Észak-Magyarország, 1955. március (12. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-13 / 61. szám

Vte&rnap, 1955. március 13, SSZAKMAGYARORSZAG 7 y tyótáES TESTNEVELÉS Válasz a népkerti sportpályával kapcsolatos cikkre és a hozzászólásra Az elmúlt napokban két cikk látott napvilágot az Északmagyarország sportrovatában. Az alábbi néhány sorban mindkettővel szeretnénk fog­lalkozni, mindkcltöre választ adni. Félreértés ne essék, nem akarjuk visszautasítani a Miskolci Építőket ért bírálatot, de a kérdések tisztázá­sához szükségesnek tartjuk az aláb­biakat megjegyezni: Kétségtelen, hogy a népkerti sport­pálya elhanyagolt állapotban van, sajnos már hosszú évek óta. Külö­nösen rossz hatást vált ki a pálya havazás és olvadás idején, mert nincs alagcsövezve és a csapadék nem tud lefolyni. Ez okozza aztán, hogy nagyobb esőzés, olvadás idején olyan, mint a sártenger. Erről, úgy véljük, nem az Építők tehetnek, bá­nok azok, akik a pályát tervezték és nem gondoltak arra, hogy alagcsö- vezni kellene a játékteret és környé­két. A több tíz évvel ezelőtt elkövetett hibán kétségtelenül, lehetne segíteni, — lehetne, ha megfelelő felújítási hitel állna rendelkezésre. Le kell szögezni azonban, hogy a Miskolci Építők az utóbbi évek során csak ■egyetlen alkalommal, az elmúlt évben kapott folújitási keretet — hosszas huzavona után — a felújítási mun­kálatok elvégzésére. A 200.000 forint­nyi hitel azonban sajnos nem volt elegendő ehhez, az összeg csak arra volt jó, hogy a legszükségesebb ja­vításokat megkezdjük. Senki nem állíthatja, hogy ez nem történt meg, hiszen az állóhely oldalán új korílés csillog az elmúlt év májusától, a tribün oldalán 110 méteres szakaszon ötsoros lépcső teszi kényelmesebbé a szurkolók elhelyezkedését, Valami csekély toldozgatás történt a tribü­nön is. Legyártották már az új ke­rítésoszlopokat is, amelyek övezni fogják a pályát; az atlétikai pálya betonszegélyének készítése most van folyamatban. Nem akarjuk állítani, hogy ezek a javítások kielégítők, de ha az elmúlt éveket nézzük, akkor azt kell megállapítanunk, hogy hosz- szú évek óta ezek az első érdemleges változások, amelyeket a pályán sike­rült végrehajtani. Ahhoz, hogy a munkálatok tovább folyjanak, elsősorban pénzre yán szükség, mert az az összeg, amely a pálya bérbeadásából befolyik, jófor­mán a legszükségesebb pályafenntar­tási költségekre sem elegendő. Nem szabad megfeledkezni, hogy a pá­lyán alkalmazottak vannak, akiknek havonta folyósítani kell a fizetésü­ket. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a befolyó pályabevéte­lek jóformán a közüzemi dijak fede­zésére sem elegendők. Mindemellett a költségvetés főösszegének 5 százalé­kát a költségvetési útmutatás sze­rint pályafelújításra kell fordítani. Ez az Építők viszonylatában hozzá­vetőleg évi 20 000 forintot tesz ki. Tudomásunk szerint nem volt még olyan év, hogy ennél az összegnél általában no használt volna fel töb­bet a sportkör felújításra, illetve kisebb-nagyobb tatarozásra, mert az ilyen kis összeggel végzett munkála­tokat nem nevezhetjük másnak. Tudjuk, hogy a vitákkal nem vlsz- szük előbbre a népkerti sportpálya ügyét. Véleményünk szerint, nemcsak a Miskolci Építőknek, hanem minden miskolci sportkörnek — különösen ------ '■> *«>»»■ ■ azoknak, amelyek a pályán játszanak — de a szurkolóknak is elsőrendű érdeke, hogy a találkozók sportolás­ra alkalmas pályán kerüljenek sorra. Szükségesnek lartjuk e helyről is felhívni az építőipari vállalatok veze­tőit, hogy adjanak segítséget a Mis­kolci Építőknek a pálya rendbehoza­talára. Ha segítenek, nemcsak a Mis­kolci Építőknek, hanem Miskolc sportolóinak adnak támogatást. He­lyes lenne, ha mindazok, akik han­gos szóval követelték, hogy a nép­kerti sportpálya az Építőké marad­jon, tettekkel adnának súlyt kijelen­téseiknek. Ezt követeli meg a becsü­let is. Mindezek mellett nem érdektelen a városi tanács szempontjából sem, hogy milyen állapotban van a nép­kerti sporttelep, s ha nem érdekte­len, akkor helyes lenne, ha költség­vetése készítésénél gondolna erre, vagy póthitelt igyekezne biztosítani. Természetesen az OTSB-nek és az Építők országos elnökségének is fog­lalkozni kell az 1955. évi felújítási hitelek biztosításáról. Ha ez megtörténik, ha az építő­ipari vállalatok édes gyermekükként kezelik az építőipari sportolókat és nem kereseti lehetőséget látnak a pályán folyó munkálatokban — mint az elmúlt évben a 28/1-es vállalat — akkor még ebben az évben bizo­nyára megváltozik az az eszményi­nek nem mondható kép, ami ma fo­gadja a népkerti sportpályán a szur­kolókat és a sportolókat. MXSKOLCr ÉPÍTŐK VÁROSI VÁLASZTMÁNYÁNAK ELNÖKSÉGE. HÍREK Éjszakai ügyeletes orvosi szolgálat 1. Megyei kórbár (telefon: 36—363). 2. Ka. zincry u. 20 115—032). 3. Uidiósgyőr 1. u. 4. sz. rendelő (21—287). Ügyeletes gyógyszertárak Állandó élszaka! készenléti szolgálat: Mis­kOlc. Szabadság tér 2. sz. Malinovszkfl u. 2. szám. — Uidiósevör: Marx Károly u. 38. sz. Hejőcsaba, Csabavezér u 68. sz. — Ügyeletes állatorvos szombaton déltől (hétfőn reggelig Acs Sándor állatorvos. Lakik: -Miskolc, Magdolna u. 6. sz. Telefon: 15—984. IDŐJÁRÁS Várható Időlárás vasárnap estig: Felhős Idő, több helyen kjsebb havazás, havoseső. .Mérsékelt, délkeletire forduló szól. Az éjsza­kai lehü és kissé erősödik, a nappali hőmér­séklet alig változik. Legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: délen öt. északon mínusz 2—plusz I lók között. A fűtés alapiéul szolgáló várható középbő- rnérséklct nulla—plusz három fok között. — A DISZ hangonyi szervezetének Ikultúrcsoportja február 20-án Sós György Pettyes című háromfelvoná- sos vígjátékét adta elő zsúfolt néző­tér előtt. Különösen kitűnt a szerep­lők közül Siposs Béla a Pettyes ala­kítója, aki komoly színészi tehetsé­get árult el. A jók között kell meg­említeni a Kanta testvéreket. Sok taipsót kapott Rubint László és Ru­bint István is. Kitűnt még Mendák Ilona játéka. A rendezésért Thu- rinszki József tanítót illeti dicséret. Az előadás bevételét a kulturház színpadának rendbehozatalára for­dítják. — Az cncsl járási tanács kihágás! bírója Broda Bernát fáji lakost 1000 forint pénzbüntetésre Ítélte, mert az elmúlt évben juihaival több ízben a község határában külön legeltetett és a mezőőrt megfenyegette. Ugyan­csak 1000 forintra ítélték Nagy Ist­ván novajidrányi lakost, mert ipar- jogosítvány nélkül rendszeresen végzett kovácsmunkát. — A Váltok és Csökkentlátók Szö­vetsége közli tagjaival, hogy a szö­vetség helyiségének renoválási mun­kálatai befejeződtek. Kéri a tagsá­got, hogy minél nagyobb számmal látogassák a szövetséget, ahol a ve­zetőség minden (módon igyekszik biztosítani a művelődési és a szóra­kozási lehetőségeket. A szövetség a Tizeshonvéd utca 52. szám alól a Hunyadi u. 51. alá költözött. Min­den tagtársunkat erre a címre vár a vezetőség mindennap délután 15 és 19 óra közötti időben. • A váron! tanács mezőgazdaság! osztálya az ebek veszettség elleni oltása után megel- tette az el!e"?.-zést. Megállapította, hoev a város terület^- ‘ártott ebek Igen nagv részét nem ott a tt á ’ ‘ ‘ A március 14-én hétfőn dél­előtt történ' víoltások alkalmával az eb tulajdonosok hassák be ebeiket, mert ezen határidőn túl íz oltatlan, tehát az egészség­re veszélyes ebeket kllrtatom. s tulaldonosaik el'en az eljárást megindítom. Tájékozásul közlőm, hogv minden 3 hónapos kort betöl­tött eb beoltandó, amelyet ebben az évben veszettség ellen nem oltottak be. A nótoltá- eok ideie március 14-e, hétfőn 8—12 óra kö­zött a Malőr u. 2 sz. az úlevőrl vasgyári stadion előtt, a diósgyőri tanácsháza udva­rán. a helőcsabai állatorvosi rendelőnél, va­lamint délután 15—17 óra között Martin tele­pen az iskolaléren. Az oltásra a kerületi be­osztástól eltekintve, bármely helvre elvihetők az ebek. Nagv Imre osztályvezető. r- Az IBUSZ közli, hogy az 1955. március 20-i budapesti különvonat reggel 5.30-kor (fél hatkor) indüL — A miskolci megyei csecsemő - és gyermekgondozónőképző iskola vezetősége egy éves csecsemő- és gyermekgondozónői tanfolyamára pályázatot hirdet. Pályázhatnak mindazok az asszonyok és leányok, akik legalább nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkeznek, 18—32 évesek, egészségesek és a gondozó­női pályára hivatást éreznek. Az is­kola bejárásos, de a vidéki jelentke­zők részére korlátolt számban szál­lást ad, továbbá minden hallgató részér* napi háromszori étkezést, ingyen tankönyveket, jegyzeteket, gyakorlat idejére munkaruhát bizto­sít. A pályázatokat március 20-ig kell benyújtani a Borsod-Abauj- Zemplén megyei tanács XI. egész­ségügyi osztály Miskolc, Petőfi u. 7. sz. címre. A kérvényhez a követke­ző okmányokat kell mellékelni: 1. részletes, kézzelirott életrajz, 2. szü­letést anyakönyvi kivonat, 3 utolsó iskolai bizonyítvány, 4. esetleges működési bizonyítvány. 5. hatósági vagyoni bizonyítvány. 6. ható­sági orvosi bizonyítvány, 7. fénykép. Az iskola 1955. április 1-én kezdő­dik. Gyorsíróverseny Miskolcon A Magyar Gyorsirószövetség mis kolci csoportja hazánk folszabadulá sának tizedik évfordulója alkalmával március 27-én, vasárnap reggel 9 óra­kor Miskolcon a Hősök tere 4. szám alatti iskolában gyorsíró- és gépiró versenyt rendez. A versenyre a gyorsírószövefség meghívja a megye területén gyorsírási és gópírási mun kakörben foglalkoztatottakat és gyorsirási, gépírás! tanulmányokat folytató dolgozókat és az iskolai tanulókat. Gyorsírási veraenyfokok: 300, 250, 200, 150. 120 A versen yzők mind a gyorsíró, mind a gépíróversooyen résztvehet- nek. Gyorsírásból két egymásmelléül versenyfokon Indulhatnak, ezenkívül résztvehetnok a párosversenyben. A gépírási verseny meghatározott sző végnek 10 percen át történő másolá sából áll. A tanulók gépíróversenyét a ver­senybizottság Iskolájukban tartja meg március 25-én és 26-án. A dol­gozók gépi ró versenye is március 27-én lesz, gépekről a versenyzők gondos­kodnak. A nevezéseket a gyors!rószövétség titkárságához kell beküldeni Miskolc, Palóczy-ntca 11, ahol a versennyel kapcsolatos mindennemű felvilágo sítást megadnak. RAVEL a Po?ta RádióvéteJtechnikai és Elektroakusztikai Üzeme Rádió — erősítő gramofon — mikrofon hangszórójavitás hangerősítés Miskolc, Széchenví-u. 25 Telefon: 15-470 Ismét kapható a Kincses Kalendárium minden postahivatalban, postakézbesítőnél és a helyi f öld m űvesszövetk ezetben. Legújabb divat szerint készít mértékutáni férfiöltönyöket 8. számú fiókunk TANACSHAZ-TÉR 7. sz. RUHÁZATI SZÖVETKEZET Fiókvezető: KOVÁCS GYULA Apróhirdetések Férfi munkásokat azonnal felvesz a ..December 4” Drótmüvek Miskolc, Bese­nyői u. 18. Munkásszállót és étkezést térítés ellenében biztosítunk. 375 Hosszú könvvelésl gyakor- lattal rendelkező férfi mun­kavállalót azonnali belépésre felveszünk. Borsodmegvei Allatforgalmi V. Miskolc. Sánc u. 15. sz. 402 Jól képzett kereskedősegé­det azonnal felveszünk. Or­szágos Csemege. Szabad­ság tér 2. 407 Építész technikust, felvesz a III. kér. tanács Diósgvőr. 392 Családiház építéshez terv­rajzot és költségvetést ké­szít szaktanáccsal szolgál. Dpbos. Borsvezér u. 18. 415 Mosást, vasalást, függönv. ágyterítő-horgolást vállalok. Horgolt ágvterítő eladó. Szentpéteri kapu, 4. sz. Srál- kayné. 1043 Fűtőt felvesz a Miskolci Fjirdő Vállalat, Szabadtéri tér 4. 4266 Magasépítési és mélyépíté­si gyakorlattal rendelkező munkavezetőt. teljesítmény elszámolót. . segédmunkáso­kat és kubikosokat felvesz a Miskolci Mélyépítő Vállalat. Szeles u. 1. 430 Épületlakatost, akn redőnv- készítésben és javításban jártas, felveszünk. Mis­kolci Élelmiszerkisker. Vál­lalat karbantartó és javító üzeme M-fskolc, Katalin ut­ca 7. szám. 429 Kocsisokat és úttisztítókat felvesz a Köztisztasági Vál­lalat. Major u. 2. 428 Gyors- és génirónőt, taka­rítónőt. aíki küldönd mun­kát Is végez, felveszünk. Cím a kiadóban. Szabó tanulót felveszek, szabó gépfej eladó. Gép al­ját veszek. Zrínyi uf. 8. Mol­nár. 1037 Gyakorlott eépiró-admi- nísztrátor állást keres. Kun József u. 11. sz. hátsó aj­tó. 1048 Bejárónőt a délelőtti órákra felveszek. Fajtiszta farkaskutya eladó. Kun József u. 72. 1059 Hízott sertés eladó. Szövő utca 36. 1053 Eladó ebédlőszekrény, két darab fotel, konyhabútor és fűszerberendezés sürgősen, jutányos áron. Hutás u. 55. sz. 1028 Porszfvógép, Siemens Pro­tos, kis áramfogyasztású, alig használt, eladó. Lehel u. 10. 1027 1222 négyszögöl gyümöl­csös borházzal eladó. Érdek­lődni lehet Teréz út S. sz. 1026 Felsőzsolca, Szent Tstván út 68. sz. alatt szoba, kony­ha és mellékhelyiségből ál­ló fél ház eladó. 1024 Törzskönyvezett német ju­hász farkaskutyától szárma­zó farkaskutyák eladók. Szentpéteri kapu, Gubacska tanya. 1047 Eladó fókarban lévő fehér mélv gyermekkocsi, új sötét hálószobabútor. Szeles n. 47. sz. ÍT. em. 1043 2 darab fotel eladó. Diós­gvőr, Táncsics-tér 6. D bér­ház 2/6. Bocskav. 1048 3 lakóház, 2 gyümölcsös, egyik nvári lakkal, eladó. Uidiósgyőr. Marx K. u. 72. sz. 1044 2 darab hízottsertés eladó. Sík u. 12. 6z. Martintelep. 1040 Eladó 4-M-es Standard rádió, gramofon és hang­szóró beka-pcsolására is al­kalmas. Szentpéterl kaou 11. sz. 1039 Eladó 220x100-as teleajtó tokkal. Farkas Károly u. 34. 1037 VlllanyhcgcsztŐ sürgősen eladó, kapcsolható 90 volt­tól 380 voltig, teljesítménye 25Ö amper. Nyíregyháza. Víz u. 13. sz. 1034 F.ladó konyhaszekrény, fér­fiöltönyök. női tavaszi ka­bát, pokrócok. Asztalos u. 9. Orbán. 406 Jókarban lévő. cseli gyárt­mányú. mélv gyermekkocsit vennék. Címet a kiadóba ké­ri*. 1035 Kun József utca közelében földszintes bútorozott vagy üres szobát keres dolgozó­nő. Koilárné, Kun József u. 40. sz. 1034 Telepes világvevő rádió kifogástalan állapotban! el­adó. Széchenyi u. 16. . sz. Bent az udvarban. Házfel­ügyelőnél. 969 Csővázas gyermek sport­kocsi, jókarban eladó. Sj^ntpéteu'i kapu 39. Novák. 1049 Latabár-sor 393-as avasl pince, lakóházzal eladó. Ér­deklődés, Kazinczy u. 22. irodában. 1020 Szalagfürészlap hegesztő­készülék 110-220 voltra. Orion 444-es modern telepes világvevő rádió olcsón el­adó. Széchenyi u. 32. föld­szint l. ajtó. 1038 2 darab 8 hónapos man­galica eladó. Miskolc, Bok­réta u. 1. sz. 1030 Mosást vállal Demkő Ilo­na, Kun József u. 68. sz. 2. ajtó. 1017 Csecscmőmérlegct kölcsön adok. Szíjjrugós, mély gyer­mekkocsi inadraccal eladó. Stark. Felszabadítók ú. 10. 1045 Lakást adok épülő villáig kásomban lehetőleg magá­nosnak. add tizenöt—húsz­ezer forintot kölcsön ad. Szemere u. 16. sz. Házfel­ügyelőnél. 1021 Budapesti X. kér. szoba- konyhás lakásomat elcserél«* ném AVskolcon hasonlóért. Érdeklődni lehet: Révai Mis­kolc, Palóczy u. 17. 1038 2x1 szoba, konyha, speizos lakásunkat elcserélnénk; megosztott lakásért. Ugyan­ott rekamié eladó. Hadirok­kant u. 7. sz. VWff KUlönbejáratű bútorozott szoba két nőnek, esetleg há­zaspárnak 15-re kiadó. FcN szabadítok u. 8. W4u Elcserélném modern szoba, konyha, speizos. pincés la­kásomat hasonlóért vagy nagyobbért. Ujdiósgvőr. Schönhercz u. 2. Binder. 1007 Központban lévő szoba, konyliás lakásomat elcserél­ném egy vagy kétszobás kertesre. Érdeklődés Kazin­czy u. 22. irodában. 10-8 Háztartási alkalmazottat bentlakással azonnal felve­szek. Dr. Lóskáné Martint'"- léb. Gyöngyösi u. 1. 1070 134-cs Országos Csemege Vállalat szakképzett kere«- kedősegédeket azonnal fel­vesz. Széchenyi u. 61. 414 A Rákosi Mátyás Nehéz­ipari Műszaki Egvetem vizs­gázott kazánmestert és vizs­gázott trafóház kezelőt azonnal felvesz. Jelentkezni lehet Mikskolc. Egyetemváros­ban a személyzeti osztály­nál. 417 Kőszéngázgenerátor motor­hoz. lehetőleg lakatos szak­mában jártas gépkezelőt és fizikai raktári dolgozókat azonnal felvesz az Alsóvá­rosi Malom. Miskolc, Vágó­híd u. 4. 416 Kétszemélyes rek amiét, patent és villanwilágítós re­kamiét, fotelt, széket olcsón készít. Kárpitos. Budapest. Bacsó Béla utca 9. (Népszín­ház utcánál.) 421 Eladó 100-as Sachs motor­kerékpár. Vörösmarty u. 7. sz. balra J. ajtó. 1071 Jorksieri süldők eladók. Miskolc-Tapolca, Kiss József u. 24. 1067 48 bőgős tangóharmónika eladó. Toronyalja u. 3. aj­tó 3. 1066 Trjumph oldalkocsis. 750- es motorkerékpár szélvédő­vel eladó. Vasárnap 10 órá­tól 13 óráig. Hunvadi u. 58 Sziszol autómühelv. 1029 Kisméretű masszív dió kombináltszekrénv eladó, (kisipari munka). LaborfaJ- vv R. u. 11. (Temetőalja). 1060 Eladó Singer férfi szabó varrógép és süllvesztos női varrógép. Szeles u. 2. 1032 8 hónapos süldők, negye- des és feles kerékpárok el­adók. Széchenyi u. 74. sz. 3, ajtó. 1032 Megvételre keresek szőlőt, vagy gyümölcsöst. Miskol­con vagy Tapolcán. Cím: Nagy Pálné. Széchenyi n. 73. 1054 Jó állapotban lévő első- hátsó teleszkópos. 125-ös Csepel motorkerékpár eladó. Beloianlsz u. 3. sz. Tar. 1051 Varrógép eladó. Tóth utca 41. szám. 1049 Rendelésre készült fehér sport gyermekikocsi Igényes­nek és 50 literes mézeskan­na eladó. Kaveozné. József Attila «I. 17. st. t. um Anyának való sertés és Tente gyermekkocsi eladó Palóczv u. 31. sz. 427 Hálószobabűtor. női átme­neti kabát eladó. Malinov- szkij u. 18. sz. fsz. 1044 Eladó gvermekágv és ko- c$l, 1000x2000-es vaslemez. Szemere u. 16. Házfelügye­lő. 1042 Jó állapotban lévő 14 so­ros. kanalas, srazda-drill ve­tőgén. szüretelő kádak, bo­ronák eladók Ináncson, Sá­rav Mihálynak 1033 Sándor asztalosnál kom­binált szekrény eladó, ugyanott rendelhető Is. Szé­chenyi ti. 50. I. c. ____1032 Kétszemélyes plüss reka­mié. ebédlőbútor és székeik eladók. Bercsényi u. 32. 1029 Eladó 125-ös Csepel mo- torkeréknár. ruhaszekrénv és deszkaszekér. Szeles ti. 16. Majoros. 1027 Szép komb:nált szobabútor igén vésnék eladó. Szeles ti. 27j utolsó ajtó. 1023 Nagy csiikó+űzhelv efadó. Hunyadi u. 24. sz. Varga. 1024 Két ruhaszekrénv. ágvak. két motorkerékpár és női ke­rékpár eladó. Borsvezér tt. 65. sz. 2. ajtó. 1012 6-os, 200 tűs nassét és kötő oóttűáevas kötőgép p1- adó. Szeoessv u. 13. 1021 Lonovlcs u. 4. sz. ház el­adó. Érdeklődni Aranv J. ti. 27. Alsó csengő. 1020 Jókarban lévő 100-as Cse­pel motorkerékpár eladó. Zsigmondi u. 24. 393 Jókarban lévő mélv gyer­mekkocsi eladó. Salétrom tt. 24. Varró. • 394 Női karikahajós varrógép, előre-hátra varrós eladó. Szeles u. 68. 1019 Kétfelé nvfló ' aitószárny. 120ylOO-t's és 80x70-es ablak eladó. Major u. 4. sz. 1014 Kis Singer varrógép eladó. Hejőcsaba. Hefő út 33. sz. 1004 Jókarban lévő dió teleháló eladó. Diósgvőr. Árpád ti. 67 1008 Eladó 3 lakásos modern ház. Diósgvőr. Zenta u. 3. sz. alatt. Érdeklődni lehet Uidiósgyőr. Testvériség u. 49. sz. alatt. 1002 Stingl rövid zongora el­adó. S. Konrád. Szerencs, lAv n QÄT Vörösmarty u. 54. szám alatt nagv szoba, fáska ma­rás lakásomat elcserélném 1 szoba, konyha kisebb la­kásért. Bállá. 1036 Beköltözhető villalakást keresek megvételre a Csa­bai kapu környékén. Sághy. Mátrafürcd. Miskolci tele­fon: 35—948. 396 Pedagógushoz szellemi dolgozó lakótársat keresek azonnalra. Béketér 4. ajtó 6. 1042 Dolgozó házaspár gvet* mekazerctő bejárónőt ‘keres fél vagy egésznnpra. Gerö- né. Debreczenvl u. 12. 1072 250 köbcentis NSU motor­kerékpár clcdó. Széchenyi u. 56. I. em. 14. 405 Eladó fókarban lévő író­asztal és könyvszekrény. Délután 3-tól. Gyula u. 8. sz. H. léph. III/l. Hidasi. 1047 125-ös Csepel teleszkópos motorkerékpár eladó. Her­man Ottó u. 24. hátul. 404 Altix fényképezőgép eladó, érdeklődni lehet Bulcsu u. 9. 1056 Angolmcchanlkás koncert zongora 16.000-ért. Buda­pest. Rákóczi u. 13. I. 23. Jungi. ___ 413 Miskolc belterületén lévő 2 szoba, konvhás. speizos lakást cserélek hasonlóra, vagy egv nagv szobakony- hásra lehetőleg a Martinte- lepen. sertéstartással. Címe­ket az Ingatlanközvetítőnél kéiem leadni. 1023 Üzemképes fekvőhengeres sziikvíz töltőgép azonnal el­adó. Letanovszki István Fel­sőzsolca. 1045 llj diófa teleháló szobabú­tor. ágyak, toalett tükör el­adó. Kazinczy u. 30.. aszta­losnál. 1030 F.ladó ‘20 HP. 2800 fordu­lata villanymotor. Visinszkjl u. 95. 1035 Régi stilü hálószobabútor eladó Papszer u. 28. sz. 1026 Ruhaszekrény. kétajtós toalett tükör, éffeliszekrénv eladó. Tóth u. 53. 6Z. 1023 Vennék két-háromszobás. közművekkel ellátott házat Miskolcon. Címet levélben ..József” Postánmaradó-ra kérek. 1009 Mélv fájdalommal jelent- fük. hoev forrón szeretett édesanyánk Özv. Mártonfi Andrásné Adáni Erzsébet 82 éves korab.ni elhunyt. Temetése 14-én. hétfőn dél­után egynegyed 5 óraikor a Szent Anna temető ra­vatalozójából. ! _ Gyászoló család.■

Next

/
Oldalképek
Tartalom