Észak-Magyarország, 1956. július (12. évfolyam, 154-179. szám)
1956-07-21 / 171. szám
Swmfcati 1958. Jűlíus ti PX7,ATCM*fTVAimwrrAC, 3 1 Pártegységgel a szocialista demokráciáért A Politikai Bizottság beszámolója a Központi Vezetőségnek Lapunk tegnapi, pénteki számában közöltük az MDP Politikai Bi- SBottságának beszámolóját, amelynek előadója Gerő Ernő elvtárs, a Központi Vezetőség első titkára volt. Az alábbiakban a beszámoló befejező (észét közölj ükj Meg; kell változtatnunk a párt munka, a pártvezetés stílusát < [Aliihoz, hogy az előttünk álló feladatokat sikeresen megvalósíthassuk, az említetteken kívül, lényegesen meg kell változtatnunk a pártmunka, a pártvezetés stílusát. Túl sokat ülésezünk, túl hosszú határozatokat írunk, túlságosan sok nálunk a papirosmunka és kevés a közvetlen szervező, irányító munka, az emberekkel, a káderekkel való közvetlen foglalkozás, • a szervezetek közvetlen segítése. Ezen kell változtatnunk. Ez nem könnyű dolog. Megszoktuk a régi módon való munkát. A pártmunkásokat, az instruktorokat nem aszerint kell megítélni, hogy milyen jelentéseket adnak — bár a jó jelentések igen fontosak — hanem aszerint, hogy milyen eredményesen dolgoznak, s az eredmény mindenekelőtt a gazdasági sikereken mérhető le. Természetesen nem kevésbé fontos ma a pártélet elevensége, annak kollektív jellege, az eszmei-politikai kérdések tisztázása, a propaganda- munka, s a párttagok és a pártonkí- vüli dolgozók helyes tájékoztatása. Mindez azonban azt a célt szolgálja, hogy biztonságosabban és gyorsabban haladhassunk előre azon az úton, amelyet pártunk fő irányvonala megjelöl számunkra, s megvalósíthassuk azt a politikát, melyet Központi Vezetőségünk meghatároz. A pártnak, a pártszervezeteknek, a pártaktivának segítenünk kell abban, hogy közvetlenebbül, alaposabban foglalkozzanak gazdasági kérdésekkel; hogy megismerjék, megtanulják az ipar, a mezőgazdaság, általában a gazdaság kérdéseit, mert enélkül a gazdasági munkát és általában az állami munkát nem képesek irányítani, E téren vannak eredményeink, helytelen lenne ezeket lebecsülni, de teljes fordulatot ezen a téren még nem értünk elPárttagjainkat arra kell nevelni, hogy bátran, félelem nélkül mondják meg véleményüket, őszintén, úgy ahogy itt az elvtársak a Központi Vezetőségben az első napirendi pont tárgyalásánál elmondották, de ugyanakkor pártszerűen; mértékkel és figyelembe véve a párt mindenkori érdekeit. Párttagjainkat továbbá arra kell nevelni, hogy bátran és félelem nélkül, nyíltan szánjanak szembe minden antimarxista, anti- ikommunista, antileninista nézettel és szálljanak szembe határozottan minden ellenséges megnyilvánulással, amely pártunkat, pártunk vezetését, államunkat érinti, de tanulják meg megkülönböztetni a jó barátot az ellenségtől. Nevelnünk kell párttagjainkat, pártszervezeteinket arra, hogy legyenek éberek az ellenség újabb, bonyolultabb, váratlan támadásaival szemben, s verjenek vissza minden ellenséges támadást. Pártunk és a tömegek kapcsolatainak kiszélesítése és megerősítése szempontjából rendkívül fontos a szakszervezetek munkája. Magyarországon a szakszervezetek jelentősége jóval nagyobb, mint egy sor más országban. Nagy hagyományai vannak a szakszervezeti munkának. Jelenleg mintegy 2 millió szakszervezeti tag van hazánkban, egy nem egészen 10 millió lakosú országban. A szakszervezetek munkája az utóbbi időben javulást mutat, de még nagyon sok itt is a tennivaló. Hasonlóképpen megjavult a DISZ munkája, de nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy a DISZ-ben egyesek akarva-akaratlanul abban az irányban viszik, legalábbis vitték a munkát, hogy a DISZ harca eltávolodjon a párt harcától, s egyes elvtár- saknál polgári liberál-demokrata illúziók elemei jelentkeztek. A DISZ intéző bizottságának egységesnek kell lennie és egységesen, töretlenül kell állnia a párt és a párt vezetésének az oldalán. melynek szellemében tettünk és teszünk is lépéseket. Tisztelt Központi Vezetőség! Pártunk, mindenekelőtt a munkás- osztály, ezen túlmenően azonban a dolgozó parasztság, az értelmiség, egész népünk pártja, a szó legigazibb értelmében: nevének megfelelően a magyar dolgozók pártja! Munkásosztályunk a termelésben kifejtett nagyszerű munkájával, Központi Vezetőségünk június 30-i határozatának szinte egyöntetű támogatásával, ezer és ezer más módon bizonyítja, hogy szilárd támasza pártunknak. Határozottan támogatja pártunkat a szövetkezeti parasztság is. Ami az egyénileg dolgozó parasztságot illeti, ennek pártunkhoz és népi demokráciánkhoz való ragaszkodását igazolja mindenekelőtt szorgos munkája a földeken, a beadási fegyelem megszilárdulása, jó teljesítése s a békéért folytatott harcban való cselekvő részvétele. Az értelmiség zöme is híve népi demokráciánknak és pártunknak. De hiba volna elhallgatni, hogy az értelmiség egyes rétegeivel vannak nézeteltéréseink. Különösen vonatkozik ez az írók jelentős részére. Mi azt gondoljuk, hogy ezeket a kérdéseket nem szabad forró fejjel intézni. Az íróktól pártunk és népünk mindenekelőtt azt kéri, hogy írjanak jó könyveket, novellákat, verseket. Nem akarunk mi nekik diktálni, de kifejtjük nézeteinket, s arra kérjük őíket, hogy összefüggéseiben, fejlődésében lássák és ábrázolják a magyar valóságot. Mutassák meg a hatalmas fejlődést, amely országunkban a felszabadulás után bekövetkezett, ábrázolják igaz módon, magas művészi Színvonalon az egész életet, s ne csak jelenünk árnyoldalait vegyék szemügyre, bár, persze ezt is meg kell mutatni. Úgy gondoljuk, hogy helyes politika mellett, s pártunk politikája kétségtelenül helyes, a párt és a pártvezetés teljes egységével megtaláljuk a megoldást minden kérdésre. Meg fogjuk találni a megegyezést az írókkal is és mindazokkal, akikkel most némi nézeteltérésünk van. Pártunknak fontos adósságot kellett és részben kell még letörlesz- tenie Jugoszlávia népeivel és a Jugoszláv Kommunisták Szövetségével, a Jugoszláv Népköztársaság kormányának és pártjának vezetőivel szemben. Az elvtársak tudják miről van szó. Mi ennek az adósságnak a letörlesztéséért már sokat tettünk eddig is. Alapjában rendeztük a két ország közötti állami viszonyt, de úgy gondoljuk, hogy ez nem elegendő. Mi, kommunisták, leninisták, proletár internacionalisták vagyunk, pártunk vezetésével országunkban a szocializmust építjük. Meggyőződtünk arról, hogy ugyancsak a szocializmust építik Jugoszláviában is a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének vezetésével. Ezért helyesnek, szükségesnek tartjuk, hogy visz- szavonjuk a rágalmakat, amelyeket a feszült nemzetközi helyzetben a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságra, a jugoszláv népre és vezetőire szórtunk, s javasoljuk tárgyalások megindítását annak érdekében, hogy baráti, elvtársi kapcsolatok jöjjenek létre nemcsak a két állam, hanem most már a két pán között is. Ezt nemcsak azért tesz- szük, mert ez pártunk, országunk, népi demokráciánk érdeke, hanem azért is, mert proletár internacionalisták vagyunk. Népi demokratikus államunk, s pártunk egész politikájának alapja a munkásosztály, s a dolgozó parasztság szilárd szövetsége, s e szövetségen belül a munkásosztály vezetése. Pártunknak mindent el kell követnie, hogy ez a szövetség még szilárdabb, még szorosabb, megbonthatatlan legyen, dacoljon minden támadással és minden ellenséges aknamunkával szemben, s akkor népi államunk képes lesz leküzdeni mindenfajta nehézséget. Tisztelt Központi Vezetőség, elv- társaik ! A pillanatnyi nehézségek ellenére is a mi pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja erős párt. Erős, hatalmas párt azért, mert széles tömegeket, mindenekelőtt öntudatos munkástömegeket, egyénileg dolgozó parasztokat., értelmiségieket egyesít magába. Erős párt, mert a nép mill cs tömegeire támaszkodik; erős párt, mert közel 40 éve végzi önfeláldozó, nehéz munkáját, vívja áldozatos harcát munkásosztályunkért, népünkért, hazánk szabadságáért, függetlenségéért, a szocializmusért! Erős a mi pártunk, mert törhetetlen harcával hazánk felemelkedéséért, a szocialista demokrácia kite- rebélyesedéséért, a tartós békéért, s a nemzetközi feszültség csökkentéséért folytatott harcban milliók és milliók legbemsőbb vágyait fejezi ki, s egyesíti szélesen hömpölygő folyammá! Erős párt a mi pártunk, mert mélyen eltölti munkásosztályunk, népünk szeretete, mert mélyen hazafias párt, s ugyanakkor proletár internacionalista párt; mert velünk van a hatalmas szocialista világ- rendszer minden országának minden kommunista pártja, s a kapitalista és gyarmati országok kommunista és munkáspártjai. Mert nem utolsósorban velünk van, oldalunkon áll, segít tanácsával a Szovjetunió dicsőséges Kommunista Pártja. Erős a mi pártunk, mert a nemzetközi szolidaritás, s a proletár internacionalizmus: élő valóság! Erős a mi pártunk, mert olyan legyőzhetetlen, halhatatlan, tudományosan megalapozott, a történelem által igazolt tanítás vezérli, mint amilyen Marx—Engels—Lenin tanítása! Erős és még erősebb lesz pártunk és pártunk irányította népi államunk, mert valamennyien el vagyunk szánva arra, hogy mindenben és mindenütt, ahol bonyolult, nehéz feladatot kell megoldanunk, a Központi Vezetőséghez, a pártbizottságokhoz, a pártaktivához, a párttagsághoz, a dolgozók széles tömegeihez fordulunk. Mert előttük nyíltan, őszintén feltárjuk és fel fogjuk tárni nemcsak az eredményeket — ezekről beszélni kell —, de a nehézségeket is. Megmondjuk, hogyan akarunk úrrá lenni rajtuk, tanácskozunk a dolgozókkal, bátran támaszkodunk, építünk rájuk. Elvtársak! Az a párt, amelynek politikai irányvonala helyes, amely egységes, fegyelmezett, s a széles tömegekre támaszkodik, hegyeket képes megmozgatni. Ilyen pártnak kell lennie, s nem kétséges, mindinkább ilyen párt lesz a mi sok, dicső, nehéz harcban megedzett pártunk, az a párt, mely győzelemre vitte országunkban a magyar munkásosztály, a magyar dolgozók ügyét — a Magyar Dolgozók Pártja! Uj gyorsvonat Magyarország és Románia között A baráti országokba történő uta- vábbi intézkedésig Budapest—Tövis zás megkönnyítése óta az utasok között új gyorsvonat közlekedik Említés történt már arról, hogy a Hazafias Népfront kérdésében a III. kongresszus után voltak bizonyos hibák, s hogy ezeket a hibákat részben már kijavítottuk, részben kijavítjuk. Politikai Bizottságunk véleménye az, hogy a Hazafias Népfrontnak igen jelentős helye és szerepe van s kell hogy legyen országunk, népünk életében. A lépéseket, amelyet a Hazafias Népfront felélénkítésére, szerepének növelésére történtek, a? elvtársak ismerik. Elvileg ebben a tekintetben is változatlan véleményünk szerint — pártunk ül. kongresszusának iránymutatása száma — főleg a nyári iskolai szünet következtében — nagymértékben megnövekedett. Különösen sokan utaznak Románia magyarlakta területeire olyannyira, hogy a Bukarestbe Bihankeresztesen át közlekedő nemzetközi gyorsvonatnál túlzsúfoltság állt elő és nem mindig lehetett biztosítani a kényelmes utazást. A túlzsúfolt vonat mentesítésére a MÁV és a román vasutak között történt megállapodás szerint keddtől, július 24-től kezdve a toközvetlen kocsikkal Marosvásárhelyig. Az új gyorsvonat Budapest Nyugati pályaudvarról 17 óra 50 perckor indul, Nagyváradra 1 óra 9 perckor, Kolozsvárra 5 óra 12 perckor, Apaihidára 6 óra 3 perckor, Tövisre 9 óra 38 perckor érkezik. Tövisről vissza 22 óra 55 perckor, Apátodéról 1 óra 25 perckor, Kolozsvárról 1 óra 48 perckor, Nagyváradról 5 óra 9 perckor indul, Budapest Nyugati pályaudvarra 12 óra 10 perckor érkezik. (MTI) Kétszáz hold kombájnnal A tokajhegyaljai állami gazdaságban befejezik az aratást Még ilyen sürgést-forgást mint a tokajhegyaljai állami gazdaság földjein . i. Egymást érik a búzakévékkel megrakott szekerek, gépkocsik a »Bekényi« üzemegység környékén. Távolabb még két aratógép jár körbe-körbe, egyik az egyre kiseb- bedő őszibúza, másik az egyre fogyó zabtáblán... A központi teleptől tíz kilométernyire lévő Kis- homokos mellett pedig a kombájn rója méltóságteljesen — de nem lassan — a köröket az őszibúzában. Beszélj akárkivel a vezetőség közül, a műhelyben, azt mondhatnád: itt mindenki arat... Pedig a hatalmas szőlőtáblákon, az anyatelepeken is ugyanilyen szorgalommal, sürgéssel-forgással dolgozik ki-ki a maga posztján... Hanem azért az első most az aratás. Erről, az aratásról beszél legtöbbet Leskó István elvtárs, a gazdaság igazgatója is, Virgula elvtárs főállattenyésztő és Stramszki elvtárs üzemegységvezető is. És van is mit beszélni, mert ilyen aratásra még nem volt példa a gazdaságban. A termés is jónak mutatkozik, nem rosszabb a tavalyinál, mennyiségben sem, fajsúlyban sem .. * A munka pedig, amint ők, a vezetők mondják és az eredmények mutatják, jobb mint az előző években. Körbejárjuk a gazdaságot és meg- megállunk néhány szóra a kombájnnál is, az aratógépeknél is. Száz meg száz jel mutatja, milyen nagyszerűen, becsülettel dolgoznak a gazdaság dolgozói, mennyire a magukénak érzik, a földet, a gépet, a munkát egyaránt, s mennyire bíznak a gazdaság vezetőiben.a Beliczki József már 200 holdat vágott kombájnnal... Talán már túl is van a 200 holdon, amikor e sorokat írom, mert Beliczki József nem az az ember, aki egyhelyben áll. Amikor meglátogattuk ugyan éppen állt a gép, vagy egy fél percig. Dugulás miatt leállt a motor. Itt ott porzik a gabona, a talaj. De nem volt időnk még szót se váltani, már indult is, mert este még át akart állni egy másik táblába, az utolsó 19 holdas búzába, ami még hátra van az aratásból ... Ám, ha vele nem is beszélgettünk, beszéltek a munkájáról az igazgató, az üzemegységvezető. Beliczki József még alig haladta túl harmincadik életévét és öt esztendeje a gazdaság dolgozója. Olyan ember, aki mindig megteszi a magáét. Ezt legjobban éppen ez az aratás bizonyítja. Ügy volt először, hogy nem vállalja a kombájnaratást, mert tavaly valami nézeteltérése volt egyes vezetőkkel. Hanem, mert ő javította a kombájnt is, meg szívén viselte, hogy nem mindegy mikorra végez a gazdaság az aratással, mégis elvállalta. í . És indulás óta — mint az óra — megállás nélkül megy a gép. Ügy dolgozik, hogy a szemveszteség egyetlen mérésnél sem haladta meg a két százalékot s még a tarló is olyan egyenletes, mintha nem is kombájn, de aratógép vágta volna. A napi teljesítmény pedig 16-?-18 hold. A tervét túlteljesítette. Az elő- írások szerint 180 holdat kellett volna aratnia és ma már túl van a 200-on, s eddig még nem állt hosz- szabb ideig hiba, törés miatt egy óra hosszánál. Ami meg hiba volt, azt gyorsan, pontosan maga javi-■ tóttá ki... Persze azt is elárulhatjuk, hogy Beliczki József első akar lenni az állami gazdaságok kom-* bájnosai között. Az anyagiakért is; az ország kenyeréért is, no meg a dicsőségért is. És ha első lesz, mindezeket megérdemli... Úgy tervezi, hogy ha végez az aratással, itt a gazdaságban, felajánlja, hogy másutt is segít. Szeretné elérni a 300 holdat. —r Nem rajta múlik * * * Hurokban fordulnak az aratógépek A két aralógép, Majercsák és Cifra elvtársak vezetésével, illetve vontatásával ugyancsak nagyszer rűen dolgozik. Nincs üzemzavar, jelentősebb törés, pedig már mind- kettő többet teljesített 150 holdnáU Van a munkájukban egy újszerűi érdekes: Nem kell táblánként 8—10 munkaerő a sarkaláshoz. Maguk a gépek sarkalnak, azaz inkább maguk készítik a sarkot, még hozzá olyan szögletesre, mintha vonalzóval rajzolták, mérték volna. Hurokban fordulnak. Mindez két másod- percnyi munkakiesés. Az aratógépkezelő mindig lelép és a következő fordulót akadályozó kévét félredobja. A munkaidőből semmisem vész el és 8—10 ember munkáját takarítják meg. Szólnunk kell még az aratógépek szakértőjéről: Póka elvtársról. Szakértőként emlegetik, ha hiba vant percek alatt kijavítja. És javít a kedélye is. Annyi viccet tud mint tíz vicces ember együtt — a jókedv pedig csak gyorsítja a munkát. „Egy hét és nem lesz gabona csépeletlen.. ”-.:. Már ami a gazdaságot clletU Erre Stramszki elvtárs üzemegységvezető fogadalmat tett. Igaz, még van csépelni való vagy 200 holdnyi két cséplőre. Kint a tarlón még fogadást is kötöttek a határidőre —* július 26-ra. Szép határidő! Egyrészt mért tavaly augusztus 20-ra, fejezte be a gazdaság az aratásit cséplést, másrészt mert ez az elsőséget jelentené az állami gazdaságok között rf— legalább is megyei viszonylatban. Persze — elárulhatjuk, hogy —■ elsők szeretnének lenni... De a feltételek is megvannak hozzá. Az aratás már lényegében kész, néhány hold zabot kivévet Az aratnivalót mind egy szálig —~ szószerint értve — géppel vágtákt Még a cséplés van hátra. Node a gépek Bredjuk-módszerrel dolgoznak és hat nap — ha minden jól megy, elég a győzelemhez. — S ahogy a munka, a munkakedv, a dolgozók, a vezetők egyetértése, lelkesedése mutatja, a tokajhegyaljai állami gazdaságban a munka jól megy és jól fog menni ; BARCSA SÁNDOR Minisztertanácsi határozat a lakásgazdálkodással kapcsolatos egyes kérdések A Minisztertanács a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának jelentése alapján megtárgyalta a főváros lakásgazdálkodásának helyzetét és a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának a lakásgazdálkodás terén végzett munkáját. A Minisztertanács megállapítja, hogy a főváros jelenlegi lakáshelyzete — az évről évre növekvő lakás- építési, felújítási és karbantartási hitelek biztosítása ellenére — nem kielégítő. Megállapította a Minisztertanács, hogy a vidéki városokban — elsősorban a megyei jogú városokban — a lakásgazdálkodás helyzete lényegében azonos a főváros lakáshelyzetével. A tanácsok lakásgazdálkodási hatáskörének biztosítása érdekében a Minisztertanács a következőket határozta: A Minisztertanács szükségesnek tartja a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága házingatlankezelési szervezetének és működésének felülvizsgálatát és átszervezését annak érdekében, hogy biztosítani lehessen az ingatlankezelő szervek nagyobb műszaki felkészültségét és azt, hogy a lakossághoz közelebb kerülve végezzék munkájukat. A Minisztertanács felhatalmazza a fővárosi tanácsot, hogy az átszervezést és ennek során a Végrehajtó Bizottság szakigazgatási szervezeté-1 nek megfelelő kialakítását saját hatáskörében döntse el. A Minisztertanács megállapítja, hogy az állami tulajdonban lévő házingatlanoknál alkalmazott házfelügyelők feladataikat általában felületesen látják el. Ezért a Fővárosi Taszabályozásáról nács Végrehajtó Bizottságát is fele-* lősség terheli, mivel a mulasztó ház- felügyelőkkel szemben nem járt el kellő eréllyel és mulasztásukért őket nem vonta felelősségre. Felhívja a Minisztertanács a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságát, hogy a ház- felügyelők működését fokozottabban ellenőrizzék és a feladatukat nem* vagy elégtelenül teljesítő házfelügyelőket vonják felelősségre. Amennyiben a házfelügyelő feladatát nem látja el, megbízatása alól fel kell menteni és szolgálati lakásából haladéktalanul — akár ideiglenes vagy szükséglakásba is — ki kell költöztetni. A lakásellátás javítása érdekében jobban kell mozgósítani a helyi erőket a családiházépítkezés céljaira: Mindazokban a városokban, ahol lehetőség van, meg kell szervezni a helyi építőanyagtermelést. Erre a célra mind a városok, mind az építőanyag céljára alkalmas alapanyagokkal rendelkező gyárak a Magyar Nemzeti Banktól rövidlejáratű beruházási hitelt vehetnek igénybe. A helyi építőanyag termelését szolgáló hitelek visszafizetési határidejét a Minisztertanács három évben állapítja meg. (MTI) ■-1" o— — GYŰJTSÜK A MÁKGUBÓT, mivel igen fontos gyógyszeripari nyersanyag. Az Országos Gyógynövényforgalmi Szövetkezeti Vállalat megbízásából minden földművesszövetkezet az 5 centiméteres szárral begyűjtött mákgubót má- zsánkint 9Q forintos árban veszi át»