Észak-Magyarország, 1955. július (12. évfolyam, 154-179. szám)

1955-07-10 / 161. szám

i ♦•AS. MAGYARORSZÁG Vasáií!»p, 1355 július 10 LJogy 'őszintén bevalljam, nem tudom, hol kezdjem beszámo­lómat. Annyi benyomás, annyi kel­lemes meglepetés ért a megyaszót Állami Gyermekotthonban — vagy ahogy ott mondják: Gyermekváros­ban —, hogy nem is tudom, melyik a legérdekesebb, a legfontosabb. Tálán a látogatás végével kezde­nem. amikor végre az igazgató iro­dájába értem, s a sok ide-odamenés- töl kifáradva az íróasztal mellé rogytam. A látottak, hallottak össze­vissza kavarogtak fejemben, gondo­lataimat még nem tudtam rendezni. Szerettem volna mindenkinek meg­mutatni. elmondani: nézzétek embe­rek. igy gondoskodnak nálunk a gyermekekről. Az igazgató asztalán egy csomó leve! és lap feküdt. Kusza, meg ki­forratlan gyermekirás, bizonytalan tintavonások, görbe betűk, s itt-ott egy.egy helyesírási hiba, "De ez csak a levelek és, lapok külseje. Többet árul el tartalmuk: a szeretet szól mindegyikből, .minden levél: üzenet az édesapának. Ezeket a leveleket a szabadságon lévő gyermekotthoni kis lakók küldik „igazgató bácsijuk­nak“, nevelőiknek, bizonyságául annak, hogy még otthon is, szüleik­nél, vagy nagyszüleiknél visszagon­dolnak az „otthonra“. Sincs ezen mit csodálkozni mondhatná valaki —, hiszen a leg­több gyermek a vákáció idején, vagy ha nyaral, üdvözletét küldi nevelőinek a hegyek közül vagy a ■ vízpartról. Igenám, de engedjék meg, hogy előbb elmondjam, kik is o Megy aszói Állami Gyermekotthon kis lakói, hogy került oda legtöbbje. Kedves olvasóinkkal is előfordult már biztosan, hogy vonaton utazva kéregetö, éneklő, nem éppen gondo­zott külsejű kis csavargókkal talál­koztak. Éneklésükkel megzavarják az utasok nyugalmit s élőbb nem tágítanak, míg néhány forintot ősz- szé nem szedtek a fülkében. Amikor látják, hogy többet nem. remélhet­nek. egy kocsival tovább mennek s ott újból kezdik. Kern ritka a mozi előtt ácsorgó kis jegyüzér sem, aki az ■ 1.70-ért vásárolt mozijegyét két­szeres . áron adja tovább, s ha a nagy tolongásban alkalma nyílik, nem rest. hogy belenyúljon egy-egy mozilátoffató zsebébe. A z ilyen gyermekek egyrésze e* azért koldul., csal vagy lop. giert munkakerülő szülei, iszákos testvérei ..erre biztatják, tanítják. Másrészük pedig rossz társaságba keveredve lép erre az útra. Vannak gyerekek, akik árvaságra jutva ro­konaikhoz kerülnek, s nem minden esetbe}' találják meg az otthont, a szülői szeretetni pálló rokoni szere- tetét. Ridegnek érzik az új környe­zetei', idegénnek a rokonokat. Szíve­sebbenéannak áz utcán, ahol velük #­KiSMlllHXIItl »tMltlltttttKllil QYERMEKVAROS egykorú, vagy nagyobb fiúk társa­sagában elfelejtik az árvaságot, „barátot“ szereznek, aki szívesen beavatja titkaiba, vagy elviszi ma­gával kisvbb-nagyobb csavargásai­ra. Gyakran napokra is eltűnnek, csűrökben, szalmakazlakban alsza­nak s csak 70—S0, vagy néha még annál is több kilométerrel odébb kerülnek a rendőrőrsre. A csavargás, koldulás, lopás, zseb- metszés legtöbbször a rossz ne.velés, a szülők felelőtlen viselkedésének a következménye. Éppen ezért szük­séges, hogy a még hajlékony, nevel­hető kis emberpalántákat ebből — a számukra ártalmas — környezet­ből kiragadva gondos nevelő- és oktató munkával, türelemmel és sze­retettel becsületes, társadalmunk számára hasznos emberekké alakít­suk. Amikor az állami gyermekotthon ragyogó. tiszta szobáit, termeit végigjártam, önkéntelenül is eszem­be. jutott Dickens angol iró, „Twist Olivér“-je, a regény komor hangu­lata, nyomasztó légköre, a rongyos, éhező „gyermekotthon“ kis lakóinak serege, a vallás álarca mögé rejtőz­ködő kapzsi, lélektelen igazgató — Bumble úr — g felesége, aki több verést juttatott „neveltjeinek“ mint kenyeret. Rég eltűnt nálunk ez az idő, nincs Bumble úr és nincs kor­bács, nincs zsamokoskodás és éhe­zés, más nevelők, más igazgatók é" más gyermekek a lakói a mi gyér- nieko tt hónain krra k. Magas platánfák és kőris fák hű­vös árnyában rejtőzködik a „gyer­mekváros“. Valamikor báró Har­kányi s henyélő vendégei dőzsöltek itt, ma pedig vidám gyermek kacaj­tól, énekszótól hangos a volt uraségi park. Száznál több, tévútra lépett gyerek talált itt otthoni. A díszes előtérben az úttörők 72 pontja, zászlók, rendben elhelyezett dobok és harsonák köszöntik a be­lépőt. A magyaros motívumokkal díszített faliújságot maguk a gyer­mekek készítették', hogy' azon meg­változott életükről, tapasztalataik­ról, eredményeikről, az otthonban történt újdonságokról írjanak. Az előtérből nyílik a hosszú előszoba fényes,, barna szekrényeivel: mind­egyikben tiszta -fehérnemű és frottír- lepedő. A- szekrények- tetején egy­forma. drapp nyáriszandálok. Függöny ős üvegajtók vezetnek a hálókba, Ragyogó parkett, tiszta térítővel letakart kis asztalok, fehér ágyak teszik otthonossá ezeket a szobákat. A nagy ablakok előtt földigérö csipkefüggönyök, az ágya­kon feliér takarók vannak. Az ágyak fölött gondosan megrajzolt kis táblák jelzik a lakók neveit. Sajátkészitette felirat hirdeti a ne­velés szelleméi: ..Hirdessük: itt nem boldogul mds. csak, aki alkot, akt munkás.'“ t Igen tiszta, barátságos az ott- * hon való mennyi hálószobája. .4 fürdőszobában húsz, vagy talán még annál is több fehér gyermek- mosdókagyló biztosítja a tisztálko­dást: zuhanyozó, két nagy tükör is rendelkezésükre áll Az ebédlőben három sor asztal hú- lódik végig az egyik faltól a má­sikig. Éppen ebédnél ülnek az ott­hon lakót. Egy-egy nyerek tállal a kezében végigjárja az asztalt, kinői, osztogatja a levest vagy tésztát, —- mindenki annyit vehet, amennyit enni bír, amennyi jól esik. Cseresz­nyeleves, csö'észta. borjúpörkölt és savanyúság volt ebédre. A konyha egyik részében két, nagy gözüstben kcizíHk télire a befőttet. Eddig több mint 2 mázsa cseresz­nyét tettek el. •*­Kint a kertben nézegettem a dí­szes virágágyakat, nemrég ültetett kis fenyőket, amikor a hálószobái zöldre}esteit ablaktáblái hdlkan be­csukódtak — délutáni alváshoz, pihenéshez készülődtek a gyerekek. Miután megismerkedtem a gyer­mekotthon belsejével, külsejére, kör­nyezetére is kíváncsi lettem. A fő­bejárattal szemben virágokkal dí­szített tér van, ünnepek alkalmával itt gyűlnek össze az úttörők. A tér mögött kies fenyőcsoporttól elvá­lasztva bújnak meg o. műhelyek, ahol a gyermekek cipőit, ruháit foltozzák, vagy újakat készítenek. A műhelyrészleget összetévesztettem a kertészettel, mert még a miskolci kertészetek elölt sincsenek alydn ér­dekes. ritka kerti növények. Utamon megismerkedtem az ott­hon sajátkészitette fűrésztelepével, a gyermekek kedvenceivel: a két Hikörfcnyes lovacskával, s egy apró kis kölyökkutyával. Megcsodáltam a virágházat, a méhészetet, a kerté­szetet, az új, 3 millió forint értékű építkezést, ff égy tanteremmel, egy tornateremmel, egyemeletes lakóház­zal. és egy úttöröházzal bővül a gyer­mekotthon. Az otthon ruharaktárhelyisége külön bekezdést érdemel. Mennye­zetig érő polcokon sorakoznak a téK és nyári ruhák. Vadonatúj. 'Vi­lágosbarna nyári vászonöltönyök mellett ott vannak a most vásárolt Boczán Sándor cukorrépája A 200 mázsás cukor répa termeszlé») mozgalomhoz ebben az évben már lényegesen több termelőszövetkezet és egyénileg dolgozó paraszt esaftlako- zott, . mint az elmúlt esztendőkben. Ezt bizonyítja Takt »kenéz község példája is. A falu minden egyes cu­korrépát ermeiője kivétel nélkül csat- ’akozott a 200 mázná» mozgalomhoz. A cukorrépatermesztés iránt megnö- v"kedett érdeklődést mutatja Boczán Sándor taktakenézi dolgozó paraszt esete is. Ez a dolgozó paraszt mind­össze csak bárom éve termel cukor­répát, de eredménye máris egvodül- áll a faluban. Az 1954_es gazdasági évben 640 négyszögöl földterületről IBI mázsa cukorrépát takarított be és adott át a szerencsi cukorgyárnak. Boczán Sándor 1954 őszén 800 négy­szögöl területet, állított be cukorrépá­nak. Ebből 400-at kísérleti célra Rácz j\'c Az öregek mesélik, hogy Valahol a Csinfusan-hegység lábánál élt egy magányos öregember, akit Ho Ming-fának hívtak. Volt az öreg­nek egy kis kertje, amiben főként répát termesztett. Koplalt, nélkülö­zött Ho Ming-fa, de sohasem pa­naszkodott. . Teltek, múltak az évek, egyszer aztán a szomszéd földbirtokos, akit családi néven Lármák hívtak, Se­eresztette .iuhait az öreg Ho kertjé­be. A juhok persze egy szálig lele­gelték a répa levelét, aztán amikor a juhok után a disznókondát jp behaj­totta, még a gyökeréből sem maradt a répának, feltúrták az egész kertet. Elkeseredve és szomorúan ődön- gótt az öreg Ho feldúlt kertjében. Hirtelen az egyik sarokban észrevett egy gyenge kis palántát, amely va­lahogy elkerülte az állatok figyel­mét. Nagy gondossággal ápolni kezdte a kis palántát. Minden nap megön­tözte, időnként meg-megtrágyázta a tövét. A ré-pa gyorsan növekedett és hamarosan akkora levelei lettek, mint a banánfának. Nagy repedések keletkeztek körülötte a földben. El­jött az ideje, hogy kivegye a földből a nagyranőtt répát, de csak sehogy sem tudta magát rászánni, egyre csak reménykedett, hogy még na­gyobbra nő. Reggelenként mór be­lepte a dér a földet, aztán az első hó is leesett, s a répa még mindig a földben volt. Végül mégis rászánta magát a? öreg. hogy kiássa egyetlen répáját Mély árkokat ásott körülötte, s csak akkor látta, milyen nagy! Akkora volt,, mint egy jókora asztal, amely körül 10 ember is kényelmesen megebédelhet. Hiába is. egyedül meg .sem bírta mozdítani! Az őrinsrrpa híre csakha­mar. elterjedt az egész környéken és a fülébe jutott a járási főnöknek K aki, úgy gondolta, hogy ez a répa tu­lajdonképpen a császár őfelsége száméra jelent kedvező égi jelet. Beült tehát gyaloghintójába, ame­lyet 1-6 ‘kuli cipelt és személyesen el­látogatott Ho Ming-fa házába. Az öreg azt sem tudta hamarjában, ho­vá kapjon, hogv düledező viskójá­ban- méltóképpen fogadhassa a nagy­imat — Na, öreg. azt mondják, hogy tterltóí órjásrépa nőtt a kertedben. AZ O RÉPA Mutasd csak. hadd látom! Hiszen ez nagy szerencsét jósol a mi fölsé- ges császárunknak. — A répa? — Az öreg Ho sehogy sem tudta megérteni hirtelenében, miért érdeklődik a répa iránt a já­rási főnök és miért emlegeti vele egy sorban a császárt. — Igen, uram valóban van egy nagy répám, meg is mutatom, — s ezzel az öreg Ho elvezette vendégét a kertjébe. — Különös! Különös! — csodálko­zott a- járási főnök. — Különös! Különös! — ismételte nagy igyekezettel a szomszéd föld- birtokos is, aki szintén eljött, s rá akarta bírni a járási főnököt, tisz­telje meg házát látogatásával. — Úgy gondolom, öreg, hogy... kezdte a járási főnök, miközben he­lyet foglalt egy alacsony pádon — el kell vinned eme értékes termést ajándékba a császár őfelségének! Az öreg Ho semmit sem értett a dologból, s csak hallgatott. — Tisztelt Ho! — avatkozott is­mét a beszédbe Liu, a szomszéd föld- birtokos. — Az úr azt tanácsolja, hogy ajándékozd ezt a répát a csá­szárnak. Nagy szerencse ez neked! — s Liu hangjából irigység érződért. — A császárnak ajándékozzam1 — nyögte ki végül az öreg. — De­ltát. mit eszem akkor a télen? A körülálló hivatalnokok, midőn meghallották az öreg válaszát, har­sány kacajra fakadtak. — Hogy jut eszedbe az ilyesmi? — jegyezte meg egyikük. — A csá­szár olyan gazdagon megjutalmaz érte. hogy életed végéig megélsz be­lőle! Ho Ming-fa, azonban sehogy sem akart megválni répájától. Csökö­nyössége végül egészen felbőszítette a járási főnököt. — Hogy is mernéd megtartani magadnak az ég ilyen drága ajándé­kát. te falusi tuskó? — kiáltott rá dühösen. — Odaadod a répát a csá­szárnak. mert ha nem, hát magadra vess! Mit volt mit tenni az öregnek, hát odaadta A császár rendkívül meg­örült, amikor megtudta, hogy egy egyszerű parasztember hozott neki ajándékot az ország távoli vidékéről Nagyfontoskodva a trónra ült és megparancsolta, hogy hozzák be az ajándékot. Azt várta, hogy valami­lyen rendkívüli adósságot hoznak eléje, s amikor megpillantotta a "é- pát, csalódottan fordult félre. A já­rási főnök kísérőlevelét elolvasván azonban megenyhült és kegyesm úgy rendelkezett, hogy gazdagon ajándékozzák meg Ho Ming-fát, a járási főnököt pedig helyezzék egy fokkal magasabb beosztásba. Ho Ming-fa nem is számított arra, hogy ajándékot kap a répáért és na­gyon megörült. De öröme nem tar­tott soká. Ahogy meglátta a korá'l- gyöngyöket és egyéb drágaságokat elszomorodott. Mit csináljon velük? Megenni nem lehet, eladni nem sza­bad, merthogy, a császártól kapta ajándékba. De mit szólhatott volna, hallgatót^. Végül köszönetét mondott a császárnak a kegyes ajándékokért és elindult hazafelé. Mikor híre futott Ho Ming-f-. megérkezésének, összegyűltek nála a szomszédok, hogy megtudják, milyen is a császár tulajdonképpen és hogy milyen ajándékokat adott Ho-nak. — Mi ez a sok haszontalanság az én szép répámhoz! — szólt ‘panaszo­san az öreg. — Mit csináljak velük? A szomszéd földbirtokos is eljött, s amikor meglátta a sok drágaságot, a guta kerülgette irigységében. A látogatók lassan dolgukra men­tek és az öreg Ho megint felásta kertjét és vetett bele répát. A föld- birtokos is hazatért, de csak nem ment ki a fejéből a császár ajándé­ka. Ha ez a kelekótya Ho Ming-fa egy nagyranőtt közönséges répáért ilyen gazdag ajándékot kapott, tű­nődött magában, mennyivel több drágaságot adna egy értékesebb ajándékért A kapzsi Liu napokon át nem tudott nvugodni a gondolat­tól. egyre csak tervezgetett, emész­tődött. sötétkék melegítők. Sítalpak, szán,, kők, tavaly varratott sínadragok, meleg harisnyák és alsónadrágok várják szép rendben a telet. A rak­tár végében vannak a sportfelszere­lések: futballok, térdvéclők, mezek-, röplabdahálók, boxkesztyük, torna­cipők, súlygolyók, diszkoszok, má­szókötelek. Egy .külön polcon, sprite koznak a kijavított téli kesztyűk, sálak, fölöttük a vastag télikabátok, Rátánk végén a halastavakhoz értünk, ahol a gyemcekek ta­nulás után halászhatnak. A két tó partját a legkülönlegesebb fák sze­gélyezik, mögöttük terül el a játszó­tér és a most készülő röplabda- pálya. Az épülettől nem messze, drótkerítéssel elkerített vasgyüjtö. telep van, ide hordja mindenki — egész éven át — a talált ócska­vasat. Csabai József igazgató és a többi nevelő gondos munkájának meg ban az eredménye. A gyerekek — bár az első napokban szinte mindegyik megszökik, vagy szökni próbál — megszeretik az otthoni. Megismer­kednek az alkotás örömeivel, becsü­lik a sajátkészitette virágoskertet, vagy kertészetét, a szobák rendjét, ' tisztaságát. Ápolják a maguk ültette fákat, méhészetüket, virágházukat. Megismerik a munka értékét, be­csülik s nem egy esetben megvédik közős tulajdonukat a rongalókkal vagy tolvajokkal szemben. Most nyáron különösen változatás az élet a gyermekotthonban. Erdei séták, játék, pihenés váltogatja egymást. Esténként, az új hangos­film vetítőkészülékkel szórakoznak* vagy bábszínházát rendeznek. Még­látogatják a környező falvakat $ előadásaikkal szórakoztatják a fal* vak lakóit, úttörőit. Találkozót ren­deznek az alsódobszai és újesanálosi gyerekekkel, vidám dallal és kultúr­műsorral köszöntik az aratókat. Le­veleket írnak az ózdi és pálhdzi út­törőknek, hogy mielőtt oda menné­nek nyaralni, megismerkedjenek velük. fagy változáson mennek át ezek a gyerekek, legnagyobb ré­szükből becsületes, derék ember vá­lik, aki nemcsak mondja, de meg is érti, hogy „itt nem boldogul más, csak aki alkot, aki munkás“. Vem csoda ez, hanem gondos nevelő- munka eredménye, hogy az utca kis csavargóiból becsületes dolgozók ■lesznek hogy a hajdani kis jegy­üzérek; dvajok az őszi gesztenye- szedésből kapott pénzért 400 forint értékű békekölcsönt jegyeztek, hogy rongálás helyett építenek, újat, al­kotnak. Ott, a megyaszóí gyermek- otthon nevelői között megtanulják a. gyerekek, hogy a mi országunk­ban az ember értékét a munka adja.. KUGLEfí GWENDOL1N gyenélő akar tőle isimét ki csalni ajándékokat, vagy valami magasabb hivatali beosztást. De azért csak pa­rancsot adott, hogy vezessék elé a földbirtokost. — Nocsak, miféle haszontalans ’­got hoztál nekem ajándékba — ki­áltott a hajlongó földbirtokosra, szigorúan a császár. . v — Oh, felséges császár! — árado­zott Liu. — Nem akármilyen holmit hoztam, hanem egyetlen lányomat, aki e perctől, fogva felséged szolgá­latára áll! Bevezették a lányt, s a császár gyönyörködve tekintett rá. A palota külső termeiben ugyan volt már néhányszáz a hasonlóan szép lányokból, de a császárnak mindez nem volt elég... — Gazdagon megjutalmazlak er te’ — szólt a császár, a meghatódottan hajlongó apához. A császár kegyesen érdeklődött a földbirtokostól, hogy s mint él, s midőn megtudta, hogy Liu nagyon gazdag, így kiáltott fel: — A legdrágább ajándékot kapód tőlem! Hé, szolgák! A hívásra berohanó szolgák haj­longva sorakoztak fel a trón elé. — Tüstént hozzátok elő ama óriási répát, amit nemrégiben az az öreg paraszt hozott ajándékba! Ajándé­kul adom ennek az embernek. Liu tulajdonképpen csak altkor ér­tette meg, mi történt, amikor előd- pelték az óriásrépát. A császár az ajándékba hozott lánnyal visszavonult termeibe, Liu pedig, mit tehetett volna mást, elin­dult a nagy répával. Ilyenformán tehát, mit kapott a lányért? — egy répát! Nem merte se kidobni a furcsa ajándékot, sem megenni. Egy egész termet kiürftte- tett tehát házában, odavitette a drá­ga jószágot és ugyanúgy hajlongod, térdreborult előtte, ahogy ősei és a szellemek képmása előtt szokott. Teltek-múltak a napok, a hóna­pok, s a nagy répa végül is elrot­hadt. Azt beszélik, hogy mikor az öreg Ho megtudta, hogy répája végül is veszendőbe ment Liu házánál, így dörmögött magában: — Lám csak, milyen furcsa em­berek ezek a császárok, meg a föld­birtokosok! Csak ahhoz értének, hogy a szegény embert® elvegyék az utolsóját is: I Mihály dolgozó paraszt földje mellett, aki még mindig kételkedett. Mind- j kettőjük földterülete 400 négyszögöl. Ugyanolyan minőségű föld, s minden munkálatot egyidőben végeztek el. Csak Boczán Sándor egy lépéssel to­vább ment. mint dolgozótársa. Az ősz folyamán a szántás alá szuper- foszfátot szórt és tavasszal pedig két alkalommal péti sót adott a földnek. Rácz Mihály pedig ezt neim tette. £« a különbség a két cukorrépa között ma már — ég és föld — ahogy a ke- néziék mondják. Boczán Sándor cu­korrépája haragoszöld és olyannyira dús, hogy egy talpalatnyi főid sem látszik a levélzetíől. De mondja 1« már Rácz Mihály — most már el­hiszem azt, amivel eddig nem értet­tem egyet: műtrágya nélkül bár­mennyire is igyekszik az ember, -nem érhet el 200 mázsás vagy még ennél íb nagyobb cukorrépatermést. K I > A r 9f E S E írta : Li M an - ti Volt ennek a földbirtokosnak egy 16 éves leánya, okos, tanult, gyönyörű hajadon. Apja, anyja egész életeben dédelgette, s úgy őrizte, mint valami nagy kincset. — Mi nyomja a szívedet, apám? — kérdezte egyszer a lány az apját, amikor látta, hogy napról napra szomorúbb, s egyre csak sót vad. — Nem érted te azit, lányom — szólt csüggedten az öreg és lányá­ra emelte fáradt tekintetét. Ebben a pillanatban hirtelen eszé­be jutott valami, s örömében felki­áltott : — Megvan! Megvan! A lánynak még arra sem maradt ideje, hogy megkérdezze, mi lelte apját, olyan sietve rohant ki a szo­bából az öreg. A megbokrosodott földbirtokos nem sajnált sem pénzt, sem fárad­ságot, hogy a volt járási főnökkel találkozzék, aki azóta már egy egész kerület élén állt. Végre bejutott hozzá és elmondta, hogy van egy nagyon szép lánya, akit el akar vinni a császárnak aján­dékba. A kerületi főnök igen meg­örült a hírnek: sohasem hitte volna hogy kerületében akadnak ilyen te­kintély-tisztelő emberek. De közben tartott tőle, hogy a földbirtokos lá­nya nem is olyan szép. ahogy apja mondja, ezért beült gyaloghintójába hogy személyesen győződjék meg a dologról. A jámbor Liu mindent elkövetett, hogy kedvében járjon a kerület fő­nökének. Harminc disznót öletett ie erre az alkalomra és 12 kosár réz­pénzt osztatott ki a magas vendég szolgái között. ' A kerületi főnök nagyon meg volt elégedve a földesür lányával. De a lány csak zokogott és sehogy sem akart a császár ágyasává lenni. De végül aztán mégis megvigasz­talták a gyönyörű ruhákkal, éksze­rekkel és elindultak vele a fővá- osba. Midőn ’elintették a esászárnák: még egy ember érkezett ajándékkal, j gyanítani kezdte, hogy valami m-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom