Észak-Magyarország, 1955. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-30 / 25. szám

Irodalom»® yPlűvészét -J------------ ^ ■■ --------------------------------------------------r>í Aval

„A SZAVAK FELKELÉSE“

Ezzel a címmel jelent meg a közelmúlt napokban a Szépirodalmi Könyvkiadó kiadásában Bálint Györgynek, a felszabadulást megelőző korszak harcos, haladó publicistájának válogatott cikkeiből egy gyűjtemény, amely igen nagy érdeklődést keltett. Bálint György azok közé a bátorhangú újságírók közé tartozott, akik- a fasizmus népelnyomó korszakában is keményen szembe mertek fordulni az urak hazugságaival és vállalták az ezzel járó kockázatot. Bálint György is — mint sok más harcdsa a szabadságnak, a nemzeti függetlenségnek, az igazságos társadalmi rendnek — mártírhalált halt, de írásai megőrizték nevét, élete művét a mai kor számára. A gyűjteménybe foglalt cikkek fényt vetnek arra a rendszerre, amellyel — úgy érezte — dicsőség szemben- állni. Az alább közölt írása lerántja a leplet az uralkodó osztályok hazugságairól •— vallomás Bálint ’ György politikai meggyőződéséről. Bálint tömör, sokat mondó írásaiból sokat tanulhatnak a mai írók, újságírók is.

HARMINCAS VAGYOK

Harmincas vagyok és korszerűtlen. Nem mintha nem érteném ezt a kort — ó nagyon is értem. Éppen ezért állok vele szemben, ezéft tudom egyre kevésbé elfogadni. Azt hiszem, sokat vétkeztem ellene — hála istennek. Vannak törvényszékek, melyek előtt dicsőség vádlottnak lenni.

Nem hiszek abban, amiben ez a kor hisz, nem élvezem azt, amiért lelkesedik, nem vetem meg, amit elítél. Nem osztozom legfőbb erényében: a múlt feltétlen tiszteletében. Nem volt még kor, mely ennyire lemondott volna önállóságáról, mely ennyire a múlt felé fordult volna, hogy létjogosultságát hagyományokkal igazolja. Lázas igyekezettel keres ősöket, hogy mítoszok ködébe húzódva, űzze homályos játékait. Ősi mítoszok folytatójaként tetszeleg, hősi pózokban. Más korok is kerestek már támaszt a múltban, de nem így. A francia forradalmárok szívesen hivatkoztak Brutusra és Cas- siusra, Napóleonnak Caesar volt a mintaképe, Petőfi Marat és Desmoulins utódának vallotta magát. De ők nem hátralépések igazolásához keresték e mintaképeket, hanem az előnyomulást tanultaik tőlük. „Korunk hősei“ azért tisztelik a múltat, mert csak a múlt segítségével tudnak tiszteletet szerezni maguknak. Nem tudok résztvenná e lelkes és népes tisztelet-olimpiászon. Égy nagy író szavára gondolok, amit képzett tanítványához intézett: „Akkor követsz a leghívebben, ha elhagysz.” Ezt a tanítást igyekszem mindig követni. Ez egyik főbűnöm a korral szemben;

De van még több is. Csak a legsúlyosabbat említem: nem vagyok babonás. Nem hiszem, hogy komoly bajokat kézrátevéssel vagy kézfelemeléssel lehet gyógyítani. Az olvasás hive vagyok és nem a ráolvasásé. Irtózom a varázsszavaktól. Szeretem az egyszerű, világos szövegeket. Nem szívesen törődöm bele, hogy bizonyos jelenségek egyelőre megmagyarázhatatlanok — és az utolsó percig tiltakozni fogok az ellen, hogy korunk nagy varázslói ínegmagyarázhatatlanná avassanak nagyon is egyszerű összefüggéseket. Felháborít az ok és okozat felcserélése, nem ismerem el, hogy a jobbra és balra ágazó utak egy célhoz vezetnek és soha semmilyen inkvizíció előtt sem fogom kijelenteni, hogy a nap forog a föld körül.

Visszautasítom azt a kényelmes gondolkodást, mely ellentétes tartalmú politikai rendszereket egy kalap alá vesz, mert bizonyos módszereik hasonlítanak. Nem akarom most megnevezni a leggyakrabban „azonosított“ politikai rendszereket, melyek a valóságban csak annyira azonosak, mint amennyire az aszfal azonos a szamárral azon a címen, hogy mindkettőnek négy lába van.

Igen, korszerűtlen vagyok és nyilván sokszorosan szentségtörő. Nem veszek részt a nagy örömünnepeken

— és gyászünnepségeimet is teljes magányban ülöm meg, egészen mást gyászolva, mint a többiek. Azt hízik ezért, hogy tömeggyűlölő vagyok? Súlyos tévedés. A tömeggyű- löiet, a „csorda“ megvetése korunk egyik kardinális erénye. Sajnos, a tömeg egyrésze e pillanatban azokat követi, akik lenézik és csak fegyelmezésre és gyarmatosításra méltatják. Ez azonban nem változtatja meg érzéseimet a tömeg iránt. Nem gyűlölöm és nem tartom távol az „alacsony tömeget”. Csak addig alacsony, míg parancsoióit tiszteli, amíg másban hisz, nem önmagában. Hatalmas teremtő erőket sejtek benne

— ezek majd akkor bontakoznak ki, ha mer és tud hinni önmagában, ha nem a múlt folytatását, hanem a jövő megteremtését tartja feladatának.

Harmincas vagyok, nemzedékem lassanként „uralkodó“ nemzedékké lép elő. Min uralkodik majd? Valószínűleg csak magán, mint jólnevelt nemzedékhez illik. Alig van kapcsolatom ezzel a generációval* Az

idősebb természetszerűen idegen tőlem —* nem marad más számomra, csak a legújabb, a húszévesek légiója. Növekvő érdeklődéssel és féltéssel fordulók feléje: „Ifjúság, bolondság“ — szokták mondani. Aggódva lesem: tud_e még bolond ienni ez az ifjúság, tud-e még forron- gani? Mernek-e még ezek a fiúk az apákkal harcolni, mint ahogy apáik merték, a maguk ifjúkorában? A mai harmincasok is harcoltak annakidején az apákkal, de csak azért, hogy a nagyapák és még régebbi ősök tekintélye mögé menekülhessenek. Hogy éreznek, mit akarnak a mai húszévesek? Megvallom, már csak ők érdekelnek. Múlt vasárnap fiatal túristákkal találkoztunk a hegyekben, egészen fiatal fiúkkal és lányokkal. Szép és új dalokat énekeltek a szabadságról — és néhányat a régiekből, melyeket mi is énekeltünk valamikor. Pár percig keresztezték erdei út unkát és ezek nagyon szép, nagyon biztató percek voltak.

Egyébként jámboran, ártalmatlanná téve járok az emberek között. Középeurópai „közíró" vagyok 1937- ben, tehát a légynek sem tudok ártani vagy használni. Gyakran sétálok magánosán a körutakon, kissé görnyedten, hátratett kézzel, lassan, majdnem ünnepélyesen. Ilyenkor úgy érzem magam, mintha nyugdíjban volnék — a közvélemény nyugalmazott lelkiismeretíurdalása. Egyelőre kevés reményem van, hogy újra hivatalba léphessek. Minthogy ezt sokan nem tudják, ezúton i* közlöm, hógy mindaz ami ma zajlik, jóváhagyásom és beleegyezésem nélkül történik és érte semmi néven nevezendő felelősséget nem vállalhatok.

(IMIIHIinillHMHIIHIMMHUMMtlMIHilllHHIIHHIHNINMIU

CSOKONAI:

cAz. fskiinés

Esküszöm, szép Lilla! hidd el Hogy miolta kellemiddel Megkötöztél engemet.

Már azolta semmi szűznek,

Semmi nyílnak semmi tűznek Nem nyitom meg szivemet.

Esküszöm; s e szent hitemnél;, Melyet adtam édesemnek Pontjait meg nem csalom.

Kérlek is reménykedéssel,

Hogy viszonti esküvéssel Kösd le szíred angyalom!

Esküszöm hószín kezedre, Rózsaszádra, tűzszemedre.

Hogy te lesz csak kedvesem. Esküszöm, hagy míg csak élek, Más szerelmet nem cserélek:

Vagy Lilim, vagy — senki sem.

nrvrvr

MEGKÖVETÉS

Ha haragszol, megkövetlek;

Békéi} meg, szép angyalkám! Csak azt mondtam, hogy szeretlek, S e szóért haragszol rám1

Ki az okát s ki hibája,

Hogy kellemed olyan nagyi Hogy te, óh virtus példája. Szeretetreméltó vagy?

Ha téged szeretni vétek: Hányán esnek úgy beléf S hogy én legtartósban vétek. Magam azért büntetsz-é?.

Lelj csak egyet, ki szépséged Látván (de, mint én, úgy ám)

Ne szeressen mindjárt téged: Ügy neheztelj oszián rám.

Es ha e szómért: „szeretlek*

Ügy kikelhetsz ellenem:

Egy pár csókkal megkövetlek:

~ Csak- hagyj holtig vétetnem.

Vagy Ka e szó úgy megtérte:

Mondd vissza, Lillám, te is? Én nem haragszom meg érte, Megbocsátok százszor is. —

Mistől

ci szemmé

1 • • •

/újfem volt még a felszabadulás után kiállítás, mely ennyi örömet szerzett volna nézőknek, művészeknek, műbarátoknak egyaránt, mát a budapesti V. Képzőművészeti Kiállítás. Művészi színvonalára, látogatottságára büszkék lehetünk.

Sohasem láttam érdeklődőbb, vá- rakozóbb arcokat, mint rögtön, a kiállítás kezdetén: amikor sorba kellett állnunk a belépőjegyekért. Ez mindennél ékesebb bizonyíték arra: úgy kell már nálunk a kultúra, mint a kenyér. Sok drága magyar álmodónk, egykori szomorú lemon- dónk vágyának teljesülését, kultur- forradalmunk diadalát láttam itt megtestesülve. Amint a sok harc után kenyerünk is mind fehérebb lett, úgy ad ez a kiállítás minden eddiginél izesobb, táplálóbb eledelt kulturszomjas, fejlődni akaró nemzetünknek.

A tárlat a tíz éve tartó elvi küzdelem eredményének tekinthető. Ez a küzdelem a szocializmus tiszta fogalmáért, a burzsoá esztétika, a formalizmus eilen, a szorgos munka reális megjelenítéséért folyt.

El lehet mondani, hogy művészetünk eljutott a helyes útra: a festészet és szobrászat csakis a maguk sajátos eszközeivel, a valóság egyre sokrétűbb ábrázolásával érhetik el igazi céljukat, —* azt, hogy méltó szerepet töltsenek be népünk szellemi életében.

Ma már nemcsak a téma, de a képek egésze tetszik a látogatóknak. Örömet szerez a tárlat anyaga a legegyszerűbb embereknek is.

/! képeken megjelennek a sziv- vel-lélekkel festett olvasztárok, nagyvárosi utcaképek, költőportrék, nyári tájak, csendéletek, havas házak, fésülködő lányok, anyák* faszéval mind, ami gyönyörködtet.

Lehet, hogy némelyik olvasó megbotlik e szavakon, a ,,1‘art pompáit” elv élesztgetését sejtve. Szó sincs róla, csupán arról van szó, hogy ha már életünkben arányosan oszlik meg a munkára, szórakozásra, pihenésre szánt idő, s hazánk népe jólétben él. tárlatunkon örömmel kell üdvözölnünk a meghitt családi jeleneteket, intim témákat, mint életünk egy részét.

Ennyi általános fejtegetés után nagyon jól esnék a képekről szólnom, de csak ismételve dicsérnék.

# —---------------------------------------Népünk véleményét e tárlatról meg« írta már sajtónk.

(p zükebb hazánk művészeiről szólok hát.

Imreh Zsigmond képei most is az „első osztályú” teremben foglalnak helyet. Finom pasztell tájai, „Avasi út‘’-ja, csendéletei az intim művé« szét kedvelőinek most is nagy örö-» met okoztak.

Csabai Kálmán világos egű, me« leg tónusú tájképeit, „dűlőit” is itt találjuk. Döbröczöni Kálmán görönmi bölyi tájjal szerepel.

Lukovszky László sem tagadhatná le szülőföldjét: sajóparti tája, üveg« gyári látképe tanúskodnak erről* Több szép, gondos grafikája van.

Seres János egy szép tussrajzát iá megtaláltuk. Várakozó munkást ábi rázol. Ennek kapcsán ötlött fel bennünk: miért csupán ennyi képpel szerepelnek a miskolciak, az ország második városának képzőművészei? Hol vannak például Ficzere László képei, és hol vannak Klaudinyi

László munkái, melyek nagyrésze á gyár, a munkások életéről beszél* művészi színvonalon, ók és még többen tudomásunk szerint elmélyüllt alkotómunkát folytatnak, melynek sokszor láttuk már szép . gyümöl« cseit.

Ha művészeink tágabb teret kap« tak volna, talán nem olvastunk

volna olyan kritikát, hogy ez a kiállítás „alatta maradt az előbbieknek“, mivel a művek túlnyomó többségben nem a munkát, a gyárat stb, ábrázolják. így a miskolci művé« székről az a hamis vélemény alakulhat ki, hogy „tájfestők a gyár mellett”, hátat fordítván mindig a füstölgő kohónak, mivel az nem szép, Mindamellett melegség ömlött el

rajtunk és büszkék voltunk, hogy a miskolciak ily szépen szerepeltek és műveik szerves részei voltak e mű« vészi kiállításnak.

(befejezésül szeretném megírni* hogy habár nem szidtam senkit, nem ostoroztam művészeinket* éi nem „mutattam állandóan utat” — szükségesnek tartottam mindezt elmondani, mint sokak véleményét és örömét, akik hálásak és köszönik a magyar művészvilágnak azt a.sok szépet, amit a kiállítás nyújtott. Hálásak, mert érezték, hogy művészeink tiszta szívvel, őszinte lelkesedéssel tárták ki lelkűket a magyar nép . gyönyörködtetésére, s bízunk benne, hogy ez egy diadalmas út kezdeti lépcsőfoka volt,

KÁDÁR JOLÁN

Valentyin

Katajev bohózatának központi hőse Zajcev, egy moszk vai óvoda roppan lelkiismeretes gondnoka, aki min den áron be akar jutni és be is jut a Gomba nevű téli üdülőbe, hogy a Központi Anyagraktár ott üdülő igazgatójától, Miuszov- tól egy sürgős festék-i gén ylósre az aláírást megszerezze. Azért sürgős a festék-kiutalás, hogy az óvoda belső falait átfesthessék és az óvodát a kitűzött időpontban megnyithassák. Zajcevnek azonban csak úgy sikerül bejutnia, hogy a híres Klava Ignatyuk férjének adja ki magát. Ebből és Miu- szovnak Dutkin professzor romantikus hajlamú korosodó feleségével való kelletlen „szerelmi ügyéből“ kerekedik ki a bohózat mindinkább össze gubancolódó bonyodalma, amely a második felvonástól kezdve úgyszólván nem hagyja pihenni a nézők ne- vetöizmait. Zajcev drágán fizeti meg füllentését, valóságos tortúrán megy keresztül, de a legkellemetlenebb helyzetekben sem tágít kitűzött céljától, amíg végül is minden félreértés tisztázódik és a bolondos vasárnap le- alkonyultára megkapja az aláírást.

Ha visszagondolunk egy másik szovjet bohózat, a Nem magánügy' fiatal hősére, Djuzsikovra, szinte irigyeljük őt a jóval idősebb Zajcev nevében. Igaz, hogy Djuzsikov egy sarkvidéki városból, sokkal nagyobb jelentőségű megbízatásokkal érkezik Moszkvába, de szállodai lakótársai egyemberként sietnek segítségére, hogy a „nem ma gánügyet“ (közbejött magánügyekkel együtt) révbe juttassák. Zajcev, a derék kisöreg — már ahogy Pethes Ferenc megelevenítésében kiformálódik alakja — a maga kisebb „nem magánügyéért“ harcol ugyan, de a szerző őt az utolsó porcig magára hagyja, — így nő a közösségért való harcában Zajcev egyenértékű pozitív hőssé Dju- Zisikovval.

*

Katajev bohózatából éppúgy, mint Iszajev és Gaiios Nem magánügyéből kirajzolódnak a szocialista- realista bohózatnak jellemző vonásai. .Látszat szerint a Bolondos vasárnap valamiféle visszakanyarodó« a poiBOLONDOS VASÁRNAP

(Katajev bohózatának bemutatója a miskolci Déryné Színházban)

gári világ öncélú, mulattató darabjai felé, hiszen azt mondhatnánk: azok is, emez is félreértések, helyzetkomikumok láncolatán épül fel és közös főcéljuk a neveltetés.

Való tény, hogy a szovjet szerző is él a bohózat hagyományos eszközeivel: a félreértésekkel, a helyzetkomikummal, s a szovjet szerző is nevettetni, mulattatni akar. Bohózat és bohózat között mégis különbséget kell tenni. A klasszikus bohózat legtöbbször javító szándékú, szatirikus társadalombírálatot tartalmazott. A polgári bohózat azonban az öncélú mulattatás határát ritkán lépte túl. Eszközei a polgári rend erkölcsi szennyesének vállalásával mulattattak, hősei negatív alakok voltak, akik egykedvűen lubickoltak az erkölcsi al aesony rendű - ség mocsaraiban, e mocsarak helyzet komikumai közepette. Végül is a legpiszkosabb csalásokon keresztül — rendbejött minden.

Ä ,,Bolondos vasárnap" alakjai ezzel szemben egytől-egyig pozitív alakok — ha nem is mind hősök —, akik között a konfliktusokat, helyesebben a félreértéseket az okozza, hogy őket sem oltották be a lehetséges emberi hibáktól mentesítő csoda szérummal. A kibontakozásnál pedig az derül ki — szükségszerűért annak kell kiderülnie —, hogy magasabb erkölcsi szintien élő emberek, akik nem csalódnak a magukszabta erkölcsi követelményekben. Hiszen, ha csalódnának, ez az erkölcsi rend kivetné magából a méltatlant.

★

A bolondos vasárnap előadása ntán a színházból kilépő néző nemcsak úgy érzi, hogy jól mulatott, hanem azt is, hogy felüdült, mert egy tisztult erkölcsi világ tanúja volt: miközben önfeledten nevetett, emelkedett is. A darab minden szereplője tisztalelkű ember, egy új világ embere, aki nem téveszthető össze a polgári rend kétes erkölcsű és jellemű figuráival. Még Hufkín professzor feleségéről is kiderül, hogy csupán romantikus illúziókat hajszolt, amikor Minszovot terrorral akarja szerelmi hódolatra bírni.

A Déryné Színház jókor — a szórakozási igények sokoldalú vitatása idején — mutatta be az országban elsőnek Katajev bohózatát, amely igazolja, hogy a színház nevelő szerepében való hátrálás nélkül lehet pompás, mulattató órákat szerezni a közönségnek. Helyes, hogy a darabban olyan élvonalbeli színészeit vonultatja fel, mint Pethes Ferenc, Szirtes Adám, Kováts Terus, Hacser Józsa. Helyes, hogy Orosz György rendező éppolyan lelkiismeretesen mélyedt el a bonyodalom életszerűségének, az alakok jellemrajzának kidolgozásában a frappáns jelenetek összehangolásában, a kellemes csattanó érvényesítésében, mint egy-egy komoly tárgyú darab megrendezésében. Elsősorban az ő ér dome, hogy világossá tetté: semmiféle művészi eszköznél nem olcsóbb a humor, a komikum.

Pethes Ferenc, Zajccv alakítója meg személyszerint mutat példát, hogyan lehet egy bohózati figurából nagy- szinészi művet alkotni. Első jelenésétől egyre nő műve a saját jóhiszemű hazugságába mindjobban belebonyoíA fonákabbnál fonákabb helyzetekbe kerülő Zajcev. Pethes színészi eszközeinek — mozdulatai, arcjátéka, fintorai, hangjai — gazdag tárházát, kivételes intelligenciáját veti latba, hogy az „ötven gyermekéért“ minden áldozatra kész kis gondnok kedves alakját emlékezetessé tegye, szívből nevessünk és szívből szeressük Zajcev- jét. Jelenetei alatt sistereg a humor és harsány nevetésorkán tör fel a né zőtéren.

Hacser Józsa (Klava) és Szirtes Adárn (Klava férje) őszintén élik bele magukat az egymástól hosszt! ideig távol élt fiatal házasfelek találkozásának örömébe, igaz szerelmébe, önfeledt boldogságába, majd a félreértései; okozta nézeteltérésekbe. A mindig egész szívvel játszó Szirtesnek edhisszük, hogy szinte repítette a viszontlátás vágya haza hű kis asz- szonykája karjaiba, és Baosemek is elhisszük, hogy másfél évig melengette szívében ennek a találkozásnak várt boldog élményeit. Túl igazak, mélyek az ő szerelmi jeleneteik, a fejtetőre állított helyzetekben? Talán ki is rínak belőlük — gondolhatnék. Nos, szó sincs róla! Éppen ezek a mélyebb színek teszik gazdagabbá Katajev bohózatát és emelik azoknak a mulatságos helyzeteknek a hatását, amikor még Klaváék nagy szerelmét is megborzolják a félreértések.

Kádár Margitnak jutott az egyik legkomplikáltabb feladat: a legrikítóbb figurát, Dutkinát kell mértéktartással megformálnia. Kádár ízléssel oldja meg az olcsó hatásokra könnyen csábító feladatot, anélkül, hogy a figura bonyodalomfokozó szerepe és a helyzetek kacagtató hatása csorbát szenvedne. Szereptársa, Némethy Ferenc, az akaratán kívül nőcsábász lát. szatba hajszolt Miuszovja sok nevetést fakaszt kétségbeesett meneküléseivel Dutkina ostromai elől. Kovács Terus rövid jelenetével is nagy derűt keltő Zajcevnéja. Gyulányi Éva szenvedélyes orvosnője, .Fekete Alajos szenvtelen, szórakozott Dutkin professzora, Nádassy Anna pletykakavarő igazgatónője, Máté Éva Burája. Simon Géza flegmatikus portása, az ellenállhatatlan hatásii összjátékba kitűnően illeszkedik be.

Villámsyorsan váltakozó, mulatságos helyzetek megelevenítésében igen fontos szerepet játszanak Ütő Endre ötletesen megoldott díszletei. különösen az üdülő hallja és berendezése, a sok jó rendezői ötlet és Komor István játékmester közreműködése.

A Bolondos vasárnap bemutatója egészében mintaszerű bohózat-előadás. Az összeforrott együttes minden helyzetben megtalálja a megfelelő stílust, alaphangot, s az előadás lüktetőén perdül, ahogy kell.

HA.TDTT BÉLA