Észak-Magyarország, 1956. március (12. évfolyam, 52-78. szám)

1956-03-10 / 60. szám

Szombat, 1956. március 1«. ÉSZAKMAGYARORSZAG Április 4 tiszteletére ~snr~ir Csütörtök reggelre 12 akna tornyán gyűlt ki a vörös csillag A Borsodi Szénbányászati Tröszt legtöbb üzemében a bányászok ke­ményen harcolnak április 4. tiszteletére tett felajánlásuk teljesítéséért. Csütörtök reggel virradóra 12 aknaüzem tornyán hirdette a vörös csillag, hogy ezek a bányák becsülettel eleget tettek vállalásuknak. A jól terme­lő üzemek között is élen halad a sajókazai bányaüzem, amely napi tervét J.03.7 százalékra teljesítette. A sajókazai bányászok az Ígért háromezer tonna helyett már ötezer tonna szenet küldtek a felszínre. A lelkes munkaverseny első vonalában Szűcs Béla 21 fős frontbri­gádja harcol. A ciklus diagram és a technológiai előírások betartásával naprél-napra túlteljesíti tervét. Munkáját nagyban elősegíti a Visznek Gyula vezetése alatt álló szállító brigád­A kurityáni bányászok is keményebben fogták meg a csákány nyelét. Hosszú hónapokig tartó szívós munkával biztosították a megfelelő munkahelyet. A párt és a szakszervezet széleskörű felvilágosító munkát fejtett ki a munkafegyelem és a munkaidő jobb kihasználása érdekében, s az eredmény nem is maradt el. A kurityáni bányászok az elmúlt hó­napok elmaradása után megmutatták: lehet a tervet teljesítem. A sereg­hajtók közül a legjobbak közé emelkedtek, eddig esedékes tervüket 101.7 százalékra fokozták. Sajnos egyes üzemek nem teljesítik a tervet, a felajánlást- Vissza­esett a lyukói bányaüzem teljesítménye is. Havi torvének csak 93.1 .szá­zalékra tett eleget, mert elmulasztották az új munkahelyek előkészí­tését és rossz a munkafegyelem is. Kondó annak ellenére, hogy elegendő nagytermelékenységű frontfejtés, nagyszerű szovjet Gornyak kombájn segíti munkáját, csak 87 százalékra teljesítette előírt havi tervét. A falu felszabadulási versenye Megyénk termelőszövetkezetei és egyénileg dolgozó parasztjai közűi egyre többen kötnek versenyszerző- dést április 4 tiszteletére. A bocsi Haladás Termelőszövetke­zet tagsága a napokban a termésát­lagok emelése érdekében versenyre hívta ki a kesznyéteni Szabadság Termelőszövetkezetet és megyénk valamennyi termelőszövetkezetét. El­határozta, hogy ez évben búzából 14, őszi árpából 15, kukoricából 35, cu­korrépából 200 mázsás holdankinti termésátlagot takarít be. Kenyér- gabona vetésének 20 százalékát is­tállótrágyával felültrágyázza és mű­trágyával fej trágyázza. Összes ga­bonavetésének 60 százalékán vegy­szeres gyomirtást végez és a kuko­ricát négyzetesen veti el. Az álla ttenyész lésben is sokkal jobb eredményt akar elérni, mint az elmúlt évben. 12 tehénnél bevezetik az egyedi takarmányozást és napon­ta háromszor fejnek. A kázsmárki Alkotmány Terme­lőszövetkezet úgy készül fel a ta­vaszra, hogy az első alkalmas napon teljes erővel munkához láthasson. A pontos felkészülésre versenyre hív­ja megyénk termelőszövetkezeteit. A felszabadulás tiszteletére a kázsmár- kiak vállalják, hogy ezévben 2.200 literre emelik a tehenek tejhozamát. Az Alkotmány tagsága nem feledke­zik meg a beadási kötelezettség tel­jesítéséről sem. Elhatározta, hogy április 4-re egész évi sertés-, szarvas- marha-, baromfi- és tej beadását tel­jesíti. Február 27-én gyűlést, tartott a borsodivánkai Petőfi Termelőszövet­kezet tagsága. A gyűlésen hangoz­tatta, hogy a beadás teljesítésében is méltó lesz április 4 nagy ünnepé­hez. Vállalta, hogy március 20-ig egész évi tej- és vágómarha-, félévi hi- Zottsertés- és első negyedévi tojás- beadási kötelezettségének eleget tesz. A termelőszövetkezet tehén- gondozói a fejési átlagot 12.7 literről 13.2 literre emelik, ugyanakkor a tej önköltségét csökkentik. A sátoraljaújhelyi járás községei­nek dolgozó parasztjai úgy határoz­tak, hogy felszabadulásunk 11. év­fordulóját az állampolgári kötele­zettség határidőelőtti teljesítésével ünnepük meg. A dolgozó parasztok állják is szavukat. A járás néhány községe már túl is teljesítette első negyedévi beadási kötelezettségét. Nagybózsva község 117.2, Karcsa 112.7, Felsőberecki 107, Alsóregmec 106.7 százalékos eredményt ért el a felszabadulási versenyben. I tornanádaskai miszktbánya dolgozó, na* hősies munkája Mint az. ország valamennyi üze­mében, a Lenin Kohászati Művek­ben is sok nehézséget okozott a zord időjárás. Az addig beérkező 350—400 vagon helyett csak a fele, 200 kocsi alapanyag érkezett na­ponta a gyárba. Ez a mennyiség nem fedezte a szükségletet. Növel­te a nehézségeket, hogy a belső anyagtartalék lefagyott és csak robbantással lehetett felszedni. A robbantáshoz gyakorlott mun­kásokra volt szükség. Ekkor hívta segítségül a gyár vezetősége a vál­lalathoz tartozó tornanádaskai mészkőbánya robbantó és rakodó munkásait. Erejüket nem kiméivé végezték a feladatot Vágyó Gábor János Tibor, Tar Zsigmond, Csu- rilla János és társai. Ugyancsak nagyszerű munkát végeztek a mű­szaki vezetők is: Liptai János üzemvezető, Veszka Imre műveze tő és Cseh Lajos ügyintéző is. A tornanádaskai mészkőbánya nagyszerűen helytálló dolgozóinak ezúton mond köszönetét a vállalat vezetősége azért, hogy önfeláldozó munkájukkal segítették a gyár tervteljesítését. Csatlakozunk a Mi, a kurityáni bányaüzem ifjú­sági elővájó brigádjai, örömmel ol­vastuk az Északmagyarországban a rudolftelepi elővájók versenyfelhívá­sát. Elhatároztuk, hogy mi is csat­lakozunk a rudolftelepi fiatalok ver­senyéhez. A versenykihívást az aláb­bi pontokkal kívánjuk bővíteni: 1. Vállaljuk, hogy március 15-től április 4-ig 20 százalékkal növeljük tervteljesítésünket. Ez 27.7 folyómé­ter elő váj ást jelent terven felül. 2. Februárhoz viszonyítva 2 száza­lékos robbanóanyagmegtakarítást érünk el, amely 42.5 kilogramm lő­szert jelent. 3. A „Nevelj új bányászt“-mozga- lom keretében havonkint egy-egy if­júmunkást megtanítunk a millsze- kundos robbantás módszereire; DANKÓ JÁNOS 'brigádvezető. MAKAI BÉLA brigádvezető. BARI ISTVÁN brigádvezető. Mi, a kurityáni froritbrigád fiatal­jai, szintén csatlakozunk a rudolf­telepi frontbrigádok által indított versenyhez, egyben az alábbi válla­lást tesszük: 1. Vállaljuk, hogy a szén minősé­gét 0.7 százalékkal megjavítjuk. Ezt úgy kívánjuk elérni, hogy a frontok­ban a főteszenet csak abban az eset ben robbantjuk, ha kézi jövesztés- sel, vagy hasznos nyomással nem tudjuk megfogni. 2. Minden munkahelyen megváló sí tjük a melegcsákány váltást, har­colunk a 480 perc kihasználásáért 3. A csapatgazda vállalja, hogy munkamódszerátadással segíti elő 100 százalékon alul teljesítők ered ményét. A baleset elkerüléséé!’ megköveteljük a technológiai fegye­lem 100 százalékos betartását. POZSGAI FERENC brigádvezető. MISKOLCI PÁL brigádvezető. ELEK LAJOS frontaknász; HAJDÚ IMRE vájár. MISKOLCI FERENC vájár. BORSODI BÁNYÁSZOK! Vigyétek győzelemre a ssencsatát! A borsodi szénmedence bányá­szai már nem egyszer szereztek di­csőséget az országnak. Örökre be­vésték nevüket a magyar ipar tör­ténelmébe. Amikor a párt kiadta a jelszót a több szénért folyó harcra, Borsod bánvászai az első vonatban küzdöttek. Erejüket nem kímélve dolgoztak, hotry eleget tegyenek a haza. a párt kérésének­A borsodi bányászok mögött most is nehéz, küzdelmes hónapok állnak. A szokatlanul hideg tél pró­bára tette erejüket, áldozatkészsé­güket. De a borsodi bánvászok nem ismertek nehézséget. Ezekben a na­pokban is helyt álltak, dicsőséget szereztek a megye iparának. A Bor­sodi Szénbányászati Tröszt bős bá­nyászai januárban 5032 tonna, feb­ruárban 6219 tonna szenet küldtek felszínre terven fe’ül- Az Ózdi Szén­bányászati Tröszt bányászai Is be­csülettel helytálltak az elmúlt két hénap alatt. A januári széncsatát 103.7, a februárit 105.3 százalékos eredménnyel vitték győzelemre. Sajnos márciusban visszaesett a borsodi bányászok tervtel iesítése. Az ózdi tröszt 97.9, a borsodi tröszt 96.2 százalékra teljesítette esedékes havi tervét. Ez az elmaradás annál súlyosabb, mert időközben váratlan nehézségek keletkeztek az ország fűtőanyagtermelésében. A magyar ipar márciusban a tervezettnél 50 ezer tonna szénnel többet követel. A borsodi szénmedence dolgozóitól mintegy 15.000 tonnával többet vár az ország. Ezt a szénmennyiséget nem a hónap végén, hanem már most, március első napjaiban vár­ják az üzemek, a gyárak. A borsodi szénmedence dolgozói a márciusban mutatkozó lemaradás behozása, a 15.000 tonna szén ter­ven felüli kitermelése érdekében elhatározták, hogy vasárnap három­harmados termelést tartanak- A va­sárnapi termelés nagy feladatokat ró mérnökre, vájárra, csillésre egy­aránt. A bányák műszaki vezetői­nek az a feladata, hogy biztosítsák a munkahelyek gondos előkészíté­sét. A műszaki vezetőknek nem szabad megfeledkezmök a vágatok* a gépek, a berendezések folyamatos karbantartásáról sem. Ügyeljenek arra, hogy a vasárnapi műszakot ne kövesse e hét elején visszaesés. A műszaki vezetők úgy szervezzék meg a vasárnapi termelést, hogy ők maguk is a bányászok között legye­nek A borsodi tröszt vezetői na­gyon helyesen elhatározták, hogy minden műszakban megszervezik az ügyeletet, hogy ha valahol baj van, azonnal segítséget tudjanak nyújtani. A tröszt vezetői a vasár­napi műszak alatt szintén tartóz­kodjanak a bányákban. A vasárnani háromharmados mű­szak sikeréért nagy felelősség há­rul a kommunistákra. A kommu­nisták most is, mint már számta­lanszor, álljanak a harc élére, dik­tálják a munkatempót. Ne felejtsék el, hogy a vasárnapi műszak alatt rajtuk lesz az egész üzem szeme. Ha a kommunisták a munkahelye­ken becsülettel dolgoznak, a párton- kívüliek is hasonlóképpen csele-* kednek. Sokat tehetnek, és sokat is kell tenniük a vasárnapi háromharma­dos termelés sikeréért a díszesek­nek is. Úgy dolgozzanak ezen a na­pon, amint az a párt aranytartalé­kához illik. Nagy feladat vár ezekben a na-» pókban a vasutas dolgozókra is* Úgy biztosítsák az üres vagonokat* mini az elmúlt hónapokban. Ne fe­ledjék, hogy jó munkájuk nagyban befolyásolja a széncsaták hőseinek eredményét. Borsodi bányászok! A vasárnapi három harmados műszakban terven felül termelt szén tonnáival terve­tek hitet pártunk nagyszerű politic kaja mellett. Gondoljatok arra, hogy április 4-ét, hazánk felszaba­dulásának 11. évfordulóját azzal köszöntitek a legméltóbban, ha győzelemre viszitek a márciusi széncsatát­Munkátokhoz sok sikert, erőt, egészséget, jó szerencsét kívá­nunk! (íizwd teaeJzzoink írfák A LENIN KOHÁSZATI MÜVEK energia gyárrészlegénól új ifjúsági brigád alakult. A C műszakon dol­gozók valamennyien- Diszkesek: Az új ifi brigád tagjai számos értékes vállalást tettek. Itt többek között megfogadták: a nagyolvasztót úgy látják el fúvólevegővel, hogy mind minőségileg, mind mennyiségileg jó vasat tudjanak biztosítani a nép­gazdaságnak. A fiatalok versenyre hívták az A és B műszak dolgozóit. Lakatosokat, esztergályost, maróst azonnal felveszünk. Cementipari Gépjavító Vál­lalat, Hejőcsaba, Mésztelep mellett. Rendezvényeket, banketteket, társas összejöveteleket a vasgyári vendéglőben elfogadunk. Minőségi ital, ízletes étel, szórakoztató zene. Északmagyarországi Üzemélelmezési Vállalat Találkozás Szimonovval I zmos. szálastermetű férfi Kon- sztantyin Szimonov. Boltozatos homloka fölött ezüstös haj fehérük. Sűrű szemöldöke alól átható pil­lantást okos szempár figyeli az eseményeket, az embereket. Ki­fejező, dallamos oroszsággal beszél, figyelmesen kicsit félrehajtja fejét, hogy jobban értse, amit a vele be­szélgető mond. Arckifejezése ko­moly, de száj szögletében, az elma­radhatatlan pipa tőszomszédságá­ban néha finom, kis ironikus mo­soly dereng fel. A sok vihart látott és átélt ember mosolygása ez. Jel­lemző arra az emberre, aki hadi- tudósítóként végigverekedte a Nagy Honvédő Háborút, megjárta Sztálingrád poklát, betekintett az amerikai »paradicsomba«, megis­merkedett a felszabadulásáért har­coló Kína életével. Ez Szimonov, a »Nappalok és éj­szakák«, a sztálingrádi harcok vér- benfogant regényének írója, igaz szovjet hazafiságot, mély embersé­get sugárzó versek költője. Ez Szi­monov, a kapitalista világ korrup­cióját, szennyét leleplező »Orosz kérdés« szerzője, az élesszemű új­ságíró, akinek háborús riportjáról Kalinin elragadtatással beszélt a komszomolistákhoz: »Nem tudom, olvastátok-e Szimonov cikkét? Meg kell mondanom, hogy jó munka. Szimonov általában reális képet ad a háborúról. Külsőleg száraz kró­nika, lényegében azonban feledhe­tetlen képet nyújtó művészi munka. Ritkán sikerül tudósítóknak ilyen jó cikket írni!...« Szimonov a lánglelkű hazafi, publicista, közember, a fiatal szov­jet írók nevelője és példaképe most a magyar—szovjet barátsági hónap keretében hazánkba látogatott. Egy napot töltött Miskolcon. Találkozott a DIMÁVAG Gépgyár dolgozóival, a miskolci írókkal. T enyűgözően közvetlen ember. Égé": viselkedését a barát, a kommunista ember figyelmessége hatja át az egyszerű emberek iránt. Érdeklődve nézegette a DIMÁVAG gépeit, figyelemmel szemlélte, ho­gyan tanítja Ivan Leonov, a híres szovjet marós a DIMÁVAG mun­kásait saját módszerére. Szimonov hallgatott. Senkisem gondolta, hogy minden bonyolult műszaki prob­léma, amelyről beszéltek előtte, tö­kéletesen világos számára. Egy fiatal mérnök törte át magát az embergyűrűn. Idesietett egy má­sik üzemrészből, hogy kezet szorít­son kedves írójával: — Szimonov elvtárs, most min dolgozik? — kérdezte. — Mikor je­lenik meg új könyve? Mikor olvas­hatjuk? Engem nagyon megkapott a Nappalok és éjszakák... — lel­kendezett a fiatalember. — És mondja Szimonov elvtárs, hogyan lett író? Az iskolából kikerülve rögtön regényeket kezdett írni? — Nem —* válaszolt a tolmács. — Hat esztendeig esztergályos volt... X % p11 kell még azt is mondani, hogy lebilincselő előadó. Be­szélt az író társadalmi tevékenysé­géről: — Társadalmi munkát az író nemcsak a társadalom, hanem saját maga érdekében is végez. írjon a lapokba a mindennapi életről. Le­gyen véleménye mindenről, tudja mi a jó, s mi a rossz, de azt is, hogy miért rossz. Az írónak részt kell vennie a társadalmi életben. Ez természetesen sok időt vesz igénybe, de éppen ez az, ami agyát gondolatokkal, szívét érzésekkel tölti meg. Ez maga az élet. A miskolci írók több kérdést tet­tek fel a fiatal szovjet írók s a vidéki írócsoportok helyzetéről. Szi­monov elvtárs a Szovjet írószövet­ség főtitkára, nagy szeretettel be­szélt a fiatal írókról. Elmondotta, hogy a szovjet írók közül a há­ború után a fiatalok — Ázsájev, Babajevszkij, Nyikolajeva, Tyendr- jakov, Ovecskin —■ alkották a leg­jelentősebb műv két; A Szovjet­unióban a Ratal írók részére kon­ferenciákat tartanak és speciális felsőfokú tanintézetekben képzik ki őket. Hogy milyen a fiatal írók fejlődése, arra jellemző, hogy pél­dául Ázsájev, aki 1947-ben közvet­lenül a konferencia előtt jelentke­zett Távol Moszkvától című művé­vel, most 1956-ban már őmaga ve­zette a fiatal írók vitáját. Szimonov elvtárs megkérdezte, mivel foglalkoznak a miskolci írók. Szekrényesi Lajos elvtárs elmond­ta, a miskolci írócsoport tevékeny­ségének főcélja, hogy folyóiratát, a Széphalmot megfelelő művekkel töltse meg. — Ez helyes és törvényszerű — mondotta Szimonov elvtárs. — Mi is ott hozunk létre írócsoportot, ahol folyóirat működik, ahol nincs folyóirat kiadására lehetőség, ott nincs írócsoportra sem szükség. Az orosz SZSZK-ban 40 vidéki író­csoport működik, nem számítva Leningrádot. A többi szövetségi köztársaság önálló irodalmi életet él, saját írószövetségük van. Mind ezek a köztársasági írószövetségek persze beletartoznak az Összszövet ségi írószövetségbe. C zimonov elvtárs az írókkal be- szélgetett, amikor a megyei könyvtárban a szovjet könyv ün népi hetét megnyitották. A főleg diákokból álló közönség körében híre futott, hogy itt tartózkodik Szimonov elvtárs. A beszélgetés kö­zepén beállított a fiúk és leányok népes csoportja. Színültig megtol tötték a helyiséget és körülfogták az írót. Szimonov elvtárs felállt egy szék­re, hogy mindenki lássa s így kö­szöntötte a fiatalokat: — A mi szovjet népünk az új ötéves terven dolgozik. Nekünk íróknak példát kell venni olvasó­inktól. Ügy kell dolgoznunk, ahogy ők dolgoznak. Reméljük, sikerül is így kiváló műv két alkotnunk; föl \ Márciusban már elsőként szeretné­nek kikerülni a versenyből. A DISZ brigád valamennyi tagja szorgal­masan tanul a politikai iskolán. A C műszak pártvezetősége törődik a fiatalokkal. A DISZ-brigádot Boros Árpád elvtárs patronálja. Jó mun­kájuk eredménye, hogy a legutóbbi TMK javításnál három órával a kitűzött határidő előtt adták át a termelésnek a turbinát. Vida Kálmán A MISKOLCI 36. SZ. AUTÓ- KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT dol­gozóinak ünnepélyes keretek között nyújtották át az élüzem címet. A vállalat igazgatója Pabis elvtárs be­számolójában ismertette az élüzem cím elnyeréséhez vezető utat és di­cséretben részesítette az élenjáró dolgozókat. Többek között meg­dicsérte Szabó József, Hajdú Gá­bor, Berecz József, Kővágó József, Baráth András, Breznyi Pál, Sza- mosvölgyi Béla, Bodnár László, Ka­pitány András, C. Tóth Józsefe Nagy Ferenc, Simon Lajos és Atí- tisz Ferenc elvtársakat. Az ünnep­lés során húsz gépkocsivezetőnek adta át a kiváló dolgozó oklevelet és Sass József gépkocsivezető elv­társnak a „Szakma kiváló dolgozó­ja“ jelvényt, valamint az ezzel járó pénzjutalmat. Ezenkívül a vállalat 66 dolgozója kapott jutalmat. A fel­szólalások után a vállalat dolgozói díszvacsorán vettek részt. BARNA JÁNOS * AZ ORSZÁGOSHIRÜ BUKÓ VENSZKY KŐMŰVES-BRIGÁD az elmúlt év végén a gépi vakolás­ról áttért más egyéb kőműves mun­kák végzésére. Felsőnyárádon el­végezték egy 500 személyes üzemi konyha falazását, Rudolftelcpcn egy négytantermes iskola falazását* ezenkívül dolgoztak Alberttelepen* négy ikerlakást falaztak Sajószent- pétercn, s a rossz időjárás csak februárban akasztotta meg munká­jukat. A brigád tagjai most vállal­ták, hogy ezt a rossz időjárás okoz­ta lemaradást május 1-ig behozzák* A brigád most újból megkezdi a gépi vakolást az egyik diósgyőri 168 lakásos épületen- A brigádnak csak az a kérése a vállalat vezetőségétől és a gépészettől, hogy a vakoló­kocsi kijavítása ne tartson 4 hó** napig, mert ez hátráltatja munká­jukat. Kézi vakoláss"! ugyanis egv szakmunkás 40 négyzetméter fala’ vakol be annyi idó alatt, mial három szakmunkás gépiére vei 1 n-gyzetméter durva vakolást géz eh ntno»- »S. v íi«rr.-

Next

/
Oldalképek
Tartalom