11-én. kedden este 8 órakor a miskolci népkerti szabadtéri színpadon

kJ L MA N IMRE

CSS RBASK 1 RfllYHO- Operett 3 felvonásban.

Jegyek válthatók a vasgyári szabadtéri előadásra a Művelődés Háza pénztáránál, a népkerti szabadtéri előadásra a színház pénztáránál. — Telefon: 35-193.

MEGHÍVÓ

Miskolc város tanácsa 1956 évi szeptember hó 13-án. (csütörtökön) délután 5 órai kezdettel nyilvános

rendkívüli ülést tart a miskolci Déryné Színházban.

Napi rend:

1. Színház építési problémáinak megtárgyalása.

Előadó: Szinvavölgyi József vb elnök.

A rendkívüli ülésre a városi tanács, valamint a városi Hazanaa Népfrontbizottság tagjait és a város dolgozóit meghívjuk.

A nyilvános rendkívüli ülésen a városi tanacs, a Hazafias^ Nep- frontbizottság a város dolgozóival k özösen tárgyalja meg a Déryné Színház átépítésének, illetve újjáépítésének kérdéseit. , .

Tekintettel a tárgy fontosságára kérjük, hogy a tanácsülésén minél számosabban vegyenek részt. Kammel Lajosné

Szinvavölgyi József a Városi Hazafias Népfrantbizottság

vb. elnök titkára

E

gyre nagyobb hullámot vet Miskolc lakóiban az új színház építésének gondolata. Hogy lü kezdeményezte, ki vetette fel először az eszmét, nehéz lenne megmondani. De nem is ez a fontos, hanem az, hogy valóraváltására egyre szélesebb tömegmozgalom bontakozik ki. Ezrek és ezrek teszik magukévá a jelszót: új színházat Miskolcnak! Szerkesztőségünkbe naponta érkeznek levelek, nyilatkozatok, javaslatok, amelyek azt mutatják, hogy Miskolc lakóion olyan kultúrforradalmi tűz van fel- lobbanóban, amelyet eddig soha nem tapasztaltunk és amely lehetővé teszi a nagyszerű elképzelés megvalósítását, a város rangjához méltó új színház megépítését. Az alábbiakban közlünk néhány levélrészletet, levelet, amelyek mindezt igazolják.

Záhonyi Brúnó alezredes, a Nehézipari Műszaki Egyetem tüzértanszék vezetője így ír:

»A miskolci Déryné Színház átalakításával kapcsolatban az Északmagyar or szagban megjelent cikkek és hozzászólások egyetemünkön élénk érdeklődést, nagy visszhangot keltettek. A tervezett átalakítási munkával kapcsolatban elsődleges szempont az a tény, hogy a 100 évvel ezelőtt épült színház, az azóta húszszorosára megnőtt lakosság kultúrigényeit szűk befogadóképessége miatt kielégíteni nem tudja. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a lakosság számszerinti növekedését — pártunk kultúrpolitikája következtében — messze felülmúlja a színházba járók számának növekedése. A feladat tehát a város lakossága jogos kultúrigényeinek kielégítése, ezt pedig toldozással, foltozással megoldani nem lehet. Felhívom ezzel kapcsolatban a szerkesztőség figyelmét arra, hogy Budapesten a Körút és a Wesselényi- utca sarkán lévő színház átalakítása már évek óta folyik és eddig nagyobb összeget emésztett fel, mintha új színházat építettek volna. A Déryné Színház tatarozása, kijavítása szükséges és sürgős, de az átalakításra szánt milliókat inkább az új színház felépítésének megalapozására kellene fordítani.

Egyetemünk hallgatói és dolgozói, Miskolc la.kosságával karöltve társadalmi munkával, önkéntes felajánlásokkal szívesen hozzájárulna az új színház felépítéséhez.«

EZ lek Herman József, az Észak- magyarországi Áramszolgáltató Vállalat »kiváló dolgozója« hosszú levélben foglalkozik a város kulturális problémáival, s így ír a színház építéséről:

»Hagyjuk meg a mi színházunkat régi formájában és építsünk egy újat. Ha száz évvel ezelőtt, amikor a kultúra gyerekcipőben járt, 20.000 ember felépítette a színházat, akkor hogyne tudná •gyanezt megtenni ma 200.000 ember, aki szereti városát és szívesen hozzájárulna társadalmi munkával, anyagi támogatással a modern, Miskolchoz méltó új színház felépítéséhez. Mozduljon meg a Hazafias Népfront, de cselekedjenek az illetékes minisztériumok is. A tanácsok vegyék figyelembe a lakosság kívánságát és valósítsák meg pártunk és kormányunk programját. Mi részt kívánunk venni az egészséges elgondolások valóraváltásábah, s tiltakozunk olyan tervek ellen, hogy alakítsunk át egy régi épületet modern színházzá. A város, de egész névgazdaságunk érdeke, hogy Miskolcnak legyen új, modern színháza, új múzeuma és mindenféle kulturális intézménye, amelyre a lakosságnak szüksége van. A magam és a többi dolgozótársam nevében kérem az illetékeseket, hogy ebben a szellemben tárgyaljanak és cselekedjenek. Mi hozzájárulunk az új színház építéséhez, mert szükségünk van rá és tudjuk, hogy a régi. színház átalakítása súlyos milliók elvazarlását jelentené és nem érnénk el vele a kitűzött célt.

Álljunk valamennyien csatasorba s egy szívvel-léler el harcoljunk azért, hooy legyen új színházunk, amely büszkén fogja hirdetni a dolgozó név akaratát, szertehinti a kultúra áldását. Munkáik felajánlásával részt kérünk a színházém- tésből és reméljük, hogy minden

egyes aoigozo, ki szeren carusut, hasonlóan cselekszik.«

Elek elvtárs azt reméli, hogy a város minden dolgozója magáévá teszi az ügyet. A megmozdulás azonban már túlterjedt a város határán, s eljutott Ernődig is.

»Nap mint nap olvasom az Észdkmag-yar ország cikkeit, amelyek a színházépítés kérdéseivel foglalkoznak — írja Árvái Gusztávf az emodi kultúrotthon igazgatója. — Mint az Észak'magyarország sajtófelelőse és mint községi népművelési dolgozó kötelességemnek érzem, hogy magamévá tegyem a színházépítés ügyét és a falu sok dolgozójával együtt felajánlást tegyünk a nagy cél érdekében. Ernőd községből nyolcvanun, szakmunkások, parasztok, értelmiségiek jelentkezünk az új színház építési munkálataihoz; ezenkívül a rendezvényekből befolyó összegekkel is hozzájárulunk a terv megvalósításához. Bízom abban, hogy felajánlásunkat elfogadják, egyben biztosítjuk az elviársakat, hogy ránk, a falu dolgozóira is számíthatnak.«

»mre József elvtárs, a Filharmó- • nia vezetője és Ganz Manilád elvtárs, a városi tanács dolgozója közös levélben fejtik ki a színház- építéssel kapcsolatos véleményüket* A levél szövege így hangzik:

»örömmel olvastuk az Északma* gyár ország szeptember 7-i számában, hogy a városi tanács végrehajtóbizottsága, a dolgozók kezdeményezése és a városi pártbizottság javaslatára szeptember 13-án nyilvános tanácsülést rendez a színház átépítése, valamint az új színház építése ügyében.

A miskolci lakosok mindig sze* rették és pártolták a színművésze* tét, nem hiájja épült fel itt az ország első kőszínháza, hogy hajlékot adva a magyar színjátszásnak, hirdetőjévé váljon a magyar szó és az eszme szabadságának az elnyomás idején. Ha akkor az aránylag kis lélekszámú város lakossága hazafiasságból, nagy lelkesedéssel hozzáfogott a színház építéséhez —* amely szinte megoldhatatlan feladatnak látszott akkor ma en* nek kétszeresen kell sikerülnie.

A következőket javasoljuk: ha Miskolc dolgozói elfogadják az új színház építésének tervét, akkor helyes lenne, ha az épületben helyet kapna egy hangvei-senyterem is, mely a miskolci zenei élet fellendítését segítené. Javasoljuk to* vábbá, hogy az új színház tervezé* sének előkészítésére küldjenek ille* tékes szervek külföldre szakemberekből álló bizottságot, nézzék meg például az új drezdai színházat és kérjék el a terveket. Nem hisszük, hogy a baráti Német Demokratikus Köztársaság elzárkózna a tervek átengedésétől. Ennek az lenne az előnye, hogy a tervezési költségeket és a hosszú tervezési időt megtakaríthatnánk, s még ebben az évben, vagy legkésőbb a jövő év elején hozzá lehetne kezdeni az új színház építéséhez.

Sokan arra gondolnak, hogy ez sokba kerülne. De megvannak hozzá a feltételek. Gondoljunk csak arra, hogy a Lenin Kohászati Művek, a DIMÁVAG, a téglagyár, a cementgyár, a szállítási vállalatok mind-mind segítséget tudnának adni a terv megvalósításához. Az anyagi feltételek biztosításának számos más lehetősége is van. Roz- gonyi Jenő elvtárs, a városi tanács dolgozója például javasolja, hogy a mozi, színház, valamint a nagyobb sportrendezvények jegyeinek árát emeljék fel 10—20 fillérrel, ami nem jelentené a dolgozók komoly anyagi megterhelését, mégis tetemes összeget hozna az építkezésre.

A Déryné Színházban szeptember 13-án megrendezendő nyilvános tanácsülésen igen sok javaslat fog elhangzani, melyek az új színház építésének ügyét segítik elő. A színház fennállásának 100. évfordulóját nem is lehetne méltóbban megünnepelni, mint egy másik, új színház alapkövének lerakásával, amely városunk kulturális életének újabb, jelentő* állomását jelentené, • s dolgozók áldozatkészségéi, összefogásának erejét hirdetné.«

„Új színházat Miskolcnak!"