Észak-Magyarország, 1956. április (12. évfolyam, 79-103. szám)
1956-04-28 / 101. szám
ftSiAKMAGYAKORSZÄO Szombat, 1956. április 2S* JlLUköLci f ejf i/icetek \ gyors „betegüezeles“ Kedves Ölvaső! Előre is bocsánatot kérek, hogy a gyors «-betegkezeiés-« módszerei ellen, amelynek a vasgyári kórházban jómagám nenirég szénvedő alanya voltam, a ^ nyilvánosság előtt szót emelek. Lehet, hogy az eset nem jellemző a kórház dolgozóinak mindennapos tevékenységére, de ilyennek véleményem szerint egyetlen egy esetben sem szabad előfordulnia. Engedjek meg, hogy sorban leírjam áz eseményeket. Április 22: sportolás közben megsérültem, bal bokám csúnyán bedagadt. Április 23: bebicegtem munkahelyemre, dolgozni azonban nem tudtam, végül is hazavittek, s ágybádügták. Április 24: a körzeti orvost, dr. Rávasz Istvánt értesítették betegségemről. Rövid idő leforgása alatt meglátogatott: megvizsgált, intézkedett, s pár perc múlva a mentőautó a vasgyári kórház felé robogott velem. Alighogy megérkeztünk, megröntgeneztek. -— Néhány perc elteltével dr. Déri László orvos közölte velem, hogy sérülésem nem súlyos, nincs bokatörésem... Kérte, hogy várjak rá, amíg kezelésben részesít, illetve a sebészeten kiállítják papírjaimat, s hívják a mentőket, hogy hazaszállítsanak... Vártam. Eltelt 1 óra, 2 óra, 3 óra... Ugy-lát- szik, megfeledkeztek rólam. Hiába szóltam többízben is, senkisem törődött velem. Az egyik asszisztensnő kérésemre, hogy legalább hazaszállításomról gondoskodjanak, csupán annyit válaszolt, hogy ne türelmetlenkedjek, s hogy neki nincs jogában intézkednie. Azt javasolta, hogy varjak. Eltelt egy úfabb kínos órá — közben bokám még jobban fájni kezdett. Reménytelennek láttam az eáeíet, s így fogtam magam, s má- sok segítségével hazavánszorogtam ... (Még szerencse, hogy nem messze lakunk a kórháztól.) Április 25: Megjelentem a körzeti rendelőben az ellenőrző főorvosi vizsgálaton, ahol elmondtam, hogy nincs semmilyen papírom a kórházi vizsgálatról... s a »kezelésre« nem panaszkodom ... Miért is tenném? Április 27: Ismét dolgozom — a gyors »betegkezelés«-ről írok cikket. ezzel kifejezést adva hálámnak a körzeti orvos és a mentők irányában, — méltó emléket állítva kórházi kezelőimnek. DRAGOS GYULA \ Oxdlagjuik. De sok miskoic, kislány sírja hétfőn vörösre a szemét, — ballagnák a most végző ötödéves egyetemi halig át ők a műszaki egyetemen. Régi-régi szokás a diákballagás. Az életbe kilépő főiskolai és egyetemi hallgatók búcsúztatása mindig ünnepi esemény volt. Sopronban és Sárospatakon évszázadok őta az egész város népe búcsúztatja diákjait. Miskolcon azonban új szokás ez, hiszen uj az egyetem is. — Nem f díszterekké, hanem megbecsült mérnök szakemberekké válnak a végző hallgatók. Bár a dallama régi a diáknótának, a szövege új: „Bállá? már a Vén diák. Tovább, tovább . . . Itthagvja Miskolc városát, Tovább, tovább ... Kekünkben már a diploma. Vár ránk az élet iskola. Tovább, tovább, tovább! Fel búcsúcsŐkra, cimborák!’' A ballagási ünnepség április 30- án 9 órakor a Földes Ferenc gimnáziumban kezdődik, ahol első tanóráikat tartották az akkori épülő egyetem „gólyái“, új egyetemi hallgatói. A Földes Ferenc gimnáziumtól, a megyei pártbizottság elé vonul a menet, ahol a megyéi párt- és a DlSZ-mzdttság bocsátja útra az ifjú mérnököket. Búcsúztatják a város „legvénebb“ diákjait a legifjabbak, az úttörők is. Többezer közép- és általános iskolás készül a volt egyetemisták megajándékozására, elbúcsúztatásukra. Az egyetemi diákszállótól az egyetemhez a jelenlegi negyedéves hallgatók sorfala között ballag a „vén“ diákok menete. Az egyetem tantermein át visz útjuk, ahol régi professzoraik búcsúztatják volt hallgatóikat. Abban a teremben, ahol az utolsó előadást hallgatták, ünnepélyesen feloszlatják az évfolyam DISZ-szervezeteit. Az ifjú mérnökök rövidesen már új munkahelyeiken kapnak DlSZ-megbi- zatást. Délután 5 órakor kerül sor a diplórnák kiosztására. Nagy pilla■■■■—■Hl jg natok ezek. öt esztendő kemény munkáját koronázza meg ez az ünnepi aktus. Kiosztásra kerül néhány vörös diploma is, tími azt jelenti, hogy tulajdonjósaik 5 éven át minden vizsgaidőszakban kiváló felkészültségről tettek tanúságot, a kiválóan védték rru?g diplomájukat is. Vörös diplomát kap többek közt Molnár József, Kázsmér János és Kovács Ferenc, egy ózdi munkás fia, egydoari lakatosinas* aki szakérettségivel került a miskolci egyetemre. Es te ünnepi kultúrműsor lesz. Zártkörű bálon az egyetemen utoljára perdülnek táncra az ifjú mérnökök. Egyszerre víg és szomorú ez az ünnepély, fájdalmas itthagyni a már megszeretett „alma matert“t de szép reményekkel, nagy célokkal, biztonsággal indulnak diákjaink az életbe. Valamennyiöket várja az új munkahely, a biztos jövő, s várja őket, igényli tudásukat a fejlődő magyar ipar. HÍREK „Arany- és ezüst koszorús“ borsodi békeharcosok \z Országos Béketanács számos borsodi bckemozgalml aktivistát Jutalmazott meg jó munkájáért arany-, illetve eztístkdszorús kitüntetéssel. Aranykoszórús kitüntetést kaptak: Bodó Kálmán, a szerencsi járási békebizottság titkára. Kertész István, a Lenin Kohászati Művek üzemi békebizottságának titkára. Leb Per Gyula, a Lakáskarbantartó Vállalat igazgatója, Wajfiss Lajos, a mádi községi békebizottság titkára, Urbán János- né, az MNDSZ megyei elnöke és Illés Endre, a megyei békebizottság függetlenített titkára. Ezüstkoszorús jelvényt kaptak: Kapus József nyugdíjas vasutas. Németh Déláné háziasszony. Balázs Ilona, a megyei békebizoítság dolgozója. Bodnár János, a sátoraljaújhelyi Dohánygyár tizem! békebizottságának titkára, Perlusz Gyula, az ózdi járási és városi békebizottság függetlenített titkára. Török Gyula ózdi iskolaigazgató. Pauliczki László, a szikszói járási békebizoítság titkára. Árvái Gusztáv, az emődi községi béke- bizottság titkára és Keller Mátyás, a rudabányai vasércbánya üzemi titkára. És TESTNEVELÉS Újabb eredményekkel gazdagodott megyénk sportja Éjszakai ügyeletes orvos, szolgálat 1. Megyei kórház (telefon: 36—363). 2. Kazinczy u. 20. (15—032). 3. Uidiósgyőr I. u. I. sz. rendelő (21—287L ügyeletes gyógyszertárak: Állandó éjszakai készenléti szolgálat: Miskolc. Szabadságtér 2. sz. Malinovszkij u. 2. Heiöcsaba: Csabavezér u. 68. sz. Uidiósgyőr: Marx Károlv u. 38. szám alatti gyógyszertár átalakítás miatt zárva. Helyette a Diósgyőrvasgyár. Rózsa Ferenc u. 13. sztím alatti 19/91. számú gyógyszer- tár tart állandó ügyeletes szolgálatot. Időjárás Várható időjárás szombat estig: Felhős idő. sok helyen eső. helyenként zivatar. Mérsékelt, helyenként átmenetileg megélénkülő keleti szél. A "hőmérséklet kissé emelkedik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 16—19 folk között. — A TANÁCSOK végrehajtóbizött- ságai és a Hazafias Népfront Bizottság felkérik Miskolc város és az egész megye dolgozóit, hogy május 1-nek tiszteletére méltóképpen lobogózzák fel és díszítsék fel a házak erkélyéit, ablakait, valamint az üzletek kirakatait. —- A Hegyaljai Ásványbánya- és Őrlő Vállalat első negyedévi jó munkája alapján elnyerte az élüzem- címet. Az élüzem-oklevelet, valamint a Vegyipari és Energiaügyi Minisztérium vándorzászlaját április 29-én, vasárnap délután tí órai kéz-; dettel adják át ünnepélyes keretek: közölt a mádi bányász kultúrotthon-; ban a vállalat dolgozóinak. — Olcsó falitérképeket hoz forgalomba á Kartográfiai Vállalat. A térkének ára 180.50 forintról 26 forintra, illetve 300 forintról 59.50. forintra csökkent. — AZ MTH 101. sz. „Szemere Bertalan“ ipari tanulóintézet 403 tanulója összesen 3211 forintot küldött az árvízkárosultak megsegítésére. A gyűjtésben kiemelkedő eredményt ért el a 11/19-es fodrász osztály, ahol 15 forint a gyűjtési átlag.- SOK KORSZERO GÉPET kapnak az idén az állami gazdaságok az NDK-bóI. Többek között traktorvontatású résnyitókat, traktoros permetezőket, zöldtakarmány-beta- karítőkat, valamint szénafelszedő és bálázó gépeket. — A Zemplénhegységi Állami Erdő- gazdaság jó munkája jutalmául elnyerte az élüzem címet. Az ünnepélyes él üzem-avatást április 29-én, vasárnap délután 2 órakor rendezik Sárospatakon. — Az encsi járásbíróság Trinácz Pálné forrói lakost munkabérének 20 százalékos csökkentésével 6 havi javító-nevelő munkára utasította, mert az orvosi igazoláson a keresőképessé válásra vonatkozó bejegyzést meg változtatta. — A Bolyai János Matematikai Társulat nagymiskolci tagozata az Eötvös Lóránd Fizikai Társulattal, a megyei és a városi takács oktatási' osztályaival, továbbá a Pedagógus1 Szakszervezet és a TTIT-tel közösen megyei továbbképzési ankétot rendez április 28-tól 30-ig a megyei és a miskolci matematika- és fizika-1 szakos középiskolai tanárok részére. — A Megyei Tanács Könyvtára 'értesíti látogatóit, hogy április 28-tól május 2-ig a, kölcsönzési szolgálatát szünetelteti. A (könyvtár olvasóterme április 29-én 16 órától 20 óráig, április 30-án délelőtt 9 órától 13 óráig tart nyitva. MáiuS 1-én és 2-án nincs olvasótermi szolgálat. A P ti Ó U I H U t i ESEK Szorzógépet keresünk bérbe. esetleg megvételre is. Vas- és Műszaki Nagvker. V. Miskolc. Vágóhíd u. 6. Telefon: 35-745. 937 Jogosítvánnyal és gyakorlattal rendelkező vontató- ' vezetőket máiirs 1-i belépéssel felvesz az Erdőgazdasági Gépállomás. MáÜáth. 927 A Miskolci Vízmű. Vörös- ' niSrlv utca 12. máfus 1-től három és félhavi meghatározott időtartamra felvesi képesített könyvelői vizsgával rendelkező perfekt forgalmi könyvelőt. Jelentkezés önéletrajzzá!. 933 Mélyépítésben jártas élő- kalkulátort fel veszünk 6-os Mélyépítő. József Attila u. 37. -szám. 939 130 kg-os sertés eladó. Miklós utca 26 GÍósz-kTéfő kislakások 2493 Dolgozó szülők gyermekének gondozását vállalom. Miskolc. Vörösmarty u. 142. 2565 Eladó téglából épült 2x1 szóba-kon vbás szén családi ház evümölcsöskerttel. Egv lakás beköltözhető. Sveidel József utca 4. volt Gtitt- mípno-telap, 2533 Superrádió. kiváló minőségű, olcsón eladó. Megtekinthető Feidnél. Széchenyi utca 36. szám. 949 'Házhelynek való szőlő központtól 10 percre eladó. Széchenyi u. 36. Műhely. 950 Müstoppolást és harisnvaszem fel szedést vállalok. Szeles utca 70. sz. 2560 Szőlőoltványok! Vadgvö- keres. Delaware. Othelló áriegyzéki. árban. Szépség- hibás ollváhvaim 1,20 forint darabonkint. Kiss Bertalan. Abasár. 810 Telehálő szobabútor, darabonkint is eladó. Miskolc. Telegdi u. 10. sz. Tóth. 249! ötféleképpen mega gva zható epedás, lószőr kárpitozd s-ű rekamié fotelokká 1 székekkel megrendelhető. Jótállással, fizetési kedvezménnyel. Vida kárpitosnál. Budapest. Majakovszkij u. 70. (Kérien ismertetőt!) 942 Borbélyiparos községben, bányatelepen eth el ve z kedést keres. Lehel. Szuhoev. 2478 Építkezők! Villanvszerelést kitűnő minőségben. Jótállással vidéken is vállal. ' FeicL Széchenyi t*. 36. 948 fl Keresünk keréktalpnak kőris- vagy szálfát, Miskolc. Zsigmondi u. 16. sz. 2514 Jó állapotban lévő lob bős csikót úZ-hélv. mozsárkálvh a. nvűlíketrec olcsón eladó. Szilágyi Dezső u. 49. 2482 U} „Szikra” kombinált- szekrénv eladó. Safószent- péíer. Kossuth Lajos u. 144. 956 Rendes férfit szobatársnak keresek. Mátyás király utca $2. T62ám. 2456 Elcserélném földszintes két szoba. - előszoba, kónvha, socizos lakásomat sértésiar- tássa 1. cirv szóiba. konvh'a. speizos lakásra. Zsigmondi u. 5. sz. Bent az udvarban. m Az 1954. évi decemberi párthatározat előtérbe helyezte a falu testnevelési és sportmunkájának megjavítását is. Az MTSB felismerte, hogy sok a tennivaló ezen a téren, ezért, még a múlt év októberében elkészítette a falusi fiatalok egységes őszi-téli sportíoglalkoztatúsi tervét. Az idény befejezése után a TSB megvizsgálta a terv megvalósítását. Egyik fontos feladat volt a sportszerhiány enyhítése. Tudtuk, hogy a falusi kupa küzdelmei csak akkor vezetnek eredményre, ha a sportszerek, a felszerelések rendelkezésre állnak. Ez a cél vezétett bennünket, amikor labdával láttuk el pl. az asztali tlniszversenyek lebonyolításához a sportköröket, vagy sakkfelszerelé- séket adtunk. Időben eljutottak ezúttal a falvakba a DISZ Központi Vezetőségének ajándékfelszerelései is. De a TSB nem elégedett meg a technikai megoldásokkal, a versenyek sikeres lebonyolítása érdekében előadókat küldött le a szabálymagyarázó előadással egybekötött falusi rportestékre s emellett sportfilmek beszerzésével is igyekezett népszerűsíteni a legfontosabb sportágakat. A tervek között szerepelt, hogy új sportköröket hozunk létre s mellettük sportcsoportokat is alakítunk. Ezen a téren a sátoralj aújjielyi és ózdi TSB végezte a legeredményesebb munkát, hat új sportkört és négy sportcsoportot szerveztek. Természetesen a többi járásban is alakultak új sportkörök, sportcsoportok, így jelentősen csökkent azoknak a községeknek a száma, amelyekben eddig nem volt rendszeres sportfoglalkozás. Eredményként könyvelhetjük él azt is, hogy több mint kétezer fővel növekedett a falusi sportkörök taglétszáma. Ebben a munkában a miskolci járás járt az élen. A járás területén több mint 750 új taggal gyarapodtak a sportkörök. Nem lebecsülendő az sem, hogy a sportoló fiatalok közül 2300-nál többen léptek be a DISZ tagjai sorába. Példaként említhetjük meg a mezőkövesdi járást, ahol 417 sportoló kérte felvételét a DISZ-be. A sportolók megnövekedett száma megkövetelte, hogy a nagyobb feladatok elvégzésére társadalmi munkásokat is nagyobb mértékben vonjunk be a sportélet irányításába. Ezt a célt sportköri elnökök, versenybírák, társadalmi aktívák képzésében, továbbképzésében láttuk megvalósíthatónak. Az atlétikában például több mint 60 új versenybíró kiképzése történt meg. Az új alapokra helyezett MHK testnevelési rendszer, ellenőrzőbizottsági tagjainak képzése is lezajlott. A sportoktatásban arra törekedtünk, hogy a falun olyan sportágakra mozgósítsunk, amelyekhez megvannak a lehetőségek. Ilyen sportág például az asztalitenisz. E sportág versenyein csaknem 1300-an vettek részt. . A sakkversenyeken 1100-gn ültek a sakktáblákhoz. E két sportág versenyének sikeres lebonyolításához a községi tanácsok is jelentős segítséget nyújtottak. Különösen a sajónémeti, nekézsenyi, szentsimoni, sátai tanácsok jártak elől jó példával. Üj színt jelentett járásaink életében, hogy a községi sportkörök, amelyek eddig úgyszólván soha nem bonyolítottak le sívér- senyeket, az elmúlt télen 14 ilyen versenyt rendeztek. A korcsolyázók foglalkoztatásáról is gondoskodtak, a legfiatalabbak részére pedig ródli és szánkó versenyeket szerveztek. Soha nem látött érdekes versenyeket bonyolították le a miskolci és mezőkövesdi jábá's’ban, ahol fogatös szán- verseny is szerepelt a téli sportprogramban. A labdarúgók sem térték téli pihenőre, több járásban téli kupa bajnokságot rendeztek, amelyeken 51 csapat vett részt. A Traktor sportkörök erősödését jelentette az a tény, hogy küzdelmeiken 18 sportkör szerepelt. Ezek mellett minden járásban gondoltak arra, hogy megkezdjék a felkészülést a szpartakiádra. Jellemző a zpartakiád népszerűségére, Rogy ái ornaversenyekre máris 31 csapát készülődik. Az elmúlt evekben sokszor hang-» zott el az a kritika, hogy a TSB-& keveset tettek a súlyponti sportágak! népszerűsítésében. Ezen a hiányossá«» gon is javítottunk az elmúlt időszak«} ban, mert 29 községben sporifoiálUiást f&hr , deztünk. Á kiállításokat közel 15 ezren tekintették meg. Újszerű volt a faliújságverseny amelyben 23 községi sportkör vető részt. A legsikerültebb faliújságot ál hejőkeresztúriak mutatták be. összegezve megállapíthatjuk, hogy a TSB-k a lezárult téli időszakban eredményes munkát végeztek, amely már ebben az évben is gyümölcsözni fog. Ezt segítik’elő a második ötévé« terv irányelvei is, amelyekben szere* pel a .borsodi sport továbbfejlesztés« is. MONOSTORI GYULAI az MTSB munkatársa Április 28-án este UTÓLIÁRD! DÉRYNÉ SZÍNHÁZ FARKAS FERENC. Kossuth-díj as Üíciuz az. er dő Nagyoperett 3 íelvoiiásban Mélv fáid alommal tudatjuk. hogy szereteti nevertőanvánk és nacrv- nétrf . özv. DROPPA FERENCNÉ Szfovik Inna 90-ik évében elhunrt. Temetése ma délután A órakor Diósgyőr. Árpád Utca 9. sz. gvászbázbó' Gyászölö család. Az újonnan létesített diósgyőri SÁGVÁRl“ FILMSZÍNHÁZ-ut május 1-én, 7 órakor ünnepélyesen nyitjuk meg Beírni tatásra kerül : ÁBOR DIÁK e. színes új magyar film Mindenkit szeretettel vár fl BORSQDMEGYüi MOZlOZfMi VÁLLALAT A városi labdarúgóbajnokság mai mérkőzései: Vasas Vörös Csillag—V, Kossuth^ fél 5, Vörös Csillag pálya; M. Honvéd—Di. Bányász, fél 5^ népkerti pálya.M. Traktor—M. Építők, fél 5, diós4 győri pálya. Börsodvidék—Di. Vasas II., 4 őraj drótgyári pálya.--------o--------M ISKOLCON e hó 30-án, hétfőit délelőtt 10 órai kezdettel a Magyar) Önkéntes Honvédelmi Szövetség rén-4 dezésében érdekes és veszélyes terep gyorsasági motorverseny lesz Az ú.H szerű motorversenyen árkon, bokron,» lépcsőkön, hirtelen emelkedőkön keli a legnagyobb tempóban haladni,' hogy a versenyző sikeresen elsőnek jusson a célba. A verseny 2.5 km-es körpályán lesz. A pályát az a vasi kilátó körül jelölték ki. A versenyen! Debrecen, Nyíregyháza és Miskolci legjobb motorosai vesznek részt; ...........0-"B ÉKE. Május 2-hr: Gábor diáit. Kérdés:, 4. 6. 8. .. KOSSUTH. Április 24-től május 8-1« Gábor diák. Kezdés: fél 5. fél 7 fél 9. FAKLYA. Április 27-28: Szerelmi bájital. Kezdés: fél 6. báromnegrved, 8 óra. , HEJŐCSABA. Április 27-29: Dandin György Kérdés: 7 óra. szombat, vasárnap 5. 7 éra; UJDIÓSGYŐRI BÉKE. Április 29—30: Befejezetlen elbeszélés. Kezdés: 6. 8 órá. ünnepnap: 4. 6. 8 órá; DIÓSGYŐRI DIADAL. Április 29-30: Körhinta. Kezdés: 6 óra. ünnepnap: 5. 7 óra. MŰVELŐDÉS HAZA. Április 26—28: Vörös pipacs. Kezdés: 5 7 óra. ERKEL FERENC (Bunkó). Április ÄJ-30; A nagy kísértés. Kezdés: fél 5. 7 őrá, w m' ■-Tffo.;r,T.rTir. A színházak műsora: DÉRYNÉ SZINKAZ ‘Ma: Rárötn Vfváhs'áff íifj. éldaíSs. Ö3FÖ Árpád -bérlet, fél 3). -Zeng ‘az érd6 TFél *); V: Három kívánság 17). KAMARASZÍNHÁZ Ma: Mootmartrel ibolya (7), V: Montmartre] ibolva (?). eSZAKMAGYARORSZÁG. A Magvar Dolgozók Pártiá Megye! Bízottságiának és a borsodnieéveí láttái* napilapja Szerkeszt!, a szerkesztőbezottsáe Felelős Jeladó Földvár) RtrdolJ. SZERKFSZTÖSÉS: Miskolc Széchehv) n. SÓ. ™efon«Tírnok; 1* -ftt* 46-^0» tS—tftt. 5* Borsodfnegvel Nyomdaipari Vállalat Miskolc Felelős nyomda veieísT feastl ttfó&i J