Észak-Magyarország, 1956. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-01 / 1. szám

Éljen dicső pártunk, a mag/ar nép elismert és kipróbált vezetője! &ZETNAR GYÖRGYEK GÖNCRUSZKAI } ÚJESZTENDEJE JEGYZ-TEK j Czetnáréknál csak az asz- _ szony van otthon a két gyerekkel, az '-ötéves Gyurikával, meg a kétéves Juliskával. Már ami Czetnár Györ­gyöket illeti. Mert a kis fehér falú házban ideiglenesen három család szorult Össze, a három Czetnár fiú családja. A másik két testvércsalád otthon van gyerekestül. A fürgemoz- Qású, tizennégy év es Jóska — János fia — szolgál elsőként felvilágosí­tással és már szalad is ki a tornácra szólni az »ángyomnak«, aki éppen a hízó etetésével bíbelődik. Egy elvtárs keresi Gyuri bá­tyámat — újságolja. Czetnár né elő­jön, kezét törölgetve, a fia pedig megáll a gangpadlásra akasztott ku- körícakoszorúk mellett. ' Czetnárné — sovány sflatalasszony *“■* néhány üdvözlő szó után már ma­gyarázza is merre a férje. Szőlledí Biláéknál lehet, ott lesz a termel1)- szövetkezet lóistállója, azt repirál- ják ma , egész nap. S olyan hang­súllyal teszi hozzá, amelyet féltés- ivek, de büszkeségnek is érezhet az tmber: — Odajár 6 szegény mostanában minduntalan. Mert sok a dolog, hej de sok egy elnöknek! Nem volna nehéz megtalálni a magyarázat után SzöUediék tálcá­sát, — ott' van a földmüvesszövet- kezettel szemben — hanem a Jóska gyerek még ennyi fáradságot sem enged. Erősködik, hogy majd 6 meg­mutatja, hová kell menni, mert hát­ha nincs ott Gyuri bátya, hátha má­sutt kell keresni. Es hát ki ismerné jobban a községet mint ő? Hogy is­meri, az mindjárt a kamuban kide­rül. Cuppogó sár helyett jó úton, süppedő hóban megyünk — és is- ríiérkedünk. Azon kezdi, amit az án­gya már befejezett, hogy sok ám a dóiga Gyuri bátyjának, amióta el­nök lett! __ Mindig megy valamilyen dolog után. —■ De van is már ötvenkilenc tagja az XJj Életnek, holott néhány hónappal ezelőtt, augusztusban még a fele sem volt. Meg sok jó lovuk van. Aziitdn én kérdezek, — amint kl- detítt, kicsit meggond''lattanul. — J&éfta ' csaknem megsértődik: — Soká tart-e az iskolai szünidő? A fiú csaknem megáll és szinte meg­döf a tekintetével. Az iskola? Hisz én már két éve befejeztem! — Néhány lépést hall­gatunk, én bűnbánóan, ő gondolkoz­va, a havat rugdosva. Arra gondol­hat talán, hogy megsértett, mert egyszerre újra az előbbi virgonc hangon szólal meg: — Tudja, csak az a hiba, hogy kicsit nem nőttem meg úgy, ahogy kellett volna. De ez nem olyan nagy baj, igaz? Alig haladunk tovább, már új témába kezd. Az egymás mellett sorakozó, csinos, új házakra mutat: — Ezek mind a tsz-tagoké. A „Sza- badságiakéu persze, mert az Uj Elet csak most alakult... A „Sza­badságiaknak“ már jól megy. — Majd jól megy jövőre nektek is. az új tsz-ben — mondom biztatás­ként. De újra csak melléfogtam. Jóska unyan bólogat, hogy bizony lesz az Uj Elet olyan, mint a Sza­badság, mert az Ő bátyja olyan em­ber ám, hanem később hozzátesz': — Csak tudja, mi még nem lép­tünk be. Az apám még várt. Hanem belépünk mi is, annyi bizonyos. Nem úgy, mint a szomszédok, mert egy páran ott a szomszédunkban nem. határozott emberek... Én megyek elől, Jóska utánam, egyenesen Szőllediék kapuja felé tartok. Bent az udvarban néhány szekér, meg több ember és most de­rül ki, — mégis jó, hogy Jóska az útmutató, mert legalább egyenesen Czetnár elvtárs mellett állunk meg, nem kell kérdezgetni ki ő a sok kö­zül. Czetnár Györgyöt éppen elnöki ncvelőmunka közepette találom. A szekérkerekeken vitáznak. Az elnök beszél, a többiek hallgatnak. Mert mégiscsak furcsa, hogy a néhány héttel ezelőtt vaserős kerekek, ime egymásután hullatják a talpfát. — Tudják mi ez? — néz szemük­be az elnök. — Mert én sejtem. Olyan gondolkodás eredménye, hogy .,az én szekerem volt, azután most kicserélem a jó kereket rosszra“. — Majd hogy a fogatosok szabódnak, hozzáteszi: — No-no, Jóslta bácsi, őzért holnapra tudom, jó kerék lesz abban a szekérben. Nem is szól többet,. csak a lehul­ló homok püffen az udvar földjén. Odábh szornos kezek tatarozzák az Uj Elet Istállóját... Az iroda Hitetlen. így szemben Szőllediékkel. Gazda Béla könyvelő­höz telepszünk be néhány szóra. De még szót se kezdünk, már jönnek ketten is az elnökhöz. Mi lenyen hd- nap. hogy legyen holnap? Téglát hordjanak-e, vagy homokért menje­nek, mi legyen a takarmánnyal? La­tolgatás, megbeszélés, érvek minden­re. S amikor elmennek, mi lenne az ember első szava, ha nem az: Sok a munka Czetnár elvtárs?! Czetnár György, ez a nyílttekintetü, mosolygósarcú, harmic év körüli pa­rasztember nemvári feleletet ad! — Amennyi a munka, olyan lesz az új esztendő. — Igaz lehet és meg is értjük, ha megmagyarázza. Czetnár elmosolyodik. — Mert mi az Idén még egyéniek voltunk, most meg már közöskö­dünk. Hát jól le kell rakni az alapot uz új esztendőre.­Es hogy alaposon lerakják, azt be Is bizonyítja, amint elsorolja, ho­gyan kezdtek hozzá. Hogy jól kezd­ték, azt tények bizonyítják. Elsőben is ötvenkilencre szaporodott az új termelőszövetkezet taglétszó.ma, pe­dig négy felvételi kérelem mén csak ezután kerül közgyűlés elé. Mindez a siker persze nem véletlen. Többek között az is közrejátszott benne, hogy 70 holdon a kenyérgabonát no­vember 10-ig elvetették és mind ka­pások után. Pedig az egész terüket enyéni parcella volt! No meg első dolguk volt összehozni az állatállo­mányt és a takarmányt. — Nehezen ment, Czetnár elvtárs? — A kérdésre kigombolja kabátját, (meleg mn idebent) úgy felel: — Hát még sohase voltam elnök. De összefogtunk. A Szabadságbekek segítettek, meg itt volt Jámbor Ur- hán, az aoronóvnusunk és Béla, a könyvelőnk. A lényeg, hogy az új tsz-tagok már mint egyéniek is úgy dolgoztak, hogy nem hátrafelé te- Mntgettek, hanem előre. Hiszen úoy van annak értelme: ha már meg­kezdtük. csináljuk a legjobban! Meg­beszéltük a dolgot, előre egy esz­tendőre. azután nekifogtunk dere­kasan. Tudja milyen tervünk van...? — Jelentőségteljesen pillant a. köny­velő felesége felé. aki tésztát gyúr éppen a vacsorához, azután csak úgy fejből sorolni kezdi, mint aki mással se foglalkozik gondolatban —. 4. jövő hónapban megkezdjük az építkezést, mert ez a legfönto- Tudja mH építünk? 1. ötven ■ órfth,f>h>es tehén iát állót. 2. Huszonöt férőhelyes 'sertésfi-aztatót. 3. ötnen fér6heb/('.s hizlalót. 4. ötven férőhe­lyes. süidőnev előtt Most kértünk 20 anvadlsznőt és 20 darab süldőt hiz­lalásra. Persze, nem hübelebaláns módjára. Már meg is tette a tagság A megyei pártbizottság újévi üdvözlete A megyei pártbizottság ezúton mond köszönetét azoknak a párttag és pártonkívüli elvtársaknak, pártszervezeteknek, állami és gazdasági szervezeteknek, tömegszervezeteknek, akik újév alkalmából jókívánság galkat fejezték ki. A megyei pártbizottság is boldog ufesztendőt kíván megyénk ősz-- szes kommunistájának és pártonkívüli dolgozójának. Kívánja, hogy jó erőben és egészségben végezzék 1956-ban Is felelősségteljes, megbecsült munkájukat, maguk, kedves családjuk és drága hazánk javára! BORSOD-ABAUJ-ZEMPLÉN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG* 4 miskolci városi pártbizottság kötzöoele A miskolci városi pártbizottság kö­szönetét fejezi ki mindazoknak a párttag és pártonkívüli elvtársak­nak, alapszervezeteknek, tömegszer­vezeteknek és üzemeknek, akik az ujcsztendő alkalmából jókívánsá­gaikkal felkeresték. Hasonlóképpen a városi pártbizottság is boldog új­évet kíván Miskolc város valameny-« nyl kommunistájának és pártonkí­vüli dolgozójának. Jó munkát, sok sikert, erőt, egészséget kíván szá­mukra és családtagjaik számára a következő év nagy feladatainak vég^ rehajtásához. MISKOLC VÁROSI PÁRTBIZOTTSÁG. a felajánlást, hogy április 4-re a ser­tések árát visszafizetjük és a tsz. egészévi sertésbeadását teljesítjük... S nehogy azt hlgyjem, hogy túloz talán, még hozzáteszi: — Es ezt meg is csináljuk! Olyan alapos, előremutató tervek ezek, hogy jókedve kereke­dik tőlük az embernek. — Ez lesz azután gazdag új esz­tendő Czetnár elvtárs — örvendek, s még hozzáteszem: — De hátha már két évvel ezelőtt itt álltak volna, ahol most állnak? A fiatal elnök megint úgy felel, ahogy nem várná az ember: — Ne higyje, hogy azért kezdjük most, mert jobb volt eddig szerin­tünk a régi. Ez nem igaz, hiszen a Szabadságbeliek már megmutatták, hogy kell, mint kell. Néhányan mentünk volna is, csak nem úgy fo­gadtak bennünket, ahogyan kellett volna. Valahx>gy féltették a közöst az idegenektől. Eny új tsz-hez ta­valy még kevesen voltunk. Persze ma már a Szabadságnál is más a helyzet... Ezért késlekedett hát ez a mi új esztendőnk. Ilyen feleleten elgondolkozik ez ember. (S elgondolkozhat néhány termelőszövetkezet is!) Be is lehetne talán fejezni a beszélgetést, az idő is sürget, de azért egy szót még az anyagiakról, a családról. *— 'Es magának Czetnár elvtórs mennyivel hoz majd többet az Uj Elet új esztendeje? Nem sokáig gondolkozik a felele­ten. Látni, hogy évek alatt mélyen az agyába, szívébe vésődött már. — Tudja, nagyon sokat dolgoztam már eddig a feleségemmel együtt. A gyerekek miatt az asszony sokszor nem is tudott segíteni. Egy hold sa­ját földem volt, hatot béreltem hoz­zá. Hogy mennyi volt a jövedelem? Minden esztendőben kiszámítottam. Az idén — mondjuk tizenkétezer ^fo­rint tisztán... Ugyan mit alapozhat­nék ilyen jövedelemre. Nem építhet­nék házat, csak ki tudja mikor. Még ruházkodni se nagyon lehet ennyi pénzből. Havi ezer forint... A gye­rekeim, meg magam ellen vétettem volna, ha tovább is így élek. És hogy ezt mire alapozom? Most, hogy teljesen Ismerem már* ml a termelőszövetkezet, hogyan megy a munkaegység kiszámítása> készítettem egy számvetést a Sza■* badság ezévi zárszámadása alapján..i Amennyit én dolgoztam ebben az évben, kitett a Szabadság tagjainak munkáját tekintve legalább 500 mun- lcaegységet, de talán többet is. Es a Szabadság 48 forintot fizetett mun­kaegységenként. Mennyit kerestem volna? 25—30 ezer forintot... Es még másra is lett volna időm na­ponkint. .. Tanulni, szórakozni, rá­diót hallgatni... Hát ez az én szám­adásom az új esztendőre. No meg mind az ötvenkilencűnké. Világos felelet. S ahogy a ka-* pu előtt kezetszorítva, „boldog új* esztendő“-vei köszönök el Czetnár Györgytől, vidáman hozzáteszi: „Meglesz, amit terveztünk, mert tő­lünk függ a siker“. — No és egy bizonyos, Czetnár György nagy csa­ládja nem hagyja magát! BARCSA SÁNDOR. r X rÄR m í kar Ahogy kórülpillantott, szeme riadt tekintetekkel és sá­padt arcokkal találkozott, ő maga is fehér volt. mint a falt és erősen sajgott a szíve tája, ott, ahol Nagy Andris az imént megütötte. Nem az ütés fájt, hisz nem volt az olf/an nagy, az sajgott inkább, az az ér­zés, hogy pont Nagy András ütötte meg, egykori kepéstársa, cimborája. Hát ezt érdemelte? Ezért egyen­geti ő már csaknem nyolc eszten­deje a nagyandrisok útját? Agyában pillanatok alatt újból és. újból átcikázott az előbb történt esemény. A begyűjtési megbízott rohant hozzá egy félórával ezelőtt, hogy: segítsen, Bodó elvtárs. Ma­gára biztosan hallgat, hiszen maga ápárttitkár... S ő fogta magát és eljött Nagy Andráshoz. András csak úgy remegett az indulattól. Nekitámadt, amint belépett. »Miért nem hagytok békén! Én megfizet­tem a magamét!« — »De a kulák nemi fizetett! — válaszolta 6 — s te voltál a felese ... Ismered a tör­vényt? Ha a kulák nem adta be a járandóságot, a feles tartozik ren­dezni ...« Hiába magyarázott Andrásnak, csak nem akarta megérteni, egyre a mágáét fújta. Méghogy Öl Mi kö­ze neki a kulákhoz?! ö beadta a maga kukoricarészét, — punktum! Annyira ment a vita, hogy a vé­gén András csakhogynem a kulák- kai is egy nótát fújt: »Igaza van Kötelesnek! — ordította. — Lehúz­nátok ti még az istenről is a ga­tyátI« Ti... Hát ő hová tartozik? Ki tette őt szolgából emberré? Ki csinált a két gyerekéből pantallós városit... Talán a kulák? Hát ezt elfelejted, András? S mióta nem vagy a Köteles cseléde? Ezt is elfe­lejted! Hagyod, hogy még ma is az orrodnál fogva vezessen, s neki hiszel, nem nekünk Hát magadra vess! A kukoricái be kell adnod. Ha jószántadból nem adod, akkor elviszik. Erre aztán az Andrásnak elbo­rult a szeme, s ordított, hopv: Még te i$ ellenem vagy! — aztán fel­emelte Öklét és mellbevágta. S most mitévő tegyen? Hallgas­son az emberekre, akik a nagy ki­áltozásra összecsődültek, s az ütés pillanatában beugráltak a kapun, kerítésen és hátracsavarták And­rás kezét? Gyorsan kell határoznia. A rászegeződő szemekben ott a kérdőjel: mit teszel most, titkár elvtárs? Hiszen nem az ő tekinté­lyéről van szó... Az emberek a pártot látják benne, pedig 6 biztos abban, hogy Nagy András nem a pártnak szánta ezt az ütést, hanem neki, személy szerint Bodó Imré­nek, egykori cseléd*ársának. Mert éppen ez volt mindig a baja And­rásnak, hogy hamar indulatba jött, elborult az agya és gyorsan eljárt a keze. Mit tegyen? Az emberek legtöbb­jének szemében ott a követelő ha­rag. — Ezt nem tűrheted el, Bodó elvtárs! — szólt rekedtes basszu­sóin Eehér Marci, egy robosztus pa­raszt. — Add a törvény kezére! Je­lentsd fel, megérdemli! Még hogy ilyet, kezet emelni a párttilkárra... — Ügy van! — bólogattak a töb­biek. Nagy Andris csak állt, fehéren, földre szegezett tekintettel, ajkát harapdálva, megrettenve, s csön­desen tűrve, hogy Eehér Marci, meg az alvégl Kiss hátracsavarva tartsák a két karját. Mit tegyek? — töprengett a párt­titkár. — Adjam a törvény kezére? Határozott. Megköszörülfe a torkát, csontos öklével végigsimított az arcán, tekintetét körülhordozta. — Emberek, lássatok a munká­tok után! Engedjétek el, Fehér elvtárs! Gyere velem, Nagy And­rás! A körillállók utat nyitottak. Megindultak. Elöl a párttitkár, mögötte Nagy András. Szótlanul haladtak. A tanácsház elé érve, a párttit- ker így szólt: — Várj itt.. Mindjárt jövök. Megnézte Köteles Mihály lajstro­mát, néhány perc múlva megjelent a tanácselnökkel, s együttesen in­dultak tovább. A rendőrőrs előtt újból megáll­tak. Nagy Andrásnak megdermedt a szíve. Rosszat sejtett. — Várjatok — mondta a párt­titkár, s bement az őrsre. A járási tanács megbízottjával tért vissza, aki szerencsére épp itt tartózkodott, — okkal, mert a köz­ség ugyancsak elmaradt a beadás­ban. Négyesben haladtak tovább. Kö­teles Mihály háza előtt megálltak, néhány pillanatig tétován, aztán beléptek, elől a titkár, mögötte a többiek. A kulákot a konyhában találták, összerezzent, amint meglátta a be­lépőket. Erőltetett nyájassággal, hellyel kínálta valamennyikkel.. Nem ültek le. A pártt.ítkár szúrós szemekkel nézett Kötelesre. — Hány disznót hizlal? — Én-e? Egyet, csak egyet tit­kár »elvtárs«. Azt se magamnak, beadásra, merthát... — Mutassa meg! Megmutatta. Csakugyan, egy jó­kora hízó röfögött az ólban. — Nem vágott az idén? — A, hát miből, kérem, nincs, hogy vágtam volna... — s ferdére húzta a száját. Megnézték a kamrát — semmi. Bab, napraforgó, sütnivaló tök, mi­egymás. Felmentek a padlásra — ócskaságokon kívül semmi egyéb. — Nincs énnekem semmim, — panaszkodott Köteles —, úgy élek, akár a templom egere. kiagy András meghökkent. Hát hol a feles kukorica? Nem hittek neki. Tovább kutattak. Nagy András mindenüH a nyomukban. Megnézték az ágyak alját, a füstölőt, a górét — min­dent. Sehol semmi. A gazdasági megbízott bosszúsan megvonta a vállát: nincs! A párttitkár a fejét csóválta. Lenni kell! Hogy honnan volt ilyen biztos a dolgában, maga sem tudta, csak érezte, s mintha valami ösztökélte volna belülről, hogy: csak nézd, keress, kutass! Már-már úgy látszott, hogy ered­ménytelenül végzik a dolgukat, amikor Nagy Andrásnak valami végígsuhant az arcán. Megindult az udvar végébe. Senkinek nem szólt semmit, csak ment, a többiek meg a nyomában. Egy emlék köd- lött fel'Nagy Andrásban. Annak­idején, amikor a németek rekvi- ráltak, amikor 6 még Köteles Mi­hály gazdasági cselédje volt, együtt dugták el Kötelessel a holmikat. S hogy hová — ez Ötlött most fel András agyában! Az udvar végében, a tyúkól tövé­ben megállt, s a tető alá nézett, ahol egykor galambokat tartottak. — Ott tart valamit? — fordult a megbízott a kulákhoz. — Nem, nem, nem! — mondta nagysietve a kulák. András csak állt, sejtve valamit, valamit, amire csak most ébredt rá, s eszelősen mutogatott az ajtó felé. De hang nem jött a torkából. — Nézzük meg! — szólt a meg­bízott, András már hozta is a létrát, ne­kitámasztotta a falnak. A kulák lökdöste volna arrébb. — Minek! Ott is... csak lim-lom van, tetszik látni, nem használjuk, le is van lakatolva, azt se tudom... talán még kulcsa sincs. A megbízóit felmagzott a létrára, zsebéből csavarhúzót vont elő. né­hány perc. s felpattant az ajtó. Bo- ha jolt.. ElfüHyen*ette magát, aztán leugrott a létráról. — Semmiség. — mondta — lim­lom — s a párttitkárra kacsintott. — No, eredj András, — biztatja a titkár — eredj hát, mit kéreted magad! Ijassan, nehézkesen felmászott. Lábait úgy húzta maga után, mint­ha ólomból lennének. Betekintett. Nagy szemeket, meresztett. Vissza­fordult, s bambán bámult hol a párttitkárra, hol a kulákra, hol meg befelé. — Mit látsz? — kérdezte a párt­titkár. Nagy András szótlanul lemászott a létráról. Megállt a kulák előtt, fogait összeszorította, hogy csak úgy mozgott a járomcsontja, az­tán szembeköpte a kulákot és fel­emelte a karját. Alig bírták lefogni Nagy And­rást ... * Napokon át kínozta a lelki- ismerete. A gazember! S ő hitt ne­ki, neki, a kuláknak, egykori gaz­dájának. S ezért ütötte meg Bodó Imrét. — Mit? — Bodó elvtársat... Most döbbent csak arra. hogy mit tett. Hej, hogy az a magasságos... Micsoda ravasz dög. S hogy taga­dott, hogy hazudott! Tavalyi..: vette... fia küldte... — meg az isten tudná, mii össze nem hadart. Erre kellett hát a termés! Átvitte a szomszéd községbe, lefizette az egyik emberét, az meg kihízlalta neki a disznót. Ott ölték le, — an­nak tiszta a lapja, r— ő meg nagy titokban hazaszállította. Hej, az anyjának azt a dögrovásra való kölykit.. .1 Nem tudott nyugodni. Magára vette a kabátiát. — Hová mész? — kérdezte a fe­lesége. — Dolgom van, — morogja, s be­csapta maga mögött az ajtót. Bodó Imrét ott találta a pártban, épv valami gyűlésre készülődtek. Körül se nézett, egyenest a párt­titkár elé lépett. Mellén széttárta a kabátját, oly hevesen, hogy még a gomb is lepattant róla, kldilllesz- tette sovány mellkasát, s odatar­totta azt a felét, ahol a szíve dobog a bordává mögött. — Add vissza, párltitkár elv­társ! ... A jelenlévők meghökkentek. A párttitkár elmosolyodott. — Nem — mondta csendesen. Melegen az András szemébe né­zett, megragadta kérges markát, menszorította, aztán a keblére ölelte. S ahogy összeért az arcuk, Nagy András szeméből 1 is nvömjycsepp hullott a párttitkár vállára... csal a László.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom