Észak-Magyarország, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-04 / 233. szám

---------------------------------------------------------------------> Ä begyűjtési és szerződéskötési tervek teljesítéséért Képes sportoldal \ _____________________________________________ AZ MDP BQRSOD-ABAUJ-ZEMPLÉN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAP3A XI. évíolyam 233 szám Ára 50 FILLER Miskolc, 1955 október i. kedd A borsodi ipar teljesítse éves felajánlását A Megyei Operatív Bizottság leg- utóbbi ütésén megvizsgálta a borsodi ipar éves felajánlásának meg­valósítás át, a munkaverseny helyze­té.. A harmadik negyedévre tett válla­lások teljesítésének eredményeként a megye ipara az első két hónap teljes termelési tervét jelentősen túlszár­nyalta, 30-4 millió forinttal adott töb­bet a tervezettnél. Ennek a többlet- értéknek a zöme a termelékenység emelkedéséből származott, hiszen a munkáslétszám csupán egy százalék­kal volt magasabb a tervezettnél. Iparunk tehát többtermelésre tett éves felajánlásának esedékes részét túlteljesítette. A minisztériumi ipar vállalatai együttesen szeptember 1-ig a befeje­zett termelésnél 101.3 százalékra, a késztermékeknél 101.2 százalékra, tel­jes termelésnél pedig 100.1 százalékra tettek eleget tervüknek és vállalá­saiknak. A globális túlteljesítések mögött azonban egyes iparágakban és üzemekben súlyos hibák, elmara­dások vannak. A minisztériumi ipar­ágak közül a teljes termelési terv túlteljesítésére tett felajánlásnak az év elejétől szeptember 1-ig a szén­bányászat, az élelmiszeripar, az építő- és építőanyagipar nem tett eleget. Exportkiszállításunk teljesíté­sét a harmadik negyedévben a gép­ipar hátráltatta. Késztermékekből nem tett eleget felajánlásának az év elejétől szeptember 1-ig: a Borsodi Szénbányászati Tröszt, az Ózdi Szén- bányászati Tröszt, a I1IMÄVAG Gép­gyár, a Szerencsi Cukor- és Csoko­ládégyár, a Hejőcsabai Cement- és Mészmű, a Sajószentpéteri Üveggyár és a Hollóházai Porcelángyár. Kissé részletesebben kell szólni az egész népgazdaság szempontjából rendkívül fontos területekről: C zénbányászatunk dolgozói, párt. és tömegszervezeti vezetői a bányásznapig az adósságból 29.180 tonna szén törlesztését vállalták, ezzel szemben a megye szénadóssága a felajánlás megtétele óta szeptem­ber 1-ig újabb 29.726 tonnával nőtt. A terveket szeptemberben sem teljé- sitették, így sem a borsodi, sem az ózdi tröszt bányászai nem váltották be szavukat. Az adóssággal terhelt bányaüzemek közül a bányásznapig tervét és fel­ajánlását az edelényi 105-1 százalékra, a sajókazinci 101 százalékra, a sajó­szentpéteri 102.5 százalékra teljesí­tette. Több bánya határidő előtt tel­jesítette harmadik negyedéves tervét. Ezek az elismerésre méltó eredmé­nyek sem tudták azonban ellen­súlyozni az olyan bányák lemaradá­sát, mint a diósgyőri és a rudolf- telepi, amelyeknek együttes évi adós­sága több mint 35.000 tonna. A május 7-i bányászaktíva minden dolgozó és vezető legfontosabb fel. adatává, a munkaverseny és a poli­tikai munka központi kérdésévé a fejteljesítmények növelését tette s meghatározta a legfontosabb részfel­adatokat is. Habár bányaüzemeink teljesítették a fronthomlokhossz nö­velésére tett felajánlásukat, a meg­növelt kapacitást nem használták ki. A termelés mintegy háromnegyed részét képviselő borsodi tröszt pél­dául — egyes kivételektől eltekintve — nem teljesítette a teljesítmények növelését biztosító legfontosabb rész­feladatokat. A normán alul teljesítők száma augusztusban 52.7 százalék volt, a produktív és improduktív műszakok aránya helytelenül tolódott el, a gépi szállítással és a millsze- kundos robbantással termelt szén aránya mélyen alatta van a terve­zettnek —, így az összüzemi és pro­duktív teljesítmények sem érték el a vállalt szintet. ST ohászatunk dolgozói szeptember lv 1-ig a vállalt 41.8 millió forint­tal szemben 76.5 millió forinttal tel­jesítették túl termelési tervüket. A megye éveleji nyersvas-adóssága a Lenin Kohászati Művek nagyolvasz­tóinak jó munkája eredményeként 48 százalékkal csökkent, de a borsodi kohászok a vállalást az ózdi ko­hászat lemaradása miatt nem tel­jesítették. Kohászatunk az egész évi vállalást acélból 55 százalékra, hen­gereltáruból és kovácsoltacélból 100 százalék felett, acélöntvényből 90-5 százalékra, vasöntvényből 78.2 száza­lékra teljesítette. A termelékenység növelésére tett felajánlásukat kohá­szaink túlteljesítették. Kern követ­kezett be azonban kellő javulás — •gyes kivételektől eltekintve — a* *!nRség megjavításában, a selejt, a* «HMtltség á* az Igazolatlan mulasztá­sok miatt kieső munkaórák csökken­tésében. P épipari üzemeink az óv elejétől '-r szeptember 1-ig 5.9 millió fo­rintos többtermelést vállaltak és 6.17 millió forintot teljesítettek. A Bor- sodvidéki Gépgyár kivételével terme­lési tervüket és felajánlásukat vala­mennyien túlteljesítették. A DI­MÄVAG szeptember 1-ig nem tett eleget exportkötelezettségének s har­madik negyedévi tervéből csak 43.6 százalékot teljesített. A termelékeny­ségi terv túlteljesítésére tett felaján­lásoknak is csak részben tettek ele­get. A z építő- és épitőanyagiparban a termelési, termelékenységi és önköltségi vállalásoknak csak egyes üzemek és csak részben tettek eleget. Az építőanyagipar 1.1 millió darab terven felül legyártott tégláról szóló éves vállalásából szeptember 1-ig 41 százalékot teljesített. Cementből az évre vállalt 3000 tonnás többtermelés helyett 7000 tonna adósság kelet­kezett. Az éves felajánlások teljesítésében vannak igen jelentős részeredmények. Ezek elérésében nagy szerepe volt az alkotmány ünnepe tiszteletére folyó szocialista munkaversenynek. Az el­maradások okai a szakvezetés gyön- gesége mellett a munkaverseny szer­vezésének, irányításának és ellenőrzé­sének hibáiból fakadtak. Sok üzemben lekerült napirendről az éves tervek minden részletének határidőelőtti teljesítéséért folyó harc mind a gazdasági vezetésnél, mind pedig a párt- és tömegszervezeteknél. Az ennek érdekében elkészített mű­szaki és politikai intézkedési tervek feledésbe mentek, a szocialista mun­kaverseny szervezése nem támasz­totta alá az éves felajánlásokat. A verseny nem a Központi Vezetőség április 1-i határozatának szellemében folyt. A júliusi összipari aktíva felhívta a figyelmet arra, hogy az éves fel­ajánlások egyes részletei igen lazák és azok a dolgozókkal való megbeszé­lések alapján módosításokra szorul­nak, ennek ellenére ezt a feladatot csak szórványosan végezték el. Az éves felajánlásoknak több he­lyen nincs mozgósító erejük, mert a mai napig sem foglalkoznak a már kétszeresen, esetleg többszörösen túl­teljesített fejezetek és pontok módo­sításával. A technika fejlesztését, a műszaki színvonal emelését tárgyaló üzemi értekezleteken, aktívákon kevés he­lyen esett szó arról, hogy milyen összefüggés van a megtárgyalt fel­adatok és az éves felajánlások telje­sítése között. Mindezek következtében több üzemben és iparágban nem is lehetett megfelelő a munkaverseny érdekében folyó politikai munka, a verseny- nyilvánossága és értékelése. T egfontosabb feladataink e hibák sürgős kijavítása, az évi tervek határidő előtti teljesítésének meg­szervezése, mindenekelőtt a negyedik negyedéves feladatok sikeres meg­oldása. Több üzemben a dolgozók már tet­tek felajánlásokat november 7 tisz­teletére, de a termelési értekezleteket, a bányáknál az aktívaértekezleteket csak a legközelebbi napokban tartják. Meg kell vizsgálni minden gyárban, üzemben, aknában, műhelyben és brigádnál az éves felajánlások telje­sítésének helyzetét, ismertetni kell az eredményeket a dolgozókkal és aktívákkal. Haladéktalanul végre kell hajtani s a termelési értekezle­teken, bányákban az aktívaértekezle­teken a dolgozók elé kell terjeszteni az éves felajánlások laza pontjainak módosítását, ismertetni kell a konkrét helyi feladatokat a negyedik negyed­évben és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tisztele­tére indult munkaversenyben. A z éves felajánlások teljesítéséből a negyedik negyedévre eső tennivalókat a legszorosabban össze kell kapcsolni a technika fejlesztésé­nek, a műszaki színvonal emelésének helyi feladataival, hogy ezek is meg­felelő helyet kapjanak az üzemek, műhelyek felajánlásaiban. BORSOD - AB AU J - ZEMPLÉN &EGYEI GPERA'MV BIÄO'nm» Méltó módon akarják köszönten! november 7-él a DIM4V.4G Gépgyár dolgozói A DIMÄVAG Gépgyár dolgozói megfogadták, hogy éves tervüket december 21-re befejezik. Becsülettel harcoltak adott szavuk valóravál- tásáért. A harmadik negyedéves tervet 104 százalékos teljesítménnyel zárták. Jó munkájuk eredményeképpen eddig már 10 napos előnyt sze­reztek az évi feladatok határidő előtti teljesítésében. Most. az utolsó negyedév első napjaiban kemény elhatározással lát­tak munkához. A negyedik negyedévet is az új technika széleskörű al­kalmazásával, a legjobb munkamódszerek elterjesztésével akarják si­kerre vinni. Ezt célozta a vasárnap megtartott forgácsolási bemutató is, amelyen 12 kiváló szakmunkás adta át legjobban bevált munkamód­szerét 14 fiatal esztergályosnak. Volt a fiatalok között olyan, aki eddig nem érte el a 100 százalékot sem. s a bemutatón már 140 százalékos eredménnyel szerepelt. A negyedik negyedév sikere érdekében felélénkítik a munkaver­senyt, november 7-ét kimagasló teljesítményekkel akarják köszönteni. Valamennyi üzemrészben röpgyűléseket tartottak, értékes munkafel­ajánlásokat tettek az ünnep tiszteletére. Nemcsak az idős szakmun­kások, de a fiatalok is nagyszámban vesznek részt a versenyben. Mint­egy 600 gépgyári fiatal indul nemes vetélkedésre a ..legjobb ifjú szak­munkás“ cím elnyeréséért. A DIMÄVAG dolgozói a negyedik negyedévben is élüzem szinten akarnak dolgozni. Október első műszakján nem egy kimagasló ered­mény született az egyes gyárrészlegekben. A kerékpárüzemben Schmidt János a 63 köbméteres tengely megmunkálásánál 155 százalékos szép teljesítményről számolhatott be. Ináncsi László a próbadarabok sza­básánál 150 százalékra teljesítette napi tervét. A % ózdi kohászok tettei ü diósgyőri fohászok harca az adott szó teüesitéséért A Lenin Kohászati Művek dolgo­zói értékes vállalást tettek novem­ber 7 tiszteletére. A gyár négy leg­nagyobb üzemrészének brigádjai szép munkasi'kereket jelentettek el­sején és másodikán. A nagyolvasztómű kohászai arra törekednek, hogy lemaradásukat mielőbb pótolják, s adósság nélkül fejezzék be az évet. A C műszak kollektívája szeptember havi tervét 103 százalékra teljesítette. Most újabb vállalást tettek, hogy régeb­bi lemaradásukat december 20 he­lyett december 15-re pótolják. El­sején és másodikán végzett munká­jukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a nagyolvasztómű 102.5, illetve 101 százalékra teljesítette tervét. Az acélmű olvasztárai is megfe­lelő eredménnyel kezdték a negye­dik negyedévet. Tervüket az első két napon 100.5 százalékra teljesí­tették. A hengerészek versenyében elsején a finomhengermű brigádjai kerültek ki győztesen: 108 száza­lékra teljesítették napi tervüket és 3 százalékkal megelőzték a durva- hengermű kollektíváját. A finom­hengerműben Mislóczki Sándor bri­gádja csaknem kétszeresére teljesí­tette tervét. A durvahengerműben a gerendasoron dolgozó Sóvárszki Ferenc brigádja volt a legjobb: 155 százalékos teljesítményt harcolt ki ezen a napon. Másodikán azon­ban a durvahengerészek magasan felülkerekedtek: napi tervüknek 111.3 százalékban tettek eleget, míg a finomhengermű dolgozói 102 százalékkal zártaik. A többi üzemrészben is kimagas­ló teljesítmények születtek. A csa­vargyárban Somogyi Sándor sze- gecs-sajtoló brigádja 140, Lovász Lajos 123 százalékos eredménnyel büszkélkedhet. A törőműben Feke­te János 172 százalékos kimagasló teljesítményt ért el a negyedik ne­gyedév első műszakján; Az ózdi martinászok 'a harmadik negyedév sikeres befejezése után lelkes munkával kezdtek a negyedik negyedévi feladatok teljesítéséhez. Megfogadták, hogy vállalásukon fe­lül újabb 1600 tonna acéllal növelik termelésüket. Már az első napokban bebizonyították, hogy állják adott szavukat. Október 1-én 100,* másodi­kén pedig 100.2 százalékos tervtelje- sííést jelentettek. Nem könnyű az ózdi martinászok feladata. A nagyolvasztómű üzemza­vara, a durvahengermű nagyjavítá­sa igen megnehezíti munkájukat. A kemencesor olvasztárai azonban, megfeszített erővel dolgoznak. Hét­főn reggel a III-as kemencénél dol­gozó Szedlák József, Kovács Arzén és G. Fürjes Lajos brigádja volt az első. A vállalt 15 tonnával szemben több mint 97 tonna acélt termeltek napi előirányzatukon felül. A negyedik negyedéves terv sike­res teljesítése érdekében az ózdi martinászok felelevenítik a már ré­gebben szünetelő párosvensenyt Sztálinváros, Csepel és Diósgyőr ol- vasztáraival. A IV-es kemencénél dolgozó Sirokó Zoltán ifibrigádja megfogadta, hogy 9 tonnás előirását rendszeresen 10 tonnára teljesíti. Megígérték azt is, hogy a negyedik negyedévben a megengedett sáejtet 10 százalékkal csökkentik. Az ózdi hengerészei: ugyancsak nagyszerű eredményről számolhat­nak be. A negyedik negyedév első napján 113 tonna jóminőségű acélt hengereltek előirányzatukon felül. A legjobb volt közülük Lőráncz József brigádja, amelynek tagjai 36 tonna acélt adtak műszaktervükön felül. ^Jflezőcsáti változások — a fiatalok életében MIIIIIIIIIIIMIIIMIIIIIIllllllllllllllUIIMIIIIIIIMUIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIItlIUlllllllltlIIIIIIIIMIHIIIIIIIMIIHIIIIIIIIIIIIlllllllllltlIlllllllllllllllllllllllllHIMIIIIIIiniHlllllllllllllullMllllullllllinillinilllllllllllHIIIIIHinillHHllllllUllllini» Vagy félesztendeje jár­• tam Mezőcsáton — DlSZ-szerveze- j tét keresni. Abban, hogy csak nyo­• maiit találtam, ludas volt a tanács, • am el nem adott helyiséget a fia­• tatoknak s a pártszervezet, amely : még a programját sem ismerte a ■ DISZ-nek. A kultúrotthon vezető­• sége is méltán kapott fejmosást, : mert a parasztfiuk és a parasztlá­• nyok a járási kulturházban sem • találtak otthont. Magukat a fiata- ; lókat csak kisebb mértékben lehe­• tett elmarasztalni, hiszen ezeknek ■ a szerveknek a segítsége nélkül a : DISZ eleve tengődésre van ítélve. • Ezúttal azért kerestem fel erről j írt riportom néhány szereplőjét, : hogy megérdeklődjem: változott-e • a községben az ifjúság élete? Vajon j azóta hogy az országban annyit ; beszélnek az ifjúságról és annyit : tesznek a fiatalokért, elevenebb • lett-e az ifjúság szervezeti élete : Borsod egyik nagy járási székhe­• lyén, hat-e helyileg az ifjúság kö­• rében végzett munkáról szóló párt- j határozat, diadalra viszik-e azt a • párt és a VISZ szervezetei? : Hallgassuk csak meg Danes j Annát, a községi DISZ-szervezet : titkárát. ■ — Most már kaptunk DISZ he­• lyiséget, van hol összegyűlnünk. A : taglétszám azóta erősen emelkedik. • 75 új tagot vettünk fel ezévben, • csaknem a felé,t már a kongresszus : után, s állandóan újabb és újabb ; fiatalokkal erősítjük a szervezetet. 1 A mezőgazdasági munkából is ki- : vettük részünket. Az ároktői tsz­• nél rohammunkában arattunk. • Megtartjuk a vezetőségi üléseket, : taggyűléseinken 60—80 tag jelenik ■ meg. Két Petőfi iskolát szervez­• tünk. Segít már a pártszervezet is. : Több fiatal párttagot küldött a | DISZ-be, engem is felvettek tagje­• lottnehi Danes Anna tehát jelentős ered­ményekről számol be. Országhegyi Ernő elvtárs, a kultúrotthon új igazgatója azonban nemcsak jót mond a helybeli DISZ életről.- A SZOT és a DISZ Központi Vezetőségének határozata kimond­ja — jegyzi meg —, hogy a D1SZ- titkár hivatalból a kultúrotthon igazgatójának helyettese. Ez ná­lunk vajmi kevéssé valósult meg. A DISZ-vezetőség nem kapcsolódik bele a kultúrotthon irányításába. Most már 10 parasztfiatal résztvesz a népi tánccsoportban. Ez jó, de még számbelileg is erősíteni kelle­ne fiatalokkal kulturcsoportjain- kat, szakköreinket. S még ennél is fontosabb volna a DISZ politikai munkája. Felvettem a harcot a jampec szellem ellen, amely a kul- turcsoport egyes tagjainál erősen dívik. Ez amellett, hogy csúnya, a parasztfiatalokat is visszariasztja. Egyedül azonban nem sokra me­gyek, hiányzik a DISZ-szervezet nevelőmunkája. Mezőcsáton a DISZ-t támo­gatja most már a tanács és a párt is. De most már a fiataloktól is töb­bel várnak, mint eddig. A pártszervezet támogatása te­hát megvan. Csak az az érzésem, hogy ebből a segítségből most már a kevesebb, több lenne! Danes An­na például a Petőfi iskoláról nem is tud részletes tájékoztatást adni. mert közvetlenül a párt szervezi azokat, a. DISZ-titkár pedig nem sokat tud róluk. Az volna jó, ha a DISZ irányítaná saját tagjainak nevelését, a pártszervezet pedig csak segítene ebben. Nem az a he­lyes módszer, ha a pártszervezet elvégzi a DISZ helyett a munkát. Elvégzik azt ők maguk is, csak kézen kell fogni a fiatalokat és he­lyes mederbe kell terelni elgondo- lásaikat. Még rengeteg a feladat Mező­csáton, hiszen a fiatalságnak alig egyharmadát tömörítették a DISZ- be. A többit a DISZ nem neveli, Hát akkor ki neveli őket, ki fog­lalkozik velük? Igaz, Danes Anna elvtársnő azt mondja, hogy „Majd a télen ... akkor majd jönni fog­nak tömegesen. ígérik.“ De ezeket a fiatalokat programmal, vonzó szervezeti élettel kell várni. A DISZ-vezetőség pedig még csonkái s programjukat az őszi-téli időszak­ra nem dolgozták ki. Lelkesedést, sokkal több lelkese­dést! Fiatalosan! — így summáz­hatnám a mezőcsáti díszeseknek szánt észrevételeket. Kicsit vala­hogy öregesnek látom a munkát. Kis akadály, kis „objektiv“ nehéz­ség, s máris megtorpannak. Ezt le­het tapasztalni a Szabadság tsz-ben is. Igaz, a tsz ■jezetősége mákszem- nyi támogatást sem ad nekik, a je­lenlegi elnök még azt sem tudja, hány fiatal van a szövetkezetben, s a fiataloktól elvették a DISZ- parcellát. Pere Lidia DISZ-tvtkár panaszkodik, hogy a járástól sem kap elég segítséget. Persze neki is harcolnia kellene ezért, ehelyett belenyugszik a „változhatatlanba,‘i abba, hogy szervezetnél pang a DISZ élet. Nem arról van szó, hogy Danes Annában vagy Pere Lídiá­ban nincs meg a jóakarat vagy a képesség — mutatják ezt az eddi­gi, le nem becsülendő eredmények is —, hanem arról, hogy még több szivet kell adni munkájukba. Egyi­kük egy nagy község, másikuk egy nagy tsz fiatat fainak sorsát, gond­ját viseli a vállán. Ki munkáikat jék, harcoljon ezekért a fiatalokért, ha nem ők! á&MM« A negyedik negyedévi terv győzelméért

Next

/
Oldalképek
Tartalom