Észak-Magyarország, 1955. augusztus (12. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-28 / 202. szám

2

esZAKMAGTAlStmSZAG

Vasárnap, 1055. augusztus 28,

/Mint derült égből a viliim — úgy \JlL ért bennünket azon a tavaszon

Bence János — vagy ahogy mi hívtuk — Janek halála. Nincs tra- gikusabb, mint ha 19 éves, élete virágjában lévő ifjút visz el az élők sorából végzetes baleset, öregemberre azt mondják, ha lehunyja a szemét, hogy élt már eleget. A középkorú családost siratja ugyan asszonya, gyermeke, de legalább volt miért élnie. Janeknak azon- ■ ban rövid volt az élete. Anyját tartotta, két húgát iskoláztatta. Derék volt, okos, szépszál .és csupa vidámság, erő, talán a legkülönb köztünk.

Abban az időben a mi ifi-csopor- tunk már úgy összekovácsolódoit, hogy szét sem lehetett verni. Együtt töltöttük estéinket. Együtt jártunk vasárnaponként kirándulni. Janek volt a sportosunk. Értett a röplabdához és a focihoz, s csaknem minden más sportághoz is. Jól énekelt és Csehov Háztűznéző- jében az apát alakította. A szerep ugyan éppenséggel kevéssé illett pisze, jóindulatú, örökmosolygó arcához, nevető szeméhez, de részt- vett benne, mert mindenben „benne volt“, a sztálini 200 százalékos műszakokban és a pentelei rohammunkában, az éjszakai választási plakátragasztásban és a 30 kilométeres fárasztó túrákban egyaránt. Legnagyobb szenvedélye a barlangkutatás volt, meg a szikla- mászás. Etéren ügyességét senki sem múlta felül.

Egy májusi vasárnap az ördögorom szikláinál játszottunk. Janek lába alatt alig 3 méterre a szakadék fölött megcsúszott a kő, leszédült és többet nem bírt megmozdulni. A mentők súlyos gerincsérülést állapítottak meg, másnap a kórházban végleg elveszítette eszméletét, többet magához sem tért, három nap múlva meghalt,

0 :ak egyszer sikerült még szót váltanunk vele. Hétfőn délben öten meglátogattuk. Körülátl- tuk az ágyat, amelyben ott feküdt halálos sápadtan. Arcvonásait komorrá tette a fájdalom. Csak a szeme csillogott, kissé megtört fénynyel, mosolyogni már nem tudott. Ajkai kínnal, botladozva formálták a szavakat. Idegrendszerének bénulása már a beszélőszervek télé közeledett. Tulajdonképpen csak hangtalanul suttogott, a szótagokat mi olvastuk le a szájáról.

— Eljöttetek... utoljára?... Látjátok?... Én elmegyek... — Aztán emberfeletti erőfeszítéssel felemelte a hangját, s szemén látszott, hogy fontosat akar mondani. Köze lebb hajoltunk hozzá, hogy égy szót se veszítsünk abból, amit mond. — Gyerekek.., ti... ti temesselek. . . a magunk módján. .. a ml dalainkkal.., munkás gyász- indnlóvat! ...ne más...

Többet nem szólt. Az ápolónő fd tuszkolt bennünket. Csak Fekete Erzsi maradt ott, a porcéllánbőrü, szőke, ábrándos-szemű Erzsi, akit Janek szeretett és akivel járt. Vele beszélt utoljára Janek. öt hívta csak, amíg eszméletén volt. Nem tudja meg soha senki, mit suttogott néki utoljára. Erzsi sem mondja el az életben soha. Janek halála után (úgy mondják) vagy másfél évig nem fogta meg fiú a. kezét. gyászolt, míg az idő és az élet fel nem oldotta a szívére kövesedö bánatot.

Esténként a körzetben, ahol a zsivaj máskor majd szét feszítette a falakat, — csend honolt. Halkan vitattuk a baleset körülményeit, a család fájdalmát, miért és hogyan következett be a tragédia. Beszéltünk Janehról, s jó tulajdonságai, szeretetreméltósága most még jobban megnőttek szemünkben, még- inkább mardosta szívünket a fájdalom.

Aznap este, amikor végleg eltávozott közülünk, csak némán ültünk a nagyasztal körül. A kínos csendben mindenkinek csak gondolata volt, de szava nem.

Erdős, a titkár csak néha pró- hálta valahogy felkelteni más iránt az érdeklődést, de nem ment. Janek emléke semmi más témának nem engedett teret. A hosszú „Fi- cek“, akit Janek a ligeti „zsugá- sok“ közül agitált a körzetbe és könyvet adott a kézébe, magába- roskadtan ült. A vézna, félénk „Nyuszi", Janek védence, értetlen szomorúsággal meredt maga elé. Tekintetében 1 urcsálló töprengés: hogy vihette el a halál az erőst, az életre termettet, hogy hagyta itt őt; a szívbajos, gyönge tűdcjü- csontú Nyuszit? Furcsa.. . Ö nem kellett neki. Igen, különös az élet, s a halál .. A 16 esztendős Bordás Kati, aki titkosan és reménytelenül szerelmes volt Janekba, s akiről ezt mégis mindenki sejtette kö- z<:lünk, magábafelcdkezve mór-' zsoloatta az asztalterítő rojtjait, éő-v-re elvesztett álmokat, meffva- soha meg nem. r>aló- s-' ’ vágyakat temetett magába.

P a kis. okos Erdős, a titkár, Jan0k legjobb barátja, a komoly. meggondolt. Erdős, aki szinte kiegészítette Janeket, — 6 vott

SÁNDOR LÁSZLÓ:

BENCE DÁNOS TEMETÉSE

az, egyetlen, aki lelket próbált önteni a társaságba. Azt ismételgette, hogy az élet megy tovább és ne. künk is, bármekkora a bánat, túl kell tennünk magunkat rajta. És együtt ültünk össze, hogy megfogalmazzuk a búcsúbeszédet, hogy elmondjuk, mennyire szerettük, milyen becsületes volt. Nagy gonddal kicirkalmaztuk a beszéd mondatait. Nagyon szépen összehoztuk, ünnepélyes, magvas gondolatok voltak benne, szinte filozofikus mélységben a halálról, aminek — bármilyen fájó is, s bármennyire szép is ak élet — egyszer csak ?l kell jönnie. Próbáltuk a családot is vigasztalni, s együttérzésünkről beszéltünk.

Felmentünk még aznap este Bencéikhez, hogy teljesítsük Janek akaratát. Ml akartuk temetni. Bence néni. akinek arcát vörösre marták a könnyek, most Csak halkan üdvözölt. Fel sem kelt, csak a hok- kedlire mutatott. A két lány, — barátunk, Janek húgai — most halkan tett-vett.

— Szóval... a temetés miatt..-, amiatt Jöttünk, hogy mikor temetik? — törte meg a csendet Erdős.

— Holnapután, fiam. Kettőre rendelte ki a nagyapja a papot. Rendes temetést akarunk, erre még telik az erőnkből. A nagyapja vallásos ember, imádta az unokáját, hadd teljesüljön a kívánsága.

Erdős vitázni akart és elmondta volna, hogy Janek a karain, más volt, s a mi tervünk is, de Varga, a küldöttség másik tagja, meg jómagam is, rdnoatt.uk a kabátújját a tapintat miatt, hiszen tudtuk, a rokonság akaratát is figyelembe k<-n venni. F.rdős tehát vem kötötte az ebet n. karóhoz, hanem csak. ayámc-ltalanul motyogta:

— Tetszik tudni. mi... a Jancsi, a fiúk, meg a lányok.., valameny- nyien... szóm1. m{ is. tetszik tud- ni. hogy szerettük a Jancsit... szóval. segítenénk, ha lehet... szóval...

— NOVELLA nagyon szívesen, ahogy telik az erőnkből

— Nem. Nagyon köszönöm, fiúk, dehát boldogulunk magunktól, — szakította félbe Bencévé. S miközben az összeázott, nedves zsebkendőcsomót gyűrögette az ölében, föl sem emelte tekintetét.

Kényszeredetten meghajoltunk, köszöntünk az ajtóból és kifordultunk. Ica utánunk szaladt, de a folyosó közepén megtorpant, onnan mondta:

— Jó, hogy meglátogattatok. Énnekem már egészen más most. Igen... de okosan tettétek, hogy nem vitáztatok, jobb így — bár... szegény Jancsi, ha tudná, hogy így temetik.

f> s eljött a temetés napja.

Lé CsaJtncm 300-an kísérték a halottaskocsit komor ünnepélyességgel. Szitált az eső, az idő is gyászba hajtott. Soká áasorogtunk a halottasház előtt. Előbb a közvetlen rokonok tekintették meg a ravatalt, az asszonyok halkan, szí- pakolva állták körül a koporsót. Csak néha hallatszott egy-egy teles’"!;!/) zokogás. De később a halottasház csendjét mind erősebben vert: fel egy szakadozottan hörgő, erős férfihang:

— Atyám, istenemI Miért büntetsz. versz, ostorozol engem, bűnös lélek vagyok, de mekkora az én bűnöm, hogy maovam szakasztottad? Letörted a fáról az utolsó haltest. Verjél, büntessél, de mé-t szaJdtottad le utolsó reménységem!? — S a hörgő kangot tomva dübörgés követte, ahogy az üvöltő imádság közepette az öreg Bence szakadatlanul mellét döngette, s jajgatva kiáltozott istenéhez — óh atyám, miért büntetsz így engem?

Ahogy elvonultunk a. ravatal mellett, leginkább 6 vésődött emlékezetembe. ahogy ott térdel, s térti ősz üstökét, hullanak könnyei, rázza a testetreszket.tető férfisírás, Janókra csak rápillantottam. Oly

borzalmas és annyira nem az övé

volt a viaszos arcszín, a megnyúlt

orr, a lefittyedt ajak, hogy tüstént elfordítottam fejem. Hadd maradjon az én emlékezetemben a másik, az élő Bence János, ne, ne ez az idegen, ez a megváltozott1 Aztán körülállták a sirt. A gyászoló nép különös módon széjjelvált. Egyik oldalra a rokonok álltak, meg a Molnár-utcai ház lakói, akiket többségükben nem sok szál fűzött az élő Bence Jánoshoz. Másik oldalt pedig mi, Janek barátai a körzetből, meg a kiscszterga dolgozói, Janek munkatársai.

ff pop — magastermetű, 40 év ^ körüli férfi, szalma szín hajjal, erőteljes vonásokkal — amikor megérkezett, egyenként kezet- fogott a legközelebbi hozzátartozókkal. Az anyának vállára is rátétté a kezét és úgy mondta:

— Isten útjai kifürkészhetetle- nek. Bele kell nyugodni az ő bölcs akaratába. Talán e próbatétel valamennyiünk okulását szolgálja.

Az anya értetlenül nézte, mintegy magyarázatikérőn. Okulásul? Oku- sul?! Hogy az 6 fiának halála okulásul szolgálna?.,, Hiszen az ő életének értelmét, boldogságát, javát vitte el, — oktalanul. — Okulásul!? Szenvtelenül, a kínba rettent és kővémeredő lélek fájdalmával hallgatta és nézte végig a gyászszertartást, nem énekelte a zsoltárt sem, csak maga elé meredt. torzult fájdalommal könnybefáradt orcával s úgy hallgatta, mit beszél a pap.

Eleinte teljesen nyugodtak voltunk. Természetesnek, sőt szükségszerűnek láttuk — eredeti elképzelésünk ellenére —, hogy teljesedjék a rokonok akarata. A vallásos ceremónia nem háborítja a halott békéjét, úgy sem hallja.., És ő valóban nem hallotta, de hallgatták mások, a rokonok, a házbeliek, s a kegyelettel kijövő fiatalok. Igen, ők hallották, fin magam nem

EGYSZERŰ SZÁMADÁS

Borsod-Abauj-Zempléft dolgozó parasztjainak helyzete az elmúlt 10 év alatt gyökeresen megváltozott. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint 'az, hogy megyénkben eddig 240 termelőszövetkezet alakult. A falu dolgozói közül 11.917-en léptek be a tsz- be, hogy ott könnyebb munkával, társas gazdálkodással jobb életmódot biztosítsanak fhaguk és családjuk részére. TermelőszövetkéZétéiftk között már nyolc milliomos van a borsodivánkai Petőfi és József Attila, a karosai Dózsa, a keeznyétení Szabadság, a taktabáji Béke, a tisza- iuci Vörös Hajnal, az emődi Szabadságharcos éS a szentistvárti Béke, Olyan eredményeket értek el ezek, amelyek hatására egyre jobban erősödik a termelőszövetkezeti mozgalom. Egyre több dolgozó paraszt — aki idáig csak kívülről szemlélte az új életet, s határozottan nem mert igent mondani — belép a jől működő, régi termelőszövetkezetekbe, vagy pedig új tsz-t alakit. Megyénkben ez évben 2.177 taggal erősödtek a termelőszövetkezetek, 22 új tsz és 58 előkészítő bizottság alakult és csak az elmúlt két hétben 255 család választotta a közös gazdálkodás útját.

Az egyénileg gazdálkodó parasztok — még a középflarasztok is — szemmel tartják a helyi, vagy szomszédos község tsz-énék működését, összehasonlítják a maguk és a tsz tagok munkáját, eredményéit.

Legtöbben arra a megállapításra jutnak, hogy a termelőszövetkézétek jelentős részében a tagok életé óbb, gondtalanabb, mint az egyénileg gazdálkodóké. Itt-ótt az egyéni gazdálkodó és a tsz valamelyik kö- 2-P sen dolgozó tagjának évi keresete között nem nagy a különbség, néhány száz, vagy egy-két ezer fo- int, de mennyivel több munkát fordít rá az egyedül küszködő és menynyivel könnyebben, kényelmesebb n dolgozik a közösben a szövetkezeti tag!

Hogy ez mennyire így van. legjobban a példák bizonyítják. Oláh József tiszakiarádl kőzépparaszt az elmúlt gazdasági évben — azaz 1953. októberétől 1954. októberéig — 10 hold 73 aranykoronáé földön gazdál- odott. Harmadmagával művelte a 'öldet. Géni munkát nem vett igénybe, két tehénnel szántott, vetett és hordott. A községben jó gazdának -számít, az egyéniek közül'« szánt, vet elsőnek. Földje ápolt, növényeit nem lepi el a gaz, a dudva. Szereti a földet. De mindez Pirkadattól késő éjiéibe nyúló munkát igényel. Nem könnyű dolog egyszerre aratni és ga- zólőkapálást Végezni, közben a házatáját is rendbetartani; gondolni a a hízó időbeni beállítására, a tej, ba1 romfi, tojás, stb. beadására, az állatok etetésére, tisztántartására .;. ús lehetne még tovább sorolni, hogy mi mindenre.

Készítsünk rövid számvetést: mi termett az elmúlt évben Oláh József 10 holdján, mennyi volt a beadás, az adó, a biztosítás, a földjáradék, mi lyen értékű termény maradt Oláhék saját használatéra? A cséplési eredménylapon feltüntetett adatokból kiderül, hogy Oláhék jövedelme tavaly a következő volt:

1 Beszolgáltatott termény után -*•* k> pott pénzösszeg:

32.— Ft zab 75.— Ft árpa 155.61 Ft búza 113.94 Ft rozs 133.64 Ft kukorica 288.96 Ft napraforgó

779.15 Ft

/. megmaradt termény hívata- szabadplaci áron átszámított értéké:

548.80 Ft

1.188.25 Ft 4.248.30 Ft

1.190.— Ft 6.720.35 Ft 2.100.— Ft 2.092.80 Ft 152.— Ft

zab

árpa

búza

rozs

kukorica

burgonya

napraforgó

bab

18.240.50 Ft

A 10 hold föld után számított ösz- szes jövedelem tehát:

18.240.50 Ft 779.15 Ft

19.019.65 Ft

Ebből az összegből levonandó még a biztosítás, az adó és földjáradék összege, 5.000— forint. Oláh József elmúlt évi tiszta Jövedelme tehát 14.010.85 forint volt.

Másik példának végyünk ugyanabból a közséebő! egv termelőszövetkezeti tagot. K. Tóth Sándor az elmúlt évben másodmagával' dolgozott a termelőszövetkezetben. Egy év alatt 548 munkaegységet szerzett, amellett még arra is jutott ideié, hogy házat építsen és egyholdas háztáji gazdaságát, tehenét, üszőjét, öt süldőjét és egy anyakocáját rendben tartsa. K. Tóth Sándor, a hajdani zsellér 1949-ben az elsők között

lépett a termelőszövetkezetbe, így akarta ő is a gondtalanabb jövőt családjának biztosítani. Bízott pártban, hitt a kommunisták szavának, s hogy nem csalatkozott, azt a számok bizonyítják. Az 548 munkaegység és az egy kataszteri hold háztáji föld után jövedelme a következőképpen alakult:

1. Munkaegység utáni jövedelem

4.549.65 Ft búza 640.60 Ft árpa 3.360.— Ft burgonya 588.— Ft kukorica 795.20 Ft cukor

1.000.— Ft 5 db vál. malac 4.439.— Ft készpénz

15.372.45 Ft

2, A háztáji gazdaság jövedelme:

5.882.— Ft kukorica 246.— Ft napraforgó 400.— Ft bab

6.528.— Ft

K. Tóth Sándor összes évi jövedelme tehát 21.900 forint és 45 fillér volt.

A két jövedelem közötti különbség is élég nagy. De még lényegesebb különbség az, hogy Oláh József és családja másfél vagy talán kétszer annyit dolgozott az elmúlt gazdasági évbén, mint K. Tóth Sándor és családja.

Ilyen és ehhez hasonló számvetést készítenek megyénk sok-sok községében a még egyénileg gazdálkodók Saját szemükkel győződnek meg arról, hogy a jól dolgozó termelőszö vetkezetben gép! segítséggel, köny- nyebb munkával jobban élnek a tsz. tagok, mint bármely egyénileg gazdálkodó kőzépparaszt.

KUGLER GWENDOLIN

Ti? vagonnal több termés

Befetről, az encsi járás termelőszövetkezeti községéből nagy örömmel közölték a szerkesztőséggel, hogy szombat reggelre befejezték a Cséplé.st. Annál is örvendetesebb ez hiszen tavaly utolsók voltak a járásban. Mint mondották, ebben az esztendőben bőségesebb volt a termés, mint tavaly. Ugyanis a tavalyi 22 vagon helyett, az idén 32 Vágón gabonát csépeltek.

o

is figyeltem kezdetben, Janekra gondoltam, csak az öreg Bence ismét felcsukló zokogása irányította a ceremóniára a figyelmemet,

Ahogy körülnéztem, láthattam, amint a mi gyerekeink mind lej- jeb hajtották fejüket. Bordás Kati zsebkendőjébe takarta arcát, Bence Zsuzsi arcáról patakban szivárogtak a könnyek. Csak a legkeményebbek néztek farkasszemet a tiszteletes úrral, aki mindinkább felemelte monöton fahangját, s mind mennydörgőkben hirdette az igét. A tékozló fiú volt a textus. És én csak akkor kaptam fel a fejem, amikor a pap hangja eres- cendóla vágott át.

k, én jól emlékszem erre a hangra. Mint amikor a reszelő jár a lágyvason, eféleképpen ráspolyozta az 6 hangja is a szíveket. De amikor egy-egy tényt különösen ki akart emelni, akkor hangja megváltozott. Amikor kalapáccsal csapnak rá a dobra, szavai ilyenkor úgy dobbantak bele a különben monoton ritmusba, s a gyászoló embereket arra késztette, hogy felemeljék fejüket, tekintetük összekapcsolódjék az övével, s a sziv°k az ő szenvedélyes mondat ni valójának rabszolgáivá váljanak. Karjait kiterjesztette és éjszin talárjának szárnyai elképesztően hasonlatossá tették a kondorkeselyü- hoz. Ez a hasonlatosság méginkább kidomborodott, amikor előrenyvj- totta jobb karját és mutató-ujját begörbítve vijjogta:

— A fejsze már a fák gyökerére tétetett. Bánjátok bűneiteket testvéreim, Igen, atyámfiai! Ha valakinek száz juhból álló nyája vaon, s egy a nyájból elveszen, vajon nem indul megkeresni azt az egyet? Így ment megkeresni a mi atyánk ezt a szerencsétlen fiút is,* aki tálentomait életében elpocsékolta. Mert támadnak hamis próféták és nagy jeleket tesznek, hogy tévedésbe ejtsék még a választottakat is. óvakodjatok a hamis prófétáktól. akik bárányköntösben jönnek, belül meg ragadozó farkasok. A hamis próféták tévesztették meg az úrnak e bárányát is. Ezért élte botorul életét. Mégis az utolsó ítéletnél az tír jobb oldalára fogja hívni, al})l a juhok állnak, mert megbánta bűneit. Botorul éltem, vallotta az úrnak e báránya, s az úr megbocsátott neki. Jobban örül neki bizonyára, mint a 99-nek, aki el se tévedett. Bánjátok bűneiteket valamennyien, ahogy ez a bűnös szerencsétlen lélek cselekedte!

Az asszonyok szemüket tőrülget- ték, az öreg Bence rángatózva, hisztériásán reszketett. Lányaink nagyrészt lesütötték szemüket, mert hatott rájuk a beszéd, hiszen sokuk ágya fölött még Ott a mdria- kép, s a feszület. Nyuszi idegesen böködte oldalam, s így suttogta: — Mit szólsz hozzá? Mit szólna ehhez Janek, ha hallaná, hogy a halálos ágyán megtért, ó te ég, hogy nem szakadsz le! Nem is volt eszméletén szegény!

Odős a pap beszéde végén Lé összegyűrte az addig kezében tartott és gondosan kidolgozott gyászbeszédet. Aztán zsebébe gyömöszölte. Arca kipirult, lázasvörösen égett. Úgy lépett a Sír elé, hogy megtartsa búcsúbeszédét. Ott rögtönözte.

— Búcsúzunk Bence Jánostól,

barátunktól, ifjú harcostársunktól.

A természet sok talentummal ajándékozta meg, jó, becsületes szívvel, nyílt észjárással, erős kezekkel, s ő jól sáfárkodott velük. Okosan, becsülettel élt. Harc az élet és Ó harcolt, ahogy tesszük mi is. Az életet szerette, s az embereket. Fiatalon halt meg, nem tehetett többet, mint amit tett. De nem lehetett megbánni valója, mert értelmesen élt. Emlékét pedig ne gyalázza, becsmérelje senki! Hazug az, aki a tiszta szivet, a halott becsületét befeketíti. Annak a mi ifjú seregünkkel gyűlik meg a baja, Bence János, nyugodj békében. Úgy élünk, ahogy te, s megvédjük. emlékedet!

Nyuszi arca kisimult, s a többiek is a hátunk mögött nyugodtan tekintettek előre. Valaki közülünk dalba kezdett s a. dalt nií is mind többen vettük át. Nem csengtek össze pontosan a hangok, mégis fájdalmas mélabúval szállt az ének. Az a disszonancia pedig, amit egy-egy csukló hang okozott, még tneqrázóbbá tette megemlékezésünket. Szállt az ének a sírok között. A szellő zengve emelte a zöld hantok, a pihenő halottak fölé ünnepélyes akkordjait:

„.. .mertrel)Ő az új élet, s szép, új világ, mely életre kelti sok hős fiát, kik meghaltak akkor.

majd élnek velünk,- emlékük meaőrzl a mi hű szívünk,“

J* a könnyei Bencéné^ nek is. véglgpatakzottak orcáién és miközben, torkát a .sírás fojtogatta, a könnyek lemosták szívét.