Észak-Magyarország, 1954. november (11. évfolyam, 259-283. szám)

1954-11-14 / 270. szám

Vasárnap, 1934. november 14. ÉSZAKMAGY ARQRSZAG 7 Anti igaz, az igaz. Jól kitart az őszi idő. Lehet szántani, lehet vetni. A gépvontatta eke három fénylő vasa könyedén forgatja egymásra a fekete barázdákat. Kertész András bácsi, felelős traktorvezető elégedetten bólogat és rámosolyog az éppen forduló­ba kanyarodó segédvezetőre, Ku­tas Istvánra. Szemmelláthatólag elégedett a »gyerekkel«, aki állan­dóan azon könyörög, hogy szánt­hasson már egy-két fordulót. Ku­tas Istvánra valóban ráillik a »gyerek« kifejezés, különösen ami a növését illeti. Ha szembe nézi az ember a traktort, mintha senki sem ülne rajta. A tizenötéves Ku­tas Pista nem látszik ki a kor­mánykerék mögül. De azt látni kell, ahogy a fordulóban fürgén, hozzáértőn tekeri a kormánykere­ket, hol jobbra, hol balra, szinte boszorkányos ügyességgel. S a ha­talmas traktor, a nehéz hármas­ekével úgy engedelmeskedik a »gyerek« minden mozdulatának, mint a kezes bárány . . . — Ügyes gyerek. Jobb segédve­zetőt nem is kaphattam volna — mondja Kertész András bácsi. — Az én fiam kétszerilyen növésre, de ügyességben meg sem közelíti Pistát. — S le nem venné tekinte­tét az egyre távolodó traktorról. — Jól kapcsolt — sóhajt fel megkönnyebbülten, amint a gyerek elérte « traktorral a föld közepén húzódó kaptatót. Azután kinyújtja kezét és körbemutat: — Ezt mind mi csináltuk! Körös-körül, ameddig a szem ellát, szántás és szántás. A terme­lőszövetkezet hatalmas megművelt földtáblája. Már csak alig néhány holdnyi területen fujdogálja az őszi szél az elszáradt gazszálakat. A felelős traktorvezető mintha ér­tene a pillantásból is: — Holnap befejezzük. Még tíz hold és teljesítettük a termelőszö­vetkezet vetéstervét. Mert ami igaz, az igaz, elkéstünk vele egy kicsit. Későn küldtek ide ben­nünket. — És a kereset? : s ; — Gondol­kozás nélkül feleli: — Jó. Ha dolgozik az ember, ke­res is. Mi meg dolgozunk. Éjjel­nappal, még vasárnap is. Igaz, a minap álltunk, mert elszakadt a vonórud. Előbb meg csak nappal mehettünk. Nem volt lámpánk. De nem tartott sokáig. Kijavítottuk..: — Nincs hiány alkatrészben a ’ gépállomáson? Most már nem felel olyan ha­tározottan. Elgondolkozva dörzsöl- geti többnapos szakállát. — Ami a vonórudat illeti, azon­nal kijavították. A lámpával már baj volt.., Baj bizony. Nekem kellett gondoskodni foglalatról. Egyebet m:ndent kapunk rendesen. Üzemanj got, ruházatot. — No és mennyi a teljesít­mény? ; : : — Mikor mennyi. Ma több lesz, mint hét hold, mert megyünk éj­szaka is. Míg az idő engedi, nincs pihenés. Van még Monokon szán- tanivaló bőven, s én szeretném valamennyit rendbetenni : : : Igaz, dolgozik még itt egy másik traktor is, de amint hallom, azzal baj van. Nem úgy dolgoznak, mint kellene..: 5 ZERENCSI TRAKT Néhány pillanatig szakértő sze­mekkel nézi, mint fordul a tábla túlsó végén a kis Kutas ... azután megfontoltan folytatja: — Ez a mi gépállomásunk egyik hibája . . : Igaz, mostanában ke­veset vagyok odabenn, de eljutnak hozzánk a hírek. Van még nálunk néhány felelőtlen ember. Különö­sen a fiatalok között . . . Keveset teljesítenek, a gépet meg szinte eszik . . : Eszik ám, de hogy. Ezt is, a miénket — mutat a pöfögve közeledő G—35-ösre — tönkretette a Lánci gyerek meg a társa. Pedig új volt és milyen gép . . ; Alig tudtuk helyrepofozni . . . Szétráz­ták a hűtőt, kiverték a lámpákból az üveget . . . Pedig aranyat ér egy-egy ilyen gép . . ; — Azután megbüntette őket az igazgatóság? — Hogy megbüntette-e? Mind­kettőt elengedték, de mit ér az, amikor már meg van a kár ! : ; ; Persze még kevés a megfontolt jó szakember. Sok jó traktorosra len­ne szükség. Olyanokra, mint ná­lunk Hajdú János, Orosz Gábo”, Sárkány, meg még jónéhányan. Akkor volna csak meg igazában a becsületünk -. ; : — így talán nem becsülik Ker­tész bácsiékat? A kérdésre elmosolyodik: — Azt nem mondhatom. En­gem megbecsülnek. Meg a jó mun­kásokat. De az olyan Lánczi-gye- rek félék a mi becsületünkön is csorbát ejtenek. Kérdezze csak meg az igazgató elvtársat s : : Majd ő megmondja. — Azzal jó munkát kívánva megindul a már másik dűlőn közeledő traktor felé. A gyerek befejezte a táblát, újat kell barázdolni : : : * A szerencsi gépállomás ti­zenhét traktora szántja, veti a kör­nyező termelőszövetkezetek föld­tábláit. A környező községek hatá­rában itt is — ott is nehéz hármas­ekék törik a talajt vetés alá. Mégis, a gépállomás elkésett az őszi munkákkal. : : S nem is ke­veset : ; ; — Az őszi terv teljesítésével elég rosszul állunk — mondja Dakó András, s gépállomás- igazgatója. — Még az ötven százaléknál sem tartunk, ez pedig hiba : : : S ami a legérdekesebb, a kése­delem okaként ő is a felelőtlen traktorosokat említi meg elsőként, mint odakint a monoki határban Kertész András bácsi : : — Dolgoztunk mi, méghozzá két műszakban, mert két műszakra adták ki tervünket. Én elleneztem, de már készen volt. A traktoros meg kevés. Már a jó traktoroso­kat értem. Sok volt és még ma is sok nálunk a fiatal. Ez még nem is volna hiba. De legtöbbjük fele­lőtlenül dolgozott. Két műszakban szántottunk, vetettünk, azután le­állítottam. Minden traktorhoz ko­moly embereket vezényeltünk és lám. ma egy műszakban többet teljesítenek, mint néhány héttel előbb kettőben . ; ; Hogy miért? Mert a tizenhat-tizenhét éves gye­rekek, akik nem értettek a géphez úgy mint kellene, alig teljesítettek valamit a B műszakban. A gépet viszont rongálták. Jónéhány ilyen rongálót el kellett engednünk. Nem tehettünk mást. Ha meggondolt Ik magukat, otthagyták a gépet . : . \ keresetre fütyültek. Csak néhá- nyan állták meg a helyet, mint a kis Kutas gyerek is. így aztán hiába akartunk, nem halad tun«:, .fiába teljesítette éves te vét a Va- szil brigád, meg Orosz Gábor, Ba- fso László. Bodnár Miklós Arvm ők elértek, a többiek lerontották. De nem csupán a gyerekek, az idő sebbek között is akadtak olyanok, ak'k i.Hhhot ártottak mint használ­tak. Itt van a Farkas János esete. Éppen az előbb kérte a munka­könyvét . . . Farkas János családos fiatal­ember. Szüksége volna a jó ke- ' "»étre, mégsem állta meg a he­lyét. Ha gépet kapott, panaszko- c.rft, hogy rossz, nem tud vele tel­jesíteni. Ha jó gépre osztották be, mint váltótársat, nem fért össze társával, azért nem tudott teljesí- ieni. No meg azért is, mert »más« munkával volt elfoglalva olykor­olykor. Feles földet vállalt és mun­kaidő alatt otthagyta a traktorát. Máskor meg »feketén« szántott, büntetést is kapott érte. S most még ő kérte ki munkakönyvét, követe­lőzött ; : : Mint mondta: »elme- gye«, mert nem tudok keresni...« Igen, mert keresni csak bec-ületes munkával lehet. Keres Sárkány István, akinek nyolc gyereke van. i\.eres, kétezer forinton felül ha­vonta . . ; Vagy Krisztián elvtárs, aki amikor nem volt munkagépke­zelője, s a termelőszövetkezettől sem kapott segítséget, maga vetett, minden segítség nélkül. Megbe­csült ember, jól teljesít, megkere­si a maga kétezer forintját a fiatal Orosz Gábor, Hajdú János, aki több mint 50 holdat szánt egy-egy dekádban. Csak önfegyelem és akarat kell hozzá : : . — Minél több ilyen becsületes emberre, szakemberre van szüksé­günk. Aki ért a géphez, szereti a gépet. Ez a mi egyetlen óhajunk — mondja Dakó elvtárs : : De nem csak mondja, gondoskodik is róla, hogy így legyen. A néphad­seregből leszereltek közül máris munkábaállított négy lelkes fiatalt. Mint mondja: — sok ilyen erő kel­lene. akkor nem lenne hiba sem n tervteljesítésben, sem az emberek­kel való foglalkozásban. Volna, aki nevelje a fiatal, még képzetlen gyerekeket, hogy jó szakember le­gyen belőlük. A lehetőség megvan rá. Nincs hiányunk semmiben -. -. : Ami a műszaki feltételeket illeti, valóban nincs panasz. Uj eszterga- padok. fúrógépek, gyalugép, szer­számok biztosítják a munka za­vartalan menetét. Már a téli nagy­javításhoz szükséges alkatrészeket, anyagokat is csaknem hiánytalanuf beszerezte a gépállomás vezetősége; Sajátmaguk öntik a csapágyakat... Szakképzett, tapasztalt szerelők dolgoznak a műhelyekben ... Ott van például Horváth elvtárs, a cséplőjavítóbrigád vezetője. Elmúlt hatvan éves, de öröm nézni, ahogy dolgozik. Az ő szemében »nincsen lehetetlen«. Most is már a nyolca­dik cséplőgépet javítják : : ; Vagy Godzsák elvtárs, körzeti szerelő... Odaadó jó munkát végez : : : Ilyen feltételek mellett lehet jól dolgoz­niuk a traktorosoknak. Hiszen egyetlen üzenet és a szerelők már mennek is, viszik az alkatrészt ha valami hiba van. Csak az a fő, hogy aki a traktorra ül, valóban trakto­ros legyen, szívvel-lélekkel : : : *• A szerencsi gépállomás leg­több dolgozóját szeretik a környe­ző községek termelőszövetkezetei, egyéni dolgozói, hiszen az ő lelkes munkájuknak, a gépi segítségnek köszönhető, hogy jó volt a termés, jól megművelt földbe került a mag: S hogy ez a szeretet növekedjen, hogy — amint Kertész elvtárs mondta — a becsületen ne essen csorba — még odaadóbban, még lelkesebben kell dolgozniuk s : s Szép a feladatuk, a jövő évi na­gyobb darab kenyérért dolgoznak. A járási pártbizottság és a járá­si tanács segítse a népállomás ve­zetőségét. hogy minél több jó szak­ember, becsületes traktorista üljön a traktor kormánykereke mögött... BARCSA SÁNDOR a Pártoktalás Háza Közleménye Értesítjük a propagandista és a pártoktatásban résztvevő elvtársa­kat. hogy a megyei Pártoktatás Há­za Selyemrét ,1. sz. alá költözött (az 5 hónapos párliskola helyiségéhe). November 10-től a konferenciá­kat. előadásokat és az esti egyetem­re járó elvtársak foglalkozásait itt tartják meg. Mezöcsálon és Mszi kövssdan vendégs/ere^l vasárnap a diósgyörvasgyári művészeti együttes A lelkes diósgyőri kulturmunká- sok már eddig is tevékenyen kivet­ték részüket a szocialista kultúra terjesztéséből. Most minden erejük­kel és tudásukkal bekapcsolódtak a tanácsválasztás előkészületeibe. Va­sárnap az együttes] tagjai vendég- szereplésre indulnak Mezőcsátra és Mezőkövesdre, ahol nívós műsorral szórakoztatják a lakosságot. E köz­ségele lakói nagy örömmel fogadták az együttes szereplésének hírét. BÉKE KUPA MÉRKŐZÉS A PAPÍRGYÁR SPORTTELEPÉN A diósgyőri papírgyár és a BMT Üveggyár csapata vasárnap délelőtt 10 órakor a diósgyőri papírgyár sporttelepén Béke Kupa rangadó mérkőzést játszik. A két csapat küz­delméből kikerülő győztes a követ­kező héten a döntőmérkőzés során a lillafüredi csapattal játszik a Béke Kupáért. I R F K éjszakai ügyeletes orvosi szolgálat 1. Megyei kórház (tel.: 36-363). 2. Ka­ztóczy u. 20 (13—032). 3. UldiósevSr I. a 4. 6z. rendelS (21—287). Ügyeletes gyógyszertárak Állandó élszakai készenléti szolgálat: Mis­kolc. Szabadság tér 2. sz. Malinovszkll u. 2. szám. — Uidiósgyör: Marx Károly u. 38. sz. Hejöcsaba: Csabavezér u. 68. sz. — Ügyeletes állatorvos szombattól-hétfón reggelig Acs Sándor. Lakása: Magdolna u. 6. sz. Telefon: 15—984. IDŐJÁRÁS Várható időjárás vasárnap estig: felhöát- vonulások, néhány helyen, főleg északon, futó záporeső. Reggeli kódképződés. Ma gyenge, holnap kissé élétikebb légáramlás. A hőmérséklet a maihoz képest alig válto­zik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: 2—5, legmagasabb nappali hőmér-' séklet vasárnap: 10—13 fok között. A fűtés alapiául szolgáló középhömérsék- let 4-9 fok között. —1 A megyei könyvtár irodalom- történeti előadássorozatának kere­tében kedden délután 6 órai kezdet­tel Bőd Andor, a Vámos Ilonka leánygimnázium tanára Puskinról, a nagy orosz költőről, az Anyegin hal­hatatlan szerzőjéről tart előadást. Belépődíj nincs, az irodalom min­den barátját szeretettel várja a ren­dezőség a megyei könyvtár emeleti olvasótermébe (Szabadság tér 3.). — Felszabadulásának 10. évfor-* dulóját ünnepli ma, vasárnap dél­előtt 10 órai kezdettel a Hazafias Népfront bizottság rendezésében Taktabáj község dolgozó népe. A felszabadulási ünnepséggel egy- Időben adják át rendeltetésének a nemrégiben épült kultúrotthont, (Szabó József kulturotthonigazga- tó.) — Tiszavalk községben az úttörők is segítik a mezei egér irtását. Az iskolások eddig 50 holdon végeztek el és most újabb 50 holdon kezdik meg az egérirtást. — Az ónodi szülői munkaközösség jól sikerült támcestélyt rendezett. Több mint 60 szülő süteménnyel., cukorral, borral járult hozzá az es­tély sikeréhez. A zenét a miskolci műegyetemi zenekar szolgáltatta. A táncestély tiszta jövedelme 1665 fo­rint volt. (Birta Zoltánné). — Elitéltek egy jegycsalót. Míg- dalovics János drótgyári üzemveze­tő a múlt év december 13-án autó­buszon Felsözsoicáról Miskolcra utazott és nem váltott jegyet. Mikor a leszállásnál a kalauznő felszólí­totta 4 forint pótdíj megfizetésére, megfenyegette és letépte kabátjáról az övét. A miskolci városi bíróság társadalmi tulajdon terhére elkö­vetett csalás és hatósági közeg elle­ni erőszak elkövetése miatt tíz hó­napi szabadságvesztés büntetésre MISKOLC SZÍNHÁZI PROBLÉMÁI AZ UJ ÉVADBAN A miskolci Déryné Színház az új (évadot döcögve, bizonytalanul kezd­te. Ennek oka a színház vezetésében történt, sokáig vajúdó személyi vál­tozásban, a racionalizálásban és a színház épületének kibővítése és korszerűsítése körül kavargó bo­nyodalmakban keresendő. A színház az új évad kezdete óta •tavaly bemutatott darabok felújítá­sából élt — a Bujócska című vígjá­ték és a Csárdáskirálynő operett so­rozatos előadásaiból. Itt Miskolcon különösen a t Csárdáskirálynö közön­ségsikere nyúlt át a múlt évadból mélyen az új évadba, úgyannyira, hogy már az operett 75. előadásához közelednek. (A Bujócska részben tájelőadásokon ért el hasonlcy magas előadásszámot.) Ezek a tények több kérdést vet­nék fel. Többek közt a Déryné Szín­ház helyes műsorpolitikájának kér­dését. Tudva, hogy a múlt évben az ál­lam tekintélyes összeget fizetett rá a színház fenntartására, helyesel­nünk kellene az igazgatóságnak azt a törekvését, hogy a lehetőség sze­rint kiaknázza a Csárdáskirálynő f,szűnni nem akaró’1 közönségsikerét. Miskolc közönsége azonban nem azonos érdeklődésű és igényű embe­rekből tevődik össze, s a színháznál« hemcsak anyagi érdekeket kell szem fclőtt tartania, — vannak erkölcsi kö­telmei is. Helyesebben: a szocialista színházat éppen magasrendű erkölcsi rendelteté­se, céltudatos kulturális nevelő hivatása különbözteti meg a ré­gi kapitalista színháztól. Kétségtelen, hogy a 160 ezer la­kosú Miskolc egyetlen színházának feladatkörét nem lehet azonosan megszabni, mint bármelyik budapes­ti színházét. Budapest színházainak a feladatokat műfajok szerint meg­osztva kell kielégíteniük a főváros közönségének sokféle színházi igé­nyét. A vidéki színháznak ellenben egymagában kell a sokoldalú feladatkört ellátnia, mégpedig úgv, hogy a színházi munka mérlege végeredményben a la­kosság egyetemes kulturális fej­lődésének javára billenjen. A budapesti közönség sokoldalú érdeklődésének kielégítésében nem okozhat zavart, ha például a Fővá­rosi Operettszínház akár százszor egymásután Luxemburg grófját játsza. Miskolcon azonban csak egy színházunk van, s ha az másfél hó­napig a Csárdáskirálynőt tartja mű­soron, ez azt jelenti, hogy a nehe­zebb fajsúlyú, a mai embernek töb­bet mondó darabok iránt érdeklődő színházéhes közönségnek felkopha- tik addig az álla. Ezért már a múlt évadban is, de az új évad kezdete óta még gyak­rabban hangzottak el panaszok az igényesebb közönség részéről az el­len a műsorpolitika ellen, amely a közönségsikernek rendeli alá a szín­ház nevelő hivatását és nagyon is egyoldalú szórakozási igényeknek kedvez. De nem örülnek a közönségsiker uszályában sodródó műsorpoliti­kának a színház művészei sem, mert ez hátráltatja művészi fejlődé­süket.: A vidéki színésznek, sajnos, még sok hátránya van a fővárosival szemben, de elvben az az előnye, hogy gyakrabban juthat új szerep­hez. A vidéki színházat éppen ezért jobb iskolának tartják a színész fej­lődése szempontjából. Az ilyen mű­sorpolitika azonban megfoszthatja a vidéki színészt ettől az egyetlen elő­nyétől is, mert így a vidéki színész­nek is hónapokig kell rágódnia egy szerepen. Leszűkülnek tehetsége ki­bontakozásának lehetőségei. Egyik­másik színész alig jut szerephez, rit­kán kap kritikát, értvén ezen a kö­zönség és a szakmabeliek bírálatát, és — mondjuk meg nyíltan — az ilyen műsorpolitika bizonyos elké­nyelmesedéshez, a színház nevelő feladata egyrészének elhanyagolásá­hoz, feladásához vezet. A helyes műsorpolitika mindaddig, amíg Miskolcon csak egy színház van, csak az lehet, ha a színház a közönség minden réte­gének, a politikailag fejlettebbek, a szórakozási igényeikben haladottab- bak érdeklődését épúgy, mint a színházi kultúrát még csak látvá­nyosságokon, népszerű, könnyű mu­zsikán, könnyed, mulatságos dolgo­kon közelítők, a csak könnyű mű­fajokra éhesek érdeklődését egyen­letesen elégíti ki. A színháznak so­hasem szabad elfelejtenie, hogy kul­turális nevelő feladatai vannak. Senki sem kívánhatja, hogy ez az egy színház olyan tág feladatkört lásson el, mint Budapest színházai együttesen. Aírt sem kívánhatjuk, hogy színházunk visszatérjen a régi vidéki színházi taposómalmok útjá­ra és évente 40—50 darabot mutas­son be; De 8—10 darab egy évben kevés Miskolcnak. 8—10 darabbal nem lehet kielé­gíteni a miskolciak hagyomá­nyos színházszeretetéből fakadó érdeklődést. Bozóky elvtárs a múlt évben azt mondotta nekem: azt szeretné, ha Miskolcon minden darabot 60 ezer ember nézne meg. Ez szépen hang­zik. De a valóságban annyit tenne, hogy az egyetlen Déryné Színház­ban évente legfeljebb négyrét dara­bot mutathatnának be. Ahhoz pedig, hogy a színház kielégítően tölthesse be sokoldalú feladatkörét, sokkal több darab bemutatására van szük­ség. Annyira, amennyire a múltbeli társulatokhoz képest jelentékenyen megnövekedett, kibővült társulat erejéből, az erők tervszerű kihasz­nálásával, a művészi színvonal ál­landó emelésének szémelőttartásá- val kitelik. A ..60 ezer nézőt’* mint távolabbi célt, nem szabad elejtenünk. A Csárdáskirálynő példája arra utal, hogy a cél elérhető, túl is szárnyalható. Csak az a kérdés, he­lyes-e, ha már most törtetünk e cél felé. Azt hiszem, nem helyes. Előbb ki kell verekednünk, hogy Mis­kolcnak legalább még egy szín­háza legyen. Miskolc város taná­csának megnövekedő önállósága reményt kelt, hogy a második színház létesítése valamilyen módon megoldódik. Ha majd két színházunk lesz — egy zenés és egy prózai —, akkor jöhet­nek az 50-es, 75-ös, sőt 100-as elő­adássorozatok! Addig azonban a Déryné Színház­nak az a feladata, hogy tervszerűen ossza meg, iktassa műsorába a könnyebb és nehezebb fajsúlyú, a zenés és prózai, a klasszikus és ma\ magyar és idegen haladó szellemű darabokat, továbbra is segítse az új magyar dráma fejlődését, a haladó hagyományok népszerűsítését. Sok« rétű feladat ez. De megoldásához megvannak a megfelelő erői. Meg­jegyezzük. hogy a színház dolgát megkönnyítené, ha a társulat mentesülhetne a táielőadásnktó] és ezt a felada­tot átvenné az Állami Faluszinház. Színészeink lelkesedéssel és szí­vesen járják megyénk falvait, de a színház központi munkáját jelent^ kényén nehezíti a társulat kétfelé való elkötelezettsége, kettéosztottsá- ga. A társulat sokkal változatosabb, gazdagabb műsorral szolgálhatná a miskolci közönséget, ha kettéosztott- sága s az ezzel járó nehézségek megszűnnének. A színház legközelebbi műsorter­vének, előkészületeinek ismeretében az új évad november 19-i ünnepélyes megnyitóját változatos műsor köve­ti. Az ünnepi megnyitóra kitűzött Szentivánéji álom és az újdiósgyőri Vasas otthonban mér bemutatott Moliére-vígjáték, a „Dandin György’1 előadásait Verdi Rigolettojának operaelőadásai, Bródy Sándor Taní­tónőjének felújítása követ) Ezzel remélhetőleg egyenesbe zökken a színház munkája, megszűnik a ta­valy többször tapasztalt tervszerűt- lenség és kapkodás, amely az új évad kezdetétől mindmáig éreztette hatását. Az új évad ünnepélyes megnyitá» sa előtt olvasóközönségünk nevében is szeretettel kívánunk jó munkát sóik sikert a Déryné Színház min­den dolgozóiénak, HA.TDU BÉL*

Next

/
Oldalképek
Tartalom