Észak-Magyarország, 1955. március (12. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-18 / 65. szám

Magyar ifjak és leányok, DISZ-fiataloki Járjatok élen a példaitiuiaiásban, az áittozatvállalásban, a nehézségek leküzdésében, lioldag jővslökért, a szssialzMSért! Gazdát cserélt a párt-végrehajtóbizottság vándorzászlaja (Tudósítónktól.) Az ózdi mariinban szer­dán délelőtt 10 árakor érdekes ese­mény történt. A finomhengerészek, aikik idáig a felszabadulási verseny­ben íkét dekádon is őrizték a párt végrehajtóbizottságának vándorzász­laját, ezen a najpan átadták a mar tinászdkmak. A zászlót Pázmány László sztahanovista finomhengerész nyújtotta át Ha.nyiszkó elvtársnak azzal, hogy április 4-re ismét vissza­kerül hozzájuk. Hanyiszkó Pál, az I-es kemence sztahánovista olvasz­tóra azt felelte a finomhengerészek- nek, hogy a nehezen megszerzett zászlót többé nem adják vissza a martinászok, április 4-én ezzel fog­nak felvonulni. A zászlóátadás alkalmaiból Demeter Andor, a martinacélmű üzemfőnökhelyettese mondott né- hányperces ünnepi beszédet. El­mondta, hogy az ózdi dolgozók mi­lyen töretlen egységben helyeslik a KV március 4-á határozatát. Ez a töretlen egység és bizalom a jövő­ben is termelési tervük maradékta­lan teljesítésében és a, kohászati kon­ferencia határozatainak megvalósí­tásában kell, hogy érvényre jusson. Pártunk határozata, amely egész dolgozó népünk felemelkedésének útja, csak akkor válik valóra, ha a ránk váró feladatokat elvégezzük. Az ózdi martinászokra nem keve­sebb feladat vár, mint eddigi ered­ményeik fokozásával a termelékeny­ség emelése, programszerű gyártásuk további megjavítása, termelvényeik olcsóbbá tétele. További javulás kell, hogy mutatkozzon a vezetés színvonalának emelésében, a dolgo­zók szakmai tudásának fejlesztésé­ben. Arra kért minden elvtársat — fizikai és műszaki dolgozót egy­aránt — hogy a közös cél érdeké­ben fűzzék szorosabbra kapcsolatai­kat, építőszellemű kritikával segít­sék a munka megjavítását. Becsü­lettel teljesítsék április 4-i vállalá­saikat, s maradjon, sőt továbbfoko­zódjék az a nagyszerű versenyszel­lem, amely a felszabadulási verseny során megmutatkozott. A zászló új gazdái a nappa­los műszakon olyan lendülettel dol­goztak, hogy 11 acéladag került 100 százalékos programszerűséggel le- csapolásra. A nagyszerű eredmé­nyekben nagy részük van a berakó- darusoknak, akik minden időt ki­használva, a berakást időket ezen a műszakon több mint 70 perccel csök­kentették. Kiemelkedő eredménye­ket értek el a Ill-as számú kemen­ce berakásánál Csóka László és De­meter Pál darusok, akik a munkát 25 perc alatt végezték el. Nekik kö­szönhető, hogy a III-as számú ke­mence Márkus Sándor acélgyártó és B. Fürjes Lajos olvasztár vezetésé­vel 3 óra 20 perces acéladagot csa­polhatott! Méa a Xl-es kemencétől je­lentettek kiváló teljesítést, ahol Kiss József és Jóbi László 25 perc alatt raktak ugyancsak 300 mázsa hulla­dékot a kemencébe. Az új győzteseknek forró üdvöz­letét küldi az Északmagyarország szerkesztősége. A felszabadulási verseny győzelméért Budavári András, a miskolci Epítőg épka rbantartó Vállalat kétszeres szta­hánovista esztergályosa, a szakma kiváló dolgozója jó munkájával nagy­ban hozzájárult az élüzem cím dny éréséhez. Átlagos teljesítménye 170%. —----------------------------------------------------&-------------­Szovjet- vendégeink látogatása KÉT TERMELŐSZÖVETKEZET Egy termelőszövetkezetet kétféleképpen lehet vezetni és egy isi­ben kétféleképpen lehet dolgozni: jól, vagy rosszul. A vezetés cs a munka milyenségét mindig annak eredménye szerint lehet elérni. Lássunk hát két példát. Beszéljen a két termelőszövetkezet önmagáért. A SZOVJET NÉP, a szovjet em­berek iránti szeretet mélyen él szí­vünkben. Szeretjük, tiszteljük, pél­daképünknek tekintjük őket és ha néha találkozunk egy-egy szovjet clvtárssal, akaratlanul is megfigyel­hetjük, hogy ezek a lsülönös, új em­berek (hogyan beszélnek, viselked­nek. Elég egy röpke találkozás, egy meleg baráti kézfogás, néhány szó, vagy baráti mosoly és személy sze­rint is szívünkbe zárjuk őket. A Lenin Kohászati Müvek dolgo­zóit érte szerdán az a megtisztelte­tés, hogy két szovjet vendéggel is ta­lálkozhattak: N. A. Zsuravljowal, a Szovjetunió kultúrális minisztériuma filmgyártási igazgatóságának felelős munkatársával és a bájos, szőke, mindig mosolygó N. P. Grebeskova filmszínésznővel. arról beszélt, hogy mennyire becsüli a magyar dolgozókat. Elmondta, hogy melyik új filmben fog szere­pelni. A gyárlátogatás után a Mű­velődés Házában a szovjet film­küldöttség tiszteletére rövid ün­nepséget rendeztek. Moldován Gyula elvtárs, a gyár kultúrosztályának ve­zetője hangoztatta, hogy a szovjet filmek hatalmas segítséget nyújtanak nekünk a szocializmus építésében. Utána Zsuravljov elvtárs emelke­dett szólásra. — Kedves elvtársak, kedves bará­taim! Nagyon boldog vagyok, hogy átadhatom önöknek a szovjet nép, a szovjet munkásosztály üdvözletét — mondotta. — A szovjet nép nagyra értékeli a tehetséges magyar nép munkáját, harcát, örülünk a szocia­A tervkö'csön uto'só sorsolása után 1 milliárd 700 miMó fosint fölé emelkedik az állam által visszafize'ett összeg Államunk előre meghatározott ütemterv szerint fizeti vissza a dol­gozók államkölcsönro jegyzett fo­rintjait. Az Ötéves Tervkölcsön 1930 szeptemberében lezajlott első sorso­lása óta, az államkölcsönök féléven­ként megismétlődő — összesen 26 sorsolásán — 5,618.255 egész kötvény tulajdonosa már 1.584,649.450 forintot kapott vissza nyeremény és törlesz­tés formájában népköztársaságunk­tól. Az ötéves Tervkölcsön 10. sorso­lása után az állam által visszafize­tett összeg 1.701,306.805 forintra emelkedik. Ezt a sorsolást azonban Ahol bajok vannak... A taktaharkányi Alkotmány ter­melőszövetkezet 1949-ben alakult. A csoport 15 taggal, 134 hold földterü­leten kezdte a munkát. Eleinte nem is volt különösebb baj. Kölcsönöket vettek fel az államtól, állatokat ne­veltek s így megteremtették az el­következendő fejlődés alapjait. 1952- ben azonban — mint ahogy a tagok mesélik — „bekapott a menykő“! Rádöbbentek, hogy a termelőszövet­kezet elnöke, Román György, rossz útra vezette a gazdaságot. Az ilyen vezetés természetesen elkedvetlení­tette a tagságot. A következő elnök, Benyiczki József munkájában sem volt sok köszönet, fejbólogató János­ként vezette a termelőszövetkezetet. — Ebből is elegünk van — gondol­ták a taktaharkányiak, választottak egy másik elnököt, immár a harma­dikat, Bodnár Józsefet. De ő sem bizonyult különbnek mint ölödéi. Ebben az időben mindenkin a csiig- gedés, a nyomott hangulat lett úrrá, sokakat a kilépés gondolata foglal­koztatott. A sok töprengés és vita után a taktaharkányi Alkotmány tsz tagjai még egy utolsó próbát tettek. A csoport élére Hajdú Józsefet, a volt zsellért választották. Ez 1954 májusában történt, Azóta javult ugyan munkájuk, növekedett az osz­talékuk is, de még mindig az utolsók között vannak a szerencsi járásban. A csoportban laza a munkafegye­lem, nem tartják be a minta-alap­szabályzatot. Amíg a termelőszövetkezetben nem hallgatnak — mert nem is hallgat­hatnak a vezetőségre —, amíg nincs meg a vezetők cs a tagság között az egyetértés, — addig nem is tudnak megfelelő eredményt elérni. Sokszor a tagság a vezetőséget, a vezetőség pedig a tagságot hibáztatja. Baj az is, hogy sok esetben a kö­zösség tulajdonát képező takarmányt a tagok saját céljaikra használták fel, így aztán az 1955-ös év kezdetén 50 mázsa szénát voltak kénytelenek hitelre felvett pénzen vásárolni. De még sok más helytelen módszer, intézkedés is rontja munkájukat. Elő­fordult, hogy Bodó Sándornak, a tsz juhászának 50 juh tartására adtak engedélyt s a juhokat legnagyobb részben a csoport takarmányával etette. Ez a példa világosan mutatja, hogy súlyosan megsértették a minta­alapszabályzatot. De lemaradtak a beadási kötelezettség teljesítésében is. Multévi hátralékuk napraforgóból 30 mázsa, sertésből pedig 8 mázsa még mind a inai napig. Hiányzik a fele- 'össégérzet a vezetőségből, nemcsak az állam, hanem a tagság felé is. Az egyik legjobb jövedelmi forrásuk a szépszámú juhállomány lenne. A ju­hok azonban napról napra nusztul- nak, ezért a juhász a termelőszövet­kezeti elnököt, az elnök pedig a ju­hászt okolja. Kétségtelen, hogy értek el ered­ményt az elmúlt évekhez kénest. De még igv is sok a tennivalóink. A hibák kijavításához munkájuk jobb végzéséhez a gépállomás, annak párt­szervezete s a falu kommunistái minden segítséget megadnak ebbm a gazdasági évben is. De úgy maga­tartásukon. mint munkájukon változ­tatni kell a csoport tagjainak. így mint eddig, ilyen vezetéssel és ilyen munkálkodással kielégítő eredményt nem tudnak elérni. Mindén lehetősé­gük meg yan a jobb. a produktívabb munkára, jövedelmük emelésére. Se­gít az állam, a párt a támogatja őket n gépállomás. Most már csak az akarat kell, a jobb élet akarása! Ahol boldogulnak... Nagy János edelényi dolgozó paraszt becsületes, jó munkája jutalmául 1949-ben kint járt a Szovjetunióban. mint a magyar paraszt küldött ség egyik tagja. Hazatérve beszámolt ot­tani élményeiről, gazdag tapasztala­tairól. Falujukban még ez év őszén, megalakították Prókai István jelen­legi elnökkel együtt a Vörös Zászló termelőszövetkezetet. Tíz család tár­sult, hogy földjeikkel, munkájukkal közösen, a közösségért dolgozzanak, hogy lerakják mostani boldog (delük­nek alapjait. Állatállományuk össze­sen egy ló és 9 szarvasmarha volt. S olyan szegények voltak, hogy annak az egy lónak még istállót sem tud­tak biztosítani. Államkölcsön! vettek fel, szorgos munkával indultak cl a fejlődés útján. Azóta már hat év telt­ei s ma joggal mondhatják: érdemes volt évek során át keményen dol­gozni, mert megvan az eredménye. 1954-ben a 24 tagból álló csoport 226 hold földön gazdálkodott. Ebben az esztendőben pedig már 12 új belépő­vel erősödött a közösségi Ma a megelégedettség jele látszik az emberek arcán. Szinte napról napra gazdagodnak. Az elmúlt évben például 185.000 forintos költséggel egy juhakolt építettek. Mindenki büszke a korszerű épületre. Erejükből még arra is tellett, hogy 1954-ben baromfi­ólat építsenek. Sajóbábonyban 56.000 forintért vettek egy faépületet s az ebből kikerülő faanyagból megépítet­ték a baromfiólat. Az év kezdetén pe­dig 25 új méhcsaláddal gazdagították csoportjukat. Szépen fejlődött az utóbbi években állatállományuk is. 250 juh, 220 bá­rány, 22 tehén, 18 ló és 35 anyakoca tenyésztése teszi még jövedclmeoőbbf gazdaságukat. A zárszámadás eredménye is azt igazolja, hogy az edelényi Vörös Zászló tsz tagsága él az adott lehető­ségekkel. Szabó István juhász 22 má­zsa gabonát szállított a kamrájába s egész évi jövedelme pedig 20.006 fo­rintot tesz ki. Nem is olyan régen a csoport lan­sága elhatározta, hogy az 1955-ös gazdasági évben már létesítenek egy kertészetet is. Tervüket most valóra, vallották. Hét holdon kertészetre rendezkedtek be, négy holdon diny- nyét s két és fél holdon pedig do­hányt termesztenek. Tervbevetlék továbbá még azt, hogy ebben az évben kalapácsos da­rálót, körfűrészt helyeznek üzembe, s a kertészetet pedig villany motorred működő szivattyúval látják majd el. Az edelényi szövetkezeti tagok büsz­kék lehetnek eredményeikre, büszkék terveikre is. mert e közösségben van annyi, erő és akarat, ami ezeknek li­ter veknek megvalósításához elég. Mi a titka eredményes munkájuk­nak? Az, hogy az egész csoport egy nagy családhoz hasonlóan él és dol­gozik a legnagyobb egyetértésben. Es mindenkinek egy a célja: a közösség jólétének növelése. De említsük meg még Prókai István elnök nevét is, aki fáradságot nem ismerve, példa­mutató munkájával, nagy gyakorlati tudásával s korát meghazudtoló für­geséggel. emberszeretetével vezeti a nagy családot a további sikerek felé. LOVÁÉ LAJOS Mindkettőjüknek — épp úgy, mint a többi szovjet embernek — nagy­szerű jellemvonása az egyszerüs közvetlenség, mások munjtó tiszteletó, megbecsülése. A dolgozói a velük való találkoz rán ezt nemcsak érezték, a elvtársak szavakban is kifeje; — A szovjet nép, a szovje kásosztály üdvözletét hozorr nek — mondta Zsuravljov. — A KOMSZOMOL fia üdvözletét tolmácsolom csengő hangon a napsugai lyu Grebeskova. A GYÁR látogatására idő állt rendelkezésükre. ' futólag tekintették meg i gerművet, a kohót, a : acélöntődét. Ennek ellen berrel váltottak szót, s szorítottak kezet. — Ne haragudjon eivtai. e olajos a kezem — mondta zavar,, n egy-egy dolgozó, amint Zsuravljov és Grebeskova feléje nyújtotta kezét, hogy megszorítsa. — Én is_ dolgozó vagyok — mond­ta egyszerűen Grebeskova. — Aztán lizmus építésében elért sikereiknek, amelynek záloga a munkásosztály ás a dolgozó parasztság erős szövet­5ZÉLT a szovjet filmekről, ar- aogy ebben az évben 60 új já- lmet készítenek a Szovjetunió- , s több mint 300 forgatókönyv íül. Elmondotta, hogy a filmek- i hogyan dolgozzák fel a szovjet sadalom minden problémáját. Ezután Grebeskova beszélt. A szov- t ifjúságra jellemző tűz, lelkese- és csengett hangjában. A szovjet fjúság üdvözletét tolmácsolta. — Éljen a magyar dolgozó ifjú­ság! Éljen a magyar-szovjet barát­ság! — fejezte be magyarul. Az ünnepség után megkezdődött a Szitakötő című film vetítése, amelyet a szovjet elvtársak is végignéztek. Zsuravljov és Grebeskova látoga­tása csak rövid ideig tartott Diós­győrben, de akik látták ókét, akik beszéltek velük, azok számára ez a látogatás sokáig emlékezetes marad. Nemcsak arcuk, alakjuk marad a szívekben, hanem a baráti látogatás melegsége is. (cs. b.) nemcsak az újabb visszafizetések teszik emlékezetessé a dolgozó nép számára, hanem az is, hogy Ma­gyarországon ezútfal első Ízben, fize­tik vissza a dolgozók államkölcsönre jegyzett forintjait. Kinevezték a sorsolási bizottságot A pénzügyminiszter kinevezte az ötéves Tervkölcsön utolsó húzásá­nak sorsolási bizottságát. A sorsolás menetét ezúttal is a dolgozók leg­jobbjai ellenőrzik. A sorsolási bizottság elnöke: Tar­ján Endréné, a pénzügyminisztérium takarékpénztári főigazgatójának he­lyettes vezetője, alelnök: Ember Ist­ván, az OTP főosztályvezetője és Pioker Ignác, az Egyesült Izzó Kos- suth-díjas gyalusa, a szocialista mun­ka hőse. (MTI) cAkkoi'd QánőA ItaLáLd 1919 március 21... A FORRADALOM TÜZE felheví­tette az emberek szívét. A fényes láng, mely a magasba szökkent, millióknak hozott világosságot, le­vegőt, szabadságot. A letépett tiszti- sarzsik után új hadsereg kovácsoló- dott össze. Bátor és erős hadsereg, félelmetesen elszánt. Miután a vörös katonák Miskolc­ról kiszorították a cseheket, s azok fejveszetten menekültek észak felé, minden ember fellélekzett a város­ban. A vasúti műhely munkásai boldogan ölelték át egymást. — Megváltozott a világ! — Min­denki úgy járt-kelt a műhelyben, mint otthon s úgy bánt a szerszám­mal, mintha a sajátja lett volna. A pályaudvarról kigördülő vonatoknak jó utat kívántak a vasutasok s fel­emelt tekintettel néztek elöljáróik szemébe. A műhelyben pedig cseng­tek a kalapácsok és egymásután pöfékelt ki egy-egy meggyógyult szerelvény. S aztán egy rendelet jött, mire az emberek öröme és bizalma újra nö­vekedett. „Megszűnt az akkord munka!“ A MUNKÁSOK ARCAT elöntötte az öröm. Meggörnyedt hátukat egyengették. — Végre!... Nem kell már agyon­dolgozni magunkat. — Nem éhezik többé a családunk! * * Március 21-én lesz 36. éve annak, hogy kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Az év- forduló emlékére közöttük ezt az írást. — Emberekké váltunk! Az iroda előtt csoportosultak a munkások. Az új bérezés minden­kit érdekelt. Tervezgettek... Végül valamelyik kitalálta, hogy égessék el a régi iratokat. Semmisüljön meg örökre az utálatos akkord, amit minden munkás teljes szívéből utál. Az asztalosok indítványára egy koporsót csináltatlak. Telehordták iratokkal, a régi bérezés könyveivel. Amennyi csak belefért, telegyömö­szölték, majd rászegezték a koporsó fedelét. A hatalmas számlakönyvek lapjai szemfedőként csüngtek a tető alatt, melyre fekete betűkkel rá­írták: „Itt nyugszik Akkord, János“ Milyen temetés volt ez! Mindenki nevetett — senki sem sírt! Négy ember a vállára vette és el­indult a szokatlanul boldog temetési menet. Az emberek kacagtak, daloltak s ügy vonultak ki a műhely kapuján. — Cél az Üzletvezetőség! — adták ki az útirányt. Néhányszázan indultak, de útköz­ben az ember patak egész folyó vá, majd folyammá szélesült. A nevető, éneklő „temetés“ mindenkit mosoly­ra derített. A négy koporsóvívöt másik, majd harmadik váltotta fel s nem unták vinni a „szeretett halottat“. A furcsa koporsóról messzire le­vitt a csúf fekete név: ^Akkord János“. LOBOGÓK IS kerültek valahon­nan. A szél belekapott a vörös selyembe és lágy örömmel meg_ suhogtatta. Megteltek a házak abla­kai is kíváncsi fejekkel. Csodálkoz­tak a vidám temetésen Az utcán menő „gyászolók“ zsebkendőkkel in­tegettek az ablakok felé. A koporsó előtt gyerekek futottak s kacagva fogták egymás kezét. Végül célhoz értek. Letelték a koporsót az utca köve­zetére. Mégcgyszer körülnevették, aztán meg gyújtót Iák. Égett a ko­porsó, égtek az iratok. A pernyét magasra kapta a szél és szétszórta a tér felett. Ezután valaki énekbe kezdett. Ez az ének azonban nagyobb tűzbe hozta az embereket, mint. az égő koporsói a lángotszitó szél. Tiszte­letteljes vigyázzba álltak s egyszerre dalolták: „Nem lesz a tőke úr mirajtunk...“ Zengett az ének ezer és ezer to­rokból, boldogan, szabadon. Végig- hömpölygött a téren, túl a városon és megremegtette a cilindercsekei s megerősítette, bizakodóvá tette a dolgozókat. A láng megvilágította a meg­viselt, a nehéz munkában megfáradt arcokat. Szállt az ének szabadon a magasba. MIUTÁN SZÉTOSZLOTTAK, csak a szél söpörte végig az utcán Ak­kord János elhamvasztott, bűnös, fekete pernyéjét. KUNRÄTH JANOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom