Észak-Magyarország, 1956. augusztus (12. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-29 / 203. szám

2

ÜSZAKMAGTAROmSZAC

Szerda, 1956. augusztus ti.

Fiatal bányászok tanácskozása

Ä borsbdd szénmedence ifjú bányászainak tanácskozását a borsodinegyei DISZ bizottság és a Borsodi Szénbányászati Tröszt hívta össze, hogy megvitassák a szénbányászat előtt álló feladatoknak azt a részét, amely a fiatalokra hárul. A bányász fiataloknak ez a tanácskozása első volt a maga nemében. Sóik ifjú felszólaló mondta el véleményét. Ezék e vélemények nagy figyelmet érdemelnék;

Az évek során tapasztaltak alapján nyugodtan elmondhatjuk, hogy az ifjú bányászok erejük, tudásuk legjavával igyekeznék elősegíteni a tervek teljesítését, a minőség növelését. Olyan ifi bányász brigádokat említhetünk meg ennek igazolásául, mint Gömöri János DISZ frontbrigádja' Lyukőbányán, Német István DISZ-brigádja Herbolyán és Papp •Elemér lifi brigádja Mártafoányán.

Ezek a brigádok sokszáz tonna, terven felül termelt szénnel tették ismertté nevüket.

A fiatalok ki akarják venni részüket a további munkából is. Hozzá akarnak járulni annak a 300.000 tonna szénnek a kitermeléséhez is, amelyet az év végéig terven felül vár bányászainktól az ország.

Sok új terv, nagy elhatározás született ezen a tanácskozáson, nemcsak az eredményeket, hanem a hibákat illetően is. Mert ez utóbbiakról is elég sűrűn szó esett.

A tanácskozás résztvevőit sokat foglalkoztatta a bányász DISZ-bri- gádok munkája. A statisztika szerint — megyénkben nagyon sok DISZ-brigéd van, de a DISZ — azontúl, hogy megszervezte őket — nem sokat törődik velük. Pedig rá hárulna az a feladat, hogy meghallgassa problémáikat és segítse azok megoldását. A bányafejlesztésben ■'és a műszaki színvonal emelésében is nagy feladat hárul a DlSZ-szer- vezetefcre. A gyorsvágatihajtáshoz, a szómvágó kombájnokhoz, a legnehezebb területekre a DISZ-nek kell szerveznie fiatalokból brigádokat; A másik pótolni valója a DISZ-nek a fiatal műszaki értelmiséggel szemben van. Segítenie kell munkájukat, ■felkarolnia kezdeményezéseiket.

A bányász ifjúsági brigádok versenye — amint elmondották — helyenkinit formális. Ezen csak úgy lehet változtatná, ha a versenyben fokozottabban érvényesül az anyagi érdekeltség.

A termelési problémák mellett a kulturális lehetőségek hiánya miatt is szót emeltek. A borsodi bányatelepek zömén a legényszállókban alig van szórakozási lehetőség és sem a DISZ, sem más szervek n%m fáradoztak eddig azon, hogy ez a helyzet megváltozzék.

Legtöbben az annabányai fiatalok problémáját tették szóvá. Anma'bá- nyán évek óta baj van az ivóvízellátással. Egyetlen csap van a telepen ahonnan ivóvizet kapnak, a fürdőben a bányából feljövő, nem éppen tiszta vízzel mosdanak.

Kulturálás lehetőség nincs, a fiataloknak csak annyi a szórakozásuk, hogy elmennék a kiskorcsmába, jól a pohár fenekére néznek, s azután verekednek. És sorolták a sérelmeket, amelyek nem mai keletűek, hanem több évesék. Noha sokszor elmondták ezeket már különböző helyeken, a helyzet semmit sem változott. Pedig az anmabányaiak megérdemelnék a segítséget, mert

nemcsak kérnek, hanem adnak is.

A tanácskozáson szőnyegre került a szénbányászat legégetőbb kérdése: a szakmai utánpótlás, az MTHi intézetek nevelési módszere is. A fiatalok között többféle nézet alakult ki.

Csák Gyula a tröszt fiatal mérnöke arról beszélt, hogy az MTH intézetekben a bányákról túlsók szépet és jót tanítanak. A fiatal vájárok két év alatt nem sajátítják el tökéletesen a szakmát s mikor kikerülnek az üzembe, megijednek a nehézségektől, mert merőben más minden mint a tanbányákban, ahol a munka- feltételek biztosítottabbak és a követelmények is kisebbek. Az üzemek nem tudják mindenkor a legjobb feltételeket megteremteni, ezért van az, hogy sok fiatal vájár ott hagyja munkahelyét, vándorol egyik bányából a másikba.

Bertalan István mártabányai vájár elmondta, hogy ő is MTH intézetben végzett. Szerinte nem az MTH oktatásban van a hiba, hanem abban, hogy az idősebb bányászok, s nem

egyszer a műszakiak is, idegenkedve fogadjak a fiatalokat, nem igyekeznek velük megszerettetni a bányát. Ide-oda dobálják őket, nem kerülnek szénfalhoz. Az igaz, hogy a vájáriskolások nagyrésze még nem kész bányász, azzá majd csak munkaközben válik, de csak akkor, ha az üzemek vezetői, fizikai és műszaki dolgozói, nem utolsó sóiban a DISZ- szervezet türelemmel és megértéssel neveli őket.

A jövőben módot és lehetőséget kell teremteni arra, hogy a fiatalok minél szélesebb körben elmondják véleményüket s ehhez hasonlóan megbeszéljék problémáikat. Kétségtelen, hogy ennek a tanácskozásnak is voltak hibái. Legfőbb fogyatékosságául róható fel, hogy a meghívottak nagyrésze nem jelent meg, de akik eljöttek felszólalásukkal bizonyították: a fiatal bányászok tudják mi a kötelességük. Ezt bizonyította az edelényi bányászok 20.000 tonna, a lyukóbányaiák 100 tonna és a mártabányai fiatalok 1500 tonna terven felüli szén termelésére vonatkozó vállalása.

A DISZ-nek tehát sok pótolni valója van. Az első és a legszükségesebb, hogy

minden bányaüzemben jól működő DISZ-szervezet legyen.

A fiatalok szeretik a jó könyveket, a filmeket, szeretnek színháziba járná, táncolni, zenét hallgatni, idegenkednek a „korcsma kultúráitól’* — ezért sürgősen megoldást kell találni kéréseik teljesítésére.

Végezetül el lehet mondaná, hogy hasznos és szükséges volt ez a tanácskozás, amely megmutatta, hogy bányász fiataljainknak nem közömbös a széntermelés, nem közömbös bányáinak jövője. Szóvá tették a hibákat, de azok megszüntetéséhez felajánlották segítségüket is. Mert a hibákat nem elég csak szóvá tenni, a kijavításban is részt kell venni; A borsodi bányák fiataljai tudják ezt, tisztában vannak azzal, hogy a fogyatékosságok pótlását csak egyféleképpen segíthetik elő: ha több szenet termelnek.

tmmiiiuiuiiiiiimuiiiiiiiiiiiiiiiiniiiHimiiiiiU!iiiiiiitiiimiiiii!i!iiiiii!iiiiiiii!iiuiiiiiiiii»iiii)iii!iiiiiiiuiiiiiii!iiiiiiiiiiiiiimmiiiiimiiiiHiiiuimniiitfli

„A mi termelőszövetkezetünkben mindenki vidám„

A hejőbábai egyéni gazdák már ismerik eredményeinket, mert fi* gyelik munkánkat,,s így minden gyorsan a tudomásukra jut, de» szeretném, ha másutt is értesülnének arról, hogy milyen öröm érte a, Haladó Tsz tagságát. A mi termelőszövetkezetünkben mindenki vidám,! mert olyan szép eredményeket értünk el, hogy bizony ilyen gazdagságra még mi magunk sem számítottunk. Csupán búzából 28 vagonew termést takarítottunk be, míg az elmúlt évben csak 15 és fél vagon búzánk termett. Gabanaféleségekből és aprómagvakból összesen 41 vagon nyti termést takarítottunk be. Jó munkánk eredménye tehát nem ma* radt el. Búzából 9 és fél mázsás átlagtermést akartunk elérni. Ennyi szerepelt a tervünkben, persze igyekeztünk kihasználni a nagyüzemi gazdálkodás nyújtotta lehetőségeket, hogy a tervezettnél többünk is.teremjen. Gépekkel műveltük a földet, sok műtrágyát használtunk, szemveszteség nélkül, gépi erővel arattunk és így sikerült minden hold földről 15.5 mázsa búzát betakarítanunk.

Hogy mit jelent ez a magas termés a tagság számára? Azt, hogy a 3 kiló 80 dekára tervezett búza-részesedés helyett minden egyes» munkaegységre 6 és fél kiló búzát tudunk osztani. Márpedig átlagosan minden családnak meglesz termelőszövetkezetünkben a 300 munkaegysége (a legtöbb családnak sokkal több is lesz), s így csupán búzából 20 mázsa körül kapnak zárszámadáskor. Vajon melyik egyéni gazda családnak lesz ennyi búzája a kamrában? Vegyék számításiba azt is, hogy nekünk ebből már semmiféle kötelezettséget nem kell teljesítenünk, vetőmagot sem kell belőle tartalékolnunk és a különböző beruházásokra, a közös gazdaság fejlesztésére sem kell ebből egy dekányit sem fordítanunk, mert arra is jut bőven. És gondoljanak arra, hogy ez csupán a búza-részesedés, hol van akkor még a többi termény *és a készpénz. No meg azután a legjobban dolgozók a munkaegységen felül jelentős prémiumot is kapnak. A növénytermesztési brigád tagjai például csupán búzáiból 2 és fél vagonnyi prémiumot kapnak. De lesz pénz és természetbeni részesedés bőven a dohányból, a cukorrépából, a kukoricából, s az állatállomány jövedelméből is.

Nemrégiben új 3 tormás teherautót vásárolt termelőszövetkezetünk* Ez a gép is elősegíti majd, hogy még nagyobb legyen a jövedelmünk; Kertészetünk terményeit, szép dinnyéinket, tejet, később a baromfi tenyészet termékeit be tudjuk szállítani a városi piacokra, ahol minden élelmiszert jó áron tudunk értékesíteni.

Mi, a hejőbábai Haladó Termelőszövetkezet tagjai; egyetlen egyéni gazdával sem cserélnénk már. Nincs olyan középparaszt, aki olyan nyugodtan, a jó megélhetés olyan biztos tudatában tekinthet a jövőbe, mint mi. Gazdálkodásunkban a szakszerűséggel, az előrelátással sincs hiba. Az agrótechnika szabályait betartjuk, nem herdálunk el semmit, mert tudjuk, hogy a közös vagyon az valamennyiünké, & ha vigyázunk rá, abból minden tagnak haszna származik.

Jó eredményeink, boldog életünk titkát szívesen átadjuk mindem dolgozó parasztnak. Kívánjuk minden egyéni gazdának, hogy idővel ők is olyan nyugodtan, boldogan éljenek, mint mi, s ezért termelőszövetkezetünk kapuja mindenkor minden érdeklődő előtt nyitva áll. Szívesem látunk mindenkit közös gazdaságunkban, aki személyesen akar meggyőződni eredményeinkről. Amit két szemükkel látnak, amit saját fülükkel hallanak majd, az fogja őket leginkább meggyőzni arról, hogy mi a jobbik utat választottuk és érdemes közénk jönni.

CSAPÓ ISTVÁNi a hejőbábai Haladó Tsz tagjai

A gyerek felsírt, ölbe kellett venni:

Az ember alig huszonötéves gyerekember ■— fáradtan, szuszog- va taposta a sarat s valamit morgóit kis stuccolt bajusza alatt. A menyecske (jaj dehogy is volt most menyecskés) bukdácsolva haladt a nyomában, s magában átkozta az istentelen kaptatót, meg a sarat, amely ragadós, csúszós és förtelmesen hideg volt. Rongyos, szakadozottszélű kendőjét félkézzel fogta össze kis hegyes melleinél, a másikkal a galagonya és más keze- ügyébe akadó bokrokba kapaszkodott. Cipőjét már régen a hátán fityegő batyuba kötötte. Könnyebb így mezítláb, meg aztán előbb- utóbb úgyis magához kaparitaná a sár.

Hej ez a sár! Valamire emlékezteti.

Ugyanígy ragadt öt évvel .ezelőtt is, amikor Pistával a fonóházból hazalopakodtak. Az anyja ott maradt, az apja három faluval odébb, a vásárba ment, így semmi akadálya sem volt, hogy otthon összeszedje a ruháit, s batyuba kötve nekivágjanak az éjszakának. A Pista ötlete volt, ő erősködött, hogy így cselekedjenek, hogy jól tartja majd őket a város; valahol fedelet találnak a szülők megbékéléséig. Az volt az akadálya a fiatalok egybekelésének, hogy a két család évek óta néma, kegyetlen gyűlöletet érzett egymás iránt.

Föld-ügyből keletkezett a perpatvar, egy elszántott barázdából, s folytatódott kocsmai verekedéssel, amelyen a két családapa egymásnak ment. Azóta sem az egyik, sem a másik család nem engedett, pedig ők ketten — a két fiatal — megegyeztek egymással. Ködös őszi estéken, a fonóház petróleumlámpás, szöszszagú helyiségében fonódott egyre erősebbé ez a szerelem s a forró, fojtott levegőjű nyarak érlelték igazzá, megbonthatatlanná. Hanem a két apa hallani sem akart róla, s neki, Margitnak lesütött szemmel kellett járnia a szülői házban. Amikor aztán megtörtént a baj és Margit érezte, hogy életet hordoz a szíve alatt, a szökés mellett döntöttek.

Igen. Arra az éjszakára emlékezteti a mai. -. s

Lopva a férjére nézett. Bizony ő sem a régi már, hej ez a város, ez

város, de másként is képzelték €i, de másként! Talán nem is oda kellett volna menni, jobb lett volna valamelyik távoli falu, dehát. t,

/3Z UNOKA

Pista, mintha csak megérezte vol- na, hogy ott akad egy másik...

Az a másik, az a dög! Vagy szuka, kinek hogy tetszik!

Négy évig volt a kettőjük férje Pista, neki, meg annak az asszonynak, akitől a szobát bérelték. S csak most jött rá, alig néhány hete, még arra is, hogy fizetéséből amannak is ád és azért olyan rettentően kevés; alig tudnak rongyot venni magukra, a gyerek lábán lyukastalpú cipő, hús csak elvétve kerül az asztalra, a nyomor állandó vendég. Éjszakáról éjszakára álmatlanul hánykolódott a rozoga, rozzant dikón, és rájött: az egyetlen út a hazatérés. Mégha nem is fogadják be őket a szüleik, még akkor is,

Nincs is sok reményük erre.

Semmi.

Ahány levelet küldtek, úgy jött vissza felbontatlanul mind, mintha meghaltak volna az öregek, mintha senkijük sem lenne e világon. S akkor ö, Margit, hamisított egy levelet. Az apja nevét írta alá, amelyben az öregek hazahívják őket, mindent megbocsátanak, csak jöjjenek stb.-. i

S most . -, j

Feltámadt a szél. Lihegve álltak meg a dombtetőn mind a ketten. A gyerek lecsúszott az apja öléből. Hidegtől reszkető hangon panaszkodott, hogy éhes. Az ember ledobta a hátizsákot, kibontotta s darab kenyeret tört.

— Siessünk, siessünk — sürgetett az asszony hangja, de rögtön el is hallgatott, megrettent saját bíztatásától.

Az ember nem kérette magát, sző nélkül ölbevette a gyereket s megindultak lefelé a hallgatag, csendes falu, a sötétbe burkolódzó házak, a lány szüleinek a háza felé.

*

A Betyár kutya vette őket észre először. Egy-két vakkantás után már ott ficánkolt előttük a gubancos szőrű, konyafülű kuvasz. Az asszony fagyos, hideg kezével megsimogatta az állat fejét, s a kerítésen át az udvarra kémlelt. A sötét ellenére megismert mindent. Az ott a dézsa, a vályú, a tyúkól, a disznóól, az udvar végén a szénakazal és a hatalmas tölgyfarönk, amelyet még évekkel ezelőtt hozott az apja.

r— Siess, a gyerek fázik.

Az embernek is összeverődtek a fogai, ahogy parancsolólag rászólt. Az asszonyban a rémület ütött tanyát. Hogy is lesz ezután, mit szól az apja? Az anyja csak sírni fog, az puha szívű, engedni fog, de az apja .. ;

— Megyek, már megyek — lehelte inkább, mint mondta s lassan benyomta a kiskaput. Óvatosan, zajt alig ütve felment a tornácra. A Betyár utána sompolygott. Halkan vinnyogott, neki-neki ugrott, csak úgy barátságból. Az asszonynak hevesen dobogott a szíve, amikor az ablak alá osont. Ujját begörbítve félénken megzörgette az üveget.

Igen félénk volt a kopogtatás, talán meg sem hallják odabent, hiszen a szél is zúg, nyikorogtatja a gémeskút ostorát. A fiatalasszony melle le, meg fel emelkedik, most már bánja, hogy ilyen vakmerő játékra vetemedett, dehát az a másik, az a céda vitte rá.

Hirtelen világosság pislákol fel a kicsiny ablak, a szakadt függöny mögött. A Betyár felrohan a tornácra, neki egyenest a nyíló ajtónak. Farkát csóválja, vinnyog örömében, mintha csak mondaná: »Lám-lám gazdám, megjött az elveszett, a sokat siratott. Nosza, engedd be oda a jó melegbe, a dunnák közé.«

A gazda oldalbarúgja a kutyát s ott áll hosszú, durva lenvászon gatyájában, ócska, foltozott birkabőr bekecsében a nyitott ajtóban, ősz, ritkás haja borzasán lóg szemébe, csak húzogatja az orrát, szaglász ki a fekete éjbe. Nem lát még senkit, a kezében tartott lámpa elvakítja, dühösen mordul:

— Hé, ki az az istentelen ilyenkor éjjel..-.

A fiatalasszony elmozdul az ablak alól, s odatoppan az öreg elé. Két fekete, égő csillagszemét, amely már könnyektől terhes, ráveti az apjára. Nem szól semmit, csupán két kezét szorítja keblére és néz. i néz. *

A vénembert meghökkenti a látvány. Hát ez a Margit? Az a virágszál, akit úgy nevelt, olyan féltve mint a gróf tulipánjait a kertész. Még annál is szelídebben bántak vele, óvták a fúvó széltől is és most Csupa csont, meg bőr, a

rongyos, foltos kendőben. Ezt tette hát vele az a drágalátos ura, a Pista, hogy a férgek, a

Valami nagy, mélységesen nagy szánalom zendül meg a vénember szívében. Az ajka is beléreszket, ahogy suttogva mondja:

— Hát gyere.-.-, gyere bé, édes lányom, ott benn majd . ■

És odatopog egészen mellé, karolná át, mint valamikor régen, tulipán korában. De ahogy oldalt fordul, meglátja az embert, a Pistát, ölében a szendergő gyerekkel,

— Ezeket:.: ezeket..:

Pista jön fel a tornácra, fáradságtól eltorzult arccal, de azért mosolyog, mint akit várnak. Kicsit szánalmas a mosolya, de mosoly, félénk, bocsánatot kérő; nyújtja előre a gyereket és úgy motyogja:

— Az unokája apámuram, a maga nevére tettük, János lett a legény.

— Az unokám — hördül mélyet az Öreg —, az unokám, te semmire- kelő, te cudar, te leánybolondító, hát ezért vitted el, hogy világ csúfjára gyere visszaTe.:. Te

Felháborodása oly nagy, hogy reszkető kezéből kihull a lámpa. Vaksötét lesz, a szél bezuhan a nyitott konyhaajtón s a függönyt lengeti. A szobából apró csosszanások- kal siet kifelé az öregasszony, bő alsószoknyája fehéren virít fel a tornácon. Kendőféleséget fog össze a vállán.

— János, te! Megfázol::-. Te vénember, mit kacajtasz itt és kivel?

Duruzsolva ütődik emberének, nem lát semmit, csak a Betyár meleg szőrét érzi csontos lábszárán. Hanem az öreg durván ráripakodik, s űzi, hajszolja vissza, befelé:

— Feküdj le, ne lófrálj mintha megkergültél volna. Nincs semmi baj, rosszat álmodtam, hát kigyüt- tem szétnézni. No eredj, eredj, —• siess. : i

A fiatalasszonyban felbuzog a remény, de/ csak egy villanásnyi időre, hogy a következő percben még nagyobb feketeség támadjon a szívében, mint az éjszaka. Nem, az anyja ereje kevés, hogy az apja szive meglágyuljon. Borzalmas volt az arca, amikor meglátta Pistát a gyerekkel. Most mi lesz velük, hová menjenek istenem... istenem.*

Az öreg becsukta a konyhaajtóit* kijött egészen a tornác elejébe* Lába alatt megcsörrentek a lámpa darabjai. Indulatosan felmordult:

— No, mit tátjátok a szátokat t Le is út — fel is út! Nem kell ne* kém a Vendelék véréből egy ma* kulányi sem. Takarodjatok! S te is* te lány. Edd meg amit főztél, A po* rontyod, a porontyod. -. s

Elhallgatott köhögve, fuldokolva* A düh megzavarta a fejét, szívét, s nagy indulatában belerúgott a Be* tyárba. A kutya felvonított. A fia* tál apa kezében megmozdult a gye* rek. Fázott. Felsírt, s apró kezeivel könnyeit törölgetve, bele kérdezett az éjszakába:

— Idezanám, a nadapához me* nünk? Vigy a nadapához, a Betár* hoz, a.íj

A vénembert szívenütötte a gyes rek hangja. Hirtelen igen hidegnek: érezte ezt a későőszi éjt, s még hi* degebbnek öregségét. És remény* telennek. Mintha senkije se lentid ezen a világon olyan egyedül remeg ott a tornác elején. Rettenetes ez az érzés, se nem lát, se nem hallj csak arra eszmél, hogy valami ott sündörög a lába körül, már-már rá akar ordítani, hogy »csiba te Be* tyár« és belerúgni, amikor onnan a föld felől csilingelő hang kacará* szik fel hozzá:

— Medfottalat.; * medfottalat t « Nadapa.. adj bóbitás dalambot -s»« mami mondta.. s

Meleg a kis legény keze, ahogy ott kotorászik a csontos-inas láb* száron s ez a meleg felfut a vén* ember szívéig. Gyorsabb mozgásra serkenti a vért, csodálatosképpen fürgévé válik egyszerre az öreg* Lehajol, magáhozöleli a gyereket, s tapos vele befelé a házba. A két másikat nem is látja, csak sejtig hogy hol vannak, hanem azért oda« szól nekik, kicsit még mogorván, dé már engedékenyebben:

— Hát gyertek no, hiszen még hő talál esni az éjszaka.

S topognak be a házba, óvatosan* halkan, a Betyár nyüszítésétől ki' sérve. Azután becsukódik az ajtó* a kutya félrefordított fejjel bámul utánuk. Kicsit még várakozik, hát* ha.:: hátfia visszajönnek, de bíz azoknak eszük ágában sincs. A szél dühében neki-neki ront a kis szál* matetős faluvégi háznak, rázza* zörgeti az ablakot, reggelre pedig beszórja fehéres csillogó hóval aX eg&sz falut — az egész világot.

Ügy, ahogy nagyapó megmondta: HOLDI JÁNOS