Észak-Magyarország, 1956. július (12. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-08 / 160. szám

fSE AKW AG! ARORSZ AG

Vasárnap, 1956 július 8.

fi

A Diósgyőrvasgyári Művészeti Együttes bemutatója

A BORSODI művészeti mozgalomnak már sok dicsőséget szerzett Diós- győrvasgyári Művészeti Együttes szombaton bemutatót tartott, javarészt új műsorából. Az új mozi hatalmas termében megtartott bemutató sok maradandó élményt nyújtott a hallgatóságnak és dicséretére válik az együttesnek, amely igyekszik szüntelenül gazdagítani repertoárját, igyekszik a sokszor eléje tornyosuló akadályokon keresztültörve megtartani azt a művészi szintet4 amelyet többéves működése alatt élért.

A friss benyomások alapján egyik igen értékes új müsorszámként említhetjük Kerekes Antal koreográfiája és Szűcs Lóránd karnagy muzsikája ösSzeszövéséből alkotott moldvai táncot, amely sok-sok finomságával, a viselet szépségével, a zene, a koreográfia, a színek és képek stílusegységével gyönyörködtet. Időtől, tértől és'»székely jellegétől-« függetlenül bravúrosan táncolja a férfikar Kerekes székely pontozóját is. Ez a mű azonban furcsa keverék. Zenéje tipikusan román zene, annak dallam- és ütembeli sajátosságaival, a tánc pedig magyaros jellegű — nem székely az sem — bár Kerekes ösztönösen vagy tudatosan kevert bele román motívumokat is. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy a nemzetiségi csoportok érintkezési csomópontjaiban milyen kölcsönhatások érvényesülnek a népzenében — s a népek táncaiban is —, de mégis másak a román és másak a székely népdalok ütemének sajátságai, amelyeket a kölcsönhatások ellenére is megőriztek. Különben a pontozók kezdenek valami táji szokásoktól, eredettől független divatos, egy kaptafára húzott produkciókká válni. Keressünk helyettük hamisítatlan, eredeti néptánc-anyagot.

ÖTLETES kreáció a Bál után című táncjáték, a tánckar vezetőjének és hat táncosának közös alkotása, amely valahogy magától született. Három nő és három férfi táncolja. Finoman érzékeltetik azt a hangulatot, amelyben egy falusi bál után a mai fiatalok kicsírázó tiszta szerelmét hamvas életörömök fonják körül. Változatosabb zenei aláfestéssel és ritmussal még szebbé, hatásosabbá lehetne tenni ezt a kedves játékot.

Csupa erő és lendület a vegyeskar nagy énekszáma, a Budapested is sikert aratott »Föltámadott a tenger« (Szabó—Petőfi) és a Boris Godunov- ból a Forradalmi kórus, a szimfonikus zenekar kíséretével, Forrai István karnagy jól átfogó, az egész ember-instrumentumot t kezében tartó vezényletével. Hatásos ^ Tréfás házasító is, de vigyázni kell jobban a ha- daróan gyors szöveg érthetőségére, ami csak tökéletes együtténekléssel érhető el. A szövegnek itt a hatás szempontjából igen fontos szerepe van. A Kossuth-dalok című csokor sajnos, az eredeti Kossuth-dalok nagy részének meghamisított formája. Vagy a szöveg, vagy a dallam nem egyezik az eredetiekkel. A Paszhalov- Pjatnyickij orosz népdal előadásában — Szűcs Lóránd vezényli — nem eléggé hangszerhangzású a hangszer- utánzó szöveg tolmácsolása, azt még fejleszteni kell.

