Észak-Magyarország, 1956. április (12. évfolyam, 79-103. szám)
1956-04-14 / 89. szám
$S7.AKMAG\AR0KS*AG Szombat, 1956. április 14, H. Sz. Hruscsov elvtárs is felszólalt a fiatal építők országos értekezletén Föl dművesszővetkezeteink tevékenysége a megyei tanács előtt ívioszKvapan a nagy Krem [-palotában az ifjú szovjet építők országos értekezletének záróülésén megjelent és beszédet mondott N. Sz. Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára. N. Sz. Hruscsov elöljáróban emlékeztetett a Komszomol dicsőséges múltjára: hogyan harcolt a komszo- molistáknak apjuk, nagyapjuk a polgárháború éveiben, milyen öni'el- áldozóan dolgozott az ország iparosításának idején, a mezőgazdaság kollektivizálásának éveiben. A Komszomol, a szovjet ifjúság becsülettel helyt állt a Nagy Honvédő Háborúban mind az arcvonalon, mind a hátországban — mondotta —. kivette részét a lerombolt városok és ialvak helyreállításából, az ipar és a r^ezögazdaság továbbfejlesztéséből. A Komszomol a fiatalok százezreit küldte . a szűzföldek meghódítására. N. Sz. Hruscsov beszédében rámutatott. arra, hogy az utóbbi időben az ifjúság bizonyos részénél helytelen nézetek kaptak lábra a munkának a szovjet társadalomban betöltött szerepére vonatkozólag. Egyesek a tízosztályos iskola elvégzése után mint >r képzett emberek« nem akarnak gyárban, építkezésen. szovhozban, vagy kolhozban dolgozni. Ezt az kispolgári előítéletet határozottan el kell ítélni, mint a kapitalista társadalomból megmaradt elavult nézetek csökevénvét. A munkások és kolhozparasztok a termelő munka minden dolgozója a szocialista társadalom dicsősége és büszkesége. A munka megvetésének ártalmas, nyárspolgári hangulatával szemben fel kell lépnünk, méghozzá igen erélyesen! Az ilyen elmaradott nézeteket ki kell gúnyolni és gyökerestől ki kell irtani, — hangsúlyozta N. Sz. Hruscsov. N. Sz. Hruscsov beszéde során a hatodik ötéves terv nagyszerű perspektíváit tárta a fiatalok elé. Sok vállalat épül majd a Szovjetunió európai részén, de jelentékeny számú vállalatot kell építeni Szibériában, Kazahsztánban, a Távol-Keleten. más olyan határvidékeken és köztársaságokban, melyek igen nagy távolságra vannak Moszkvától, de igen közel állanak hozzá, egyek vele a Szovjetunió fejlesztésére, a kommunizmus építését szolgáló nagy tervek megvalósítására irányuló törekvésében. Felhívta rá a figyelmet, hogj’ Szovjet-Szibéria egyáltalán nem olyan, mint amilyen nyárspolgári elképzelés kialakult róla. Hatalmas kincsek rejlenek földje méhében. Kimeríthetetlen szén, különböző fém, fa és sok más kincse van. Itt az alkalom a szovjet ifjúság számára, hogy kitüntesse magát: tegye termővé a még lakatlan vidéket, építsen ott modern üzemeket, gyárakat, : viilamoserőtelepeket. vasutakat, rendezett városokat. A Szibériában, a Távolkeleten. középázsiai szovjet köztársaságokban évszázadok óta érintetlenül fekvő kincsek megszerzésére a Komszomol szükséges számban állíthat embert, aki lelkesen hozzálát az új építkezésekhez ezekben a körzetekben. A hatodik ötéves terv legfontosabb építkezéseihez többszázezer új munkásra van szükség, — hangzott a beszédben. — A párt Központi Bizottsága és a szovjet kormány, felhívást fog intézni a szovjet ifjúsághoz, küldje el legjobb