Észak-Magyarország, 1955. július (12. évfolyam, 154-179. szám)
1955-07-17 / 167. szám
4 RSZARWAGYARORSZÄG Vasárnap. 1955 július 1? BESZÉLGETÉS IVÁNKÁI KÁLMÁNNÁL, AZ ÉPÜLŐ IlSZAP ALKONYAI HOcRÖNŰ FŐMÉRNÖKÉVEL O'l yan nagy a forgatom itt a megáradt Tisza pártján,. hogy \ ember legyen a talpán, aki eligazodik Még az a szerencse, hogy a kiváncsi látogató mellé mindig akad egy-egy útikalauz, aki elvezeti a beton- és vasgyhegyek labirintusaiban, Ez alkalommal Ivánkái Karoly főmérnök vállalkozott a felaaatra. Noha lejárt már a munkaideje, készseggel ajánlkozott, hiszen a kalauzolás együtt jar a büszkélkedas- set s ki az az ember, aki nem szerei büszkélkedni munkája eredményével, különösen, ha olyan remekműről van szó, mint a tiszapalko- nyai erőmű-óriás. — Amióta utoljára írlak rólunk — mondja Ivánkái elvtárs —, sokat , haladtunk előre Az épület vázának akkor még csak két kerete állt, ma . már a negyediken is az utolsó simításokat végezzük. Ez év végéig ösz- szesen 11 keretet, állítunk fel s ebbö1 nyolcat tető alá vonunk. A június végén megkezdett vízlágyító berendezés építése is gyors ütemben ha- , lad s jövőre készen lesz. A jövő hétén megkezdjük a falpanellek építését is. Tudja mi a falpanelt’.? Képzeljen maga elé négy-öt tonnás téglákat, amelyekből emelődaruk segítségével felépítik a házat. Nos. ez is ilyen. — Mikor kezdik a gépek beszere. lését?-- Arra csak jövőre kerül sor. Először a turbinaalapokat kell megépíteni, csak azután következik a szerelés. Az első turbina néhány héten belül megérkezik Csehszlovákiából. összesen négy darab 5 0 megawattos turbina fog működni, nyolc kazánnal, melynek energia termelése ttOO megawatt lesz. 1/f mdez túl egyszerűen hangzik. y' Maga a munka, a munkák folyamata azonban hősies erőfeszítést követel. Tiszapalkonya építői azonban harcedzett emberek, a szocialista építés derékhada, akik kellő tapasztalatot szereztek már Sztálin- városban, Inotán, Kazincbarcikán és Tiszalökön. Itt is. akárcsak ott. versenyben építik hazánk egyik büszkeségét. Ember, emberrel, brigád brigáddal versenyez. . — Melyik a legjobb brigád? — Azt ma már nehéz megállapítani — válaszolja a főmérnök elvtárs. — Szakmája válogatja. Talán úgy kellene kérdezni, melyik a leghíresebb brigád? Erre viszont habozás nélkül lehet felelni, hogy: Szemes elvtárs brigádja. Hangyaszorgalmú emberek, akik varázslatos gyorsasággal dolgoznak, messze túlszárnyalva tervszázalékukat. — Hogyan alakul a dolgozók életkörülménye1 'Y o, erről aztán rengeteget lehet- * ne beszélni. Az új ebédlőről, konyháról már írtak a múl'korában Most csak ennyit: A jövőhéten elkészül az új műszaki klub is. Az orvosi rendelő is felépült, már csak a berendezést várjuk az egészség- ügyi minisztériumból. Nagyon kellene azonban gyógyszertár is, mer a legközelebbi Í2 kilométerre v an ide. 'S mit mondjak még? Nem hiányoznak a sport és kulturálódási lehetőségek sem. Nagyszerű tánc- és színjátszó gárdánk van. Mindenki kedve szerint röplabdáikat, sőt még vívhat is A futballpályát a jövő héten avatjuk. Egyszóval nincs itt hiány semmiben. Városi ember módjára élünk, még a „vadonban“ is. S dicsekvésként még elárulhatom, az igazgató elvtárs olyan terveket forgat fejében, hogy motorcsónakot vásárol a vízijártassággal rendel, kezők szamára. — Kielégítő-e az élelmezés? — Igen. A konyha jól főz. Emellett megnyitottuk az új népboltot. Egy baj van csak. A liszapalkonyai tanács drága pénzen Miskolcról szerzi be a zöldségféléket. Helyesebb lenne, ha a közeli termelőszövetkezetektől vásárolna. Itt a gyü- mölcsszezón és nehéz gyümölcshöz jutni. A tanács elintézhetné, hogy az építkezésen gyümölcs .standot állítson fel valamelyik — vagy esetleg több — termelőszövetkezet. — Végezetül még csak egy kérdést, Ivánkái elvtárs. A párttagokról — és a 170 sztahanovistáról sok jót hallottunk. Mondhatjuk-e ezt a díszesekről? — Sokat segítenek nekünk a fiatalok. Két hétig nálunk tartózkodott 160 DISZ-fialal, akik az ország különböző részéről sereglettek ide. Kitellek magukért, A helybelieket s dicséret illeti. Legtöbbjük terv- zázaléka meghaladja a követelményt. Persze mi sem feledkezünk •lég róluk. Tanítjuk, neveljük őket igyekszünk számukra kellemesebbé tenni ez életet. Szervezetük '.egerősitése céljából például fel- pit ettük a DlSZ-házat. s most foguk megvásárolni hozzá a bútort. — Jó itt az élet. van munka * •annak hozzá szorgalmas emberek <s. Ilyen feltételek mellett biztos vagyok benne, hogy fáradozásuk eredményes lesz. j gy élnek és dolgoznak Tisza- * patkánya építői így épül izmosodó hazánk egyik legkiemelkedőbb büszkesége. <cs. I.) Csavar mez099?da$$fM fcUM’Wség u^zlk a Siovfi’uréSn Erdei Ferenc földművelésügyi miniszter, a küldöttség tagjai a földművelésügyi minisztérium és az állami gazdaságok minisztériumának vezető szakemberei. (MTI) A Szovjetunió csszszövetségi mezőgazdasági kiállításának megtekintésére július 17-én 18 tagú magyar küldöttség utazik a Szovjetunióba A küldöttség vezetője ftz ammtiemti üormánybizfosság kozieménve A Duna bajor- és osztrák vízgyűjtőterületén 5—15 milliméterig terjedő helyi esőzés következtében a bajor szakaszon átmenetileg emelkedett a vízállás. Az osztrák és a Komárom feletti magyar szakaszon az apadás folytatódott. Komáromnál a vízállás az éjjeli órákban tetőződött 620 centiméterrel, — 130 centiméterrel alacsonyabb a tavalyi maximumnál — szombaton reggelig egy centiméterre! apadt Budapestnél a tetőzés szombat éjjel — vasárnap délelőtt várható, a szombat reggeli 667 centiméteres vízállás felett még 5—10 centiméterrel magasabban, mert helyi záporok miatt a Nyitra és az Ipoly vízszintje átmenetileg emelkedett. A mohácsi tetőzés az előző jelentésben közölt időpontban és értékkel várható. A Tiszán az árhullám legmagasabb értéke Tiszafüred, Szolnok között van. Szolnoknál a szombati vízállás 596 centiméter, tetőzése hétfőn, kedden 620 centiméter körüli értékkel várható. (MTT) DISZ-ÉLET fi cAz „CsZErAZEmíi ő-vs kiíen azaz hét m> a ize.mééft JCmízl&L k ptkß zn ojpjßk : HARCOKBAN SZÜLETIK AZ UJ ELET II. 4 pártirodában ignáf fclvtárs, a községi pártbizottság titkára a népnevelők oe- oeátását készíti az esti agitá- eióra. A járási titkár és a megyéi instruktor érkeztére öröm esülan fel a szemében. Nagy szükség van most a segítségre. Az udvozlo szavak után mindjárt a nagy munkát hozta szóba: — Úgy osztottuk be az emoereket, hogy egy helybeli népnevelő' egy funkcionáriussal megy együtt. Minden nep- nevelópár három-három helyre látogat el. A mi népnevelőink. a Dózsa tóz, meg az előkészítő bizottság tagjai kapj« a „nehezebb' helyeket. A vendégek helyeslőén bólogatnak a járási instrukto hói lett pártbizottsági titkár terveire, de mindjárt az els- kérdésből kiderül, hogy nem baráti látogatásról, s nem is egyszerű érdeklődésről, hanem ellenőrzésről, a további munka megbeszéléséről van szó. Szemes elvtárs a közse^ térképét kéri, a járási titkár meg a tsz község ügyének állását hozza szóba — Volt-e új jelentkező, Ignát elvtárs? Hogyan dolgo tatok az elmúlt két napon? — Ignát leül a székre, s fárad tan belétur ujjaival ritkás hajába. ; —, h isse fáradt vagyok Az éjjel is tizenkettő kor feküdtem le. Dolgoztunk. Zárdái, meg Kecskeméti, a tanácselnök kint voltak beszélgetni, én meg a tervet ke szltettem el. Újak még nincsenek. Az a helyzet, ami vol Heten beléptek a Dózsába, tizenhármán meg az előkészítő bizottságba. Nehéz dió. Egymásra várnak az emberek. „H a szomszéd belép, megyek utána. Első nem akarok lenni ‘ így válaszolnak, különösen a középparasztok. „Majd. majd' — a1 legtöbb helyen ez a válasz. De hiszen itt van a népne velük jelentése. Nézzétek végig. — Néhány sűrűn telegépe papírlapot tol a járási titkár elé. azután meggondolja ür gat és maga lapoz bele: — Itt van Krizsán Ferenc középparaszt. Tizenkét holdj van. A Dózsa egyik tagjának jövedelmével hasonlítottu' ősste évi keresetét, Harminc százalékkal kevesebbet kert Bé|;t az elmúlt esztendőben, mint' a közepesén dolgozó !s: tag. Be is látja, hogy jobb a közös, de... de az asszony' Meg kell agitálnia először a saját feleségét, meg azután sze rét né. ha a szomszédok lépnének be előbb. Majoros Ferenc. aki kovácsmester és 1953-ban tagja volt az I. típust nak, olyan elragadtatással beszélt a t-a-ről, hogy öröm vol" hallgatni. De amikor előszedtük a belépési nyilatkozató hogy „rajta. írja hát alá“, elhárította azzal, hogy ha az u“ cában ketten már beléptek, ő lesz a harmadik. ír ínná is érdekesebb V. Karakó Barns álláspontja. K .jelentette, hogy bár a legjobb véleménye van a terme', szövetkezeti gazdálkodásról, — hiszen ismeri a Dózsa mar kaját, életét, a tagság jövedelmét — mégsem mer határé ni, mert a többiek tán elvernék rajta a port. Ignát összevont szemöldökkel tekint a járási titkárra .,", — Ez a helyzet, TVakles elvtárs. Mindenki helyes! hsak. . csak mindenütt van valami kifogás. Hát mit léh? irt tenni'.’ Zárdái most is kiment beszélgetni valakivel. IV wiegleéz-e mégis, amit akarunk? Lesz-e tsz-község nálunk" 4 járási titkár ökölbeszorított keze erélyesen kop- éíaft az ötég_ íróasztal tetején minden kimondott szó után. •- amikor Ignát befejezte, szinte felpattan a székről: — Ejnye. Ignát elvtárs! Ejnye, hát kitől függ, hogy tsz-község lesz-e Kenézlő? A Dózsa példáját mindenki ismeri. elismeri. Igaz" Heten ismét beléptek Zsindelyekhez Tizenhármán az előkészítő bizottsághoz csatlakoztak. CéaV üiíy magatói történt ez, Ignát elvtárs? Ugye nem’ Mérv- «fit beszéltünk mindegyiknek, míg belátta, hogy könnyebb traktorral, kombájnnal, mint kánával. hogy a közös gazdál- zefiás <a leghelyesebb, a legjobb g belátták? Persze, hogy toe..?e tó mentél. Zárdái is ment. rm is segítettünk, a DóKörülbelül 5 hónapja alakult meg Ózdon az „ezerszemű Örs“. Célja az volt, hogy megvalósítsa a társadalmi ellenőrzési a gyárban. Azóta az Örs körülbelül 1 millió forint értékű rejtett tartalékra bukkant s javaslatait a műszaki vezetők nagyrészt el is fogadták és végrehajtották. A javaslatokért folyó harcban a DISZ- bizottság derekasan segítette Sződi Pál fiatal technikust, az Örs vezetőjét és lelkes társait. Az „ezerszemű őrs“ sokáig titkosan dolgozott. Ez a titkos munka ugyan romantikus rejtélyességgel vette körül az őrsöt és növelte munkája érdekességét. Bebizonyosodott azonban az is, hogy néhány DISZ-tan kis titkos csapata nem képes átfogni az egész üzemet s rengeteg hiba, probléma rejtve marad előttük. Ahhoz, hogy az alulról jövő társadalmi ellenőrzés megvalósuljon, soksok „ezerszemű örs“-re van szükség, arra, hogy tömegmozgalmat csináljanak Sződi és társai kezdeményezéséből. A DISZ-bizottsáy Sződi Pál elvtárssal együtt ki is dolgozta a tervet and, hogyan lehet eredményesen működésbe hozni az őrsök rendszerét. A kilenc legfontosabb üzemrészben alakítanák meg egyelőre az „ezerszemü örs“-öket és megszerveznék nagyüzemi viszonylatban az „ezerszemü örs“-ök háromfőnyi tanácsát, amely műszaki segítséget nyújtana neki és ellenőrizné tevékenységüket. A fiatalok észleleteit villámokon, faliújságokon s esetleg az üzemi lapban közzé tennék. A terv tehát kész, Sződi elvtárs, aki a gyár VIT-küldötte. ég a vágytól, hogy a tervből valóság legyen, több alkalommal is fordult a DISZ-bizottsághoz segítségért. Fejes István elvtárs, a DISZ- bizottság titkára azonban csak szúdi vállát veregeti és nyugtatgatja, hogy „jól van Palikám, nyugodj csak meg, majd intézkedünk“. De az idő telik s bár az „ezerszemű örs“-sel kapcsolatban a ÜISZ- bizottság kongresszusi felajánlást is tett, — csak éppen nem cselekszik, Sződi elvtárs pedig két hét múlva, elindul Varsóba s a. terv akkor tovább is pihen majd egy darabig az íróasztal fiókjában. Hadd pihenjen, — gondolja Nagy elvtárs, a DISZ- bizottság agit.-prop. felelőse, mert mint mondja: „A bizottságnak most más dolga van!“ Az „ezerszemű örs“- mozgalom terve kész, o, DlSZ-bizottság, „az aU kotó pihen“, mély csipkerózsa álmot alszik. Szeretnénk, ha cikkünk életre csókolná. zsások is Harcoltunk eleget, igaz? No hát ezután is azt, kell tennünk! Hát szabad itt megtorpanni, Ignát elvtare" Te hogy gondolod? Nem hiszem, hogy egyszerűen belenyugodnál abba: nem megy. hát nem megy, Tudod, mi lenne akkor? A kulákok. Iski. Kardos, meg a többiek ugyancso k dörzsölnék a kezüket. A kenézlőiek százai pedig tovább ■tüzdenének az eddigi gondokkal, bajokkal. Nekünk ezt nem •szabad hagynunk. Különben is, ha hagynánk, ez azt jelentené. hogy nem akarjuk végrehajtani a párthatározatot 'em akarjuk azt. ami a legfontosabb, a falu fejlődését, A községi pártbizottság titkára előrehajolva, figyelmesen hallgatja a járási titkár szavait. Fáradt arcán megrándul egy-egy izom. Ami igaz, az igaz, kissé fáj a kémény szó. hiszen minden erejét beleélte a munkába. De érzi, hogy a járási titkárnak igaza van. Két. napig nem nézték feléjük, s ók megpihentek a babérokon. A húsz új tsz-tag beszervezése elégedettseget ébresztett benne is. de különösen Zárdáiban, a kormánykitüntetett községi alapszervi titkárban. Eddig úgy dolgozott Zárdái, ahogy azt a párt elvárta tőle. Megérdemelte a kitüntetést. Most is neki köszönhető, hogy az előkészítő bizottság megalakult. Ö volt az első bizottsági tag, ő szervezte a bizottságot. Mennyit beszélt, menynyit ment Zsindely elvtárssal, a Dózsa elnökével együtt, íogy a Dózsa is, az előkészítő bizottság is erősödjön. Ott van Erdős János, aki ma a bizottság legjobb, legkiválóbb tagja, •iokan csodálkoztak, hogy Erdős belépett. Persze, mennyi leszed, mennyi felvilágosító szó után! Zárdái elvtárs szerezte be, s a következményeken még ma is mosolyogna1* a! amennyien. Erdős János immár ötven esztendős. Világéletében ieléd volt, küzdött, nyomorgott, mint a többi hasonló sorsú mber. A felszabaduláskor kapott öt hold föld húzta ki . árból. Meg kell hagyni, értette a munkát, mintagazda lett Bebizonyította a középparasztoknak, hogy a volt cselédem. ier is tud gazdálkodni, ha megvan hozzá a lehetősége. Ti:- esztendő alatt olyan házat épített, hogy szinte a legszebb a/ -gesz községben. Törekedett becsületesen, s nem volt há- ítlfln azokkal szemben sem, akik megváltoztatták az éle ét. Becsülettel megadta, amit az állam kért. A termelés lizottság elnöke lett két esztendővel ezelőtt. Úgy dolgo 'ott, hogy becsületére vált, hanem a közös gazdálkodásró íallani sem akart, azaz, hogy mint most kiderült —- nem js 5, hanem a felesége. Mert amikor Zárdaiék elmentek hoz- 7-á, néhány szó után azt mondta: „Itt a kezem, érzem, hogy ■ öztetek a helyem. Belépek.örültek Zárdaiék, hiszen tud- ák, milyen szorgalmas, odaadó embert nyertek meg az új Lletnek. Rendben is lett volna minden, ha el nem küldik open Erdőst, mint a legmegfelelőbbet, a háromnapos elő■ észítőbizottsági tanfolyamra. De elküldték, s ő ment is. bár mintha gondolkozott volna valamin. Alig utazott el Vtezőcsátra, a hangoshíradón bejelentették a községnek Erdős János belépését és azt is, hogy elment tanfolyamra. Mig hangzott el a szó. betoppan Erdős néni: „Hová ment az én férjem, mit újságoltok ti? Hiszen ő nem tagja semmiféle bizottságnak! Gyógynövénygyüjtő tanfolyamra rnem ő, három napra.“ Zárdaiék összenéztek és megértettek mindent. Erdős nem mondta meg az asszonynak, miként határozott, ezt csak akikor akarta, amikor visszaérkezett a tanfolyamról. nehogy a felesége galibát okozzon Rábólintot- ' ak hát Erdős néni bejelentésére, s amikor eltávozott, össze néztek: Ez a János azért ember a háznál! Persze, belenyugodott közben már Erdős néni is a történtekbe. Csak nem hagyja idős fejjel magára a férjét, akivel együtt küzdött három évtizedig. Zárdai elvtárs örült legjobban az eredménynek, s e naptól kezdve pihenés nélkül járta a volt cselédeket, a mostani jómódú gazdákat. Meg is lett. ennek az eredménye. Az előkészítő bizottság olyan erős, mint amilyennek lennie kell Hanem ha a tegnapi és a mai napra gondol, Ignát elvtárs, összevonja szemöldökét Valóban, az alapszervi titkár mintha megtorpant volna. Óvatosan Wakles elv- tarsra, azután meg Szemes elvtársra, az istruktorra pislant, aki a népnevelők beosztását tanulmányozza .. Bizony, igazuk van az elvtársaknak. Csak akkor megy igazán a munka. ha itt van valaki a járástól, ha jön a segítség Meg is mondja majd véleményét Zárdainak, ha megjön S az. mintha csak megérezte volna, már be is toppant, de hogyan’’ Az alapszervi titkár hangqg Szabadság-ot köszön, azután szó nélkül leül egy nyikorgó székre A bemnülők rátekintenek. Ignátnak nem tetszik valami Zárdain, mintha.:: Már szólna is, de a járási titkár megelőzi: — Mondd csak, Zárdái elvtárs, ki kínált meg? — Zárdái felemeli a fejét, s laposan pislog a járási titkárra. — Mivel kínáltak volna? — Hát pálinkával. — Engem ugyan senki. Nem ittam en ma, csak.:j — Csak két féldecit, vagy hármat — mosolyodik el a járási titkár, de azután komolyra fordítja a szót. Nem is árt egy-egy pohár pálinka munka után Zárdái elvtárs. De- hát mondd csak, mire iszol most? Talán a húsz belépőre’’ Éppen most beszélgettünk Ignát elvtárssal arról, hogy mintha félreértenétek a feladatokat. Nem. mondom, hogv ..lebecsülitek“', csak azt, hogy mintha „félreértenétek.“ Mert ez az igazság. Te megelégedtél a húsz belépővel, holott te magad írtad a palánkra, hogy „Tsz községet akarunk!“ Te magad mutattad meg a plakáton számokban a Dózsa fejlődését, hogy, ezzel is bebizonyítsad a kenézlőieknek, milyen jól élnek a ,tsz-tagok, hogyan fejlődik a közös gazdaság. Te, meg Zsindely elvtárs bizonygattátok legjobban, hogy megvan az alap. megvan a biztosíték arra. hogy Kenézlő tsz-község legyen. És most? Most mintha megtorpantál yolna. Zárdái egyik lábát a másikra rakja, egyre gyakrabban ■serélgeti az izgalomtól, de azért állja a járási titkár tekintetét. Érzi, hogy megérdemli a fejmosást. Hátha még azt is megemlítené Wakles elvtárs, ami a legjobban bántja őt. De 1 járási titkár már kérdi is: — Mondd csak, Zárdái elvtárs? A tanácselnök apja, meg oósa beléptek-e már? Beszéltetek-e egyáltalán Kecskeméti ' ndrással, meg Karakóékkal? Hát nem furcsállod te, Zár- '•ai elvtárs. hogy Kecskeméti tanácselnök házról-házra jár Titálni a tsz mellett, miközben apja. a tizenöt holdjával, neg apósa a tizenhattal kívül marad? Mit szólnak ehhez a rizséiben? És Molnár Józsefet, a környékszerte ismert ku- pecet, kizártátok-e már a bizottságból? — Molnárt kizártuk, Wakles elvtárs, kizártuk! — Pattan fel Zárdái. — Bémondtuk a hangoshíradóba is. Helyeslik az emberek. — No és Kecskeméti, meg Karakó? 4z alaT)szervi titkár újra visszaül a helyére, s most először félrenéz úgy válaszol: — Igazad van Wakles elvtárs. Nem helyes, ha a tanácselnök agitál, amíg a szülei kívül vannak. De az Öreg Kecskeméti kemény ember, azaz nem is ő, de az anyja, Kecskemétiné Valami nincs náluk rendben. De most már én magam megyek hozzájuk, én magam. — S már indulna is. Szemes elvtárs. az instruktor azonban megállítja: — Várj Zárdái elvtárs. Majd elmegyünk délután Én ’s. te is. me a Wakles elvtárs is az í-ttünk. hogy segítsünk. Csak ne feledkezzetek el arról, amit Wakles elv- *ars mond Elsősorban tőletek függ a siker, tőletek, kommunistáktól S ha ti megtorpantok, mert megtorpantatok, akkor annyi, mintha feladnánk a harcot. Mert ne feledjétek, hogy az új élet harcokban születik. Kemény harcokban! Barcsa Sándof