A NAGY ambícióktól fűtött szimfonikus zenekar egyre meggyőzőbben és igényesebben tolmácsol olyan nagyszerű műveket, mint Liszt szimfonikus költeményét, a Les Preludes- öt, Muszorgszkij »Éjjel a kopár hegytetőn« című szimfóniáját és Kodály Háry Jánosának részleteit. Dr. Bánhegyi László karnagy elmélyültebben és szuggesztívebben dirigál s ez az elmélyültség különösen Muszorgszkij művénél és a Háry közzenénél érződött. de még nem szabadította fel magát teljesen a művek »könyvnél- küíi« átélésére. Elmondhatjuk azonban. hogy a zenekart és karnagyát igazi muzsikus szellem hatja át. Menjenek tovább, több újat várunk tőlük, ne rekedjenek meg régi kedvenc repertoárjuk egy-egy darabjánál. Dicséretes fegyelmezettségüket házasítsák össze a változatosság, az újszerűség igényeivel.

A Balogh Csóka József vezette népizenekar Bartók dalgyüjtésenek három darabjával és egy régi körmagyarral szólalt meg önállóan. Jó műsor, de hiánya, hogy kissé egyhangú. Helyes az egyszerű játékmód, amely kerüli a szertelenségeket, a »cifrázást«. Legnagyobb prímásaink hagyománya ez.

A bemutató az együttes töretlen erejéről tanúskodott. Általános megállapításként leszögezhetjük, hogy tartja színvonalát. De vannak akadályok, amelyek gátolják a továbbemel- kedést. A tánckarnál és a népi zenekarnál egyik ilyen akadály a tagok fluktuációja; legerősebb lábon áll a törzsgárda változatlanságánál fogva az énekkar. A tagok gyakori cserélődése akadályozza az egyenletes fejlődést és nehezíti az együttes önmagával szemben támasztott igényeinek növekedését. Az együttes vezetőségének ki kell kutatnia, mi az oka annak, hogy a vasgyári közönség — no és a miskolci is —■ nem tanúsít olyan lelkes érdeklődést az együttes szereplései iránt, mint az első években, amikor egy ilyen bemutatójára zsúfolásig megtelt a nézőtér, még a szabadtéri is. Az egyik ok mindenesetre az lehet, hogy az együttessel szemben megnövekedtek a közönség igényei és egyes műsorszámokat már túlságosan elcsépelt az együttes.

EZÉRT kéü több új, változatos, ötletes műsorszámmal előrukkolnia. Az eddigi országos sikerek lelkesítsék az együttest lankadatlan alkotókedvre, mert a jó munka meghozza gyümölcsét.

A nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából Sárospatakon háztömbkörüli motorversenyt tartottak. Képünkön a 250 köbcentiméteres kategória győztese, Weisz előzi versenytársát.

HAJNALI AUTÓBUSZ*

Hajnal volt. Piros, vig nevetéssel kelt fel a reggel. Kövér, két autó dübörgőit felém az utcasarkon.

Egy ugrás! — és már az ablak mentén néztem a várost. A fák úgy álltak, mint a jókedvű, kis iskolások.

A kalauz — szőke fiatalember — harsányan mondta: — Vidám jóreggelt! - és az ülésről két tucat sapka bólintott vissza: — Igen, jóreggelt! —

Ezt mondta lám egy fiatal munkás, az anya, kinek karján szundított pufók pályása. — Az öreg mester — kinek a mérce fénylett zsebében.

— Jó reggelt! — mondta a diákleány s fütyült a szél és ébredt a város, kék-fehér tejeskocsik cikáztak,

a Dunán hajókémény rikoltott.

Virágszag volt és dalolt a béke.

— Jó reggelt! — búgták a messze gyárak.. .

— Jó reggelt! — zizzentek a gallyak..-.

S jó volt tudni, hogy ebben a percben téged is ilyen kék kocsi hordoz

s te is mondod, hogy — Igen — jó reggelt! — és rám gondolsz, mint ahogy a szívem ritmusra dobban az áprilissal! —

TASNÁDY VARGA ÉVA

* A megyei népművelési osztály irodalmi pályázatán II. díjjal jutalmazott vers.

Sok úkerl

a. nJíujjné. SzínilcLz nitlmizürizk DCaiidnl

A miskolci Déryné Színház vasárnap, július 8-án a Zeng az erdő előadásával befejezi az 1955—56-os színházi évet. Nyomban azután, hétfőn a társulat a kassai csehszlovák állami színház meghívására Kassára utazik, ahol öt estén vendégszerepei, éspedig két előadást tart az Antigonéból és háromszor adja elő a Csárdáskirálynőt.

Ez a vendégszereplés egyik fontos lépés a két nép kulturális kapcsolatainak elmélyítése felé. A kassai színház kiváló művészei már hallották hírét a miskolci színház magas színvonalú előadásainak, s tudják azt is, hogy a színház Antigoné előadása a budapesti fesztiválon is nagy sikert aratott. De a miskolci művészek is tudnak arról, hogy a kassai kollégák ugyancsak jó hírnek örvendenek egész Csehszlovákiában, s egyik-másik klaszszikus mű előadásával felveszik a versenyt a prágai színházakkal* Szóval a kassaiak is tanulhatnak a miskolciaktól s a miskolciak is a kassaiaktól. Egyébként az ősszel Miskolc közönsége is tanúja lehet majd a kassai csehszlovák művé- szék játékának, amikor viszonoz- zák a miskolciak vendégszereplés sét, mégpedig a Don Juan opera és egy szlovák balett bemutatójával.

A további terv az, hogy a kap* csolatot a két színház között a jö- vőben még szorosabbra fűzik és a kölcsönös vendégszereplések gya- koribbak lesznek, ami előnyére válik mindkét népnek, a testvéri együttműködésnek.

A Déryné Színház művészeinek sok sikert kívánunk kassai szerep- lésükhöz, legyenek szószólói né- peink elszakíthatatlan barátságás nak,

JüaLmí Lúigak - U|

'V

II LÁNGOK

»Kialvó lángok« — ez a címe annak a sárguló füzetnek, amellyel vagy húsz évvel ezelőtt tisztelt meg egy vándor kamaraszínházi társulat igazgatója, Szentiványi Béla. 1933-ban kiadott füzetében Szentiványi társulata &t évi (1928 —1933) vándorlásának tapasztalatait írja meg, s a tartalom lényegét elárulja a belső cím: »A vidéki színészet élet-halálharca Trianon után«. Ritka dokumentum ez az emlékirat az ellenforradalmi korszak vidéki kultúrális állapotairól. Érdemes ízelítőt adnunk belőle ma. amikor lobognak a kultúra lángjai s amikor például Miskolcon tízezrek néznek meg egy-egy klasszikus darabot; amikor a tájszínházi előadásokon zsúfoltak az előadó- tei-mek és egyszerű parasztemberek, kendős nénikék kíváncsiak Goethe, Moliére és a többi halhatatlan szerző műveire.

Érdemes emlékeztetni az ellen- forradalmi rendszer kultúrális nyomorúságára azért is, mert sokan, akik népi demokráciánktól készen kapták a szocialista kultúra áldásait, nem tudják tárgyilagosan megítélni, mekkorát fejlődött hazánkban és különösen vidéken az általános műveltség, a tömegek kultúrális Színvonala a felszabadulás óta.

A szép álom

és a keserű valóság

Szentiványi elmondja, hogyan Készülődtek fel, hogy meghódítsák a vidéket az irodalmi értékű daraboknak, az igazi színházi kultúrának. „Ma. amikor az emberiség az anyagi gondok súlya alatt csaknem letargiában él, ma. amikor nemzetünknek az élniakarásra legnagyobb szüksége van, ébren kell tartani a hitet, hogy érdemes élni, bizalmat kell ébreszteni lebúsított magyarjainkba a jobb és szebb jövő iránt“ — olvasom a füzet bevezetőjében.

Hosszas és alapos felkészülés után, 1928 szeptember 5-én indult útnak a lelkes társulat. Hetekig, sőt hónapokig készítettem elő ezt az indulást — írja Szentiványi. — ^Halódó színészetünket irodalmi darabokkal, szép kiállítással jó színészekkel, súgó nélküli precíz elöadásokkal talpra állítani“. Ez volt a jelszavam.

A társulat tagjai voltak: Salgó Ilona, Réz Mária, Hegedűs Rózsi, Boronkay Hona, Rózsási Ágnes, Bodrogi Margit, Szeghalmi Erzsi, Pataki Miklós, Kőműves Sándor, Homokay Pál, Oroszlán György, Sebestyén Zoltán, Bihari József, Fellegi István, Juhász József, Ver- zár Zoltán titkár, Mester Tibor, Prohdszka Jenő díszletmester.

Műsorán a következő darabok: Goethe: Faust. Ibsen: A társadalom támaszai, Shakespeare: Makrancos hölgy, Moliere: A képzelt beteg, . Herczeg Ferenc: Három testőr, Tolsztoj: Kreutzer szonáta. Molnár Ferenc: Farkas, Szigligeti: Liliomfi, Zilahy: Hazajáró lélek, Wilde: Eszményi férj.

Kitűnő színészek, igényes a műsor. De már az első állomásukon, Győrött keserű csalódás éri a lelkes »komédiásokat«. A színházat bezárták, mert tűzveszélyes. A színészeknek maguknak kell a Lloyd tánctermet színházzá varázsolniok. Az ünnepi megnyitón a 60 ezres városnak csak 30 lakosa nézte meg a Képzelt beteg előadását. A napi kiadás 240 pengő, az átlagos napi bevétel 40 pengő. Tíz nap alatt 2000 pengő a deficit. Városi segély semmi; állami segély napi 1 pengő 10 fillér. (Később még ezt is megvonták.)

Következő állomásuk Sopron. Itt valósággal fellelkesíti a társulatot a szíves fogadtatás. A polgármester szereti a művészetet. Ingyen kapják meg a színházat. Ingyen fűtés, világítás, nincs vigalmi adó. Boldogan írja Szentiványi: »Tíz ilyen várost az országnak és meg van mentve a magyar színészet«.

Nem akad tíz ilyen város, egyre több csalódás éri a társulatot és Szentiványi öt év alatt ráfizeti merész vállalkozására összegyűjtött 30 ezer penaőjét. De átengedem a szót az emlékirat szerzőjének, kiragadván néhány, kesernyés humorral megírt epizódot ötéves tapasztalataiból.

A Faust meg a disznótor

Egyik alföldi községben első nap meglátogattam a város egyik előkelőségét és meghívtam előadásainkra. ő azzal tért ki, hogy a mai anyagi helyzete nem engedi meg a színházba járást.

Erre én felajánlottam két tiszteletjegyet. örömmel vette, mondván: kedves felesége őnagysága mint fog örülni.

Tíz nap alatt egyetlen egyszer sem lehetett a színházban látni. Ingyen! Búcsúzáskor megkérdeztem, miért? Felelet: »Hallottam kérem, hogy fővárosi nívójú előadásokat tartanak, de lehetetlen volt elmennem.«

— Miért nem méltóztatott legalább a Faust előadásunkat megnézni ?

— Aznap volt kérem egy nagy disznótoros vacsora, amely három napig tartott. Most volt a névnapom, az két napig tartott. Keresztelő, stb. igazán nem jutottam hozzá. *

Ilyen elfoglaltság mellett kénytelen voltam meghajolni. De jó is, hogy kénytelen voltam, legalább nem látszott arcomon a pír.

Kijövet, megakadt a szemem a szemben lévő tűzoltó istállón és elgondolkoztam. . .

Hát jó, jó, drága, testvéreim, együnk, együnk és igyunk is, de a gyomrunkon kívül egyéb szerveink is varrnak. Mit vesztett volna az én drága testvérem, ha a disznótor előtt azt mondja: — Édes barátaim, ma a színházban Goethe Faustját adják, erről a kultúrese- ményről nem maradhatunk le, nálunk ez még nem ment. ragadjuk meg az alkalmat, legalább a vacsoránál lesz témánk is, amiről elbe- s~ égethetünk.

Hiszen hivatalos dolgaink elvégzése után lehet disznótorozni, lehet 4nni, de csak enni és csak inni...

„Nem kell ide kultúra”

Bácsalmáson az egyik előkelő úr a következő bizonyítványt állított* ki a községről:'

— Nem kell ide kultúra fiam, egy liter jó bor, egy tarokkparti és ki van elégítve a kultúra.

Püspökladányban a színházterem melletti helyiségben 40—50 ember verte a kártyát, ugyanakkor bent a teremben hat ember előtt játszottuk a Torockói menyasszony című újdonságot.

Veszprémben a színház épületében játszik a mozi. A zenekar közvetlen a színpad alatt volt elhelyezve és hangjai tisztán felszűrődtek a színpadra. Ennek következtében Faust előadásunkat az annakidején aktuális »Teve van egy púpú« dallamára kényszerültünk eljátszani.

Színészet és tébolyda

Gyulán a színház iránt érzéketlenné vált közönség megmozdítá- sára a következő felhívást helyeztem el az ottani napilapban:

»Gyula város m. t. közönségéhez! Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Országos Művészszínház név alatt működő társulatommal a Komló úgynevezett színháztermében komoly, felnőtt kultúrembe- rek részére előadásokat tartunk. A fenti tényről mindezideig 20—30 hölgy és úr vett tudomást. Ezúton mégegyszer felhívom szíves figyelmüket. Igaz. nem itt látható a beszélő csodapók. sem a kígyóbűvölő démon, Kőműves Sándor láncot itt nem nyel. Oroszlán nevű tagom véres húsokat nem eszik. Itt egyelőre én eszem magamat az önök közönyét lát^a. Kiváló tisztelettel: Szentiványi Béla . . .«

Másnap az esti pénztárnál álltam. A főjegyző úr, aki megtisztelte színházamat eljövetelével, a következő szavakkal fordult hozmán— Kérem, igazgató úr, hogyan lehetett ennyire megbántani városunk intelligenciáját. A kaszinóban az urak felháborodva tárgyalták a nvílt felhívást.

Sajnálkozásomat fejeztem ki, hogy nem az üres nézőtéren tárgyaltak levelemről az urak, ahol sokkal több hely volt.

Beszélgetésünk közben befóoett a. t&$lyda igazgatója. A főjegyző hozzáfordult és megismételte panaszát. A tébolyda-igazgató vála- sza az volt, hogy nekem gratulált és felkért, hogy másnap a téboly- dában tartsak előadást, ahol sok- kai megértőbb közönséget találok* Igaza volt. Másnap a tébolydában tartottunk előadást és az igazgató a megállapodott 80 pengő helyett 200 pengőt utalt ki. Ezek- után nem csoda, ha egyes városok- bon első dolgom az volt, hogy a tébolyda iránt érdeklődtem.

Ugyanitt történt az alábbi epi- zód. Vasárnap délután előadást tartottunk 12 ember előtt. (Moliére Képzelt betegét adtuk). Előadás előtt kerestem Oroszlán nevű tagomat. A színészekhez fordultam3 »Oroszlán még nincs itt?«

— Nem — felelték —r az első felvonásban nem jön.

Mire az öltözőajtóban összese- reglett, mozira és cirkuszra nevelt aranyifjúság között a hátam mögött megszólalt valaki:

— Te barátom, itt oroszlán is van. Gyertek, menjünk be.

Átlátva a helyzetet, természete- sen az elefánt és a fóka után is érdeklődtem . a Ilyen és hasonló tapasztalatok vezettek a cirkusz sikerének meg- irigylésére.

Cirkusz a színházban

Veszprémben nap nap után üres házakat látva, az előadások elmaradása után a következőket hirdettem íves falragaszokon, méteres vörös betűkkel:

»CZÁJA és HOLUBÁN döntő

mérkőzésénél is nagyobb szenzációt láthat vasárnap a szán- házban.

Ilyen Veszprémben évek óta nem volt!«

Vasárnap este tele volt a színház. Én a következő szavakkal léptem a függöny elé:

— Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, végtelenül örülök annak, hogy sikerült ígéretemet beváltani és Önöknek azt bemutatni, ami Veszprémben évek óta nem volt* — egy telt színházat.

A közönség egy pillanatra meghökkent, de előadásunk kiengesztelte. Azért mégis örültem, hogy Czáják és Holubánok nem ültek a nézőtéren. .«