Észak-Magyarország, 1956. március (12. évfolyam, 52-78. szám)
1956-03-11 / 61. szám
2 íszarmagyarorszAg Vasárnap, 1956. március 11* Az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának határozatai a mezőgazdasági artyelekrői (Kivonat) Moszkva (TASZSZ) Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa megvizsgálta a mezőgazdasági artyel alapszabályzatának kérdését, továbbá azt, hogy miként lehet továbbfejleszteni a kolhozparasztok kezdeményező készségéi a kolhozok termelőmunkájának és az artyel irányításának megszervezésében. Megvizsgálta ezenkívül a kolhozparasztoknak fizetendő havi előleg és a premizálás kérdé sét. Az SZKP Központi Bj^ottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa a következő határozatokat hozta e kérdésekről. A mezőgazdasági artyel alapszabályzata és a kolhozparasztok kezdeményező készségének to*á >bfejlesztése a kolhozok termelőmunkájának és az artyel irányításának megszervezése terén Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa elsőren dű jelentőséget tulajdonít annak, hogy minden tekintetben fejlesszék és szilárdítsák a kolhozok közös gazdaságát, s lényegesen fellendítsék a mezőgazdasági termelés valamennyi ágát a munkatermelékenység további emelése, s a kolhozoknak nyújtott állami szervezési és műszaki segítség növelése alapján, továbbá annak alapján, hogy fejlesztjük a kolhozok és kolhoztagok kezdeményezőkészségét, közös gazdaságuknak a helyi adottságokhoz alkalmazkodó megszervezése és vezetése terén. A kommunista párt és a szovjet kormány vezetésével országunkban az iparosítás alapján végrehajtottuk a teljes kollektivizálást. A falun új, szocialista rendet teremtettünk, amely gyökeresen átalakította a paraszti tízmilliók termelésének és életének alapjait. A kolhozrendszer, amely új, szocialista munkaszervezést és magasabb munkatermelékenységet teremtett meg, széles utat nyitott a szovjet falu dolgozói előtt a jólét feléA kolhozrend megsziládítása szempontjából nagy jelentősége volt annak, hogy a kolhozparasztok második kongresszusán elfogadták a mező- gazdasági artyel mintaalapszabályzatát, amely összegezte a kollektív gazdaság vezetésében addig szerzett tapasztalatokat. A mintaalapszabályzat elfogadása óta több, mint húsz esztendő telt el. Eközben a kolhozfalu életében nagy változások mentek végbe- A kolhozparasztság új, gazdag tapasztalatokat gyűjtött össze a sok üzemágú közös gazdaság kiépítése terén. Megnőtt a kolhozparasztság .politikai öntudata, fokozottan megérti az állami érdekeket. Még jobban megerősödött a munkásosztály és a parasztság szövetsége, amelyben a vezető szerep a munkásosztályé. Létrejött a kolhoztermelés új anyagi- technikai bázisa. A mezőgazdasági artyel minta- alapszabályzata most, amikor a kolhozépítés a fejlődés magasabb fokára emelkedett és a kolhozokra új feladatok várnak a mezőgazdasági termelés további fellendítésében — már nem öleli fel a kolhozok sokrétű életének és tevékenységének minden kielégíthesse mind a kolhoz közös szükségleteit, mind a kolhoztagok személyes szükségleteit. Minden kolhozban úgy kell irányítani a szervezést, hogy a közös gazdaság szünte lenül fejlődjék, egyre több különféle mezőgazdasági terméket termeljen ezen az alapon egyre teljesebben elégítse ki az állam, a kolhozok és a kolhdztagok termékszükségleteit. Arra kell törekedni, hogy a háztáji gazdaság s az abból származó jövedelem valóban csak kiegészítő jellegű legyen, főként a kolhoztag személyes friss zöldség-, gyümölcs-, bogyós- gyümölcs-szükségletét elégítse ki, háztáji gazdaságában a kolhoztag mintegy élete megszépítése céljából gyümölcsöst, bogyósgyümölcsöst létesítsen. Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa megállapította, hogy a helyi párt-, szovjet- es mezőgazdasági szervek számos kerületben esetenkint megsértik a kolhozdemokráciát, amikor is általános, az adott gazdaság konkrét termelési feltételeinek és fejlettségi fokának meg nem felelő szervezeti formákat és gazdasági teljesítmény-előírásokat erőltetnek a kolhozokra. Néha felülről szabályozták a kolhozok belső életének olyan kérdéseit is, mint a brigádok és munkacsapatok szervezése, a munka normázása és díjazása, a brigádvezetők és más kolhoztisztséget betöltő személyek kötelezettségéinek megszabása, holott e kérdések eldöntésénél különös gond dal kell figyelembe venni mindegyik gazdaság adottságait. Továbbá ahe- lyet, hogy minden egyes gazdaság adottságainak tanulmányozása alap ján szakmai segítséget nyújtottak volna a kolhozmunka helyes meg szervezéséhez szigorúan megszabott normákat és munkaegység-értékeié seket, az igazgatási apparátus, felépítésére vonatkozóan pedig egységes előírásokat stb. erőszakolták rá a kolhozokra, noha a kolhozok munká jának feltételei lényegesen különböznek egymástól. Sok funkcionárius megfeledkezik arról, hogy a mezőgazdasági artyel önként egyesült parasztok közös gazdasága, s a kolhoztagok maguk rendelkeznek az artyel termékeivel és vagyonával, maguk irányítják az ar tyel tevékenységét — a szovjet hatalom törvényeinek, a párt és a kormány határozatainak megfelelően, a: állam, a kolhozok és a kolhoztagol érdekeivel összhangban. Erről megfeledkezve az ilyen funkcionáriusoi gyakorlatilag kevés segítséget nyújtanak a kolhőzoknak. Az SZKP Központi Bizottsága és < Szovjetunió Minisztertanácsa a következő határozatot hozza. Tekintve, hogy a mezőgazdasági irtyel minta-alapszabályzatainak el- iogadása óta komoly változások mének végbe a kolhozfalun — új anyagi- echnikai bázist hoztak létre a kolhozokban, s kolhozok gazdag ta- Dasztalatokat gyűjtöttek a közös gaz- laság megszervezése és vezetése te- *én, megnőtt a kolhozparasztság poétikai öntudata, a kolhozokat megerősítették tapasztalt káderekkel: a károsból odairányított »harmincezre- ;ekkel«< (a falura küldött harmincezer pártmunkásról van szó), valamint a kolhozparasztság soraiból ki- terült olyan káderekkel, akik alkalmasak nagy, soküzemágú gazdaságok vezetésére s a közös gazdaság veze- ési kérdéseinek gyakorlatilag helyes negoldására — a kolhozok most még önállóbban, mint eddig, maguk old- íatják meg a kolhozélet kérdéseit, íz országos, állami érdekből, a kolhozok közös érdekeiből és a kolhoz- agok egyéni érdekeiből kiindulva. Vz SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa szük- égesnek tartja azt ajánlani, taná- solni a kolhozoknak, hogy a földművelés és állattenyésztés lényeges ellendítésének biztosítása céljából nint fő feladatból kiindulva, a koncrét helyi adottságok figyelembe vé- elével maguk egészítsék ki és módo- ítsák a mezőgazdasági artyel elfogatott alapszabályzatának egyes téte- eit. A mezőgazdasági artyel alapszabályzatának helyesbítésénél, módosí- ásánál és kiegészítésénél a következőkre volna szükséges tekintettel enni: A mezőgazdasági tervezés új rend- zere alapján a kolhozterület, mint oldalát; számos esetben korlátozza a kolhozok arra irányuló kezdeményező készséget, hogy konkrét adottságainak legmegfelelőbben állapítsák meg a közös gazdaság irányításának rend szerét. Az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának sok kolhoz és kolhoztag levélben azt javasolta, hogy módosítsák a mező- gazdasági artyel mintaalapszabályzatának egyes tételeit. Mindenek előtt, a következő problémák merültek fel ezekben a levelekben: a háztáji gazdaságok területe és kiosztásának rendje, mennyi állat lehet a kolhoztag személyi tulajdonában, a kolhoz- legelők használata, a munkaegység- minimum meghatározása, kolhoztagok kizárásának rendje, a jövedelem- elosztás, a kolhozvezetőség jogkörének kiszélesítése, stb. A koihoztagok joggal mutatnak rá, hogy a kolhozok szervezeti-gazdasági megszilárdításának feladataival ellentétben van a mezőgazdasági artyel minta alapszabályzatának az a rendelkezése, mely szerint a kolhozportához tartozó háztáji gazdaságot attól függetlenül osztják -ki, milyen mértékben veszik ki részüket a munkaképes kolhoztagok a közös munkából. Nem ritka eset, hogy hanyag kolhoztagoknak, akik kevés munkaegységet teljesítettek, sőt néha olyan embereknek is, akik ténylegesen megszakítottak minden munkakapcsolatot a kolhozzal, nagy háztáji gazdaságuk vari. használják a kolhoz legelőit, élvezik a kolhoztagokat megillető egyéb kedvezményeket, holott a kolhoztagsággal járó legelemibb kötelezettségeiknek sem tesznek eleget. A kolhozépítés tapasztalatai teljes egészükben meggyőzően tanúsítják, hogy a kolhoztagok személyes szükségleteinek legteljesebb kielégítése csakis a kolhoz társadalmi termelésének mindenoldalú fejlesztése útján valósítható meg. A kolhozporta háztáji gazdaságának kiegészítő jellegűnek kell lennie, addig van rá szükség, ameddig a kolhoz közös gazdasága még nem eléggé fejlett ahhoz, hogy egyidejűleg teljes mértékben kolhoz vagyoni alap legésszerűbb ki használásának biztosítása, a kolhozok és gépállomásók termelőeszközeinek és a munkakörnek a teljes felhasználása, az improduktív pénz-, természetbeni és mynkaráfordítások áz adminisztratív-igazgatási költségek csökkentése; s ennek alapján a munkatermelékenység jelentős növelése és a közös . gazdaság jövedelmének, valamint a kolhoztagság anyagi jólétének alapvető fokozását alkotó mezőgazdasági termelés fokozása; a háztáji gazdaságok méreteinek megszabása annak alapján, hogy a család munkaképes tagjai milyen mértékben veszik ki részüket a kolhoz közös munkájából, abból kiindulva, hogy. azoknak a családoknak, amelyeknek tagjai lelkiismeretesen dolgoznak a kolhozban. Emellett nem szabad megengedni, hogy a háztáji földalap a közös kolhozföld rovására növekedjék. Ellenkezőleg, a háztáji földalap csökkentésére kell törekedni, mivel — tekintve, hogy a gépállomások rengeteg géppel rendelkeznek és magasfokú a gépesítés — a közös, gazdaságban összehasonlíthatatlanul előnyösebb felhasználni a földet s a kolhoztagok így végső fokon jelentősen több jövedelemhez jutnak. A kolhozportán személyes használatban lévő állatok számának megszabása a helyi adottságok figyelembe vételével történjék, számbavéve azt, hogy egész sor kerületben — amelyeket a mezőgazdasági artyel minta-alapszabályzata fejlett állat- tenyésztést folytató földművelő kerületek közé sorol, valamint azokban a kerületekben, amelyek régebben félnomád és nomád állattenyésztést folytattak, — a gazdálkodás irányában az utóbbi időben bekövetkezett nagy változásokból kifolyólag aligha szükséges meghagyni egy kolhozporta tulajdonában annyi állatot, mint azelőtt; a kötelező munkaegységminimumot a közös gazdaságban előirányzott munkaráfordításokból kiindulva, minden egyes teljesítménynormát és munkaegység értékelést pedig a gépesítés színvonalának és a lelkiismeretesen dolgozó kolhoztagok ténylegesen elért teljesítményének, valamint a takarékos munkaegységfelhasználás szükségességének számbavételével kell megállapítani; alkalmazzák minden téren azt az elvet, hogy a kolhoztagok legyenek anyagilag érdekelve a kolhoz közös termelésének fejlesztésében, ösztönözzék az artyel legjobban dolgozó tagjait, vezessék be a havi előleg- fizetést, ami nagymértékben ad ösztönzést a kolhozokban a munkatermelékenység emelésére; e célok érdekében létesítsenek megfelelő átmeneti természetbeni és pénzalapokat. Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa azt ajánlja a kolhozoknak, hogy a gépállomáson állandó létszámba vett, kolhozokban lakó traktorvezetőknek és traktoros brigádtagoknak hagyjanak meg a kolhoztagokéval egyforma háztáji gazdaságot. Amennyiben a traktorvezetőknek és gépállomások más állandó munkásainak munkaképes családtagjai a kolhozban nem dolgozzák le a megállapított munkaegységminimumot, a kolhozközgyűlés határozata alapján csökkenteríi lehet háztáji gazdaságuk területét. A mezőgazdasági artyel helyesbített, módosított és kiegészített, a kolhozgyűlésen elfogadott s a kerületi végrehajtóbizottságnál bejegyzett alapszabályzata a mezőgazdasági artyel tevékenységének alaptörvénye, amelyet az adott kolhoz minden egyes tagja köteles betartani. Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa helytelennek tartja azt, hogy a kerületi végrehajtóbizottságok a mezőgazda- sági artyelek tagságának tudta nélkül esetenkint megváltoztatják a kolhozközgyűléseknek egyes tagok kizárására, a háztáji gazdaságok területének csökkentésére és más kérdésekre vonatkozóan hozott^ határozatait. Ez a hanyag kolhoztagoknak alkalmat ad arra, hogy ne törődjenek a kollektíva véleményével és érdekeivel; csökkenti továbbá a közgyűlések szerepét és a kolhoz tagjainak a közgyűléseken hozott határozatokért viselt felelősségét. Ezért célszerűbb volna, ha a kolhoztagoknak kizárásukra, háztáji gazdaságuk területének csökkentésére és más kérdésekre vonatkozóan a kerületi végrehajtóbizottságokhoz benyújtott panaszait ismételt megvizsgálás végett visszaküldenék a kolhozgyűlésnek. amely ezúttal hozna végleges határozatot. Tekintettel arra, hogy számos nagy kolhozban, amelyhez több lakott hely tartozik, nehézségekbe ütközik a közgyűlések rendszeres összehívása, célszerű, hogy a kolhozok a körülményektől függően maguk állapítsák me'* hol vizsgálják meg és döntsék el a kolhozélet ilyen vagy amolyan kérdéseit: a közgyűléseken-e, vagy a kolhoztagok által választott megbízottak gyűlésén, avagy brigádgyűléseken. A kolhoztagok kezdeményező készségének továbbfejlesztése, a kolhozok termelőmunkájának megszervezése és az artyel irányítása terén — nem csökkenti, hanem a kolhozok ügyvitelét illetően fokozza á párt-, a szovjet és mezőgazdasági szervekre háruló felelősséget, s megköveteli a falusi politikai és szervezőmunka színvonalának emelését, a kolhoz- parasztok alkotó aktivitásának fokozását, megköveteli, hogy mozgásba hozzák a szocialista mezőgazdaság összes erőit és eszközeit, s fd- kozottabban felelőssé tegyék kádereinket az egyes kolhozok belső helyzetéért. Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa megállapította, hogy az utóbbi években emelkedett a kolhozok pánzjövédelme, s a munkaegységek alapján megnőtt a kolhoztagok készpénzré- szesedáse. De a kolhozoknak az a jelenlegi gyakorlata, hogy a kolhoz jövedelmének a munkaegységek alapján felosztásra kerülő- alapvető részét csak a gazdasági év végén osztják szét, nem mozdítja elő kellően a mezőgazdasági termelés növelését és nincs összhangban azzal a feladattal, hogy tovább fokozzák a kolhoztagok anyagi érdekeltségét a közös gazdaság fejlesztésében. Sok kolhoz haladóbb jövedelemelosztási módszert alkalmaz: a közös gazdaságban teljesített összes munkaegységekre havonta előleget oszt a kolhoztagoknak, s a havi előlegosztáshoz átmenő pénz- és élelmiszer alapokat létesít. A havi előlegcsztás nagymértékben ösztönöz a munkatermelékenység emelésére a kolhozokban, emeli a munkaegység szerepét és fokozza a kolhoztagok érdekeltségét a közös gazdaság fejlesztésében. Szükségessé vált azt is, hogy fe- 1 levizsgáljuk a kolhozmunka premizálásának jelenlegi rendszerét. Most, amikor a kolhozok az általános ál- ’ami és kolhozérdekek figyelembevételével magúik tervezik gazdaságuk feilesztését — fékezi á kolhozok kezdeményezéseit és nem segíti elő a lelkiismeretesen dolgozó, ebben, vagy amabban az üzemágban terv- feladataiikat túlteljesítő kolhoztagok ösztönzését a premizálás jelenlegi rendszere, amely a terv túl teljesítéséért járó prémiumot az egyes kolhozok termelési színvonalának és sa- látosságainak számbavétele nélkül egy terület, határterület és köztársaság valamennyi kolhozára vonatkozóan iazonos összegben állapítja meg. Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa azon a véleményen van. hogy most. amikor megteremtették a szükséges előfeltételeket a kolhoztermelés valamennyi ágazatának rohamos fellendítéséhez. a kolhozok szervezetileg megerősödtek és elegendő ta- oásztalatra tettek szert a kollektív gazdálkodásban, többé már nincs szükség arra, hogy a korábban ajánlott rendben és Összegben adják ki a prémiumot. A mezőgazdasági termelés növekedésével és a kolhozok iövedelmeinek fokozódásával igen lényegesen megnő a kolhozparasz- tcik munkájának alapdíiazása, azért a prémium legyen a jó munka jutalmazásának ösztönző formáia. Az úi tervezési rend mellett, amikor a kolhoz az összes rendelkezésre álló lehetőségek teljes kihaszná- lá«ának figyelembe vételével maga fervezi a kolhoztermelést és az elfogadott terv alapján tűzi a feladatokat a brigádok (munkacsapatok), az állattenyésztésben és a többi gazdasági ágban foglalkoztatott koihoz- parasztok elé, prémiumot azoknak a kolhczparasztoknak, szakembereknek, gépállomási traktoroshrigád- munkásoknak kell kiadni, akik ismereteik színvonalának emelésével és haladó módszereknek a kolhoz- termelésben való meghonosításával túlteljesítik a kolhoz által megszabott tervelőirányzatokat és jó munkájukkal több mezőgazdasági terméket hoznak létre. Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa helyesebbnek tartja, ha a brigádokba (munkacsoportokba) tartozó kolhozparasztok, a gépállomási traiktorcs- brigádok dolgozói, a szakemberek és a kolhozvezetőségi tagok számára a kolhozparasztok közgyűlése állapít meg prémiumot a mezőgazdasági növények terméshozamára és az állatállomány hozamára vonatkozó tervek túlteljesítéséért. A prémium összegének megállapításakor tekintetbe kell venni az illető brigád (munkacsapat) által a földművelésben, az állattenyésztésben és az egyéb mezőgazdasági ágazatokban elért termelési színvonalat, meg kell tartani azt az elvet* bogy hozzávetőleg egyformán ösztönözzék a kolhoztermelés minden ágában dolgozó kolhozparasztokat. Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa elrendelte: a kolhozparasztoknak a közös gazdaságfejlesztéshez fűződő anyagi érdekeltsége további fokozása céljából a kolhozok a közgyűlések döntése alapján az év minden hónapjában munkaegységekre járó előlegként adják ki a közös gazdaság valamennyi ágából .ténylegesen befolyt pénzbeli jövedelemnek legalább 25 százalékát, továbbá a szerződéses termelés, az állami felvásárlások és a kötelező mezőgazdasági terménybeadás keretében előlegként kapott pénzösszeg ötven százalékát. Az SZKP Központi Bizottsága és a ^ Szovjetunió Minisztertanácsa ajánlja a kolhozoknak, maguk állapítsák meg a természetbeni és pénzbeli prémium összegét és kiadásának rendjét azoknál a brigádoknál (munkacsapatoknál), kolhozparasztoknál, akik az állattenyésztésben dolgoznak, továbbá a gépállomási traktorosbrigádok dolgozóinál, a kolhozok szakembereinél és vezetőinél, akiket prémium illet meg a mezőgazdasági növények terméshozamának és az állatállomány hozamának növelésére vonatkozó, a kolhozok által az összes rendelkezésre álló tartalékok teljes kihasználásának figyelembevételével kidolgozott és jóváhagyott tervek túlteljesítéséért. (MTI) Vers a gyárban Hej, hogy örült volna a mun- Icásosztály nagy költője, ha részt vett volna a napokban a Cementipari Vállalat József Attila estjén. József Attila ,<az új nép, másfajta raj“, „az osztályharcban vasba- öltözött munkásság“ körében szeretett leginkább szavalni. Úgy érezte, hogy a munkások értik meg legjobban verseit, hiszen nekik írt. Úttörő feladatot vállaltak a József Attila-est szervezői és szereplői. Az utóbbi években Borsod megyében is — akár az ország más részein — a munkás versmondó kultúra valósággal elsenyvedt. Az üzemi színjátszók csak ritkán vállalkoztak versmondásra, versmondó estet pedig ki tudja, mikor tartottak Miskolcon. Oka volt ennek bizonyos fokig az 1953—54-es évek kultúrpolitikája is, amely túlzott mértékben a könnyű „hálás*1 műfajokra szorítkozott, mert állítólag a munkások húzódoznak az igazi nagy művészettől, így a nagy költők verseitől is. De helytelen volna elhallgatni, hogy művészeink — tisztelet a kivételnek, amilyen például Farkas Endre — sem vállalkoznak szívesen versmondásra. Pedig városunkban is csak úgy fejlődhet igazi verskulíura az öntevékeny művész- csoportok körében, ha a hivatásos színészek példát mutatnak ebben. A Cementipari Vállalatnál megrendezett József Attila est megmutatta, hogy a vers is hálás műfaj. A fellépő három, hivatásos művész: Jaki Elli, Siménfalvi Eta és Simén- falvi Ixijos, valamint a három lelkes munkásszavaló — Dobránszki Zoltán, Papp János és Leskó András hatalmas sikert arattak. Sikert arattak, mert József Attila versei a munkások szívéhez szólnak. Pompásan sikerült a DISZ szervezet által rendezett szavaló-e&t. Nagyon jó volna, ha minél több üzem venné át a Cementipari Vállalat Icez- deményezését. Volt azonban az estnek más tanulsága is, mégpedig az, hogy mert a munkásközönség még nem szokott hozzá a versmondó estekhez, s mert nem ismeri elég alaposan a költő körülményeit, némelyik verse alapos előzetes ismertetésre szorul, csak így válik élvezhetővé. A Cementipari Vállalathoz meghívott előadó — egy 14 esztendős úttörő (bármennyire okos úttörő is, s bármennyire is felkészült) — ezt a feladatot nem tudta megoldani. A bevezető előadást bevezető ..irodalomtörténeti“ ismertetőre pedig semmi szükség nem volt. Helyes lenne, ha üzemi munkásainkhoz — különösen versmondó estekre a bevezető előadások megtartására — a TTIT révén — a legképzettebb, legjobban ielkészült előadókat hívnák meg. Úgy gondoljuk, munkásaink megérdemlik ezt az igényességet. Legyen példa a Cementipari Vállalat műsoros estje minden üzemi kultúrotthon részére. Kedveltessük meg a verset munkásainkkal. Ije- rovandó tartozásunk ez Petőfivel, Adyval, József Attilával, irodalmunk nagyjaival szemben. S. L, Havi elolegtizetes a kolhoztagoknak, premizálás a kolhozokban