Észak-Magyarország, 1954. október (11. évfolyam, 232-258. szám)
1954-10-17 / 246. szám
I Vasárnap, 1034. október 17. ÉSZAKMAGYARORSZAG 7 Válasz az olvasóit kérdéseire ÄPROHIRDETESEK A Hazafias Népfront — az egész magyar nép alkotó összefogása 11,1 ült vasárnapi számunkban már válaszoltunk olvasóinknak arra a kérdésére, hogy vájjon a Hazafias Népfrprnt kapui tárva-nyitva állnak-e mindenki számára? Azóta újabb kérdések adódtak. Többen hangoztatják azt a hamis, szektariánus nézetet, hogy a kommunistáknak feltétlenül többségben kell lenniük a népfrontban. Most arra válaszolunk, miért helytelen ez az álláspont, honnan ered és mi a következményé? Először is meg kell állapítani, hogy a népfront vezető ereje — szervezettségénél és harcedzettségénél fogva — a munkásosztály s annals pártja. A párt részvétele, a kommunisták munkája erősíti az új népfrontot, növeli a dolgozók bizalmát a népfront iránt. ■pártunk, a magyar kommunisták-*• már a felszabadulás előtt azon fáradoztak, hogy minden hazáját szerető, becsületes magyar embert mozgósítsanak a fasiszta elnyomás ellen. A párt kezdeményezésére alakult meg a háború legnehezebb éveiben a Magyar Front. A mi pártunk javaslatára hozták később létre a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot, majd később a Baloldali Blokkot, amelyben a népi demokrácia vívmányainak megszilárdítására, a munkásosztály hatalmának kivivására fogtak össze a demokratikus erők. Néhány év múlva a szocializmus alapjainak lerakása érdekében tömörítetté a Magyar Függetlenségi Népfrontba az erőket. Pártunk III. kongresszusa azonban megállapította, hogy a Függetlenségi Népfront nem fejlődött széles tömegmozgalommá, szerepe és célkitűzése elhomályosodott. Fejlődésünk jelenlegi szakaszában ismét tág lehetőség nyílt egy újabb, az eddigieknél sokkal szélesebb népi összefogásra. Az új Hazafias Népfront megteremtése ismét pártunk politikájából fakad. Arra törekszünk, hogy a legszélesebb hazafias " rétegek tevékenységére támaszkodva együttesen építsük fel a szocializmust hazánkban. Olyan tettekben kezdeményező és alkotóerőben gazdag hagyománya van tehát pártunknak, amely alkalmassá és törvényszerűvé teszi, hogy vezetője legyen a Hazafias Népfrontnak. F zt azért bocsátottuk előre, ' ne- hogy a továbbiak során bárki is olyan helytelen és veszélyes következtetést vonjon le, amely kisebbítené a párt vezetésének jelentőségét, vagy gyengítené a kommunisták felelősségérzetét a népfront tevékenysége iránt. Ha jóhiszeműnek tarthatnánk az időnkint felszínre kerülő szektáns nézeteket, most azt mondanánk, hogy az előbb elmondottak bátorítanak egyeseket arra, hogy feltétlenül kommunista többséget akarjanak látni a Hazafias Népfrontban. Az ok azonban nem ez, hanem jóval súlyosabb: a kényelmesség. Néhányan ugyanis azt gondolják, hogy ha kizárják a népfrontból a pártonkivülie- ket, azokat az embereket, akik eddig az ingadozók közé tartoztak, de most a népfront nagyszerű programja, célkitűzése által elragadtatva, részt kérnek a szocializmus építéséből —, rkkor „könnyebb'“ lesz az irányítás. Egyesek legszívesebben funkcionáriusokkal, párttagokkal, falun termelőszövetkezeti tagokkal s a különböző társadalmi tömegszervezetekben tevékenykedő dolgozókkal szeretnék megtölteni a népfrontot. Idegenkednek a pártonkivüliek, az egyénileg dolgozó parasztok, a középparasztok, a kisiparosok és a doi- 2ozó kisemberek bevonásától. Azt Kérdezik, hogyan érvényesülhet majd a párt vezetése, ha az ingadozó, egyes kérdésekben más véleményen levő dolgozókat is bevonjuk. Miért szeretnék, hogy a többséget a funkcionáriusok alkotnák? Mert ezek valamennyien „benne vannak’“ a politikai, a gazdasági életben. Esetleg —■ bizonyos függőségi viszony folytán — könnyebben is lehet irányítaniuk őket, könnyebben lehet parancsolgatni nekik s adott esetekben kevesebb ellenvélemény várható részükről. A zok a kommunisták, akik így gondolkoznak, eltávolodtak a tömegektől, elszoktak a nép között végzett felvilágosító munkától. Jobb szeretnék, ha fejbólogató, önálló vélemény nélküli emberekkel lennének körülvéve. Itt mondjuk meg az ilyen nézeteket vallóknak, hogy a pártnak nem a kommunisták számbeli túlsúlyával, hanem a kommunistáknak a tömegek között végzett meggyőző és fel- világosító munkájával kell vezetniük a népfront-szerveket. A párt tagjainak úgy kell dolgozniok a népfrontban. hogyha kisebbségben vannak is, érvényre tudják juttatni a párt politikáját. Természetesen ezt nem parancsolgatással és az ellenvélemények csirájában való elfojtásával, hanem türelmes, meggyőző munkával kell elérni. A céltudatos párttag meghallgat minden helyes véleményt és ismerve a párt politikáját, nyugodtan vitázik, beszélget bárkivel. IlTarcolni kell tehát minden olyan szektáns, „baloldali““ törekvés ellen, amely szűkíteni akarja a népfrontmozgalmat. Hiszen a népfront egyik legfontosabb feladata éppen az, hogy ápolja és erősítse a munkásparaszt szövetséget. Csak akkor lesz a népfront-mozgalom valóban a népinemzeti egység megtestesítője, a legszélesebb néptömegek mozgósító ereje, ha pártszervezeteink és párttagjaink szívós s újszerű nevelőmunkát végeznek. ES TESTNEVELÉS Labdarúgó csapataink a megyei döntő előtt Huszonhat mérkőzés kemény küzdelme után jutottak cl a megyei bajnokságban résztvevő labdarugó csapatok a megyei döntőkig. A Puskin csoportban a Diósgyőri Bányász veretlenül, a Gorkij csoportban a Sátoraljaújhelyi Lokomotív már sokkal nagyobb küzdelem után jutott a csoportbajnokság birtokába. Ma, vasárnap találkozik először egymással a két csapat, hogy eldöntse a megyei bajnoki cim kérdését és jogot szerezzen a további küzdelemre, az NB Il-be jutásért. A döntő mérkőzések előtt meglátogattuk a két ■csoportbajnok sportkörét és elbeszélgettünk vezetőikkel arról, hogyan jutott el a csapat a bajnokság megnyeréséig? Diósgyőri Bányász A nagy készülődés elölt, az utolsó edzés után beszélgetünk Teleki Pállal, a Diósgyőri Bányász edzőjével. Valamikor a híres „debreceni ötösfogat” és a ma- igya-n válogatott támadósorát irányította, ma pedig a Diósgyőri Bányász labdarugóinak nevelője, & hogy milyen eredménnyel, arról beszédesen tanúskodik a veretlenül megnyert csoportbajnokság. Hogy ez miképpen következett be? — A Diósgyőri Bányásznál akkor mutatkozott eredmény, amikor sikerült a csapatban egységes játékfel- fogást teremteni. Ennek eredménye már 1952-ben megmutatkozott, amikor a csapatnak a megyei bajnokságban való bennmaradását kellett kiharcolni. Ebben az évben a felkészülésben nagy támogatást kaptunk a Perecesi Bányász Sportkörtől. A két sportkör közötti szoros barátság tette lehetővé, hogy megerősítettük csapatunkat azokkal a játékosokkal, akiket a; perecesi csapat az NB II-ben nem vett számításba. Az idei bajnoki idényben a csapat idősebb és fiatalabb tagjaival valóban jóképességü komoly együttest jelentett. Csak a dicséret hangján lehet megemlékezni a csapat egységes, sportszerű magatartásáról és küzdenitudásáról. Nem kis rész© volt az eredmények elérésében annak is, hogy az edző és játékosok közötti viszony harmonikus, bajtársias volt. Igen örvendetes, hogy a sérülések csak kis mértékben akadályozták csapatunkat képességeik kifejtésében. Fontos körülmény volt az is, hogy csak a legritkább és legszükségesebb esetben fordultunk az összeállítás megváltoztatásához. A játékosok, akik a szép eredményt kiharcolták, a következők voltak: Virágoskiss Lajos, Hubicska József, Szurmai Zoltán, Zselinsziky András, Györgyjakab András, Futó Sándor, Kárpáti Ernő, Pribelszkv Gyula, Simkó Zoltán, Kispataki Aladár, Foczkó (Futó II.) Ferenc, Simkó József, Simkó István, Petróczi István, Simonyi Jenő és Baráth János, lehetséges utánpótlás nevelődik az ifjúsági csapatban, ahol 28 játékos áil a sportkör rendelkezésére. Diósgyőr község, de elsősorban Mártabánya dolgozói, látvai csapatunk szép fejlődését, csendes szemlélőkből szurkolókká váltak. A szép számú szurkoló mellett ott találjuk a sportkör igen lelkes vezetőit is. A bányaigazgatóság részéről Trösztién Lajos, Póesik Gyula, Kiss István elvtársak nagy segítséget nyújtottak sportkörünk munkájában. Csapatunk jelenleg jó játékerőt képvisel. Figyelembevevő játékosaink küzdőképességét, tudását, bízunk abban, hogy a megyei döntőkön is sikerrel túljutunk. A sátoraljaújhelyi csapatot jó képességű együttesnek tartjuk, nagy sikernek számítana, ha vasárnap legyőznénk. NB II-es terveinkről beszélni még igen korai. Jelenleg sokkal fontosabb feladat; hogy a> megyei bajnokság döntőjére készüljünk fel alaposan. A többi majd eldől a pályán vasárnap és a jövő héten Diósgyőrött. Sátoraljaújhelyi Lokomotív Az llihelyi csapét házatáján is nagy a készülődés. Végső László, a sportkör elnöke így beszél arról az útról, amely a csoportbajnokságig vezetett: — Az NB. íl-ből való kiesés után a Petőfi sportkörre hárult a feladat, hogy Sátordljaujhely labdarugói ismét az NB. II-ben szerepeljenek. Sajnos ez nem sikerült. Legfőbb akadály volt, hogy megoszlottak az erők a csapatok között. Ebből kiindulva a pártszervezetek, a szakszervezetek és a sportkörök képviselői megbeszélésre gyűltek össze és sikerült is megegyeznünk. Lévay Sándor volt játékosunkat bíztuk meg az edzések vezetésével. Munkája eredményes volt. A tavaszi idény közepén azonban jelentéktelen nézeteltérés miatt megvált sportkörünktől, bár meg voltunk vele elégedve. Az, edzőválság miatt az első helyről a harmadikra estünk vissza. De rövid megingás után edző nélkül is sikeresen szerepeltünk. Nagy segítséget jelentett ebben Csabai Gyula és Ujj János játékosok, továbbá Molnár Miklós régi sportolónk, akik közösen vezették a csapat edzéseit. A következő játékosokkal harcoltuk ki a csoportbajnokságot: Varga István, Várhegyi Gyula, Kontratovics Nesztor, Ujj János, Goffa János, Lénár Tibor, Moldovány György, Csabai Gyula, Pölányi Lajos, Jóság József, Hadart Tibor. Rajtuk kívül Kohut Gyula, Kontratovics Endre, Szalkó János, Mácsi László, Lackzó Károly, Borbély László, Dávid László és Tverdota Miklós szerepeltek még a csapatban. Jő az ifjúsági gárdánk is, amely Gyöngyösi András társadalmi edző vezetésével bajnokságot nyert. Sokat köszönhetünk szurkolóinknak is, akik tavasszal még csak mérsékeltebben támogatták a csapatot. A vezetőség fontos feladatának tartotta, hogy a csapat mellé állítsa a közönséget. Sikerűn elérnünk, hogy az őszi mérkőzéseken már buzdítást kapott a csapat. A Miskolci Dózsa legyőzése után a közönség teljesen a csapat mellé állt. A Diósgyőri Bányász jóképességü csapat. Kitűnő játékosokkal rendelkezik és nehéz ellenfélnek látszik. Csapatunk azonban kilábalt a hullámvölgyből és ezért igen szép, sportszerű mérkőzést várunk a két csoportbajnok találkozójától. Véleményünk szerint azonban nehezebb lesz a megyei bajnokságot megnyerni, mint az osztá- lyozón túljutni. Úgy véljük, ha sikeresen túljutunk a mai és a kővetkező mérkőzésen, reményünk van arra hogy az NB II-ben küzdjünk a következő évben. Ha ezt elérnénk — persze még messze van —, tervünk az, hogy régi sátoraljaújhelyi játékosokkal megerősítjük csapatunkat. További tervünk, hogy sportkörünk munkáját felemeljük arra a színvonalra, amit Sátoraljaújhely sporttársadalma elvár tőlünk és úgy, mint az elmúlt években, olyan sportolókat neveljünk, akik cselekvőén hozzájárulnak a magyar sport fejlesztéséhez. Ha ehhez továbbra is megkapjuk a megfelelő támogatást a pártszervezetektől, szakszervezetektől, a tanácstól s az üzemektől, akkor sportolóink és mi. a magyar sport névtelen társadalmi munkásai eredményesen jogunk dolgozni (NEMES—SZABÓ—GARADNAY) SegédfUtS munkásokat azonnali belépésre felveszünk. Miskolci Gázgyár. József A. u. 24. sz. 1794 Betonmunkában lártaa dolgozókat felvesz a miskolci Cementárulpari V. Miskolc, József A. u. 23— 25. 1801 Tisztító és rakodó munkásokat alkalmaz a Szerves- trágyagyüjtő Vállalat. Jelentkezni lehet. Miskolc. Széchenyi u. 9. sz. 1823 A Vasnatrykereskedelml Vállalat seeédmunkást fel-4 vesz. Vágóhíd u. 6. sz. a. 1818 Azonnali felvételre kazánfűtőt keresünk. Borsodi Szénbányászati Tröszt. Miskolc. Szemere u. 15. sz. 1S30 Földmunkás segédmunkásokat (kubikos brigádokat) keres azonnali belépésre a Borsodi Vízművek. Vidékiek részére a munkás szállás biztosítva. Jelentkezés Miskolc, Vörösmarty u. 12. sz. alatt. Az Állami Déryné Színház központi fűíéses kazánhoz értő fűtőt keres azonnali belépésre. Jelentkezés a színház gazdasági hivatalában. 1837 Fizikai férfi munkavállalókat raktári munkára és könnyebb munkára nőt dolgozókat felvesz az alsóváros! malom. Miskolc, Vágóhídi u. 4. 1838 A 36. sz. Aköv. (MAVAUT) rugókovács szakmunkást felvesz, felentkezés Bessenyei u. 3. sz. 1840 Tehergépkocsira kocsikísérőt, valamint vílmányt üzemegységünkbe művezetőt. aki különösképpen fár- fas a mezőeazdasági prS-,í»t< Javításában, keres a Mi- of* cf Sertés*envésztő és Hizlaló V. Jelentkezés Miskolc, Vásárhelyi u. Hizlalda. 1790 Segédmunkásokat keres magasság; munkára az Országos Villamostávvezeték V. 16—36. év között jelentkezés Miskolc-Tapolca Gö- römböly! u. 4/b. 1811 Miskolc! munkára kőműveseiket és segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. Tejipari V. Szemere u. 21. 1842 Férff segédmunkásokat felvesz földmunkára a Miskolci Villanyszerelő Vállalat Ady E. u. 7. sz. 1847 Munkásnőket azonnal felvesz a Miskolci Rum- és Likőr gyár, József Attila u. 55. 1841 Főkönyvelő, számviteliPénzügyi szakértő állást változtatna. Telefon: 41—453 3443 Dolgozó házaspár keres középkorú, főznitudó háztartási alkalmazottat. Széchenyi u. 33. T. e. 6. (Bejárat a Kazinczy utcából.) 4052 Eladó tiszta gyapjú átmenetikabát. télikabát, bakancs, csizma, bútorok, szőnyegszövőgép,. női cipő. Lévay u. 23. 4172 Eladó szakszofon, szövet ágygarnÜura, fényképezőgép, új ágyhuzatok és más' apróságok. rekamié. Bársony János u. 4. sz. Műhelyemet megnyitottam a régi helyen, Zöldfa u. 9. sz. I. emelet. 1. ajtó. Kallós Sándor, szabó. 3420 Szabni, varrni tanítok, ugyanott háztartási alkalmazottat felveszek. Reinitz- né. Munkácsi u. 1. sz. It. 1. 4064 Oroszné, Dudinszky Mária női kalapok készítését, alakításokat vállal. Tízeshonvéd utca I. sz. bérház. földszint. 2, ajtó. 4097 Villanyszerelési munkákat vállalok, levelezőlaphívásra házhoz megyek. Cím: Tóth Lajos, Hejőcs-aba. Garami utca 4. (Műhely S a f óvámos.) 1804 Fényképezek! Kisfilmről nagyítások gyorsan, tökéletesen készülnek Feledinéi. Kazinczy u. 2. 4125 Keresek kőltségmegtérítéssel műhelynek alkalmas helyiséget, lehet pince is. Bogárné, Széchenyi u. 103. «z. 4164 Üzembiztos oldalkocsis B. M. W. motorkerékpárral személyszállításra állásba mennék. Csont, Zsolcal kapu 13. sz. 4056 Eladó faragott hálószobabútor, íróasztal és „Continental’* táskaírőgép. Fürst Sándor utca 56. (Győri-kapunál). 4096 125 köbcentis, elöl-hátul teleszkópos Csepel motorkerékpár eladó. Alsózsolca. Kossuth Lajos utca 86. sz. 4101 Kettő darab ruhaszekrény és kis fehérneműszekrény eladó. Telegdy u. 12., emelet. 4095 Féllóerős villanymotort, ltO ÍV. sürgősen vennék. Négyessy töMőtolljavító. Széchenyi b. 20. 4100 Nyolchónapos angol sertések, fajnyulak, káposztás- hordó, 4 éves lánykára való fehér nvűlbunda eladó. Bizony Ákos u. 33. 1844 Komblnáltszekrény eladó. Uidiósgvőr, Szabadság u. 51. Gyermek Irhabunda 5—6 éves gvermek részére, konyhaszekrény eladó. Széchenyi u. 121. II., Fenyves. Megtekinthető hétköznap 1—5 óra között. 1845 Balkaros cipészgép eladó. Vörösmarty u. 116., Ficsor- nál. 1846 Eladó Voigtländer fényképezőgép bőrtokkal, négyszárnyas felülvilágítós ablak tokkal és - kétszárnyas vasrácskapu 230x240-es. Dan'kó Pista utca 61. szám. 4110 Férfi szabóvarrógép . éa gyermek irhabunda eladó. Józsel Attila u. 11. 4. 343QI Kismotorkérékpár olcsón eladó. Szcszák. Kun József u. 8. 3410 Eladó d ótszőrű német vizsla, szálkásszőrű tacskó és drótszörű foxterier kölyökkutyák. Vöröshadsereg útja 76. 3409 Telek eladó Tapolcán, Ve-> rebesen és Miskolcon a! Bokréta utcában. Érdeklőd-* ni Győri kapu 6. 3403 Nagyavas középsor 649j számú romos pince borház«* zal eladó. Nagy, Prohá9zkar' O. u. 2/a. 39911 Kifogástalan hosszú róka* bundák magas- és közép*» termetre eladók. Megtekint** hető minden nap 6—8 órá* ig Toronyalja u. II. 1/3. 399á 4----------------------------Azonnali beköltözéssel családiház eladó. Túród Józsefné. Hejőcsaba, Bónis-i telep. 4080 126 négyszögöl házhely* Singer női varrógép eladój Szeles u. 2. ajtó 5. 4081 Alighasznált modern tűk** ros előszobafal eladó. Vöröshadsereg u. 78. 4083 Eladó rövid macskabun-t da. kétcellás szabókályhai (Juhász-féle), férfi kerék-* oár. fiatal lánynak átmene-» ti kabát, fekete férfiöltönye Zöldfa u. 9. I. emelet. íj ajtó. 34201 Fekete farkaskutyát talál* tunk. Tulajdonosa átvehet í Makranczi. Beloiannisz u: 7. sz. alatt. 407$ 180 kilós sertés eladód Vásárhelyi u. 19. Oxigén*» gyár utcája. 4073 Fehér .zománcozott asztal*» tű hely. női télikabát, fér-» fikabát eladó. Déryné u i 16. I. e. 3 4071! Eladó Tetemvár felsősor! 211. sz. ház lakáscserével i 2 szoba. konyha, mellékbe* lyiség és ! szoba, konyha vízvezetékkel beköltözhető. 40781 Szőlő gyümölcsfákkal eU adó. Fazekas u. 7. szám. 4077! Parafadugók, Markiin érpÍJ tőjáték, fiú lódén és 4 éves leánykának felöltők eladók.1 Csabai kapu 20. sz. 4105 Meghajtó motorral felszed relt körfűrészt Bizományi Áruházon keresztül történő megvételre keresünk. Árajánlatokat az Erdöútépííő IV/3. sz. Építésvezetőség, Bükkszentkereszt. Telefon 2 címre kérünk. 1809 Bútorozott szoba, fürdőszobával két fiatalembernek kiadó. Széchenyi u. 33. II. 1. 4089 Háromszobás összkomfort tos lakásért egy 2 szobás,1 összkomfortos, kertes, közös előszobás és egy ! szoba-konyhás lakást adnék belvárosban. Mikes Kelemen u. 4. 409! Fűtőt keresünk azonnal! felvételre. Miskolc, Déryné u. 3. sz. 1809 Kislányomhoz keresek középkorú asszonyt azonnal- ra, aki a háztartást is ellátná. Cím: Kerékgyártó. Rudas László (Kálvin) u. 24. 1820 Bútorszakmában jártas, vagy komoly kereskedelmi gyakorlattal rendelkező eladót keresünk. Bútorértékesítő Vállalat. Miskolc. Széchenyi u. 23. 1816 Üvegező szakmunkásokat begyakorolt üvegező segédmunkásokat. szobafestő-má- zoló szakmunkásokat azonnali belénéssel felvesz a Miskolci Festőipari Vállalat, Arany János u. 8. sz. 1819 Gyakorlott raktárost, segédmunkásokat, kubikosokat ió kereseti lehetőség mellett felveszünk. Vidékieknek munkásszállást. ellátást, családfenntartóknak napi 6 forint különélési pótlékot, téli meleg öltözetet stb. biztosítunk. Miskolci Mélyépítő Vállalat. Hunyadi u. 21. 1822 Tangóharmónika 32 bőgős új eladó. Németh Imre Boldva, Újtelep. 4126 Porszívó eladó. UJdiós- győr. Nemzetőr utca 10. 4154 Eladó ttízhelv. halószobabútor. asztal. 500x18-as autógumi. Keresek: játék babakocsit és nagyobb szőlő- prést. Tóthné. Ujgyőr. Kalapács utca 7. 3990 Kisipar] fehér, mély Tente kocsi, kifogástalan állapotban eladó. Széchenyi u. 47. 4104 Használt rekamié és kályha eladó. Tapolca, Aradi út 12/a. 4099 Szép ebédlőbútor, kétszemélyes plüssrekamié és plfíss-székek eladók. Bercsényi u. 32. 3445 Csepel motorkerékpár sürgősen eladó. Tetemvár 209- el szemben. 1805 Háromszobás, összkomfortos. beköltözhető családiház eladó. Érdeklődni a Béke mozival szemben lévő trafikban. 4089 Uj sötét diófa teleágvak eladók.- Kazinczy u. 30. asztalosnál. 4088 Komblnáltszekrény, képek, kályha. 250x350-es torontáli szőnyeg eladó. Szendrei u. 6. emelet. 4087 Kifogástalan világos teleháló szobabútor eladó. Bo- tond u. 17. T. em. Megtekinthető délelőtt 10-től. Eladó női varrógép. Lono- vics u. 7. 3. ajtó. 4066 500-as oldalkocsis Zün- dapp motorkerékpár eladó, esetleg elcserélhető kisebbre. Görömböly, Kossuth ti. 33. 4068 Jó állapotban lévő női Centrál Bobbin varrógép eladó. Szeles u. 68. sz. 4063 Eladó gyermeké gy. asztal 3 székkel és kisméretű kanapéval. Rákóczi u. 1. földszint 6. 4062 íróasztal eladó. Pázsit ti. 17. 4061 Eladó pult üvegtetővel 240x60 cm. Megtekinthető Beloiannisz u. 5. földszint ióbbra. 4057 Perzsabunda kifogástalan állapotban eladó. Széchenyi u. 40. I. Karabinszky. 4053 Hegesztő, villamos szalagfűrész 120—220 Voltra olcsón eladó. Zsiska. Széchényi u. 32. udvarban. 3447 Jókarbanlévő fűrészporos- kályha eladó. Szalay Béla. önöd. 4098 Telek eladó. Borsvezér tt. 14. esz. Székeíyéknél. 3435 Kőműves lakásjavítás ellenében szoba-konyhás la-» kást keres Hejőcsabán. Pás.ztor, Malom u. 4. He- jöcsaba. 4112 Küiönbejáratű 6Zobát fürdőszobával keres. Vereczky Zoltán. Déryné Színház. 4168 Hivatalsegédet keres azonnali belépésre a Malinov- szkij utcai általános iskola igazgatósága. Jelentkezés az igazgatónál reggel 8—17 óráig. 1854 Férfi segédmunkást fizikai munkára felveszünk. Miskolci Ruházati Bolt Központ, Széchenyi u. 38. sz. •» 1850 Teljesítménybéres segédmunkásokat járási székhelyen lévő fiókjainkhoz azonnali belépésre felveszünk. Jelentkezés Borsod- megyei Fűszer- és Édesség- kereskedelmi Vállalatn Miskolc, Állomás u. 4. 1848 Gumicsizma javítást 24 órán belül olcsón válla! a Miskolci Állami Gumijavító Vállalat. Ady E. u. 5. 1851 Autógumiköppeny- és tömlőjavítást gyorsan, olcsón. pontosan készít » Miskolci Állami Gumijavftó Vállalat, Szűcs Sámuel u. 9. (Nyár u.) 1852 Családiházépítést állam- kölcsőnnel vidéken is vállalom. Tervezés, kőltségve- téskészítés teljes lebonyolítása. Dobos. Borsvezér u. 18. 1849 Hárem hold föld felesbe kiadó. Érdeklődni Lévay J. u. 65. sz. a lat. 4079 Mindazoknak, kik felejthetetlen férjem, letve édesapám nLEPEDUS BÉLA temetésén részi vették és sírjára virágot helyeztek. ezúton mondunk köszönetét. Gyászoló család