elvtársait a legfontosabb üzemek építésére, hogy elláthassák szakemberekkel ezeket az építkezéseket. A XX. pártkongresszuson kitűzött nagy feladatok sikeres megoldásához minden feltételünk megvan — mondotta. — Van hős munkásosztályunk, dicső kolhozparasztságunk, szorgalmas értelmiségünk. Szovjet népünk egész hatalmas építőmunkáját a kommunista párt irányítja. A kommunista párt bebizonyította, hogy sikereket tud aratni a kommunista építésben. Van lenini Komszomolunk, a párt segítőtársa, amely a párt kitűzte feladatok megoldására szervezi az ifjúságot. Ezért elvtársak meggyőződésünk. hogy a párt új felhívása, mely hangoztatja, hogy az ifjak és leányok tízezreit és százezreit kell elküldeni a hatodik ötéves terv légien tosabb építkezéseire, a Komszomol tagok és az egész szovjet ifjúság lelkes támogatására talál. — Minél helyesebben osztjuk el területileg az iparvállalatokat az egész Szovjetunióban, annál közelebb lesznek az anyagforrásokhoz, annál jobb lesz ez országunknak, népünknek. Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy sok külföldi országban jóformán mindent vasbetonnal építenek. A Szovjetunióban viszont még majdnem mindent fémből készítenek. Ez pazarlás! Ha vasbetont alkalmaznak, akkor ugyanabból a fémmennyiségből egy gyár helyett hét gj^árat lehet építeni. N. Sz. Hruscsov kiemelte, hogy mostanában sok külföldi vendég látogat el a Szovjetunióba. Sokan közülük elismerik a szocialista állam sikereit. Arról írnak sajtójukban, milyen sok lakóház épül a Szovjetunióban. Azonban nem szabad elbizakodni, az országban még sok lakásra van szükség. A hatodik ötéves terv alatt sok minden történik ebben az irányban. N. Sz. Hruscsov beszédében bírálta az építkezéseket és hangsúlyozta, hogy a figyelmet]anségnek, a szervezetlenségnek véget kell vetni. N. Sz. Hruscsov ezek után arról beszélt, hogy ma már a Szovjetunió legmegrögzöttebb ellenségei sem kételkednek abban, hogy a gazdasági és kulturális építés terén kitűzött terveket a szovjet nép sikeresen teljesíteni fogja. Ezek aggódnak amiatt, hogy a Szovjetunió a kapitalizmussal való gazdasági versenyre vett irányt. Félnek ettől a versenytől. N. Sz. Hruscsov rámutatott arra, hogy a Szovjetunió tántoríthatatla- nul a békés verseny híve. A továbbiakban arról beszélt, hogy: amikor bíráljuk az előrehaladásunk során elkövetett hibákat és hiányosságokat, mindenekelőtt arra kell gondolnunk, hogy ennek a bírálatnak erősítenie kell a szovjet rendszert, elő kell segítenie, hogy még, gyorsabban és sikeresebben haladjunk előre, nagy célunk, a kommunizmus felé. — Az emberek százmilliói győződtek már meg a szocializmus előnyeiről a kapitalizmussal szemben — mondotta. — Ámde ahhoz, hogy sikereket érjünk el; a szocializmusnak a kapitalizmussal folytatott békés versenyében, még jobban ki kell használni a Szovjetunió természeti kincseit. A komszomolisták. a dicső szovjet ifjúságunk . 1 égőn tudatosabb, élenjáró része, vonják be az egész ifjúságot a hatodik ötéves terv teljesítéséért folyó szocialista versedbe. (MTI) MEGYÉNK földművesszövetkezetei nagy örömmel fogadták, hogy a megyei tanács ülése — a megyei pártbizottság kezdeményezésére — napirendi pontjai közé iktatta munkájuk megtárgyalását. A földművesszövetkezetek tevékenységéről Szorger Sándor elv társ, a MÉSZÖV elnöke számolt be a tanácsülésen. Többek között a következőket mondotta: — A tanácsok sokat tehetnek a földmüvesszövetkezelek tömegpolitikai, begyűjtési, felvásárlási és kiskereskedelmi tevékenységének továbbfejlesztéséért. Ugyanakkor a földművesszövetkezetek, mint a dolgozó parasztság tömegszervezetei és gazdasági szervei nagymértékben hozzájárulhatnak a községfejlesztési tervek sikeres megvalósulásához, a mezőgazdaság szocialista átszervezéséhez. Hangoztatta Szorger elvtárs, hogy fölciművesszövetkezeteink vezetése a dolgozó nép kezében van. Ennek bizonyítéka, hogy a földművesszövetkezetek igazgatósági tagjainak 80 százaléka dolgozó paraszt, 15 százaléka munkás, 5 százaléka pedig a népet szolgáló értelmiség. A soronlevő feladatokról szólva elmondotta, hogy a földművesszövetkezetek keretében működő termelési szakcsoportokban most különös gondot, kell fordítani a tavaszi munkák jobb megszervezésére. A szőlő- és gyümölcstermelő szakcsoportokban a metszést és a permetezést. a zöldíégtermelási szakcsoportokban a vetőmag és a műtrágya kiosztását, a talaj előkészítését és a növényápolást kell közösen megszervezni. A KÖZPONTI VEZETŐSÉG határozatának megfelelően az országos földmű vessző vetkezeti tanács és a SZÖVOSZ igazgatósága határozatot — Iván István elvtárs. a megyei tanács végrehajtóbizottságának elnöke, országgyűlési képviselő vasárnap 15-én délelőtt 9 órától Boldogkőúj- falu községben képviselői fogadónapot tart. hozott, hogy a körzeti szövetkezetekből kiváljanak és önálló szövetkezetei hozzanak létre azok a helyi szervezetek, amelyeknél ehhez a politikai és gazdasági előfeltételek biztosítva vannak. A megyei igazgatóság már hozzáfogott a határozat végrehajtásához. Megszüntetik az ózdi, miskolci, edelényi és szerencsi járásokban azokat a helytelen összevonásokat, amelyeket az elmúlt évek során hajtottak végre. Minden községben, ahol a helyi vezetőség és a tagság a szétválást javasolja, a leválasztást — ha az indokolt — végre kell hajtani. A földművesszövetkezetek fejlődését tükrözik a következő adatok: Míg 1949-ben a földművesszövetkezetek kiskereskedelmi és vendéglátóipari forgalma alig érte el az évi 190 millió forintot. 1955-ben már 850 millió forint forgalmat bonyolítottak le. A bolti kereskedelem az 1949. évihez viszonyítva kileinc és félszeresére, a vendéglátó ipar pedig tizenkétszeresére emelte forgalmát. Jelenleg a földművesszövetkezetek 1253 bolttal, vendéglővel és cukrászdával rendelkeznek. Évről-évre több mezőgazdasági kisgépet, műtrágyát, növényvédőszert, tüzelő és építőanyagot adnak el. Az utóbbi időben a dolgozó parasztság részéről sok jogos kifogás merült fel az építőanyag és műtrágyáéi ad ássál kapcsolatban. Sajnos, jelenleg ezekből a cikkekből nett» tudjuk teljesen kielégíteni az igényeket — mondotta Szorger elvtárs. — Építőanyagokból elsősorban a már kiadott utalványokat fogjuk beváltani, s mindenekelőtt azokat a dolgozó parasztokat elégítjük ki, akik szabadterményt adtak el álla* * I munfcnak. A MEGYEI TANÁCS Azután megvitatta a beszámolót. — A nekézsenyi általános iskola szülői munkaközösségének 33 tagja társadalmi munkával a tanács által rendelkezésre bocsátott anyagból 180 .méter hosszú kerítést készített az iskola koré. V KOSSUTH-RÁD ló: 4.30—8.00-ts: - Vidáman, (rissen! .,. Zenés műsor a munkába indulóknak. Közben: 5.00: Híreik. Időiárásieléntés. Ilanrlo hétköznapi ö.O: Hírek. Színházak és mo- 8.00: Műsorismertetés, zik műsora, 10.00: Hírek. Lapszemle. 6.J0: Falurádió. iáráslelentés. 7.00: A Szabad Nép mai ve- 12.00: Hírek. Lapszemle, zércikke Hírek. farás'elentés. 7 45: Naptár 13.00: Falusi híradó műsor számok IdőIdő* 14.00: IdŐiárás lentés 15.00: Hírek. Közérdekű közle ménvek 17.00: Hírek. 20.00: Esti híradó. és vízállásie- 22.00: Hírek.' 24.00: Hírek.. 0.10: Népzene, PETÖFI-RAD1Ö: 7 00-től ezónos dió műsorával Kóssuth-rá* I <*»amtttp. április IS KOSSUTH-RADIO. 8. iO: Édes anyanyelvűnk. 8.;.3: Egy falu -- egy nóta. 8.55: Színházi látcső. 9.00: Ui zenei uiság. '0.00: Vasárnapi versek. iC.yO: Panni és a többiek vizsgáznak. Rádiói álék. 1 i.00: Legújabb lemezeink. 23.00: Hangverseny a Budapesti Állami Erdőgazdaság dolgozóinak 'kívánsága szerint. ío.40: Mi uiság a tudomány és- a technika vitásában':' 14.Tő: A Magyar Állatni Hangversenyzenekar látszik. 15.20: .Egv liéd a külooliti-. kában. ib.05: írók a mikrofon s;őt'„: Barabás Tibor. íő..‘ő: Kincses Kalendárium. ;7.:i0: II. félidő'. Helyszíni közvetítés bajnokig labda- Ttgó mérkőzésekről. 18.20 Bemutatjuk a berlini rádió nagv vonós tánc- zenekarát. , 19. 5: Az épülő kommunizmus : agv országában. 20.20: Snort hírek. 20.25: Népdal hangverseny. 20. ki: Harc a szalamandrákkal. Rádiójáték Kare! Capek regényéből. 2.. K): A vasárnap sportja. Tótó. 22.30: Könnyű hangszer- szólók. 23.00: Zenekari ha never sen v» PETÖFI-RADIO: 8.00: Dalok. 8.30: Református vallásos félóra a stúdióból. 9,00: Részletek Dunalevszkii: V bohóc fia és A szalma- kalap c. operettjéből. 9.50: Miska bácsi lemezesedéi a. 1.. 00: Ilii. magvar zenei hét. Zenekari hangverseny. VJ.40: Filmhíradó. .4.00: Spanyol táncok. 14.20: Az időjárás szeszélyei. Beszélgetés meteorológusokkal az elmúlt évek szokatlan időjárásának okairól. 14.40: Rádiókórusok műsorából. 15.00: Szovjet kulturális krónika. :;.1Ö: Vidám fúvószene. iü.GO: Népszerű operahane- _ verseny. 17 00: Macskaháza. Zenés mesejáték. I" 10: A kamarazene Öngvei. VI. '3.20: Magyar muzsika. :• .'8: Délszláv népdalok ' balladák. 1 .00:- Kállai kettős. A Tartós békéé-f. r.épi demokráciáért! című ismertetése. I 5: Elisabeth Schumann '■< Richard Tauber énekel. £/>:.*. Verbunkosok, népdalok, c;árdások H é tfü. _______ánriti* 16 K OSSUTH-RADIÓ: 8 0: Zenekari hangverseny. 9.Cv: Lányok énekeinek. 9 20: A Belügyminisztérium néu; zenekara játszik. 9.40: A Szőnvi-trló énekel. 9.7-0: Muszorgszkij: Intermezzo. 10.40: Szívesen hallgattuk... 12.10: Kálmán Imre és Szirmai Albert opereti- i élből. 1-3.00: Falusi híradó. 13.15: Kovács Imre és zenekara iátszik. 14.35: Kispajtások hang- 1 e me ztá r a. Alán d ékm ű s or a gyermekek kívánságára. !5. iO: Heti zenés kalendárium. 16.00: Akyk szivükben fiatalok. Lenin. Hiúsági műsor. 16.30: Válaszolunk hallgatóinknak. íö.45: Enzo de Muro I.ornarvto énekel. 17.15: Bach: WohFempe- r'eries Klavier. XI. 17.38: Operarészietek i8.00: Az ifjúság hullámhosszán. 18.20: Székelv Endre: Döntsd a lökét — kantáta József Attila ve-seire. 18.55: Lenin és a tudomány !9,52: J.ó éjszakát, gyereke*! 20.20: Mai írók rádió- színháza. Személyes , ügvberi 25.15: Tíz perc külpolitika. 22.25: Operaest. 23.20: Egressv-. Serív- és Lengvei-daioíc. PETÖFI-RADIO: 14.00: Táncok fúvószenekarra!. ■4. 5: Operarészietek. 13.10: Szovjet filmzene. 15.30: Lapszemle. 16.00: Szimfonikus könnyű zene. 16.50: Riporté-szemmel a világ körül. '■".Gö: Magyar népdalok, 17.30: Repülj képzelet . , . Hegedűs Margit és We> dinger Gvörgvj paitásnak. a fi. Szellemi Öttusa- ve-senvre beküldött pályaműve. ! 7.70: Bihari János emlői ez ete. 18.20: Kopré József. Ladányi L ir-zly. Mátvás Ferenc. Polgár István. Rákos Sándor. Tóth Gvula és vihar Béla versei. ! 8.40: Mátravidéki népdalok. 9.10: Glinka: Soanvol iánc. 19.20: Az épülő kommunizmus nagv országában. 9.50: A rtv' századunk reg« p\e. 20 >3: Szimfonikus hanc- ve-sem ti.00: Kulturális lapok szemléje. 22.00: Részletek Gsailkovszkif Anvegin c, operáiéból, a szegedi «Harri Nemzeti S 7 i hhá r e’ ”> a dá sábsn. hedd. április 17 KOSSUTH-RADIO: 8.10: Szoviet nép-ék dalai. 8.40: Indulók és dalok. 9.03: Úttörő híradó. 9.20: Tavaszi dalok. 9.43: Aranv János: Toldi. Ill—IV. ének. 10.J0: Zenés utazás. Hangi. ;:.0G: Nők negyedórái a. ! 1 13: Jó munkáért — szép muzsikát. í .44: Talizmán. Som Ivó G'örgv készülő versciklusából. 12.10: A Fővárosi Nép Zenekar játszik. i.3.00: Falusi híradói 13.! 5. Operarészietek. .14:': Hangverseny gyermekeknek. ió.tC: Miaszkóvszkii: XI. vonósnégyes fEsz-dur) 15.40: Aranvleves. Nviri T bo: elbeszélése 16 CO Daltanulás. 16.20 Most légv okos: F'omokos! ló. 57: Műsorismertetés. 17.10: Klasszikus -bécsi or ereitek. :7..'0: írók. könwek. oússók. Rinortműsór. fd.OD. Szív küldi . . . 13.70: Kommentár. 18.55 ..Szállj költemény...” Pcszletek Palotai Erzsi előadóestéből a Petőfi Színházból. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.20: Irma Baltutis. Maurice Chevalier énekel. 21.10: A Magvar Rádió éuekkarár-'k hangversenye. 21A0. A világirodalom Rjgviai Leninről. 22 Tánczenev 23 00: E’őr lóművészeink hangversenye. PETÖFI-RADIO4.00: Operettrészletek. 14.45: Nemzetközi kérdések. 15.60: Néni együttesek műsorából ’6.00: Tallózás a mező- gazdasági lapokban. 16.10: Magyar, fúvós- zenekarok műsora. 16.30: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.45: Feleki Rezső énekel. !.' '0: A.z épülő kommunizmus nagv országában. 1* 2 * * * * 7 * 40- Filmzene. 18.'0: A fo-ró iég. Beszélgetés Gönczöl Györggyel. Köz gazdaságtudomány? Intézet osztályvezetőiével. a ..néni kapitalizmusról” 18.20: Rád megvetem. XI. A világirodalom lö"ténete. iP.00: Mozart: ..Szöktetés a szénáiból. Opera három felvonásban. 20.45: Ilangszerszólók. 21.00: Tudományos lapok szemléje. O'.’O: Tánczene. ■>o.00. Z©-»';ar' 'mr Sserda. április 18 KOSSUTH-RADIO: 8. iO: Olasz operarészietek. 9.00: Rádióegvetem. XI. A világirodalom története. 9.30: A Somogy megyei B népi együttes műsora. 10.10: De szeretnék páva ’enni . . . ’0.40: Pillantás a nagyvilágba. 10.50: Illés Kálmán zongorázik. !1.I0: Szakszervezeti kórusok énekeinek. 11.30: Golgota. Részlet Alekszei Tólsztoi regényéből. 13.15: .Szórakoztató, .zene. 15.10: Emlékezés Leninre. 15.30: Dalok Leninről. A Vendel utca: Tanítóképző Kodálv-kórusa énekel. 1 - .40? Fiatalok sporthlradóia. lő.55: Zenekari hangvérsénv. 16.45: Válaszolunk hallgatóinknak. í7.10: Szív küldi ... 17.40: A magyar televízió műhelyében . 18.00: Goethe Faustja és a zenetörténet. 59.CC• A szocialista hiuhanjzrnűs a nevelésbe::. 19.32: Jó éjszakát, gve-ekek! 20.20: Helyszíni közvetítés a. ..Kulacs” étteremből. 2;.00: Torsánszkv J. Jenő szerzői estie. 22.!V Ti? nerc külpolitika. 22.23: A Mr-gvar Állami í-L Mg' ersenvzenekar látszik. PETÖFI-RADIO: 1*.0C: Oteiaáriák H.íő: Uitörő híradó. >4 35: Oscar Strauss operett; e‘tői. 15.'Ó: A Sarkvidéktől az Egyenlítőig. IV. A dzsungelek világa. 13.30: Aga sv ár: Sándorné énekel. Szaszkó Józseí cite rá zík. i 6. iű: A iá •’dékhangversé-nv a Gödöllői Árammérő- gyár dolgozóinak. i7.'0: Az épülő kommunizmus nagv országában. 17.46: Kiss Ferenc hegedül. ,3.00: Hacsp.íu-ián: Szvit a Sztálingrádi csata c. filmből. 18..3.0:. Rádióegvetem. Biológiai sorozat. XI. rész Az ezerszínű madárvilág. 19.40: O-o--* nvelvtan-folvam haladóknak. 20.00: Részletek Vi-ncze Olló Boci. brvi tarka c. onereft iéből. 20.40: Lehóczkv Fva énekel. Berki Géza gitározik. 21.00: Tudományos lapok szemléje. 2:.40: A nép: de-moV’vF'kus országok törfénetébő!: ..Függetlenségért és szabadságérti” 22.00: Ráez Béla és zenekara látszik. 22.24: Kuczk-a Péter iegv(iHlérfdlr, április 19 KOSSUTH-RADIO: 8. 0: X i-d-éki néoi zenekarok niííso.r3. S.40: SLmíónikus táncok. 9.20: AH Kbodzsa és a böics áasíiú. Az Ezeregv- éiszaka meséiből. 9.40: Á Dohánv utcai és a Kertész utcai Általános Isikoia énekkara énekel. :O.i0: Rádioégvetein. Biológiai sorozrk XI. .0.40: Hangszerszólók. i.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 1.1,15: Fúvós-!indulók. * i .30: A veréb. 12.10: Romantikus szerzők kórusművei. 12.30: Híres nőalakok. Puccini operáiban, !3.00: Falusi híradó. 13.15: Kóczé Gvula és zenekara iátszjk. Tóth Erzsébet és Síkéivá István énekel. 14.15: A Rádió g vermek uiság műsora a kisiskolásoknak. 14.50: Válassz mes'er séget. A széníeités mesterei. 15.10: Repüljetek, fecskék . . . Koreai kö!'ők versei. 15.30: Fiatal művészek Sclmmaun hnnav'ersenyp. 16.00: Az épülő kommunizmus nagv országában. 16.30: Szív küldi . . 17.10: Tánczene. 17.38: Zempléni Kornél zongorázik. 18.00: Iliú figyelő. !8.30: Sköt népdalok. András Béla feldolgozásai. 19.10: Beethoven: I. Leonóra- nvitánv. i 9.20: Uráli népmese és kazah néni ének Leninről. • 9.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.20: Paganini: d-moll hegedűversenv. 20.55: Kommentár. 21.00: A műsort összeállította: V. A. Usakova fÜmsz-i-nésznő. 22.*5: Lakatos Sándor és zenekara játszik. 22.43: Radnóti Miklós a vádlottak nadián 23.00: Tavaszi szerenád. PFTöFl-RADIÖ: 1.00: Ooerarész'.étek. i4.30: Megvár daljátékok zenéiéből. !5,1.0: Egv falu - egv nóta. 15.40: Ivenin. a forradalmi merészség példaképe 16.00: Lapszemle. 16.10: Szántó Kovács János. Rádióiáték. !?,00: Kamarazene. 17.55: Haidu András’ Cigánvkanfáta :8.2": Levasov: Aratóünnep 18.30: Mit olvassunk? '9.00; Nők negyedórái a 19.15: Gsütö-tökön este . . . Magyar népdalok. 19.43: T-ánczene. 20.43: A külföldi saitó hasábjairól. 20.55: Klasszikus opererf- ré^Wck. n' *0: «rn-thíredó. Péntek. április 20 KOSSUTH-RADIO 8. 0: Régi magyar dalok és úá-ncck. 9.00: Halló, itt Algyő! 9.0: Operarészletek. 10.10: Mesedé'.eiőtt az óvodában. 10.30: Vidám króniioás. Részietek Fehérvári Ilona pajtásnak, a U. Szellemi öttusa versenyre beküldött pályázatából. ! 0.40: R i m sz k; i - Ko" sz dk o v: Fantázia szerb témákra, .0.47: Steiner Mária zongorázik. !!. 10: Nők negyedórái a. 12.10: Magyar nóták, csárdások, verbunkosok. :3.Q0: Falusi híradó. 13.! 1: Tánczene. 14.in: Úttörő híradó. 14.35: Részletek Goldmark operáiból. 15.10: Városnegyed. 1-5.30: Vidám melódiák. 16.00: A !8-as sikló. Rádióiáték. 16.40: Népdalok. 16.37: Műsorismertetés. 17.10: Jó munkáért — szép muzsikát. 18.00: A különös bánva. Látogatás Gvöngvösoroszi- ban. 18.15: Könn'ü dalok. 18.25: Bartók hazatér. IIL Dallam a bartóki zenében. 18.55: Kommentár. 19.00: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. 19.10: Tánc közben. 19.52: Jó élszakát, gyerekek! 20.20: Offenbach operettje! bői. 21.00: Sporthír a dó. 21.24: A .Magvar Pádró s z imíon i kus zeneka rá n a k nyilvános hangversenye. 22.15: Tíz nerc külpolitika. 22.25: A hangverseny folytatása. 23.10: Lenin. Kénes Géza elbeszélő költeménye. 23.20: Toki Horváth Gvula és zenekara iátszik. 23.40: Francia sanzonok. PETÖFI-RADIO14.00: Szórakoztató zene. 15.00: Zenekari hangverseny. 16.00: Lapszemle. !6. !0: Operettrészletek 16.40: Orosz nvelvleóke kezdőknek. 17.00: Magvar népdalok. 17.30: Az épülő kommunizmus nagv országában. '8.00: Kamarazene. 18.30: Utólérni és túlszárnyalni . . . Előadás a pártoktatás résztvevői számára. iS.50: Részletek a Vasas Együttesek IV Zenei Fesztivál'árak hang- versen veiből. !Í. 19.23: Válaszolunk hallgatóinknak. 19.40: Halló, itt Moszkvp! 2f 0F»: Hétmérföldes léptekkel . . . ■v.:zene Spgmhat, április SII KOSSUTH-RADIO: S.íO; Zenekari .hangverseny. 9 00: Híres világjárók uiabb (kalandiai. 9.23: A belorusz nép zenéje. 9.40: Keringők. 10.: 0: Opera kettősök, 10.40: Bura Pál és zene- k: ra iátszik. H !0: Dave Regan titka. U.iö- A Zenemű vészeli Fő,- isl:o!a hallgatóinak hangversenye. ;2.:0: Mai szerzők operett- ie bői 13.00: Falusi híradó. 13.15: Művész lemezek. I • 15: Szórakoztató zene. 15.105 C!:odíp zongora- míive-ből. 15.45: X’álaszolunk ha-ilga- tó-nlcuak. •6.00- Kórusaink életéből. ló 2C: A : épülő kommunizmus nagv országában. 17.15: S:-í> küldi . . . 12 00: Szombat délután . : ? 13.15- Kommentár. 18.20- Vigvázal. utánozz iúL Kí. 11?I István vidám össze* áú'tisa. 19,10: , Széki, tápéi, csángó és hortobágyi népdalok. 19.52: Jó éjszakát, gv-erekek! .2900: Lenin születésének 86 évfordulóién Közvetítés a Magvar Állami Operházban rendezett emlélcünnepségről! 22.13: Tánc éjféli g. PETÖFT-R4D10: ;4 fO: Oyermekiiátékok. 14 10: Az opera mindenkié. Nicolai: A Windsor! vise nők. 15.10: Fotoamatőrök öt perce, 15.15: Lakatos Sándor és zenekara iátszik. 16.00: Lapszemle. 56.10: Zenés hétvége. 17.20: Emlékezés Lermon- tovra Hiúság; műsor. 17.45: Olasz ooerabemutató« Magyarországon. 18.20: Adóügv. Tömörkény István elbeszélése. 19.20: Külpolitikai kalauz. 19.30: Kamarazene. 20.00: Tiszav Magda és Palló Imre énekel 20.40: „Szépséges föld. Hhpania.” Antonio Machado versei. 21.00: Képeslapokról. képek nélkül; 21.10: Magvar nóták csárdások. '"V Sporíiirádó. H 00: hangve-reenv"