Észak-Magyarország, 1954. október (11. évfolyam, 232-258. szám)
1954-10-01 / 232. szám
Péntek, 1954. október 1. ESZAKMAGYAKO«SZAl 3 Pártélet Kevesebb időt az íróasztal mellett — közelebb az életb „Hatékonyabbá kell tenni a határozatok végrehajtásának ellenőrzését. A párt és az államvezetés egyik gyengesége, a megfelelő ellenőrzés hiánya és határozatlansága. Erre vezethető vissza, hogy fontos, egész népünk éleiére kiható határozatokat nagy késéssel, vagy hiányosan hajtanak végre, ami nagy politikai és gazdasági károkat okoz." (Az MDP III. kongresszusának határozatából.) Az ózdi kohászat közlekedési üzeme a gyár egyik igen fontos részlege. Sok múlik az itt dolgozók, a kommunisták helytállásán, jó munkáján, Ök szállítják a nagyolvasztó éhes szája elé az ércet és a kokszot, biztosítják a martinacéiműnek az anyagot. Rajtuk múlik, hogy valamennyi gyáregység megkapja mindazt, amire szűk sége van. 'Lelkiismeretes munkájuk a terv túl teljesítésében mutatkozik meg. Emel. lett a közlekedési üzem munkája azért is országos érdekű, mert tőle függ. bogy a gyár termékei mielőbb rendeltetési helyükre jussanak. A közlekedési gyáregység kommunistáinak bátor helytállásáról számos példát tudnánk elmondani. A pártszervezet. a dolgozók aktivizálásával biztosította, hogy a határozatok, amelyek a dolgozó nép érdekében jöttek létre, meg is valósuljanak. Az ötödik békekölcsönjegyzósnél például a pártbizottság és az alapszervezetek alaposan megszervezték a munkát. hogy a minisztertanács felhívására az üzem minden dolgozója eleget tegyen hazafias kötelességének. A jegyzés- gyűjtők mellé népnevelőket osztottak be. Helyes agitációs érvekkel vértezték fel őket. Ennek alapján a népnevelők rámutattak az elmúlt év óta elért nagy fejlődéire, többek között arra is, hogy a dolgozók, ha többet keresnek, jobban élnek, mint azelőtt. Amíg például 1953-ban az átlagkereset havi 1123 forint volt. ma a havi kereset átlaga 1358 forintra emelkedett. Ugyanakkor a több fizetésből olcsóbban is vásárolhatunk. A kommunisták példamutatása nyomán a dolgozók valóban többet jegyeztek, mint amennyit fizetésükhöz mérten várni lehetett tőlük. Bebizonyosodott tehát, hogyha a pártbizottság helyeden irányít és ellenőriz, biztosítja a kommunisták példamutatását, a siker nem marad el. Hiba azonban, hogy a pártbizott ság nem dolgozik mindig így, az egyes határozatok végrehajtásának ellenőr zésében nem ilyen következetes, csak egy-egy kampányfeladat idején. A tapasztalat azt mutatja, hogy nem ismerik eléggé, elhanyagolják a határozatok végrehajtásának ellenőr zését. Mi az értelme a végrehajtás ellen őrzésének? A végrehajtás ellenőrzése a szervezeti munka legfontosabb eleme. A párt azért állítja ezt előtérbe, mert az ellenőrzés a vezetés fő módszere. Az ellenőrzés nem egy munkaszakasz, amely mások mellett áll és azokkal egyenlő értékű, hanem minden munkaág, minden szakasz szervezeti munkájának legfőbb módszere. A végrehajtás ellenőrzése a kommunista munkastílus alapja. Sztálin elvtárs azt tanítja: „Vezetni — ez korántsem azt jelenti, hogy határozatokat írunk és utasításokat küldünk szét. Vezetni — ez azt jelenti, hogy ellenőrizzük az utasítások végrehajtását, de nemcsak az utasítások végrehajtását, hanem magukat az utasításokat is, azt, hogy az eleven gyakorlati munka szempontjából helyesek e, vagy hibásak. Nevetséges volna ezt hinni, hogy utasításaink mind tökéletesek. Ez nem szokott előfordulni és nem is fordulhat elő. A végrehajtás ellenőrzésének éppen az a lényege, hogy funkcionáriusaink a gyakorlati tapasztalat kohójában nocsak utasításaink végrehajtását, hanem magukat az -utasításoknak, a helyességét is ellenőrizzék. Ezért a végrehajtás ellenőrzése terén mutatkozó hiányosságok egyszersmind egész vezetésünk hiányosságai is.“ E tanítás alapos ismerete híjján a közlekedési gyáregység pártbizottságának munkáját sokszor a szervezetlenség és a kapkodás jellemzi. Ez pedig nem neveli a kommunistákat fele- lősségre. igényességre. A pártbizottság titkára Berecz Béla elvtárs. ahelyett, hogy irányítaná, megosztaná és ellen- őrizné a munkát, többször egyedül tevékenykedik. .Tellemző például, hogy a pártbizottsághoz érkező brosúrákat is ő maga, személyesen viszi el az alapszervezetekhez. De van itt más alapvető hiba is. A végrehajtás ellenőrzése megköve. teli. hogy ellenőrizhető határozatokat hozzanak ez pedig azt jelenti, hogy a határozatoknak konkréteknek kell ienniök. A pártbizottság által hozott határozatok többsége azonban csak nagy általánosságban szabja meg a feladatot. Az egyik határozat például így hangzik: -«Meg kell javítani 3 pártpolitikai munkát, a pártcsoportok munkáját, stb.» De hogyan? Miiven módszerekkel? Milyen határidőre? — és kik felelősök ezért, az rnáT nincs megjelölve. Nyilvánvaló, hogy az ilyen határozatok nem viszik előre a pártrnunkát, sőt lehetőséget adnak arra, hogy a vezetés bürokratikussá váljék, á fegyelem meglazuljon. Csak határozatokat hozni derűre-borúra, nincs sok értelme, amikor azok papíron maradnak és végrehajtásuk ellenőrzése nincs megszervezve. A vezető munkájának és gondjainak ragy részét a konkrét határozatok végrehajtására, ellenőrzésére kell szentelnie. Ott folyik jól a pártós állami feladatok végrehajtása, ahol a vezetők kevés időt töltenek az íróasztal mellett, ahol az értekezletek számát a legkisebbre csökkentik, s ahol a vezetők munkaidejüknek jelentős részét a dolgozók között töltik, tanítják, nevelik őket a helyes munkára. Jogosan bírálják a fűtőházi kommunisták Berecz Béla elvtársat, hogy keveset tartózkodik közöttük. Ezt tette szóvá Fülöp István elvtárs is, a pályafenntartási alapszervezet titkára. — «Berecz elvtárs nem pazarolja arra az idejét, hogy végighallgasson nálunk egy taggyűlést» — mondotta. — Mit tart a legfontosabb feladatának a pártmunkában? — kérdeztük meg Vincze Sándor elvtársat, a nagyforgalom alapszervezetének titkárát. — A kádernevelést, az utánpótlás ez biztosítását — válaszolta szinte gondolkodás nélkül. Persze, ez kétségtelenül igen fontos feladat, azonban a legfontosabb a hozott határozatok végrehajtása, ellenőrzése. Hogy mennyire elmulasztja több alapszervezet vezetősége is ezt, arra csak egy-két példát említünk. Papo Mihály elvtárs, a klsforgalom alaoszervezetének titkára amikor erről kérdeztük. azt válaszolta: «Nincs időm ellenőrizni az elvtársakat». Az iparvasúti gépműhelyben pedig szintén azt sérelmezik, hogy párttitkáruk, Dancso' Dezső elvtárs. keveset tartózkodik közöttük és mindig siet, mindig kevés az ideje. A vezető nemcsak rendelkezései nek helyességéért felel, hanem azért is. hogy akire a rendelkezés teljesítését rábízta* időben és pontosan végrehajtsa. A Pályafenntartási alap- szervezet párttitkára, Fülöp István elvtárs rossz módszerrel dolgozik, ha valaki a feladatot nem teljesíti, maga végzi el helyette. A végrehajtás ellenőrzése elenged, hetetlen feltétele annak, hogy az egyéni vezetés elve megszilárduljon. Csak az erős akaratú, kezdeményező vezetőnek van tekintélye. aki szigorúan és következetesen tölti be hivatását. Csomós Pál elvtárs, a közlekedési gyáregység vezetője is csak többé-kevésbbé felel meg ennek a követelménynek. Hibája hogy kissé engedékeny, ami odavezethet, hogy bratyi-szellem alakulhat ki. Jellemző, hogy az üz.emben több dolgozó «Palikáménak szólítja. A felülről jövő ellenőrzést feltétlenül egybe kell kapcsolni az alulról jövő ellenőrzéssel, mégpedig olyan módon, hogy a legszélesebb dolgozó tömegeket is bevonjuk az ellenőrzésbe. A vezetők látóköre leszűkül, ha nem egészítik ki a tömegek tapasztalataival. A közlekedési gyáregység területén ezen a téren is hiba van. A-vezetők többször figyelmen kívül hagyják a dolgozók bírálatait. A rakodóüzemnél a dolgozók szinte minden termelési értekezleten elmondották, hogy az érc, a koksz vagon hozásánál a súlyt soha nem mázsálják le, csupán «szemmel mérnek». Nem tudják kiszámítani a teljesítményüket, azt, hogy mennyit keresnek. Az intézkedés azonban ezideig elmaradt. A dolgozók ezért elkedvetlenedtek és azt mondják: minek szóljunk, úgysem tesznek semmit! Ezekután ne csodálkozzon Berecz Béla elvtárs, hogy nem bírálják munkáját, hogy nem segítenek a nehézségek, problémák leküzdésében. Ne papírból tanulmányozzák az életet, mert abból úgy sem ismerik meg, hanem tartsanak eleven kapcsolatot az élettel. S akkor helyesebbek lesznek a határozatok, melyeket az ózdi közlekedési gyáregység pártbizottsága hoz, célbata- lálnak és megvalósulnak; Tanulmányozzák hát a III. pártkongresszus útmutatásait alaposan, javítsanak eddigi rossz munkastílusukon. (T. A.) Gyorsítsuk meg a kukorica, napraforgó és burgonya begyűjtését! Megyénkben a kukorica, napraforgó és a burgonya betakarítását már több mint 50 százalékban elvégezték. Sajnos ezzel nincs arányban a beadás üteme. Az élenjáró ricsei járásban is nagy a lemaradás, az utóbbi két hétben erősen visszaesett főleg a burgonvabe- gyüjtés. Tíz nap alatt alig 3 százalékkal emelkedett az eredmény a járásban. Eddig a burgonya és a napraforgó átvételénél a megyében különféle nehézségek voltak. Az illetékes vállalatok igyekeztek ezeket megszüntetni, s most már valamennyi átvevőhelyen biztosítva van a folyamatos átvétel. Dolgozó parasztságunkon van mcst a sor. hogy a kapások begyűjtésében is bebizonyítsák helytállásukat, teljesítsék beadási kötelezettségüket, hogy megyénk az országos versenyben az elsők közé kerülhessen A dolgozó parasztok legjobbjai már eddig is példát mutattak, Többezreu teljesítették kukorica, napraforgó- és burgonvabeadási kötelezettségüket. Élen jár Siska Bertalan és if j. Siska F. Miklós Dá- móc községben, L. Nagy Gyula To. A megyaszói Béke isx fiataljai is résxtvesxnek a silósási versenyben Ä megyaszói Béke termelőszövetkezet fiataljai csatlakoztak a DISZ Központi Vezetőség, valamint a földművelésügyi minisztérium által hirdetett silózási versenyhez, a tsz silózási terve 150 köbméter, a fiatalok azonban vállalták, hogy 200 köbmétert silóznak be. A fiatalok nap mint nap arról beszélnek, hogy mikor kezdhetik meg a silózást. Tervet készítettek, hogy a munkát folyamatosan tudják elvégezni. Elhatározták, hogy tiz DISZ-fiatal a silótöltő meljett dolgozik, heten pedig a silózáshoz szükséges anyagok összegyűjtését végzik. Vállalták, hogy négy nap alatt befejezik a silózást. Azt akarják, hogy jó munkájuk eredményeként elnyerjék az első díjat. írókr művészek az ünnepi könyvhét sikeréért A Magyar írók Szövetségének miskolci csoportja az ünnepi könyvhét megnyitása alkalmából október 3-án, vasárnap délelőtt 11 órakor a Déryné Színházban ünnepi matinét rendez. Résztvesz rajta és az ünnepi könyvhét jelentőségét ismerteti Tamási Áron Koseuth-díjas író. A műsorban fellépnek: Pethes Ferenc érdemes művész, Kádár Margit, Ládi Zsuzsa, Márffy Vera, Pálos Imre, Farkas Endre, Pagonyi Nándor és Fehér Tibor «Déryné Színház művészei. Zongorán kísér: Mura Péter. A jegyek 2, 4 és 6 forintos árakon kaphatók a színház pénztárában. Október 3-tól 10-ig V1WSEPI KÖM VBET Minden községben a földnitívessrövetkezet rendezésében. A legújabb szépirodalmi, politikai és szakkönyveket biztosítja a földművesszövetkezet az olvasó közönség számára. így pl.: Jókai: . Cigánybáró. Mikszáth: Szent Péter esernyője. Móricz: Boldog ember. Illés: Honfoglalás. Agronómusok kézikönyve. Szakácskönyv és még sok igen hasznos és keresett könyveket. FÖLDMŰ VESSZOVETKEZET IGAZGATÓSÁG A. táviratok AZ „ÉSZAKMAGYARORSZÁG" SZERKESZTŐSÉGÉNEK Miskolc Örömmel jelentjük, hogy Vajdácska község harmadik negyedévi adótervét szeptember 29-ig 170 százalékra teljesítette. Ezzel községünk a sárospataki járásban az első helyre került a versenyben. _ NÉMETH PÁL vb. elnök örömmel jelentjük, hogy Rudabánya község harmadik negyedévi adófizetési tervét szeptember 28-ra 121.9 száza lékra teljesítette. VERES PÉTER vb. elnök kajon, Bodnár József Golopon, Takács Géza Zalkodon, M. Kazup István Tiszakarádon, G. Karászi Antal Hercegkúton. Hosszan lehetne azonban a példamutatók nevét sorolni. Révlcányvár községben a kukorica és a burgonya begyűjtésében már 80 százalékot értek el, a napraforgónál azonban nagy a lemaradás. Ha a község kommunistái, tanácstagjai, az állandó bizottság tagjai példát mutatnának, felvilágosítanák dolgozó társaikat, helyesen szerveznék meg a begyűjtést, a megye első községe címet is elérhetnék. A járások sorrendje a kapások beadásában a szeptember 28-i állapot szerint, a megyei tanács begyűjtési hivatalának értékelése alapján: 1. ricsei, 2. encsi, 3. mezőkövesdi, 4. szerencsi, 5. szikszói, 6. mc- zőcsáti, 7. abaujszántói, 8. sárospataki, 9. miskolci, 10. saujhelyi, 11. eűeJcnyi, 12. putnoki, 13. ózdi járás, A városok között folyó versenyben 1. Miskolc, 2. Kazincbarcika. Törődjenek lobban a MEZŐ!'.ER vezetői az ózdi dogozók friss zöldség- és gvümölcseilátásával Az őszi forgalom zavartalan lebonyolítása nagy munkát kíván vasutas dolgozóinktól. Vasutasaink minden igyekezetükkel azon vannak, hogy ide. jében elszállíthassák a gyümölcs, ga bona, cukorrépa és egyéb küldemé nyékét, mert tudják, hogy ezzel elősegítik dolgozó népünk életszínvonalának emelését. Legfontosabb feladatunk, hogy az őszi forgalom ideje alatt minden körülmények között biztosítsuk a szúilí táshoz az üres kocsikat. E feladatot azonban csak akkor tudjuk maradéktalanul teljesíteni ha fuvaroztató vállalataink megértik, hogy a kocsik gyors kirakása mennyire fontos egész népgazdaságunknak. Sajnos. egyes vállalatok nem értik ezt meg és akadályozzák a kocsifqrdulók gyorsítását, így az ózdi Mezőkor vállalat is rendszeresen késéssel rakja ki a részére érkezett árut. A napokban az ózdi állomáson tartott ellenőrzés alkalmával megállapítottuk, hogy az ottani Mezőker részére érkezett zöldségféleségekkel rakott kocsikat — az előírt 5 óra helyett — 15—20, sőt 40 óra alatt rakják ki. Ez már csak azért sem engedhető meg, mórt a dolgozók friss zöldséggel, gyümölccsel való ellátását is gátolja. Az ilyen hanyagság következménye, hogy élelmiszer , gyümölcs- é9 cement-küldeményekhez csak a legnagyobb ne hézségek árán tudunk üres köcsiket biztosítani. Okulva az elmúlt évek tapasztalatain, még a szállítások megkezdése előtt kértük a vállalatot, hogy a kocsik 5 órán belüli kirakását biztosítsa. Ezúton is kérjük a Mezőker dolgozóit, hogy javítsák meg munkájukat * törődjenek jobban Gzd dolgozóioak friss gyümölccsel, élelmiszerrel való ellátásával. BAKÖ JÁNOS Miskolc, MÁV Igazgatóság; Soha nem tapasztalt szeretettel és gondoskodással fogadtak a bányában Alig néhány napja, hogy szerződést kötöttem á bányával, s most mint fiatal bányász dolgozom a lyukói üzemben. Bevallom, eleinte kicsit féltem az új munkahelytől s attól is, hogy a hazautazás, vagy a szállás nehézségekbe fog ütközni, mivel vidékről jöt. lem ide. Ez a félelmem azonban nyomban szertefoszlott, mert soha nem tapasztalt szeretettel, gondoskodással fogadtak az üzem vezetői. Ezt a gondoskodást azóta is, nap mint nap tapasztalom. Szép, tiszta, egészséges, kényelmes lakásban lakom társaimmal együtt. Mindennap bőséges, meleg kasztot kapunk, melyért egészen minimális összeget fizetünk. Űj munkaruhával, csizmával és egyéb felszereléssel láttak el bennünket, mely mind-mind bizonyítéka annak a szerető gondoskodásnak, mellyel minden új munkaerőt fogadnak a bányában. Köszönöm pártunknak és kormányunknak, hogy lehetővé tette, hogy ilyen körülmények között dolgozhatunk, élhetünk. Ezt úgy akarom viszonozni, hogy munkám legjavát adom a jövőben. De nemcsak jó munkával. hanem most a békekölcsönjegyzés idején is igyekszem meghálálni azt a sok jót, amiben államunk már eddig is részesített, ezért 1000 forintot jegyeztem. TAMÁS LÁSZLÓ Lyukóbánya Miért volt kevés zománcozott tűzhely a mezőkövesdi vásáron Első a putnoki iárás «{ ftsziőrpa vetési versenybsn A járások sorrendje az ősziárpa vetésterv teljesítésében, a szeptem1. putnoki járás 32.4 százalék 2. ózdi 31 99 3—4. mezőcsáti 30.3 99 3—4. mezőkövesdi 30.3 99 5. ricsei 29.1 99 6. saujhelyi 28.3 9f 7. encsi 24 99 8. szerencsi 21.7 99 9. szikszói 20.5 99 10. sárospataki 14.3 99 11. edelényi 12.3 9* 12. miskolci 10.6 * 13. abaujszántói 6.3 *0 Miskolc város 34 99 A mezőkövesdi „Vidám Vásáron" mindennek nagy keletje volt, de különösen gyorsan fogytak el a szép, új zománcozott tűzhelyek. Többen bősz- szankodtak is amiatt, hogy már nem kaptak. Sokan bizonyára szidták a vállalatot, hogy nem hozott eleget a vásárra, nem elégítette ki a vásárló- közönség igényeit. Az nem soknak jut eszébe, hogy a kereslet mostanában jóval nagyobb, mint bárki is elképzeli, Mezőkövesden valamikor egy-egy vásáron csak öthat tűzhelyet adtak el, azt is csak módosabb gazdák tudták megvásárolni. Mezőkövesd lakóinak túlnyomó többsége summás volt és örült, ha volt mit főzni a magukcsinálta tűzhelyen. Nem szabad elfelejteni a mnltat, ezen keresztül kell lemérni a dolgozók életszínvonalának emelését. A múlt rendszerben 30 év alatt nem gyártottak annyi tűzhelyet, mint népi demokráciánk öt éve alatt s mégis kevésnek bizonyul. GYÖRKI JÓZSEF Különvonat Miskolcról Tokaiba Miskolcról a vasárnapi tokaji szüreti napra különvonat indul 6 óra 10 perckor. 8.05 perckor menetrend- szerinti személyvonat is indul, A Sátoraljaújhelyig közlekedő személyvonatok megerősítve közlekednek, így az érdeklődő miskolci közönség is résztvehet az október 3-i tokaji szüreti napon. Október 3, vasárnap: Ifjúsági találkozó szüreti mulatság Tokajban Borsod megye munkás-paraszt ifjúsága! Várunk mindnyájatokat Tokajba, az ifjúság seregszemléjére. Dolgozó és tanuló fiatalok! Kutassátok fel a régi hagyományos szüreti szokásokat, s a találkozóra öltözzetek színes népviseletekbe, mutassátok be népünk legszebb táncait, a felvonulásban kitűnt községeket jutalomban részesítjük. Legyen ott az ifjúsági találkozón minden borsodi munkás és parasztfiatal. A megye legjobb kulturcsoportjai szinpompás műsorral kedveskednek. Sport- és lovasbemutatók egymást váltják. Este tűzijáték, régi, hagyományos szüreti mulatsá got rendezünk. Borsodi fiatalok, jöjjetek cl mindannyian a találkozóra október 3-án Tokajba. Dolgozó Ifjúság Szövetsége Borsodmegyei Bizottsága