Észak-Magyarország, 1955. július (12. évfolyam, 154-179. szám)
1955-07-03 / 155. szám
Vasárnap, Í955 jtíHus 3 északmag yarobsz-Ag 3 Aratás A KESELYUHALMI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN porron tűz a nyári nap. Amerre L a szem ellát, végtelen gabonatenger. A rónaságban az érésbe hajló kalászok milliói köszöntenek i— az új kenyér gazdag ígéretéi. Keselyűhalom Mezőcsáttól három kilométerre fekszik. Az utat eperfák ágai hűsítik. Az egyik emelkedő tetejéről újonnan épült, csinos házsorok villannak elő. Az állami gazdaság lakásokat épít dolgozóinak. A labdarúgópályát két vakítóan íehérremeszelt kapufa sejteti. Román elvtárs, a keselyűhalmi állami gazdaság igazgatója, napbarnította fiatalember. Kedvesen, barátságosan fogad bennünket. — Az aratást ma kezdjük, — válaszol kérdésünkre. — A gépek már kimentek a Keszi-tagra. A Keszi-tagban találkoztunk a x * járási pártbizottság munkatársaival, Imre és Kocsis elvtársakkal. Ritkán látni ilyen szép termést — fogadnak bennünket. — Úgy gondoljuk, meglesz a 12 mázsás átlagtermés. — Mi annyiba számítunk — szól közbe Román elvtárs. — Nem hiába, a pétisó és a szuperfoszfát megtették a magukét. Román elvtárs tovább magyaráz: Ma két aratógéppel kezdjük a munkát. Holnap már a két Zetor is munkáiba áll. A Zetorok a burgonyakapálásnál is jó munkát végeztek. Az összes kapálás 45 százalékát gépek végezték. Hogy hány ember helyett dolgozik egy ilyen arató- és kévekötőgép? . .. Körülbelül 25 ember munkáját végzi. pz már beszéd. És a szemvesz- teség...? Azzal nem lesz hiba? Román elvtárs válasza megnyugtató. A szemveszteség 5 százalékkal kevesebb, mint a kézi kaszálásnál. Ez érthető is, a gép gyorsabban arat és a rázóhatás kisebb, s szemek nem peregnek annyira, mint az erős kaszasuhintásnál. A mi gazdaságunkban gépi aratással három és fél vagon gabonát takarítunk meg azáltal, hogy csökkentjük a szemveszteséget. Ezt az 50 holdat learatjuk 2 nap alatt. 14 ogyan készültek az állami *"*• gazdaságban az aratásié? Keresztesi István aratóbrigádvezető erre így válaszol: Egész télen át tanulmányoztuk a gépek kezelését. A hibákat idejében kijavítottuk, minden gépünk üzemképes most. A brigádok vállalták, hogy az aratási tervet 140 százalékra teljesítik. Ha itt véget ért az aratás, megyünk a Miskolci Állami Gazdaságnak segíteni. A mi gazdaságunkban szaktudásukkal különösen nagy segítséget nyújtottak eddig Ladányi és Sepsi elvtársak. Sepsi elvtárs nagyon fontosnak tartja a tanulást— Még ma délelőtt is oktatás volt — mondja —, a tanulás sosem elég. Ahhoz, hogy jól menjen a munka, tanulni kell. Az aratás megkezdése előtt felsorakoztak a gépek. R_omán elvtárs néhány szóval üdvözölte a kenyércsatába induló dolgozókat. — A jó aratás előfeltételeit megteremtett.;':’: — mondotta —, most itt az idő. hegy hasznosítsuk a télen tanultakat. Tudom, hogy nem fogúnk bennetek csalódni, elvtársak! Imre elvtárs, a járási pártbizottság első titkára is köszöntötte az aratókat: — Az aratás volt régebben a legnehezebb mezőgazdasági munka. Ma a gépek itt is könnyítést nyújtanak. A megváltozott munkaviszonyok azonban még jobb munkára köteleznek. A z ünnepség végén az úttörők *"* üdvözölték a kenyércsatába .induló dolgozókat, A gépek ütemeden dübörögve vágtak, bele az. 50 holdas ősziárpa táblába, hogy megvívják az 1955. évi kenyércsatát. OP.SZAGHEGYI ERNŐ ’ kult. ig. Mezőcsát Bo/dog nyár a Bükk ben Muassitie Nincsen olyan évszak, hogy hazánk leggyönyörűbb vidékét, a Bükk hegységet ne keresnék fel a kirándulók, üdülök százai, ezrei. A dolgom zóknak a jólvégzett munka, diákoknak az egész évi tanulás után gytU nyörű ajándékot nyújt a Bükk, mely különösen most a nyári hónapok* ban ezernyi szépségével, a legkülönbözőbb szórakozási lehetőségekkel várja az ország minden részéből érkező látogatókat. E néhány fénykép a boldog bükki nyár egy-egy kedves emlékét örökíti meg. A budapesti 20-as számú MTH intézet ta/nulói és a buda* pesti Szigeti utcai általános iskola kis úttörői sosem felejtik el Lillafü* redet, a Szalajka völgyét, a tapolcai strandot, a vidám csónakázást és a bükki kirándulások sok más kedves, színes élményét.-------------------------------------^(JirójQők cl gjjA/Jxan Amint elhagyjuk a moszkvai „Kdlibr" szerszámgyár kapuellenör* zését, gyönyörű park tárul a látogató elé. Mindenütt fenyők, jázminok és egyéb más virágfajták. De a „Kalibr“-gyárban nemcsak a parkban láthatunk virágot. A gyár több üzeme első pillantásra pálmaházhoz hasonlít. Az állványokon és az ablakokban szebbnél-szebb virágok pom* páznak, a szellőztetőcsöveken, sőt a futószalagok mellett is virágos•* vázák diszlenek. Gondos munkát igényel a virágok kiválasztása egy-egy üzem ré* szére. Van virágfajta, amely nem bírja a benzingőzt, de van olyan, amelyik a benzingőzt elnyeli s így aromával tölti meg a levegőit. Vannak virágok, amelyeknek fényre van szükségük, de mások nagyszerűen virágoznak sötétben is, — vannak olyanok, amelyek csak meleg helyen élnek, megint más fajtáknak pedig jó a hideg hőmérséklet is. A virágoknak itt nemcsak az a rendeltetése, hogy az üzem díszévé váljanak, hanem egészségügyi szempontok is közrejátszanak. A gyárban speciális bizottság foglalkozik ezzel a kérdéssel. Ezek a dolgozók igyekeznek valóságos „virágoskertté“ változtatni a gyárat. Munkájukban sok segítséget kapnak a lelkes gyári munkásoktól is. De nemcsak a gyár munkásai segítenek, hanem a tudományos akadémia botanikus kertje is. A botanikus kert dolgozói választják ki a virágokat és * többi növényeket. A „Kalibr“-gyár tapasztalata egyre terjed a többi moszkvai vállalatnál is. A képen: A moszkvai „KaUbr“-gyár egyik üzemei A moszkvai Sztálin-gépkocsigyár befejezte ötéves tervét Emlékezetes élményem marad az a kedves este, amikor összebarátkoztam Kardos József DISZ-titkár elvtárssal. Kardos Jóska és én közöttem 46 év a korkülönbség, ön éves, én — számítsa ki, aki akarja. Bár mindössze vagy másfél óráig beszélgettünk, kitűnt, hogy igen jól megértjük egymást. Az eset úgy történt, hogy engem is meghívtak az „öreg harcosok és fiatalok baráti találkozójára“, amelyet a városi DISZ bizottság és a Szakszervezetek Megyei Klubja közösen rendezett a klub kultúrtermében. Mi tagadás, nagyot dobbant a szívem az örömtől, amikor a meghívót megkaptam. Kétszer is elolvastam. Másodszor figyelmesebben. És akkor elmosolyodtam. Mert kicsit furcsán hangzott a szöveg: „Szeretettel meghívjuk az elvtársat a ........ kedden este 7—11-ig tartandó öreg harcosok és fiatalok baráti találkozójára“. Ügy hangzik ez, mintha az öreg harcosokat tartanák meg kedden este 7—11-ig, nem pedig a találkozót. És ha az óra elüti a 11-et, tovább nem tartják őket. Talán szélnek eresztik... vagy ki tudja, mit terveznek a fiatalok, a „kedden este 7—11-ig tartandó öreg harcosokkal“. Mosolyogtam, mert naponta olvasunk ilyen hibás szórenddel megszövegezett meghívókat, amelyeknek furcsa értelműit van. Debüt mi öregek is sokat vétünk édes anyanyelvűnk ellen, sőt még neves íróink is. A KLUBTEREMBEN üdítően derűs és ünnepélyes hangulat fogadott. Öregek és fiatalok sokat vártak ettől a találkozótól — ezt lehetett leolvasni az arcukról. Ott volt a mindig mosolygó Frank Miklós elvtárs. aki 1918 óta kommunista párttag és vezető tagja volt a Kommunista Ifjúmunkások Szövetségének, a DISZ elődjének. Frank elvtársnak van miért örökvidám- nak lennie ma, ha visszagondol, mennyit kínozták, ütötték, verték a Horthy-fasizmus pribékjei és mégis milyen hatalmas fává terebélyesedett az akkori magból kisarjadt pompás ifjúsági szervezetünk. Ott volt Vrbancsok Mihály elvtárs, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke, Barla Anna élvtárs, a miskolci felszabadító harcok partizánnője, id. Gállá János elvtárs, akinek ellenállási tevékenységéről nemrég számolt be az Északmagyarország. És ott voltak még sokan mások a munkásmozgalom, a haladás, a szocializmus régi harcosai közül, mellükön kitüntetéseikkel. öröm volt hallgatni Németh László elvtársnak, a városi D1SZ- bizottság titkárának beszédét kongresszusi tapasztalatairól, az ott hozott lelkes határozatokról, amelyek mindennél ékesebben bizonyítják, hogy ifjúságunkban mélyen gyökerezik a párt iránti szeretet, hűség és hála. Ügy éreztük, hogy ez a találkozó is ifjúságunknak a párt iránti hűségét, ragaszkodását fejezte ki, A múlt, a jelen és a jövő adott itt találkozót, hogy ifjúságunk a folyamatosság fonalán töretlenül haladhasson az elődök harcos útján a végső célig: a kommunizmusig. KULTÚRMŰSOR következett. Fiatalok és öregek váltakoztak finom ízléssel válogatott műsor szereplői közt. A fiatal Kárpáti Béla szavalata után Buri Rudolf népművész xilofon szólóját jelentette be Szűcs Zoltán elvtárs. Rudi bácsi saját készítésű faxilofonján az öregek ifjúkorának, hallgató nótáit, s lassú, majd gyors csárdásokat játszott. A régi dalok nem egy öreg harcosnak könnyes mosolyt csaltak a szemébe. A gyorscsárdásnál boszorkányosán pergett a cimbalomverő Rudi bácsi kezében. Ez akkor lepett meg, amikor Szűcs elvtárs közölte: — Buri elvtárs 73 éves, de mint látják az elvtársak, ma is úgy pereg kezében a cimbalomvarő, hogy jó volna, ha sok fiatal kezében úgy peregne a munkaszerszám. A felcsattanó, hosszantartó vastaps jelezte, hogy Rudi bácsi megvette a szíveket: fiatalokét és öregekét. Hogy milyen nagy művész ő, csak akkor tiint ki igazában, amikor viharverte cimbalmához ült és ámulatba ejtett gyönyörű játékával. Miért is nem szerepelt Buri Rudolf más ünnepélyes alkalmakkor is? Vajon tudják-e Pesten, s másutt, hogy nekünk van egy Buri Rudi bácsink, egy nagy népművészünk? Ö kisérte a klub fiataljainak „fergeteges csárdását“ és remek borsodi táncait. Gyönyörködtünk a változatos hang szer szólókban is: Faragó Lajos tárogatószólójában, Ruszó János bőgőszólójában, Balikó Béla hegedűszólójában. MŰSOR UTÁN került sor az öregek és fiatalok ismerkedésére, barátkozására, pohár sör mellett, szórakozás közben. A klub tánczenekara csárdásra, majd keringőre zendített, s amíg sokan táncraper- dültek — még az öregek közül is —. mások az asztaloknál társasjátékokat játszottak, sakkoztak és így beszélgettek. Kis csoportok alakultak az öreg harcosok körül. Én magam egyik asztal sarkánál ülő „marokkót“ játszó három fiatal — egy lány, két fiú — mellé kerültem. Invitáltak, játsszam én is. Hadd legyek csak szemlélő — tértem ki a kedves ajánlat elől. Arcukról szerettem volna leolvasni, milyen munkakörben dolgoznak. Figyeltem szemüket, elejtett szavaikat. Mosoly játszott ajkuk körül, amikor valamelyik megbillentette a csomóban heverő pálcikákat. De ez a mosoly más volt, mint a felelőtlen fiataloké. Amikor a játékot abbahagyták, szomszédom érdeklődéssel fordult felém: — Szabad tudnom, hol dolgozik az elvtárs? EZZEL KEZDŐDÖTT ismerkedésem, barátkozásom Kardos Jóskával, aki a 100. számú iparitanwló intézet villanyszerelő szakmáját most végezte, a 2/30-as osztály DISZ alapszervezetének titkára, s tagja az intézet DISZ-bizottságának is. Társai is DISZ-vezetőségi tagok. — Mindennapi vendégei a klubnak? — Nem, csak ha valami ünnepélyesebb alkalomra meghívnak. Ebből megérthettem, hogy Kardos Jóska és fiatal társai nem akármilyen DISZ-esek. A példamutatók közé tartoznak. Az iparitanuló intézet ifjainak életére terelődött a szó. — Véleményem szerint — mondta Kardos Jóska — ifjúságunk nevelését megkönnyítené, ha egy klubhelyiségünk lenne. Ifjúságunk egyrészének hibája a közöny, amit le kell küzdenünk. Ha polna klub- helyiségünk, ahol mindennap ösz- szejöhetnénk gs szórakozás közben a fejlettebbek észrevétlenül is nevelhetnék a visszamaradottakat, hamarosan leküzdhetnénk a közönyüket. ■ Mindjárt elő is sorolta elgondolásait. milyen módszerekkel lehetne a kollektív szellemet felébreszteni a közönyösökben is. — Én kezdeményeztem, hogy Vladucz Péter tanár elvtárs, aki kint járt Auschwitzban, tartson az osztályunkban előadást ottani tapasztalatairól. A másfélórás előadás mély hatást gyakorolt fiataljainkra. Ekkor láttuk, hogyan lehet mozgósítani arra, hogy a többi alapszervezet is kövesse példánkat. Beszélgettünk a DISZ kongresz- szusról, párthatározatokról, a fiatalok mindenkori példás magatartásának fontosságáról, s csak úgy ömlött a szó Kardos elvtárs ajkáról. — Tapasztalatom az — mondotta nagykomolyan Kardos elvtárs —, hogy ahol az alapszervezet jól dolgozik, ott az egész osztály magatartásán meglátszik ez. Egykori általános iskolája igazgatójának kérésére arra is örömmel vállalkozott Kardos Jóska, hogy segít az úttörők nevelésében. MINÉL TÖBBET beszélgettünk, annál nagyobbra nőtt szememben Kardos elvtárs, annál jobban elmosódott a köztünk levő korkülönbség és mélyült barátságunk. Észre sem vettem, hogy már másfél órája hallgatom okos szavait és figyelem értelmet sugárzó szemének lobogó fényeit. Vele izgultam, az ő problémáikért, közös harci feladatainkért, miközben közeledett a 11 óra. Már nem voltak aggályaim, hogy tovább nem tartják az öregeket. Meleg kézszorítással búcsúztunk és megígértük egymásnak, hogy a baráti kapcsolatot továbbra is fenntartjuk. Ígéretemet már azért is jmegtartom, mert eredetileg azt hittem, ö fog tanulni tőlem, s ime én tanultam igen sokét Kardos Jóskától. De talán ő is valamicskét az öregtől... És még akarunk tanulni egymástól. HAJDÚ BÉLA A moszkvai Sztálin gépkocsigyár dolgozói elhatározták, hogy ötéves tervüket 1955 júliusában befejezik. A gépkocsigyártók határidő előtt teljesítették ígéretüket: június 24-én elkészültek az ötéves tervben előirányzott utolsó gépek is. A gépkocsigyár dolgozói évről- évre növelik a termelést. Négy és fél esztendő alatt a termelés 64 százalékkal növekedett. A gyár 5500 újítóval és éssze- rüsítővel büszkélkedik. Az ötéves terv folyamán a gyár újítói 62.274 ésszerűsítő javaslatot nyújtottak be. A főiskolák és technikumok esti és levelező tagozatán 1300 fia*? autógyári ifjúmunkás tanul. T* ezren a munkásifjúság iskol gyarapítják ismereteiket.
