Észak-Magyarország, 1956. április (12. évfolyam, 79-103. szám)

1956-04-22 / 96. szám

Vasárnap, 1958. áprüfs 22. ßSZAKMAGYAROBSÜÄÖ 3 „LENIN ÉLT, LENIN ÉL, LENIN ÉLNI FOQ !" Emlékünnep a diósgyőri Művelődén Házában Lenin eivtárs születésének 86. évfordu ója alkalmából HOGYAN ismerkedtem meg iimiiiiitHiitiiimiiimiiiiiiiimiiiiiiniiiiiiisHHiiiiHiiuiimiiiimniiiiiimiKtiiiimiiiiiiiiifiiiiiiiiiiiiiMitHdHHiiHintimiimiiitims írta: Vlagyimir Boncs-Brujcvics* a történelmi tudományok doktora niiimmiiiiiiiifflímiiiimiiiiHiiiiHiii mim----------* L ENINNÉL... * ..Mélt nem volt olvan ember, ata annyira igazán rászolgált volna a vi­lláé örök emlékezetére, mint Lenin.*' (Gorkij) A Lenin Kohászati Művek Műve­lődés Házéiba szombaton ünnepre gyűltek össze Miskolc dolgozói, a párt, a társadalmi és a gazdasági élet vezetői. Az elnökségben helyet foglalt Földvári Rudolf elvtárs, a Központi Vezetőség tagja, a Borsod megyei Pártbizottság első titkára. Déri Ernő elvtárs, a Miskolc Városi- Pártbizottság első titkára és kedves vendégünk Potockij elvtárs, a Szov­jet Hadsereg őrnagya. A friss, tavaszi virágokkal feldí­szített emelvényen Urbancsok Mi­hály elvtárs, a városi párt-végre­hajtó bizottság tagja, a megye köz- tiszteletben álló öreg harcosa emel­kedett szólásra, ünnepi beszédében a következőket mondotta: — Marx és Engels leghívebb, leg­következetesebb tanítványa, ügyük törhetetlen folytatója Lenin volt. Az általa ültetett fa ma rrrár az egész emberiségnek terpai a boldogabb, magasabb- rendü élet gyümölcseit. Urbancsok elvtárs részletesen is­mertette. V. I. Lenin életét, héroszi küzdelmét a párt megalakításáért és azt a harcot, amelyet az opportunis­ták, a munkások ügyeinek árulói el­len vívott. Az ünnepi beszéd meg- rázóan tárta fel azokat a szenvedé­seket, megpróbáltatásokat, amelye­ket Lenin elvtárs a cár börtöneiben és a száműzetésben átélt. E szenve­dések özönéből is kiviláglott a fiatal Lenin bátorsága, céltudatossága és a marxizmus eszméjébe vetett rendít­hetetlen hite. Amikor első letartóz­tatása alkalmával a hírhedt rendőr­főnök megkérdezte tőle: «-Miért lá­zong fiatalember, hiszen fal áll maga előtt.« Lenin elvtárs szenve­délyes őszinteséggel ezt felelte: «-Fal, de korhadt, döngesd és összeomlik.« Es Lenin elvtárs döngette ezt a falat éveken, évtizedeken keresztül. Az északi lány A forradalom legelején a messzi északról Moszkvába jött egy lány. A pályaudvarról egyenesen a köz- oktatásügyi népbiztossághoz sietett, ahol megkérdezte az elvtársakat: mondják meg neki. jól szervez­ték-e meg odahaza északon a szov­jet hatalmat. Mert se könyvei, se újságjai nem voltaik, nem is járt ott náluk a városból senki, csak a hírét hallották meg annak, hogy Oroszországban most mindenütt igazságosan kezdenek kormányoz­ni. Gondolták: ők is bevezetik ma­guknak az igazságos kormányza­tot. De nem követlek-e el valami hibát? És a lány elmondta, hogyan csi­nálták: szovjetet választottak, aho­vá megbízható embereket küldtek, a gazdagok közül nem választottak be egyet se, a szegényeknek pe­dig segítséget adtak. A népbiztosságon megnyugtatták a fiatal lányt: épp úgy dolgoztak, ahogyan azt Lenin tanította, sem­miféle hibát nem követtek el. És egy csomó könyvvel, plakáttal el­látva őt — útnak indították. Mikor Leninnek elmondották ezt a dolgot, az északi lány már nem volt Moszkvában. Lenin elő­ször haragudott, hogy miért nem szóltak neki előbb.:. De aztán fel­vidult: — Tudjátok mit? — mondta és ravaszkásan hunyorított hozzá sze­mével. — Máshogy nem is történ­hetett, hiszen a szovjethatalom az ő saját hatalmuk. Ezért nem is kö­vettek el semmi hibát. Ebben rej­lik a szovjethatalom ereje. Hogy a nép maga építi saját maga számá­ra Kötetszámra írta azokat a ragyogó elméleti műveket, amelyekben a marxizmus alapján feldolgozta és általánosította az orosz munkásmoz­galom tapasztalatait. Lenin — akár­csak Marx és Engels — egyesítette magában, a nagy tu­dós, a mélyrehatóié kutató és a tömegekkel összeforrott forra­dalmi vezér vonásait. Lenin elsőként kezdte hirdetni azt az eszmét, hogy a cárizmus, a föl­desurak, a burzsoázia megdöntésé­nek és a kommunista társadalom megteremtésének legfőbb eszköze a munkások és a parasztok forradal­mi szövetsége. Az ünnepi beszéd kiemelte Lenin elvíársnak azt a közismert tételét, amely szembeszáll minden dogma- tizmussal. Egyik munkáiéban ezt írta: «-Marx elméletét egyáltalán nem tekintjük befejezett és érinthe­tetlen valaminek. Ellenkezőleg, meg­győződésünk, hogy ez az elmélet csak alapköveit rakta le annak a tu­dománynak, amelyet a szocialisták­nak minden irányban tovább kell fejleszteni, ha nem akarnak elma^ radni az élettől.« — Voltaképp — emelte ki a meg­emlékezés, — a XX. kongresszus el­méleti és gyakorlati megállapításai erre a lenini tételre épültek és erre a lenini tételre épül a kommunista pártok munkája is, amellyel állan­dóan fejlesztik Marx—Engels meg­kezdett nagy művét. Népünkkel az­ért is kell egyre jobban megismer­tetni Lenin elvtárs gazdag életét, felmérhetetlen értékű tevékenységét, a nagy pártvezért, a lánglelkű for­radalmárt, az emberséges embert, a néphez hű szerény vezetőt, mert az utóbbi évtizedek alatt kísérletek történtek a lenini szellem, a lenini igazság elferdítésére. Éppen ezért feladatunk elsősorban az, hogy pártunkban is meghonosítsuk a pártélet lenini normáit, szaka­datlan harcot folytassunk a sze­A MEGROVÁS 1918-ban történt a (következő eset, amely fényt vet Lenin sze­rénységére. Márciusban felemelték a fizetését. Május 23-án ezt a. le­velet írta a Népbiztosok Tanácsa ügyvezetőjének: „Tekintettel arra, hogy Ön sür­gető követelésem ellenére nem kö­zölte velem, milyen alapon emel­ték fel a fizetésemet... havi 500 rubelről 800 rubelre és tekintettel ennek az emelésnek nyilvánvaló törvényellenességére, melyet ön önkényesen., a Tanács titkárának , .. beleegyezésével végrehajtott, a Népbiztosok Tanácsa 1917 novem­ber 23-i rendeletének egyenes meg­szegéséért önt szigorú megrovás­ban részesítem. V. ULJANOV (LENIN) a Népbiztosok Tanácsa elnöke tr A házi dolgozat Ez még iskolás korában történt. Amikor házi dolgozatot adtak fel, Vlagyimir Iljics sosem hagyta az utolsó pillanatra, mint ezt gimna­zista társainak többsége tette. Amint megmondták a témát, azon­nal munkához látott. Nyomban összeállította a dolgozat vázlatát, azután megírta a piszkozatot, majd a következő napokon kiegészítése­ket, magyarázatokat, javaslatokat írt. így fokozatosan, napról napra gazdagította, bővítette dolgozatát, míg a beadás előtti napokban már csak az volt hátra, hogy letisztáz­za a teljesen kidolgozott anyagot. Egyszer „A nép jólét okai’* című dolgozatot kellett a diákoknak megímidk. Mikor két hét múlva Vlagyimir Iljicsnek a gimnázium igazgatója visszaadta a dolgozatot. mély! kultusz ellen, biztosítsuk a kollektív vezetést, a pártszerű bírálat széleskörű érvényesítését. Horváth Márton elvtárs szavaival élve: »A pártnak olyan harcosokra van szüksége, akikre építeni lehet, mint a kősziklára. De ez a kőszikla * ne olyan legyen, mint a tihanyi hegy, amely visszhangozza, mecha­nikusan visszamondja amit hall, de egyébként mozdulatlan marad.« Urbancsok elvtárs ezután arra hívta fel a jelenlévő kommunistá­kat, pártonkívülieket. az ünnepség résztvevőit, hogy a lenini kritikai szellemet valósítsák meg az élet minden területén. — Igen nagy szükség van erre terveink teljesítéséhez és túlteljesí­téséhez. Különösen szívesen kell fo­gadnia ezt a biztatást a Lenin Ko­hászati Wűvek dolgozóinak, akiket üzemük neve arra kötelez, hogy mindig okosan, gazdaságosan mun­kálkodjanak a haza javára. — Lenin tovább él, a lenini esz­méket megvalósító SZKP nagyszerű tetteiben, a leninizmus zászlója alatt, a kommunizmus útján biztosan ha­ladó Szovjetunió új sikereiben — mon­dotta befejezésül Urbancsok elvtárs. — Lenin eszméi óriási hatást gya­korolnak a világtörténelem meneté­re. Lenin eszméi élnek és győzedel­meskednek a testvéri kommunista és munkáspártok munkájában, a dolgozók tevékenységében és a nem­zetek között kibontakozó igaz barát­ságban. Ezután Kremniczki Antal vete­rán kommunista harcos számolt be a hallgatóságnak nagy élményéről. 1920-ban ugyanis abban a megtiszteltetésben ré­szesült, hogy egy konferencián láthatta Lenin elvtársat. Az ünnepség második részében az. újonnan épített színpadon — ame­lyet az ünnepi esten avattak fel — a miskolci kultúrcsoportök gazdag, színvonalas műsort mutattak be. elégedetlen hangon jegyezte meg: „Miféle elnyomott osztályról ír ön itt? Hogy jön ez ide?“ A dolgozat azonban annyira jól sikerült, hogy az igazgató kénytelen volt a leg­jobb osztályzatot adni rá. Mégis megjegyezte: „Azt tanácsolom ön­nek, hogy ne bocsátkozzék Orosz­ország fennálló rendjének bírála­tába“. Szerencsére Vlagyimir Iljics nem fogadta meg ezt a tanácsot. „U—127“ Talán a Szovjetunió leghíresebb mozdonya az, amely vörösre fes­tett testén az arannyal írt U—127 jelzést viseli. Szabad napjaikon készítették ezt a mozdonyt a vas­utasok, sok esztendővel ezelőtt. Mi­kor kész lett elhatározták: Lenint tiszteletbeli mozdonyvezetőjének választják meg. Három embert küldötte hozzá, hogy értesítsék er­ről. Lenin fogadta a három vasu­tast, végighallgatta őket, aztán mo­solyogva mondta: — Dolgoztam én már valamikor mozdonyon, de csak mint fűtő. Most úgylátszik előléptettek ... A vasutasok jót nevettek. Tud­ták ők is, hogy az Októberi Forra­dalom előtt Lenin a mozdonyon rejtőzködött ellenségei elől, fűtői minőségben, Sokat és jól dolgozott az U—127- es. Utasokat és árut szállított, leg­gyakrabban pedig szénnel megra­kott vonatokat a moszkvai gyárak részére. A mozdony, Lenin mozdo­nya 1924 januárjában indult el utolsó útjára. Aznap halt megGor- kiban Lenin elvtárs. Gyászlobo­gókkal díszítve vitte az U—127-es Moszkvába „tiszteletbeli mozdony- vezetőjének*’ koporsóját. Azóta pihen a mozdony. Úgy őr­zik a vasutasok, mint szemük fé­nyét. Mint Lenin emlékét. V. Boncs-T3rujavi.es, e cikk írója, a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának egyik legrégibb tagja. A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom előtt tevéke­nyen részt vett a forradalmi munkában. A forradalom után három éven át a Népbiztosok Tanácsának ügyvezetői tiszté: töltötte be. Jelenleg irodalmi és tudományos munkásságot végez. Moszkva, 1894... Abban a szerencsében volt ré­szem, hogy hosszú éveken át, ifjú koromtól kezdve Vlagyimir Iljics Benin vezetése alatt dolgozhattam Leninnel 1894 elején ismerkedtem meg Moszkvában. Megismerkedésem a következőképpen történt. V. I. Lenin nénje, Anna Uljanova, férje nevén Jelizarova, jó ismerősöm volt. 1894 január jártak első napjaiban Anna egyszer így szólt hozzám: — Nem akar részt venni azon az asten, amelyen V. V. (V. Voroncov, a narodnyik-mozgalom teoretikusa) '.artja a referátumot, az opponensek pedig a „mieink“ lesznek? Nagyon szívesen beleegyeztem. Január 9-én felkerestem Annát, s megkaptam tőle a címlet, ahol az összejövetelt akarják tartani. Este 7 óra tájban beléptem a Za- leszkaja-féle könyvesboltba, ahol mindenki ismert és érdeklődni kezd­tem az új könyvek felől. Rövid idő múlva odamentem az üzlet tulajdo­nosnőjéhez és néhány mondatot vál­tottam vele, majd megmondtam a jelszót. Az asszony elmosolyodott és vidáman, elég hangosan mondta: — Hát ez nagyszerű! Nagyon ér­dekes! Menjünk a dolgozószobámba... Előre te ss ék élt, s én beléptem. A háziasszony becsukta az ajtót, s nem szólt egy szót sem, hanem újjával a másik, belső ajtóra mutatott, odave­zetett és nagy, barna szemével rám- mosolygott: — Menjen be, már vár­ják. Ez az én lakásom. Az ajtó zajtalanul nyílt. Egy félig sötét szobában találtam magam. Hozzámlépett egy 18 év körüli le­ány, alighanem tanfolyamhallgató lehetett. —• Jöjjön csak — mondta, majd '■ kézenfogott és hozzátette: — Vigyázzon, itt sötét van! Végigmentünk a folyosón és beju­tottunk egy tágas, petróleumlámpá­val megvilágított szobába, aho'l már több felöltő lógott. A leány beveze­tett egy terembe, amelynek közepén hatalmas ebédlőasztal állt, körülöt­te székek. A szobában már vagy 15-en lehet­tek, javarészt a szomszéd szobába — a vendégszobába — vezető széles tölgyfaajtónál csoportosultak. A vendégszobából csakhamar ki­jött Anna Uljanova. Amint meglá­tott, kedvesen elmosolyodott és oda­jött hozzám. Szemével egy közép­termetű, szemüveges, körszakálkts férfi felé intett, s halkan mondta: — V. Voroncov. Ekkor láttam először a narodnyi- koknak ezt a hírességét, akinek rendkívül unalmas könyveit nagy türelemmel mégis csak sikerült vé­gigolvasnom. Megkezdődött a referátum. Men­nél többet beszélt a rozmárképű Vo­roncov, sűrű bajuszát mulatságosan pödörgetve, annál többet járkált fel s alá a vendégszobában egy isme­retlen, fiatal férfi. Hol felugrott a helyéről, hol visszaült, hol össze­ráncolta a szemöldökét, hol elmoso­lyodott. Voroncov végre befejezte monda­nivalóját, és szinte beledéit a pár- nás karosszékbe, amelyet a fiatal tanfolyamhallgató leány tolt oda ne­ki, aki egyre csak őt nézte szerelmes szemével. Íz ismeretlen férfi beszélni kezd Az ismert teoretikusnak számító előadóval seriki sem szállt vitába. Elekor azonban a vendégszobából felcsendült egy hang: — Szót kérek — s láttam, hogy az emberek feje felett egy vékony kéz emelkedik a magasba. Mindenki az ajtó felé tekintett. A háziasszony megfordult karosszéké- ben és feltette lornyettjét. amelynek vékony, csillogó aranylánca a keb­lére hullott... Az ajtóból félrehúzódtak az em­berek, s megláttam azt a férfit, aki a referátum alatt járkált a vendég­szobában. Odalépett a küszöbre és beszélni kezdett. Halvány arcán pi­ros rózsák égtek. Tekintete átható volt. Mindenki elcsendesedett. — Bennünket itt kioktattak, hogy alaposan vegyük fontolóra Marx .,idejétmúlt?* elméletét — kezdte az ismeretlen fiatalember, megnyomva minden egyes szót. — Dicséretre méltó óha j, azt mond­hatom! De szeretném, ha a tisztelt előadó megmondaná, milyen célból kell részletesen és alaposan megis­merkednünk Marx .,közgazdászu ,idejétmúlt“ tanaival? Egyébként ez érthető! Nekünk, az ifjú nemzedék­nek mindent pontosan ismernünk kell, közte — hogy is mondhatnám ezt a legudvariasabban? a narod­nyik-mozgalom valóban idejét múlt, nagyon is gyengécske, vérszegény és gyakran teljesen ostoba, ósdi és sze-* gényes elméletét általában, a narod­nyik-mozgalom gazdasági elméletét pedig különösen... Ami Marxot il­leti, azt tanácsolnám a tisztelt elő­adó úrnak, hallgatóinak és barátai­nak, hogy valóban elmélyHiten fog­lalkozzanak a Tőke írója egész elmé­ié tőnek tanulmányozásával, hogy megrozzant elméleti felkészültségü­ket a manapság marxizmusnak ne-* vezeti tiszta tudomány ismereteivel és a marxizmus felülmúlhatatlan dialektikus módszerével gazdagítsákt amelyről, mint ahogy gondolom, a tisztelt előadónak halvány fogalma sincs. Ezért hát igyekszünk, hogy legalább példákban egyet-mást meg­magyarázzunk neki... Felzúdult a terem: „Hogy meré­szeli?" ,^Micsoda vakmerőség!“ „Es aztán szörnyű!“ Az elnök, Voroncov egyik tiszte­lője, szeretett volna felállni, hogy közbeszóljon, mégsem szánta rá ma­gát. Közben pedig az ismeretlen em­lékezetből csaknem szóról-szára idéz­te az előadót, számadatokat, száza­lékokat, tényeket sorolt fel, sőt ke-> ményen. élesen bírálni kezdte mind-* azt, amit az előadó mondott. Olyan rengeteget idézett és annyi adatot sorolt fel, hogy V. Voroncov hirte­len jóindulatúkig elmosolyodott, ke­zével integetett, mintegy tudomásá­ra hozva a jelenlévőknek, hogy ns zavarják öt a felszólaló hallgatásá­ban, és mély, párnás karosszékében kiegyenesedve, hozzálátott, hogy egy et-mást papírra vessen. Az ismeretlen általános figyelem közepette oldalzsebéből elővett né­hány kék iskolafüzetet. Egész tab- lázatokat olvasott fel belőlük, de mindezt olyan frissen és közvetle­nül, hogy a száraz adatokat hall- gatni valósággal élvezet volt... Negyven percig beszélt az ismeret-» len. Befejezésül ezt mondotta: — így tehát, uraim, tanulmányoz- zák elmélyüiten a marxizmust, s ak­kor sok minden érthetőbb lesz szá­munkra. s nem fogunk hamis lép:':-» seket tenni az elméiéiben és a gye- korlatban, mint ahogy ez mostam-» ban gyakran megtörténik. Az elnök tett-vett, arra készült•> hogy elítélőleg nyilatkozzék az oppo­nensről, de ekkor V. Voroncov fél­beszakította őt és izgatottan mondta: — Fiatal opponensem, aki olyan élesen nekirontott a mi félévszáza­dos narodnyik-elméie tünknek, és el­méletünk minden védelmezőjének, s egyedül Csernisevszkijt vette vé­delmébe, sokszor kíméletlenül és rendkívül élesen támadt ellenem is. De* én nem veszem rossznéven tőle, uraim. Jólesett hallgatnom öt. Szenvedélye, meggyőződése, óriási tudása, s végül bámulatos, hallatlan emlékezőtehetsége és a szóban for­gó kérdés ismerete, általánosításai és következtetései — mindez any­agira rendszeres, eleven, annyira, erős és mély, hogy még engem, az öreget is magával ragad... Üdvöz­löm opponensemet és mielőtt vála­szolnék neki, solcáig és sókat kell gondolkoznom, dolgoznom. Ezért hát fejezzük is be ezt az összejövetelün­ket. s ne feledjük, hogy a marxis- ták között egy hatalmas csillag van felkelőben... Mindenki felállt, s az emberek súgdolózva, beszélgetve, lassan szét­széledtek. így ismerkedtem meg Leninnel. 9 TÖRTÉNETEK Jlenineiatánrál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom