Észak-Magyarország, 1955. szeptember (12. évfolyam, 205-230. szám)

1955-09-30 / 230. szám

4 Iszakmagyarország Péntek, 1955. szeptember 30 Jllhk&Lei jzqíjzel&k SELEJT CSŐ KÓLÁDÉ JTszi a gyerek a csokoládét, tömi befelé. A szeme csillog, boldog; érthető, mert csokoládét eszik. Aztán hirtelen abbahagyja a maj- szdást, még a bajuszt is letörli az orra alól és szinte borzadva az asztal sarkára teszi a félig elfogyasztott szerencsi Kinizsi szeletet. Aztán kijelenti, nem kell a csokoládé. Csoda, hogy a föld forgása nem állt meg erre a ki­jelentésre. Azt hiszem, egyik kezünkön összeadhatnánk, hány gyermek tett ilyen kijelentést. Rögtön kiderült, amikor közelebbről szemügyre vettük a szerencsi Kinizsit, hogy miért nem kell. Penészes volt. Lássuk csak, ki is a felelős ezért? A csokoládégyár, az árusító bolt, vagy a raktározás. Megnéztünk három üzletet. Űjdiósgyőrben a Lenin­ién 3. számú népbolttían megtudtuk, hogy náluk is van raktáron pár do­bozzal penészes szerencsi csokoládé. Amikor a bolt vezetője ezt észre­vette, azonnal leállította az árusítást. Elmondták, hogy a csokoládé Sze­rencsen készült s onnét azt a figyelmeztetést kapták, hogy ügyeljenek 'az árura, mert a zsír ki fog ütni a csomagoláson. Üzenjük a szerencsi esokoládégyárnak, hogy nem zsír ütött ki, hanem penész. A z újdiósgyőri Vasas Otthon mellett lévő népboltot is felkerestük, „szerencsi Kinizsit“ kértünk. Angyali nyugalommal átnyújtották a penészes csokoládét. Amikor emiatt kifogást emeltünk, az üzletvezető bizonygatni kezdte, hogy ehető a csokoládé. Egy darabnak ő maga azon­nal hozzálátott, de a felénél abbahagyta a bizonyítgáfást, úgy látszik nem akart beleg lenni. A vasgyári tejcsarnokban is találtunk penészes csokoládét. így most -már feltételezhető, hogy nem az üzletekben pené­szedéit meg, nem ők a hibásak, hanem a szerencsi csokoládégyár, amely ez esetben s elejt csokoládét gyártott. Az a hiba, hogy akad egy-két lel­ketlen népbolt-vezető, aki még kapitalista fejjel gondolkodik s — inkább a vevő károsodjon jelszóval, mintsem a népbolt e~ eladja a penészes csokoládét. Erre szocialista kereskedelmünknek nincs szüksége. 1/ érjük a szerencsi csokoládégyárat, vizsgálják felül az esetet és *' ha a gyár lenne a hibás, vonják felelősségre azt, aki selejtet kétzíett. Kétszeresen súlyos hibát követett el, mert ez esetben s elejt- gyártásával a gyermekek egészségét veszélyeztette. Az újdiósgyőri nép- bolt vezetője, a Vasas Otthon mellett, szintén tüntesse el raktárából a penészes csokoládét és tovább ne próbálja árusítani; máskor pedig legyen gondosabb és körültekintőbb a védőkkel szemben, mert nem a vevők van­nak a népboltért, hanem a népbolt van a vevőkért. B. I. Ahol havonta átlag 1000 sportolót vizsgálna k HÍREK — Megyénkben ezévben 4406 da­rab kerékpárt vásároltak a dolgozók. Ugyanekkor megyénk kiskereskedel­mi forgalma 6.6 százalékkal nőtt. — A Borsodi Szénibányászati Tröszt az ezévben megtartott bá­nyásznapon 18 millió forint hűség- pénzt osztott ki a bányászok között. — AZ EDELÉNYI „Petőfi Sándor stúdió“ kulturcsoportjába eddig több mint 38 kulturmunkás jelentkezett. A stúdió ünnepélyes megnyitása ok­tóber 2-án lesz az edelényi kultur- otthonban. — A Borsodi Vegyikombinát teljes üzemeltetésekor léhetővé teszi, hogy kataszteri holdankint 14 kilogram­mal növeljük a jelenlegi műtrágya felhasználást. Ha ezt a műtrágya mennyiséget mind kenyérgabona ter­melésre használjuk fel. másfél mil­lió mázsa kenyérgabonával termel­hetünk többet, mint jelenleg. Ez a mennyiség megyénk lakosságának majdnem egy évi kenyérszükségle­tét fedezi. — BÁNRÉVE község a napokban kapta meg a 800 méter hosszú jár­da építéséhez szükséges betonlapo­kat. A vasútállomástól a községi tanácsházáig rövidesen új ut áll majd a dolgozók rendelkezésére. — 5519 új lakás épült Borsodban 1952 óta. A dolgozók saját erejükből és OTP kölcsönnel 2393 lakást épí­tettek, a többi állami költséggel ké­szült. — A Miskolci Sertéstenyésztő Vál­lalat dolgozói becsülettel helytálltak a hatodik békekölcsön jegyzésnél. Az elmúlt évi jegyzéshez viszonyítva ezévben átlagosan 180 forinttal je­gyeztek többet a dolgozók. — KÖZEL 24 MILLIÓ forintot fordít államunk a jövő évben a borsodi tsz-ek megsegítésére, ku­tak, utak, öntözőtelepek, pajták, istállók építésére és gyümölcsösök telepítésére. ■— A kazincbarcikai városi tanács pénzbírsággal sújtott néhány jogo­sulatlan iparüzőt. Bodnár Józsefet 800, Pásztor Miklóst 600, Illés Ist­vánt pedig 500 forintra büntette kon­tárkodás miatt. — A LENIN KOHÁSZATI MŰ­VEKBEN az egy főre eső átlagos havi kereset az elmúlt évben 1314 forint volt. Ezév szeptemberében az átlagos kereset 1380 forintra növekedett. A ToTo elmúlt heti nyeremény alapja meghaladta a 2.200.000 forintot. 12 találat 11 találat 10 találat TOTÓZZÉK 9556.— forint, 430.— forint, 66.— forint. NYERHET! — A sátoraljaújhelyi járási tanács híradója beszámol a járás életé­nek legfrissebb eseményeiről. A híradó jelenti, hogy az adóbevételi terv teljesítésében a szeptember 8-i állapot szerint Alsótnegmec köz­ség halad az élen 117 százalékkal megelőzve Felsőberecki községet, amely 101 százalékot teljesített. A versenyben Füzérkajata község az utolsó Kisbozsva és Füzér mögött, Az adómegbizottak versenyében Mán Dezső eredménye a legjobb, az adófelügyelők között Székely Andor neve áll az élen. * A kisiparosok helyi csoportja értesíti taeiait, hogy a Széchenyi u. 61. szám alatt meenvilt a KIOSZ klub. ahol az állandó biiffét a vendéglátóipar szolgáltatja. Nyitva: délután 4-tp! este 10 óráig. Vezetőség. — A Szakszervezetek Megyei Klubja (Kos­suth u. 1,1.) táncestjeire új látogatási jegyet bocsátott ki. A látogatási iegvek csak DISZ- tagsági könyvre válthatók. 26 éven felüli dolgozók személvazonossági. igazolvánnyal válthatják meg belépőjüket. Látogatási je­gyek válthatók mindennap reggel 9-től dél­után 5-ig. továbbá minden kedden és pén­teken 7-től 20 óráig. Vasárnap október 2-án, 16 órától 19 óráig is adunk ki látogatási iegvet. Szombaton 7 órakor: Egyetemi bál. Szakszervezetek Megyei 1 Klubja. Október elsején nyereménybetét sorsolás lesz Békéscsabán Október elsején kerül sor a nye­reménybetétkönyvek újabb sorsolá­sára. A 17. sorsolást Békéscsabán, a szakszervezetek megyei tanácsa, nak kultúrtermében rendezi az Or­szágos Takarékpénztár. A sorsoláson valamennyi szep­tember 29-ig váltott nyeremény- betétkönyv egyenlő eséllyel indul- Minden ezer betétkönyv közül egy átlagbetét kétszáz százalékát, kettő átlagbetét száz százalékát, 11 pedig az átlagbetét 50 százalékát nyeri. (MTI) a momrnMS " ---- lJ “ Értesítjük a politikai iskola I. év­folyam, üzemi, járási, városi propa­gandista tanfolyam vezetőit, hogy részükre megyei előkészítő konfe­renciát október 1-én reggel 9 órai kezdettel tartunk a megyei Pártok­tatók Házában (Selyemréti pártis­kola.) MB. ágit. prop. osztály. éjszakai ügyeletes orvosi szolgálat 1. Megye? kórház (telefon: 86—563). 2. Ka­zinczy o. 20. (15—032). 3. Ujdlósgyör 1. o. I sz. rendelő (21—287). Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszaka? készenlét? szolgálat: Mis­kolc. Szabadságtér 2. sz. MalínovszkiJ o. 2. Hejocsaba: Csabavezér o. 68. 6a. Ujdiósgvór. Mar* Károly a. 38. szám alatt? gyógyszertár átalakítás miatt zárva. Helyette a Diósgyorvasgyár. Rózsa Ferenc u. 13. szám alatt? 19/91. számú gyógyszer- tár tart állandó ügyeletes szolgálatot. IDŐJÁRÁS Várható időjárás pénteken estig: Változó felhőzet, az eső a Tiszántúlon is megszű­nik. Időnkint élénk északi, északkeleti szél. Hűvös éjszaka. Helyenként talajmenti fagy. Envhe nappal. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éiiel 2—5. legmagasabb nappali hőmérsék­let pénteken 15—18 fok között. látogatás a miskolci sportegészségügyi intézetben Egészségünk megvédésének és tes­ünk teljesítőképessége fokozásá­nak leghatásosabb eszköze a sport. Népi demokráciánk nemcsak a bete­lek gyógyításáról gondoskodik, ha- lem — ami ennél is fontosabb — a betegségek megelőzéséről is. Borsod megye és Miskolc városa is Elismerte a testkultúra jelentőségét. \ párt útmutatása nyomán a ta- 'ács példamutatóan kifejlesztette megyénkben a sportegészségügyi há- ózatot. Borsodban a miskolci portegészségügyi intézeten kívül t>z járási sportorvosi rendelő működik. \ sportoló ifjúság nagy tömegben keresi fel a sportegészségügyi inté­zetet. ahol havonta átlagban ezer sportoló esik át rendszeres ellenőrző vizsgálaton. Ugyanennyi ellenőrző vizsgálatot tart a vidéki hálózat is. Amíg az első ötéves terv megkez­dése előtt egy váró és egy rendelő helyiségből álló intézet látta el a sportorvosi munkát, ma már Mis­kolcon működik a vidék legjobb és legnagyobb sportegészségügyi inté­zete. Három rendelőhelyiség, korsze­rű vetkőzőfülkék, laboratórium, röntgen és gyógyászati szobák szol­gálják a sportolók egészségvédelmét. Dr. Petró Sándor vezetőfőorvossal az élen a város legjobb szakemberei végzik nagy lelkiismeretességgel, tu­dományos alapossággal a sportolók vizsgálatát, 15.000 sportoló nyilván­tartását vezetik rendszeresen a mis­kolci intézetben. A sportháromszög: a sportoló, az edző és a sportorvos a legnagyobb egyetértésben dolgozik hogy testileg és szellemileg edzett sportolók nagy tömegei álljanak munkára és harcra készen a béke frontján. Alig van olyan sportoló Miskolcon, aki ne ült volna ugyanígy szemben az intézet rendelőjében Petró főorvos elvtárssal, ne érezte volna emberi, baráti segítségét. A Tóth Pál utcai pajtások Demeter Sándorné tornatanár felügyelete mellett vidáman várják, amig sor kerül a sportorvosi vizsgálatra. (Kisgyörgy Pál felvételei!! ■ IMM'iim ■ --------­Megyei tanácstagok fogadóóra! október 1-iöl október 31-ig Kiss Bertalan 2-án 9 órakor Qirincs köz­ségben. Bialkó Gábor 2-án 14 órakor Sza­lonna, Varga Elemér 2-ián 15 órakor Putnok, Dobi Lajos 2-án 10 órakor Alsótelekes. Nagy Anna 5-én 10 órakor Sajóörös. Veszprémi Lukácsné 7-én 10 órakor S'ajópálfalva, Ko­vács K. József 7-én 19 órakor Ujcsanálos, ifi. Bálák István 8-án 14 órakor Bodrogszegi, Miivó István 9-én 8 órakor Baktakék. Pe- csenve István 9-én 15 órakor Encs. Fekete Ferenc II-én 17 órakor Pere. Nevelős László 11-én 10 órakor Ináncs. Fekete Ferenc I3-án 17 órakor Hernádbüd. Baranyi István 15-én 8 órakor Viss. Galkó Laios 15-én 10 órakor Edelénv, Gödri Géza 15-én 16 órakor Hemádnémeti. Stipula Mihály 16-áp 10 óra­kor Erdőhorváti, Tóth Barnáné 19-én 17 óra­kor Tiszaladánv. Kiss Berta-lan 19-én 19 óra­kor Mezőkeresztes. Németh Imre 20-án 9 órakor Ónod, Olasz József 20-án hl órakor Mezőkövesd. Dakos Zsigmond 23-án 8 óra­kor Alsó-Felsőberecki. Tóth Barnáné 25-én 17 órakor Tokaj. Berta István 26-án 14 órakor Kistokai. Kriston Géza 26-án 17 óra­kor Tiszakarád, Tóth Benjámin 28-án 18 órakor Ózd III. kér. Csesznik István 30-án 14 órakor Vizsoly, Horváth János 30-án 9 óra­kor Mezőcsát. Szabó János 31-én 16 órakor Mezőzombor. Gvörgy Károly 31-én 10 órakor Pácin. Vámos Béla 16-án 9 órakor Hódos- csépánv. dr. Dienes Endre 18-án 12 órakor Tornabarakonv. Dobó József 19-én 18 óra­kor Mezőkövesd. BÉKE. Szeptember 29—-október 5: Pármai kolostor. I. rész. Szeptember 30-án és október 5-én dél­előtt 10 és 12 órakor is: Párrnai kolos­tor. I. rész. Kezdés: 4. 6. 8 óra. KOSSUTH. Szeptember 29—30: A nagy ki sértés. Kezdés: fél 4. fél 6. háromnegyed 8 óra. FÁKLYA. Szeptember 30—október 2: Dísz­előadás. Kezdés: 6. 8. vasárnap: 4. 6. 8 órakor. TÁNCSICS. Szeptember 29—október 2: Pártnai kolostor. Kezdés: 5. 7. 9 óra. UJDIOSGYÖRI BÉKE. Szeptember 29-30: Bátrak arénája Kezdés: fél 6. fél 8 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. Szeptember 28-30: Én és a nagyapám. Kezdés: 6 óra HEJÖCSABA. Szeptember 30—október 2: Aki a feleségét szereti. Kezdés: 7. vasárnap: 3, egynegyed 6. fél 8 óra. MŰVELŐDÉS HAZA. Szeptember 29—októ­ber 4: Gázolás. Kezdés: 5. 7. vasárnap: 4. 6. 8 óra. NÉPKERTI SZABADTÉRI. Szeptember 30: Jó reggelt. Utolsó előadás. Kezdés 8 órakor. eSZAKMAGYAPORSZAO A Magyar Dolgozók Pártfa Megyei Bizottságának napilapja: Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Földvári Rudolf. SZERKESZTŐSÉG: Miskolc. Széchenyi h. 8ő. Telefonszámok: 15-015. 15-016. 15-017 KIADÓHIVATAL: Miskolc. Széchenyi u 30 Telefon: 15—907. 35-007. Terjesztik: a Megyei Postahivatal Hírlaposz tálva és 9 hlrlapkézbesftő postahivatalok. FlöFI/etéc- nostahivatqfokná? és kézbesítőknél Borsodmegve? Nyomdaipari Vállalat. _____ Miskolc, . . Felelős nyomdavezető: Koszt! Cafat» Rendelet a vadászati idénv és a tilalmi idők megállapításáról A földművelésügyi miniszter ren­deletet hozott az 1955—56. évi va­dászati idény és a tilalmi idők meg­állapításáról. A rendelet értelmében egész évben szabad vadászni többek között rókára, görényre, menyétre, hermelinre, hörcsögre, ürgére, sün- disznóra. kóborkutyára, verébre, dol­mányos varjura, szarkára, héjára, karvalyra. A nyulra november 1 és január 22. között, a fácánkakasra október 15 és január 1 között szabad vadászni, fogolyra pedig szeptember 15-től november-1-ig csak Bács—Kis­kun-Békés, Csongrád, Hajdu-Bihar, Pest és Szabolcs megyék egyes — a megyei tanács által megállapított fo­golydús részein. A kilőhető mennyi­séget a megyei tanács mezőgazdasá­gi igazgatósága ugyancsak területen- kint határozza meg. A fenti korláto­zás azért szükséges, hogy a mezőgaz­daság kártevőit igen nagy számban fogyasztó fogolyállomány a kívánt mértékben felszaporodhasson. A rendelet szerint szarvasbikára szeptember 1-től október 31-ig, szarvastehénre szeptember 1-től ja­nuár 1-ig, őzbakra május 1-től ok­tóber 16-ig szabad vadászni. A madarak tojásainak, fiókái nak, továbbá a vadak fiainak szedésére, illetőleg befogására az illetékes me­gyei mezőgazdasági igazgatóság, il­letve az illetékes állami erdőigazga­tóság adhat engedélyt. A vadászok, továbbá a vadászbri­gádok és a vadásztársaságok vadász- mesterei, valamint az állami keze­lésben lévő vadászterületek kezelői a lelőtt vadakról lőjegyzéket kötele­sek vezetni. A lőjegyzéket 1956. feb­ruár 5. napjával le kell zárni és a szákfelügyeletet ellátó szerveknek meg kell küldeni. (MTI) DÉRYNÉ SZÍNHÁZ Ma este 7 órakor: LÉGY JO MINDHALÁLIG. Heti műsor: Szombat: Légy ió mindhalálig. Vasárnap délután 3 órakor: Párisi vendég. Vasárnap este 7 órakor: Légy jó mind­halálig. Apróhirdeiesek Apróhirdetéseket péntek délig vesz fel a kiadóhivatal. Apróhirdeté­sek díja szavankint hétköznap 1 forint, vasárnap 2 forint. — Leg- kisebb hirdetés 10 szó. Gyermekszerető idősebb asszonyt keresek, aki a háztartást is vezetné. Jó­zsef A. telep 4/16. Kassai József. 5133 A Patyolat vállalat azon­nali belépésre kazánfűtőt, keres. Jelentkezni lehet a vállalatnál. Sztálin u. 40— 42. 1920 Állami gazdaság agronó- must és anyagkönyvelőt ke­res. Dicházai ÄG. Homrogd. 1919 ­Keresünk. két üzemi gyakorlattal biró villanysze­relőt október 1-i belépésre. Miskolci Pamutfonó, József Attila u. 62. 1918 Műszaki osztályvezetőt és telepvezetőt keresünk. Rö­vid önéletrajzot kérünk Mis­kolc. posta fiók 67. címre küldeni. 1911 Buksi kötőgép kitűnő ál­lapotban teljes felszerelés­sel. juhgvapjut is köt, el­adó. Zájácz. kötődé. Aranka u. 2. Tizeshorivéd utcai vil­lamosmegállónál. 5132 Bútorozott szoba 2—3 személy, fe/agy diáklány részére kiadó. Farkas Ká- «ofv tt; 18 sz. 5180 Rádió javítását, eladását, cseréiét gyorsan előnyösen vállalja. Világvevő Orion rádió eladó. Feid, Széchenyi u. 36. udvarban. 1924 Vattán 5 hold föld eladó. Érdeklődni Albori u. 12. 5149 Bádogos és festő szak­munkásokat felvesz a 34. sz. Állami Építőipari Vállalat. Miskolc. Gózon L. u. 19. munkaügyi osztálya. 1933 Férfinek szállást adok. Arany János u. 10. sz. 3-ik ajtó. Érdeklődni délután. 5155 200-as NSU motorkerék­pár sürgősen olcsón eladó. Andoruti bérház. II. lép­csőház. 5169 Eladó 43-as birgerli és 6-os vaskályha. Városház­tér 3. jobbra 3. 1927 Eladó uj dió teleháló szo­babútor. Széchenyi u. 63. sz. 5130 Üres szobát esetleg mel­lékhelyiségekkel keresek. Címeket „Tisztviselőnő” je­ligére Állami Hirdetőbe. 1923 B Melegágyi ablakkeret 150x 125 cm. méretű. 46—48 mm anvagvastagságú, sarok­vassal ellátva, festve (üveg nélkül) bérmentes vasúti küldéssel azonnali szállí­tásra megrendelhető. Ker­tészeti Magtermeltető és Vetőm a gell átó Vállalat. Bu­dapest. VII. Rottenbiller u. 33. Ára darabonkint: 100 Ft. Egyéni termelőknek után­véttel szállítjuk. 1929 Eladó új férfikerékpár, 2 darab topolvabetétes ágy, vitrin, ruhaszekrény, kony­haszekrény. Megtekinthető naponta 12—4 óra között. Bacsó B. u. 75. 5154 Keresünk azonnali belé­pésre ácsokat, vidéki mun­kára. Szállás, háromszori étkezés biztosítva. Jelent­kezni lehet Sertéstenyésztő és Hizlaló Vállalat műsza­ki irodáján. Miskolc, Parti­zán u. 21. 1934 Fájdalommal jelentem, j hogv férjem, LUX BÉLA nv. tanár szeptemberi 28-án elhunyt. Temetései ma délután 3 órakor a| mindszenti ev. temető ra-| va talozójából. Lux Béláné. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom