Észak-Magyarország, 1956. március (12. évfolyam, 52-78. szám)

1956-03-18 / 67. szám

iBBAKMAGYAftOftSJEACi Vásárnál», 195«. márdtM 1*. M1 SÁQ az encsi járásban dt forrói „Aranykalász" tizenhatodik tagja Huszonhárom holdás gazdaság súlyos gondja nyomta az öreg Ba­logh Andris bácsi vállát. Gyerekei szétszéledtek: ki a gyárban, ki pe­dig a vasútnál találta meg boldo­gulását, egyik leánya bányászhoz ment feleségül. így hát legtöbbször egyedül kocogott ki két lovával a határba; néha magával vitte fele­ségét is. Ila lesántult valamelyik lova, megállt minden tudomány. Pedig hogy szeretett dolgozni And­ris bácsi! Égett keze alatt a munka; 59 éve ellenére a legjobb kaszások közé tartozott s ha futotta az idő­ből, megadta a földnek ami jár. Ilyenkor termett is olyan kukori­cája, hogy megcsodálták a vidéken. De 23 hold nagyon sok két öreg­nek, s ráadásul mintha a földet vas­villával hányták volna szét; a határ minden szögletében van belőle egy darabka. A nehéz napok, a korai kelés, a késő fekvés alaposan meg­gyötörte, érthető, hogy kissé meg­fáradt már Andris bácsi. Egy napon vendégek érkeztek portájára. A kapunál várakoztak rá. Podránszki Gábor és Dezső La­jos középparasztok, régi komái jöt­tek hozzá a szövetkezet, az Arany­kalász ügyében. — Jobban boldogulnál te is — kezdte az egyik. — Közénk tartozol, te lennél a tizenhatodik — toldotta meg a má­sik. Másnap eljött az elnök, Szemán István is s ekép bíztatta: — Andris bácsi maga jó gazda, ért a földhöz. Megbecsült ember lenne a szövetkezetben. Látjuk mi már régóta, hogy így, 23 holddal nehéz a maga élete. Megbolydultak Balogh András gondolatai, mert a gazdaság is fo- gyogat, kopott a felszerelés, sová- nyodik a föld. így érlelődött meg benne a nagy elhatározás: belép az Aranykalászba. Nemsokára asszony­leánya is közölte elhatározását: —1 Engem is írjon be a listára, édesapám. Balogh Andris bácsi két nevet kanyarftott be a szép, színes be­lépési nyilatkozatba. Most már az Aranykalász tagja Balogh András bácsi. Arca vidá­mabb. pirosabb mint eddig. Keveset beszél, inkább bozontos szemöldö­kével, vagy szemével adja meg a választ. Együtt a család, felesége, leányai, fia. Feri, a kisunoka a szö­vőszék alatt játszadozik. Felesége kenderfonalat sző. Nyugodtság, bi­zakodás árad a család hangulatából. — Mit vár az új élettől Andris bácsi? — Jobbat, mint idáig volt. Kurta a válasz, de a hangsúly­ban megérezni az igazságot: Andris bácsinak elege volt a régi paraszti életből. — És a fiatalasszony milyen ter­vekkel indul neki az esztendőnek? — fordulunk asszonyleányához. — Szorgalmasan akarok dolgozni. Nagyon bízom abban, hogy haszno­mat veszik a szövetkezetben és a munkámnak meg lesz a látszatja. így gyarapodott két szorgalmas kézzel a forrói Aranykalász szövet­kezet. (párkány) cA Legfiatalabb- fiz. tag. Aprótermetű, huncut szemű, mokány gyerek. Szája szögletében min­dig mosoly bujkál. Alig 16 éves, de még fiata- labbnak látszik s máris önálló tsz tag. Parana István, — vagy ahogy a többiek nevezik, a Pista gyerek — tavaly hagyta el az iskola padjait. Tsz tagságának nagy sora van. Pista elég jól tanult, gondot okozott neki a pályaválasztás. Társai közül sokan mentek üzembe dolgozni, de ő nem vágyott el Fuló- kércsről már csak azért sem, mert bátyja be­vonult katonának s özvegy édesanyjától nem akart megválni. Iskolábamenet gyakran figyelte a földeken ber­regő traktorokat. Tetszett neki a tsz tagok vidám élete, mert édesanyja is tsz tag volt. Mikor a VIII. osz­tályt elvégezte, beállí­tott a tsz elnökéhez, hogy ezentúl szeretne ő is a tsz-ben dolgozni. — Ugyan ne tréfálj öcsém, — mondották neki az idősebbek —, dolgozni kell itt, nem játszani. — így gondoltam én is — mondta Pista s attól a naptól kezdve édesanyjával reggelen- kint együtt igyekezett munkába. Első nap mindjárt ekekapához osztották be, utána a cukorrépa­táblába került, mint a többi DISZ-tag, mert a csoport ezt bízta a fia falókra. Pista elmond ta, hogy a tsz fiataljai úgy tervezik, hogy az ősszel ellátogatnak a Szerencsi Cukorgyárba s megnézik hogyan lesz az általuk termelt cu korrépából szép, fehér cukor. Parana István nem csak a tsz legfiatalabb, hanem egyik legügye­sebb dolgozója is. Az idősebbek szeretik, megbecsülik jó munká­jáért s a »Pista gyerek« nem cserélne senkivel sem. A járás legöregebb párttagja A járási pártértekezlet küldötte r A íulókércsi Úttörő Tsz ag- ronómusa, Zsiga Miklós elv- társ a járási pártértekezlet küldötte. Jó munkával ké­szül április 4-re. A párt- értekezleten ismertetni kíván­ja a tsz problémáit és a lakos­ságnak azt a kérését, hogy lé­tesítsenek kulíurházat. Április 4-re készül Bucsi Miklós középparaszt példamutatóan tesz eleget be­adásának. Tojásból kötelezett­ségét idei félévre teljesítette, többi beadásának már erre az esztendőre szintén eleget tett. 105 százalékra teljesítette a tervet. Ezzel akar hozzájárul­ni hazánk felszabadulása év­fordulójának méltó megün­nepléséhez. A TSZ-FEJLESZTÉS TAPASZTALATAI Ez év elmúlt két hónapjában 211 taggal erősödtek ez encsi járás termelőszövetkezetei. Három új közös gazdaság alakult, s kezdi meg most tavasszal a szövet­kezeti gazdálkodást. Emellett Krasznokvajdán, Forrón • s a járás valamennyi többi községében — egyre több dolgozó paraszt gondolkodik a belépésről. Előké­szítő bizottságokat alakítanak, s tervezgetik, hogy ha még most nem is; de aratás után lebontják a parcellás- gazdálkodás korlátáit, összefognak. Az elmúlt két hó­nap folyamán alakult három termelőszövetkezet, a 211 új .termelőszövetkezeti tag és az előkészítő bizottságok világosan bizonyítják, hogy az encsi járásban nem kam­pányszerűen, hanem állandóan erősödnek a termelő­szövetkezetek, növekszik a termelőszövetkezeti tagság száma. Egyetlen napig sem szünetel a munka, amely- lyel a párt- és kormányhatározatok bízták meg a já­rás kommunistáit, tanácsszerveit, népnevelőit. Körültekintő, helyes intézkedési terv A termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésében el­ért sikerek egyik alapja a járási pártbizottság helyes intézkedési terve. A terv pontosan megszabja a tenni­valókat, — minden pártszervezet, kommunista és min­den tömegszervezet teendőjét. Meghatározták, hogy ez esztendőben hány új taggal, hány hold földdel kell nö­velni, erősíteni a járás termelőszövetkezeteit, hol kell új tsz-t alakítani. S a tervszámok mellett ott sorakoz­nak az alkalmazandó bevált módszerek is. Az intézkedési terv a pártszervezetek, a kommu­nisták felvilágosító munkája mellett előirányozza a tömegszervezetek mozgósítását is. • A tömegszervezetek járási központjai aktivabizottságokat hoztak létre, ame­lyek figyelemmel kisérik, segítik egy-egy község tsz- fejlesztési munkáját. A bizottság tagjai résztvesznek a tanácsüléseken, s más összejöveteleken és a tsz- tagok meg egy-egy dolgozó paraszt jövedelmének ösz- széhasonlításával agitálnak a tsz fejlesztéséért. Az új belépők nagyrésze középparaszt A járási pártbizottság intézkedési terve fő feladat­ként jelöli meg a. taglétszám növelése mellett a föld­terület növelését, «— tehát azt, hogy minél több kö­zépparaszt lépjen a termelőszövetkezeti gazdálkodás útjára. A terv szerint például ez év végére 9.9 katasz­teri holdra kell növelni az egy tsz tagra eső földte­rületet. S ahogy az eddigi eredmények mutatják, az encsi járási pártbizottság terve meg is valósul, vagy már meg is valósult. A terv elkészítése óta eltelt idő máris nagyszerű eredményeket érlelt. Szinte néhány hét alatt teljesí­tették azt, amit egy egész esztendőre szabtak felada­tul. Egy-egy területen azonban még akad tennivaló. Egyetlen hónap folyamán például 162 taggal erősöd­tek a termelőszövetkezetek, de nem azokban a közsé­gekben, ahol a járási pártbizottság tervezte. A meg­lévő tsz erősödése helyett Alsógagy községben például új termelőszövetkezet alakult. Ez arra mutat, hogy — bár az intézkedési terv alapos, részletes — a lehető­ségnél jelentősen kisebb követelményeket állított a járás kommunistái elé. A termelőszövetkezetek taglétszámának eredmé­nyes növelése mellett, a belépők számát tekintve, jó a középparasztok aránya. Az új tagok 50—60 száza­léka középparaszt és az egy tagra eső földterület már is meghaladja a 8 holdat. Odaadó, kommunista felvilágosító munka Amióta az intézkedési terv elkészült, a járási párt- bizottság munkatársait, a járási tanács mezőgazdasági osztályának dolgozóit ritkán látni az íróasztal mellett, annál többször a járás termelőszövetkezeteiben, köz­ségi tanácsain — kint az emberek között. — Ez az ed­digi eredmények egyik gyökere. Knasznokvajda köz­ségiben például a szászfái termelőszövetkezet tagjain kívül napról-napra ott találni Lipták elvtársat, a me­zőgazdasági osztály vezetőjét is. Nem a tanácsházán tartózkodik, hanem egyik-másik dolgozó paraszt por­táján. A gyakorlata példák segítségével egyre több dolgozó parasztot győz meg arról, hogy jobb a tsz-ben. mint egyénileg gazdálkodni;:. Ez az encsi járás min­den párt- és tanácsfunkcionáriusa, minden encsi kom­munista munkamódszere.-:: S hogy eredményes, he­lyes ez a módszer, azt maguk az eredmények is bizo­nyítják. JYFeve: Novak Nándor, foglalko­111 zása: az MSZT járási titkára. Kora: 40 esztendős. Párttagságának kelte: 1934. A járási párt-végrehaj­tóbizottság első titkára Kun elv­társ így mutatta be: ,,A legöregebb párttag az encsi járásban. 40 éves ember, ez a korosztály' nem tartozik az öregek közé. Nem­régen nősült, de öreg párttag már. Éppen inspekciót tartott a várt­bizottságon, amikor találkoztunk ve­le. Megkértük, olvasson fel nekünk, fiataloknak, néhány lapot életének nagy könyvéből. Halkszavú ember. Talán hangosan rá sem tud szólni senkire. Pár per­cig gondolkodott, mielőtt belekez­dett volna. Kutatott emlékei között, melyek közül egyik-másikra a fele­dés már homályt borított. Döcögve indult meg a beszélgetés. — Bátyám — kezdte — már ré­gebben kapcsolatban volt a párttal. Ö segített nekem, hogy megtalál­jam a kommunistákat 1934-ben Mis­kolcon. A KIMSZ-be 1935-be kerül­tem. Lakásokon titokban jöttünk össze. Mandolinozni tanultunk, ez­zel fedeztük magunkat mi kommu­nista ifjak, ha netalán ránktör a rendőrség. Miskolcon az Újvilág ut­cán tartottuk az összejövetelt. Ahogy az állomás felé megyünk, van ott egy sarakiház. Fűszerüzlet is volt ott régen. Ott bent hátul egy külön épületben találkoztunk. A KIMSZ miskolci szervezeté- nek könyvtárosa lettem 1937- ben. Egy pesti elvtárs tartotta ve­lem a kapcsolatot, rendszeresen tá­jékoztatott a párt utasításairól, a feladatokról. A kommunista if jusági /mozgalom­ról, a kommunista ifjúság harcáról beszélt ezután Novak elvtárs, a ke­serves múltról, a nehéz inasévekről, a kizsákmányolásról, a szenvedésről. Régi verssorok jutottak eszébe. Hogy ki írta nem tudni, a békéről szól, a háború ellen. így hangzik: Tihozzátok szólok 21 évesek Vissza a múltba, visszanézzetek. Élnek még a félkarú hősök, a csonka vitézek Koldulnak a béna seregek. Uj harcot hirdet a tőke. Gyilkolni tanítja a proli-gyereket! Mert szűkül a piac és a profit kevés. F.lvtársak ne tűrjük a gyilkos cselszövést. Ne legyenek tankok, gépfegyverek. Ne legyenek leventék a proll-gyerefcek. Elvtársak előre, föl a barrlkádra, Törjük szét a törvényt, a rendőr kardlapot. Hirdessük büszkén a munkás-holnapot. Leányok most félre a csókkal, ne szeressetek, Fiukkal a harcba együtt menjetek. Hordjatok sok követ, legyen nagy barrlkád, Hogy. ne tudják áttörni a rendőrbandíták. Ezért harcoljunk, miénk a világ. Mi építjük, mi hordjuk az igát. Mi dolgozunk, s élni akarunk. Uralkodni a földön csak nekünk van jogunk, Elvtársak előre, föl a barrikádra! A hányatott sors megviselte •/-L Novak elvtársat. A ránc a homlokán, a keserű vonások a szája körül a múlt nyomai. Röpcédulát terjeszteni, nevelni az ifjúságot, hő­sies munka volt a múltban. Egy alkalommal elárulták. Édesanyja egy fél napig égette a röpcédulákat, hogy védje fiát. Majd arról beszélgettünk, hogyan alakította meg a pártszervezetet szülőfalujában, Vilmányban. Nehéz munka volt, de segítettek a sze­gényparasztok. Pap sohasem volt ebben a községben, de amikor meg­tudták, hogy szervezik a ícomm«- nista pártszervezetet, rögtön küld­tek oda. Édesapjáról is beszélt. Nem volt a világon talán boldogabb em­ber nála, amikor felszabadultunk. A múltban cselédeskedett. Több mint 60 esztendeig várt a felszaba­dulásra. Megérte, de nem sokat élt benne. A 46-os években megfázott, egy kulákokkal cimboráid orvos el­kezelte a 63 éves kommunistát - és meghalt. Megkérdeztük, tartana-e előadáso­kat a mai díszeseknek a KIMSZ- ről, az ifjúsági mozgalomról, az ak­kori fiatalok hősies harcáról. — Nagyon szívesen — mondta Novák elvtárs. — Már magam is ajánlkoztam, de úgylátszik nem kel­lek. (Jó lesz, ha az encsi járási DISZ-bizottság megszívleli Novák elvtárs kijelentését.) A felszabadulás után sok helyen dolgozott, hol pártfunkcióban, hol gazdasági funkcióban, mindig ko­moly megbízatást kapott. Jelenleg az MSZT járási titkára. Itt is meg­állja helyét, s bárhová fogja álUia- ni a párt, mindenütt helytáll. R ecsüljék meg az encsi járás legöregebb párttagját, Novák Nándor elvtársat Megérdemli. Beszélgetés Karafa Ferenc középparaszltal Válasz helyett kezünk- f be adta a «-mindenttudó« kiskönyvet. — Ide van beírva min­den, a papír beszél — mondotta s leült csende­sen a lócára. Mit mondott az egy­szerű kis füzetecske? Azt, hogy Karafa Fe­renc encsi középparaszt alaposan megnyergelte az időt, mert 1956. évi baromfibeadási kötele­zettségét már múlt év decemoere- ben teljesítette. Negyedévi adóját már két héttel ezelőtt befizette, a tojásbeadásnak pedig 80 szá­zalékban eleget tett. Közbevetőleg megnyugtatott bennünket felesége, azt a néhány darabot napokon belül beviszi a begyűjtőhöz. Ennyit mondott a könyv, a többit a szerény, fiatal gazdától hallottuk: —- Szeptemberre esedékes sertés és vágómarha kötelezettségemet április 4-re teljesítem; — Az ágyról üres nyomtat­ványt tolt elénk, s rá­bökött: — így adom be;::. Megnéztük a papírost: egy vállalási lap feküdt előttünk az asztalon. — Ezek szerint április 4-re teljesíti állati ter­l mékekből az egész évi beadási kötelezettséget. — Ha minden jól megy — igen. — Milyen érzés tiszta gazdalap­pal a falu szemébe nézni? — A lehető legjobb, elvtárs. El kell mondanom, hogy három évig szolgáltam a néphadseregben, ott megtanultam egyet s mást. Ne ve­gyék üres beszédnek: megtanultam a hazámat szeretni. Nagyapja, a 78 éves Karafa Józsi bácsi lép a konyhába s hogy uno­kája ne hallja, felénk súgta: — Jó gazda, becsületes gazda. Űj belépők Fulókércsen A íulókércsi Úttörő Termelőszövetkezetbe az elmúlt hónapban 22 család lépett be. Képünkön (balról-jobbra) Tamás Ferenc 7 holdas, Ko­vács István 13 holdas; Tamás József 8 holdas középparasz' és Jakab Jó­zsef 3 holdas dolgozó paraszt új belépők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom