Észak-Magyarország, 1956. május (12. évfolyam, 104-127. szám)
1956-05-13 / 112. szám
iS Z AKSt A G¥ ARORSZ A*.» Vasárnap, 195& május Május 18-án mutatja be a színház a Kormánybiztos című zenés bohózatot A Déryné Színház a tavasz beköszöntésével vidám zenés bohózat bemutatására készül. Guthi Soma, a századforduló ismert szatirikus írója Kormánybiztos című darabjában kora társadalmi visszásságait állítja pellengérre, éles kritikával, bő humorral. Egy betörőbanda toppan be a pesti milliomos gazdátlannak vélt lakásába. Munkájukat azonban csakhamar megzavarja a szeretőjével, gróf Táíy- lyai Miklóssal hazaérkező háziasz- szony. A szerelmesek elvonulnak, hogy édeskettesben tölteék a pásztorórát. mialatt Tuzár, a betörők éieseszű vezetője átöltözik a gróf levetett ruhájába, amelynek zsebében fontos iratot, egy kormánybiztosi kinevezést talál. Tuzár elhatározza, hogy ő jelenik meg majd Bakk megyében Tállyai helyett kormánybiztosként. A fé^j, aki a vonatot lekésve visszajön és amíg Tuzár a kormány-, biztosi kinevezéssel Bakk megyébe utazik, a betörőnek vélt grófot letartóztatják. Az úri Magyarország ferenejózsefi korszakának jellegzetes figurái, panamái, az uralkodó osztályok erkölcsei, hazugságai elevenednek meg a bonyodalom során, amelyben a betörővezér e társadalom erkölcsbírói pulpitusára emelkedik — teljes joggal. A darabot 1900-ben a Vígszínház mutatta be panádés szereposztásban és több mint száz előadást ért meg. A Déryné Színház a főbb szerepekben Fehér Tiborral, Máthé Évával, Márffy Verával, Győrffy Györggyel, Nagy Attilával, Nádassy Annával, május 18-án mutatja be a felszabadulás óta először Guthi Soma zenés bohózatát, amelyhez Szöllősy András, a Szépasszony madara című operett Miskolcon jól ismert zeneszerzője írt vérbő, dallamdús zeneszámokat. HÍREK Éjszakai ügyeletes orvos szolgálat 1. Megvei kórház (telefon: 36—363). 2. Kazinczy u 20 (15—032) 3. Uidtósevőr I u 1. sz. rendelő (21-287) ügyeletes gyógyszertárak: Állandó éjszakai készenléti szolgálat: Miskolc. Szabadság tér 2. sz. MalinovszkU u 2. Hejőcsaba: Csabavezér u 68 sz. Uidiós^. gvőr: Marx Károiv u 38. sz. — Ügyeletes állatorvos szombaton déltől hétfőn reggelig: Dienes Árpád. Lakik: Miskolc, Ságvári E. u. 28. sz. Telefon: 35—983. Betegbejelentés. 8—9-ig. 13—14 óráig. Időjárás Várható időjárás vasárnap estig: Felhőéi vonulások. sok helyen újabb eső. egv-két helyen zivatar. Elénk, helvenkint erős észa- ti. északkeleti szél. Hűvös idő. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma kilenc, legmagasabb na ppali vasárnap 14—17 fok közölt. éllel: hat— hőmérséklet — 100 tonna finomlemezt henge reltek már ebben a hónapban terven felül a borsodnádasdi hengerészek, akik esedékes havi tervüket 111.5 százalékra teljesítették. — A SÁTORALJAÚJHELYI JÁRÁSI DISZ-bizottság ina Pácin községben egésznapos, kultur- és sportműsorral egybekötött tsz ifjúsági találkozót rendez. — A dolgozók gimnáziuma I., II., III. és IV. osztálya nyílik meg az 1956/57. tanévben a miskolci Földes Ferenc gimnáziumban. Felvételt nyerhetnek az I. osztályba azok a dolgozók, akik 17. életévüket betöltötték, s az általános iskola VIII osztályának bizonyítványával, illetőleg annak megfelelő végzettséggel rendelkeznek. Felvehetők háztartásban foglalkoztatott nők is. Jelentkezni lehet május 15-től június 30-ig az iskola igazgatóságánál. (Hősök tere 3.) — A sárospataki Rákóczi gimnázium május 20-án ünnepli fennállásának 425. évfordulóját. A délelőtt 9 órakor kezdődő emlékünnep gazdag programjában a hivatalos ünnepélyen kívül az érettségiző diákok csengőbúcsúja, sportbemutató, irodalmi- és zeneest szerepel. Az ünnepi alkalomra az iskola volt diákjait, barátait szeretettel meghívja a gimnázium igazgatósága. — MEGYÉNKBEN 1955 első negyedévéhez viszonyítva 12.3 százalékkal emelkedett a takarékbetétkönyvek száma. Most az árleszállítások tovább növelték a lakosság betétgyűjtési kedvét. — A VÁROSI DISZ-bizottság és a városi tanács vb. népművelési osztálya május 20-án, vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel rendezi meg a Ságvári Endre kulturális seregszemle városi bemutatóját. A Déryné Színházban az énekkarok, tánc- csoportok, zenekarok, szólóénekesek és hangszer szólisták mutatják be műsorukat, a Kamaraszínházban pedig a város legjobb színjátszó csoportjai és szavaiéi mérik össze erejüket. Jegyek az üzemi kultur- felelőSöknél, az iskolák DISZ alapszervezeteinél, a Sztálin u. 108. sz. alatti DISZ-bizottságon és a helyszínen a műsorkezdés előtt félórával szerezhetők be. — Közlemény. Az érvényes adóügyi rendeletek értelmében a mező- gazdasági lakosságnak adóját négy negyedévi részletben kell kifizetnie. A negyedévi részlet a negyedév második hónapjának 15. napjáig adó- r lékmmtésen fizethető. A legközelebbi esedékességi határidő május 15. Mindenkinek elsőrendű érdeke tehát, hogy esedékes adóját eddig az időpontig rendezze, mert ezután az időpont után a negyedév első napjától napi egy ezrelék adópótlékot kell fizetnie. Ez mindenki részéről elkerülhető, ha idejében teljesíti állampolgári kötelezettségét. A pontosan fizetett adó hamarosan visszakerül a falu, az ország vérkeringésébe, s kultúrház, új út, egészségház, iskola épül belőle. Pontos adófizetéssel járuljunk hozzá a második ötéves terv célkitűzéseinek megvalósításához! — HAT REMBRANDT-KÉP érkezett Leningrádba Hollandiából. A gépeket a nagy művész 350. születési évfordulója alkalmából rendezendő kiállításon mutatják be. * «prvosí hír. Néhai dr. Bállá Laáos fossza luvvos rendelőiében dr. Kondár Vilmos fogszáfeorvos rendel. Jogi tanácsadás az Északiaagyarország szerkesztőségében A dolg ozók jogi vonatkozású panaszainak gyorsabb és szakszerűbb megválaszolása érdekében szerkesztőségünk Széchenyi tjtca 30. szám alatti helyiségében a III. számú miskolci ügyvédi munkaközösség május 14-től kezdve minden hétfőn délelőtt 9 órától 12 óráig ingyenes jogi tanácsadást tart. Szerkesztőségünk felhívja a dől- j gozókat, hogy vitás jogi ügyeikkel bizalommal keressék fel szerkesztőségünket a jogi tanácsadások alkalmával.---------o-------BÉKE. Május 10—14: Angy.llal a hegyekben. Kezdés- 4 6. 8 óra. Vasárnak de.előtt 10 és fél 12 órakor: Szerelem engedély nélkül. KOSSUTH. Május 10—14: Eltűnnek a kísértetek. Kezdés: fél 5. fél 7 és fél 9 óra. Vasárnap délelőtt 10 és fél 12 órakor: Ifjú szívvel. FÁKLYA. Május 13: Talpalatnyi föld. Kezdés: fél 6. háromnegyed 8. vasárnap: fél 4. háromnegyed 6. 8 óra. Vasárnap délelőtt 10 és fél 12 órakor matiné: Utazás a mesék birodalmában. Május 14: Kutvafejüek. TÁNCSICS. Május 12—13: Angyallal a hegyekben. Kezdés: 5. 7. vasárnap: 3. 5. 7 óra. Május 14—15. Kulmi ökör. Vasárnap délelőtt 10 és fél 12 órakor matiné: Gőgös hercegnő. ADY. Május 13—14: Ütközet békében. Kezdés: fél 6. fél 8. vasárnap: fél 4. fél 6. fél 8 óra. JÓZSEF ATTILA (Petőfi u. 39.) Május 13: Eiíáncolt aranyak. Kezdés: délelőtt 10 órakor matiné, dél- it‘án fél 5 óra. Hétfőn: Mikróbarázdás hangverseny. Verdi: Rigolettó. Előadó: Róna Frigyes. HEJŐCSABA. Május 12—13: Folyón túl. Kezdés: 5. vasárnap: 3. egynegyed 6. fél 8 óra. Vasárnap délelőtt 10 órakor matiné: Talpalatnyi főid. UJDIOSGYÖRI BÉKE. Május 13—14: Vízkereszt, vagy amit akartok. Kezdés: 6. 8. vasárnap délelőtt 10 órakor matiné, délután: 4. 6. 8 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. Május 13—14: Volt egyszer egy király. Kezdés: 6. vasárnap: 5. 7 óra. Vasárnap délelőtt 10 órakor matiné: Örs a hegyekben. DIÓSGYŐRI SAGVARI. Májas 12-T3: Idegen utas. Vasárnap délelőtt 10 órakor matiné: A kis karmester. Kezdés: 7. vasárnap: 8. 7 óra. MŰVELŐDÉS HAZA. Május 13-15: Menekülés Franciaországba. Kezdés: 5. 7. vasárnap: 4. 6. 8 óra. Vasárnap délelőtt 10 órakor matiné: Rokonok. ERKEL FERENC (Állomás u. 1. sz.) Május 13—14: Jó reggelt. Kezdés: fél 5. 7 óra. BORSODI BORS A magyaros vacsorayerseny hatása FÉRJ: Felháborító! Csütörtökön sztrapacskát főzni! Hát hol élsz te asszony? !Jé0.- B Objektív nehézség — Fogadjon velem tanácstag elvtárs! — Miben? — Fogadjon velem abban, hogyha a fogadóóráját nem tartja meg, nem sokáig lesz tanácstag. Erről jut eszembe, $ V \ ■ I* 1 \ * . ... ,v\ £J' \V, yenfa** Tanulságos kép Egyik munkás a másikhoz: Előbb leszállítjuk onnan a bürokratát, aztán kiszállítjuk a készárut. *****> 4a A91CSZ Ezért sértődött meg A. színházak műsoraDÉRYNÉ SZÍNHÁZ Ma: Három kívánság (7). K.: A trubadúr (7). Sz.. Cs.: Csárdáskinálvnő (7). P.: Kormánybiztos. Bemutató előadás (7). Sz.. V.: Kormánybiztos (7). KAMARASZINIIAZ Ma: Monlmartrei iboiva (7). K, War_ remié mcsterséee (7). Sz Cs.: Nincs elő- P. Sz., V.- Montmartre* fholv* (7) Funkcionárius: Már többször kér- Felmentés után: Hát ez a hál* tem, hogy mentsenek fel funkcióm- hosszú időn át végzett munkámért* hogy megfeledkeztem a dolgozók bői, mert nem bírom a megerolte- védőruháját kiosztani. test. hogy kilöktek a funkciómból?! c/l „OtélkülazhetelLen Szakunké* jorotf. ÉSZAKMAGYAPORSZAG. A Magvar Dolgozók Pártja Megyei Bizottságának és a borsodmegvei tanács napilapja. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Földvári Rudolf. SZERKESZTŐSÉG: Miskolc. Széchenyi u. 30. Telefonszámok: 15—013. 15—Ö!6, 15—017. KIADÓHIVATAL; Miskolc, Széchenyi u. 30. Telefon: 15—907. 35-007. Terjesztik: a Megyei Postahivatal Hirlaposz- tálva és a hirlapkézbesítő postahivatalok. Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél. Borsodmegyei Nyomdaipar} Vállalat Miskolc. felelős nyomdavezető: Koszii Lajos. Még az ősz elején történt. A vasútállomás peronján sétálgatva összetalállcoztcum a Nélkülözhetetlen Szakemberrel. Csak felületesen ismertem, éppen csak annyit tudtam róla, mint amennyit az ember egy másik vállalat alkalmazottjáról, akivel hivatalosan párszor találkozott, tudni szokott. Hallottam, hogy valamikor Soós- rekettyeynek hívták, majd a negyvenes évek elején — az akkori divatnak hódolva — belügymi- Uszteri engedéllyel visszavette régi családi nevét, az akkor rendkívül jól és divatosan hangzó Steinstockmeistert. A felszabadulás előtt az egyik nagyobb állami intézménynél volt magas beosztásban, majd a felszabadulás után B-listázták; [jelenleg a Társhatósági Főhivatalhoz tartozó vállalatok Felügyeleti Igazgatóságán van al ka Imazva fő-értekezle ti-kiküldőin minőségben. Elegáns ballonvászon ruha volt rajta, kezében a kiküldöttektől nem hiányozható diplomata-táska, a zakója zsebébe — a címmel feltűnően kifelé hajtva — a Szabad Nép volt betűzve. Széles mosolyra derült rózsaszínű ábrázata: — Á, kedves kartársam! Jó reggelt, jó reggelt! — fuvolázta visz- szataszítóan kellemes orrhangján. — Hová, hová? — Jó reggelt kívánok — feleltem. — Nem megyek sehová, csak várom a feleségem. Már rég itt kellene lennie. de — úgy látszik — késik a gyors. — Nagyszerű — lelkendezett tovább. — Én ugyanis a gyorssal utazom, így legalább lesz egy kis időnk. Igazán nem is gondoltam volna, hogy a várakozást ilyen kellemesen fogom eltölteni. Jólesik az embernek kellemes emberekkel hivatalon és hivatalos dolgokon kívül is elbeszélgetni . . . Parancsoljon gyújtson rá!... Ikka cigaretta! — tette hozzá és jelentőségteljesen hunyorított mellé. EgV-két percig szótlanul szívtuk az agy önkéné zett, fojtó Ikka- remeket. Nem tudtam miről beszélgessek vele, semmi közös témánk — tudomásom szerint — nem volt. ö is mélyen elgondolkozhatott, mert egyszer-kétszer olyat sóhajtott, hogy a sóhaj szele csaknem a tolató vonatok közé lökött. — Mi bántja? — kérdeztem inkább unalomból, mint kíváncsiságból. — Hajaj! Maga ezt nem értheti, kollégám! Tudja, hogy mennyi búj volt már énkörülöttem!? Mennyi sajnálatos félreértés merült fel!? — Nem. Fogalmam sincs róla. Ha nem haragszik, alig ismerem a körülményeit. — Tudja, hányszor megrágalmaztak, bemocskoltak alaptalanul? ... Dehogy tudja! — Hát valóban.. * — Hogy teljesen tisztán lásson kollégám, tudnia leéli, hogy szegény emberek gyermekeként születtem, egészen szerény körülmények között. A szó szoros értelmében csupasz fenékkel jöttem a világra ... A szüleimnek volt egy kis földjük, de hát istenem, az is valami? Demokratikus érzelmeimről már diákkoromban tanúbizonyságot tettem; nyári vakációim alatt állandóan a cselédlányok körül Ügyeskedtem . . . Azután állásba kerültem annál a nagy állami intézménynél, ahonnan a háború után... hiszen tudja... Szóval jó szakember voltam, haladtam a ranglétrán. Demokratikus érzelmeimnek itt is több esetben tanujelét adtam; alantasabb beosztottakkal több esetben elbeszélgettem a hivatalos szükségen felül, többször kezet is fogtam velük, sőt volt egy eset, hogy vadászaton a hajtónak kirendelt altiszttel koccintottam is... Ez bizony akkor nagy szó volt, kollégám! . .. Mikor a frontra kellett menni, mindenféle fortéllyal ellenálltam, nem dicsekedni akarok vele, nem vagyok olyan természet, de minden követ megmozgattam, hogy fontos pozíciómra való tekintettel elérjem az itthon- maradást. Sikerült is és így elértem, hogy ne kelljen harcolnom a felszabadítónk ellen... Mosolyog, kartársam? Könnyű most mosolyogni! Maga nem tudja, de az 'tthonmaradóknak sem volt köny- nyű! El kellett vállalnom egy exponált beosztást, személyzeti főnök lettem. Hiayje el, kényszerből tettem... És most ezt bűnül róják fel nekem!... Azt mondják, százszámra küldtem a frontra az intézményünkhöz tartozó embereket... Hát, istenem, a személyzeti főnöknek a népszerűtlen feladatokat is meg kell oldania olykor. IkM- *' voltam, teljesítettem az utasításokat... A parancs, az parancs ... A felszabadulás, sajnos, nem talált itthon. Éppen Bajorországban voltam, de már 1946 első felében hazajöttem és lelkesen jelentkeztem a korábbi helyemen.! Képzelheti, mennyire rosszulesett^ amikor B-listáztak. j .. Nem tartottak igényt az én munkámra! Az én szakképzettségemre!. * c Elkeseredésemben hazamentem a szüléimhez* vadászgattam, éldegéltem.»* Nem sokáig, mert szüleim földje egyre apadt, én pedig egyre égetőbb szükségét éreztem, hogy szaktudásomat és a bennem rejtő energiát közkinccsé tegyem. Megalakultak az állami vállalatok és azóta, mint a madár szállók ágról ágra, hol egyik> hol a másik vállalatnál vagyok néU külözhetetlen szakember. Már többször meg akartam szakítani a Nélkülözhetetlen Szak-* ember monológját, de ahányszor szólásra készültem, húsos tenyerének intésével mindig elnémított, Megadóan hallgattam, ő pedig fel- élénkülten folytatta: — Arról már bizonyára hallott, kedves kollégám, hogy a vállalataink fuzionálni fognak. — Nem hallottam én. — Legalábbis ilyen hírek szivárognak ki a minisztériumból. Nekem egy régi jócimborám mesélte„ aki most a CXV. Főosztály 26/45 osztályán van magas beosztásban. — Nem hallottam róla « ismételtem. — Nem baj! — vígasztalt. — Kollégák leszünk kérem, közvetlen munkatársak. Nagyon jó társaság fog összekerülni. Nálunk csupa olyan ember van, akikkel öröm együtt dolgozni... No, majd meglátja kollégám!... Gondolom, ez a: kérdés, hogy így mondjam a káder- kerdés bizonyára közelebbről is érdekli, mert úgy tudom, ka-tár- sam személyzeti ügyekkel foglalkozik ... — Valami tévedés van. a k zdtem volna, de közben a vonat befutott, a Nélkülözhetetlen Szakember felugott a lépcsőre, s onnan még visszaszólt: — Nos, kartarsam, most már is-1 mer! Lemeztelenítve állok maga előtt... Igazán jól elbeszélgettünk és kérem, alkalomadtán tegyen majd említést rólam, — s mivel a. vonat indult behúzódott a kocsiba anélkül, hogy válaszolni tudtam volna. Bár a Nélkülözhetetlen Szakem-i bér rosszul tudta, mert nem voltam és nem vagyok személyzeti fűnk- cionárius, kérését mindenesetre teljesítem: most említést teszek róla. BENEDEK MIKLÓS