Észak-Magyarország, 1954. november (11. évfolyam, 259-283. szám)
1954-11-07 / 264. szám
SZÁMÚIT, MARSAKt Oktéktrl t%im Tenger felöl fúj a szellő: Néva vize halkan ver, Az „Auróra“ árbocára zászlóerdő szalad fel. Tisztjeit és matrózait szólítja a parancsnok! hallgassák meg az ünnepi, a sztálini parancsot. Tenger felől így fújt: a szél s így futott a vizen át, mikor a zsibongó Szmolni] hallgatta Lenin szavát. Az „Auróra" cirkáló í/enjp és Sztálin a szmolniji palotában. A TÉLI PALOTÁBAN A SZMOLNIJBAN Az Ideiglenes Kormány miniszterei ezen az estén a Téli Palota hatalmas, ragyogó malachit-termébcn üléseztek. Az első lövésekre valamennyien kirohantak a'teremből. Az ablakok az utcára nyíltak és a miniszterek féltek, hogy a golyók a terembe vágódnak. Felkapták irattáskáikat és biztos helyet kerestek. Végre találtak is ilyet, a palota egyik belső szobáját, melynek ablakai az udvarra nyíltak. Ott leültek a hosszú asztalhoz és folytatták az ülést. Időnként megszakadt a tanácskozás. A junkerek megbízottjai jöttek be a szobába és érdeklődtek, vájjon megérkeznek-e a csapatok a frontról? De ezt a miniszterek maguk sem tudták. Az idő mtilt, a csapatok azonban még mindig nem jelentkeztek. Valószínű, hogy egyáltalán nem jönnek? Ezt azonban a miniszterek nem merték megmondani a junkereknek. Biztatták őket, hogy a csapatok már bevonultak Petrográdra, rövidesen várhatók, minden órában itt lehetnek. A junkerek megbízottai visszamentek a térre. De félóra múlva ismét a miniszterek mellének szegezték a kérdést: jönnek-e már? Végül az oranienbaumi tiszti iskola junker-osztaga megunta a hitegetést, elhagyta helyét és elvonult a térről. Az ülés tovább folyt. Aztán újra megszakadt egy percre: váratlanul megszólalt az oly régen hallgató telefon. A miniszterek egymásra néztek és egyikük odalépett a telefonhoz. — Honnan beszélnek? A Téli Palotából? — hallatszott a hang a kagylóból. _Onnan — bólintott a miniszter. — Mi van? A litván ezredtől beszélek. — folytatta az ismeretlen hang. Mi újság elvtárs, elfoglaltátok-e már a Téli Palotát? Letartóztattátok-e már a burzsuj minisztereket? — Nem — válaszolt komoran a miniszter —, még nem tartóztattak le bennünket. _ Még nem? — csodálkozott a kérdező, a litván ezred laktanyájában. — Mi azt gondoltuk,»í no mindegy, már nem tart sokáig! Az összeköttetés megszakadt. A központban nyilván észrevették a hibát és - siettek újra kikapcsolni a Téli Palotát. Aznap este a Szmolnijban összeült a Szovjetek II. összoroszországi konferenciája. A nagy, fehér termet zsúfolásig megtöltötte a nép. Az egész országból jöttek a küldöttek i— munkások* parasztok, katonák, tengerészek. Padokon, székeken, ablakdeszkákon ültek, vagy álltak az oszlopok körül, Hatszáznegyvenkilenc küldött vett részt a konje* rencián. Köztük mintegy négyszáz bolsevik, százötven mensevik és eszer. Akadt azonban több olyan küldött is, aki együtt érzett ugyan a bolsevikokkal, de még nem döntött, hogy velük haladjon, mert nem bízott abban, hogy a munkásoknak és parasztoknak elég erejük van a hatalom megszerzésére és megtartására. A mensevikek és eszerek ezekre a küldöttekre számítottak. Igyekeztek az ingadozókat megfélemlítés* sei maguk mellé, a burzsoázia oldalára állítani. A kongresszus 10 óra 45 perckor kezdődött, miköas ben a Téli Palota előtti téren javában folyt a harc, Az első szónok egy kecskeszakállú mensevik tiszt volt. Szakállát rázogatta, tele torokból kiabált és fe* nyegető hangon igyekezett megfélemlíteni a bolsevU kokat. — Az első, második, harmadik, negyedik, ötödik, hatodik, hetedik, nyolcadik, kilencedik, tizedik, tizen* egyedik, a rendkívüli és a kaukázusi hadsereg katonai bizottsága nevében — ordította egyre emeltebb hangon, úgyhogy arca végül is rákvörös lett — szó* lók hozzátok! Mi, a hadsereg, idejövünk és nem szó* vakkal, hanem fegyverekkel harcolunk majd ellenetek. Egy percre csend lett a teremben. Ekkor az együk sáros, hosszúköpenyes katona felkiáltott: — Elvtársak, ne higyjetek neki! Most jövök a frontról, a hadsereg csak jeladásra vár, hogy a forradalom segítségére siessen, harcra a burzsoázia ellen! A lövészárkok népe az Ideiglenes Kormány megdöntését követeli és türelmetlenül várja a hatalom átadását a szovjeteknek, Akkor, amikor a vörösgárdisták, tengerészek és hatónak a Téli Palota körülkerítése után harcra készülődtek, a palotában elrejtőzött miniszterek pedig az ultimátumról tárgyaltak, a Péter Pál-erőd komisszárja parancsot adott az ágyúk megtöltésére. Az ultimátum lejártáig, azaz a harc megkezdéséig, mindössze nyolc perc volt hátra. Ekkor hirtelen feltárult a komisszár szobájának ajtaja és besietett egy katona: — Komisszár elvtárs, a tüzérek nem akarnak tüzet nyitni! A komisszár felugrott és kiment a homokzátonyra a tüzérekhez, hogy megtudja, mi történt. Csendes eső esett. A komisszár — kezében lámpással — átvágott a homokzátonyon, a szemétdombok között. A távolban, a Néva túlsó partján, már eldördültek az első puskalövések. A Téli Palotánál állt a harc. A komisszár a pocsolyákon átgázolva, minduntalan fel-felbukva a mély gödrökben, az ágyúkhoz sietett. Egy tiszt jött vele szembe, a század parancsnoka. — Az ágyúk berozsdásodtak — mondta. — Az első löAZ OSTROM ELŐTT Itt, a Szmolnijban erősítette meg végleg Lenin — az ideiglenes kor mány utolsó yára — a Téli Palota elfoglalásának tervét. A terv ezerint október 25-én déli 12 órára kel lett befejezni a hadműveletet. A fel kelés vezérkara a Péter-Pál erődben helyezkedett el. Most oda összpon tosult a Téli Palota elfoglalásának és a hadműveletek előkészítésének közvetlen vezetése. Lenin megérkeztével a forradalmi katonai bizottság munkája hatalma« iondületet vett. A felkelés össze > szálai a forradalom lángeszű straté gajdnak, Vladimir Iljics Leninnek és legközelebbi tanítványainál Sztálinnak és Szverdlovnak a keze ben futottak össze. vésnél felrobbanhatnak s akkor mindannyiunkat megölnek. A komisszár revolverét tapogatta és keményen a tiszt szemébe nézett. — Tiszti becsületszavamat adom, hogy így van — folytatta a tiszt rekedt, fojtott hangon. — Akármelyik tüzér.., bizonyíthatja. -. Ezekkel az ágyúkkal lehetetlen lőni már — hebegett — nagyon veszélyes ... Éjszaka tizenegy körül járt, amikor Szverdlov utasítására megjöttek a lőtérről a tengerésztüzérek s velük együtt néhány vörösgárdista. A komisszár odavezette őket a homokzátonyra, az ágyúkhoz. Tombolt a szél, himbálta a lámpásokat, melyek fénye a folyóra vetődött és hol felcsapta a hullámokat egészen a ágyúkig, hol visszagördítette. Néhány matróz az ágyúk fölé hajolt és vizsgálgatni kezdte őket. A többiek körben álltak és hallgattak. — Nincs rajta biztonsági závárzat — hallatszott a szél zúgásán keresztül az egyik tengerész hangja. — A kikötőszerkezet szintén hiányzik. A závárok tönkrementek, csupa rozsda... A csőmenet törött. Lenin beszél a vörös katonákhoz. Mindez baj volt, nagy baj. De azért a matrózok és » vörösgárdisták kijelentették, hogy lehet lőni. — A kompresszorokban egy csepp olaj sincs — mondta egyszerre az ágyút vizsgáló matróz és felegyenesedett. Ez volt a legszörnyűbb. Erre már senkisem válaszolt, mind hallgattak. A csendet a komisszár törte meg: •— Kitart, vagy szétesik? — kérdezte. — Biztosat nem mondhatok — felelte a tengerész. -— Lehet, hogy kitart, lehet, hogy szétesik. — Sióval lőttök-e vagy nem? — kérdezte a komisszárt — Hiszen tudjátok.. -. — Tudjuk — szakította félbe a matróz —, hogy mit tegyünk. Ha egyszer kell, hát kell. Lőni fogunk. Néhány perc múlva az ágyúkat megtöltötték. A matrózok és a vörösgárdisták minden eshetőségre készen elbúcsúztak egymástól. A komisszár is ott maradt az egyik ágyú mellett. Ha az ágyú nem tart ki, együtt hal meg a tengerészekkel. Eldördült a lövés ...Az ágyúk kitartottak, nem estek szét. Repültek a lövedékek a Néván át a Téli Palota felé. Győzött a prolefárforradalom Éjszaka két órára bevették a Téli Palotát. A burzsoá ideiglenes kormány utolsó fellegvára elesett. A cári nagytermek nyugalmát „Hurrá“-kiáltások, ezer és ezer láb dobogása, fegyvercsörgése verte fel. Másfél évszázad óta állt ez a nagyszerű óriási épület, mint bevehetetlen erőd, mint a nemesi, földesúri és burzsoá hatalom megingathatatlanságá- nak szimbóluma. És íme, a petrográ- di munkás, katona- és matrózcsapatok mint teljesjogú gazdák léplek az épületbe, amely ezelőtt zárva volt számukra. A „múlt embereit“ őrizet alatt ■ a Péter-Pál erődbe szállították. A Téli Palota eleslével az ideiglenes kormány léatalma végleg megszűnt. A fővárosban győzött a nagy pro3 letárforradcdoml J A győztes szovjet hatalom első szava: Békét a népnekl Ezen az október 25 éré virradó éj szakán Leninnél a Szmolnijban tu catjával fordultak meg a munkások és a katonák, vörösgárdista szá zadok parancsnokai, összekötök. A PutyiJov-gyári bizottság és a Nar va kerületi szovjet képviselőinek Lenin személyesen adott részletes utasításokat, hogyan szervezzék meg a kerületben a hatalom gyors és felles meghódítását. A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA A PÉTER PÁL-ERŐDBEN
