Észak-Magyarország, 1955. július (12. évfolyam, 154-179. szám)

1955-07-27 / 175. szám

4 ßSZAKMAGTA’KOItSSAG Szerda. K53. július Zfc HÍREK. Semutatkoaott a miskolci közönségnek a prágai Vtach-zenckar í csehszlovák—magyar kultúrkap- eoolatok fejlesztése érdekében hazánk­ban szereplő csehszlovák Vlach-zene- kar és vokálkórus hétfőn Miskolcra látogatott el. Az együttes tagjai a koradélutáni órákban autóbuszon ér­keztek megyénk székhelyére. A város dolgozói nevében Bogár Károly elv­társ, a városi pártvégrehajlóbizottság kulturális osztályának vezetője üdvö­zölte a baráti nép fiait. Az együttes hétfőn este a Díryné Színházban két előadáson mutatkozott be a város közönségének. A Vlaeh- zenekar és a vokál-kórus iskolapéldá­ját adta. hogyan lehet dzsesszt ját­szani ízlésesen, a ritmustalan, vad tánczenei módszerek mellőzésével. Be­mutatott. jónéhány számot a világ tánczene-költészetéből és több ismert csehszlovák táncdalt. Műsorának ked­ves színfoltja volt, hogy a magyar táncdalok bemutatásánál a négy Allan Sisters és Cortez táncdalénekes ma­gyarul énekeltek néhány számot. A mintaszerű összjátékú zenekar, amely­ben a fúvós hangszerek: pisztonok, szakszofonok. pouzonok uralkodnak, Vlach mintaszerű vezetése mellett azért is válhatott világhírűvé, mert tagjai kiváló zenészek, közöttük több neves zeneszerző is játszik. Miskolc közönsége hálásan fogadta a 23 tagú tánczenekar és vokálegyüt- tes vendégszereplését és viharos Tap­sokkal köszönte meg szép előadásu­kat. A közönség kérésére több számot meg kellett ismételniük. — Közel 100 új belépővel erősöd­tek júliusiban megyénk termelőszö­vetkezetei. A hónap első három he­tében 91 család 99 tagja, 300 hold földterülettel lépett be a borsodi termelőszövetkezetekbe. — A városi tanács népművelési állandóbizottsága társadalmi mun­kában vállalta a népkerti szabadté­ri színpad rendbehozását. Az állan­dóbizottság 20 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett, mely összegből egy új pénztárfülkét épí­tettek. — 22 miskolci üzem kuitúrcso- portja látogatja a tsz-eket és az egyénileg dolgozó parasztokat az aratás es cséplés idején, ezzel járul­nak hozzá az aratás, cseplés és be­gyűjtés sikeres végrehajtásához. — Miskolc város helyiipara 1955. első félévében 3.778.000 forint érté­ket termelt, a múlt év első félévi 2.595,000 forint értékkel szemben. Egy év alatt a termelési érték 45.6 százalékkal emelkedett. — A várospolitikai fejlesztési terv keretében, a végrehajtóbizott­ság javaslatára, a hejőcsabai Béke tsz. kezelésében mintegy 35 katasz­teri holdon halastavat létesítettek. A halastó már ebben az évben kö­zel 130 mázsa hallal javítja Miskolc húsellátását. — A sárospataki járás hat közsé­gében hétfőn estig befejezték az aratást. Az elsők között fejezte be az aratást Hercegkút, Vámosujfalu, Károlyfalva és Zalkod dolgozó pa­rasztsága. A járás termelőszövetke­zetei közül az olaszliszkai Rózsa Fe­renc és a tolcsvai Harcos jelentette elsőnek az aratás befejezését. — Rúd ahány án még egy bányász - lakótelep épül 100 család részére. A telep tervei a bányásznapra készül­nek el. — Uj rádiókészülékek mintapél­dányai készültek el az Orion-gyár- ban. Az új rádiókészülékeket nyo­mógombos hullámváltóval és Novai rádió-csövekkel szerelték fel. A ne­gyedik negyedévben megkezdődik a sorozatgyártás. — „lltak és állomások“ címmel Julius Fucik válogatott írásaiból ösz- szeállitott könyv jelent meg néhány napja az Ifjúsági Könyvkiadó ki­adásában. A, kötet a nagy cseh ha­zafi Szovjetunióról és az 1930-as évek Csehszlovákiájáról írott érde­kes riportjait, a csehszlovák kultúra múltjáról szóló néhány tanulmá­nyát s teljes terjedelmében az „Üzenet az élőknek" című művét tartalmazza. — A városi tanács kérte a Borso­di Szénbányászati Trösztöt, hogy biztosítson hitelkeretet Annabánya vízellátási problémájának megoldá­sára. A tröszt megígérte, hogy tel­jesíti a kérést, s így Annabánya rö­videsen jó ivóvizet kap. — A tiszalöki erőmű építése új fe­jezethez érkezett. A vízügyi szak­emberek a magas vízállás ellenére víztelenítették az 1-es turbina akná­ját és a Ganz-Vagongyár munkásai megkezdték az 1-es számú turbina beszerelését. A hatalmas 15 méteres turbina és generátor az év végére ad áramot. — A MAHART-tal kötött szerző­dés alapján ezeregyszáz tonnás ten­gerjárót építenek a Gheorghiu-Dej hajógyár dolgozói. A felszabadulás óta ez az első tengerjáró, amit a magyar hajózás kap iparunktól. A hájókovácsok felajánlották, hogy új gyártmányukat egy hónappal a határidő előtt elkészítik. — Úttörő köszöntő brigádok üd- vözlik megyénkben az aratásban, élen iáró dolgozó parasztokat, terme­lőszövetkezeti tagokat. Mezőköves­den a községet körzetekre osztották, s minden köszöntő brigádnak meg­van a maga területe. Az élenjárók neveit a népművelési csoport közli az úttörővezetőkkel, akiknek irá­nyításával a köszöntőbrigádok fel­keresik. üdvözlik a község legjobb­jait. Hasonlóan működnek a köszön­tő brigádok a megye sok más köz­ségében is. — Az edelényi Alkotmány tsz és a Kossuth tsz tagsága már teljesítette egész évi kenyér- és takarmányga­bona beadását. Orosz István edelé­nyi dolgozó paraszt. a tsz-ek példá­ját követve elsők között teljesítette 540 kilogramm takarmánygabona be-, adási előírását. . — A moszkvai Szatíra Szinház műsorára tűzte Jean-Paul Sartre „Nyekrasszov" című darabját. A darabot Ilja Erenburg és O. Szavics fordította orosz nyelvre. — Argentínában nagy sikert ara­tott Veres Péter ^Próbatétel“ című művé, amely most jelent meg spa­nyol nyelven a Buenos Ayres-i Pro- cyon könyvkiadónál. — Herbolya bányatelepen virág­zó kulturélet van. A bánya kultúr- otthonának színjátszói most vendég­szerepelni mennek, július 30-án a nyíregyházi szabadtéri színpadon lépnek fel műsorukkal. — Eljegyzési hir. Nagy Anna taní­tónő és Soltész Bálint forg. ellenőr július 26-án tartották eljegyzésüket. (Minden külön értesítés helyett.) A „Mese a cirkuszban“ Diósgyőrött Az utóbbi évek cirkuszidényeinek talán legsikerültebb műsora a „Me­se a cirkuszban“, amely újszerűsé­gével, látványos, vidám, zenés szá­maival nemcsak a fővárost hódítot­ta meg. hanem a vidék közönségét is. A pompás műsort mindenütt nagy tetszéssel, elismeréssel fogad­ják. így volt ez néhány héttel ez­előtt Miskolcon is. Most mielőtt az ifjúsági cirkusz elhagyná megyén­ket. néhány napra visszatért váro­sunkba, s az újgyőri stadion mel­lett szerepel estéről-estére, újból megérdemelt nagy sikerrel. Az előadások kezdete fél kilenc, vasárnap 4, 6 és félkilenc órakor. Éjszakai Ügyeletes orvosi szeigMat 1 Me2vei lcórltáz (telelőn: 36—363). 2. K* * ■ tlnray o. 30 (15-032). 3. UWlésgySr 1. « * s*. rendel« (21-287). Ügyeletet gyógyszertárak Állandó élszakai készenléti szolgál«*: Ollc- kolc. Szabadság tér 2. sz. MalteovszW! 0. I. szám. — Uldiósevör: Marx Káról» «. 38 M. leiScsaba. Csabavezér a 68. M. IDŐJÁRÁS VSrijató időjárás szerda estig: Félhős US. Több helyen, elsősorban délen, eső. Mérsé­kelt északkeleti, keleti szél. Az éjszakai le­hűlés gyengül, a nappali hőmérséklet atig változik. Válható legmagasabb nappali hőmérsék­let szerőún 22—25 fok között. BÉKE. Július 21—27: Bécsi komédiások. Kezdés mindennap délután 4. 6. 8 óra. KOSSUTH. Július 21—27: A vflágbatnek. Kezdés hétköznap: fél 6, háromnegyed 8, vasárnap: fél 4, fél 6. háromnegyed 8 óra. FAKLYA. Július 25—27: A kis szökevény. Kezdés: hétköznap: 6, 8. vasárnap: 4, 6 és 8 óra. HEJOCSABA. Július 27—28: Alma a férje nyakán. Kezdés: szerda, csütörtök 5 és 7 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. Július 27—29: Győ­zelem katonája. Kezdés: hétköznap 6 óra. Vasárnap: 5 és 7 óra. NÉPKERTI SZABADTÉRI. Július 27: Rej­telmes sziget. Kezdés: egynegyed 10 óra. ÉSZAKMAGYARORSZÁG A Magyar Dolgozók Pártja Megyei Bizottságának napilapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Földvári RudőW. SZERKESZTÖSEG: Miskolc. Széchenyi u. 30. Tetefonszámok: 16—015, 15—016, 16—0*7. KIADÓHIVATAL: Miskolc. Széchenyi u. • 30. Teleton:-. 16—907. 35-007. f Terjesztik: a Megyei Postahivatal Hirlaposz­fáíya és a hirlapkézbesítő postahivatalok. Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési dfj: 11 forint. Borsodmegvei Nyomdaipari Vállalat- Miskolc. tetei* MKtutei&eiő: Kioszt: hafoA A Lenin Kohászati Művek központi színjátszóinak új bemutatója A Lenin Kohászati Müvek központi színjátszó csoportjának tagjai közt vannak olyanok, akiknek a neve évek óta szarepei a csoport előadásainak színlapjain. Ez a csoport törzsgárdája, atnely hol gyarapodik, hol apad, de kitart a színjátszó mozgalom front­ján. Diósgyőrvasgyárban szeretik a lelkes csoportot és a kohászat veze­tősége s a szakszervezet minden segít­séget megad, hogy a színjátszók meg­valósíthassák nemes törekvéseiket. Tavaly túlnagy fába vágták fejszé­jüket, erejüket meghaladó darabot nlutattak be. Most jobban választott darabbal, az „Egy marék boldogság“ című zenés bohózattal mutatkoztak be a vasgyári közönségnek. Az Offenbach muzsikájával fűsze­rezett bohózat, amely távoli rokona a Gerolsteini nagyhercegnő c. zenés bohózatnak, összefoglaló szatírája a feudális-kapitalista világ jellegzetes rothadási tüneteinek. A központi szín­játszók tőlük telhető szorgalommal és odaadással készültek fel a bemutatóra és előadásukkal sikerült a szellemesen felépített darabot élvezhetőén tolmá- osolniok. Különösen Kelemen Trén (Piroska szobalány). Valcsák István (Jóska inas). Polcnyi .Tózsefné (Stringl bárónő), Fazekas Dezső (KuffeT Sebes­tyén nagyvállalkozó) és Pocsai Géza (Gróf Brútusz Brúnó tábornok) mo­zogtak biztosan a színpadon és bizo­nyultak az összjáték erősségeinek. Az ő játékukban érződik a leghatározot­tabb jellemábrázolás és a helyzet- komikumok helyes kiélezése, bár ami az utóbbi követelményt illeti, sok jót lehet mondani Bombula Éva (Kata­lin), Dombóvári István (Pocek atya) kedves alakításáról is. Náluk azonban hiba még, hogy nem tudtak követ­kezetes jellemfigurákat ábrázolni. Ahhoz képest, hogy először lép nyil­vánossás elé a színpadon, igen jó képességeket árul el Barcsa István, mint szerelmes muzsikus. Az ugyan­csak először szereplő Nagy Lajos, aki Zsizsik földbirtokos ütödött fiát ala­kítja, szintén jó ígéret. Hupka Ede is gyakorlatlan még. de lelkessége át­segíti a kezdeti nehézségeken. Min­denesetre helyesebb szinjátszónevelési módszer volna, ha a csoport kisebb egyfelvonásosok, jelenetek előadásával csiszolná kezdő erőit és gyakoribb szereplés után juttatná őket szóhoz nagyobb darabok előadásában. Ezzel elkerülné azt. hogy egy ilyen sok sze­replőt foglalkoztató darabban a gya­korlott színjátszók játékát is vissza­húzzák a gyakorlatlan kezdők, akik legjobb igyekezetükkel sem forrhat­nak össze a haladók játékával. Pász­tori Alajos Gordon ügyvédje, Rózsa­völgyi Katalin (Gordonná) és Nyegra Mária (Lomogáné) burzsuj-asszony figurái jól illeszkednek az összjátékba, de ez ne jelentse azt, hogy ezen az összjátékon nincs már csiszolnivaló. Van, igen is sok csiszolnivaló van még az egész előadáson és külön- külön a szereplők játékán, beszéd- modorán. egy-egy jelenet csattanóján. Határozottabb jellemeket kell kifor­málni minden szerepből. A csiszolni- való annyira sok még, hogy itt rész­letesen nem is foglalkozhatunk velük. De különösen fel kell hívnunk a ren­dező Szép László figyelmét, hogy na­gyobb gondot, fordítson a szép, tiszta beszédre, mert a helytelen beszéd miatt a darab sok szellemes csatta­nója és a komikus helyzetek értelme gyakran elvesz. Az előadás csak ak­kor érvényesítheti a darab mondani­valóját teljes értékben, ha mindent tisztán megért a közönség. De a kö­zönségnek is óvakodnia kell attól, hogy helytelen időben tapsaival za­varja meg a játék menetét. Offenbach muzsikáját ügyesen hasz_ nálja fel a szövegkönyv, de a szín­pad és a zenekar játékának össze- hangzása is még javításra szorul. Az énekszámok és tánerészletek egyrészt több gyenge hang, másrészt a táncok lagymatagsága miatt nem érik el a kellő hatást. A központi színjátszók most sem alkalmazkedtak darab választásukkal erejükhöz, de ezúttal — úgy látszik — könnyebben fogják áthidalni ne­hézségeiket. Ehhez pedig az szüksé­ges, hogy bátran kérjenek segítséget színházi szakemberektől az előadás fogyatékosságainak kiküszöböléséhez. Szép László rendezésének vannak ugyanis olyan gyenge pontjai, amiket őmaga talán észre sem vesz, ha nem érvényesíti a több szem többet lát elvet. Részlethibákról van szó, ame­lyek azonban befolyásolják az együt­tes összjátékát. Tudva, hogy a központi színjátszók nem hátrálnak a nehézségek elől, bizton reméljük, hogy következő elő­adásukban már sokkal kevesebb lesz a zökkenő és a tévedés. A jövőre nézve azonban nem hangsúlyozhatjuk eléggé: több kisebb darabot tanulja­nak be, mert ezen fejlődik színészi gyakorlatuk. HAJDÚ BÉLA ES TESTNEVELÉS Vereséget szenvedett s Miskolci Törekvés a Törekvés-kupa utolsó fordulójában Szegedi Törekvés—Miskolci Szegeden 1500 néző előtt a mis­kolci együttes a következő összeál­lításban játszott: Toplenszki—Buna, Qránszki, Vinai—Antal, Bari—Nagy, Vasvári, Száva. Fekete I. Szarnák. A Törekvés-kupa utolsó forduló­jában végig változatos küzdelem után a hazai együttes a első. félidő­ben jobban kihasználta gólhelyzeteit és ezzel biztosította győzelmét. A miskolci Törekvés az I. félidő 35. Törekvés 2:0 (2:0) percétől 10 emberrel játszott, ugyan­is Fekete II-t a játékvezető fele­selésért kiállította. A szegediek gól­jait Ördög és Juhász szerezte. A miskolci csapat legjobbjai Buna és Oránszki voltak. A Miskolci Törekvés a labdarugó Törekvés kupáért folyó küzdelem­ben öt pontjával és 12:8 gólarány- nyat a harmadik helyen végzett. Kevés versenyző indult a vasas—kohász szakszervezet sportünnepélyén A miskolci sportkörök részére a? diósgyőri stadionban rendezték meg a vasas-kohász szakszervezet sport­ünnepélyét. A versenyre igen jól előkészítették a pályát. Sajnos a hét miskolci sportkörből mindössze 40 sportoló vett részt a küzdelmek­ben. Eredmények: sulylökés: Papp Lenin Kohászat 11.77; távolugrás: ülés Lenin Kohászat 618; férfi 100 meter; Z. Kovács Lénán Kohászat 11; Magasugrás: Kocsis Könnyűgép- gyár 176; gránát: Kocsis Könnyű- gépgyár 67.71. A férfi kerékpárosok 30 kilométe­res versenyében Orbán a Di. Gép­gyár versenyzője 56 perces, a nők 20 kilométeres versenyében pedig Tóth Di. Gépgyár 4« perces idővel, győzött, Apróhirdetések Lakatos és esztergályos szakmunkásokat felvesz a Cementipari Gépjavító Vál­lalat, Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Hejő- csabán. a Tapolcai ut mel­lett. 1412 Garázs céljára alkalmas helyiséget keresünk 2—3 személykocsi részére. Címet § kiadóba kérünk. Munka- és bérügyekben jártas. nagy gyakorlattal rendelkező munkaügyi elő­adó állást cserélne. Po­zsonyi u. 18. 3803 Adminisztrációban jár­tas vezető szakácsot vagy szakácsnőt keres azonnali belépésre a Léhi Állami Gazdaság. 1460 Szakképzett kereskedőket felveszünk. Keletborsodme- gyei Népbolt Miskolc, Szé­chenyi u. 115. 1459 üj diófa hálószobabútor, dióía kombinált szekrény eladó. Hutás u. 48. 3795 Szoba-konyhás, speizos lakásomat elcserélem hason­lóra a belvárosban, esetleg ráfizetéssel. Ugyanott háló­szobabútor eladó. Nagy Dezső, Bem u. 5. 3800 Sertéshizlaláshoz értő szakembert keres komjáti sertéstelepre telepvezető­nek o Borsodmegyei Tejipari Vállalat. Miskok, Szefflere u. • 21. 1462 Gyakorlott gyors- és gép­írót felvesz az Állami Biz­tosító, Széchenyi o. 10. 1463 Egypárevezős csónak el­adó. Petrányi, Miskolc, * t. bz.^ Külön bejáratú bútorozott szobát keres, fürdőszoba használattal a Miskolci Pa­mutfonó Vállalat, József Attila u. 62. 1465 Garaget bérel a Miskolci Pamutfonó Vállalat, József Attila u. 62. 3.5 tonnás te­herautója részére. 1466 Telefonközpont kezelésé­hez is értő csökkent munkaképességű dolgozót portásnak felveszünk Mis­kolci Épületszerelő Válla­lat, Széchenyi n. 19. 1467 Szívó gázmótorhoz értő gépkezelőket, molnársegé­deket és raktári, férfi fizi­kai dolgozókat azonnal fel­vesz, kátrányt bármilyen mennyiségben elad az Al­sóvárosi Malom, Miskolc. Vágóhídi u. 4. M68 Szuhakállói építkezéshez éjjeliőrt felveszünk. Jelent- ke* 6-os Mélyépítő, József Attila u. 37. Miskolc. 1469 Telek eladó Tapolcán Aradi utcában 311 négy­szögöl. Jelenlegi cím: Ta­polca, Fenyő u. 40. 3824 Eladó Bábonyibérc 29. szám alatti két szoba, konvhás ház azonnali be­költözéssel. Ugyanott dara­bonként tetőanyag is el­adó. Érdeklődni lehet: Prohászka O. u. 91. szám. 3820 Fiatal dolgozó házaspár bútorozott szobát keres. Kim József u. 68. 3819 Villanyszerelő állást vál­toztatna, több éves vezetői gyakorlattal. Címet a kiadóba. 3818 Eladó istálló ajtó tokkal. Bfclgyavas, Belső sor 406. 38*7 * Eladó ebédlőkredenc, toa­lett tükör, kottatartó, kotta- szekrény, éjjeliszekrények, szekrények. Széchenyi u. 58. sz. II/4. 3816 Nagyszoba, konyha, fás­kamra, pince, víz bent, sertéstartásos lakás elcse­rélhető hasonlóért. Vásár­téri u. 41. sz. 3815 Nem különbejáratú szoba két személy részére elsejé­re kiadó. Hadirokkantak u. 5/a. 3813 Kertes kis családiház a Nap utcában beköltözéssel sürgősen eladó. Hutás u. 38. 3812 Barna, fényezett ágyak, hálószobabútor. kertipad, asztal virágállvány, vas­mosdó, álló ruhafogas el­adó. Kazinczy u. 26. 3808 Cserépkályha átrakást, javítást vállalok vidéken is. Szabadság tér 5. Pólyák János kályhás. 3807 Csővázas gyermek sport­kocsi, Orion világvevő rádió, férfi kerékpár eladó. Temesvári u. 19. 3804 Bútorozott szoba fürdő­szoba használattal kiadó. Géza u. 7. TI. íépcsőház. Lengyel. 3802 Fehér márványlap és asz* taltüzhely eladó. Jólkai u. 16. Zomborinénál. 3797 250-es tokozott N. S. U. motorkerékpár eladó igé­nyesnek. Megtekinthető 7—16 óráig. Rákóczi u. 18. sz. 3793 Nagyavas Bajos sor 301. számú pince-borház és jó- ftangú hegedű etedó. Lász­ló Jenő «. 31- 3823 Jól sikerült tornabemutató a Honvéd Tisztiházban Vasárnap este a Miskolci Honvéd Sportegyesület rendezésében igen jól sikerült tornabemutatót tartottak a Miskolci Törekvés női és a Miskol­ci Honvéd férfi tornászai. A ver­senyzők talajgyakorlatokat' és szer­gyakorlatokat mutattak be. A nagy­számú közönség nagy tapssal kísér­te Leszih Éva, Kelemen Zsuzsa, Mosoni Katalin, Bakos Jutka, Szi­geti Balázs. Bodnár László, Szabó Mihály és Bodnár János gyakorla­tait. A kitünően előkészített bemu­tató Turinszki Ferenc érdeme. A Lenin Kohászat nyerte a budapesti Vörös Csillag Traktorgyár elleni atlétikai találkozót A Lenin Kohászat atlétái a bu4 dapesti Vörös Csillag traktorgyár atlétáit látták vendégül. A találko­zó 88:74 arányú diósgyőri győzel­met hozott. Jobb eredmények: magasugrás? Tordai Traktorgyár 165, férfi 100 méter Máday 12; férfi 400 méter Kovács 55.1. Fölényesen győzött a Di. Vasas kézilabda csapata A Diósgyőrben lejátszott mérkőzés sen a hazai együttes a rákospalotai Törekvés ellen 8:2.es félidő után 16:9_ arányban győzött. Különösen az első félidőben játszottak jól a diósgyőriek. A második félidőben kiegyensúlyozott tabb volt a játék. Góldobók: Kocsis (7), Varga (5), Tomorszki (2), Lajka és Duró. A diósgyőriek közül Kocsis, Varga, Tomorszki és László játszott jól. Felsőzsolca nyerte az „aratási labdarugó kupát” Felsőzsolcán „Aratás-kupáért" lab­darugó tornát rendeztek. A torna eredményei: Felsőzsolca—Alsózsolca 1:0, Sajószentpéteri Építők—Sajóba- bonyi Szikra 7:2, Alsózsolca—Sajó- bábonyi Szikra 3:1. Felsőzsolca—Sa­jószentpéteri Építők 6:1. Fazekas nyerte a megyei országúti kerékpárbajnokságot Vasárnap rendezték meg a 200 ki­lométeres országúti kerékpárbaj­nokságot a miskolc—budapesti or­szágúton. A versenyzők Miskolc— Gyöngyös—Miskolc útvonalon mér­ték össze erejüket. Első helyen Fa­zekas. az Ózdi Vasas versenyzői* végzett. 2. G. Kovács M. Törekvés, 3. Balogh Miskolci Vörös Meteor. Az Állami Biztosítónál előnyös feltételek mellett köthetnek egyéni állattartók — sertésekre is — állatbiztosításokat. Részle­tes felvilágosítás Miskolcon, Széchenyi u. 10. I. emelet alatt, vidéken pedig az egyes járási felügyelőségeinknél kapható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom