Észak-Magyarország, 1955. április (12. évfolyam, 77-101. szám)
1955-04-24 / 96. szám
Vasárnap, 1955. április 2-, ESZAKMAGYARORSZÄQ 3 f Miért nem alkalmazzák a millszekundos robbantást az Ózdi Szénbányászati Trösztnél ? Tavaly vezették be először az Özdi Szénbányászati Trösztnél a millszekundos robbantást. Minden bányász, aki dolgozott az új eljárással, vagy látta eredményét, — elismerte: a millszekundos robbantás nagy mértékben segíti munkájukat. Az új robbantás igen gazdaságos, hasznos. Elsősorban füstnélküli, ■emiatt a robbantás után a munsa- hely levegője nem tartalmaz ártalmas gázokat. Ebből következik az is, hogy nincs füstrevárás, a bányász jól kihasználhatja a munkaidő minden percét, ami teljesítménynövekedést, s vele együtt keresetének emelkedését is jelenti. Másrészt: a millszekundos módszernél az egymást gyorsan követő robbantások nagyobb hatást fejtenek ki, s így ugyanakkora szénmennyiség „jövesztéséhez", lerobbantásához kevesebb lőszer kell. A lerobbantott szén egyhelyben marad, ami a rakodás szempontjából is igen fontos. Hogy mennyire előnyös e módszer, igazolják a statisztikai kimutatások is, amelyek a termelékenység növekedéséről szólnak. Mindezek ellenére meg kell állapítani, hogy jelenleg az Ózdi Szénbányászati Trösztnél nem becsülik meg a mill- szekundoS robbantás módszerét, s annak az üzemeknél nincs is felelős gazdája. Ez a magyarázata annak, hoíjy ezévben kemoly visszaesés tapasztalható az eljárás alkalmazásánál. Az elmúlt évben a farkaslyuki bányaüzemben próbálták ki először a millszekundos robbantást. Kezdetben elővájási és kamara fejtési munkahelyeken az V-ös számú táróban, később a lejtősaknai bányaüzemben lévő frontfejtésen. Farkas- lyuk után a kíráldiak is megpróbálkoztak az új eljárással. Elsőízben a Béke-tárón vezették be az l-cs siklói frontfejtésen, majd a Szabadság- aknán az előváj ási munkahelyen, később pedig a frontfejtésen. Az új robbantási eljárás bevezetése mindkét üzemben sok kezdeti nehézség után történt meg. De végül a dolgozók megszerették a kitűnő módszert. Alkalmazása később hosszú időn keresztül rendszeresebbé vált és csak a vegyes-szelvényű munkahelyeken robbantottak gyújtózsinórral, ott ahol a millszekundos robbantás ked, vező hatása nem érvényesülhetett. Bevezetése folytán a farkaslyuki V-ös. számú táróban 10 százalékkal csökkent a robbanóanyagfelhasználás ugyanakkor megnőtt a termelés. A millszekundos robbantásnál más eredmények is mutatkoztak: több lett a darabos szán, javult a hullási arány. a kevesebb füst, illetve gázképződés következtében emelkedett a munkaidő kihasználása. Ebben az időben a farkaslyuki bányaüzemről mint megyénk egyik legjobban teljesítő bányájáról lehetett hallani. A farkaslyuki bányaüzemben felmutatott eredmények ellenére a műszaki vezetők nem karolták fel az új eljárást és így 1954-ben az ózdi tröszt széntermelésének csak elenyésző hányadát jövesztették millszekundos robbantással Ezévben nemhogy Jhvult volna, inkább rosszabbodott a helyzet- Farkaslyukon a módszer szélesebbkörű alkalmazását gátolja az a körülmény, hogy egy-egy körletben a lő- mesternek egyszerre több csapatnál, azaz több munkahelyien kell robbantania. A felszerelések és a robbanóanyag szállítása, az időben való kapcsolás megoldhatatlan feladat elé állítja őket. s ezért a közben leszűkült mezőjű V-ös számú tárón kívül Farkaslyukon más mezőben üzemszerűen nem alkalmazzák a millsze- kundos robbantást. A tröszt Szloboda Imre technológust bízta meg a millszekundos robbantás ipódszrrének bevezetésével. Szloboda elvtárs lelkesen igyekszik eleget tenni megbízásának, éjt-nappá téve fáradozik azon, hogy a tröszt valamennyi bányaüzeménél alkalmazzák az eljárást. Munkájához azonban nem kapja meg a kellő segítséget. Februárban ellenőrzésen volt a farkaslyuki V-ös számú táróban, ahol komoly hiányosságokat tárt fel: az időzítő kábeleket nem tartják tisztán, a földre dobják, s ott hevernek a következő robbantásig; az érintkező gyűrűket és pólusokat nem tartják gondosan karban, nem ellenőrzik a- töltőrészek és a fojtásdugók használatát, a taszterokban az áramot vékony huzallal ellenőrzik, ami teljesen megengedhetetlen, szabálytalan. mert életveszélyes; a III-as ereszkében, illetőleg a III-as kaparónál lévő taszter nincs szabályosan leföldelve. De még számos más olyan jelenséggel találkozott, amely a nemtörődömséget, a gondatlanságot és fegyelmezetlenséget mutatta. Habár ezeket azonnal jelentette az illetékeseknek, utasításokat is adott ki. a heljtzet csak részben változott, a felelősségrevonás hiánya miatt. Az ellenőrzés, a felelősségrevonás elhanyagolása, az új eljárás lebecsülése odavezetett, hogy ezév- béh a farkaslyuki üzemegységnél jelentősen csökkent a millszekundos robbantással kitermelt szén mennyisége. Az V-ös számú táró mezeje, ahol a millszekundos robbantást üzemszerűen alkalmazták, most le- fogyóban van, ennek ellenére még most sem gondolnak arra, hogy a módszert a bányaüzem más részében alkalmazzák. Sőt a ladánvi bányamező „C“-ereszkéjében is be kellett szüntetni a millszekundos robbantást a szénréteg elvékonyodása miatt. Ez évben az ózdi tröszt bányaüzemeiben a tervek szerint 140 százalékkal több szenet kellene havonta kitermelni millszekundos robbantással. Hogyan láttak hozzá a terv megvalósításához? A somsályi aknaüzemegység 100-as frontjánál kísérleteket tettek a millszekundos robbantás bevezetésére. Ezek eredménnyel jártak, mégis megszűnt az új gazdaságos termelési módszer alkalmazása. Felmerül a kérdés: miért? A műszaki vezetők egyrésze alaptalanul geológiai nehézségekre hivatkozik. Mértékadó szakemberek véleménye szerint azonban a somsályi aknaüzemegységnél megvan az adottság a millszekundos robbantás eredményes alkalmazására. Ebhez persze nemcsak a som- sályiak helytállására, hanem elsősorban a tröszt vezetőinek hathatósabb segítségére van szükség. A tröszt vezetői azonban szó nélkül tudomásul veszik felettes szerveik olyan intézkedéseit, amelyek nem segítik elő a millszekundos robbantás alkalmazását. Nem tettek ellenvetést például amiatt, hogy a lőmes- teri kiképzést erősen korlátozták. A csapatvezetők és vájárok kiképzése, a millszekundos robbantás módszerének elsajátítása egyelőre úgyszólván nem is lehetséges. Csökkentették a millszekundos felszerelések beszerzését is így nem jut kellő menv- nyiségű időzítőkábel, ejtőharang, kábeldob és taszter minden munkahelyre. Az újabban érkezett időzítő- kábelek nem alkalmasak millszekundos robbantásra, mert az érintkező gyűrűk lazák, nem zárnak megfelelően. -V Somsályon azonban jelenleg nemcsak azért nem alkalmazzák a millszekundos robbantást, mert nincsen erre kiképzett lőmester, hanem azért sem, mert az üzem egyetlen műszaki vezetője sem érzi szívügyének az új termelési módszert Az eddig felsoroltakból világosan látható, hogy az Özdi Szén- bányászati Trösztnél nem fordítanak gondot a millszekundos robbantásra. Pedig ez az év fokozott követelményeket állít szénbányászatunk, így az ózdi tröszt minden bányásza, műszaki vezetője elé. A -követelmény: teljesíteni a napi tervet, több jobb és olcsóbb szenet adni a hazának! a feladat teljesítése kötelező az ózdiakra is, s ennek a kötelezettségnek csak úgy tudnak megfelelni, ha a termelékenység e fontos eszközét, a millszekundos robbantást valamennyi bányaüzemünkben alkalmazzák. DRAGOS GYULA — MM Naqyméretű maróqéo A- leningrádi „Lensztankolit“-gyár nagyméretű marógépek gyártását kezdte meg. A termeléshez külön gyárépülettömböt építette«.;. A napákban a gyár elkészítette az első négyorsós hosszmarógépet. A gép súlya 64 tonna, hossza XI méter. A gépen 8 tonnás alkatrészeket is meg lehet munkálni. A gyors-marógépet mindössze egy ember kezeli. A képen: N. Lobanov szerelő-brigádvezető az új gépnél. Cukorrépavetést szabotáló kulákokat tartóztatott le az ügyészség: Rendelet a Inzóbaálliiásról A begyűjtési miniszter és a pénzügyminiszter rendeletben szabályozta a hízóbaállítási, va’amint a seftés- beadási kötelezettségüket nem teljesítő egyénileg gazdálkodó termelőkkel szemben alkalmazott behajtási eljárást. E szerint a sertésbeadásra kötelezett febendókat a beadás határideje előtt négy hónappal felszólítják, hogy legalább 60 kg-os sertést állítsanak hízóba. Annak a főbeadónak, aki az írásbeli felszólítás után egy hónappal sem tesz eleget hízóbaállítási kötelezettségének, a .'■ertésbeadáea azonnal esedékessé válik és vele szemben megindítják a behajtási eljárást. A rendelet szerint azoknál a hosz- szabb ideje hátralékos kulákoknál, üzérkedőknél, beadási kötelezettségüket rendszeresen nem teljesítő termelőknél, akiknek a behajtási eljárás idején nincs beadható sertésük, vagy más mezőgazdasági termékük, a beadási hátralék erejéig lefoglalják az ingóságokat. Ha a foglalás után öt napon belül sem rendezi a termelő uertésbendasát, a lefoglalt ingóságokat értékesítik. A sertésbeadási hátralékukat hosz- szabb idő óta- önhibájukból nem teljesítő kulákoknál, üzérkedőknél el lehet rendelni a ház— illetve föld- ingat'an végrehajtás alá vonását is. (MTI) Májusi virág kosarak ytiár most meg*endelhetöh Horváth fcrzsrbet • Kováé G' ulnné vtránkereskedésében Miskolc, Papszer u. 28. Papszer ős Mélyrölgy u. sarok. Kelemen István 28 holdas csere- bökényi, Kavojecz József 28 holdas, Mihovics János volt 28 holdas, jelenleg 19 holdon gazdálkodó es Kiska Ede volt 35 holdas, jelenleg 20 holdon gazdálkodó boldogkóújíalusi kulákok a kötelező cukorrépatermelési szerzőANTIKVÁR KÖNYVEKET ÉS KÖNYVTARAKAT vásárol az Állami Könyvterjesztő Vállalat Antikvár Könyvesboltja. Miskolc, Déryné u. 2. Tel.: 15-871. Vétel — Eladás. dés megkötését és a cukorrépa vetését megtagadták. Az ügyészség Kelemen Istvánt, Kajovecz Józsefet és Mihovios Jánost letartóztatta s mind a négy kulák ellen vádiratot nyújtott be a bírósághoz. (MTI) 1 sz. Épületelemgyár felvesz férfi segédmunkásokatBétán?tásról a vállalat gondoskodik Korszerű szállás üzemi ebéd | biztosítva. Jelentkezés: Budapest, XI., Budafoki út 78. szcA szerkeszt(Ué(j poüájáhói \ APnHs24, Szerkesztőségünk egyre több levelet kap, amelyben a levelezők, a tudósítóik a gyárak, falvak lakosainak életéről, lelkes munkájáról számolnak be. Ezekből adunk szemelvényeket. Bútorgyáriak sikere A sátoraljaújhelyi bútorgyár dolgozói példásan készülnek május 1-re. Várszegi Ééla igazgató levelében dicsérettel emlékezik meg a kézitermi asztalosbrigádokról. Különösen példát mutat Knapp István, Kruj Ferenc. Nagy Béla, Lipcsei András és Szegeta Béla, akiknek jó munkája hozzájárult a brigád 154 százalékos tervteljesítéséhez. A géptermi megmunkáló műhely brigádjai 138, az enyvezőbrigád tagjai 161 százalékot teljesítettek. így harcolnak az újhelyi bútorgyár dolgozói, hogy több és jobb bútort adjanak a lakosságnak. Egy kiváló üzem A Lenin Kohászati Művek szerelő gyárrészlegéfoen a munkások és műszakiak nagyszerű eredményeket érnek el. Erről tanúskodnak a számok is. A brigádok — amint Kláben István levelezőnk írja — igen gyakran 150—160 százalékot teljesítenek. Legutóbb például Kónya Gyula az acélöntödei famintaraktár tűzvédelmi berendezéseinek szerelésén 165, Köteles József brigádja a Béke-kohónál 153, Molnár István és Molnár József a középsori futódaru átalakításánál 152 százalékot teljesített. Gyermekrajz-kiállítás Mezőcsáton Orosz Mihályné, a járási könyvtár dolgozója levelében megírja, hogy legutóbb a mezőcsáti képzőművészeti kör gyermekrajz kiállítást rendezett, amely jelentős fcultúreseménye volt a községnek. A megyei népművelési osztály által kitűzött díjakat tehetséges fiatalok nyerték el. Az első díjat a 12 éves Nagy Katalin úttörő, a második díjat a 14 éves Deák György, a harmadik díjat pedig a 14 éves Dobos Gyula úttörő szerezte meg. A kiállítás Iglay József körvezető eredményes munkáját dicséri. Több mint 30 ezer forint megtakarítás A gazdaságosabb termelésért harcolnak a Borsod-Abauj-Zemplén- megyei Malomipari Egyesülés dolgozói <°. Kiss József igazgató levelében . közli, hogy Jakó János a miskolci alsóvárosi malom művezetője helyes örlésvczeléssrl mintegy 0000 forintos megtakarítást ért el. Wladimir Andor energetikus helyes szervező és irányító munkájával 22.700 fSrint értékű viUamosenergiát takarítottak meg. Akik élenjárnak és akik lemaradnak a beadásban A beadási kötelezettség teljesítéséről tájékoztat a mezőkövesdi közséai tanács levele. Pázmándi István mezőkövesdi középparaszt már az ev első negyedében teljesítette egész évi sertés-, - vágómarha-, tojás- és baromfi beadását. Ugyanígy rendezte egész évi beadási kötelezettségét Öcsai Péter 12 holdas és Sallaj István 5 holdas dolgozó paraszt is. N-tm tesz viszont eleget állampolgári kötelezettségének Szesztai István kulák, volt terménynagykereskedő, akinek még az elmúlt évből is mintegy 30 ezer forintos tartozása van. Legutóbb is beadás helyett sertését a tanács tudta nélkül eladta, igyekezve kijátszani a törvényt. Szesztainak méltó párja Kovács Andrásné, akit csak elszámoltatással lehet kötelezettsége teljesítésére szorítani. „Még eredményesebben fogok harcolni” — Mint a diósgyőri szénbányák mártabányai üzemének brigádveze- tője legutóbb három hetes gyógy- üdiilésen voltam Párádon, a SZOT- grógyszanatóriumában. — írja levelében Oláh László vájár. Elmondja, hogy a három bet alatt kifogástalan ellátásban volt része, messzemenő gondoskodás nyilvánult meg irántuk, a szanatóriumi vezetők minden 'intézkedésében. Ezért azzal a fogadalommal térek vissza munkahelyemre — folytatja a sorait —, hogy a szénfal mellett még eredményesebben fogok harcolni a napi tervek túlteljesítéséért. \ Ruházati bemutatót tartottak Miskolcon A miskolci ruházati, cipész, bős röndös és háziipari szövetkezetek részvételével az elmúlt napokban ruhabemutatót tartottak Miskolcon, Bemutatták a miskolci szövetkezetek legújabb divatcikkeit. A zsúfolásig megtelt helyiségek és a résztvevők tetszésnyilvánításai azt bizonyították, hogy a szövetkezetek ízléses árui nagy sikert ‘ arattak a vásárló közönség körében. Különösen említésre méltóak voltak Árvay Béla, az V-ös sz. fiók vezetője által bemutatott női és férfi tavaszi ruhamodel- lefc. Kommunista munkahős Az ózdi martinacélműben az elmúlt napokban Lakatos Márton es Rívó Albert kommunisták, sztahanovista kőművesek nagyszerű hőstettet hajtottak végre. Erről számot be levelében Bakos János üzemi tudósító. yA 11. sz. kemence első fal javításának elvégzésével Dózsa János sztahanovista kőműves brigádját bízták meg. Lakatos Márton és Rívó Albert kommunista sztahá- novista kőművesek is a brigádban dolgoztak. Már a javítás vége felé tartottak, amikor a 3-as számú kemence baloldali vége csapolás előtt beszakadt. Sürgősen segíteni kellett, mert az adag könnyen lefagyhatott-, illetve tönkremehetett volna. A műszaki vezetők felhívására Lakatos és Rívó elvtársak az elsők között jelentkeztek, hogy megmentik a 3-as sz. kemencét. Nagy nehézségeket kellett leküzdeniük, szinte kibírhatatlan hőségben dolgoztak. Mindezek ellenére egymás után rakták be a 15 kilós téglákat a kemencébe. A nyíláson kitörő láng gyakran veszélyeztette a két hősiesen küzdő munkást, akik végül lehetővé tették, hogy a 3-as számú kemencéből lecsapolják az adagot és a kemence tovább termelhessen. Lakatos és Rívó elvtársak, mint kommunisták példásan végrehajtották a feladatot. Helytállásukért pénzjutalomban részesültek, nagyszerű hőstettükről az ózdi gyár minden dolgozója nagy megbecsüléssel beszél. A LEHI állami gazdaságban Szóród Lajos ifjú traktoros 200 százalékra, a diezházai aiiami gazd-ságban Lapis Ferenc 140 százalékra teljesíti tervét. ★ CIGÁNDON május 8-án tartják három járás — a ricset, sátoraljaújhelyi és sárospataki járás — ifjúságéinak találkozóját. A találkozót kultúr- és sportversenyekkel kötik egybe. Hál és éjszakai tábortűz is lesz a Tisza portján. ’ AZ ALSÓ VADÁSZI Szabadság ter- me'ő: zövetkezetben 18 fővel ifjúsági munkacsapat lélesült. Mintakertet készítenek és versenyt kezdeményeznek más községi DISZ_szervezetek- kcl. ★ SZUHAKALLON a bányászfiatalok megindítják a szállítóbrigádok . aranycsillemozgalmát." A mozgalom Tatabányán indult el, lényege, hogy magasabb számú csillefordulót érnek el, mint eddig. A versenyző szállítóbrigádok közül mindennap a legtöbb csille szenet uiszállító brigád kapja az aranycsillét.’' * A GADNAI termrlőszövetkezetbcn a fiatalok kezdték meg a vetést. A nyéstai Alkotmány termelőszövetkezetben a megyei pártbizottság határozata nyomán 16 fővel DlSZ-szerve- zet alakult. A SZIKSZÓI járás első lett a megye begyűjtési versenyében. Nagyrészük van ebben a fiataloknak is, akik az öreg népnevelőkkel együtt látogatták a dolgozó parasztokat és együtt győzték meg őkel a beadás fontosságáról. Kovárosi)a utazók figyelem! A ÍR © Y /A L SZ MA Ó (Lenin krt 45—47.) ényclmes szobáival. kitűnő rotjyhájú éttermével ismét az utazó közönség rendelkezésére áll.