Észak-Magyarország, 1956. április (12. évfolyam, 79-103. szám)
1956-04-24 / 97. szám
UtfiXMXGtÁMÓl&tAQ Kedd, 1956. iprül« M* * 1 ........... — J-..... ~ B érit nyilatkozala a nemzetközi helyseiről London (MTI) Aneurin Bevan, az Angol Munkáspárt balfiXámyának vezetője beszédet mondott egy deisburyi gyűlésen. A münkásgárti politáfeus elsősorban a nemzetközi helyzettel foglalkozott. A többi között a következőkét mondotta: Malenkóv már ellátogatott hozzánk. Bulganyin és Hruscsov most tartózkodik itt. Talán még túl korai lenne derűlátást tanúsítani, de mégis a nemzetközi helyzet javult.“ • Bevan sajnálkozott amiéit, hogy a nemzetközi politikáiban nincs semmiféle brit kezdeményezés. „Meddig kell vámunk — kérdezte —, amíg vezetőinkének meg lesz a bátorságuk ahhoz, hogy kezdeményezést tegye- nek?“ Bevan beszédében élesen . bírálta Ny ugat-Németország új rafelfegy vérzését is. (MTI) Felmentették a lengyel igazságügyi, valamint a kulturális és művészetegyi minisztert A Lengyel Népköztársaság államtanácsa a Minisztertanács elnökének indítványára felmentette Henryk Swiatkowskit az igazságügyi miniszteri és Wlodzimierz Sokorskit a {kulturális és művészetügyi miniszter tisztsége alól. Kö*%étetiék Egyiptom, Szaud^árábia és Jemen között megkötött védelmi szerződés szövegét Kairó (TASZSZ) Az egyiptomi fővárosban közzétették az Egyiptom, Szaud-Arábia és Jemen között Dzsiddában megkötött hármas védelmi szerződést. A szerződés kiköti, hogy a szerződő felék bármelyike ellen irányuló fegyveres támadást a szerződés mindhárom résztvevője ellen intézett támadásnak tekintik és ennek következtéiben a szerződő felek minden rendelkezésükre álló eszközzel haladéktalanul a megtámadott ország segítségére sietnek. A szerződés megállapítja a továbbiakban, hogy a kifejtendő alkciók összehangolása céljából közös parancsnokság létesül és megalakítják a három állam egyesített legfelső katonai tanácsát és főtanácsát. A szerződő felek meghatározott létszámú fegyveres erőket bocsátanak a közös parancsnokság rendelkezésére. A szerződés öt évre szól. (MTI) Kairó (MTI) A londoni rádió közli, hogy a szombaton mégkötött katonai egyezmény értelmében Amer tábornok, R Rimán Népköztársaság kisipari szörilkezeteinis fejlődése A Román Népköztársaságban párt és a népi hatalom segítségével bíztató fejlődésnek indultak a kisipari szövetkezetek. Számuk jelenleg eléri a 637-et, a szövetkezetekbe tömörült kisiparosok száma pedig meghaladja a 131.000-et. A kisipari szövetkezetek első kongresszusa óta eltelt négy év alatt ezek a szövetkezetek több mint 12,700.000 darab konfekcióárit, több mint 7,800.000 pár cipőt, 10,240.000 négyzetméter textilanyagot, csaknem 4 millió darab kötöttárut. 30.000 irodabútort, 41.300 konyhabútort, többezer tonna fém háztartási cikket stb. adtak a vásárlóközönségnek.--------o-------Köz lemény Czapit Gyula egri érsek betegségéről Április 19-én a Széher úti Ferenc- kórházban dr. Czapik Gyula egri érseken bélműtétefc hajtották végre. Április 23-án a kormány képviseletében meglátogatta az érseket Bognár Jóegyiptomi hadügyminiszter lett az ^ef külkereskedelmi miniszter. Meg- egyiptomi, szaudárábiai és jemeni l látogatták a beteget az Állami Egy- közös haderő főparancsnoka. (MTI)'házi Hivatal vezetői is. (MTI) Könyv készül a Tisza élővilágáról Több szegedi zoológus egyetemi és faiskolai tanár könyvet készít a Tisza élővilágáról. A kutatók a téli hónapokban összegyűjtötték a több mint 120 régebbi tudományos értekezést, amelyek a Tisza növény- és állatvilágáról egy-egy érdekes részletet ismertetnek. Például a dolgozatokból derült ki, hogy a Tiszában sok olyan halfajta él, amelyekről még a halászok is keveset tudnak. A Tisza alsó szakaszán például angolnát, másutt sebes pisztrángot, lápipócot és más Htka halakat is leltek már. Több kutató, akik közreműködnek a Tiszáról szóló tudományos könyv megírásánál, már hosszú idő óta vizsgálja a folyó életét. Ebben a munkában a partmenti falvakban élő pedagógusok is tevékenyen résztveszpek, több fiatal egyetemi hallgató pedig a Tisza mellékfolyóinak élővilágát tanulmányozza. Rendbehozzák a bükki túristaházakat A nyári hatalmas várják a természetjáró- idegenforgalomra szá- kát. Bánkúton, a leg- mítva rendbehozzák a magasabban fekvő bükki turistaházakat, bükki turistaházban A Bükk egyik legvad- csoportos kirándulók ré- regényesebb, legtöbbek szére »vándorszállást« által látogatott mene- rendeznek be. A Bükk dékházába, Szentiélekre valamennyi turistahá- a tervek szerint a nyár zában csoportos látoga- folyamán bevezetik a tók fogadására külön vízvezetéket. A xbü'kk- női és férfi szállást lé- szentkereszti turista- telítenek. házban is frissen me- Égjük legnagyobb beszélt szobák, kényei- ruházás a Jóevafőn lé- mes, matracos ágyak vő Tengerszem szálló átépítése. Az átépítés során mintegy 100 ágyas turista szállással bővítik a szűknek bizonyult menedékházat. Az átépítés ideje alatt alkalmi szállásokon gondoskodnak, a pihenőjüket Jósvafőn töltők, vagy az aggteleki cesppkőbarlang megtekintésére érkezett turisták elszállásolásáról és étkeztetéséről. I Magyar Delgezék Pártja Központi Vezetőségéire* jelszavai 1956 május 1-ra (Folytatás az 1. oldalról.) — 35. Állami gazdaságok dolgozói! A munkafegyelem megszilárdításával, az önköltség csökkentésével, a népvagyon fokozott védelmével —* előre a mezőgazdaság terméshozamának növeléséért! Adjatok több és jobb minőségű vetőmagot, kiváló tenyészállatot a mezőgazdaságnak! Jó munkával küzdjetek népünk ellátásának állandó javulásáért! 36. Kereskedelmi dolgozók! A kiskereskedelmi üzlethálózat jó áruellátásával, kultúrált kiszolgálással járuljatok hozzá dolgozó népünk jólétének emeléséhez! Külkereskedelem dolgozói! Minden erőtöket összpontosítsátok a külkereskedelmi terv teljesítésére! Gyarapítsátok szakmai ismereteiteket a szocializmus sikeres építése érdekében. 37. Munkásifjak és leányok! Kövessétek a dicső munkásosztály leg-« jobbjainak példáját! Legyetek kitartók, bátrak a munkában és a tanulásban! Váljatok a szocialista munkaverseny élenjáró harcosaivá! Álljatok a szocializmus és a béke ügyéért folyó harc első soraiban! Éljen a Dolgozó Ifjúság. Szövetsége, a magyar dolgozó ifjak és leányok harcos szervezete, a párt hű segítőtársa! 38. Dolgozó parasztit jak! Legyetek élharcosai a mezőgazdaság! termelés emelésének és szocialista átszervezésének. Ezzel járuljatok hozzá a dolgozó parasztság jólétéért, boldog jövőjéért folyó harc sikeréhez! 39. Magyar nők, magyar anyák! Családotok, gyermekeitek boldog jövőjéért emeljétek fel szavatokat a háború ellen, neveljétek gyermekeiteket a munka, a haladó kultúra és drága hazánk szeretetére! 40. írók, művészek! Uj, nagyszerű alkotásokkal lelkesítsétek népünket, ifjúságunkat a szocializmusért, a békéért vívott harc hőstetteire! Pedagógusok! Neveljetek művelt, népünket forrón szerető» a szocialista eszméktől mélyen áthatott fiatalokat a haza számára! 41. Éljen a Hazafias Népfront, a dolgozók nemzeti összefogásának mozgalma, a néptömegek alkotó kezdeményezésének fokozásáért, a békéért, a szocialista haladásért folytatott harc hű támogatója! 42. Éljen a szocializmust építő népünk élcsapata, a harcökbanéd- zett és eggyékováesolt pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja! 43. Éljen a Magyar Népköztársaság! 44. Éljen a szocializmust építő magyar dolgozó nép! 45. A marxizmus-leninizmus diadalmas zászlaja alatt előre a szó* cialista Magyarországért! A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA KÖZPONTI VEZETŐSÉGE. HÍREK fiszakai ügyeletes orvosi szolgálat I. Me evei kórház (telefon: 36—363). 2. Kazinczy u 20. (15—032). 3. Ufdiósgyőr I. u. I. sz. rendelő (21—287). ügyeletes gyógyszertárak: Állandó éjszakai készenléti szolgálat: Miskolc. Szabadságtér 2. sz. Malinovszkil u. 2. Hejőcsaba: Csabavezér u. 68. sz. Ufdiósgyőr: Marx Károly u. 38. szám alatti gyógyszertár átalakítás miatt zárva. Helvette a Diósgyó’rvasgyár, Rózsa Ferenc u. 13. szám alatti 19/91. számú gyógyszertár tart állandó ügyeletes szolgálatot. ÓNODVÁRI MIKLÓS: ELETKEPEK A munkafegyelemről vitatkoztunk Kazincbarcikán a napikban egy kisebb csoporttal. A témát így, hogy munkafegyelem — én vetettem fel, mert őszintén szólva egyszerű munkásember szájából nem igen hangzik el ilyesmi. Az úgy mondja ehelyett, hogy „lei- mar ad“, meg „nem fűlik a foga a munkáhozvagy egyszerűbben, >,nem jól dolgozik a brigád, valahol hiba van“. Egyesek azonban akik előbb valahol a helyi rossz káderpolitika következtében admi- nisztrativ beosztásban dolgoztak. —, hogy régi hivatásukkal kérkedje- nek, használják e kifejezést. Magukra szedték a brosúrákból. Persze csak a kifejezést. Tanulni nem tanultak semmit — azért is nincsenek már régi helyükön. Itt is volt egy 28 év körüli lódenkabátos fiatalember, aiki szószerint a következőket mondotta: — Én, megmondom magának idefigyeljen. A politikában van a hiba. Nem magyarázzák meg a dolgozóknak kellőképpen, hogy a szocializmus építése szempontjából milyen döntő fontosságú Kazincbarcika. Tudatosítani kellene ezt a dolgozók előtt és mindenek előtt emelni a fizetést. A másik dolog pedig, hogy mindenki a megfelelő beosztásban dolgozzon. Itt vagyok én is például. Bérelszámoló voltam. Itt voltam már a gyár születésénél, a bölcsőjénél. Bér-el-szá-me-ló voltam. Érti? És most egyszerű melós vagyok. Ejtettek. Egy 19 éves tacskót tettek a helyemre. Akkor került oda. Valami technikumot végzett. Hát itt a hiba.;. Habár nekem már megígérték; hogy hamarosan visszahelyeznek. Tudom, mosolyognak most ezen az olvasók, de higyjék el: így volt. Gyorsírással, szószerint jegyeztem. És bizony azt is megmondom: megharagudtam erre az öntett, ‘fel- fumfkodotí emberre ás már-már az az érzésem támadt, hogy a csoportból senki nem fog helyes választ adni, amikor egy népzenész, magyarul mondván muzsikuscigány tette váltamra a kezét. Addig szótlanul álldogált oldalt a ,kis csoport mellett. Hóna alatt a hegedűt szorongatta, mit ilyenkor munka után elővesz, s a többieket szórakoztatja véle. Mert vérbeli cigánymuzsikus nem tud elszakadni a hangszerétől. Látszólag máshová nézett, mintha nem is tartozna a csoporthoz, csak úgy véletlenül állt volna meg ott. De azért. (láttam) erősen felénk figyelt. Amikor pedig a lódenlcabá- tos előbbi kijelentése után köszönés nélkül elrohant és felugrott egy induló „Faharuszm“ — az én muzsikusom valamennyiünk meglepetésére utána köpött. Majd .azt mondta kicsit belepirulva: — Az ilyen „stribékék“ miatt nem haladunk, mint ez is. Csak a szája jár, de más dolgozik helyette. Mink (s itt egészen tűzbe jött), mink fizetünk rá az egészre „él- társ". Tudja, az a hiba, hogy ilyenek is vannak köztünk, akik nem szeretnek dolgozni, csak lófrálnak, a nők után futkosnak, meg elbújnak a szélvédett helyre sütközni. De amikor eljön a fizetés, ők az elsők. Mert nem egyedül