Észak-Magyarország, 1956. június (12. évfolyam, 128-153. szám)

1956-06-01 / 128. szám

r ÍZ MOP BO^OD-ÍBIÚJ-ZEMPIÉN MEGYEI BIZOTTSÁGA ES í MEGYEI TANACS LAPJA Az atomfegyverek alkalmazása pusztító háborúhoz vezetne, szembeszegülünk azokkal, akik atomháborút akarnak előkészíteni (A június 3-i megyei béketalálkozó jelszavaiból.) Xíf. évfolyam, 128. szám Ara 50 fillér 1930 június 1. péntek Késziiljiink tel az aratásra, cséplésre Az aratás-cséplés a mezőgazdaság legjelentősebb feladata. Ebben a munkában minden késlekedés múl­hatatlan károkat okoz nép<gSzdasá- gunknak, a dolgozó parasztságnak. Az 1956-os év második ötéves ter­vünk első esztendeje. Ettől az évtől sok függ. A jó .kezdés fél siker. Mipt ismeretes a második ötéves terv 27 százalékos emelést ír elő a mezőgaz­daságba. Hogy ezt elérjük, ez évben 3 százalékkal többet kell termelni. S enne!* a munkának nagyon fontos rész# képezi az aratás, cséplés jó el­végzése. Miért ez a nagy sietség — mondhat­ják mások —, hiszen az aratás'még messze van. Nincs igazuk, akik így vélekednek errői. A múlt évek ta­pasztalatai figyelmeztetnek bennün­ket a korai felkészülésre. Nem akar­juk, hogy a tavalyi hibák az idén is bekövetkezzenek. Többek között, hogy a cséplés ne időben kezdődjék el es ez az aratás a tarlóhántási mun­kák rovására történjék. Hogy ezt el­kerüljük, ezért kezdődtek meg nap­jainkban a gépállomásokon a szem­lék. A »korai-« szemle nagyon is in­dokolt. A tavasz késett ugyan, de sok helyen erőteljes fejlődésnek indultak a kalászosok és olyan vidékeken, mint például Mezőkövesd, júniusban mór beérhet az ősziárpa. Ismeretes, ha a szem már beérett, az aratással nem lehet várni. Az idejében elvég­zett aratás, be hordás, cséplés a leg- alacsonyabbra csökkenti a szemvesz­teségei: Ha csak egy százalékkal si­kerül csökkenteni, akkor ez annyi Vüázsa gabonamegíakarítást jelent, amelyet, ha szabadpiacon eladnánk, több mint 3 millió forintot kapnánk érte. Meg kell jegyeznünk, hogy a gép­javítás nagyon döcögve halad. A gép «llomásL igazgatóság egy legutóbbi jelentése arról szól, hogy a mezöcsáti gépállomás 57, a he jópapi 75, a mező­kövesdi pedig csak 30 százalékig ja­vította ki kombájnjait. Az aratógép- javítással még jobban elmaradtunk A mezöcsáti 42, a ricseí 35.7, az ede- iényi gépállomás meg csak 25 száza lékra áll vele. Ez tűrhetetlen. A gépjavítással "késni nem lehet. Nem szeretnénk, hogy amikor a kom­bájn beáll a táblába, tíz perc múlva •kiderüljön, hogy valamelyik alkatrész hibás és emiatt órákat, vagy napokat kell a gépnek állni a tábla mellett, tétlenül. Minden perc drága most. A gép állomás pártszervezeteinek legjobb tudásával harcolni kell azért, hogy felszámoljanak minden lazaságot és valamennyi kombájn és cséplőgép harcrakészen álljon a kenjércsaía előtt. Helyes lenne az aratás kezde­tekor, ha a kombájnok az ősziárpát aratnák le először. A tavalyi tapasz­talatok erre figyelmeztetnek. Az őszi­árpa érik be leghamarabb és miköz­ben a kombájn dolgozik, van idő ki­tapasztalni, megfigyelni a gép mun­káját, gyorsan kijavítani az esetleges kisebb hibákat s a búza aratása gyor­sabban fog haladni. Készüljünk fel tehát az aratásra begyűjtésre, cséplésre. Gépállomá saink fejezzék be gyorsan és jól a ja vitást, hozzanak rendbe minden gé pet, mert mindegyikre nagy szükség van. Nem fordulhat elő olyan eset hogy a kevésszámú kombájnok közül egyetlenegy is kifogásolható állapot­ban kezdje meg az aratást. Az ara­tásra való felkészülés sürgetése te­hát egyáltalán nem korai, hadd em­lítsük meg azt a jó közmondást: Ki korán kel — aranyat lel! A délkoreai ENSZ-parancsnokság ideiglenesen egyoldalúan lelliiggesztetle a semleges fegyverszüneti ellenőrző bizottság tevékenységét Szöul (MTI) A Reuter Iroda közli, hogy a dél­koreai ENSZ-parancsnokság beje­lentette a semleges fegyverszüneti ellenőrző bizottság tevékenységének ideiglenes felfüggesztését. Az ENSZ-parancsnokság egyoldalú lépésének indokolására azt állítja, hogy a fegyverszüneti egyezményt a kommunisták részéről megsér­tették«. (MTI) A New \ork Herald Tribune megállapítja, hogy Adenauer hatalma lelűnőben Tan Berlin (MTI) A német sajtó nagy figyelmet szentel annak a hírmagyarázatnak, amelyet Gaston Koblenz, a Newyork Herald Tribune nyugatnémetországi tudósítója Adenauer kancellár kü­szöbönálló amerikai látogatásához fűzött. Az ismert amerikai újságíró megállapította, hogy , ha Adenauer kancellár júniusban ellátogat Wa­shingtonba, a nyugatnémetországi helyzet kevésbbé áll majd ellenőr­zése alatt, mint korábbi amerikai lá­togatásai idején. Eisenhower elnök­nek és Dulles külügyminiszternek ezúttal olyan kancellárral kell tár­gyalnia, akinek hatalma letűnőben van. Az Adenauer-rendszer lappan­gó betegsége a bonni kormányba is behatolt. Adenauer képessége, hogy akaratát ráerőszakolja a bonni poli­tikai világra, mindinkább visszafej­lődik. Moszkvi-Belgrád közvetlen vasúti kicsi Június 2-án megnyílik a Moszkva —Beigrád közvetlen nemzetköz: vasúti kocsiforgalom. Moszikva kievi pályaudvaráról a 7-es számú Moszikva—Csop-i gyors­vonattal hetenként háromszor fut majd olyan pámás vasúti kocsi, amelyben az utasok átszállás nélkül érkeznek el Moszkvából Belgrádba, Jugoszlávia fővárosába. Belgrádból Moszkvába szintén he­tenként háromszor lesz közvetlen kocsi, .lúnius 5-én indul el Belgrád­ból az első olyan vonat, a mély ilyen közvetlen kocsit visz magával. (MTI) Tito elnök elutazásáról Belgrad (TASZSZ) Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szö­vetségi Népköztársaság elnöke a szovjet kormány meghívására május 30-án Belgrádból feleségével együtt hivatalos látogatásra elutazott a Szovjetunióba. A jugoszláv nemzeti zászlókkal, díszített pályaudvaron Tito elnös búcsúztatására megjelentek: Mosa Pi.iade nemzetgyűlési elnök. Alek- szander Rankovics, Szvetozar Vuk- manovics és Radoljub Csolakovics, á Szövetségi Végrehajtó Tanács el­nökhelyettesei. Petar Sztambolics. a Szerb NK Nemzetgyűlésének elnö­ke. Iván Gosnjak tábornok, nemzet- védelmi államtitkár, Ivan Veszeli- nov. a Szerb Végrehajtó Tanács el­nöke. valamint a Szövetségi Vógre- haitó Tanács tagjai és több más sze­mélyiség, köztük nemzetgyűlési kép­viselők. a tábornoki kar tagjai, a tudományos, kulturális és művészeti élet képviselői. Megjelentek Tito elnök búcsúztatá­sára a Szovjetunió jugoszláviai nagy- követségének felelős munkatársai. valamint a jugoszláv és a külföldi sajtó képviselői. Tito elnökkel és feleségével együtt a Szovjetunióba utazott Edvar Kardelj, a Szövetségi Végrehajtó Tanács elnökhelyettese, Kocsa Po- povics külügyi államtitkár. Mijalko Todorovics, á Szövetségi Végrehajtó Tanács tagja, Jakob Blazsevics. a Horváth Népköztársaság Végrehajtó Tanácsának elnöke, Jozse Vilfan, a köztársasági elnök főtitkára. Gyu- ro Szt8nkovics. a belügyi államtit­kár helyettese, A. Vratusa, a Szö­vetségi Végrehajtó Tanács elnökhe­lyettesének kabinetfőnöke. Szlovén Szmodlake, e köztársasági elnök pro­tokollfőnöke, Milos Sumonja altá­bornagy. a fegyveres erők főparancs­nokságának kabinetfőnöke, Milan Zsezselj, a köztársasági elnök fő szárnysegéde és Nikola Csobelics. a Szövetségi Gazdasági Tervhivatal igazgatóhelyettese. Tito elnökkel együtt utazott a Szovjetunióba Firjubin jugoszláviai szovjet nagykövet is. (MTI) Megérkezett az új Sachtyor-kombájn a sajószentpéteri bányaüzembe Hat uvugateurópai ország külügyuiiniszlereiuek értekezlete Az Európai Szén- és Acélközösség- hez tartozó hat nyugateurópai or­szág külügyminiszterei Velencében kétnapos értekezletet tartották. Az értekezletein Martino olasz, Pineau francia, Spaak belga. Beyen hol­land, Bach luxemburgi külügymi­niszter és Hallstein, a Német Szövet­ségi Köztársaság külügyi államtitká_ ra vett részt. Az értekezleten Spaak mondott be­számolót az európai atomenergia kö_ zösség (EURATOM), és az úgyneve­zett közös európai piac megteremté­sére vonatkozó tervekről. Mint a sajtó jelentésekből kitűnik, e kérdé­sek megvitatása során a hat ország képviselői között nézeteltérések tá­madtak. Május 30-án Velencében hivatalos közleményt adtak ki az értekezlet­ről. A közlemény rámutat arra, hogy ,.a miniszterek elmondták, ho gyan vélekedik kormányuk a Spaak beszámolójában foglalt kérdésekről. A közlemény a továbbiakban el­mondja, hogy a hat ország kormá­nyai elhatározták, Spaak beszámo­lóját veszik alapul a Brüsszelben jú nius 26-án megtartandó újabb tár­gyalásokhoz. A közlemény szerint a hat ország minisztereinek ..javasolni fogják, hogy mielőbb mondják el véleményüket’1 egész sor kérdésről köztük .,az atomenergiának esetleg háborús célokra való felhaszná­lásáról”. Szovjet hadihajók látogatása Szplitben V. A. Kaszatonov tengernagy. < szovjet Fekete-tengeri flotta pa ranc&nokának vezetésével május 31-én délelőtt Szplit kikötőjébe ér­kezett baráti látogatásra egy szovjet hadihajóraj. (MTI) A második ötéves terv során a Borsodi Szénbányászati Tröszt üze­meiben mintegy 30 új géppel nö­velik a frontfejtések termelését. Az első új gép, a szovjet gyártmányú Sachtyor kombájn már meg is ér­kezett a sajószentpéteri bánya­üzemhez. Eddig a vékony telepek gépi mű­velésére Gornyak kombájnt és Donbasz kombájnt használtak. Ezek a géptípusok azonban nem feleltek meg teljes mértékben a követelményeknek. Részint nehe­zek, részint pedig a borsodi bányák­hoz mérten nagyok voltak. Ezeket a nehézségeket az új Sachtyor kombájn kiküszö­böli. Súlya csaknem fele az eddig alkalmazóit kombájnoknak és lé­nyegesen kisebb is azoknál. így’ a borsodi vékonytelepi viszonvok- nak sokkal jobban megfelel. Nagy előnye, hogy fogásmélysége és vá- gómagassága is átállítható a szén * telep vastagságának és a szén ke­ménységének megfelelően. A sajószentpéteri 2-es aknába» az új kombájn frontfejtése elké-< szült. Most az elektromos berende­zések szerelése folyik. A kombáj­non dolgozó bányászok jelenleg a, kondói bányaüzemben a Gornyak kombájn működését tanulmányoz ­zák. hogy megfelelő alapismerete-' két szerezzenek. A kombájnt a kö­vetkező napokban a külszínen jä« ratják be. A tervek szerint iúnius első napjaiban kezdik meg wie a kísérleti üzemelést a 2-es akna 66 méteres fronthomlokán. A frontfej­tésen a gép folyamatos munkájá­nak biztosítására korszerű. a homlokra merőleges ácsolást alkal­maznak. Uj kísérlet a Borsodvitléki Gépgyárban Segítség a szénbányászoknak A BÁNYÁSZATBAN jól bevált n Moll-ívek és a TH acélgyürük alkal­mazása. Különösen azokon a helye- ken \’an szükség ezekre, ahol a ía- ácsolalok nem bírják a nagy nyomást és a vágatokban a beomlás veszélye fenyeget. Ilyen helyeken a nyomás mértékének megfelelően többkapcsos Moll-í vekkel, vagy TH-gy őrükkel cserélik ki a iaácsolatot. Gazdasá­gossági és biztonsági szempontból előnyös lenne, ha mindenütt alkal­mazni tudnánk ezt a módszert. Ezért néhány hónappal ezelőtt az ózdi és a borsodi széntröszt küldöttsége ke­reste fel a Borsodvidéki Gépgyárat s arra kérte a műszakiakat, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy biztosítani tudják a két szénbányá­szati tröszt Moll-ív ellátását. A gépgyár szakemberei hamarosan munkához láttak. Kísérleteket foly­tattak a sínek hideghajtására. A kí­sérlet eredményesnek bizonyult. Ha­marosan elkészítették a hozzávaló szerszámot és értesítették a megren delőket. hogy küldjék a síneket, mert a sorozatgyártást megkezdik. Gazdag program várja a június 3-i megyei béketalálkozó résztvevőit Mini már ismeretes, június 3-án. vasárnap megyei béke találkozó lesz Miskolcon. A találkozó pro­gramja gazdag és változatos. Az egész napos program reggel fél 9-kor kezdődik, ekkor fogadják 'a külföldi vendégeket, valamint a megye különböző tájairól érkező küldötteket. A vonatokhoz a mis­kolci közlekedési vállalat több Vasárnap hajnalban a nyári időszámítással egyitföben életbelép a nyári menetrend Június 2-ról 3-ra virradó éjjel a nyári időszámítással egyidőben élet­be lép a vasút 1956. évi nyári me­netrendje. Jelentősen javul a vasúti össze­köttetés a főváros és egyes vidéki városok között. Szombathelyre Szé­kesfehérváron, illetve Győrön át két gyorsvonat és egy személyvonat köz­lekedik. Pécsre egy gyorsmotorvo- nat, egy sebesvonat és egy személy- vonat szállítja az utasakat. Az or­szág második legnagyobb városába. Miskolcra egy gyorsmotorvonat, kél gyorsvonat és négy személy vonal biztosítja az utazást. Budapest—Deb­recen—Nyíregyháza között három gyorsvonat, két személyvonat bonyo­lítja le a távolsági forgalmat. Bé­késcsabára négy személyvonattal és két gyorsvonattal lehet, utazni. Bu­dapest—Szeged között a közvetlen utazást egy gyorsmotorvonat, egy gyorsvonat és két távolsági szemcly- | vonat teszi lehetővé. (MTI) mint 20 autóbuszt biztosit, amely a békegyűlcs helyére szállítja a ven­dégeket. A békenagygyűlés 10 órakor kezdődik a Népkertben. Iván Ist­ván elvtárs a megyei tanács elnöke nyitja meg. Ezután Nógrádi Sán­dor elvtárs, pártunk Központi Vezetőségének tagja mond ünnepi beszédet. A békenagygyülés után kezdetét veszi a gazdag kultúr, és sportműsor. A népkerti Egressy Béni szabadtéri színpadon délután 13 órától megyénk legjobb kultúr- csoportjai szórakoztatják a béketa­lálkozó résztvevőit. A műsorban fellépnek a Déryné Színház művé­szei, a Szocialista Kultúráért ér­deméremmel kitüntetett diósgyőri művészegyüttes, a Szocialista Kul­túráért érdeméremmel kitüntetett ózdi kultúrotthon ének- zene- és táncegyüttese, a DIMÄVAG Gép­gyár fuvószenekara és tánckara, a KISZÖV ének. táncegyüttese, a könnyűgépgyár ének-, zene- és tánckara, a Borsodnádasdi Lemez­gyár. a miskolci villamosipari technikum, a 101. számú MTÍI in­répáshu­valamint tézet kultúrmunkásai. a tai szlovák együttes, számos falusi kultúrcsoport. A vá rosunkban tartózkodó lengyel cir­kusz vasárnap három műsort ad Délelőtt II órától a Miskolci Tö­rekvés Szirma úti sporttelepén rendezik meg a Rácz Sándor kézi labda emlékversenyt. Déli 12 órától a népkerti sportpályán labdarugó- mérkőzés lesz, 15 órakor a város főútvonalain motoros gyorsasági terepversenyt rendeznek, 18 óra 30 perctől a diósgyőri stadionban NB II. labdarugómérkőzcst nézhetnek végig a vendégek. Mérkőzést ját­szik a Di. Vasas és a Nagybátonyí Bányász labdarugó csapata. Ebben az időpontban rendezik meg Pere­cesen a Perecesi B.—Debreceni Tö­rekvés labdarugó mérkőzést is. Es­te 9 órakor a megyei béketalálko­zó tűzijátékkal ér véget. Jó mula­tóst és szórakozást kívánunk mind­ezekhez a megyei béketalálkozó résztvevőinek. AZ ÓZDI széntröszt azonban ki­fáradt anyagú, régi, zárványos síne­ket küldött, köztük 1800-as években gyártottakat is. Ezek nem bírták ki hideghajlítást és a megmunkálás közben eltörtek. A sorozatgyártást ha kellett állítani. A gépgyár Szakember rei azonban nem álltak meg a félJ úton. Ha elkezdtük, be is fejezzük — mondták — s megkérdezték a Leni rí Kohászati kiű veket, hogy elvállal­nák-e a sínek melegen történő hajlí- tását? A további hidegmunkát 4 Borsodvidéki Gépgyár elvégezné. Ily-* módon biztosítani tudnák a két szén-* tröszt Moll-ív ellátását. Budavári elv­társ a Borsodvidéki Gépgyár terme­lési osztályvezetője közölte, hogy .tj kohászati művekkel elvben már meg­egyeztek. s a munka ismét hamaro­san megkezdődik. Mindez azért sürgős most. mert <4! nemrégiben lezajlott megyei összipar* aktívaértekezlet ezzel kapcsolatba* ezt a határozatot hozta: »Nagyobb gondot fordítunk mindenütt a baleseb elhárítására és a bányák v‘donsá- gára. E célból az ózdi széntröszt 630 folyóméterrel túlteljesíti korszerű biztosítási tervét, a borsodi tröszt pe­dig 11.620 vasbeton biztosító elemei. 3000 darab Moll-ívet és 6300 darab TH-gyűrűt épít be.« A BORSODVIDÉKI Gépgyár szak­embereinek az a véleményük, hogy bár a két megrendelő széntröszt kö­vette el a hibát, mert nem tájékoz­tatta a gépgyárat a rendelkezésükre álló sínek minőségéről — mindent elkövetnek, hogy a késést behozva rövid határidőn belül biztosítani tud­ják az igények kielégítését.---------------o——— J únius 5-én repülőjárat indul Budapest Becs között A Magyar Légiközlekedési Vállalat) nemzetközi forgalma új légijáratta t bővül. A MALÉV repülőgépe Jú* nius 5-tól. keddtől Budapest—Bécs— - Budapest vonalon hetenkint három-* K2or — kedden, csütörtökön és pén-' teken közlekedik. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom