Észak-Magyarország, 1954. december (11. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-05 / 288. szám

Vasárnap, 1954. dacember Sí '

ÉSZAKMAGYARORSZAG

3

c/L

PARTLAPTERJESZTO

IQ, A A 'Az őszi szél egyre heveseb. ften megszire sodorja a sárga faleveleket. Diósgyőr némán, mozdulatlanul pihen a Bükk ölében. A környék csendjét csak a távoli ágyúdörejek moraja töri meg.

A munkásnegyed még csendes, hiszen még hajnal van. A ködbeburkolt kapualjakban sötét árnyak — férfiak kisebb csoportja jelenik meg. Halk beszélgetés.

— Megkaptuk? i 1 *— Igen.

— Hány darabot?

— Harmincötöt.

Hirtelen elhallgatnak, mert egy

nyilas pártszolgálatos — Lengyel „testvér“ közeledik feléjük kerékpárján. Mint a szélvész, hajt el mellettük. Egyenesen ifjú files Béla a . fasiszta szolgabíró lakása felé tart. Mikor belép az ajtón, a szolgabírót ■náci tisztek társaságában találja. Ott hajladozott Eles az SS-pribékek főzött alázatos mosollyal. Arcára mély ráncokat vésett az idő. hangját re. kedtre marta a szesz. Amikor meglátja Lengyelt az előszobában, gyorsan eléje siet.

— Minek jött? — kérdi haragosan és szemével majd felfalja a szegény férget,— Kommunista röplapot találtunk! mondja neki.

A

crnlnahírn odaugrik hozzá

SZOigaDirO e-4 csendre inti.

Fél, hofui megtudják a németek, s akkor vége karrierjének. Pedig most, különösen nagy szüksége lenne barátai támogatásúra. Zsebkendőjével meglörli izzadt homlokát, s meg- ‘ szólal:

— Holt

— A községháza oldalán.

Mély csend, csak a náci tisztek mulatozása hangzik egyre erőteljesebben. Egyesek közöttük már csak részegen hörögnek. Lengyel átadja a röplapot s ijedten, gyorsan eltávozik. Blcs ránéz a röplap első oldalára, hirtelen elsápadt, arcára rémület ül ki. Remegve olvassa:

„A szovjet csapatok elérkeztek Diósgyőr halárába. Itt a szabadulás órája!..

Sietve elteszi a röplapot, hátra simítja őszülő haját s nyugalmat erőltetve magára, mosolyogva lép be a szobába. Nagy felfordulást talál.

Kari — az egyik őrjöngő nácitiszt éppen akkor vágja földhöz a telefont és ordítja:

— Kameraden zurück! DieBolsche. miken kommen! (Bajtársak vissza! Jönnek a bolsevikok!)

Hagy ijedtség támad, mintha a részegek is kijózanodtak volna, olyan gyorsan mozognak. A szolgabíró könyörgően néz a nácikra, mire azok „megsajnálva“ megígérik, hogy arany zsebórájáért- magukkal viszik. Lázas sietséggel pakol s — hamarább lent van az udvaron lévő gépkocsinál, mint a nácik Felkapaszkodik, a ponyva alá rejtőzik — fél, hogy ittmarad —, igyekszik családja után. A motor felbúg, s a gépkocsi- végigszáguld a főúton. Az emberek gúnyosan megjegyzik:

— Menekülnek a csodafegyver- tulajdonosok ...

Kn-rhen a Mf munkáscsoport

r\uz:u«ri eléri a kije!ÖU házaf

s csendesen belép annak kapuján. Az udvar végén lévő mosókonyhába mennek, amelyet gondosan elsötétítenek. ■ Egyikük kintmarad- őrségben,

— Nagyszerűen sikerüli — mondja 'Nyirő Ferenc. — Pedig féltem, hogy elkapnak bennünket.

Miközben beszél, megsimogatja a kezében lévő kis csomagot. Óvatosan kibontja, s tartalmát szétosztja a többiek között.

öröm, büszkeség ül arcukon. Tudják, hogy a párt szavát viszik: / harci jelentést a Szovjet Hadsereg ragyogó győzelmeiről. A röplap hatására az egész község felvidult. Suttogva beszélik: most már hamarosan ideérnek az oroszok, szabadok leszünk!

S a szabadság nem sokáig várat magára. A Szovjet Hadsereg hős katonái a náci hordák ellenállását legyőzve már Diósgyőrben menetelnek, Kétszeres ünnepet ülnek a község lakói, Űnneplik a régen várt szabadságot és a kommunista párt éppen most megjeleni lapját, a „Szabad Magyarországot1. Nyirő Ferenc vasárnapi ruhában büszkén osztja szét az eddigi röplapok helyett az első szabad újságot.

Fnvhp decemberi reggel, van.

VI!« jjónak. jégnek nyoma sincs. Mindenütt sár. pocsolya. A

községre sűrít köd ereszkedik. Az

úton munkásemberek kisebb-nagyobb csoportja.

— Végre! Megjött!... — szinte egyszerre hangzik a kiáltás a jelenlévők ajkáról s Nyirő Ferenc „Újságárust“, a pártlap terjesztőjét valósággal leszedik kerékpárjáról,

— Elvtársak! Tudják, hogy még nincs villanyáram, a lap nyomása kézzel történik. Papír sincs, plakat- papírra nyomják a lapot. Pártunk már intézkedett, de addig is, ha valaki kiolvasta adja tovább az újságot. — Miközben beszél, kezei gyorsan járnak, s nem telik bele két pere, a 40 darab „Szabad Magyar- ország“ egy-egy munkás és munkás, nő kezében van,

Sokan Bumbera Sándor hengerészt veszik körül, akit eszéért és becsületességéért szereinek, tisztelnek. Emelt hangon olvassa:

— A Magyar Kommunista Párt programja; biztos közellátás, jó pénz, rend, haladás és a reakció elleni harc.

Körülnéz — tekintete találkozik a többiekével — majd folytatja: a párt jelszava: — kenyeret minden dolgozónak! 0

Szinte repülnek a lapterjesztők, hogy elvigyék a párt szavát a község minden lakójához.

Nyirő elvtárs egy-egy újságszám megjelenése után úgy érzi nagy ember lett! Minden dolgozó kezébe ö. Nyirő Ferenc. autogénhegesztő adja az építés, n haladás, a marxi-lenini eszme dicső fegyveréi, A dolgozók már megszerették e fegyvert, s jól fel is használják1Q45 Puha ujjakkal bontja a I invnsz n főj,} fagyos kérgét. A hegyek lejtőin zöldéi a friss fű. A nap sugarai áttűznek a fenyők koronáin, — ez az első tavaszi vasárnap.

Nyirő elvtárs elmaradhatatlan barátjával, az újsággal a kezében az erdei úton sétál. Megelégedetten sóhajt. Ügy érzi. hogy csak rossz álom, volt ami elmúlt. Nemrég még bombák hulltak, égett, pusztult odalent a község és a gyár Elhesegeti a rossz képeket, továbbmegy, leül a tisztás szélén, s kezébe veszi újságját, Megsímogatja szemével és suttogó ajakkal olvassa: „Szabad Magyar- ország"! *

_ OLa^dg, t%0Á£.„

A nyár sebesen járt felettünk, mint vihar előtt a fellegek, s mire sietve ásni kezdtünk, szeptembernek is vége lett.

— Kertünkbe ér az erdő lába, s*= az őszi lombok is leszálltak, a Bányabükk-hegy oldalába barlangot ástunk négy családnak. Egy öreg bányász: Feri bácsi ácsolta össze bent a fákat s összeséreglett sok kíváncsi gyerkőc, meglesni, vr.lt csinálhat.

— Itt éltünk, míg az ágyúk bőgtek s aknák sikongtak, mint a vércsék. Penészt lehelt a habarcs-szőnyeg

s a vízben babrált a sötétség. Keveset tudtunk a világról s arról, mi végre kell az ember, egy ezredéves őshomályból sirt fel a lelkünk gyötrelemmel.

Az öreg néha ki-kinézett,

(talán csak 5 volt, aki nem félt,) fogoly korából szót idézett r, mindég öröm volt, hogyha megtért

— Egy reggel, fényes, nagy-vidáman toppant be közénk s csendre intett. Reá figyeltünk mindahányon

s 6 meggyujtotta szíveinket.

Én mellé ültem, — úgy akarta, — a gyertya sercent, szára olvadt, az öreg szólott, szállt a hangja:

„Az első újság ...! Nesze, olvasd. -. I“ Néztem a címét, néztem, néztem, a gyertya sárga fénye ráfolyt,

E miniatűr országrészen vízözön után olajág volt .a!

Olvastam. Csengtek szép csobogva a szavak, mint a forrás csobog, Velük telt meg a barlang odva, muzsikáltak a zömök sorok. Muzsikáltak, szívünkbe szálltak ujjongva s egyre fényesedve, hogy végre, végre ránktaláltak, mint tavasszal az első fecske.

Ajtót nyitottunk, fényre jöttünk, véle üzent az új, az élet.

Friss szél köszöntött és mögöttünk szétfújta a sötétséget ,-,s

BORSODI GYULA

if

!<y

DRAGOS GYULA

Üvegszilánkkal,

durva csörömpöléssel tört szobámba a novemberi szél. Az

éjszaka hidege, a belövések döreje riasztott fel álmomból.

Néhány hete voltam miskolci lakos. Egy-két régi baráton, újonnan megismert elvtárson

és gyanakvó szállásadómon kívül nem ismertem senkit a városban; a főútvonalakon, az illegális találkozókra, s az avasi pincék búvóhelyeire vezető rejtekutakon túl nem sokat láttam még Miskolcból.

De nehezen jött el a reggel!

Előző este osztottuk szét az első röpcédulákat és az enyvezett hátú papírra nyomott „nyalókákat" a Ghillány- utca egyik házának pincéjében, s türelmetlenül vártam a másnapot, hogy az utcán találkozhassam nyomdánk termékeivel. Csak el ne fogják a bátor terjesztőket — diósgyőri munkásokat, a miskolci nemzetőrségbe kényszerített fiatalokat — a cirkáló nyilasok, gestapósok, tábori csendőrök! Csak fel ne fedezzek a nyomdát a „római kettő” pribékjei!

A nyomda!

.Hogy-hogynem, B. bácsi talált kapcsolatot a Werbőczy utcai (most Dózsa György utca) üzem vezetőjével, ő vitt el engem is oda s így. jutottam nemvárt segítséghez később, néhány kitűnő ember — szedő, berakólány — személyében. Akkor már egy nyomda sem működött a városban. A kis „kócerájokat”, „butikokat" hetek, hónapok előtt bezárták, a nagyobb üzemeket egy éjszaka sorrajárták a németek. Kiszedték a gépek „lelkét”, szakértelemmel válogatva a legértékesebb alkatrészeket — vagy robbantottak. A Werbőczy utcán teherautóra raktak három szedőgépet, elvitték a legjobb, legszebb címbetűket, a fontosabb kis berendezési tárgyakat, aztán — áramot már úgysem adtak a villanydrótok — kipipálták jegyzékükről a nyomda nevét: megbénítva!

Mert az utasítás ez volt: megbénítani! A lényeg pedig ez: rabolni! Úgy gondolták — megtehetik. Az utcán az ő zsandáraik jártak állig fegyveresen és ugyancsak fegyveres „árpádsávos" karszalaggal hivalkodó nyilasok vezették őket. A hivatalpkban is az ő embereik ültek: nyilas főispán, nyilas polgármester. De volt erő rajtuk kívül, velük szemben — ellenük is. Az az erő, amely felsorakoztatta a diósgyőri munkásokat az egy év előtti béketüntetésre, egy hónappal előbb pedig a nyil.is „városvezető" megfutamitására. Ez az erő elért a városháza és a fogház em -.letes épületei között a puszta udvar mélyén meghúzódó nyomdába is. A kommunista párt ereje volt ez, mely egyesült a háború végét áhító, nácikat ég csatlósaikat gyűlölő egyszerű emberek, munkások, munkásnők ereiével. S ez az erő a megmaradt kopott betűkből, az otthagyott kevés papíron, lábbal hajtott tégelysajtóról röpcédulák ezreit szórta a városra, nevetségessé téve a fasiszta megszállók- írógépen sokszorosított, felkoncolással fenyegető förmtdvé- nyeit.