van ám ez se. Persze a fizetést megnézhetik, mert nem sokat kapnak, de aikkai' meg jár a pofájuk, szidják a vezetőséget és bomlasztják a többiek kedvét is. Én, idefigyeljen, ha olyan nagy fiú volnék, mint amilyen kisfiú vagyok, mind a drótkerítés mögé zárnám őket... — Mondja! — fordultam hirtelen hozzá —, hogy hívják magát: —■ Czajkó Kálmán. — Mennyi iskolája vau? Kicsit meglepődött a váratlan kérdésen és már én is megbántam, hogy kimondtam, mert szégyenlősen sütötte le a szerhét. — Egy osztályt jártam. Azt is «»Alt tfliauj em Maid **m emelte tekintetét: — Rosszul mondtam valamit? Nem tanultam, én az ilyen beszédet sehol sem, csak így a magam módján. Azt hiszem, nincs miért szégyenkeznie. Egy fél osztállyal nem sokat tudhat ugyan Móricz Zslg- mondról, Angliáról, az egysejtű lényekről, vagy az atomokról, de ismeri a kötelességét és tudja, hogy mi a becsület. Ezt a cigányt a Tiszapart nevelte. Lehet, hogy lopott is azelőtt tyúkot, vagy kiskacsát. De amióta megfogták a kezét, egy sorban, dolgozik a többiekkel és ma már többet tud a becsületről, mint egy volt brosura- rágó bérelszámoló. Ennek cigánynak több fogalma van a munkafegyelemről, mint három más ilyen embernek. Egyszer azt kérdezték tőlem Kazincbarcikán: hogy szilárdítsuk meg a fegyelmet elvtárs? Ennyi ember között sokféle van... Hát így kell. Ne sajnálják a fáradtságot funkcicmáriiisaink, beszélgessenek a dolgozókkal minél többet és ne üres frázisokkal, hanem emberi szóval. Ne Kazincbarcikától tegyék függővé az emberei cet, hanem az emberektől Kazincbarcikát. És igaza volt valamiben a lódenkabátosnak is. Minden embert á megfelelő helyre. Oda bizony. De ne bérelszámolót csináljanak belőle, mert azzal többet ártanak, mint használnak. Meg kell nézni az ember képességét is. Nemcsak meghallgatni a beszédet. A fegyelemben benn foglaltatik a becsület és az erény is. A lusta, dőlogkérülő ember a leönnyebb pénzkeresési lehetőséget keresi és egy ilyen elronthat száz igazit. Mondóm, alaposan el kell beszélgetni mindenkivel. Megéri a fáradságot. S bár a munkafegyelem lazulásának számtalan más oiko, szála van, de azt hiszem, az itt leírtakban is felgombolyítottam néhányat. (Folytattuk.) Időjárás Várható időjárás kedd estig: Változó felhőzet, több helyen eső, helyenkint zivatar. Mérsékelt, északnyugati-északira forduló szél. A nappali felmelegedés erősödik. Várható legailacsonyabb hőmérséklet ma éjiéi: nyugaton négv-hét. keleten hat-kilenc. a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden északon 13—16. délen 17—20 fok között. — Viss községben jó ütemben haladnak a tavaszi munkák. A párt- szervezet és a tanács jó munkája mellett a pedagógusok is jól mozgósították a lakosságot. A kis iskolásokkal például »Hogyan teljesítették szüléink a tavaszi vetéstervet?« címmel írattak dolgozatot. — AZ ANGOL HADSEREGÜGYI miniszter bejelentette, hogy mái its 1-vel 6 napos polgári védelmi gyakorlat kezdődik Angliában. A gyakor lat egyik fő célja annak kipróbálása, milyen módon lehet Londonban egy esetleges atomtámadás esetén védekezni. — A »Landler Jenő kultúrális seregszemle« területi bemutatóját május 5-én 13 órai kezdettel rendezik meg a miskolci vasutas dolgozók Erkel Ferenc kultúrotthonában. A bemutatón a legjobb miskolci, bánrévei, sátoraljaújhelyi, sárospataki, sa- jószentpéteri, berentei és egri vasutas kultúrmunkások vesznek részt. — SÁROSPATAKON megalakult a Rákóczi Múzeum Barátainak Köre. A széleskörű társadalmi szervezet nagy segítséget nyújt majd a múzeumnak és a vidéki kutatóknak. A jövőben a baráti kör fogja a „Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei“ című füzetsorozatot kiadni. A sorozat ezévi négy száma már nyomdakész állapotban is van. — Tornádó pusztított Alabama államban. A Birmingham közelében fekvő McDonald’s Chapel kis község teljesen elpusztult. 21 ember meghalt, 200-an megsebesültek és 400-an elvesztették otthonukat. Ezzel az áprilisi viharok által követelt áldozatok száma az Egyesült Államokban 62-re emelkedett. — AZ ORSZÁGOS FILHARMÓNIA májusban és júniusban négy előadásból álló bérleti sorozatot indít a miskolci Déryné Színházban. A sorozat keretében május 3-án, csütörtökön délután 6 és fél 9 órakor „A nagy szerep° című műsorban Honthy Hanna és Gábor Miidós Kossuth-díjasok, Ruttkai Éva, Angyal Nagy Gyula és számos más kiváló fővárosi művész lép fel. — Az Állami Biztosító a kötelező tűzbiztosítás elánján Majoros Gvutáné hollóházi laikosnelk 14 ezer 300. Dúl József és Dúl Ágoston hangonyl laikosoknaik 2 ezer 450. il- 1 •'•*'** 8 fi£'A kártérítés.* ü-etett lel; Országgyűlési képviselők beszámolói Földvári Rudolf elvtárs 25-én délután 6 órakor Kjesznyétenben, 27-én délután 6 órakor Sajószeiitpéteren, Berki Mihályné elvtársnő 26-átt délután 6 órakor Sátoraljaújhelyen* Gácsi Miklós elvtárs 27-én délután 3 órakor az újdiósgyőri Vasas Otthonban, Öcsai István elvtárs 27-én délután 6 órakor Tibolddarócon, Suszter Sándor elvtárs 29-én délután 4 órakor Domaházán, Loy Árpád elvtárs 29-én délután 6 órakor Rudabányán tart képviselői beszámolót. — EGY BÁTOR ROMÁN ÚTTÖRŐ. A Román Népköztársaság- ban kitüntettek egy 11 éves úttörőt, aki bátor lélekjelenlétével megakadályozott egy súlyos vonatszerencsétlenséget. A fiú iskolába menet észrevette, hogy a vasúti sin egy helyen eltört. Miután a nyílt pályán senkit sem tudott ér- tesíteni, a robogó vonat elé állva megállásra kényszerítette a moz* donyvezetőt. A vonat alig pár méterre tudott megállni az úttörőtől. — BORZALMAS szerencsétlenség történt Thaiföld egyik városában. Prachaubban. u A thaiföldi légierő egy gépe véletleneit bombát ejtett az egyik sportpályára, ahol a lakosság hagyományos ünnepre gyűlt össze. A robbanás következtében 27 ember élétét vesztette és 32-en megsebesültek. A szerenea£t- lenséget a bomba kioldószerkezet defektje okozta.----------O------m ngsmZ&s&m BÉKE. Április 19-től: Gábor diák. \ Szerdán délelőtt 10 és 12 óráikor is: Gábor diák. ... 1 Kezdés: 4. 6. 8, vasarn-ap fél 3. fel 5, léi /. fél 9 óra. . . KOSSUTH. Április 24-től május 2-lg: Gábor diák. " Kezdés: fél 5. fél 7. fél 9. vasáma-D fél 3 órakor is. FÁKLYA. Április 24—25: Viharban nőtték lel. Kezdés: fél 6. háromnegyed 8 óra. TÁNCSICS. Április 24—25: Első szerettem, Kezdés: 5. 7 óra. HEJŐCSABA. Április 25—26: Erősebb az éjszakánál. Kezdés: 5. 7 óra. UJDIÓSGYÖRI BÉKE. Április 27: ; Riadó a cirkuszban. Kezdés: 6. 8 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. Április 24-25: -il4J Díszelőadás. Kezdés: 6 óra. > *r MŰVELŐDÉS HÁZA. Április 24; A kapu bezárul. . , Kezdés: 5. 7 óra. ERKEL FERENC (Bunkó). Április 26: Civil a pályán. * Kezdés: fél 5 7 óra A színházak műsora: DÉRYNÉ SZÍNHÁZ Ma: Csárdáskirálvnő (7)’,. Szerdán: Csárdáskirálvnő- (7V. CéütŐrtók. péntek: Három kívánság (7). Szombát: Három kívánság (ifi. előadás. Odrv Árpád let. fél 3). Zeng az erdő (fél 8).' Vasárira#*- Három kívánság (7). KAMARASZÍNHÁZ Ma: Nincs előadás. Szerdán: Rombadőlt fellegvár (7), Cső* törlők, péntek, szómba*, vasárna©: Mént* martreí ibolya (7). Az Államtanács elhatározta, hogy Karol Kurylukot nevezi ki kulturális és művésze tügyi miniszterré. A Minisztertanács elnöke Wlodzimierz Sokorskit a Lengyel Rádióbizottság elnökévé nevezte ki. (MTI)