' A röpcédulák!

Ganz gut! — mondta róluk Serstirtszkii alezredes,, a Szovjet Hadsereg politikai munkatársa, am'kor a felszabadulás után eny.-egv megőrzött példány szövegét nagy igyekezettel németre fordítottuk neki. (S ez már nem a tárgytól messzibe kalandozó emlékezés. Itt már nagyonis arról van szó. amiről írni, emlékezni akarok: a lapról.) A miskolci ellenállási mozgalom harcosai, s a város becsületes lakosai, akik féltő és részben tevékeny együttérzéssel figyelték munkánkat, tudjaki a röocédulák és az újság, a Szabad Magyar- ország (ezt a nevet viselte 194S közepéig) szorosan összetartozik. Volt idő, amikor a röpcédula volt a lap (novemberben, a német megszállás utolsó hónapjában) és lett idő*

A Szabad Magyarország születése

Irta; VAJDA GABOR

amikor a lap volt röpcédula (decemberben—januárban, amikor még bizony nemigen értettünk hozzá, hogyan kell igazi újságot csinálni.) De keveredett is a kettő: nemcsak úgy, hogy egy-egy röpcédulánk szövege nyugodtan beillett volna vezércikknek a Szabad Magyarország egyik-másik korai számában, hanem úgy is, hogy a lap két számának megjelenése közötti időben kiadtunk például egy röpcédulát is: A város lakosságához! — címmel. Mert az újság először csak másod-harmadnaponként került az utcára és december harmadikétól harmincegyedikéig mindössze tizenkét szám jelent meg. Két nap szünet a lakosság tájékoztatáséban! — ezt nem tűrhettük.

De időzzünk még egy keveset a röpcéduláknál .:: Az első kettő partizánharcra hívta fel a város munkás népét és közeli bűnhődéssel fenyegette a fosztogató nyilas terrorlegényeket. A harmadik a hadsereg tisztjeihez és katonáihoz fordult: Segítség a németeknek? — HAZAÁRULÁS! — hirdette. A negyedik és az ötödik „Katonák, munkások, polgárok!” megszólítással azonnali fegyveres harcra, szabotázsra buzdított, a menthetetlenül pusztulásra ítélt, de akkor még hazánkat pusztító fasizmus ellen. A napokon át égő miskolci olajgyár magasba törő lángnyelvel, s a diósgyőri gyár ekkor már béna kohói körül éhezve, lerongyolódva tengődő, belövéseknek, bombázásoknak, hidegnek és járványnak kiszolgáltatott, a nyilasok és a Gestapo fegyvereitől rettegő, romok között vagy nyirkos pincékben bujkáló meggyötört embereknek hirdették a röpcédulák:

„Mégis lesz élet ezen a földön!a

S amikor az a hír jött, hogy a ládi erdő felől előrenyomuló szovjet csapatok Diósgyőr-Vasgyár területére értek — egészíves nagy falragaszt nyomtunk:

„A VÖRÖS HADSEREG VAROSUNK FALAI KÖZÖTT HARCOLT'

A diósgyőri munkások elrejtették gépeik legfontosabb alkatrészeit, ócskavassal, szeméttel megtöltve indították útnak a gyár kiürítésére rendelt vagonokat, a gyérőrség, a katonaszökevények, a nemzetőrök és a nyilasok kezéből kiragadott fegyvereket a németek ellen fordították. A nyomdában nedig azokból a betűkből, ampivek egv héttel előbb ellenállásra szólítottak a náci megszállókkal szemben, már a lap „feje” formálódott. Két szó, a haza évszázadok után valósággá váló úi életének hirdetője:

SZABAD »

MAGYARORSZÄG

S a lap címe fölé odakerült közvetlen programként a két jelszó, mely már előbb röpcéduláinkról vált ismertté:

Pusztuljanak a fasiszta gyilkosok!

Halál a háborús bűnösökre!

*

Szombaton este _ ködben, villanyvilágítás híjián már délután 5 órakor este volt — botorkáltam fel az Avasra. Egy sötét pincében, előbb gyertya pislákoló lángjánál, majd — amikor a szél és a pince lakóinak rettegése

azt is ismételten kioltotta — vaksötétben körmöltem papírra az első szám, az első vezércikk még gyakorlatlanul hosz- szúra nyúló, kissé talán suta, de igaz pátoszú első mondatát. Valahogy így: „Szabad Ukrajna, szabad Románia, szabad Lengyelország... alakul már végre, milliók álmából valósággá válik hazánk szabadsága -. -. megszületik a szabad MagyarországT! S ugyan ki hibáztatta volna akkor és ottf

hogy egy mondatban talán tízszer is előfordult ez a drága szó: szabad! De jó volt leírni, ízlelgetni, kimondani

Az ágyúk akkor már hallgattak, az utolsó torkolat- tüzek is ellobbantak a Sajópart felől. S reggel— december harmadikén, vasárnap — szovjet katonák vonultak végig a városon. A Soltész Nagy Kálmán utcai Szinva-hídon, melyet vakmerő partizánjaink tisztítottak meg a németek robbanótölteteítől, T 34-esek dübörögtek, a szovjet utászok ácsolta szükséghidakon gyalogság özönlött, S az éjszaka félbehagyott vezércikket kézirat nélkül szedtem tovább a nyomdában azokból a betűkből, melyek nemrég még röpcéduláinkról sugároztak reményt, buzdítottak kitartó küzdelemre. ^

És hétfőn — december negyedikén — volt lap, mely hírül adja a miskolci utcáknak és Sátoraljaújhelytől Füzesabonyig és Egerig az egész környező vidéknek, hogy új korszak kezdődött a magyar történelemben. Volt újságja a városnak, köszöntötte a felszabadítót és közölte a szovjet vérosparancsnokság egyes számú felhívását: „Térjetek visz- sza a békés munkához!”

Reggéltót-estig és nem egyszer estétől-regge- lig (a sötét petróleumlámpa fénye próbálta eloszlatni) kézzel hajtott gyorssajtón készült az újság. Amikor az új szám első oldala elkészült, kicseréltük az előző szám első oldalával és nyomtuk tovább — változatlan második oldallal. Amikor az új második oldalt is kiszedték és betördelték, azt is „beemeltük” a gépbe, az előző második oldal helyett. A front híreit rádióból jegyeztük karácsony után, amikor a diósgyőri Keleti Központ már adott villanyáramot, addig a szovjet parancsnokságról szereztünk hadijelentéseket, parancsszövegeket. Az első Sztálin parancsa volt (a lap második és harmadik számában):

,,A II. Ukrán Front csapatai kitartó harcok eredményeképpen ma, december 3-én rohammal elfoglalták az összeköttetés egyik jelentős központiát és az ellenség védelmének hatalmas támaszpontját. Miskolcot —• Magyarország hadiiparának leg jelentősebb központ iát, amely a német és magyar hadsereget hadianyaggal látta el.-: J*

★

Azután : vezércikkek és riportok, hírek és tudósítások az új élet első lépéseiről. Az újjáépítés hírei, a kommunista pártszervezetek születése, a Nemzeti Bizottság megalakulása, felhívások munkára és jelentések az első munkagyőzelmekről. A lap, mely először valóban csak egy lap volt — két oldalon és nem is naponta megjelenő — januárban már rendszeresen és négy oldalon került ki a nyomdából, egyelőre hol szürke, hol fehér, hol sárga, hol meg zöld plakátpapíron, amilyen éppen akádt. De minden sorával a párt vezette nép alakuló egységének, boldogulásának ková- csolója volt. Címe alatt joggal hirdette büszkén: „A felszabadult magyar dolgozó társadalom napilapja”.

U1 élet kezdődött a bezúzott ablakok, felrobbantott hidak, leomlott falak, már munkába kezdő gvárak városában. Miskolc külső képe nem volt akkor szívet-lelket derítő; De a ruhában, élelemben szűkölködő és részben hailékia- lanná vált emberek arcán a bizakodás derűje ragyogott. Tettekre indította őket az új élet közeledő tavaszának leheleté. Nem oszlatta el ugyan a tél gondjait, de örökre sz,ét- foszlatta a városra települt ködöt, a rabság éjszakájának sötétségét.

S az új élet leheletét árasztotta soraiból a lap is *- r tíz évvel ezelőtt született Szabad Magyarország.

' I